Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-12-24 / 52. szám

KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK IGÉJE Tit 2,11-14 ISTEN AJÁNDÉKA Néhány éve, egy karácsonyi szünet előtti utolsó hittanórán csak ketten voltunk. A többi gyerek, szórványhelyzetben egyébként se sok, kivételesen valahogy elmaradt. A hittanóra kettőnk beszélgetésévé mélyült. A kis Tibi sokat kérdezett. Egyszerre váratlanul azt is: és Jézus tényleg élt? Ezt persze tőlem is már nem egyszer hallotta, de most más összefüggés érdekelte: „És akkor is hordta a karácsonyfát?!” Mi más is érdekelhette volna Jézussal kapcsolatban kará­csony előtt? Amikor már alig lehet kibírni, amilyen lassan múlnak a napok. Amikor nyolc éves szíve egyetlen várakozás, hogy szerető kezek neki karácsonyfát díszítsenek. De felnőttként is szívesen odaállunk a karácsonyfa fényei­hez. Melegedni. Emlékezni. Vigasztalódni. Együtt örülni. Sze­retni. Karácsonyfánk alatt ott van Isten ajándéka is. Az esemény amelynek szereplői a hatalmas Augustus császár, a névtelen pásztorok, a boldog szülők. És kellékei a jászolágy, a vendég- fogadó, az istálló. És mindenek előtti szereplője a jászolgyer­mek. Benne a csoda, hogy Isten szíve ennyire megmozdult a szeretetre. Igénk ezt a csodát értelmezi. És ez elválaszthatatlan az ünneptől. Mint ahogyan összetartozik a tűz és a meleg, a láng és a hő a karácsonyi gyertyákon is. Mint ahogyan elválasztha­tatlan egymástól az ajak és a mosoly is. A hasonlatot Szent Györgyi Albert használja. Hogy t.i. mosoly nincs ajak nélkül, mert a mosoly nem más, mint az ajkak játéka. így tartozik össze a karácsonyi történés és annak értelmezése, egymástól elválaszthatatlanul. Túlságosan elvontnak és idegennek tűnhet karácsonykor Isten megjelent kegyelméről szólni. Arról, hogy ez abban nyilvánult meg, hogy Jézus „önmagát adta értünk, hogy meg­váltson minket minden gonoszságtól”. Mindnyájan valljuk és hisszük Jézus értünk hozott áldozatát. De miért is kell kará­csony ünnepén is a keresztfáról szólni a karácsonyfa helyett vagy mellett? A régi, hittanóraik kérdésre térek vissza: Hordta Jézus már akkor is a karácsonyfát? A kis Tibinek megmagyaráztam: nem, ez újabb szokás, néhány évszázados csupán. Nem is mindenütt szokás. Azért ott is van karácsony, ahol nem terem meg a fenyő. Vannak országok másfajta szokásokkal: Angliá­ban fagyöngy díszíti az ünnepi szobát. És beszéltem arról is: Jézusnak más dolga volt akkor, amikor itt járt. Hogy is lett volna ideje szaloncukorra, aranydióra, hordani a csillogóan csodás karácsonyfát, - amikor a keresztfát kellett vinnie... „Eljöttél értem vérzeni, Hogy vállalj terhet, vétket” - ezek a sorok is karácsonyi énekben vannak. S egy régi bölcsődal is azzal ringatja álmai kis Jézusát: Pihenj, pihenj, kis Jézusom, Fáradsz majd a keresztúton, Pihenj... A kereszt és karácsony elválaszthatatlanul összetartozik. A jászolbölcső és az azt értelmező hit: megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére! És az is, amire ez nevel minket ugyancsak igénk szerint, hogy megtagadva hitetlensé­get, kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk. Mert megjelent az irgalom, hogy mi is képesek legyünk rá. Megjelent a békesség, hogy eljussunk a békességre. Megjelent a jóság, hogy megváltozzunk. Megjelent a szeretet, hogy mi is szeretni tudjunk. Hiszen, ahogyan Pilinszky János vallja: „Ennek a kisdednek a szeretete soha többé nem hagyja már nyugton a szívünket”. Zászkaliczky Péter ÉLŐ VÍZ A várakozás áldásai 0 Várjad az Urat, légy erős, bátorodjék szíved, és várjad az Uratr Zsolt 27,14 Valamikor, még teológusként, Tu- róczy Zoltán igehirdetését hallot­tam erről az igéről rádióközvetítés- s^J. Nyilván az volt az első rádiós prédikáció, amit hallottam. Mégse azért maradt meg emlékezetem­ben, hanem inkább azért az illüszt- rálási módért, ahogyan Zoltán bá­csi ezt a zsoltáros felhívást hallga­tói szívébe véste. Várjad az Ural!- mondta, - úgy hangzik ez, mint amikor a vadász hazatérőben bemegy az útszéli csárdába, s az ajtó előtt azt mond­ja kutyájának: „Várj itt!” Ő belül melegszik, eszik, iszik, míg kedve tartja, kivül pedig dermesztőn sü­vít a szél, esik az eső, de a kutya nem mozdul onnan, mert neki vár­nia kell gazdájára. Hasonló színes­séggel, csak az ő gazdag kifejezési kelléktárából telően ecsetelte, hogy a régi urak hogyan állatták parádés kocsisukat késő éjszakáig a kaszinó előtt, míg nekik szóra­kozni volt kedvük odabenn. Adventét gyakran nevezzük a várakozás idejének, de ismerjük-e ennek az Úrra-várásnak velejáróit, áldásait is? Hogy nem olyan magá­tól értődő az adventi várakozás, az kitűnik a zsoltáros indoklásából is. Várjad az Urat, légy erős! Bele is lehet fáradni a várakozásba, tűnhetik hosszúnak is az idő, ami különben sincs előre kiszabva. Közben meglankadhat a várako­zó, de ez nem jelenti a parancs fel­oldását. Inkább újra és újra erővel való megtöltekezést. Az egyházi esztendő megújuló időszakai min­dig erőforrást, erőnyerést jelente­nek. Bátorodjék szived, és várjad az Urat! Ellenségei is vannak az Úrra várásnak. Szívesen kihasználják, hogy késni látszik az ígéret teljese­dése. „Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik ezt mondják: hol van az ő eljövetelének ígérete?” (2Pt 3,3-4) A szív megbátorodása itt nyilván a hitben való megúju­lást jelenti. S erre sokszor rászoru­lunk. „Ne dobjátok el bizodalmáto­kat, amelynek nagy jutalma van. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljö és nem késik." (Zsid 10,35.37) Imatárgyak: Könyörögjünk várakozásteli, szép adventért. A várni tudás min­dig azt jelenti, hogy Isten még sok jót, nagyot és áldást hozót tartogat számunkra személyes életünkben, szolgálatunkban, egyházunk és né­pünk életében. Könyörögjünk imádkozó életre ébredésért, állha­tatosságért. Csepregi Béla KARÁCSONYI VERS Karácsonyi fények minden évben égnek. Sok gyermek az ajándéknak, mindig örül anyáéknak. Mindig égjen sok szép gyertya, összes gyermek Istent áldja! Isten Fia ma született, pásztorok is Hozzá mentek. Bölcsek, bölcsek, menjetek, finom mirhát vigyetek! Szegény család Jézusé, a gazdagság az övé! (Zsófi, 9 éves) Evangélikus Élet 1989. december 24. KARÁCSONY 2. ÜNNEPÉNEK IGÉJE Tit 3,4-8 ISTEN SZERETI AZ EMBERT A karácsonyi kórus, ott a betlehemi mezőn, békességről és jóaka­ratról szólt. Pál apostol igénkben jóságról és emberszeretetről ír. Hányán és hányszor próbálták kisajátítani ezeket a fogalmakat, em­beri erőfeszítések, emberi hatalmak munkájaként értékelve őket! Azonban, ahogyan a mennyei seregek énekében is megfogalmazó­dott : akkor lesz békesség és jóakarat, ha a dicsőség egyedül Istené, úgy itt, ebben a páli gondolatban is világos a fogalmazás, amikor a szerző üdvözítő Istenünk jóságáról és eraberszeretetéről beszél. Hányán, de hányán sóhajtottak már Ady Endrével együtt: „Milyen jó volna jónak lenni.” Vagy kérdezték Juhász Gyulával: „A nagy sötétség mikor száll széjjel. / S mikor lesz béke és derű?” Ezekre a kérdésekre is válaszol igénk. Megragadható időponthoz, Jézus születéséhez köti Isten kegyelem-áradásának kezdetét. Amikor tanúi lehetünk világunkban újra és újra a szeretetlenség- nek, hatalmi harcoknak, mások tönkretételének, ugyanakkor részesei lehetünk annak a szeretet-áradásnak is, mely sokszor láthatatlan és mégis az egyetlen megtartó erő ebben a földi létben is. Isten szereti az embert. Milyen banálisán hangzó mondat ez. És, ha jobban belegondolunk, mégis a leghatalmasabb kijelentés. Isten szeret minket. Ezért nem várja azt, ami lehetetlen, hogy mi próbáljuk őt elérni, hanem lehajol hozzánk Jézus Krisztusban. Isten szeret minket. Ezért cselekszik velünk irgalma szerint és nem úgy, ahogyan megérdemelnénk. Isten szeret minket. Ezért fogad a keresztségben, vízzel és Szentlé­lekkel újjászülve gyermekévé. Ezért került életünkre az a kitörölhetet­len jel, mely kirajzolódik akkor, ha életünket a fény felé fordítjuk. Isten szeret minket. Ezért lehetünk részesei reménységünk szerint az örök életnek. De mit látunk a mindennapokban? Azt, hogy igyekszünk és igyeke­zetünk oly sokszor hiábavaló. Élni akarunk és újra és újra a halált szolgáljuk. Szeretni akarunk és sokszor csak gyűlölködünk. Lépni szeretnénk és megbotlunk. Nagy dolgokat tervezünk és a legkisebbet sem tudjuk megtenni. Mennyire igaz az önmagára hagyatkozó ember életére Puszta Sándor megfogalmazása: „Sírásra görbült a szánk, mikor a legszebben akartunk énekelni / gyáva lett bennünk az öröm, ahogy boldogok akartunk lenni.” És ekkor megszólal az angyal szava: Ne féljetek! Igénk szinte ezt magyarázza. Miért ne féljünk, miért ne csüggedjünk el? Miért van értelme életünknek? Mert népi hiábavaló az igyekezetünk, ha őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, nem hiábavaló a jó cselekvése és nem hiábavaló az az út sem, ami még előttünk áll. Toldalagi Pál írta erről a szeretetről, róla, aki értünk született: „Megjelenik és kivezet az érzelmek sivatagából, / hogy az eleven szeretet, a betlehemi gyermekisten, / iahogy szoktatják .a vadat,i/- egészen magához szelídítsen.” Az ünnep után' sökször űr inarad az emberekben. Hát most sem változott semmi? A készülődés után, a csillogás után újra olyan szomorú minden? Ezek a kérdések kimondatlanul is ott élnek sokak szivében. Igénk a karácsonyi üzenetet most válaszként ezekre a kérdé­sekre is megfogalmazza. Az űrt betölti, megváltoztat és a reménység mégis hitét adja. Mert megjelent Istenünk jósága és emberszeretete. Naö László IMÁDKOZZUNK Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesenjen bennem és mindekiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellöl senki sem hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a1 Te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s ami­nek egyedül a Te békéd a lámpása, eledele és terítéke. Amen” (Pilinszky János imádsága) I GYERMEKEKNEK 0 '■*3<ÍFI^ Zsófi 6 éves és nagyon szeret raj­zolni. Karácsonyra ezt a rajzot kaptam tőle. Szerintem ez a rajz nagyon szép. A betlehemi jászlat ábrázolja Máriával és Józseffel. Az istálló felett az angyal, aki az örömhírt hirdeti: Megtartó született nektek! A csillagok pedig fényesen ragyognak. Zsófi rajzát megmutattam a gyermekbibliakörösöknek. Az egyik kislány megkérdezte: van- nak-e valóban ilyen karácsonyi angyalok? Ez a kérdés bizonyá­ra többetekben is felmerült már, Angyaljárás ezért elmondok nektek egy törté­netet. Egyszer egy édesapa kisfiával és kislányával karácsony reggelén a pályaudvar csarnokán ment ke­resztül. A csarnok visszhangzott a rikkancsok kiabálásától (rikkan­csoknak nevezték régebben az ut­cai újságárusokat). A két gyerek­nek nagyon tetszett ez a hangza­var és ők is kiabálni kezdtek. A csarnok visszaverte az ő hangju­kat is, de a visszhang nagyon rö­vid ideig tartott. Erre egy karácso­nyi énekbe kezdtek: „Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok! Mert nagy örömöt hirdetek, Méltán ujjong ma szivetek!" Ez az énék szokatlanul hangzott egy vasútállomáson. A csengő gyermekhangra többen felfigyel­tek, voltak, akik megálltak és úgy hallgatták az éneket. Mindez feledésbe is merült, ami­kor egy este az édesapát egy jóba- r.átja kereste fel. Elmondta, hogy milyen rossz lelkiállapotban érke­zett az ünnepekre a városba. Sok minden nem sikerült neki az utóbbi időben. Karácsony reggelén szállt le a vonatról. Amikor gondolataiba merülve áthaladt az állomás csar­Isten négy árva kisfiút fogadott gyermekévé nokán, csengő gyermekénekre lett figyelmes. A gyerekek egy régen elfeledett karácsonyi éneket éne­keltek: „Mennyből jövök most hoz-, zátok!" Az ének eszébe juttatta gyermekkora karácsonyait, ame­lyektől nagyon eltávolodott. Nem volt ideje megkeresni az éneklő gyermekeket, de szive megtelt me­legséggel. Mintha az angyalok üzenték volna neki: gyere vissza a jászolhoz, gyere vissza Jézushoz I Amikor a vendég elment, az édesapa csendesen bement a há­lószobába és megcsókolta alvó gyermekei bozontos fejét. Istennek van egy láthatatlan vi­lága láthatatlan angyalokkal. Van azonban egy látható világa látha­tó angyalokkal, akiknek nincs an­gyalruhájuk, nincs szárnyuk, em­berek, talán éppen gyerekek. An­gyal (ez a szó azt jelenti: küldött) az, aki megvigasztal egy emberszí­vet és békességgel tölti meg azt. Kik voltak a történetben az an­gyalok? Rajzoljátok le ti is a betlehemi istállót Máriával, Józseffel, a csilla­gokkal és az angyallal. írjátok le karácsonyi élményeite­ket is küldjétek el a Szerkesztőség­nek! Irén néni Isten segítségével megtalálta a veszprémi ifjúság úticélját. Indulásunkhoz a budapesti fiataloktól kaptunk segítséget. Egy kisfiú, akit Marczi Zsoltnak hívnak, Budapesten volt az Árpád-kórházban. Zsolt lelkileg sérült, igen nagy szeretet- igénye van, ami az ő helyzetében egyáltalán nem meglepő. Egyedül érezte magát. Kórházi ápolása idején a MEVISZ- Bárkások látogatták. Zsolt később elkerült Balatonalmádi­ba - nevelőotthonba. Eddigi pártfogói felkeresték a veszprémi ifjúságot - a Bárka tagjait -, hogy most mi vegyük pártfogásunkba az elhagyatottak egyikét: Zsoltot., Mi örömmel kezdtünk foglalkozni vele. Mindez június táján történt. Eleinte csak látogattuk, de már ezzel is sok apró örömöt szereztünk egymásnak. Beszélgettünk vele Is­tenről, Jézusról és tanításairól. Elvittük templomba, s az ott hallottak sokat jelentettek számára. Majd rendszeresen járt, sőt mindig eljött vele egy-egy barátja az otthonból. Szeptem­ber elején már négyen jártak istentiszteletre: Jancsi, Józsi, Feri és ő. A balatonalmádi gyülekezet nagy szeretettel fogad­ta őket. Hétvégeken behoztam őket Veszprémbe. Az itteni gyüle­kezet is segített, itt-ott egy kis süteményt, ruhákat adtak. Úgy érzem, mindenki, aki ismeri a fiúkat, szívügyének tekin­ti megsegítésüket. Ezeken a szombatokon alkalom nyílt arra, hogy a gyermekbibliaórán részt vehessenek. Milyen öröm az, hogy ezekre az alkalmakra rendszeresen járnak, járhatnak! Hiszen a fiúk számára már fontos, hogy hallják Isten Igéjét. Érzik, hogy Krisztus gyülekezetéhez tartoznak. Nem zárkózott el a megyei Gyermekvédő Intézet sem, és az Otthon vezetősége sem a gyermekek ilyen irányú nevelése- tanítása elöl. Az első nagy ünnep a gyermekek életében november 5-én következett be, amikor meg lettek keresztelve. A családi körben eltöltött ebéd után Balatonalmádiban került sor az egyházi szertartásra. Csodálatos, hogy ilyen rövid idő alatt fontos lett számukra a keresztség. Az oltár elé felsorakozó négy fiú mögött szorongó szívvel álltak a „keresztmamák” - mindannyian fiatalok. Hernád Tibor lelkész egyenként megkeresztelte, majd megáldotta őket. A balatonalmádi gyülekezet szeretetven- dégséggel tette emlékezetessé ezt az alkalmat. A keresztmamák, a megyei Intézet, valamint az Otthon vezetősége ajándékokkal kedveskedtek a megkereszteltek­nek. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Ezt a csodála­tos érzést Istennek köszönhetjük. Ez azonban még csak a kezdet! Ezután következik még a konfirmáció. Ehhez kell nekik is, nekünk is Isientől sok erőt és hitet kapnunk. Megpróbálunk segíteni rajtuk... Segíteni kell nekik a keresztyén élet útját folytatni. így érezhetik majd, hogy nincsenek egyedül - Isten kezében vannak. Gondozásukat - együtt felvállalva - Istenre bízhatjuk. Fontos a keresztyén nevelés, hogy megtalálják Atyjukat, Istent, hitüket, életük értelmét és elkerüljék az őket is fenye­gető rosszat, megtalálják a Boldogságot a Hegyi Beszéd szerint. Rajtunk is múlik, hogy örömöt és szeretet kapnak-e. Nagyon sokan vannak rajtuk kívül is, akik váiják „az Isten fiainak megjelenését”. Ne hagyjuk elveszni őket! Vogel Judit (Veszprém) ! I !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom