Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-04-30 / 18. szám
, 1* Evangélikus Elet 1989. április 30. Ülésezett a Déli Egyházkerület presbitériuma MEGÚJULÁS ÉS MEGÚJÍTÁS A taizei közösség április 29-mújus 1. között Pécsett Európa-találkozót rendez. Ez alkalomból számos olvasói hozzászólás érkezett. Ezekből közlünk kettőt. ELGONDOLKOZTATÓ ÉLETMÓD Új rendszer alakul a magasabb egyházi testületek munkarendjében. Az eddigi szokásos év végi egyetlen összejövetel helyett a kerületek és az országos presbitérium is évente legalább kétszer ül össze. Az év első felében értékelik az elmúlt év megtett útját, a második felében pedig programot adnak, tervet készítenek a következő évre. Ennek jegyében tartotta április 7- én a Déli Egyházkerület Tanácsa ülését. Az is újítás számba ment, hogy az ülés elején két jelentés hangzott el: felügyelői és püspöki. Ez a rend jónak bizonyult, mert a kettő megtárgyalása szinte a kerület minden gondját, dolgát, eredményét előhozta. A felügyelői jelentés főként a laikus munkára, a laikusok háttérbe szorulásának okaira és értelmiségünk visszaszerzésére, megnyerésére terjedt ki. Dr. Frenkl Róbert felügyelői jelentéséből a következőkben részleteket fogunk hozni lapunkban, mert nagyon jól beleillik abba a sorozatba, melyet most a laikusok szerepéről jelentetünk meg. A püspöki jelentés apostoli igével indult: Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által az élő reménységre. (lPt 1,3) Ez az élő reménység teszi Krisztus népévé az egyházat és ez adott erőt nemzedékről nemzedékre a gyülekezeteknek, intézményrendszerek, társadalmi és politikai struktúrák változásai, reformbarátok és reform-ellenzők szembenállása, új kihívások között a gyülekezetek feladata, hogy ahhoz a tradícióhoz kapcsolódjanak, amelyik visszamegy az apostolokig és Krisztusig és ezt éljék meg és ezen keresztül szülessenek újjá, újuljanak meg, legyenek jelen a társadalomban. ” A megújulás és megújítás kérdéseit érintette ezután a jelentés. „Egyrészt évtizedes mulasztások, hibák és tévedések kiáltanak megújulás után, másrészt különféle megújító recepteket és programokat ajánlanak csoportok és egyének. Azt is látjuk sokszor, hogy azok, akik az elmúlt években a megújulás és megújítás kerékkötői voltak az egyházon belül, ma reformgondolatokkal hozakodnak elő. Eszméltető azt is számba venni, hogy az egyházi belső reformtörekvések nem kötődnek és kötődtek minden további nélkül ahhoz, milyen a magyarországi közhangulat. Nem helyes általánosan kijelenteni, hogy az egyházi belső megújulás néhány ütemmel hátrább kullogott az elmúlt években a társadalmi megújuláshoz . képest, mint ahogyan az sem felel meg a tényeknek, hogy az egyházi megújulás előtte járt a külső, társadalmi megújulásnak. A valós helyzetet csak akkor tudjuk feltárni, ha az egyes egyházi életmegnyilvánulásokat, hivatalos egyházi területek döntéseit vagy csoportok és egyének kezdeményezéseit a maguk összefüggéseiben vizsgáljuk.” Hosszú és tartalmas megbeszélés, olykor vita követte a jelentéseket. A püspöki jelentés további részeiből különösen terítékre került a rehabilitálások ügye. Leszámolás vagy elszámolás legyen? Előkerültek személyek, akiknek rehabilitálása még nem történt meg. Külön határozatot hozott a presbitérium Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész u.n. rehabilitálása ügyében. (Lapunk más helyén közöljük. Szerk.) Ugyancsak széles megbeszélés volt a felügyelői jelentés által felvetett laikus-kérdésről és az értelmiség helyzetéről. Az értelmiség „megnyerése”, visszahozása feladata lesz a soron következő lelkészkonferenciák témáinak is. Sok vonatkozásban került elő törvénykönyvünk elavulása, használhatatlansága is. Az ehhez kapcsolódó megbeszélés a zsinati előkészületek gyorsítását célozta. Két olyan kérdésről is vita folyt, melyet társadalmi helyzetünk alakulása hozott magával. Lelkészek viszonya a Hazafias Népfronthoz és a különböző pártokba való belépés ügye. Az előbbi kérdésben addig nem lehet dönteni, míg a Hazafias Népfront meg nem találja új helyét, identitását társadalmunkban. Az utóbbi kérdésben pedig két vélemény erősödött: Egyrészt nem lehet a lelkészektől sem elvitatni alkotmányosjogukat, a politikában, közéletben való részvétel jogát, másrészt, erősíteni kell a pásztori szempontot, mely szerint ahhoz, hogy az egész gyülekezet pásztora lehessen valaki, nem jő, ha leköti magát egy párthoz, csoporthoz. A kérdésben nincs döntés, de az országos presbitériumhoz utalta feljebb a kerületi presbitérium. Ebben az összetételben utolsó munkaülésén a presbitérium alapos munkát végzett, zárszámadást és költségvetést hitelesített és előkészítette az őszi tisztújítást. tszm Majd 15 éve, hogy először hallottam a taizéi közösségről. Nagyon meglepett az, amit olvastam róluk: protestáns szerzetesi közösség. Lehetséges egyáltalán ilyen? A reformátoraink „hiába” küzdöttek a középkori hibák, így a szerzetesség ellen? - kérdeztem önmagámtól. Körülbelül 5 évvel később, amikor még csak korlátozott ideig tehetett nyugatra utazni, a nyári szabadságunk egy kis részét Taizében töltöttem családommal együtt. Sok szép vidék, csodálatos kultur- kincs várt bennünket Franciaországban, de mi csak Taizébe mentünk. Nem bántuk meg. Egyrészt megértettük az ottaniak életmódját. Azzal a ténnyel, hogy vállalják a szegénységet, a nőtlenséget és a rendszeres imádkozást, meghökkentik a mai embert. Mit lát a 20. század embere a boldogság útjának? A gazdagság, a szex, az önmegvalósításunk útja - tanítják a rádióban és televízióban. Taizében viszont olyan boldog emberekkel találkozhatunk akik más utat követnek. Ezt az életmódot nem tartják érdemszerzőnek, amelyért az üdvösséget megkapják. Ebben gyökeresen eltérnek a középkori szerzetesi felfogástól, ami elten Luther is küzdött. Másrészt elgondolkoztatott a rendszeres imádság, amit tudatosan végeznek. Az önálló „felnőtté vált” ember tudatosan meghajlik Isten előtt. A 20 századi keresz- tyénségünk talán azért vált erőtlenné, mert nem kíséri életünket az imádság: Isten kegyelmének a se- gítségülhívása és Isten dicsérete. A rendszeres imádság nélküli, az egész életünket átölelő imádság nélküli „keresztyén” étet csak látszat élet, „keresztyén hivatalnoki vagy funkcionáriusi” étet. Megfogalmazódott bennem annak a specialitásnak a gondolata is, amit Isten rajtuk keresztül akar megtanítani a mai keresztyénség- nek. éljük meg az ökumenét nyitott, imádságos szívvel. A keresz- tyénség felekezetekre szakadt. Sokan úgy gondolják, hogy az „ökumenikus” magatartás az, ha a saját felfogásukhoz, történelmi hagyományukhoz akarják a másik vallását megnyerni, s nem az üdvösségbe beszeretni. Taizében viszont azt tapasztaltam, hogy a szeretet indítására inkább megálltak az elválasztó kérdések előtt imádkozó létekkel, bevallották erőtlenségüket, és tehetetlenségüket. Inkább várakozó álláspontra helyezkedtek, de nem léptek to\?ább, nehogy a másikat megbántsák. Eltérő felekezetből jöttek a Taizében élő testvérek, de közösen olvassák a Bibliát. Nem magukhoz gyűjtik az embereket, hanem visz- szaküldik a saját gyülekezetébe. Ott élje meg a keresztyénségét: ott imádkozzon rendszeresen, ott osz- sza meg idejét erejét, anyagi lehetőségét a többiekkel: ott valósítsa meg az Istennel és emberekkel megbékélt életét, amire Taizében példát látott és amihez ott erőt is kapott. Kívánom, hogy minél több ember tegyen olyan nyílt szivű, önzetlen, Bibliát olvasó, imádkozó ember, mint akikkel ott találkoztam. Missura Tibor MEGFONTOLÁSRA AJÁNLOTT KÉRDÉSEK a taizéi mozgalom pécsi ökumenikus ifjúsági találkozójával kapcsolatban: 1. Ha már hallottál arról a bibliai igazságról, hogy az üdvösség egyetlen útja Jézus Krisztus engesztelő áldozata, melynek eredménye bűneid bocsánata, megbékélés Istennel és eltitkolha- ' tatlan új élet a Szentlélek uralma alatt,- akkor nem furcsa-e, hogy a taizéi mozgalomban ezt nem hirdetik? 2. A Biblia Jézus Krisztus személyes voltáról tanúskodik. - Hogyan lehet igaz az a taizéi tanítás és gyakorlat, hogy Jézust személyiségünk mélyrétegeiben, vagy éppen tudatalattijában feltárhatjuk és sajátos módon imádhatjuk? 3. Isten végzése szerint az - Isten előtti - tisztaságot egyedül Jézus vére biztosítja. - Hogyan érhető el hosszú és mély hallgatás (kontempláció, meditáció) révén az a tisztaság, melyben a mozgalom szerint az ember Istent megláthatja? 4. JézusTQisztus kizárólagos igénynyel lép fel az emberrel szemben (az ember érdekében!). - Hogyan egyeztethető össze ezzel a taizéi mozgalom világvallásokat egyesítő-keverő (szinkre- tista) gyakorlata? 5. Egyedül a Szentírás szól Isten üdvösségszerző művéről. - Miért olvasnak fel mégis a mozgalom alkalmain más vallások szent könyveiből is és miért imádkoznak különböző vallásalapítókhoz? Ha az ismertetett bibliai igazságokat elfogadod, akkor van-e helyed ebben a mozgalomban? Ha még nem vallód Jézus Krisztust személyes Megváltódnak, arra van szükséged, hogy találkozz Vele és add életedet az ő kezébe! Kérdés, hogy ta- lálkozhatsz-e Vele olyan körben, ahol másmilyen Krisztusról beszélnek? Göllner Pál Farkas János ' Száz év kegyelme Könnyek a szemekben, szeretet tüze a szívekben; és a virágok áradata között, a templompadban egy kicsi, törékeny, őszhajú asszony, körülvéve gyermekeitől, unokáitól, barátaitól és a meghatott gyülekezettől. Felejthetetlen családi-gyiilekezeti ünnep színhelye volt a hideg április-eleji vasárnap délutánon szép kecskeméti Ybl-templomunk: hálaadásra gyűlt össze Isten színe előtt özv. dr. Sántha Györgynevér szerinti és lelki családja a közelből és az ország határain túlról is, hogy hálát adjon a költö özvegyének századik Születésnapján, száz elmúlt év kegyelméért. W .. '<M * il « jHi Pjpljl ÉSk Erre az alkalomra Kecskemétre érkezett dr. Nagy Gyula püspök, aki a hálaadó istentisztelet szolgálatát végezte. A 106. zsoltár alapján adott hálát Isten gondvisel0.es megváltó szeretetéért a Sántha- család életében, a költő életművéért és hitvestársa, majd özvegye hűséges, sugárzó szeretetéért egy nagyon hosszú és gazdag, példaadó életen keresztül. Az istentisztelet végeztével a püspök egyházunk egésze nevében meleg szavakkal köszöntötte a ritka évfordulót ünneplő családot, és szólt hitünk megtartó erejéről családban, gyülekezetben és népünk életében. Kis János, a kecskeméti gyülekezet új, fiatal lelkésze a gyülekezet tagjai nevében virágokkal köszöntötte „Mici nénit” és családját, és invitálta az ünneplő gyülekezetét a gyülekezeti teremben megterített asztalokhoz. Surrogott a televízió kamerája, szárnyalt a gyülekezet éneke és nem fogyott el a mosolygó, könnyező ünnepeltet virággal elborító gratulánsok hosszú sora. A szeretet ritka ünnepe volt ez az óra Isten színe előtt. Aki láthatatlanul jelen volt a gyülekezet ünnepén, Sántha György költő volt, századunk egyik mélyhitű, európai műveltségű költője. Élete utolsó szakaszában a hit mélységéig jutott el, éppen a kecskeméti templomunkban elhangzott igehirdetések hatására. Verseskötetei ismertek azóta is. Tavaly, a költő születésének százéves évfordulóján, egyházunk sajtóosztálya is megemlékezett róla egy kis kötetnyi biblikus-vallásos verse kiadásával. Ebben az évben Kecskeméten jelent meg egy többszáz oldalas verseskötet válogatott költeményeivel. Hadd idézzünk itt az özvegy egyik leveléből: 1954 Pünkösdjén eljött vetem templomunkba, és akkor ragadta meg Isten Szentlelke. És attól kezdve nem maradt ki az életéből egy vasárnap sem, hogy a templom sarkában levő koldusok padja üresen maradt volna... Olyan termékeny volt attól a naptól kezdve, hogy csak igei mottóval írta hatalmas, bizonyság- tevő költeményeit. Olyan hűséget, szeretetet támasztottak bennem ezek a csodálatos, Létek által született versek, hogy elvesztése után vigasztaló erővé tettek: Jézusunk mindenre erőt adó szeretete sugárzott rajtuk keresztül belém is”. Végezze Sántha György költészete ezután is családjában és közöttünk, olvasói szívében az Istenbe vetett hit erejének-a múló időt legyőző szolgálatát! AZ ORSZÁGOS EGYHÁZI BÍRÓSÁG HATÁROZATA Az Országos Egyházi Bíróság 1989 április 10-én Budapesten ülést tartott. Az Egyházi Elnökség javaslatára felülvizsgálta az id. Kendek György nyugalmazott lelkész, akkori kelenföldi lelkész, ellen az Északi Egyházkerület Törvényszéke által 1961 október 23-án hozott elmarasztaló ítéletet és azt egyhangú határozattal semmisnek nyilvánította. Egyúttal elrendelte ennek az egyházi sajtóban való közzétételét. Egyházunk legfelső bírósága, amely a törvényesség biztosítása érdekében egyházi törvénykönyvünk szerint bármelyik egyházi bírósági határozatot felülvizsgálni jogosult, a fenti határozattal teljes erkölcsi elégtételt kíván adni egyházunk egyik idős, köztiszteletben álló lelkészének, egész egyházunk nyilvánossága előtt. Egyházunk elnöksége márciusban bízta meg dr. Fabiny Tibor teológiai akadémiai dékánt, az Országos Egyházi Bíróság tagját mint egyházjogászt az 1961-es egyház- kerületi törvényszéki eljárás újra megvizsgálásával, az eljárás megtevő iratai alapján. A vizsgálat során kitűnt, hogy bár 1956-ban az illetékes állami és egyházi hatóságok Kendeh György lelkészt rehabilitálták a Rákosi-korszakban reá mért büntetés - félévi internálás, majd öt éven át tartó kitelepítés - alól, 1961-ben az egyházkerületi bíróság újra törvényszéki eljárás alá vonta és kielégítő indoklás nélkül, egyházpolitikai indítékokból ítélte áthelyezésre. Bár az ítélet ellen újrafelvételi kérelmet nyújtott be, kérelmét elutasították. Ezért kényszerült kelenföldi gyülekezetét elhagyni. Húsz éven át, nyugdíjazásáig, a kerepestarcsai özvegy Papnék Otthonát vezette példamutató hűséggel. Ez az erkölcsi elégtételadás, sajnos, csak huszonnyolc év után, az egyházunkban és társadalmunkban végbemenő megújulás eredményeképpen történhetett meg. De legfelső egyházi bíróságunknak ez a döntése is kifejezni kívánja egész egyházunk megbecsülését és tiszteletét a sok nehéz próbatételen átment, pásztori szolgálatában mégis mindvégig hűséggel szolgáló lelkészünk és családja iránt. Sántha György SZERETET .....legnagyobb a szeretet----—.-I, Korinthus 13. 13, Sz eretet szeretet szeretet ametiszt gyöngyházas kerevet legfelsőbb szellemi emelet szent szeled mozdít nagy hegyeket s nyitja a sugaras mennyeket. Szeretet szeretet szeretet villanyos kerubi kereked görgeti a Göncöi- szekeret , erkölcsi gyökeret ereget s tartja a huszonnégy öreget Olvasói levél Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam Frenkl Róbert „Sajtónk a gyorsuló folyamatok sokasodó kérdései között" című írását melyben a szerző az alábbi kérdést is felveti: mi a helyes egyéni, közösségi, egyházi magatartás az örvendetesen gyorsan kibontakozó sokszínű társadalmi politikai életben. Az egyház és a közügyek kérdéskörre vonatkozóan a következő - igaznak vélt - egyházvezetői tanítás számított korábban zsinórmértékül: „Lelkesítést, erkölcsi és anyagi segítséget akarunk adni a társadalomnak, amelyben élünk. Ezt azonban csak az az egyház igényelheti amely nem abban a hitben ringatja magát, hogy abból áll a mai szolgálata, hogy negative kritizálja mindazt, ami ebben az országban történik. Csak annak az egyháznak van joga jelentkezni a társadalomban a maga gazdagságával, amely előbb egyértelmű igent mond arra a társadalmi rendre, annak fejlődésére, amely ebben az országban van.” (D. Káldy Zoltán: Hanem hogy 0 szolgáljon. 141-142. oldal) Ehhez az idézethez egy négy évvel ezelőtt írt tanulmányomban a következő három észrevételt fűztem:” A társadalomnak —(is) nem „mindent kritizáló”, hanem időnként kritikai észrevételeit IS hangoztató egyházra van szüksége. Az egyház nem mondhat egyértelmű igent az olyan társadalmi és politikai rendszerre, amelyben egypártrendszer van, csak az olyan társadalmi rendre, amely a politikai pluralizmust is mint elvet és gyakorlatot elfogadja. Megjegyzendő, hogy szocializmus és pluralizmus nem egymást kizáró fogalmak. Mint ahogy jó néhány kapitalista országban sem tisztelik a politikai pluralizmust, éppen Magyarország az a példa, ahol egy szociahsta társadalmi berendezkedésben is elképzelhető a pluralista szemlélet térhódítása. Az egyház nem mondhat egyértelmű igent az olyan társadalmi rendszerre, amelyben az ateizmus tanítása és tanulása kötelező, hivatalos állami program, amely egyúttal az állampolgárok millióinak egzisztenciális helyzetet, társadalmi előmenetelét is meghatározza. Ha az iménti három nemet az egyház nem mondhatja ki teljes Nyilatkozat A Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma Budapesten, 1989. április 7-én tartott ülésén megbízta a kerület Elnökségét, hogy az Országos Presbitérium 1988. december 8-i határozata értelmében a kerületben hajtsa végre Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész ügyében a szükséges egyházi rehabilitáló intézkedéseket. A Déli Egyházkerület Elnöksége a megbízás értelmében a következő nyilatkozatot tette: Mint a Déli Evangélikus Egyházkerület Elnöksége, az Országos Presbitérium 1988. december 8-i határozata értelmében, az 1989. április 7-én tartott kerületi presbiteri ülés határozata szerint kimondjuk Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész rehabilitálását. Sajnáljuk, hogy lelkésztestvérünket az 1984-ben közreadott írása, Nyílt Levele következtében jogi és erkölcsi sérelmek érték a korábbi kerületi vezetőség részéről, bírálatára adott válaszként. így például az Evangélikus Élet című lapban 1984. szeptember 2-án „Megteológizált árulás” címen olyan cikk jelent meg, amely téves információkon alapult és nyilvános sértegetéseket tartalmazott. Ezt a cikket az újság Keveházi László esperes aláírásával közölte, aki azonban nem tudott az írás tartalmáról és megjelenéséről. A kerületi Elnökség elítéli a Nyílt Levélre adott egyházi adminisztratív, jogi és sajtóban közzétett korábbi válaszokat, különösen is elítéljük azt az eljárást, amelyik nem adott lehetőséget az elítéltnek a válaszadásra. Kérjük Istent, tanítson Krisztus nevében bűnt megvallani, egymásnak megbocsátani és új életet kezdeni. Budapest, 1989. április 17. Dr. Frenkl Róbert s.k. Dr. Harmati Béla s.k. felügyelő püspök nyíltsággal, az állammal szembeni köteles tisztelet hangján, akkor az állam és az egyház között nem együttműködés- ről, hanem valami másról kell beszélnünk.” A tanulmány további részében kifejtettem, hogy .....A keresztyén embe r, mint állampolgár igenis köteles a közösség sorsának irányításába beleszólni, résztvenni a politikai életben, már csak azért is, hogy ne szalassza el az alkalmat a keresztyen életeszmék népszerűsítése érdekében. A legnagyobb kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy az egyes keresztyen embernek ugyan- azok-e a politikai feladatai, mint az egyháznak, azaz közösségnek? Köztudott, hogy a magyar társadalomfejlődés ismét eljutott arra a fokra, amikor a pluralizmus, mint valóságos politikai koncepció megint polgárjogot nyert. Ha például egy kisvárosban a jelöltek mind a kommunista párt tagjai, de az egyik jelölt egy orvosi rendelő építése, a másik a csatornahálózat bővítésé, a harmadik új óvoda felépítése mellett kardoskodik, szükségképpen érdekütközés következik be. A város lakói (közöttük a keresztyén meggyőző- désűek) egyénileg eldöntik, hogy az adott helyzetben és esetben melyik jelöltet támogassák. Ugyanakkor az egyház (gyülekezet), mint közösség, ezekben a kérdésekben nem foglalhat állást. Az egyház (a gyülekezet) nem az a fórum, ahol az ilyen kérdéseket kellene megvitatni. (Egymás között a gyülekezet tagjai kicserélhetik véleményüket, egymást informálhatják bizonyos részletkérdésekről, de a gyülekezetnek, mint egyházi testületnek nem lehet és nem is szabad kortesként fellépnie valamelyik jelölt mellett.) Ellenben, ha például olyan helyzet állana elő, hogy a város lakói fertőzött vagy mérgezett vizet innának, akkor az egyháznak igenis hallatnia kell a szavát az élet védelmében. De akkor sem úgy, hogy az egyik jelölt mellett kardoskodik, hanem úgy, hogy az elv és a gyakorlat összefüggéseire mutat rá, amelynek azután logikus következménye, hogy a gyülekezet tagjai egyénileg miként alakítják ki véleményüket. Az egyház, mint közösség csak elvileg politizálhat, pontosabban olyan elvek szószólója kell, hogy legyen, amelynek Isten rendelésével megegyeznek s az egyoldalúságnak, részrehajlásnak még a látszatát is elkerüli. Az egyháznak ilyen értelemben két vonatkozásban keÚ a hangját hallatnia: az élet védelmében, valamint az alapvető emberi jogok tisz- , teleiben tartásában, a szenvedőkkel, jogfosztottakkal szolidaritást vállalva. (A második vonatkozás lényegében az elsőből következik, annak változata.)” Hangsúlyozni szeretném, hogy mindezeket négy évvel ezelőtt, 1985-ben írtam. örvendetes, hogy azóta e kérdésekről már nyíltabban lehet beszélni (az egyházban is). Egy nagy akadály azonban még mindig gátolja a gondolat, a szellem, a lélek szabadságát, az, amit a költői intelem így fogalmaz meg: „a múltat be kell vallani” s ez egyházi közelmúltunkra is érvényes. Javasolom, hogy a magyarországi politikai vezetés példáját követve egyhazunkba is alakuljon egy olyan bizottság, amely az elmúlt 40 esztendő kritikai értékelését van hivatva feldolgozni. Nagy terhektől szabadulnánk és felszabadító nagy telki energiákhoz jutnánk, ha ez a - meggyőződésem szerint elkerülhetetlen - munka minél hamarabb elkezdődne, Isten dicsőségére, egyházunk épülésére. iij.Fasang Árpád
