Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-09-03 / 36. szám

Evangélikus Élet 1989. szeptember 3. GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok 27. GRUNTVIG MIKLÓS r A ^ VASÁRNAP IGÉJE Péld 16,1-9 BÍZD AZ (IRKA DOLGAIDAT „Élő kövekből épít már templomot itt a Szentlélek Kegyelem és új élet vár, megváltott, szolgáló élet. S hol kettő-három ráfigyel, mit ígért nem felejti el, Jelen van Jézus közöttük.” Bizonyára ti is szívesen éneklitek énekeskönyvünk 288-as énekét, melynek negyedik versét idéztem. Különösen is közel került hozzám, amikor megismertem (rója életét, akit Isten arra használt fel, hogy az alvó, megüresedett dániai egyház életében megújulást, ébredést munkáljon. Gruntvig Miklós Dánia szülötte és a szülőföld szerelmese volt. Egy falusi lelkészlakban látta meg a napvilágot 1783-ban. A táj ahol gyermekkorát töltötte gazdagon termő, gyönyörű vidék volt: a zöl- delő legelőket, dús szántóföldeket a tenger vette körül. Kis falucskák fehér templomainak tornyai mutat­tak ég felé. Élete, szolgálata, költé­szete szorosan ide kötötte, mindig visszavárta és egy életen át gazda­gította. A gyülekezetépítö. Egyetemi ta­nulmányait Koppenhágában vé­gezte, ahol tanár nagybátyja mély hatást gyakorolt rá, aki arra nyito- gatta hallgatói szemét, hogy a tu­dományos valóságok, történelmi események mögött a mindenség Urát, az alkotót ismerjék fel. meg­született benne a vágy: nemcsak mint tudós, művelt ember, hanem mint lelkipásztor is szeretné népét szolgálni! Elvégezte a teológiát és hosszú élete során több gyüleke­zetben is volt lelkész: édesapja mellett szülőfalujában, Koppenhá­gában és másutt is. Már lelkész, amikor rádöbben: „Ameddig Is­tennek csak értelmünkben aka­runk házat építeni, nem élő a hi­tünk! Istent csak szívünkkel, szere- tetünkkel tudjuk megragadni.” A tudós prédikációk nem jutnak el a szivekig, hatásukra kiürülnek a templomok. Mi emberek vagyunk az élő kövek - mondta Gruntvig -, . melyekből Isten templomot épít. Igehirdetéseiből árad az öröm: ' Krisztusé a győzelem! És a hála a I teremtő Isten szép és gazdag vi- I lággal ajándékozott meg bennün- I két. A gyülekezeti életében az élő, ■ eleven igehirdetés mellett az úrva- 1 csorai közösséget tartja a legfon- ' tosabbnak. Ebben a szeretetkö- I _______________________ zö sségben erősödik és újul meg az I élő gyülekezet. | Az énekköltö. Egyházépltő j munkájában Gruntvig leghatáso- . sabb eszköze énekköltészete volt. 1 Szerette volna mindazt átadni né- * pének, amit a’történelmet tanul- I mányozva értéknek ismert fel, ami | Isten szép világából megragadta, | vagy amit az egyszerű emberek . életében megtapasztalt. Volt egy kis kunyhója a tengerparton, aho- 1 va újra meg újra elvonult és dolgo- I zott. S ebben a magányban szüle- | tett meg az énekeskönyv, mely a | dán egyházat és népet énekelni . tanította. 1500 gyönyörű ének, me­lyekből a tenger zúgása, a tavaszi 1 madárdal, a bölcsőt ringató édes- I anya dala mind Istent dicsőítő | énekké formálódik. Népe sajátjá- | nak érezte ezeket az énekeket, . énekelték templomban és munka közben, örömben és bánatban. 1 A nevelő. Még egy fontos mun- . ka fűződik Gruntvig nevéhez: a 1 népfőiskolák beindítása. Ezeknek 1 hatása még ma is eleven Dániá- I ban. Azt tartotta, hogy a fiatalok | nevelésében nem a szigorú vizs- | gák, a képesítés a legfontosabb. . Nem feladatokkal kell terhelni a tanulókat, hanem élményt, mégpe- 1 dig maradandó élményeket kell I nyújtani, melyek akkor is megma- | radnak, ha a megtanult anyag már | feledésbe merül. Példákat kell a . fiatalok elé állítani, a legfontosabb 1 az ember belső növekedése. Az 1 igazi nevelés előtt megnyílik a szív, I átveszi és tovább visszhangozza a | „dallamot". | Az iskola megtanította a fiatalo- . kát ünnepelni, megajándékozta 1 őket az éneklés örömével, népük ■ történetének ismeretével és Isten I igéjének, a szülőföldnek és a tér- 1 mészetnek a szeretetére. | Isten hosszú, gazdag élettel . ajándékozta meg népe nagy tani- 1 tóját. Prédikált, tanított, fáradha- * tatlanul végezte a szeretetmunkát. I Egy héttel kilencvenedik születés- | napja előtt, miután elvégezte a va- | sárnapi istentisztelet szolgálatát, . kiszolgáltatta az úrvacsorát, csen­desen elaludt. ' Ahogy Gruntvig Miklós szolgá- I lata nyomán Isten élő kövekből | építette templomát, úgy akar min- | két is megeleveníteni, és templo- . mába, egyházába beépíteni. Keveháziné Czégényi Klára ' ________________________________________I A mai vasárnap ősi evangéliuma (Mt 6,24-34) drága üzene­tet tartalmaz számunkra: „Ne aggodalmaskodjatok”. Ha­sonló felszólítást jelent igénk 3. verse: „Bízd az Úrra dolgai­dat”. Amikor dolgainkról beszél, elsősorban a gondjainkra céloz. A gond az, amivel gyötör a Sátán kivétel nélkül vala­mennyiünket. Igénk örömüzenete ez: aki már Isten gyermeke, annak szabad gyermekként élni. Csodálatos kiváltság ez! Mi jellemző a gyermekre? Éppen az, hogy nincsenek gondjai. Hiszen a súlyos kérdéseket (pénz, ennivaló, lakás) nem ő intézi. Ha Isten gyermekei vagyunk, nincsenek gondjaink. Mennyi ember gyógyulna meg máról-holnapra testben és lélekben, ha nem lennének gondjai. Hogy gyötör, kínoz ezek­kel a Kísértő. Mennyi szív, vérnyomás, gyomor és más testi baj mögött vannak ott szorongásaink, félelmeink. Hogyan tud ezekkel lassan fokozatosan ölni a Sátán. Jézus magára akarja venni nem csak bűneinket, hanem aggodalmainkat is. Szánakozik a gondjaiba merülő emberen. Tudnunk kell azt, hogy a bizalom ellenkezik emberi termé­szetünkkel. Szinte jelképes az, hogy az újszülött gyermek sírva jön a világra, pedig az édesanya mennyi szeretettel, előkészü­lettel várja. A bizalmatlanságot igazolni látszik az a sok csaló­dás, amit emberekkel kapcsolatban kell átélnünk. De Isten más. Rá lehet építeni! A bizalom azt jelenti: elfogadom sorban Istentől a dolgokat azzal a bizonyossággal, hogy az jó számomra. Nem azért jó, mert pontosan úgy történt, ahogy elgondoltam és kértem, hanem azért jó, mert Istentől kapom. Ez a „vezettetés”. En­nek gyümölcse az a boldog megtapasztalás, hogy mindig többet és jobbat kaptam, mint amit várok és remélek. A bizalom, vízszintes síkon - ember és ember között is — nagy változást tud jelenteni. A Sátán egymás ellen ingerel bennünket. Hamar elmondjuk a másikról: ő az ellenségem, a rosszakaróm, ö teszi tönkre az életemet. Családban vagy munkahelyen tele vagyunk ilyen feszültségekkel. De Igénk fel akar szabadítani ez alól: Isten még ellenségeinket is jóakaró­inkká tudja tenni. Jól ismert példa erre József története. Test­vérei ellenségesen bánnak vele, megölését tervezik, majd rab­szolgának adják el. A történet végén József Eg^ipjorn főembe­révé lesz és így tesz bizonyságot testvérei előtt: „Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azÚjófa gondolta fordítani” (lMóz 50,20). Csodálatosak Isten útjai, ami jelenleg rossznak tűnik előt­tem abból is jót tud kihozni. Hány ember találta meg Istent éppen a betegágyon vagy más nyomorúságban. Erről beszél Ezékiás király is halálos betegsége után: „Imé áldásul volt nékem a nagy keserűség”. Gáncs Aladár IMÁDKOZZUNK Urunk megváltjuk, hogy szívünk tele van bizalmatlansággal, félelem­mel, szorongással. Köszönjük, hogy a Te Igéd védelmet kínál számunk­ra. Add, hogy Jézus által megfoghassuk felénk nyújtott kezedet, hadd legyünk a Te gondtalan, Benned mindig Örvendező gyermekeid. Ámen. „Elég egy arc látványa, egy jelenlét.. ” Egy tábor emlékei A Mevisz „Bárka” szakcsoportja mozgássérült fiatalok számára szerve­zett tábort júniusban, Borgátafürdőn, a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesülete támogatásával. Tapasztalatok nélkül vágtunk bele. Mégis, így visszatekintve, talán el­mondható, hogy nem tudni, kinek je­lentett többet ez a tábor: a nehezen mozdulóknak, a bothoz, mankóhoz, tolókocsihoz kötötteknek, vagy a segí­tőknek, a tizenéves lányoknak, a teoló­gusoknak, a leszerelő katonának, a lel­késznek. Megköszönjük a segítséget, mely le­hetővé tette ezt a találkozást. A keme- nesmagasi, sömjénmihályfai, vönöcki gyülekezeteinknek a természetbeni és pénzbeli támogatást, a fiatal lekészek- nek a gyenesi gyűjtést, az egyéni ado­mányokat, a kemenesaljai „Úttörő” Mgtsz-nek a kedvezményes buszkirán­dulás lehetőségét. Kicsit nekik is íródtak ezek a levelek, melyekből néhány részletet kiválasz­tottunk. MÁRIA: „Nem győzöm mesélni (barátaimnak a szociális otthonban) a két hét élményeit, csak azt sajnálom, hogy olyan rövid volt... .még most is a nyaralás hatása alatt vagyok. Éjjel, ha felébredek, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok...” ESZTER: „A legnagyszerűbb talán az a sok természetközeli élmény volt, hiszen ebben ritkán van részünk... Mindazoknak, akik ilyet szerveznek, nem szükséges valami sohasem látott­hallott, nagy dolgokon törni a fejüket. Hiszen az ilyen - a legtöbb ember egy­szerű és magától értődő - programok, mint a kirándulások, a kint üldögélé- sek, tábortüzek sem mindennapi ese­mények a falak közé zárt embereknek. Sajnos... S emellett helye van a mag­vas, szép gondolatoknak, az előadá­soknak is. Azért is kell ez, mert óhatat­lanul befelé fordulóbbá válunk, nem tudunk annyi eseményből, tettből, cse­lekedetből táplálkozni, inkább olyasmi éltet minket, ami az érzelmeinkre hat, hiszen ehhez nem kell mozdulni... És még valami eszembe jutott. Ha nem is volt nevén nevezve az együttlét jellege, ha nem is volt egy tematikus evangélizáció, de mégis minden Róla beszélt, felé mutatott, és nyilvánvaló volt Ő közöttünk...” LACI: „Nagyon sok szeretettel gon­dolok rátok, és szeretnélek vendégül látni, bármikor jöhettek, nagyon szíve­sen látunk!!! Nagyon örülök, hogy most már a jövő évi tábort tervezitek, mert én már most tudom, hogy mit fogok ott előad­ni. ..” * ZSOLTI: „Ilyen társasággal még nem voltam együtt, ezért nehéz volt elválni... Úgy a második napon jött össze a társaság. Nehéz volt magamról beszélni, de a többieken láttam, hogy jó volt nekik elmondani a gondjaikat. így lassan megismertem mindenki kis éle­tét. Nehéz volt ezeket a gondokat hall­gatni. Nekem is nehéz volt ezekkel a problémákkal küszködni, hogy nem volt barátom, a kisebbségi érzések, és hogy az állapotom maradandó lesz... Reméltem, hogy nem csak szomorú le­szek, hanem vidám is. És sikerült, mert barátaim lettek...” ANGÉLA: „Én a tábortűznél na­gyon megijedtem, amikor az autó el­ütötte Pamacsot (a tábor pulija), de látom szépen gyógyul a lába, és ez jó...” ANNA: „Ez a két hét számomra valami kimondhatatlan élmény volt. A legfantasztikusabb emberekkel is­merkedtem meg... Távol a nagyvilág gondjaitól, egy új családba bekerülni. Olyan, mintha az ember újjászületne... Teljesen megváltoztam belülről, ami­kor eljöttem, más érzések, gondolatok voltak bennem, vannak azóta is...” GABRIELLA: „Szerencsésen haza­érkeztem. Nagyon hiányzik a tábor. Hogy vagytok? Hogy van Pamacs? Szeretném, ha ehhez hasonló lenne jö­vőre is...” ENDRE: „Szép volt a buszkirándu­lás. Ják felejthetetlen élmény marad. Életemben először templomban érez­tem magam. * Ennél még nagyobb élmény volt az együttlét, a séták, a zivatarban a közös bőrigázás... Az egész nyaralásomra az az - eddig még meg nem élt - élmény a jellemző, hogy a kísérők nem értünk, hanem velünk vannak. Segítettek, és mindenben partnerek voltak...” E. MÁRIA: „Erről írni, azt hiszem, nehéz. A szavak kimondva, leírva néha egészen furcsán csengenek. Mikor ha­zafelé jöttem, úgy éreztem, mindenki­vel meg kell osztanom ezt az élményt. Átadni, hogy mindenki részesüljön benne. De a szavak valahogy nem min­dig akarták azt jelenteni, amit én való­ban mondani szerettem volna. Köszönöm az Úrnak, hogy velünk volt ezen a két héten, és Ágiban éppen itt született meg a döntés, és közöttünk keresztelkedett meg. Mindenkinek kö­szönöm az együtt töltött boldog két hetet.” * A két hét hamar elment. Az ünnep, ami egyszerű és természetes, elmúlt. De mégsem egészen... Ezt mondja el ez a Kassák-verstöredék, amit ezen a tábo­ron kaptunk Ágitól: „Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek. S ez nem egészen így van... Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanakkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohase mehet el tőlünk egészen. Emlékezem rá: az előbb még ott énekelt az öreg szalmaszéken, és a szék itt maradt. Emlékszem rá: melyik tányérból kanalazta ki a levesét, és a tányér itt maradt... Aki szeretett engem, távozása előtt megcirógatta az arcom, és én itt maradtam. Aki elment az element, mondták gyerekkoromban az öregek. S ez egyáltalán nem így van...” Tóth Márta és Kovács Imre Hatása egész Európára kisugárzott Bethge adta nekünk Bonhoeffert A RENESZÁNSZ ÉS A HUMANIZMUS HAZÁNKBAN (2) A nyolcvanéves Bethge professzor köszöntése A Hunyadiak korában kiváló humanistáink voltak, pl.: Janus Pannonius, Csezmicei János, Mar- zio Galeotto, Antonio Bonfini, Vi­téz János, Túróczi János, Pietro Ranzano, J. Regiomontanus stb. Mátyás király különösen máso­dik felesége, Beatrix hatására tette Budát a külföldi és hazai humanis­ták kedvelt tartózkodási helyévé. Jellemző a korabeli gondolko­dásmódra, hogy pl. Mátyás 1480- ban a 17 éves Arragóniai Jánost, 1486-ban a mindössze 7 (!) éves Estei Hippolitot jutalmazta az esz­tergomi érsekséggel, később pedig Perényi Imre nádor Frenc fia 9 éves korában az erdélyi, majd 14 éves korában a váradi püspökséget kapta meg. A humanizmus terjedését segí­tette a közelebbi bécsi, a krakkói, és természetesen a pécsi egyetem, mert már nem kellett a humanista műveltségért a távoli Itáliába men­ni. Mohács: humanistáink és alko­tásaik temetője lett. Egyre jobban megérződött a Habsburg és a tö­rök elnyomás. A független Erdély mentette nemzeti értékeinket, mű­vészetpártoló fejedelmeivel. Az özvegy királyné, Mária is művelt humanista volt. Különösen férje, II. Lajos halála után rokon­szenvezett a reformációval, amely­ről már egyre gyakrabban beszél­gettek, írtak, olvastak. A latint tartósan felváltó ma­gyar nyelvű kiadványok szerzői már a reformáció előfutárai: Kom- játi Benedek, Pesti Mizsér Gábor és Erdősi Sylvester János. Bibliai részeket fordítottak magyarra: Er­dősi Sylvester az első magyar grammatika (1539) mellett az Új­szövetség első, teljes fordítását is elkészítette (1541). Műveikben művészi módon, veretes magyar­sággal csillannak meg a didaktikai, lírai és epikai részletek. Ezután a nagyrészben magyar nyelvű, reformációs jellegű irodal­mi alkotások következnek: prédi­kációkkal, históriás énekekkel, krónikákkal, népies iratokkal, hogy az Ige továbbadása mellett tanítsanak a hazafiságra, az igaz emberségre, a hazaszeretetre. A reneszánsz-, humanista kultú­ra elemei szervesen beépültek ha­zánk történetébe: gazdagították a népi-nemzeti gondolkodást, a „szép” térhódítása széppé tette leg­alább a lakosság egy részének éle­tét. Új hatások értek az ónkarikás ablakok mögé - onnan pedig tá- gabb „látószög” nyílt a világra. Utolsó, kiemelkedő hazai képvise­lője Balassi Bálint volt. A humanizmus és a reformáció közötti kapcsolópontok: 1. az ember szeretet. Az ember­nek és alkotásainak a megbecsülé­se megtalálható a humanizmusban és a reformáció egyházaiban egy­aránt. 2. a függetlenség minden merev­séggel szemben. Dogmák és előírá­sok halmazatával szemben az egyén szabadsága lett a hagsúlyos, embertársaihoz, népéhez és hazá­jához való kapcsolatával - minden szépség meglátására. 3. megindult az egészséges kriti­ka az egyházi és társadalmi élet­ben; mindig új felismerésekre kell eljutni. A fejlődést és haladást nem lehet „kontrázni” és megbéklyóz- ni. 4. a latin mellett az anyanyelvű műveltségért a humanizmus és a reformáció egyaránt sokat tett. „Patvaros” nyelven hangzott a jó szó, hogy biztasson a jelenre és a jövendőre. 5. az élet lehetőségéből az élet felelős megélése következik. B. B. E napokban, augusztus 28-án Rengsdorfban a világ minden tájáról sokan jöttek össze a 80 éves Eberhard Bethge köszöntésére. Lélekben én is ott voltam. 28 évvel ezelőtt Otto Dudzus barátommal együtt jártam nála. Nem tudom elfelejteni azt a szívélyességet, amellyel a Bethge család fogadott. MegiUetődtem, mikor kezembe adta Bonhoeffer írásait, leveleit. Szimboli­kus is ez, hogy éppen ő adta kezünkbe Bonhoeffert, többek között az Etikát, a 3700 oldalt kitevő Összegyűjtött Mű- vei-t és az 1128 oldalas Bonhoeffer Bib- liográfiá-t, ezt a gigantikus vállalko­zást, Bonhoeffer megértésének kulcsát, melyben súlyos teológiai problémák életrajzi és kortörténeti vonatkozásban tárulnak fel. Nem is érthetjük máskép­pen azt a Bonhoeffert, aki cselekedve gondolkodott. Ebben áttekintjük azt a hosszú utat, amelyen a teológus keresz­tyén lett, a keresztyén pedig kortárs, Krisztus, „a másokért való ember” szolgálatára. Bethge volt igazán a barát, bár Bon- hoeffemek voltak barátai. Bonhoeffer tegeli börtönben írt regénytöredékében találkozunk Christoffal - alias Bon­hoeffer -, és Ulrichhal - alias Bethge -, ahol ezt olvashatjuk: „Christof elkép­zelhetetlen Ulrich nélkül...”, de nem­csak ilyen rejtjelezve, hanem kimondot­tan így vall 1943-ban: „Hallatlan előny, hogy 8 éve csaknem minden nap minden eseményt együtt élünk át, s mindent megbeszélünk egymással." Bethge Bon­hoeffer alteregoja. De nem mindennapi alterego. Egészen más alkatúak. Bon- hoeffemél az a töprengés - az elpalástolt -komorság, Bethgenél a derű, a vidám­ság, amellyel valósággal megfertőzi ba­rátját. Nehéz eldönteni, ki adott és ki kapott többet. A kreatív Bonhoeffer, vagy a receptív Bethge. Még ha nehéz is eldönteni, hogy ki adott többet, az mindenképpen bizonyos, hogy Bethge adta nekünk Bonhoeffert. Milyen volt a müvek fogadtatása? Csak egy adat. Visser’t Hooft, az Egyházak Világtaná­csának akkori főtitkára „nagyon örült” és az uppsalai nagygyűlésen azt állapí­totta meg, hogy az egyház világpolitikai kérdésekben való közömbössége az eretnekség egyik formája. Ide tartozik Bethgenek az önmaga fenntartásáért küzdő hitvalló egyházzal kapcsolatos kritikája: az egyház politikamentessége- a zsidókérdésben, a háború kérdésé­ben, a totalitárius politika katasztrófá­jához vezetett Németországban. Csak Németországban?... „Nem voltunk ar­ra nevelve, hogy a világért, s benne az elesett emberért küzdjünk, annál in­kább küzdöttünk az egyház jogaiért és pozíciójáért” (Sztehlo Gábor: Isten ke­zében, 10. o.). Bethge szívügye volt a világkeresz- tyénség egysége, a népek megbékélésé­nek szolgálatában. Maravska lengyel katolikus írónő a németek és lengyelek megbékélését keresve jutott kapcsolat­ba Bethgevel. De: cseh, holland, fran­cia, amerikai teológusok sorát lehetne emlegetni e vonatkozásban. Isten ha­tártalan, határokat áthidaló szereteté- ről szól egyik igehirdetésében. A „mi itt - ők ott” - gondolkodást elutasítja Ke­let-Nyugat, Észak-Dél vonatkozásá­ban is. A német teológus, Bethge professzor 80-dik születésnapjára a Vasfüggöny egy darabkáját küldtem el. Igaz, a Vas­függöny párszáz km-re keletre tolódott el, de ne dramatizáljuk túl a helyzetet. Erdély úgyis elég drámai helyzetben van... Engem úgy megrázott, hogy rá­ment az egyik szemem. Ezért egy szem­mel is látok pislákoló mécseseket, ke­zembe veszek egy leporellót, amelyet egy erdélyi román ortodox paptól kap­tam, kivel hosszan elbeszélgettünk az ökumenéről. Aláírás: „avec affection” - jóindulattal, rokonszenwel. Ilyen mécsesek még kigyulladhatnak! „A szél fúj, ahová akar.” Lehel Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom