Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-02-19 / 8. szám

Evangélikus Élet 1989. február 19.

ZSINAT FELÉ

Van-e szükségünk új törvényekre?

Mindenekelőtt egy félreértést kell tisztáznunk. Ma egész társadalmunk a jogállamiság megteremtésének, új törvények megalkotásá- naklázában él. Demokratikus fejlődésünk velejárói ezek. A nyáron hozták nyilvánosságra, hogy az egyház és az állam viszonyának rendezését új törvény szabályozza majd, a Parlament által alkotott és minden felekezetre egyformán érvényes ún. „vallásügyi törvény”. Ezén kívül minden felekezetnek megvan a maga saját törvénye, mely belső életét szabályozza. Utoljára 1966-ban ült össze egyházunk zsinata törvényalkotásra. Az azóta eltelt idő szükségessé teszi e törvények megvizsgálását, az életben való funkciójukat, használhatóságukat le kell mérni. Korábban jeleztük már; az Országos Presbitérium elhatározta, hogy 1992-re zsinatot hív össze.

Miképpen funkcionálnak törvényeink? Segítik-e vagy nehezítik a gyülekezetek életét, lelkészek szolgálatát? A kérdéseket ez alkalommal nem lelkészeknek, hanem világi vezetőknek, egyházmegyei felügyelőinknek tettük fel. Leveleik beérkeztek, egy-két kivétellel. Elnézésüket kell kérnem, hogy az ünnepi torlódások és az évvégi gyűlés-beszámolók miatt csak most 'került sor gondolataik összegezésére. De hiszen csak most vált bizonyossá az a tény is, hogy lesz zsinat és azt elő kell készítenünk.

Az első kérdés azt puhatolta, hogy jelenlegi törvényeink menynyire használhatók; kiegészítésekre van csupán szükség, vagy új törvényekre? A válaszokból az tűnt ki, hogy kb. 65 % a jelenlegi törvényeket használhatóknak tartja és 35 szavazott teljesen új törvények alkotása mellett.

A második kérdés már főleg azokat kérdezte, akik csak a mostani törvények kiegészítésére gondolnak, milyen pontokon kellene változtatni vagy kiegészíteni? Széles skálája bontakozik ki a válaszokból azoknak á mozgásoknak, melyek egyházunk elmúlt két évtizedének életére jellemzőek. Csak felsorolni tudom most ezeket. Figyelemre méltó, hogy a világi vezetők első helyen a lelkész és felügyelő szorosabb együtt munkálkodását, a „világiak” nagyobb megbecsülését kérik. Elpaposodott egyházunk egyik fájó pontját panaszolják. Szinte valamennyien so- folják az utóbbi években kialakult szolgálatoknak a törvényekből való hiányát. Női lelkészek jogállásának tisztázása, beleértve egyenjogúságukat a szolgálat terén, de fi- gyelembevéve sajátos jogaikat is, pl. a gyes ügyét, szolgálati lehetőségeiket, családi kötelezettségeiket. Ugyancsak az elmúlt évek hozták elő a „gyülekezeti munkatársak”, a levelező tanulmányokat végzettek státusának rendezését. Ezek többé-kevésbé elrendeződnek, de hiányzik a törvény, mely szabályozza szolgálatukat. Ugyancsak új szabályozás kell a hitoktatás, az egyház katechetikai munkájának' végzésére. Az egyesületek feltámadása is szükségessé teszi azok egyházi vetületének rendezését. Egészen friss terület a jogi szabályozás számára az iskola-ügy. Előző zsinatunk idején nem volt iskolánk, figyelmünk nem terjedt ki erre a területre.

A harmadik kérdés az új törvények igénylőitől kérdezte, hogy mi az ami hiányzik vagy amit változtatni kell? Itt is előkerültek a fenti témák, szinte teljes egészében. De

újabb „ötletek” is adódtak. Jusson jobban kifejezésre a törvényben is, hogy alulról fölfelé történik az egyház építkezése. Az egyházmegyei felügyelők is alkossanak egy az es- peresi értekezlethez hasonló testületet; - vagy másik variációban: az esperesi értekezletekre a felügyelőket is hívják meg esetenként. Többen kérik, hogy az állami hozzájárulás csak a legfelsőbb tisztségeknél maradjon meg. Ünnepélyes Nyilatkozatán ez a zsinat a mai kor követelményeihez formálja. Ketten felvetik a területi újrarendezést, egyházmegyék térképének kiigazítását. Néhányan kívánják, hogy a választások 12 évre szóljanak, de a legfelső szinten (püspök, kerületi- és országos felügyelő) is. A negyedik kérdés arról tudakozódott, hogy szükség van-e a szerkezet, struktúra átalakítására. Egy válasz szerint igen, heten nemmel szavaztak, a többiek tartózkodtak, nem nyilvánítottak véleményt.

Egyházmegyei felügyelőinknek köszönjük, hogy készséggel válaszoltak. Véleményük közreadásával nem az volt a célunk, hogy azonnal válaszoljunk vagy befolyásoljunk. Azt szeretnénk, hogy meginduljon lapunk hasábjain a közös javaslás és gondolkodás. Lelkészeket és világiakat, nemcsak tisztségviselőket, hanem gyülekezeti tagokat is kérünk, írják meg vélemé nyűket, elgondolásaikat. Csak az a kérésünk, hogy röviden. Terjedelmes leveleket, hosszú értekezéseket kis terjedelmű lapunk nem bír el De szívesen leszünk közvetítői £ gondolatoknak, hogy azok másokban is érlelődjenek és a majdani zsinati előkészítő bizottságnak is segítsenek.

Tóth-Szöllős Mihály

T

Mit tett egyházunk 1988-ban a romániai

menekültekért?

(Folytatás az 1. oldalról) Szükség van arra is, hogy a magyar kormány és társadalom közjogilag és nemzetközileg is rendezze a menekültek helyzetét. Erre az előzetes tárgyalások után reményünk lehet. Annyi bizonyos, az elsősegélytípusú menekültügyi munkából át kell lépnünk a szakszerű és munkaágként megszervezett tevékenységbe. Gyülekezeti központjaink Budapesten nem bírják már azt a többletet, amit a menekültek terhe jelent. Ezért áprilistól megnyitjuk Budapest-Rákospalotán egy régi házból kialakított új menekültügyi irodáikat, állandó alkalmazottakat vettünk föl. A menekültügyi munka országos vezetője Bolla Árpád rákospalotai lelkész lett, aki gyülekezeti munkája segitésére segédlelkészt is kapott. Itt alakítjuk ki a ruharaktárt és a központi adminisztrációt, a félfogadást a fővárosi menekültek számára.

Az egyházi világszervezetek, külföldi egyházak eddig is sokat segítettek. A Lutheránus Világszövetség egy millió 70 ezer, a Gusztáv- Adolf-Segélyszolgálat (NSZK) 850 ezer forintot adott. A segélyközpont kiépítése, megindítása is az ő anyagi áldozatuk eredménye lesz. Megható sok külföldi magyar gyülekezet támogatása. E helyen is megköszönjük egyházunk nevében a gyülekezetek és szervezetek, az egyének adományait. Magyar gyülekezeteinket legutóbb karácsony ünnepén hívtuk föl adakozásra. Minden esztendőben, így az idén is minden gyülekezet tetszés szerinti vasárnapon tarthat gyűjtést, adakozást erre a célra.

, Az ökumenikus imahét alkalmával együttes fölhívás született

arról, hogy január 22-én imádkoz zanak együtt a magyar és európai keresztyének a menekültekért, román népért, a nemzeti kisebbségekért, a különböző történelmű, kultúrájú nemzetek kölcsönös megértéséért. Reméljük, hogy egyszer erre az imádságra elhangozhat majd az ámen Romániában is.

Harmati Béla

A találkozó többre hivatott annál, hogy az eddig ismert álláspontot ismételje

(Folytatás az 1. oldalról) mondta el hozzászólását, mely rövid történeti áttekintés után a gyakorlati problémákra mutatott rá. Nagy érdeklődést kiváltott hozzászólásából azt a szakaszt idézzük, mely a mai magyar valóság, a mai magyar egyházi és lelki élet gyakorlati problémáira hívta fel a figyelmet. A hét pontba foglalt vitakérdések felvonultatásánál először a pozitív, elvi megnyilatkozásra utalt, majd hozzáfűzte a gyakorlati megvalósításra vonatkozó javaslatot.

1. Magas szintű, hivatalos állami állásfoglalás hangzott el nemrég arról, hogy „az egyházak és vallásfelekezetek belső ügyeibe az állam nem kíván beleszólni, mert elismeri valóságos önállóságukat.” - Javaslatom: a kialakitott partneri viszony és politikai szövetség jegyében a Magyar Népköztársaság válassza valóban szét az egyházat az államtól, biztosítsa teljes autonómiáját és vizsgálja felül az 1957:22. tvr-t, amely az egyes egyházi állások betöltéséhez állami hozzájárulást ír elő.

2. Felelős vezetők szóltak akképpen a nagyobb vallásszabadság érdekében, hogy „megújításra szorulnak a közös társadalmi célok megvalósításának formái, politikai és jogi feltételei.”- Javaslom, hogy a cél érdekében hívják életre az 1948-as Egyezményben biztosított, de a szocialista fejlődés torzulásai miatt máig sem működő „állandó közös bizottságot”, amely - egy ugyanott előírt „szakértői albizottsággal” együtt jogosult az új vallásügyi törvényjavaslat, majd törvény kidolgozására. Bár állami részről széles körű apparátus készíti elő a törvény szövegét, és az evangélikus Lelkészi Munka- közösségekben élénk viták folynak a jelenlegi egyházi törvénykönyv revíziójának szükségességéről, úgy vélem az Egyezmény szellemének és az egyházi szakérdekeknek is az felelne meg, ha ez a „Közös Bizottság” valóban közösen fogalmazná és terjesztené elő az új vallásügyi törvény javaslatát. Parlamenti megszavazásánál azonban nemcsak igazságérzetem, hanem a képviselők nagy részének az elmúlt évtizedek elvéből és gyakorlatából fakadó valószínű egyházi tájékozatlansága kérdésessé teszi, megszavazhat-e egy hosszú alkotmányos fejlődést, valódi vallási és lelki. ismereti szabadságot biztosító törvényt egy jelenleg mintegy 70%-ban kommunista párttagokból álló, tehát egy jogállam népképviseletét nem tükröző országgyűlés?

3. Ismeretes, hogy az Egyezmény „az egyházi élet szabad működési körébe tartozónak tekinti az egyház minden, a fennálló jogszabályoknak megfelelő hitbeli tevékenységét.”- Kívánatos, hogy kerüljenek revízió alá az alsóbbrendű jogszabályok és

Vitafórum

rendelkezések, amelyek az elmúlt évtizedekben korlátozták az egyházak életének autonómiáját és amelyek többnyire a püspököket kényszerítették a sokszor egyházi érdekkel és saját törekvésükkel is ellentétes adminisztratív intézkedések megtételére.

4. Egyházi és állami vezetők konszenzusra jutottak abban a kérdésben, amit eredetileg Paskai László bíboros úr vetett fel, hogy ti. „csak működőképes egyház tudja hatékonyan segíteni társadalmi céljaink valóra váltásán, ehhez pedig intézményekre, pontosabban bővülő intézményrendszerre van szüksége az egyházaknak is.”- Ennek a gondolatnak a támogatásával úgy vélem kiterjeszteni a lelkiismereti és vallásszabadság ügyét hazánkban, ha a jövőben az egyházi oktatás és nevelés minden szintjén valóra válhat a pedagógiai munka. Különösen gondolok itt a legtöbb külföldi egyház életében jól bevált és az egész társadalmat szolgáló „Kindergarten”, tehát egyházi óvodák létesítésének engedélyezésére. A lelkészi hivatással rokon gyermekpedagógiai és katechetikai, nevelőmunka sok már szakképzett és képzésre kész leánynak, asszonynak, hitoktatónak vagy protestáns papné- nak adna új, alkalmas kenyérkereseti lehetőséget és örömteli, nagycsaládok gondjait is megoldó foglalkozást.

5. Kifejezésre jutott a sajtóban, hogy az Alkotmány tiltja, hogy „vallása, meggyőződése alapján bárkit megkülönböztetés sújtson a hazában”.- Szomorú tapasztalatom volt két ízben is a volt Kerepesi, ma Mező Imre úti temetőben. Itt a lelkészek és az egyházi szertartást igénylő családtagok számára nem áll rendelkezésre ravatalozó. A liturgikus aktus - amely sokáig egészen tiltva volt itt - csak a sírnál, szabad ég alatt felöltözve végezhető el, és a koszorúk is csak oda helyezhetők a kripta kerítése elé, az út porába. Hiszem, hogy az illetékesek rövidesen megszüntetik ezt a hívőket is sértő eljárást, annál is inkább, mert az itt nyugvó halottak zöme - köztük nemzetünk nagy fiai is - keresztyén hitben élt és hunyt el - az irántuk érzett kegyelet is a helyzet revíziójára kötelez tehát.

6. Több éve ismételten kifejezésre jutott az a megállapítás, hogy a szocialista társadalom, amelyben élünk, humánus előjelű és nem kizárólagosan ateista ideológiájú.- Bizonyára kedvezően fogadná a társadalom széles rétege annak lehetőségét, hogy az állami gondozott gyermekek megkeresztelése és esetleg konfirmálása vagy bérmálása folyamatosan megtörténhetne az otthonokban, s ugyanakkor lelkipásztori gondozásban volnának részesíthetők a javító-nevelő intézmények és börtönök lakói is.

7. Örömmel vesszük azt a készséget, hogy „állami részről támogatnak minden olyan tevékenységet és munkaformát, amely erősíti az' alapvető erkölcsi normákat, védi és gyarapítja kulturális értékeinket”.- Úgy hiszem az egyházi felsőoktatási intézményeket is ezek közé az értékek közé lehet sorolni. Sajnálatos, hogy az egyetemi és főiskolai felvételi jelentkezésekről informáló évenkénti kiadványok felsorolásában mindeddig nem lettek feltüntetve a római katolikus és protestáns teológiai akadémiák adatai és lehetőségei.

Lehel László evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára felszólalásának elején arra a társadalmi fejlődésre és demokratizálódási folyamatra utalt, amely Magyarországon zajlik ma. * Majd az eszmecserével kapcsolatban kifejtette „Ez a találkozó többre hivatott annál, hogy csupán az eddig ismert álláspontot ismételje.”

Majd kitért arra, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság kérdései nemcsak ezen a találkozón résztvevőket foglalkoztatják, hanem más társadalmi szervezeteket és szerveződéseket is. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül véleményüket” - mondotta. Az Ökumenikus Tanács főtitkára a továbbiakban utalt arra, hogy különbséget kell tenni a lelkiismereti és vallásszabadság eddigi gyakorlata és az utóbbi években megindult új fejlődési szakasz között. „A múlt fglhánytorgatása helyett” fontosabb a hogyan tovább kérdése. Most az a fontos, milyen részt kérnek ebben a folyamatban az egyházak és milyen viszonzást kapnak az MSZMP, vagy akár más társadalmi szerveződések részéről.

Felszólalásának zárórészében kitért arra, hogy a társadalom részéről az utóbbi időben megnövekedett az igény az egyházak szolgálata iránt. A megnövekedett szolgálat felveti az anyagi és tárgyi eszközök újraelosztásának kérdését is.

Mintegy húszán kaptak szót a közel ötórás beszélgetés során. Sajnos, hogy kimondott vita nem alakulhatott ki, hiszen az idő korlátja csupán azt engedte meg, hogy mindenki egyszer szóljon és elmondhassa gondolatait. Olyan vitához, mely valóságos segítséget nyújthat egy törvény előkészítéséhez, több beszélgetés, több idő kell. Ezt minden bizonnyal meg is kapják majd a vitázók, - ez tűnt ki Miklós Imre államtitkár szavaiból, aki konstruktívnak minősítette a beszélgetést és ígérte folytatását, megjegyezve, hgy nemcsak a két oldalnak kell folytatni a dialógust, de az oldalakon belül is egymással.

T.

A múlt megbecsülésével, reménységgel a jövő felé

Az országban többfelé járva újra és újra megállított az a kérdés: Mi történt Medgyesegyházán? A kérdésre mindig úgy válaszoltam, hogy most mi van! Elmondhattam, hogy Isten igéjére szomjazó lelkekkel találkozom nap mint nap. A gyülekezet és egyház jövőjéért munkálkodó vezetőség, presbitérium és sok önkéntes munkás szolgál. A múlt év nyarán új vezetőség kezdte meg szolgálatát, egyértelműen a gyülekezet érdekeire tekintettel. Teszi ezt úgy, hogy megbecsüli a múltat, a múlt jó örökségeit, s abból erőt merítve végzi a jövőt is munkáló mai szolgálatát.

Krisztusban építünk-e az egyházban:

?

Presbiteri csendesnapot tartott a múlt év végén a Fejér-Komáromi Egyházmegye Szákszendem A nem várt hideg ellenére is közel százan voltunk együtt e napon a megye gyülekezeteiből. Egész nap a „külső” és a „belső” építésről volt szó.

A délelőtti úrvacsorái istentiszteleten a 127. zsoltár 1-2 versei alapján Józsa Márton lelkész hirdette az igét: „Az Úr az igazi építő!" „Csak akkor lesz jó, biztos az épületünk, ha olyan téglából készül, amely nem dől össze. Miért nem merünk mi úgy építeni, hogy előbb Jézus Krisztusban alapozzuk meg azt?" A ház szó utal az életünkre is, amit ki-ki maga épít, de nem mindegy, hogyan. Miért van olyan kevés gyermek ebben az országban? Miért nem merik vállalni a szülők a gyermekáldást minden külső, gátló tényező ellenére is, amikor népünk napról-napra egyre kevesebb? Az igehirdető, aki jelenleg a siófoki templom építésének él, munkáját mégis úgy érzi egésznek, ha elsősorban Krisztusban építi mindenütt a keresztyén embereket. Az igehirdetés után úrvacsoraosztás következett, melynek szolgálatát Lábossá Lajosaspe- res, Józsa Márton és Deme Károly helyi lelkész végeztek.

A hűséges és áldozatos munkával kívülről-belülről megújult száki templomban vajon megújult-e a mi belső templomunk - tette fel köszöntőjében a kérdést Valkó László, gyülekezeti felügyelő és Farkas Ferenc presbiter, akik ismertették a gyülekezet több évszázados múltját és jelenét.

Szendén folytatódott az együtt- lét építkezéseinkről való beszámolókkal. A siófoki templom építéséről Józsa Márton számolt be: „Az Isten szeretet" ismételte újra meg újra. Ez a sokszor megtapasztalt alapja annak, hogy az Űr hajlékát ebben a világban, a nyári turizmustól megszállt városban felépítsék. Nemcsak egyházi, hanem világi vezetőket is indított ez a szeretet ennek megvalósítására, mint a siófoki tanácselnököt. A jelen helyzetről és a még előttünk álló munkákról Já- ki András, a gyülekezet felügyelője adott tájékoztatást. „Egy új centrumot kiépítő gyülekezetről, Mórról Lacknerné Puskás Sára segédlelkész számolt be. Nagy kegyelem, hogy van olyan hely országunkban, ahol a gyülekezet nem kihal, hanem létrejön és egyre gyarapszik, ahol nemcsak gyermekeket, de felnőtteket is keresztelnek, ahol a presbiterek átlagéletkora alig haladja meg a 40 esztendőt, ahol intenzív látogatás következtében egyre jobban szélesednek a különböző munkaágak, ahol egyre jobban lehet számítani a gyülekezeti tagok felelős segítségére! Ahol nemcsak a lelkész maga jár látogatni, hanem a gyülekezetből megbízottak vállaltak egy-egy kerületet. Gyülekezetépítés a lelkész vezetésével, de nem lelkészközpontúsággal! Mindnyájunk feladata szolgáló helyünkön a gyülekezetét Jézus Krisztus által megújítani. Az esztergomi kis gyülekezetünk nagy építkezéséről az esperes számolt be kiemelve az es- pooi finn testvérgyülekezet nagy pénzbeli és kétkezi segítségét. De az építkezés nemcsak Siófokon, Móron és Esztergomban, hanem Budapesten is folyik. A Teológia leendő új épületéről Lackner PálV. éves hallgató adott áttekintést. „Menynyire megszégyenített bennünket Isten”! Ma már 84 teológus számára szükséges egy korszerű épület, amelyben az Istenről szóló tudományt zökkenőmentesen lehet majd elsajátítani.

És végül A holnap egyházát építő egyházmegye címen Sztruhár András számolt be nagy örömmel az” egyházmegye ifjúsági- és gyermek- alkalmairól. A presbitereken keresztül is kérte a gyülekezetét, minél

több fiatalt engedjenek, küldjenek alkalmainkra, táborainkba, sőt most karácsonykor, ahol csak lehet kis csoportok keressék fel a kórházakat, szeretetotthonokat és vigyék el a nagy örömhírt a szenvedőknek, az egyedül, magányosan élőknek, ahogy ez már néhány gyülekezetünkben hagyományos szolgálat.

A beszámolókat Deme Károly helyi lelkész szavai zárták, aki arról a Krisztusról szólt, aki mindnyájunk életében Úr akar lenni, aki segít a szolgálat útján járni, de az csak úgy lesz eredményes és örömteli, ha a^ presbiter egyedül a feltámadott Úrban hisz és látja minden munkájának értelmét!

A gazdag programú és mondani- valójú csendesnapon a záróáhítatot Rejtő Mária végezte: „Könyörgés építkezés után" címen. Végül Lábossá Lajos esperes köszönetét mondott a száki és szendi gyülekezetnek a helyért, a-szákiaknak a terített asztalokért és külön áldást kívánt annak a 12 Erdélyből menekült szász fiatalnak, akik hívásunkra eljöttek közénk bicskei ideiglenes szállásukról és részt vettek alkalmainkon. Az esperes javaslatára a nap perselypénzét örömmel ajánlottuk fel a siófoki templom építésére!

Jákiné Tóth Melinda

A múlt megbecsülésének első jele volt, mikor illő formában elbúcsúztatta a gyülekezet Laczó András egyházfit - megromlott egészsége miatt - 25 évi hűséges szolgálat után.

A múltból tanulni akarás kézzelfogható bizonyítéka volt' a december 18-i gyülekezeti ünnepség, melyen emléktáblát állított a gyülekezet - közadakozásból - dr. Gubcsó András lelkésznek halála 10 éves évfordulóján. Az isten- tisztelet keretében emlékezett meg dr. Gubcsó András szolgálatáról Oravecz Mátyás felügyelő és Koppány János ny. tótkomlósi lelkész méltatva azt a papi életet, szolgálatot, hűséget, mellyel Gubcsó András pásztorolta 30 éven át Med- gyesegyháza népét. „Gubcsó András akkor került Medgyesegyházá- ra, amikor a lakosságcsere következtében megbolydult az emberek szive. Menni vagy maradni nagy kérdése választotta szét a családokat. A tönk szélére jutott hazában vesztesek veszteseként ' maradni vagy csábos ígéretekre hallgatva az új Kánaánba menni? Ilyen zűrzavarban volt a medgyesi gyülekezet, s hozzá még a lelkésze is elhagyta, amikor Gubcsó András lelkésznek került Medgyesre. Megválasztották. Isten lelkipásztori bölcsességgel, tapasztalattal, az új világban való forgolódás okosságával áldotta meg. E képességekkel mindig tudott élni a gyülekezet javára."

„A kétnyelvűség magában hordozta a gondok sokasitását, de Istenbe vetett reménységgel mindig megoldotta azokat. Gondoljunk csak, amikor a fakultatív hitoktatás bevezetésével frontális támadás érte az egyház tanítói munkáját az iskolákban, ő nem panaszkodással és szívében keserűséggel vonult vissza a tehetetlenség fala mögé, hanem minden szerény lehetőséget kihasználva tanított. Békés megyében Medgyesegyházán tartott a legtovább az iskolai hitoktatás az evangélikusoknál. .. Legyen és maradjon a most elhelyezett emléktábla buzdító jellé . azoknak, akik valaha megfordulnak ennek a templomnak a falai között. Tudjanak mindenkor hűséggel szolgálni az Úrnak!" Ezekkel a gondolatokkal adta át a gyülekezet az emléktáblát.

A megemlékezés - melyen részt vett dr. Gubcsó András özvegye és fia családjával együtt, valamint a nagyközségi tanács és HNF vezetősége - a temetőben folytatódott, ahol a gyülekezet, a család és az állami képviselők elhelyezték a megemlékezés virágait.

Az emlékezésnek akkor van értelme, ha erősít a jelenben való szolgálatban. Ez az emlékezés ezt szolgálta, mert közelebb hozta egymáshoz a gyülekezet tagjait, s korábbi lelkészük hűséges szolgálata indította a gyülekezetét a hűséges szolgálatra.

Ez van ma Medgyesegyházán! A múltra tekintettel, abból tanulva, reménységgel a jövő felé. Reménységünket az a Krisztus táplálja, akinek köszönhetjük eleinket és jövőnket. .

ifj. Kendeh György

i ei tiiUüEi í 1 n1 Misii