Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-12-17 / 51. szám

Evangélikus Élet 1989. december 17 Jelöltek a Déli Egyházkerület felügyelői tisztére Dr. Sólyom Jenő |940. november 27-én születtem Ko­lozsváron. Sopronban, majd Budapes­ten laktam. A gimnázium elvégzése után a Budapesti Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Természettudományi Karán szereztem fizikusi diplomát 1964-ben, majd a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Központi Fizikai Ku­tatóintézetének munkatársa lettem. Azóta is ott dolgozom, mint kutató- professzor. 1970-ben a fizikai tudományok kan­didátusa fokazatot szereztem meg, 1972-ben az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemen sub auspiciis rei publi- cac populáris kitüntetéssel doktorrá avattak. 1980-ban a szilárd testek elmé­letének kutatása terén elért eredmé­nyeimért Állami Díj kitüntetésben ré­szesültem. 1983-ban címzétes egyetemi tanárrá neveztek ki. 1987-ben a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választottak. Hosszabb-rövidebb ideig voltam külföldön. 1970-71-ben, majd 1985-88-ban összesen mintegy öt évig egy grenoble-i (Franciaország) kutató- intézetben, 1978-80 között két évig az amerikai Illinois állam egyetemén, az 1984-85-ös tanévben pedig a svájci lau- sanne-i egyetemen voltam vendégpro­fesszor. Feleségem Tóth Márta, a volt keme- nesmagasi lelkész, Tóth János leánya. Három gyermekünk van. Édesapám dr. Sólyom Jenő, a volt Soproni Teoló­giai Fakultás, majd a Budapesti Teoló­giai Akadémia tanára volt, 1958-as kényszernyugdijaztatásáig, utána az Evangélikus Országos Levéltárban dolgozott. Ebből a családi háttérből ered az evangélikus egyházhoz való kö­tődésem. A Józsefvárosi Gyülekezet­ben konfirmáltak, majd 1956-tól a Deák téri Gyülekezet közösségében épültem be az ifjúsági munkába. 1975- ben presbiterré választottak. Ameriká­ban, Franciaországban és Svájcban több gyülekezetei ismertem meg, de gyülekezeti otthonom a Deák téri gyü­lekezet maradt. A Lutheránus Világszövetség 1984- es budapesti naggyűlése alkalmából is­tentiszteleti tolmácsolást végeztem, a következő 1990-es brazíliai nagggyülé- sen a magyarországi delegáció laikus tagjaként veszek részt. Dr. Győri Józsefné Dr. Drenyovszky Irén Felügyelövéjelölésem váratlanul ért és nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom. M>(36. január 13-án születtem Kispes­ten, ahol édesapám, Drenyovszky János evangélikus vallástanító lelkész volt (1945-ben meghalt), édesanyám pedig védőnő. János bátyám lelkész lett, saj­nos 1984-ben meghajt, Kálmán bátyám gyermekorvos. Tízéves koromtól a Deák téri evangé­likus iskolába jártam. Mivel fiatal gyer­mekségemtől tanítottak az Isten dolgai­ra, kritikával fogadtam néhány osztály- társnőm lelkes beszámolóját megtéré­sükről. Majd irigykedni kezdtem rájuk, később imádkoztam érte, l hogy én is megtérhessek. (Tizenegy éves voltam, amikor Tahiban egy nyári konferencián nagy erővel éppen nekem szólt Isten üzenete: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy.” (Ezs 43,1). Ezután már én is örömmel vált­hattam, hogy Isten személyesen megszó­lított, Jézus Krisztus nekem is megvál­tóm, őt akarom követni. A gimnázium 1952-ben megszűnt, és az utolsó két osztályt a Steinmetz Mik­lós Gimnáziumban végeztem. Számom­ra mélyreható, nehéz esemény volt ez a változás. A Budapesti Orvostudományi Egyetem elvégzése után Nyíregyházára helyeztek. Közvetlenül az egyetem el­végzése után fétjhez mentem Győri Jó­zsefhez, aki gépészmérnök, és azóta is a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgo­zik, docens. Hamarosan felkerültem a Fővárosi László Kórházba a gyermek- osztályra. Szak vizsgáztam csecsemő- és gyermekgyógyászatból,' majd fertőző betegségekből. 1966 óta Kispesten dol­gozom mint körzeti gyermekorvos. Sze­retem a munkámat, a rámbízottakat. Lakóhelyem szerint a kelenföldi gyü­lekezethez tartozom és rendszeresen ide is járok a gyülekezeti alkalmakra. De a kispesti gyülekezetben is otthon érzem magamat, ahol dolgozom, s ahova édes­anyám, fiam és bátyám is járnak. Tagja vagyok a siófoki szórványgyülekezet­nek is, hiszen júliusban és augusztusban édesanyám balatonvilágosi nyaralójá­ban van az istentisztelet. Evek óta jártam a Keresztyén Öku­menikus Baráti Társasággá alakult test­vérek közé, ahol 1988-ban megválasz­tottak egyik alelnöknek. Többéves elő­készület után Krisztust követő vagy kö­vetni akaró kollégákkal 1989-ben meg­alakítottuk a Keresztyén Orvosok Ma­gyarországi Társaságát, ennek elnökévé választottak. Elvégeztem az Evangélikus Teológiai Akadémia Levelező Tagozatát 1986-tól 1989;ig. Három fiunk már megnősült, csalá­dostól az Urat szeretnék szolgálni. Most várjuk az ötödik unokánkat. Munkám közben egyre fontosabbnak látom jövőnkre nézve is, hogy terjedjen az evangélium és a keresztyének igaz tanúként, mint kovász és só hassanak a környezetükre. Szirmai Tibor A Felvidéken születtem, a Nyitra megyei Privigyén, 1925-ben. Iskoláim megkezdése előtt, 1931-ben költöztem át családommal Budapestre. 1943-ban a Trefort utcai Tanárképző Intézeti Gyakorló Gimnáziumban érettségiz­tem. Ugyanebben az évben kezdtem meg tanulmányaimat a budapesti Mű­egyetemen, ahol kétszeri - háborús és háború utáni - kényszerű megszakítás után 1953-ban végeztem és gépészmér­nöki oklevelet szereztem. 1953- tól 1965-ig a Tiszai Vegyi Kombinát beruházó szervezetében dol­goztam műszaki ellenőrző-szervező mérnökként, később generáltervezési koordinátorként. 1965-től 1985 végéig- nyugdíjba vonulásomig - a Vegyimű­veket Tervező Vállalatnál Létesítményi főmémökhelyettesként majd petrolké­miai létesítményi főmérnökként tevé­kenykedtem. Közben, 1959-től 1962-ig, munka­adóm delegálása álapján elvégeztem a Budapesti Marx Károly Közgazdaság- tudomány r Egyetemen az ipari mér­nök-közgazdász szakot is. Diákkoromban Mátyásföldön lak­tunk, ahol Apám a templomát építő evangélikus gyülekezet presbitere és gondnoka volt.' A mátyásföldi gyüleke­zet - Cinkota filiája - mellett a buda­pesti, Deák téri gyülekezet életébe is bekapcsolódtam a vasárnap reggeli if­júsági istentiszteletek révén, amelyeken a pesti iskolák szórvány evangélikus tanulóit is egybegyűjtötték vallástaná­raink. Itt konfirmált meg legidősebb öcsémmel együtt 1941-ben D. Raffay Sándor püspök és Scholz László lel­kész. 1945-ben családunk a Deák téri gyü­lekezet területére költözött és Apám a Deák téri gyülekezet presbitere lett. 1950-ben - még egyetemi hallgatóként- magam is presbiter lettem. 1973 ele­jén másodfelügyelővé választottak: eb­be a szolgálatba dr. Kékén András igazgató lelkész iktatott be 1973 tava­szán. 1977 óta (Szent Ivány Ödön halá­la után) töltöm be a gyülekezet felügye­lői tisztét. 1980-1984 között tagja voltam a Lutheránus Világszövetség budapesti VII. Világgyűlése magyar előkészítő bi­zottságának, 1982-83-ban az 500 éve Luther-évforduló megünneplésére lét­rehozott Luther Emlékbizottság és az 1980-86 közötti ciklusban az Országos Presbitériumnak. Jelenleg az Országos Egyházi Bíró­ság tagja vagyok. 1954- ben kötöttem házasságot a Deák téri templomban. Feleségem, Farkas Mária szintén evangélikus, a Deák téri Leánygimnázium egykori növendéke. Három felnőtt fiunk van, mindhárman a Deák téri templomban részesültek a keresztségben, és ugyan­ott konfirmáltak is. Hálaadás Nagyvázsonyban Október 29-én örömünnepe volt nagyvázsonyi gyü­lekezetünknek. Hálaadásra gyűltünk össze kis templo­munkban a szomszédos társgyülekezetek népével együtt. Hálát adtunk Istennek azért az áldásért, hogy templomunk belső és külső megújítása és az új harang­láb elkészítése évek munkájával, sok áldozatával befe­jeződhetett. Örömünkben osztozott dr. Nagy Gyula püspökünk, Varga György, a Veszprémi Egyházmegye esperese és Kiss Attila egyházmegyei felügyelő, felesé­gükkel. Nagy püspök hirdette Isten igéjét Ezékiel 36.26-21. alapján. Bizonyságát adta, hogy Isten az ő hűséges népének „új szívét és új lelket ád”. Lelkét adja a nagyvázsonyi gyülekezetnek is, hogy hitben járjon, az Ő törvényét megtartsa és szeretetben megújuljon. Nagyvázsony ősi evangélikus gyülekezet. A Kini­zsi-várban szolgáló német zsoldoskatonák voltak elő­ször a reformáció terjesztői. Megtisztult hitüket ha­mar átvették a nagyvázsonyi jobbágyok is. Első temp­lomukat királyi engedéllyel, 1681-ben a Kinizsi­várban építették; „szűk, szoros helyen, sövényből font, sárral tömött, náddal fedett” volt a templomuk. 1683-ban ez a templom leégett, de ugyanebben az évben újraépítették. Ez a kis templom 1795-ig volt a gyülekezet otthona. A mai templomot 1796-ban építették őseink, „fa­zsindelyes tetővel és szép, karcsú toronnyal”. Ennek emlékét őrzi az a vöröskő tábla, amely a bejárati ajtó felett ma is látható. A „szép, karcsú tornyot” azonban le kellett bontani 1904-ben, biztonsági okokból. A fa­lakat támpillérekkel erősítették meg. Azóta nincsen tornya templomunknak, de hangzik benne az Ige Is­ten szeretetéről, hűségéről, Jézus Krisztus váltságáról, a Szentlélek „új szívet, új lelket” teremtő erejéről. A templom mellett fából készült harangláb állt, melyet 1984-ben a szélvihar ledöntött és'TJsszetört. Helyette 1986-ban épült az új, művészien szép harang­láb. Templomunk megújítása kisebb-nagyobb megsza­kításokkal, másfél évtizedig tartott. Ez idő alatt a gyülekezet áldozata mellett 56 000 Ft segítséget kap­tunk a Gusztáv Adolf Segélyszolgálattól; a Műemléki Felügyelőség 95 000 Ft-tal segített bennünket. A se­gítségért ezúttal is hálás köszönetét mondunk. Minde- nekfelett megköszönjük Istennek bőséges áldását, me­lyet napról napra megmutatott gyülekezetünk életé­ben. Most azt kérjük Urunktól, hogy a ma használha­tatlan orgonánk is megújulhasson. Hadd hallja temp­lomunkban is a „szent muzsikát” mind a hazai, mind a sok-sok nyári külföldi vendég! Hisszük, ezt a kéré­sünket is megadja Isten. Horváth József Róluk sem feledkezhetünk meg! A soproni temetőben nyugvó 201 ismeretlen áldozatról Miután több évvel ezelőtt országos szinten az elsők között vállalkozott a soproni gyülekezet arra, hogy a má­sodik világháború áldozatainak ne­vével ellátott két nagy emléktáblát -» kétnyelvű felirattal, közel háromszáz áldozattal - elhelyezzen a templom előterében, most ismét úttörő elhatá­rozása támadt: temetőjében nyugvó ismeretlen áldozatoknak emléket állí­tani! Közös sírban nyugszanak. Vannak, kiket összekapcsolhatott a vér szerinti családi kötelék, de olyanok is pihen­nek itt, akik nem találkoztak a földi életben. Ide kerülhettek a város közel­ségében élők, de távoliak, sőt határon túliak is. Olyanok, akik az életük reg­gelén épphogy tervezgetni kezdtek és idősek, kik még az unokák látására vágyódtak. Vallásosak, vagyis hitben távozók csontjai kerülhettek ide és olyanok megszakadt életfonalát takar­ják e rögök, kik nem tudtak hinni már semmiben és senkiben. A közös sírban elhelyezett csontok a prófétai látomás hordozói, hogy milyen borzalmas a pusztulás és a nyomában járó remény­telenség. De feltör a mélyből a megszá­radt csontok láttán a válaszra váró kérdés: Emberfia! Életre kelnek-e még / \ ANGELUS SILESIUS: FÉNYES HAJNALCSILLAG Bús éj hajnalcsillaga, Föld örömszerző Ura! Drága Fény, Várlak én, Gyűlj ki szívem rejtekén! Lelkem most a menny maga, S Te hiányzol, csillaga! Száll merész Sürgetés: Jő a reggel, óh ne késs! Dicsőséged úgy ragyog: Túlszárnyalja a Napot. Temagad Aranyabb Vagy, mint tízezernyi Nap! A '« Fényed,ragyog mindenen, Mi csak volt, van vagy leszen. Éj oszol, Ott, ahol Felragyogsz Te, szép Mosoly! örömszerző sugarad Meghódoltat sokakat. Szép Egünk! Mindenütt Istenünkként tisztelünk. Nos, aranyló lelki Nap, Oh, ne késsék sugarad! Drága fény, Várlak én, Gyűlj ki szívem rejtekén! (Fordította: Szénási Sándor) V __________ J ezek a csontok? (Ez 37) Reménysé­günk egyetlen alapja a feltámadott Krisztus! Ismeretlen áldozatok pihennek. Dr. Németh Alajos) az akkori idők hi­teles tanújar beszámolójában megcsuk- ló hangon szólt arról a sötét háttérről, mely elvezetett a 201 ismeretlen ember­társunk halálához. Csak számunkra is­meretlenek ők, de Isten számon tartja őket, mint teremtményeit. Sőt Krisztus őértük is meghalt, hogy értelmetlen há­borúban megszakadt áldozatéletük fo­nalát az Áldozat kösse össze a keresz­ten hozott ártatlan szenvedésével és ha­lálával. Hatékonnyá és erőforrássá azoknál lesz, akik életükben az Élővel kerültek kapcsolatba, ők az ismeretle­nek és jól ismertek, a halálra váltak, és íme, élők. (2 Kor 6,9) Közös szolgálat volt az ökumenicitás jegyében, amikor Mészárcfs László ró­mai katolikus lelkész igével és imádság­gal, Vladár Gábor református lelki- pásztor pedig igehirdetéssel szolgált a közös sír közepén felállított emlékke­resztet körülvevő gyülekezetnek, egy­begyűlteknek. E sorok írója rövid né­met igehirdetéssel és avatási szertartás­sal képviselte a soproni gyülekezetei elhatározása kivitelezésében. Majd gyülekezetünk felügyelői, a városban lévő szervezetek és pártok helyezték el az emlékezés csokrait. Kedves színfolt­ként került szívünk hústáblájára, ami­kor mindhárom egyházból verbuvált cserkészcsapat tagjai képviselőjük által elhelyezték virágjaikat és felcsendült a város fiatalokból álló fúvószenekara által a kezdetnél a Himnusz és a végén a Szózat. Sokakat még ma is kínoz az, hogy nem tudják, hol pihen elhunyt hozzá­tartozójuk. Aki csokorral a kezében a soproni temetőnkbe jön az ismeretlen áldozatok közös sírjához azzal a gon­dolattal, hátha itt pihen hitvese, gyer­meke, rokona, az legyen bizonyos ab­ban, hogy jó helyre teszi le virágait, jó helyen imádkozik és jó talajban gyöke­rezhet békevágya: ne legyenek többé ismeretlen áldozatok közös sírokban. Ismeretlen Testvéreink, akik a békét­lenség és világégés áldozatai lettek, nyugodjatok békében ama napig, ami­kor visszajön Ítélni, akinek keresztje sírotok fölött jelzi értetek való áldoza­tát és halál feletti győzelmét, mert ke­resztfa titka azzal tündököl, hogy hol­tával legyőzte a halált! Szimon János Ezer madár, ezer virág, ezer gyermek Evangélikus Énekeskönyvünk 530. éneke nagyon nehéz időben, 1951-ben született. Ezer madárról, ezer virágról szól, és azon a nyáron ezer gyer­mek énekelte'a” bétheli gyermek- konferenciánkon. 1950-ben rendeztünk Béthelben gyermekeknek először konferen­ciát. Azon az 528. ének volt a kon­ferencia új éneke: „Jézus kopog­tat”. De az utolsó bétheli konfe­renciai nyáron, 1951-ben, annyi gyermek jelentkezett, hogy egy­más után két konferenciát tarthat­tunk 500-500 résztvevővel. így énekelt az ezer madárról, ezer vi­rágról azon a nyáron ezer gyer­mek: „Van jó Atyánk, nincsen gon­dunk. Reggel-este hálát mon­dunk.” Mintha nekünk, a velük éneklő­játszó diakonisszatestvéreknek énekelték volna! Hiszen fölöttünk akkor sűrűsödtek a gondok. Nap­közben néha összehívtak bennün­ket, rábíztuk addig gyermekcso­portunkat egy segítőtársra. Velünk közölték a Budapestről hozott, legfrissebb nehéz híreket, hogy ősszel búcsút kell vennünk diako­nisszaszolgálatunktól, otthonunk­tól, a diakonissza-anyaháztól... munkát, lakást kell keresni vala­hol... Ez az utolsó bétheli konfe­renciai nyár... Visszamentünk gyermekeink közé, tovább beszélgettünk, ját­szottunk, énekeltünk velük. És ezer gyermek csengő hangja éne­kelte el nekünk újra meg újra: „Aki Fiát adta értünk, Vele min­dent megad nékünk. Van Megváltónk, nincsen gon­dunk. Reggel-este hálát mon­dunk.” Túrmezei Erzsébet AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS EVANGELIZÁCIÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE 1987. decemberi ülésén fogadta el az Ökumenikus Tanács kérésünket és adott „zöld utat" annak az elgondolás­nak, hogy konferenciákat hozzunk létre az evangelizáció ügyének és gyakorlatá­nak szorgalmazására, szakmai művelés­re és a kölcsönös tapasztalat- és eszme­csere lehetőségének megteremtésére. Azóta kétszer: 1988 és 1989 májusá­ban tartottunk evangelizációs konfe- ranciát a tahi református lelkészüdülő­ben. Rendkívül értékes teológiai, törté­nelmi tárgyú szakmai előadásokra gondolunk vissza nagy hálaadással, amelyek körül hasznos és sok kérdést tisztázó eszmecsere alakult ki. Felejthe­tetlen számunkra az a testvéri közös­ség, amit a Szentlélek Isten munkált közöttünk konferenciánk napjaiban. Ez év júliusa óta minden hétfőn össze­köt bennünket egy közös imaprogram, amely alapján a magyar ébredésért, az evangélium ügyéért imádkozunk egész Hazánk dolgát szívünkön viselve. A munkaközösség folyamatos ügyeit egy szűkebb munkatársi kör intézi, amelynek tagjai' dr. Hecker Frigyes (metodista), Merétey Sándor (reformá­tus), Pintér Károly (evangélikus) és Szarka Miklós (református) lelkészek. 1990 pünkösd hetében több nagyvá­rosban és Budapest területén is ökume­nikus evangelizációk megtartását ter­vezzük. Meggyőződésünk, hogy jelen­legi helyzetünkben nem lehet semmivel sem hatásosabban szolgálnunk, mint hogy Isten igéjét visszük az emberek közé. Isten beszéde a népek megtartá­sa, és így a mi népünké is. Mellékelt nyilatkozatunkból kiol­vashatók szándékaink, célkitűzéseink. Szeretettél várjuk mindazokat, akik en­nek a szolgálatnak felvállalásával ve­lünk együtt akarnak fáradozni, akik az evangelizáció iránti elkötelezettségük­ben testvéri segítséget és ökumenikus közösséget keresnek! Kérjük, hogy eb­ben az esetben jelezzék ezt egy levelező­lapon, megküldve nevüket és címüket, 1. A Munkaközösség célja: hogy Is­ten életteremtő igéjét eljuttassuk min­den emberhez és a Jézus Krisztus evan­géliumának elfogadására, az azzal meggazdagodott életre, üdvösségre se­gítsük el őket. Mivel Urunk missziói parancsa nem felekezeteknek adott parancs felekeze­tek mentése érdekében, hanem az egye­temes egyháznak adott parancs az em­berek tanítvánnyá tétele, lelkek menté­se érdekében, ezért szeretnénk mind­azokat a testvéreinket megtalálni, akik evangéliumi egyházainkban az evange­lizáció, az ébresztés szolgálatát szív­ügyükként kezelik. Hisszük, hogy eb­ben a történelmi, változásokkal teljes és terhes időben ez a legfőbb szolgálat, amivel népünknek, egyházainknak és gyülekezeteinknek tartozunk. Testvé­rünknek tekintünk mindenkit, aki ha­zánkban ugyanebben a szolgálatban forgolódik, bármely egyház keretén be­lül tegye is ezt. Isten igéje minden nép­nek üdvösségére megtartó ereje! Ez a meggyőződés köt össze bennünket, fe­ledtetve velünk felekezeti korlátáinkat is. 2. Ezért szeretnénk együtt:- az evangelizáció szolgálatához szükséges teológiai munkát végezni;- a közös tapasztalat- és vélemény- csere lehetőségét megteremteni mind­hogy a havonta készülő imaprogramo­kat megküldhessük számukra és a so­ron következő eseményekről tájékoz­tathassunk, az együttmunkálkodás örömében részesedhessünk. dr. Hecker Frigyes azok számára, akik Krisztus evangéliu­mának hirdetését szívügyüknek érzik;- segítséget nyújtani olyan méretű evangelizációs szolgálatok, hetek meg­szervezéséhez, lebonyolításához, me­lyek csak közös összefogással végezhe­tők;- az egész országra kiterjedő ima- és munkatársi közösséget felkínálni mindazoknak, akik az evangelizáció szolgálatában fáradoznak és ebben tá­mogatást, bátorítást, közösséget igé­nyelnek. 3. Gyakorlatilag a következőkben számolunk segítségeddel és részvételed­del: hogy a) bekapcsolódsz az ima-körlevél alapján létesült közösségbe, és lehető­séged szerint ilyen ébredési imaközös­séget szorgalmazol és hozol létre ma­gad körül; b) részt veszel az évenként megren­dezendő ökumenikus evangelizációi konferencián (általában május hó első hetében rendezzük a tahi ref. lelkész­üdülőben); c) lehetőséged szerint szorgalmazod az ökumenikus evangelizációk tartását a szolgálatodhoz tartozó területen; d) kész vagy más felekezet ben élő testvérek evangelizációs tapasztalatai­ból épülni, és kész vagy saját tapaszta­lataiddal építeni másokat. NYILATKOZAT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom