Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-10-15 / 42. szám

Evangélikus Elet 1989. október 15. I l GYERMEKEKNEK 5Z i ! Egyháztörténeti arcképcsarnok \ „ 33. I I I I I I A VASÁRNAP IGÉJE Lk 22, 31-34 XXpi. János pápa Ma már talán nem meglepő, hogy egy evangélikus újság ha­sábjain egy római pápáról is meg­emlékezünk. Célunk, hogy a ke- resztyénség közös kincseire hívjuk fel a figyelmet, ezáltal is közeledve egymáshoz. Ezúttal ráadásul egy olyan emberről van szó, akr élet­művével oly sokat tett a katolikus egyház nyitottságáért, a keresz- tyénség egységéért. Egy anekdóta szerint egy alkalommal azt kérdez­ték tőle, XXIII. Jánostól, hogy sze­rinte leginkább mire van szüksége az egyháznak. Válasz helyett oda­lépett az ablakhoz, szélesre tárta, és így szólt: „Erre. Ablaknyitásra. Szellőzésre." Eredeti neve szép dallamosan hangzik: Angelo Giuseppe Ron- calli. Egyszerű parasztcsaládban született, 1881-ben, tizenhárom gyerek közül harmadikként. Egész életét meghatározta a szülői ház és a kis hegyi falu egyszerű, termé­szetes kegyessége. Később, a ka­tolikus egyház fejeként is a termé­szetes életbölcsesség jellemezte, gyakran hivatkozott a józan pa­raszti észre. Szellemi függetlensé­gének gyökerei itt húzódnak, A tehetséges parasztfiúk ismert út­ját járta be, mivel szülei és tanárai feltétlenül szorgalmazták tovább­tanulását. Alighogy befejezte teo­lógiai tanulmányait, doktori foko­zatot is szerzett, egyháztörténetet és alapvető teológiai tudományo­kat adott elő. Amikor Olaszország belépett az I. világháborúba, tábori lelkészi szolgálatba küldték. Az addig a szeminárium’védett falai között élő Roncallit a kemény valósággal szembesítették tapasztalatai, de egyúttal elhivatottságában is meg­erősítették. Háborús élményei után így írt naplójában: „Az érettség ideje jött el. Vagy ténylegesen meg­valósítok most valamit, vagy pedig ijesztően nagy lesz a felelősségem, hogy Isten irgalmát elpazaroltam.” A háborút követően előbb Ró­mába hívták a missziói munka irá­nyítására, majd csaknem tíz évig pápai küldöttként Szófiában dol­gozott. E szolgálata jelentőségét az adta, hogy Bulgáriában csupán egy kisebbségi katolikus egyház él, ortodox környezetben. Később Görögországban és Törökország­ban érvényesítette diplomáciai ké­pességeit, ráadásul itt egy másik világvallás, az iszlám hatását is megtapasztalhatta. Már 72 éves volt, amikor Velence bíborosa lett, ahol első ténykedése az egyházkerületi zsinat összehí­vása volt, jelezve, hogy a rábízotta- kat nem egyedül, hanem közös­ségben kívánja pásztorolni. 1958 októberében, XII. Pius halála után őt választották pápának, ami nem­csak számára, hanem az egész világ számára nagy meglepetést jelentett. Csupán négy és fél évig volt pápa, de e rövid idő alatt is történelmi tettet vitt végbe. Mind­össze három hónappal megvá­lasztása után bejelentette a II. Vati­káni zsinat összehívását. E több évig tartó üléssorozat döntően megváltoztatta a katolikus egyház arculatát, a bevezetett reformok­kal sokkal közelebb került az egy­ház a világhoz, a modern ember­hez. A létrehozott „ keresztyén egy­ségtitkárság" révén más felekeze­tekkel is szorosabb kapcsolatokat ápolt a katolikus egyház, továbbá a zsinaton hivatalos megfigyelő­ként részt vettek más felekezetek teológusai is. XXIII. Jánosnak a zsi­natot megnyitó beszéde az ő egy­házról való vízióját tükrözte. Még megérhette, hogy a zsinat jelentős határozatokat hozott, amelyek vi­lágszerte megreformálták, megújí­tották a katolikus egyházat. Emberségével, mély hitével, ke­gyességével és derűjével vala­mennyi keresztyén számára példa­kép lehet az egyszerű nép kedvelt „Giovanni"-ja. Amikor 77 évesen megválasztották, sokan „átmeneti pápának” vélték. Kiderült, hogy ez csak olyan értelemben igaz, hogy egy új korba való átmenet jelképe lett. Fabiny Tamás------------------------------------------1 UR UNK KÖZBENJÁR ÉRTÜNK Még akik a szenvedéstörténetet figyelmesen olvassák, azok is könnyen elsiklanak mellette, hiszen csak ez az egy evangé­lium jegyezte fel ezt a mintegy közbevetett jelenetet: Jézus figyelmezteti Pétert a megrostáltatásra, s lelki védőfalat emel előtte. „Én könyörögtem érted.” Megrendítő, hogy a nagy haláltusa előtt így közbenjár azért a tanítványért, aki nemso­kára háromszor tagadja meg őt. Aki előbb még földi nagy­ságra tört, s aki annyira biztos volt abban, hogy minden próbatételt győzelmesen fog kiállni. Meg kell tanulnia Péter­nek a megalázó leckét, hogy az igazán nagy dolog nem a Mesterért való halálraszántság, hanem az hogy a Mester visszakönyörgi őt, olyan nagy erőt adva neki, hogy még má­sokat is megerősíthet majd. Ennek a jelenetnek előképe lehet az, amiről Jób könyve elején olvasunk. Isten fiai is, a sátán is ott állott az Úr előtt. Az Úr megkérdezi a sátántól, hogy járása-kelése közben fel­figyelt-e az istenfélő Jóbra. Párbeszéd keletkezik közöttük. A sátán erősíti, hogy nem ok nélkül féli Jób az Urat, hiszen gazdagon megáldotta. Azt jósolja, ha elveszi mindenét, még káromolni fogja őt. Az Úr mindenét a sátán kezébe adja, de Jób életére nem vethet kezet. Jól kell tudnunk, hogy a sátán is Isten előtt áll, s különösen azokra pályázik, akiket Isten szeret. Sőt az Úr ki is adja őket próbatételre. Szemléletes a kép: a tanítványokat is megrostálja, mint a búzát. Ami kihull a rostából, az értéktelen szemét. De Isten előtt nemcsak a sátán áll, hanem ott van övéiért is Jézus, az erősebb. Visszakö­nyörgi híveit. Eleshetnek, de a közbenjáró imádság felemeli őket. Rájuk aztán nagy feladat vár: a testvérek erősítése. Világosan tekintsük át élethelyzetünket és életszolgálatun­kat ma is, mi is. Kételkedés és bizalom, Jézus útjának felisme­rése és félreértése, istenközelség és távolodás, sikerélmények és kudarcok, az Úr parancsolataitól való megrettenés, de az evangéliumhoz való boldog menekülés, jószándék, majd rossz akarat, elfogyó erő és hit, majd növekvő hit és küldetésválla­lás között úgy lengünk, mint falióránk ingája jobbra, balra. Naponta meg kell küzdenünk hitünkért, s naponta erősíte­nünk kell hitben gyenge és hajótörést szenvedett testvéreket is. Jézus célja a Péterhez intézett szavakkal az volt, hogy nagyhangú fogadkozóból alázatos és Ura erejében bizakodó apostola legyen. Ne feledje, a sátán rá is kivetette a hálót, de mégse essen kétségbe, mert az Ő imádságos közbenjárása láthatatlan védelem, erőforrás, megtartatás. Bár mi is számol­nánk ezzel! Személy szerint szól ezen a vasárnapon minden igehallgatóhoz és az evangélium mellett elcsendesedő lélek­hez: Én könyörögtem érted. Miközben olyan sokat ostromol­juk az eget egyéni életünk kéréseivel, egy pillanatra se feled­jük, Ő minket is közbenjáró imádkozásra akar felkészíteni szeretteink, gyülekezeti tagjaink, embertársaink érdekében. „Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiáit!” Egy legutóbb el­hunyt lelkésztársam azért volt igen megbecsült a szememben, mert tudtam róla, hogy naponként személy szerint Isten elé vitte minden hívét, a leggyengébb szórványban élő testvért is. Pásztor Pál IMÁDKOZZUNK „Lelkem, vigyázz, készülj fel, Istent buzgón kérve; Váratlan ne érjen el A kísértés éje. Ki nem kész, hogy nehéz Próbáját megállja, Bűnnek lesz szolgája.” Ha Jézus szent nevében Kérjük Istent bátran, Áldást áraszt ránk bőven Örök jóvoltában. Erejét, kegyelmét Bizony nekünk adja. Népét el nem hagyja.” (441. ének.) „írok nektek ifjak.. ” ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTATOTT Balatonszárszó 1989 Legújabbkori egyháztörténe­tünk egyik fontos eseménye a tavalyi szárszói felnőtt ifjúsági konferencia. Azért is, mert hosszú szünet után először le­hettek így együtt a 18-30 év közötti fiataljaink, és azért is, mert ezen a konferencián volt az első komoly próbálkozás ogy új evangélikus ifjúsági szer­vezet megalakítására. Azóta egy év telt el. Tudjuk, hogy az álomból valóság lett. Él, műkö­dik, szolgál a MEVISZ. Sok külső és belső gyengeséggel, ne­hézséggel kell megküzdenie, de az ízlelhető gyümölcsök is meg­jelentek. Jézus szerint a hiteles­ségjele a folyamatos gyümölcs- termés. így legyen. Izgalommal vártuk az idei „Szárszót”. Sokan több spiri- tualitást reméltek. A Sanctus Spiritus, vagyis az Isten jelenlé­te nem megrendelhető, kieről­tethető ajándék. Ezért volt az öröm mellett némi szorongás is bennem, mikor az első este hal­lottam bemutatkozni a fiatalo­kat: mérnök, bolti eladó, or­vos, lelkész, esztergályos, mate­matikus. Dombóvártól Nyír­egyházáig, Győrtől Szegedig az ország minden részéből. Meny­nyi személyiség, egyéniség, szín, kegyesség. Istenem, jöjj, legyél itt a vezető! Hit, tudás, energia mit ér a megújító áldás nélkül. Akkor, az első este, Jé­zus életmentő szavára hallgat­hattunk: Boldogok vagytok ti, szárszói fiatalok, ha csillapít­hatatlan vággyal keresitek az igazságot, az igazságosságot, mert megelégíttettek. Azután elkezdődött a 'hét, ámely félso- rólhatatlan élményt, szépséget, izgalmat, ajándékot tartoga­tott az „éhezőknek”. A közép­pontban a most és itt is jelenlé­vő, értünk munkálkodó Jézus Krisztus volt, lehetett, aki ve­lünk, elveszettekkel teljes azo­nosulást vállalt, ezért szakadt ki belőle ez a kiáltás: Én Iste­nem, miért hagytál el engem?! Akit már vinne az Atyai Ház vonzó szeretete, de még nem talált haza, tudja mit jelent az elveszettség, az Atya hiánya. Aki tehát így, Jézussal együtt megfeszíttetik és leteszi életét az Atya kezébe, annak lesz be­teljesedés, elvégeztetett-álla- pot. A fő üzenet mellett szám­talan lehetőség nyílt az együtt- létre, az együttgondolkodásra, vitára, játékra. Nagyszerű volt látni és hallani mai huszonéves, magyar fiatalokat önfeledten énekelni (gyönyörű magyar népdalokat is), játszani, viccel­ni, nevetni, verset mondani, ze­nélni, jeleneteket bemutatni. Mindezt még csak el sem hal­ványította a szinte egész héten tomboló rossz időjárás. Sőt még ezt is jelképpé emelte előt­tünk a természet Ura. Mégis számomra, és gondolom sokan így vannak vele, a legnagyobb eseményt a záróistentisztelet je­lentette. Ebben mindenki aktí­van részt vett. Az „oltárké­pen”, egy fehér térítőn neveink szerepeltek úgy elhelyezve, hogy egy kereszt sziluettje lát- szódjék. Egy nagy fehér ke­resztalakú asztalon ott volt egy hatalmas mezei virágcsokor. Kicsit minket is jelképezve: szabadságot, fényt, távolságot szerető vadvirágok az Úr oltá­rán bűnbánón, elfogadón, bol­dogan. Erdei gyümölcsök, gombák, lányok által sütött úr­vacsorái kenyér, sok-sok gyer­tya és számtalan, kicsi, magunk által gyűjtött vagy készített ajándék Istennek, jelképezve a szív hódolatát, szeretetét. Ma is felmelegszik a szívem, ha arra a gyengédséggel és tudással, 1-2 óra alatt kifaragott gyö­nyörű madárra gondolok, amit egy barátunk készített, aki egyébként Szibériában vendég- munkás és sokszor mínusz negyven fokban él. Hasonlóan kedves ajándék volt egy piciny mellényke, amelyet valaki a jéghideg világunkban fázó kis Jézusnak kötött, készített. Hi­szem, hogy sok szív talált „ha­za” ezen az alkalmon. Most, akik olvassátok ezt az írást, hadd továbbítsam számotokra is a Szárszón oly érthető, hall­ható hívást: JÖJJETEK TI IS A MENYEGZŐRE! (Mt 22,4) Szeverényi János A CLARINO ENSEMBLE A DEÁK TÉREN SALZBURGI ÜNNEPI JÁTÉKOK (2.) Különleges zenei élményben volt ré­szük azoknak, akik szeptember 24-én részt vettek a Deák téri esti istentiszte­leten, melynek keretében a dán Clarino Ensemble egyházzenei műsorral szol­gált. Az együttes két tagja dán: Kirsten Frellsen (szoprán) és Mikael Böressen (klarinét). A harmadik, Michael Tur- kat német, 1979 óta a hamburgi Ver­söhnung templom kántora és orgonis­tája. Nemcsak együttesként, hanem szólistaként is fellépnek a világ minden táján. Hazánkba dr. Nagy Gyula püs­pök meghívására érkeztek, és Budapes­ten kívül Győrben és Kőszegen is adtak egyházzenei hangversenyt. Az együttesnek az a célja, hogy az ünnepi liturgia lényeges részét zenével fejezze ki. Igazi egyházzenészek, sze­rény, szolgáló művészek, akik a temp­lomban nem hangversenyt adnak, ha­nem a zenét, a bibliai ihletésű régi és mai műveket az Ige szolgálatába állít­ják. Számunkra szokatlan a klarinét templomi használata, bár számos, ere­detileg klarinétra írt egyházzenei művet ismerünk. E hangszernek szinte korlát­lanul hajlékony a hangja és igen nagy a hangterjedelme, s mint ilyen, régi és modem művek előadására egyaránt al­kalmas. A C-klarinét hangja nagyon emlékeztet a trombitáéra, és technikai­lag nehéz rajta játszani. Napjainkban Európában egyedül Mikael Böressen játszik ezen a hangszeren. Az istentisztelet keretében elhang­zott művek szerves egységet alkottak. A nálunk ilyen szerepkörben alig is­mert klarinétot több oldalról is bemu­tatták. Nemcsak a szólóhangszert, ha­nem a dallamot kiemelőt és a kísérőt is hallhattuk. Három művet külön is megemlítek. Igazi prédikációt előkészí­tő mű volt a szopránra, klarinétra és orgonára komponált zsoltármeditáció, amelyet Michael Turkat a 91. zsoltár szövegére írt. A másik Messiaen a Já­nos Jelenések ihletésére írt klarinétszó­lója. A mű a kopárrá vált Földön egyetlen életben maradt kis élőlény, a szakadékban vergődő madárka víziója. A harmadik Giambattista Martini tok- kátája, mely orgonán és az előbbiekben már említett C-klarinéton hangzott fel. Az istentisztelet méltó befejezése volt egy ária és korái Bach 137. kantátájá­ból, amely után a gyülekezet 57-es éne­künket, a kantáta korálját énekelte: Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök ki­rályát! Az egyházzenei áhítat nemcsak magas szintű zenei élményt, hanem bensőséges áhítatot is adott a hallga­tóknak. Thiering Etelka Hector Berlioz a zenetörténet egyik 4 nagy újítója és hangszerelője, mégis mindössze néhány művéhez ragaszko­dik az utókor. Faust elkárhozása című drámai legendája sem hangzik fel gyak­ran, ennek oka azonban semmiképpen sem a mű színvonala. Előadásához nagy ének- és zenekar szükséges, s há­rom kimagasló szólista Faust, Mefisztó és Margit szerepére. S kétségtelenül furcsa maga a mű - nem opera, de néha bizony olyan, mintha az volna. Ebben a tekintetben Händel néhány oratóriu­ma és Mozart egy korai, nemigen is­mert alkotása, a Betulia liberata áll hozzá közel. Berlioz jócskán változtatott Goethe hatalmas alkotásán. A Faust elkárho­zása szövegkönyve szinte vázlatos ki­vonata a Goethe-tragédia első részé­nek. Ritkán - például Margit gyönyö­rű, panaszos dalánál a rokka mellett - átvette Berlioz a költő szavait. Richard Strauss meg tudta zenésíteni Oscar Wilde, illetve Hugo von Hofmannsthal drámáit a Saloméban és az Elektrában, Goethe darabja azonban terjedelménél fogva sem teszi ezt lehetővé. A Berlioz- mü kissé vázszerű, mint Lope de Vega színdarabjai, de nem baj, hiszen nem helyettesíti, nem is helyettesítheti az eredeti mű olvasását. A nagy koraro­mantikus zeneszerző átdolgozásának leglényegesebb momentuma a befeje­zés: Goethénél végül megdicsőül a hős, Faust elkárhozása aki küzdött, kutatott, teljes életre vá­gyott s ezért mindent megtett. Berlioz­nál Faust elkárhozik. Miért, miért nem, tönkretett egy ártatlan lányt, a lány édesanyját, s nem utolsósorban eladta lelkét az ördögnek, aki nem akart mást a szép Margittal - aki Faust énjének egy életen át elhanyagolt olda­lát testesíti meg -, mint általa megka­parintani a csalódott tudós lelkét. Goethe igaz megismerésre, az élet tel­jességére, az alkotás harmóniájára vá­gyott s ezt öntötte drámai formába, míg Berlioz feldolgozása arra akar figyelmeztetni: nem lehet a jó célokat rossz úton elérni, nem lehet az élet min­den mozzanatát átölelő harmóniára szert tenni úgy, hogy beleegyezésünk­kel - József Attila Luther-átköltését idézem - „kél az ősi rossz, bajvető go­nosz”. Élni is, visszaélni is lehet az áru- kapcsolással. De csak azzal kell élni, ami ad, s nem elvesz, őszintén vár, mint Pénelopé, s nem csalárdul csábít, mint a szirének. A mű salzburgi előadását a Chicagói Szimfonikusok ének- és zenekara élén Sir Georg Solti vezényelte. A hetvenhét éves, pályája csúcsán s ereje teljében lévő karmester Karajan halála óta a nagy dirigensek doyenje. Határozott irányítás, kemény, feszes ritmusok, re­mek előadás - mint mindig, ezúttal is. Faustot Keith Lewis énekelte igénye­sen, felkészülten. Hangja nem olyan kivételes jelenség, mint Luciano Pava­rottis vagy Giacomo Aragallé, mind­azonáltal nem lebecsülendő tenorista. Mefisztót a belga Jósé van Dam alakí­totta, aki szép, egyéni színezetű, ma is intakt baritonjával kiemelkedő művé­sze a világ zenei életének. Néhány éve ugyanitt, Karajan irányítása alatt Ra­fael arkangyalt énekelte Haydn A teremtés című oratóriumában, felül­múlhatatlan szépséggel, s most ugyan­olyan találóan jelenítette meg Mefisz­tót. Margit a svéd Anne Sofie von Otter volt, az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettje. Lágy mezzoszopránja tiszta, hajlékony, finom, ugyanakkor erős és jellegzetes fényű. Úgy tűnik, ő lesz az elkövetkezendő évek, évtizedek vezető lírai mezzoszopránja. Goethét keresztyén - talán idézőjel­be kellett volna tennem ezt a szót - részről nem ritkán éri napjainkban megalapozatlan, suta kritika. A Fan­tasztikus szimfónia romantikus álmo- dója, Berlioz hozzászólt Goethe alko­tásához. Szebben mi sem tehetnénk. És megmaradt a Goethe-tragédia nagysá­ga. Amikor olvassuk, netán színpadon látjuk, vagy Berlioz drámai legendáját hallgatjuk, csak még jobban látjuk an­nak nagyságát, aki mindent, amit „szem nem látott, fül nem hallott, em­ber szíve meg sem sejtett”, mindent, amire Faust vágyott, elkészített az őt szeretőknek. Zay Balázs VÁNDORKIÁLLÍTÁS TOLT ISKOLÁNKBAN A Deák téri iskola márványtermében - nekünk még az evangélikus iskola díszterme - érdekes iskolatörténeti kiállítás látható. Az alsó-ausztriai iskolamúzeum (Michelstetten) és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Mú­zeum „Régi osztrák iskolai faliképek 1850—1936” címmel mutatja be a közös múlt iskolai taneszközeit, faliképéit. Az iskola igazgatója Gauland Mátyás köszöntötte az osztrák és magyar vendégeket, majd Dr. Kardos József, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem rektorhelyettese nyitotta meg a több generáció hasznos és elgondolkoztató emlékeit idéző kiállítást. Jó volt hallani, ami­kor az iskola elődjéről, a közel kétszáz eszten­deje megnyílt Deák téri evangélikus iskoláról emlékezett, melynek szellemét igyekszik to­vább vinni az iskola igazgatója, tanári kara. Heinrich Eberlein polgármester számolt be a kiállítás jelentőségéről, a múlt oktatási érté­keinek megőrzéséről. Beszédét azzal fejezte be, hogy reméli ez a kiállítás csak szerény kezdete az oktatás terén is szorosabbá váló magyar-osztrák együttműködésnek. A Múzeum részéről Horst Hubinger tanár válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A felnőt­tek mosolygó arccal álltak a saját iskolájuk­ból is jól ismert térképeket, városképeket, különösen a nyelvi órákat segítő - minden jelenséget, tárgyat, ha zsúfoltan is, de világo­san bemutató I tablók előtt. A fiatalok, a számológépek, a videók és komputerek vilá­gában élő mai diákok tágra nyílt szemmel nézték a vaskályhás iskolatermét, a számo­lót, az egykori padokat, tintatartót, tollszá­rat, látszott szívesen eljátszottak volna a szá­mológép nagy golyóival is, forgatták a szá- zadeleji iskolai füzeteket, a palatáblákat.N- nekik játéknak tűnik mindez, pedig micsoda fiatalok szivták magukba a tudást ezekből az egyszerű, de szeretettel, szívvel készült „tan- eszközök”-ből. Schelken Pálma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom