Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-08-20 / 34. szám

Evangélikus Élet 1989. augusztus 20. 03 jfts 3K GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok 25. Zinzendorf 1 Sok evangélikus az Út/nutató alapján olvassa naponként a Bib­liát. Többek között ez is Zinzendorf nevéhez fűződik. Lássuk, ki is volt ő. Nikolaus Ludwig von Zinzendorf gróf 1700. május 26-án született Drezdában, az akkori szász válasz­tófejedelemség fővárosában. Oszt­rák nemesi család sarja; édesapja lutheránus hite miatt menekült Ausztriából Németországba. Apja korai halála után nagyanyjához ke­rült aki hívő keresztyén szellemben nevelte, fgy Zinzendorf már kisgyer­mekként elhatározta, hogy valami­kor prédikátor lesz. 10 évesen Francke Ágost Herman iskolájába került Haliéba, a pietiz- mus fellegvárába. A pietizmus a XVIII. század legjelentősebb keresz­tyén irányzata, amely az Istennel va­ló személyes közösséget hangsú­lyozza, és az elméleti okfejtéssel szemben a gyakorlat felől közelíti meg a keresztyénséget. A nagyanyai ház fészekmelege után Zinzendorf bizony nehezen barátkozott meg Francke intézetének szigorú rendjé­vel. Az itt ért hatások nyomán „szo­baközösségeket” alakított, s diák­társaival létrehozta az ún. „Mustár­magrendet". Ennek tagjai megfo­gadták, hogy Jézus példája szerint élnek. 16 éves korában nevelőapja kívánságára Zinzendorf Wittenberg- be indult, hogy ott jogot tanuljon. Őt azonban jobban érdekelték Luther tanításai és a Biblia. Szembeszállt az ún. lutheri orthodoxiával, amely a pietizmussal ellentétben a reformá­tor eleven tanítását száraz, dogmati­kus rendbe próbálta szorítani. 1719-20-ban tanulmányútra ment Hollandiába és Párizsba. Útközben egy, a megfeszített Krisztust ábrázo­ló festmény hatalmas lökést adott további munkájához. A kép alatt a következő mondat áll; „Ezt tettem érted - mit tettél te énértem ?” Utazá­sáról hazatérve berthelsdorfi birto­kán telepedett le. Itt menedéket nyúj­tott cseh és morva huszitáknak. Se­gítségükkel 1722-ben megalapította a herrnhuti testvérgyülekezetet. Ma­ga Zinzendorf vezetője lett a gyüle­kezetnek, amelyhez később más fe­lekezetek tagjai is csatlakoztak. Há­rom fő csoportot alkottak: evangéli­kus, református és cseh-morva hit­vallást valló közösségeket. Mégis összekötötte őket a Krisztus iránti szeretet és a közös úrvacsoravétel. A testvérgyülekezet tagjai egyszerű, puritán életmódot folytattak: a nagyvilág kísértéseit messziről elke­rülték. A hasonló körülmények kö­zött élők imaköröket képeztek. Az azonos korú, nemű és társadalmi állású tagokat különböző énekka­rokba osztották be. 1728-tól az énekórák tagjaival Zinzendorf egy- egy igét ismertetett meg, amelyet másnapra meg kellett tanulniuk. Ké­sőbb ezeket ő és emberei a falu há­zaiba is bekiáltották. 1731-tői nyom­tatásban is terjedt, ma már pedig szerte a világon számtalan nyelven olvashatjuk az Útmutató, az ún. Lo­sung igéit. A testvérgyülekezet tagjai nemcsak helyben, hanem a világ legkülönbözőbb tájain, így például Afrikában, Amerikában és Grönland szigetén is hirdették az igét. 1728- ban megalapították az első missziói iskolát. E megmozdulások azonban állami körökben is nagy feltűnést keltettek. Zinzendorfot a következő- főleg koholt - vádak alapján tíz évre száműzték Szászországból: enge­dékeny volt a rajongókkal szemben, felekezetközjséget hirdetett, maga készítette a gyülekezet szervezeti rendjét, az igevezetést sorshúzással döntötte el stb. Zinzendorf a szám­űzetésben sem tétlenkedett. Ekkor avatták lelkésszé Tübingenben, majd a cseh-morva testvérek püspö­kükké szentelték. Körutat tett Euró­pában, amelynek során ezreket éb­resztett híre, és a herrnhutihoz (ami­nek jelentése: „az Úr oltalma”) ha­sonló közösségeket szervezett. In­diába és Észak-Amerikába is elju­tott, hogy pogányokat misszionál- jon. Herrnhut mintájára ezalatt szá­mos közösség épült ki Németor­szágban, Svájcban és Hollandiá­ban. Zinzendorf 1747-ben tért vissza eredeti közösségéhez. Élete hátrale­vő részét itt töltötte. Józan, erkölcsös élete sokak számára jó példa lett. Országosan és külföldön is elismer­ték. A herrnhuti gyülekezet ügyeinek rendezése után 1760-ban, övéi kö­zött halt meg. Utolsó szavai ezek voltak: „Megváltómhoz indulok most”. Béndek Katalin f A VASÁRNAP IGÉJE ■■■■■ Ez 18,25-32 Az üdvözítő következetlenség Félelmetesen könnyelműek vagyunk mi emberek! Nemcsak embertársaink felett vagyunk azonnal készek a bírálatra, a jó szándék kétségbevonására, de ugyanezt megtesszük Istennel szemben is. A mai vasárnap felolvasásra kijelölt igéjében is elhangzik a tőrbecsaló kérdés.: „Ki az én felebarátom?” és Jézus az irgalmas samaritánus példázatával válaszol - csele­kedj jót és élsz és éltetsz. Az ősi Izrael kész a véleményalkotás­sal : nem következetes az Úr. Jézust olyan helyzetbe akatják hozni, amelyben majd csak kiderül, hogy nem is olyan bölcs és tökéletes mint amilyennek sokan gondolják. Könyvek, írások jelennek meg a „bölcs ember” tollából a XX. század­ban, hogy a Biblia tele van ellentmondással, de kész a vallásos ember véleményalkotása is: szép, szép a hit, de nem kell túlzásba vinni. Presbitériumok, gyülekezeti tisztségviselők döntéseket hoznak teljesen a világ módszereivel és lelkészek kenik el a bűn kérdését. Milyen hát a mi Istenünk? Olyan, amilyennek az emberek képzehk el a maguk számára, a maguk korlátozott keretei között? Vagy olyan, amilyennek a hinni akarás, az 0 igazi megismerésének vágyával olvasott igéből ismerhetjük meg? Emberi kategóriákban gondolkozva valóban arra a látásra jut az ember, hogy nem következetes az Úr. Hasonlítsuk össze a két vasárnap igéjét: ’’Megbüntetem az Atyák bűnét...” és ma „.. .ha pedig a bűnös megtér... törvény és igazság szerint él és nem követi el vétkét élni fog...” Jaj lenne nekünk, ha Urunk­nak ez a következetlensége nem lenne meg! Mert ez a követke­zetlenség a kegyelem! Vajon következetlenséggel vádolható-e az a szülő, aki züllött gyermekének életmódját elítéli és meg­szakad köztük a kapcsolat ezzel a búcsúmondattal: „Fiam, ha rádöbbensz arra, hogy ezt az életmódot nem érdemes folytat­ni, ajtóm és szeretetem mindig nyitva van előtted és segítsé­gedre leszek új életedben.” A bűnt minden következményével együtt gyűlölő Isten a szeretet Istene is, aki az emberiséget nem unaloműző bábjáték szereplőjének teremtette, hanem a maga képére és hasonlatos­ságára alkotva örökösévé tette. A mi hitetlenségünk és enge­detlenségünk, a „tudás fájának” gyümölcse, hogy Istenünk ezt az utat járja végig értünk, az ítélet és a kegyelemhirdetés egymásnak ellentmondó, mégis az egyetlen elfogadásra méltó utat. S a kettő között ott áll a megtérés: „Ha belátásra jut és megtér, élni fog...” Amikor a megtérés megtörténik, akkor megtörik az ember önigazsága és már nem látja következet­lennek az Istent, hanem csodálni való szeretetével találkozik. Akkor már egy olyan kapcsolat alakul ki, amelyben kérdezni tud az ember az Úr döntései felől, de nem kérdőjelezi meg sem jogosságát, sem helyességét. A kettő között a döntő különb­ség az, hogy míg az utóbbi nem érti és ezért elveti, a másik viszont érteni akarja és ezért kérdez rá Isten igéjére, élete eseményeire imádságában. Amíg ez a belső változás az ember­ben meg nem történik addig a lázadás állapotában van: miért ez történt, miért így történt,, mivel érdemeltem meg stb. Ami­kor viszont igazat adok az Úrnak, elfogadom igéje igazságát, döntése jogosságát, akkor látom meg mulasztásaimat, hiá­nyosságaimat, vagyis bűnömet, ami miatt méltó vagyok a pusztulásra. Almost hangzott ige szerint a megtérés életújulást jelent, ez az Újszövetség népe számára is érvényes tanítás. A kereszt áldozatában bűnbocsánatot nyert ember életében, vagyis a megtérés után nemcsak lelki, de szemlélet-, gondol­kodás-, kapcsolat-, beszéd-, érzelemváltozásnak is be kell következnie! Nem azért, hogy ezzel magam harcoljak ki üd­vösségemet, hanem hogy egész életvitelemmel válaszoljam a felém irányuló szeretetre. Nobik Erzsébet IMÁDKOZZUNK Uram! Köszönöm következetlenségedet, halált, ítéletet érdemiek, de Jézusért életet ajándékozol.. Kérlek, hogy erre a szeretetre akaratodat kővető élettel válaszoljak. Ámen. írok nektek, ifjak. GYENESI EVANGÉLIKUS ÉLET Az idén 10. éve megrendezett országos ifjúsági konferenciákról ezúttal nem a megszokott módon kívánok írni. Jelzi ezt a cím is, amely egy vadonatúj „sajtóter­mékre” utal, amely büszkén viseli első oldalán az I. évfolyam, 1. szám jelzést. Fantasztikusan felgyorsult korunkban ugyan szinte naponta találkozunk új lapokkal az újság­árusoknál: a Gyenesi Evangélikus Élet ott azonban nem kapható, ha­nem mindössze egyetlen példány­ban , jelent meg. Első száma augusztus 2-án, második pedig augusztus 4-én. Nem fényszedés­sel, vagy valamilyen modern nyomdatechnikával, hanem talán a legősibb módon: kézírással. A létszámában minden eddigi csú­csot megdöntő idei 3. gyenesdiási konferencia résztvevői - 90 fölött áhítatok közül szerepel néhány. Sági Zsuzsa, az irsai gyülekezet tagja Nikodémussal készített ötle­tes „beszélgetést”, Pőcze Márta, a budavári gyülekezet idei konfir­mandusa pedig meghökkentően érett képzelt riportot „publikált” Máté evangélistával. Több szelle­mes írás foglalkozik a tábor életé­vel, különös tekintettel a villanyol­tás idejére vagy az étkezésre... (Kovács Zsuzsa, Kárász Hajnalka, valamint a csömöri ifjúság négyes­fogata - Tomi, - Heni, Réka és Ádám - járt különösen is elöl eb­ben a műfajban.) Egy .valamirevaló újságból nem hiányozhatnak az illusztrációk: Krajczár Dóra szellemes és kifeje­ző rajzai igazán emelik a lap szín­vonalát. Az újság utolsó oldala pe­dig természetesen a sporté: a pest­A „kisszerkesztő bizottság” voltunk... - elhatározták, hogy sa­ját készítésű újságot adnak ki, amelyben nemcsak a tábor esemé­nyeit örökítik meg, hanem lehető­séget nyújtanak bemutatkozásra, irodalmi vagy riporteri szárnypró­bálgatásra is. Mindezt bizonyos rovatokban humorral, máshol, pe­dig teljes komolysággal. Ez a nyomdász-reformátort, Huszár Gált megidéző kísérlet lapunkhoz annyiban kötődik, hogy a fiatalok saját kezűleg leírt cikkei az Evan­gélikus Élet ún. tükör-lapjaira ke­rültek, vagyis azokra az üres olda­lakra, ahol csak a hasábbeosztás és az egyes rovatok fejléce szerepel. Ezeket az oldalakat a tördeléshez használják, Gyenesdiáson azon­ban négylapos ifjúsági újsággá áll­tak össze. Lapozzunk most együtt bele a fiataloknak ebbe az ötletektől gaz­dag újságjába! Szerepel benne több interjú, például Kapernaum legidősebb lakójával, Joli nénivel - mellette pedig a legfiatalabb részt­vevővel, a 12 éves Kapi Gergellyel. Az igei rovatokban az elhangzott ÁHÍTAT ZENESZÓVAL BUDAVÁRÁN Ritka áldott alkalomra gyűltek össze egy koranyári vasárnap dél­után Budavárán, a Bécsi kapu téri templomban a zeneszerető hívek. Az este hat órakor kezdődő egy­házzenei áhítatnak különös szép­séget kölcsönzött a lenyugvó nap ablakon át beszűrődő aranyszínű fénye. Egyik pászmája éppen az oltárra hullott, amikor ott Szebik Imre esperes, a gyülekezet lelkésze imádsággal és igével nyitotta meg az ünnepi istentiszteletet, a zene és a hit találkozásának nagyszerű al­kalmát. S ezt követően felcsendül­tek a várva várt szép dallamok. Ezúttal német barokk zeneszer­zők alkotásait hallhatták az egybe­gyűltek, mintegy 300-an. A buda­vári templom Heinrich Schütz ne­vét viselő kórusa szép, telt hang­zással segítette a közreműködők népes karát. Szépen csengő szóló­énekükkel emelték az áhítat fényét Bogdány Anna, Kiss Edit, Lengyel Katalin, Mátlé Éva, Basky István, Blazsó Sándor és Zábó Gyula szólóénekesek. A zenei kíséretet a templom zenekara szolgáltatta, míg orgona-continuóval Szebik Il­dikó működött közre. Csorba Ist­ván karnagy értő és lelkes vezény­lete mellett sorban csendültek fel a szépen kidolgozott és stílusosan előadott zeneszámok. Legelőször Schütz 1645-ben írt kisoratóriuma, a Krisztus hét szava a kereszten hangzott fel. A mű a keresztfán szenvedő Megváltó utolsó szavait foglalja hallhatatla- nul nemes zenei keretbe. A szenve­dő Jézus megrendítő szavait ötszó­lamú kórus, szólisták és zenekari kíséret jelenitette meg. Megrázó, a ma emberének is biztatást adó a mű zárótétele: „Mind ki Jézus kín­jait érzi át, ki rátekint és nem felejti hét szavát, azt Isten majd áldva őrzi. Már itt a földön hozzánk száll és ott, hol a végtelen lét vár.” Szebik Imre igehirdetése a 96. zsoltár 1. verse alapján - „Énekel­jetek az Úrnak új éneket!” - az éneklés biztató erejéről szólt. Mi­ként Dávid, a tanítványok a Get- semáné kertjében, Pál és Silás a börtönben énekeltek, akként lehet nekünk is életünk minden helyze­tében biztosan énekelni. Aki jól énekel, kétszeresen imádkozik. Vannak, akik csak az Úrnak éne­kelnek. Egész életünk lehet neki kedves szolgálat. Ezt követően a zenei program nem kevéssé mívesen folytatódott: Előszörre újra Schütz egyik kettős karra írt remekét, a Dávid zsoltá­rok egy darabját (103. zsoltár) hallhattuk, majd egy puritán hang­zású, a hitet magasan izzó fénnyel hirdető férfi énekkettős követke­zett a 111. zsoltár 10. versét idézve: „Az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete...” A zenés áhítat utolsóként fel­csendülő műve Georg Friedrich Händelnek - Bach neves kortársá­nak - Ünnepi zsoltára volt. Első tételét a zenekari nyitányt hang­szerekkel kísért koráldallam kö­vette, s végül a telt hangzású kó­rusfúga: „Zeneszóval zendül a zsoltár és fennen száll az énekszó!” S valóban így volt ezúttal, fennen szállt az énekszó, a zenei áhítat végén nemcsak a kórus és a szóló­énekesek ajkairól, hanem az össze­gyűlt testvérekéről is, mikor1 együtt, mindenki elénekelte a gyü­lekezet kedves esti énekét: „Ó, ter­jeszd ki Jézusom...” Ez történt hát azon a vasárna­pon délután hat és fél nyolc óra között a Budai várban... A temp­lomból kiözönlő emberek arcát immár nem a lenyugodott nap, ha­nem valami szép belső békesség, a hit és a zene békessége sugározta be. S ez nagy öröm volt a zenészek­nek is. Ez az alkalom egyébként a hozzáértők egyöntetű véleménye szerint a Budavári Schütz Kórus és Csorba István karnagy művészi pá­lyájának is új, jelentős állomása volt. Lovas Zoltán ZELENKA PÁLRÓL- 150 éve született — A dualizmus korszakának egyik leg­tevékenyebb egyházi vezetője volt. Csehbereken, 1839. augusztus 19-én született; apja Zelenka Dániel csehbe- reki, majd vanyarci lelkész és esperes, anyja Benedikty Mária volt. A család ősei között volt esperes és több lelkész is. Szülőhelyén kezdte el tanulmányait, majd Aszódon, Selmecbányán és Po­zsonyban folytatta; 1859-től pedig Jé­nában gyarapitotta ismereteit. Hazatérve, először nevelő volt Szügyben, majd 1862-től pesti káplán, Székács József mellett. Ekkor ismerte fel a gyámintézeti munka szükségessé­gét és fontosságát. 1864-ben irsai lel­kész lett; ottani szolgálatába Székács iktatta be. Rövid irsai szolgálata után, már 1866-ban elfogadta a miskolciak meg­hívását. Miskolcon különösen sok fel­adat megoldása várt reá. Tervszerűen, körültekintően és türelmesen végezte munkáját. Eredményei nyomán sokan felfigyeltek Zelenkára. 1886-tól az egyetemes gyámintézet egyházi elnöke, 1887-től pedig hegyaljai esperes volt. Szervezői és irányítói képességeit újabb megbízatásaiban is jól hasznosította. Czékus István halála után, 1890-ben a tiszai egyházkerület püspökévé vá­lasztotta. Mint püspöknek, vezető szerepe volt az 1891/94. évi budapesti zsinaton - az előkészületeknél pedig a törvények elő­készítésében és megszerkesztésében. Mivel száz éve nem volt egyházunkban zsinat, ennek nemcsak a múltból össze­gyűlt, hanem a korabeli egyházi kérdé­sekre is meg kellett adnia a választ. Erre a zsinatra írt műve az Igénytelen javaslat (Miskolc, 1891). A zsinaton javasolta, hogy a püspököt ne élethosz- sziglan, hanem csak 10 évre válasszák; a zsinat ezt a javaslatát nem fogadta el, ő lemondott, de kerülete újraválasztot­ta (1895). A zsinati záróistentiszteleten Zelenka szolgált. A Magyar Protestáns Irodalmi Tár­saság egyik vezetője volt. Cikkei, dol­gozatai a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, valamint az Evangélikus Egy­ház és Iskola hasábjain jelentek meg. Alapítója és szerkesztője volt az Evan­gélikus Egyetemes Egyházi Gyáminté­zeti Lapnak (1884-1887), és a miskolci egyházközség évkönyveinek. Teijedelmes munkája: A magyarhoni egyetemes evangélikus egyházi gyámin­tézet múltja és jelene (I. köt., Miskolc, 1885). Nyomtatásban megjelent munkái közül megemlítjük még javaslatait a gyámintézeti munka hatékonyabbá té­telére, és prédikációit. Miskolcon, 1910. december 4-én halt meg. Különösen gyámintézeti területen (jelenünkben: Gusztáv Adolf Segély- szolgálat-Gyülekezeti Segély), és a zsinaton kifejtett munkássága (amely segítette egyházunk korabeli szolgá­latát) ható értékeket jelent jelenünk­nek is. B. B. erzsébeti Drenyovszky Péter, a kötcsei Tóth Csaba és a győri Ma­gyar Gyöngyvér készített izgalmas tudósításokat, háttérinterjúkat röplabdáról, fociról, úszásról, vízi­labdáról. Az ugyancsak itt közölt apróhirdetések rengeteg lelemény­nyel ragadják meg a konferencia életének színes epizódjait és fonák­ságait. A Napról Napra rovat szel- lemésen vetíti egymásfa Mózes el­ső könyvének teremtéstörténetét és á konferencia'napjainak egy­másutániságát, Pőcze Márta és a téti Sinkó Laura tollából. (Ők ket­ten egyébként különösen is sokat fáradoztak az újság megszületésé­ért, méltán kapták meg mindket­ten a konferencia által létrehozott „Műanyag Toll” díjat...) A humo­ros írások közé tartoznak a gyenesi ' receptek fogyókúrázóknak, illetvet az exkluzív interjú a tábor díszven­dégével, Mazsola kutyával, vala­mint a Fekete sarok „bűnügyi” tu­dósítása, továbbá a téti Havasi Be­áta írása az egyik szoba minden- ; napjairól. A komoly írásokra visszatérve ' meg kell említeni Lamm Kriszta és, Benkő Márta („Picúr”) beszámo lóját a fóti kántorképző tanfolya : máról, Hirsch Elvira és Frank Klá' ra a tálentumok példázatát idéző cikkét „A Fasorba készülünk!”~ címmel, továbbá Pőcze Márta „Sírni a sírókkal, örülni az örülők- kel” című meditációját, valamint azt az interjút, amelyben az egyik résztvevő, Adorján Mónika vall ébredező hitéről, a cigányokkal szembeni előítéletről és konferen­ciai élményeiről. A 15 éves győri Körmendi Gál egy imádságot írt az esti áhítatok hatására: rendhagyó lapszemlén­ket, fiatalok fantáziagazdag mun­káját bemutató írásunkat ezzel az imádsággal fejezzük be. „Péter, Zákeus, Bartimeus és a többiek... Menj el tőlem, Uram, mert bű­nös vagyok! Menj el tőlem, mert ijesztő vagyok, menj el, mert fertő­zök. De ha nem ijedsz meg tőlem, ha nem rémisztelek el magamtól, ha nem félsz bűneimtől, Jézus, ak­kor kérlek, könyörülj rajtam! Lát­ni akarlak, de nincs elég erőm, hi­tem, hogy a magam erejéből hoz­zád láncoljam magam. Nincs erőm, hogy felmásszam a fügefára. Nincs erőm, hogy utánad kiáltsak. De ha idejössz hozzám, kérlek, kö­nyörülj rajtam, ne hagyj ott a ten­gerparton vagy az útszélen, vagy akárhol, ahol rám találsz. Könyö­rülj rajtam, gyógyíts meg, keress nálam szállást, hogy lássak, hogy megtisztuljak, hogy összeharácsolt vagyonomat szét tudjam osztani. Hadd legyen elég erőm, hitem, akaratom, hogy ne maradjak ott Szidón mellett egyedül, hanem kö­vetni tudjalak mindörökké. Ámen.” Fabiny Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom