Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-04-16 / 16. szám

Evangélikus Élet 1989. Április 16, Munkatársakat keresünk Mit vár a lelkész a munkatárstól? A fenti kérdésre lehetne szépen fogalmazott elméleti válaszokat adni, milyen az ideális munkatárs, mit kellene végeznie... Szép elmé­let helyett nézzük inkább a valósá­got, egy munkatársi megbeszélés valós .jegyzőkönyvét”, mely. egy­ben válasz is címadó kérdésünkre: mit várok munkatársaimtól... A lelkészi hivatalban beszélge­tünk péceli gyülekezetünk frissen beiktatott felügyelőjével, Békés Jó­zseffel és gondnokával Lovas Lászlóval. Talán egyházunk egyik legfiatalabb gyülekezeti „vezérka­ra” tanácskozik a közös szolgálat feladatairól. Békés József 41 éves, Lovas László mindössze 22. Hosz- szú évekig üresen tátongott a kis péceli templomban á felügyelői és gondnoki pad. Nagy öröm, hogy most két fiatalember elvállalta ezt a nem könnyű szolgálatot. Meg­újuló reménységgel keressük közös feladatainkat. Beszélgetésünket reális helyzetfelméréssel kezdjük. Békés József nagyon jól ismeri a péceli valóságot hiszen édesapja több mint negyedszázadon át szol­gált ebben a kicsiny gyülekezetben. Már gyermekfejjel is belülről látta a gyülekezeti élet minden örömét és gondját. Néhány alapvető gon­dolatát idézem: „Pécel úgyneve­zett alvó-község, szinte csak éjsza­kára járnak haza az emberek. Na­gyon nehéz elérni őket gyülekezeti- leg. Fellendülést a gyülekezeti élet­ben csak akkor érhetünk el, ha ko­molyan vesszük, hogy utána kell menni az embereknek. Ez nemcsak a lelkész feladata, hanem a mienk is. Még bejárás közben, buszon és vonaton is próbálom megszólítani, hívogatni azokat, akiknek üres a helye a templomban. Valahogy meg kellene találnunk egymást, hi­szen ha ebben a tízezres nagyköz­ségben nem tart össze a maroknyi evangélikusság, akkor széthullik a gyülekezet. Komoly kérdés az anyagi tehervállalás is, hiszen őseink megépítették a templomot, de fenntartása már a ma élő péceli evangélikusság feladata. Édes­apám mindig azt képviselte, hogy­ha egy gyülekezet nem tudja már fenntartani templomát, akkor az nem is érdemel templomot... Gondnokunk személyes tapász- talatáról beszél a gyülekezetbe épülés esélyeiről: „Menyasszonyom a gyülekezeti énekkar segítségével épült bele a péceli gyülekezetbe. Nagyon fon­tos, hogy legyen egy olyan szolgáló közösség, ahol érzi az ember, hogy befogadják és szükség van rá. Ez a kis énekkar talán az egész gyüleke­zet kovásza lehetne...” Születnek a tervek a jövőre néz­ve. íme néhány közösen kimunkált ötlet, melynek megvalósítása is kö­zös feladatunk: A családlátogatások előtérbehe­lyezése mellett szükség van a péceli evangélikusság egyfajta „felrázá­sára”. Ennek érdekében pünkösdi körlevelet juttatunk el minden ál­talunk ismert evangélikus család­hoz. Ebben „zord számadatokkal” is szeretnénk felébreszteni hittest­véreink lelkiismeretét és felelőssé­gét a kicsiny gyülekezet jövője iránt. S hogy emberileg nézve is van jövő, azt azzal is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a körlevelet nem postán, személytelenül szeretnénk szétküldeni, hanem a konfirman­dus fiatalok - a jövő gyülekezete?! - kézbesítik majd... „Mit vár a lelkész a munkatárs­tól? - kérdeztük a címben. Remé­lem ebből a kis rendhagyó Jegyző­könyvből” világos a válasz: felelős együttgondolkodást és együttmun- kálkodást, önálló ötleteket, a hit és szeretet leleményességét, igazi test­véri, partneri, szolgatársi kapcso­latot. Hálás és boldog lelkész va­gyok, hogy gyülekezeteimben ilyen munkatársakkal szolgálhatok együtt! Gáncs Péter Szénás! Sándor A SZERETET DICSÉRETE Elbúcsúzott Brinkmann egyházfőtanácsos lKor 13,1-3 Lehet a beszédem mézédes és gyönyörű zene, mint az angyal-éden bűbájos, szép égi éneke, ám szeretet nélkül sok szép szavam és dalom: csak zengő érc és jéghideg csengés, érzéketlen cimbalom. Mit ér próféciád, mit érnek a szent jóslataid, mit ér, ha Góliát- hegyeket is megmozgat a hit, ha gőgösen várod: csodálat-e a hatás? Nagy akarsz lenni, s a neved semmi, hited csak képmutatás! Mit ér a nagy vagyon, mit ér minden híres tudomány, sok büszke alkalom, mulatság sok édes lakomán, hogyha fukar szíved régen már csak kődarab: semmit sem érez, s a testvéréhez nincs benne jóindulat?! Mit ér, ha testedet hősiesen a tűzre dobod, hogy majdan égi, szent fény övezze büszke homlokod?! Hogyha nem másokért égett el az életed, mihaszna máglya, mit ér a lángja? Fölösleges hősi tett. Ajánlás: Kezdj el végre szeretni, cselekedni már, mert gyümölcsök nélkül az életed sivár. Urunk szíve erőforrás, szent Keresztje példaadás. • Nézz körül: e nagyvilág szereteted tetteire vár! A Vesztfáliai tartományi egyház vezetői a nyugatnémet egyházak munkaközösségének és európai ki­sebbségi egyházak képviselőinek a jelenlétében búcsúztatták március 13-án Dortmundban dr. Ernst Brinkmann egyházfőtanácsost, aki hosszú időn át volt az ökumenikus ügyek, elsősorban a kelet-európai egyházi kapcsolatok vezetője, és testvéri szívvel segített, ahol csak tehette, a kisebbségi sorban élő egy­házaknak. így ismerték meg őt egy­házunkban is. A magyar-német egyházi kapcsolatok kutatásában végzett tudományos munkájáért Teológiai Akadémiánk évekkel ez­előtt tiszteletbeli doktorává avatta. A dortmundi ünnepségen a Vesztfáliai Egyház meghívására részt vett dr. Nagy Gyula, egyhá­zunk püspök-elnöke, és dr. Nagy István teológiai professzor a Teo­lógiai Akadémia részéről. Püspö­künket kérték fel az ünnepi elő­adás megtartására is ezen a címen: „A közös európai ház - ökumeni­kus perspektívában”. „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad ” (Jn 6,68) Ezzel a címmel rendezzük meg idén a Gyenesdiási Országos Ifjú­sági Konferenciákat. Szeretettel hívjuk és várjuk az evangélikus fia­talokat gyülekezeteinkből. Konfir­mált fiatalokat hívunk, elsősorban olyanokat, akik már aktívan részt vesznek a gyülekezetek életében. A konferenciák időpontja: 1. június 18-június 24. 2. július 23—július 29. 3. július 30-augusztus 5. 4. augusztus 13-augusztus 19. 5. augusztus 20-augusztus 26. A konferenciák vasárnap este Gonosz tettek néma tanúi voltunk. Sok hájjal megkentek. Megtanul­tuk az álcázást és a többértelmű beszéd művészetét. Megtapasztalás alapján bizalmatlanok lettünk az emberekkel szemben és kénytelenek voltunk gyakran az igazsággal és a nyílt beszéddel adósok maradni. Elviselhetetlen konfliktusok által engedékenyek, sőt talán-talán ciniku­sok lettünk - használhatók vagyunk-e még egyáltalán? Nem zsenikre, nem cinikusokra, nem embereket megvetőkre, nem rafinált taktikázókra, hanem szerény, egyszerű, természetes, egyenes emberekre lesz szüksé­günk. Vajon belső ellenállóképességünk a ránk kényszerítettel szemben elég erős lesz-e, önmagunkkal szembeni őszinteség, elég kíméletlen ma­rad-e hogy az egyszerűség, az egyenesség útjára visszataláljunk? Bonhoeffer kezdődnek és szombat délben feje­ződnek be. A részvételi díj 1200 Ft, melyet a helyszínen kell befizetni. A jelentkezéseket 1989. április 30-ig írásban kérjük az alábbi cím­re: Szabó Lajos 1147 Budapest Lőcsei út 32. Kérjük a határidő pontos meg­tartását. A felvételnél a jelentkezé­si sorrendet figyelembe vesszük. A gyenesi találkozásig hordoz­zuk egymást és a konferenciák ügyét imádságban! Dr. Leskó Béla lelkész, teolgóiai tanár hosszú évtizedekig szolgált Argentínában. 1988-ban halt meg Svédországban, röviddel nyugalom­ba vonulása után. A Hitünk című argentínai egyházi lap közlésére tá­maszkodva emlékezzünk életére és szolgálatára a Buenos Aires-ben el­mondott búcsúprédikációjával. Mikor az ember emlékezni kezd, sokszor utána is számlál egy pár dolognak és eseménynek. Hány országban járt? Hány országban és hány nyelven is prédikált vala­ha, mikor, hány gyermeket, ifjat vagy felnőttet keresztelt és hányat konfirmált avagy esketett, hányfé­le útlevele volt, hány országban szavazott? - és így tovább. De volt, ami soha nem változott és nem változhatott meg. Nem vál­tozott meg az aki egyszer a régi bibliafordítás szavaival idézve ezt mondta nekem, ugyanúgy mint egyszer Fülöpnek a Cselekedetek könyvében: „Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálem­ből Gázába megy alá. Járatlan ez.” így nagyon sokszor bizonyos fokig járatlan utakon tanultam meg azt, hogy mi a megváltozhatatlan. Az, hogy hol születtem, és hogy a kecskeméti református reálgim­názium nevelt, hogy cserkész vol­tam, soproni diák... és hogy Buda­pesten szenteltek lelkésszé (ebben a lutherkabátban), hogy Svédor­szágban lettem stipendiátus... De akkor is, azóta is, ugyanaz hív és.állít szolgálatba, még az Ő akaratából nyugdíjasként is. És ő a mai napig nem változtatta meg azokat az igéket, melyekről prédi­kációimmal tanúskodhattam. Ugyanannak a Jézus Krisztusnak az evangéliuma kísért egész uta­mon s ez volt az ami szinte mindig „kényszerített” az Igével való tusa­kodásra is, a Dunántúli Énekes­könyv 414. számú éneke el nem felejtésével. De ennek a „kényszer­nek” az elfogadásához mindig hozzátartozott az a mélységes vágy is, hogy gyengén is a mások hitét erősítsem, hogy prédikálás és taní­tás által tovább adhassak valamit, ami hallgatóimat jobb keresztyén­né tegye, mint én vagyok. Az akinek hivatásomat köszön-« hetem nem más az, aki Ádventben Emlékezés Leskó Béla életére és szolgálatára 95 Vessünk és szeretettel szolgáljunk!” várt, Karácsonykor megszületett, Nagypénteken megfeszíttetett és Húsvétkor feltámadott: az Úr Jé­zus Krisztus. Aki mennybemenete­le óta mintegy „másformában” van velünk, küld ki - hiszen akkor is ebben az időszakban történt a tanítványok kiküldetése - és elve­zet végleges visszatérése előtt mind engem, mind mindannyiunkat a Szentlélekkel való találkozásra. Mert eljött az akit - és nem amit - Ő ígért, a Szentlélek. S jól tudjuk, hogy mind az ige, mind a prédiká­ció, mind a szentségek is éppen ennek a Szentléleknek a hordozói, így is mondhatnánk: a Járművei”. A teremtő Isten terve és akarata szerint, s mint szeretetének is jele, így lett teljessé számunkra a Szent­háromság. Az, akinek a mai vasár­nap az ünnepe. Titok, amit nem értünk, Hit, amit nem látunk. Igazság, amelyet sem Arisztotelész sem Szent Tamás segítségével sem tudunk az emberi ész számára logi­kusan megmagyarázni s melynek magyarázatait ugyanúgy meg tud­juk kérdőjelezni, mint a különböző kiadású tagadását is. Mi az Isten által teremtett, Jézus Krisztus által megváltott és a Szentlélek által vezetett és vigasz­talt lények vagyunk, és ezen nem rökönyödünk meg, hanem inkább hálásak vagyunk érte. Mi csak a keresztelő vizet, a kenyeret és a bort látjuk és az igét halljuk. És tudjuk, hogy ahol keresztelőkutat, oltárt és szószéket látunk, az egy templom. És a reménységünk min­dig az, hogy ahol templom van ott élő egyház, hívő közösség is le­gyen. Ez a mi búcsúzási kívánságunk számotokra is. Ezért indultak el az egyszer ki­küldött jézusi tanítványok is. Tud­ták, hogy nem maradnak egyedül, ők is ismerték a jövő feletti kétel­kedéseket, de még a fülükbe csen­gett a mennybeszálló hangja: „Ne­kem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát...” És elindultak... És alap­igénkben hallottuk, hogy a Jeru­zsálemben nem régen megkeresz­telt 3000 már ötezerre emelkedett. Ezen éppen a hatalom birtokosai bosszankodtak. A Cselekedetek Könyvének előző fejezetében ol­vashatjuk, hogy Péter és János a Salamon csarnokában egy sántát meggyógyítottak, és ezután Péter megint prédikálni kezdett. ők még nem ismerték a modern vitát az evangelizáció és a diakónia között. Szerintük az ő szolgálati elhívásuk az „egész ember” számá­ra szólt. „Milyen hatalommal és kinek a nevében teszitek ezt ti?” - kérdezték tőlük a hatalmasok. És üldözésüket nem annak köszön­hették, hogy csak prédikáltak vagy, hogy csak szeretetszolgálat­tal foglalkoztak, hanem annak, hogy nem tagadták meg a prédiká­ció és a szeretetszolgálat ugyan­azon forrását, a názáreti Jézus Krisztust! Kinek a nevében? Annak, aki életét adta értetek. Kinek a hatal­mával? Annak, aki életet tudott áldozni másokért. Annak, aki éle­tét adta barátaiért. De mi tudjuk és valljuk azt is, hogy Jézus nem csak arra tanított bennünket, hogy „ÉLETET ADÓK”, hanem arra is, hogy „ÉLETET ÉLŐK” legyünk. Örök életet is. Nem arra, hogy különbö­ző formákban a mások életét elve­gyük, arra sem, hogy a magunk életét, azt amire bennünket elhí­vott, ne éljük. Nem arra, hogy a szegletkövet megvessük, hanem hogy a felkínált fundamenAmra építsünk. - Építünk? ­Milyen egyszerű lenne most ezt mondani: Kedves Prédikátor, mit csinálsz a mai alapigével? Nem lá­tod, hogy ott Péter azokhoz szól, akik a szegletkövet megvetették, akik Jézus népe között azokhoz tartoztak, akik Őt megfeszítették? Búcsúzásul oda osztályozol ben­nünket is? Érvényes mindez a ml számunkra is? Igen, érvényes. Mert a mi né­pünk között is voltak - és vannak olyanok is, - akik a szegletkövet megvetették és megvetik, akik kü­lönböző módon részt vettek, vagy részt vesznek Jézus Krisztus na­ponkénti megfeszítésében. De akkor az nem érvényes amit Péter vallott? Csak az amivel vá­dolt? Kedves Testvéreim és Barátaim! Merjük egyszer megvallani, hogy ez is érvényes. Nem csak az a ke­resztyén, aki állandóan a „mea cul­pa” szavait mondogatja és énekli, hanem az is, aki bűneinek bocsá­natát el tudja fogadni és hálás szív­vel tud dicsérő énekeket zengeni kegyelmes Istenének! Talán észrevétlenül a mi ma­gunk számára, de mégis... És me­rem vallani, hogy DE MÉGIS, ez a gyülekezet is vallott már így, nem annyira tettek, hanem inkább ÉLETEK által, hogy VEGYÉ­TEK TUDOMÁSUL VALA­MENNYIEN, a mi magunk népé­vel együtt, hogy nálunk is lehetsé­ges lett nem egyszer a lehetetlen­nek látszó: A NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS NEVE ÁLTAL, A SZEGLETKÖVET NEM VE­TETTÜK MEG, hanem azon az alapon építeni kezdtünk és, hogy nem egyszer vallhattuk meg hálá­san és boldogan, hogy NEM ADATOTT AZ EMBERNEK AZ ÉG ALATT MÁS NÉV MELY ÁLTAL ÜDVÖZÖL­HETNÉNK. Nem csak vetés volt és van, ha­nem aratás is. Olyan korú lehetett apósom mint én most, amikor egy­szer azt mondta nekem, hogy ő anyósom arcában még mindig lát­ja azt a fiatal lányt, akibe egyszer szerelmes lett. Én is láthatom itt sok arc mögött az egyszeri vasár­napi iskolás, konfirmandus, ifjúsá­gi köri tag vagy kiscserkész arcát, azokon a különböző korú arcokon kívül, akik ma már szemtől-szem- be láthatják Urukat. S mikor az újságot olvasva felfedezem, hogy ezek az arcok mi mindent vállal­nak magukra egyházaink és né­pünk között, hálával telik meg a szívem. Ugyanúgy mint az utolsó népitánc fesztiválon, mikor olvas­ni kezdtem az együttesek, különö­sen is kettőnek, az argentínai és a venezuelai névsorát. A gyermekek és ifjak nevei mö­gött megjelentek számomra a szü­lők arcai, amikor ugyanabban a korban, vagy még fiatalabbak vol­tak. És tudjátok, hogy miért is érez­tem különösen hálát? Azért, mert tudom és hiszem, hogy ezek a szü­lők nem csak arra gondolnak, hogy gyermekeik szép népviseletben éne­keljenek és táncoljanak, hanem ar­ra is, hogy a „szegletkőre” építse­nek, hogy imádkozni is tudjanak. S mikor ez nincs így mindenkinél, a többség azért imádkozik és dol­gozik, hogy így legyen. Az én Uram megengedte nekem, hogy pár rövid évig itt is beállhat- tam a vetés munkájába. De mások is vetettek! Nem volt itt olyan munkás, aki ne vetett volna, csak az egyik inkább látta az egyik veté­sét, mint a másikét. De minden vetőmunkás aratta is a mások ve­tését. Én is. És végezetül azt kérjük Urunk­tól, hogy engedje meg nektek is, hogy továbbra is vethessünk, igét hirdethessünk és szeretettel szol­gálhassunk a Jézus Krisztus neve által. Ámen. Mi a cserkészet? A szépért-jóért-igazért nemcsak lelkesedő, de cselekedni is kész fiúk és lányok önkéntes társulása. Az első cserkészcsapatot az angol Ba- den-Powell alapította 1907-ben, ma szerte a világon 26 milliónyian viselik büszkén az arany liliomot. Cserkész az lehet, aki vállalja, hogy a tíz törvény szerint él:- egyenes lelkű és feltétlenül iga­zat mond,- teljesíti kötelességeit, melyek­kel Istennek, hazájának és ember­társainak tartozik,- ahol tud, segít,- minden cserkészt testvérének tekint,- másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú,- szereti a természetet, jó az ál­latokhoz és kíméli a növényeket,- feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik,- vidám és meggondolt,- takarékos,- testben és lélekben tiszta. A cserkész szereti a kalandos, vidám közösségi életet, de ha kell, tud áldozatokat vállalni, küzdeni és lemondani is. Nem várja tétlenül, hogy min­den készen hulljon az ölébe, ha­nem ötleteivel és szolgálataival ő maga is alakítja őrse, csapata éle­tét. A cserkészélet tele van jó kedv­vel, tréfával, mert a tiszta szívben és szabad lélekben vidámság te­rem. A cserkész legnagyobb élménye a tábor. A cserkésztábor nem nya­ralás, hanem az önállóság, segítő­készség és talpraesettség próbája. Aki megállja, lélekben gazdagab­bá, testileg edzettebbé válik. A cserkészet a bátrak közössége. Azoké, akik nem ijednek meg sem esőtől, sem vihartól, sem a más úton járók gúnyolódásától. Akik mernek cserkész-fogadalmuk szel­lemében tisztán élni, szeretetben szolgálva Istent, a hazát és az em­bertársakat. Magyar Cserkészszövetség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom