Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-09-24 / 39. szám
Evangélikus Élet 1989. szeptember 24, I GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok \ 30. I I Dwight Lyman Moody | 1837-1899 ' I „Ha egy napon azt olvasná• tok az újságban, hogy D. L. Moody Northfieldben meghalt, ne higgyetek egy szót sem be• lőle. Akkor majd előbb leszek, 1 mint most. Legföljebb feljebb I mentem egy emelettel, itthagy- I tam ezt az öreg vályogviskót, I és örökkévaló házba költöz- I tem. Olyan testet öltöttem, amelyet nem érinthet a halál... 1837-ben születtem test szerint, 1855-ben újjászülettem a Szent 1 Lélek által. Ami testtől született, 1 az meghalt, de ami a Szent Lé- I lektől született, az él örökké." I Moody fenti szavai rövid élet- I rajzát is megadják. Gyermek- I korában semmi sincsenr ami ■ sejtetné a későbbi nagy eseményeket. Járt a vasárnapi istentiszteletekre, de nem érintette meg igazán még az ige. Egy- 1 szer az egyik vasárnapi iskola I vezetője felkereste őt egy cipő- I raktárban, ahol dolgozott, és I ott beszélt neki Jézus szereteté- I ről és áldozatáról. Noha eddig . alig gondolt arra, hogy lelke is van, most feltárult előtte a mennyei világosság, és soha 1 többé nem halványult el. I Chicagóban kezdte el misz- I sziói tevékenységét, ahol saját 1 vasárnapi iskolát indított el egy I kibérelt kocsmahelyiségben. Ut- . cagyerekeket gyűjtött maga kö- ' ré és egyre több fiatalt vezetett el Jézushoz. Az 1857-58-as éb- 1 redés eredményeként megszer- I vezték Chicagóban a keresztyén I ifjúsági egyesületet (YMCA). I Később egy komoly lelki él- I mény hatására szakít az üzleti • élettel: „alkalmatlanná váltam az üzleti életre, visszataszító lett számomra. Megéreztem 1 egy másik világ ízét és nem tö- I rődtem többé a pénzcsinálás- I sál. Néhány nap múlva életem I legnagyobb belső harcát vív- I tam: feladjam az üzletet és tel- I jesen Krisztus szolgálatába álljak vagy ne? Isten hozzásegített a helyes döntéshez. Soha 1 nem bántam meg ezt a dönté- 1 ___________________________ sem et. Micsoda gyönyörűség egy lelket kivezetni ennek a világnak a sötétségéből az evangélium csodálatos világosságára!” Amikor döntése kitudódott, elkezdték „őrült Moody- nak" nevezni... Egész életét a missziói munkának szentelte. Chicagóban, New Yorkban, Bostonban, Anglia nagy városaiban és még számos helyen vetette Isten igéjének magját szakadatlan lelkesedéssel, szünet nélkül égő tűzzel. Érdeklődésének örök és kiapadhatatlan forrása a Biblia. Fáradhatatlanul tanulmányozta. Nyáron rendszerint virradatkor kelt, hogy egyedül tölthessen 2-3 órát Bibliájával és Istenével. Célja nem csupán a közvetlen megtérés elérése volt, hanem a gyülekezetek életének tartós megelevenítése és különösképpen a Biblia tanulmányozásának előmozdítása. Tízezres tömegeket ért el evangé- lizációi során, de nem tartotta nyilván azoknak a számát, akik az ő beszédének hatására tértek meg. Nem tűrte az ilyen statisztikákat: „ez nem az én dolgom, nem az én kezemben, hanem a Bárányéban van az élet könyve” - mondta. A nyilvános szolgálat volt igazán az ő területe, de mindvégig Isten alázatos szolgája maradt. Isten megáldotta életét, mert nemcsak a vetés, hanem az aratás is sokszor osztályrésze lehetett. Látta munkájának eredményét, s nem szűnt meg ezért Istent dicsérni. Földi életének egyetlen célja volt, hogy Isten akaratát cselekedje, hozzá vezesse azokat, akik útjába akadtak. Nem fáradt bele az életbe, mert olyan öröme telt Krisztus szolgálatában, amely csak keveseknek adatott meg. A végső hívás otthonában érte, és békességben, csendben tért haza, Isten Országába. Gáncs Péterné _____________________1_____I A VA SÁRNAP IGÉJE Mt 5,38-42 KÉTFÉLE ÚT Útkereszteződéshez érkeztél. Látod a feliratot, a célt ismered, tudod merre kell haladnod. Útkereszteződésnél mindenki döntés előtt áll: melyik úton megy tovább. Az életúton is sokszor kerülsz döntés elé. Nemcsak olyan kérdéseknél, melyek a jövőt meghatározzák, hanem naponta: mit és hogyan cselekedj, szólj vagy hallgass. Most is döntés előtt állsz: kétféle út van előtted, a régi és az új út. Most melyiken indulsz? 1. RÉGI ÚT. - „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért...” Ismerős ez a tragikusan szomorú út. A történelem ezernyi példája is igazolja, hogy nemzedékeken keresztül milyen sokan ezt az utat választották. Következménye: Bosszú bosszút követett. S igy van ez ma is. Mennyi indulat a szivekben, akik nem tudnak felejteni, csak alkalomra várnak, hogy „törleszthessék” a kölcsönt, az őket ért sérelmet, hántást. Megrettentenek bennünket a hírek, melyek ilyen leszámolásról szólnak. „Fogat fogért, szemet szemért”. Mielőtt tovább olvasnád e sorokat, állj meg Testvérem és csendesedj el az Úr előtt és úgy tekints magadba. Vajon a te szívedben milyen indulat van? Éppen most! Letetted-e azokat a sérelmeket az Úr elé, melyek téged bárki részéről értek? Vagy rejtegeted és szívedben hordozod. Szavak, melyeket neked mondtak és nagyon megsértettek, tettek, melyekkel megkárosítottak. S ha azt tapasztaltad, hogy annak a személynek valami nem sikerült, vagy ha valaki vele bánt hasonlóan, nincs ott a szívedben egy belső elégtétel? Ez azt bizonyítja, hogy a régi úton jársz még. „Szemet szemért, fogat fogért”. - Magatartásodat sokszor nem azzal igazolod-e: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten? - Csak morzsák ezek. Jézus Krisztus színe előtt tarts most önvizsgálatot, mi van a szivedben! Ez az út a régi út, ez a veszedelembe visz. Árt ez neked is és másoknak is. így boldogtalan az életed. - Bár tudnád őszintén imádkozni Lutherral erre az útra tekintve: „Ettől őrizz meg minket mennyei Atyánk!” 2. ÚJ ÚT. - Van egy másik út is. Erről mondja Jézus szelíden: „Én pedig azt mondom néktek..." Ezzel egy új út bevezetését adja. — Amikor Pál apostol látta a korinthusiaknál a civakodást, széthúzást, szeretetlenséget még az úryacsoravétel előtt is, akkor szelíden intette, tanította őket levelével, majd így folytatta: „Azután ezeken túl még különb utat is mutatok néktek...” S leírta azokat a sorokat, melyeket mi úgy ismerünk, mint „A szeretet himnuszát". Arra az útra, a szeretet útjára kívánta vezetni őket. Jézus is ilyen helyzetben mondta a régi utat ismerőknek. „Én pedig azt mondom néktek..." Amit mondott az sokak számára botránko- zás és bolondság, de aki hittel fogadta s az új utat járta, az megtapasztalta, hogy ez az út a boldogság útja. „Szemet szemért” - diktálja a bűnös indulat. „Én pedig azt mondom néktek” - kérlel csendesen Jézus. Ezen az új úton indulhatunk és járhatunk. Milyen felszabadultan énekelhetjük: „Elmúlt a régi kezdhetem az újat, adj erőt nékem, hogy bátran induljak. Új úton mindig teutánad, Véled új élet hajnala támad.” (431,3). Válaszd ezt az utat Testvérem és megtapasztalod áldását. Egy sokat szenvedett, megvetést, mellőzést, sok sérelmet kapott családra emlékezem. A vezető ártott nekik ahol csak tudott. Jött egy fordulat. Lebukott és az élete is veszélybe került. S az a család titokban megnyitotta előtte otthonát, rejtegette, míg „elvonult a vihar”. Egy kemény ember, aki addig csak ártani tudott, sokaknak szenvedést okozott, meglágyult és könnyek között mondott köszönetét. A bűnös szív mit diktált volna? „Szemet szemért!” S mire indított a Krisztus szeretete? - Fogadjátok be őket! Ez az új út. Varga György IMÁDKOZZUNK Jézusom! Te ismered szívemet. Ismerem én is ami abban bűn. Azt is ismerem, amit még nem tudtam letenni eléd. De azt is ismerem Jézusom, hogy te megtisztíthatod szívemet Kérlek segíts, hogy az új úton járjak, „...új úton mindig teutánad...” Ámen. ~~írok nektek ifjak...” Kinőttük a gyülekezeti termünket! Ha kezdődhet egy újságcikk Istennek való hálaadással, akkor ennek a híradásnak az elejére valóban az kívánkozik. Mert csodálatos az, ami az alig háromszáz lelkes siófoki gyülekezetben történik. Manapság többet hallunk arról, hogy a templomok egyre-másra kiürülnek, a gyülekezeti tagok egyre idősebbek lesznek, és a gyülekezetek fogynak, töpörödnek. Hallottam olyan istentiszteletekről is, ahova a lelkészen és a kántoron kívül senki nem ment el, ezért az istentisztelet végül el is maradt! Siófokon azonban nem ez jellemző. Hála legyen Istennek, hogy elhangozAhogy dolgoztunk, mind újabb és újabb érdeklődők tértek be az utcáról az építési területre, és aziránt érdeklődtek, hogy mi készül itt. Valamennyien fellelkesülve és örömmel hallgatták, hogy szükség lehet még ma is bővítésre az egyházban. Számomra ezek az apró események is bizonyságul szolgáltak arra, hogy ha mozgás van a templom körül, ha aktív élet jellemzi a gyülekezetét, az az utca népe számára is vonzó, és ez akkor is fontos, ha eleinte a látványosság varázsát nyújtja csak. A munka mellett bőven nyílt alkalom a pihenésre, szórakozásra, beszólhatott sok hívő ajkáról a vasárnapról vasárnapra zsúfolásig telt istentiszteleti helyen. „Kinőttük a gyülekezeti termünket!” Erről magam is meggyőződhettem a balatoni nyári főszezon vége felé, amikor nekem már csak a földön ülve jutott hely. Tudom, hogy a templomlátogatók nagy része nem helybeli hívő, hanem sokkal inkább az ott üdülők töltik meg a széksorokat, de ez éppúgy örömömre van. Hiszen az látszik mindebből, hogy egyre többen vannak azok, akik számára a jó és pihentető üdüléshez Isten igéjének hallgatása is szervesen hozzátartozik. Mert számukra az istentisztelet nem nyűg, nem egy illendőségből vagy megszokásból végzett rítus, hanem valódi felüdülés, igazi erőgyűjtés az elkövetkezendő napokra, hetekre, hónapokra. Nyárról nyárra, szezonról szezonra bővül a templomlátogatók száma Siófokon, ez indította a gyülekezetét arra, hogy , a valóban kicsinek bizonyuló gyülekezeti terem helyett templomot építsen. Új otthont a siófoki és a Siófokon nyaraló evangélikusoknak. Ehhez az építkezéshez nyújtott hathatós segítséget az az ifjúsági csoport, amely 1989. július 31. és augusztus 6. között építőtábor keretében kívánt hozzájárulni ahhoz, hogy a gyülekezetnek szebb, nagyobb, új otthona legyen. A résztvevők részint a MEVISZ építő- táboros szakcsoportja, részint Józsa Márton lelkész hívogatására gyűltek össze. Kb. egyenlő arányban érkezett az NSZK-ból, az NDK-ból és Magyar- országról az a mintegy hatvan fiatal, aki ezen a héten kétkezi munkájával is megmutatta, hogy szereti a templomot. Napi öt-hat órai munkával sikerült is elérnie azt, amiért jöttünk: a tervező által megálmodott domb felépült a templom körül. (Több mint hatvan teherautó földet mozgattunk meg!) getésekre is. Egyik este rögtönzött ifjúsági órán kerestük a választ sok, mindannyiunkat megmozgató kérdésre, egy másik napon a tervező, Makovetz Imre látogatta meg a tábort, aki szabadságának egy napját áldozta fel. Megint más alkalmakkor „Feri bácsit”, a hetven évesen is fáradhatatlan cigány misszionáriust kerestük fel néhányan a mólónál, és találkoztunk egy fiatal, finn énekes-missziós csoporttal is. Programunkban fontos helye volt a reggeli áhítatoknak. Alapigeként minden alkalomra olyan igét választottunk, ami azt fejti ki, hogy miért fontos a templomépítés. A 127. zsoltár alapján mi is megkérdeztük: „Ki épít?” Mert „...ha az ÚR nem építi a.házat, hiába fáradoznak az építők." Hiába építkeztek Bábel kőművesei is. Szóltunk arról, hogy a templomépítés kockázatos és felelősségteljes, és hogy milyen fontos az alapozás, hogy ne homokra, hanem igazi kősziklára, Jézus Krisztusra építsünk. Azonban ha csak arra gondolnánk, hogy egy épületet kell mindössze tető alá hozni, akkor ez az építmény csupán egy téglákból, kövekből, oszlopokból és gerendákból összerakott ház lenne csak, és nem vennénk figyelembe, hogy a most még épülő falak között mi az, ami zajlani fog, ami a hideg, élettelen téglákat élettel töltheti meg. így került sor a vasárnapi záró istentiszteleten a Jel. 21,22-27 terjedő igeszakaszra, aminek alapján az igazi templomról volt szó. Az igaziról, amit az tesz azzá, hogy az ÚR és a Bárány a központ, hogy Isten személyesen jelen van benne. Ez pedig megvalósulhat minden keresztyén közösségben, ha abban egymásra támaszkodva, egymást segítve mi magunk válunk élő téglákká a templom falában, nemcsak vasárnaponként, hanem napról napra. ' Vető András Levél Afrikából Hite által még holta után is prédikál... Ordass Lajos: Az imádkozásról c. könyvéről Egy korábbi számunkban közöltük, hogy Bonnyai Balázs épületgépész mérnök, - kispesti ny. lelkészünk fiafelesége két gyermekükkel, a Wupper- tali Egyesült Misszió megbízásából 6 évre szolgálatot vállaltak Zaire Köztársaságban, Közép-Afrikában. Balázs egy 25 tagú brigáddal az iskolák, egészségházak, templomok, missziói épüleGyógyítás az udvaron tek karbantartását végzi. Felesége Karin pedig részben a háztartást, részben pedig beteg gyermekek ápolását végzi. Ahogy a képen is láthatjuk, mindig jönnek gyermekek lábsérülésekkel, kissé bizalmatlan nézéssel, de gyógyulást, segítséget várva. - Egyik levelükben írják, hogy egy reggel kis gyereket hoztak 39 fokos lázzal és sikerült priznice- léssel levenni a lázat, másnap reggel 5 gyereket hoztak, következő reggel már 25 volt a gyerekek száma. - A nép nagyon megszerette őket a segítségért. Karín írja, hogy egyik nap a piacon 10 tojást vett és otthon ijedten látta, hogy 12 tojást hozott el. Rögtön visszavitte, de az afrikai asszony azt mondta, hogy ez „maguknak" 10 tojás. Vigye csak el jó szívvel, amilyen jó szívvel én adom. És észrevette, hogy mindent túlmérnek számukra. - Gyermekeiknek a szomszédok kis cicákat, kis kutyákat hoztak játszani. - Persze nem volt mindig minden ilyen szép. Voltak nagyon kiábrándító események is. Azt írják: sokszor találtuk magunkat az elkeseredés küszöbén. Csak az tartott vissza, hogy Isten küldött ide bennünket és mi vállaltuk a küldetést. - Az istentisztelet nagyon különös. Az asszonyok külön, bal oldalon, a férfiak a jobb oldalon ülnek. Egy idős asszony jóindulatú figyelmeztetése után mi is úgy ültünk, mert kezdetben mint egy család együvé ültünk. - Az istentisztelet alatt itt a legfontosabb az éneklés. Olykor olyan az istentisztelet, mint egy kórusverseny. Énekel a diák-kórus, a gyülekeze- ti-kórus, az iskolás-kórus, egy szólista, a tanár-kórus, még mama-kórus is van. - Szabadságunk' alatt most egy nyelv- tanfolyamon vagyunk, ahol a bennszüBibliaórások kiránduláson lőttek egyik nyelvjárását a lingala nyelvet tanuljuk. - Az egyik nagy városban Bukavuban voltunk egy istentiszteleten, ahol egy rendőrtiszt prédikált -Eutichusról, hogy ő csak fél szívvel volt a teremben, ahol Pált hallgathatta volna, de érdekelte az utca, a világ is. Két úrnak pedig nem lehet szolgálni és a mai keresztyének is sokszor így szeretnének élni. Hívta az embereket, hogy jöjjenek be egészen Krisztust hallgatni és követni és sok élő példát mondott el a saját életéből. - A gyülekezeti élet elég élénk. A mellékelt képen is egy szomszéd gyülekezetbe indulunk alkalomra. - Egy történet a sok közül: egy este megjelent egy tanító a munkatársával, hogy 6 éves kisfia belefulladt a folyóba és most koporsóra kér kölcsön a missziótól 5.000. - Zairét (ez az ő pénzük). Tudni kell, hogy egy tanító havi fizetése 5.000 - Z. - De tele vannak adóssággal, mert a fizetésüket is elég rendetlenül kapják. Balázs azt tanácsolta, hogy ne vegyenek fel ilyen nagy kölcsönt, ő ad a misszió műhelyében deszkákat, szerszámot és csináljanak maguk egy koporsót. Nagyon megörültek ennek a lehetőségnek és reggel el is készült a koporsó és így az adósság sem lett olyan nagy - amit el, fognak engedni nékik. Olyan segítséget kell adni, hogy maguk is tudjanak segíteni magukon. - A levél közlőjének megjegyzése: Úgy látszik Afrikában ma már nem a szavak, hanem a cselekedetek misz- sziójára van szükség. - Nem tanulhatnánk ebből mi is?! B. S. Ábelről írja a címünkben található mondatot a Zsidókhoz írt levél írója, a hit embereit bemutató fejezetében (11.) Ordass püspök könyvét olvasva ugyanezt érzem. Ebben a könyvben, amit 1961 májusában fejezett be és csak most kerül az olvasók kezébe, a püspök holta után is prédikál.- Nem imakönyv, hanem könyv az imádkozásról. Egy imádkozásban járatos keresztyén testvér vallomása, tanítása. Testvéri gesztus, mintha ezt ajánlaná: Jöjj testvérem, megfogom a kezed és vezetlek.. Nem tudsz imádkozni - mondod, én is csak tanulok. Ha kedved van hallgass rám. Célkitűzéséről így ir: „Azért beszélek, mert imádkozó életemet boldog életnek vallom, s szeretném ennek a boldogságomnak melegét - amennyire lehet - másoknak átadni”. Ez az ars poeticája.- Ha egy püspök az imádkozásról ír, az tetszik nekem, de ha egy nehézsorsú püspök ír így az imádságról az már lenyűgöz. 1961 nem volt könnyű év a szerző számára. Eszembe juttatja ez a helyzet azt, amit Gerhard Tersteegen, ez a protestáns misztikus irt egykor: „Az valami nagy ügy, ha angyalok dicsőitik az Istent? Nem! Az ő helyükben mi is ezt tennénk, de úgy vélem, az hogy Jób, nyomorúságának szemétdobján ülve dicséri az Istent, az már valami. Talán ez a dicséret kedvesebb is Istennek minden angyal dicséreténél”- Kissé hasonlít ez a könyv - egyszerűségében, közvetlenségében, mélységében Hal- lesby norvég professzor világszerte ismert, imádságról szóló könyvecskéjéhez. Gyakorló imádkozok imák így.- A püspöklila, puha borítású, 144 oldalas könyv 12 fejezetre és 65 altémára oszlik. Olvasunk benne az imádkozásról általában, a gyakori ellenvetésekről, testvéri óvásokról, a mikor és hol imádkozzunk kérdéseiről, csüg- gesztő akadályokról, bátortalan kezdetről, a hálaadó, kérő, bűnbánó és dicsöitő imádságról. Az utolsó fejezet már nem információ, már maga is imádság. Árad a dicsőítés, magasztalás szava. Már nem Istenről beszél, már Istenhez szól. A szerző imádkozott. Csak az beszélhet ilyen hitelesen Istenről, aki még többet beszél Vele, vagyis maga is sokat imádkozik. Ezt a hitelessé tévő légkört érzem a könyv minden oldalán - A messzi észak, zord realitásokat komolyanvevő lelkisége éppenúgy érezhető a könyv sorain, mint a szülői ház, a családi otthon melege. Nem a világot megrengető, hanem a világot megmentő üzenete van: az evangélium. Mindig túlmutat önmagán, Mesterére irányítja a figyelmet. Mind a 65 elmélkedés egy-egy igevers meditációja, néhol szokatlan, meglepő összefüggéseket sejtet. Műfaja mégsem csak meditáció, hanem testvéri, lelkipásztori beszélgetés Jézus jelenlétében. Bizalmas, de nem bizalmaskodó, határozott, de nem agresszív. Szava néhol olyan ünnepélyes, mint amikor svédül beszélt Ordass Minneapolisban, máskor olyan egyszerű, mint amikor fehér asztalnál ült otthonunkban. Szavai segítenek felemelni a meglankadt kezeket és kiegyenesíteni a megroggyant térdeket. Ordass maga is tudja mit jelent a könyv alcíme: „Nem tudok imádkozni”, Jeremiás elhívásakor hangzott szóra emlékeztet „nem tudok beszélni” - de ismeri Istent is, aki igy válaszolt: „Ne mondd ezt, hanem menj, ahová küldelek és hirdesd, amit parancsolok. Ne félj, ín veled vagyok". A nekünk lehetetlen, Vele lehetséges. Ezért jogos bátorítás ez a könyv. Míg egyesek becsmérelték, mások magasztalták: Ordass imádkozott és imádságra tanított. Ez az ő legigazibb arca s talán legmaradandóbb prédikációja a magyar evangélikus egyház számnára. Akkor is az volt, ma is az. így prédikál nekünk Ordass Lajos püspök, holta után is Ábelként,imádságról írott könyvében. Hafenscher Károly Őserdei egészségház
