Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-07-30 / 31. szám
Evangélikus Élet 1989. július 30. Nemzedékek tudatából esett ki a Biblia világa EURÓPAI HÁZ - BIBLIAI KULTÚRA NÉLKÜL Ezekben a hetekben építkezés folyik gyülekezetünkben. Egyik nap a kőműves brigád érdekes beszélgetésére lettem figyelmes. A beszélgetés témája egy percekkel azelőtti rádiós beszélgetés volt, ahol elhangzott ez a kifejezés is: bábeli zűrzavar. Két fiatal fiú is dolgozik a brigádban, azegyik azonnal megkérdezte, mi az, hogy „bábeli”? Szerencsére a kőművesek vezetője járt még hittanra, készségesen elmagyarázta ifjú társának a bábeli torony építésének, a nyelvek összezavarásának történetét. Elgondolkoztató volt ez a munkaköz- beni rendhagyó hittanóra, érdekes volt hallgatni, örültem, hogy akadt, aki magyarázzon, nekem nem is kellett hozzáfűznöm semmit. De elgondolkoztam a másik irányban is: voltaképen nemzedékek estek ki a hitoktatásból, még a mi környékünkön is, ahol pedig nem szűnt meg soha. Hányán nem értik a bábeli zűrzavart, az egyiptomi csapásokat, az égő csipkebo- kort, a manna kifejezést, hogy csak a Biblia elejéről említsek néhány példát. Durva számvetésem szerint, akik az iskolai hitoktatás „fakultatívvá” tétele idején jártak iskolába, azok többsége máj nagyszülő isi Három nemzedék? Vagy több? Előző hasonló tartalmú írásomban a félelemről szóltam, most meg kell említenem ezzel kapcsolatban egy másik félelmes kifejezést is: a közönyt. Nemzedékek tudatából esett ki a Biblia világa, tudásukból kimaradt a bibliai kultúra, űr támadt ezen a ponton, sőt közönyösekké is lettek ilyen irányban. Nem ügy, nem kérdés számukra, hacsak hasonló eset nem történik, mint amit említettem. Talán csak olykor lesz kérdéssé, hogy nem értenek verseket, festményeket, regényeket, vagy filmeket, művészi alkotásokat. Mert nemcsak hittanra nem illett járni, de nem illett a Bibliát a többi irodalmi alkotással együtt nézni, olvasni, nem illett még a könyvespolcra sem tenni. Valami pedig menthetetlenül elveszett közben és alig visszahozhatóan: az európai kultúra, amely a Bibliában gyökeredzik. Hozzá kell tenni az igazság kedvéért, hogy már évek óta folyik fáradozás a lemaradás behozásáért, a veszteség pótlásáért. örültünk például a Magyar Rádió minden ilyen irányú törekvésének, akár a Biblia világa sorozatnak, akár a Biblia megszólaltatásának is sorozatban. Hozzá kell tennem azt is, hogy legalábbis én nem szeretném a hitoktatás kötelező jellegét visszahozni, ez sem volna igaz és helyes. Hozzá kell tenni azt is, hogy amikor mi a hitoktatás munkáját végezzük, nem egyszerűen kultúrmunkát végzünk, azt is, de Isten által kapott célunk a hit ébresztése és erősítése gyermekeinkben. De látnunk kell, nemcsak a mi gyülekezetünkben folyik építkezés. Egy nagy Európát átfogó építkezésről álmodunk, azt tervezzük, talán tanúi is lehetünk, kérdés persze, hogy melyik nemzedékünk. De szeretnénk újraépíteni, tető alá hozni és lakhatóvá tenni egy nagy európai házat. Sikerül? Reméljük. Egy azonban legyen nagyon világos mindenkinek: európai ház nincs bibliai kultúra nélkül. Keveházi László 250 éve született Horváth Jakab Kevesen vannak az országban, de egyházunkban is, akik tudnák ki volt Horváth Jakab? Én is sokáig értetlenül néztem azokat a pénztári bejegyzéseket, melyek szerint 1794. esztendő óta egy Horváth Jakab nevezetű egyén a pilisi gyülekezet részére nagy összegű alapítványt tesz és később pedig hatalmas összegekkel ajándékozza meg gyülekezetünket. Ennek áldásos hatását még az 1910-es években is élveztük. Sok helyen érdeklődtem utána, de senki sem tudott felvilágosítani, ki lehet e név viselője? Végül is a pesti Városliget „Fűit” sírköve vezetett eredményre. Az alatta nyugvó személyt ugyanígy hívták. Ezután beszereztem a régi újságok és könyvek erről szóló írásait, illetve ezek fénymásolatát. Még inkább megerősödtem feltevésemben, amikor sikerült megkapnom eredeti végrendeletének fénymásolatát. Ki is volt hát Horváth Jakab, akinek az írások alapján „két élete” volt ? Kultsár István lapja ^ „Ha^ai és Külföldi Tudósítások” l^Q^.,-i,egyik száma a (410. lapon) ezt írja: „...kívánsága szerént a Város kertjében - vagy erdejében -, mely a Városra nézve éjszaknak fekszik és sok kelle- metes kertekkel fel vagyon ékesítve, adatott hely temető boltjának. A „Fűit” nagy halottját múlt Vasárnap, úgy mint 1806. Decemberében temettetett el, délután T. Horváth Jakab Úr a Felséges Curiánál lévő prókátor és több, nagy Méltóságok Törvényes Dolgaiknak Direktora, ő Toporczon született Szepes Vármegyében és Késmárkon tanult. Előbb papnak készült, de utóbb a prókátor- ságot választotta némely jó akaróinak javallásokra. Nagy kedvelője volt mindég a tudományoknak és válogatott könyvei megbizonyítot- tálc éles és nyílt elméjét. Jeles bölcsessége nagy férfiak barátságára, törvényes tehetsége nagy hírre tsinált neki utat. Tiszteletben élt ezen érdemes Hazánkfia 68 esztendőkig. Nőtlenségben! De holta után is fennmarad jó híre, melyre jótéteményei által újabb just szerzett magának.” Ezután fel van sorolva név szerint kiknek mit hagyományozott. Személyek, iskolák, egyházak és egy pesti kórház is részesült óriási vagyonából. Temető helyére, melyet egy sírkertben kívánt magának 700 Ft-ot adott a Városnak. Kikötötte, hogy sírkövére ezt a Deák szót véssék: Fűit. Még bővebb tudósításra akadtam a Vasárnapi Újság 1909. évi 56. számában ......része lehetett volna minden j óban, mert olyan irodája volt, ahol 30 jurátus dolgozott. (Az első ügyvédi munkaközösség?). Volt háza, volt pénze, jószágai, de megvetette a földi örömöket. Még asszonyt se vett magának élettársul. Annál többet időzött könyvtárában és nemes lelkek válogatott, szellemi kincseivel volt megterhelve. Különcködéseivel már korán magára vonta a figyelmet. Például lakásában nem tartott tükröt és divatos ruhákat sem hordott.” „...a Martinovics-per irataiból tudjuk, hogy része volt ezen politikai perben, ő védte a vádlottak egy részét ! Ebből a tényből arra lehet következtetni, hogy Horváth Uram is Jakobinus volt. Végrendelete minden- képen bizonyítja, hogy a ki váló lelkek közé tartozott, összes vagyonát jótékony célra hagyva, bizonyítja ezt. Pest Városától csupán azt kérte, hogy adjon számára temetőboltot valahol messze, valamely csendes kertben. A Tanács a mai Hermina-kápolna tájékán ásatot sírt neki, úgy vélekedve, hogy az utolsó ítélet napjáig majd ott elheverhet vízi madarak és nádak között a végigsuhogó szellők társaságában.” Pest Városának ez a része abban az időben még nagyon messze volt a Városközponttól. .. Vége-hossza nélküli mocsarak, nádasvizek, ingoványok terjeszkedtek az akkor Okördűlőnek nevezett részén.” A ma is meglévő iratok mást is elbeszélnek. Például azt, hogy a sírvermet téglával falazták ki. A kőműves nem volt más, mint Zitterbart Mátyás, aki később a Pesti Vármegye-ház tervezésében és építésében is jeleskedett. A sírkövet Okenfusz János neves kőfaragó készítette el 150 Ft-ért. Miért volt jelentős személyiség Horváth Jakab egyházunk életében? Azért, mert egyháza és társadalma közösségének szentelte életét. Szegények és gazdagok prókátoraként vált híressé. Amíg élt, gazdagon szórta vagyonát. Sok főúri család is adósa volt. Kölcsönzött, talán vissza sem várva a pénzt. A pilisi egyházra is hagyott ilyen, „főúri” adósleveleket. Azt is olvastam róla, hogy „amikor élete delén Aszódon egy - sajnos meg nem valósult Evangélikus Egyház- történeti Társaságot igyekeztek létrehozni, annak tagjaként őt is számba- vették.” Egyszerű sírköve és a hozzá kapcsolódó sok igaz és valótlan történet nagy költőnket: Arany Jánost is megihlette. „Ének a Pesti ligetről” c. versében (1877-ben) így vall: „Itt is megtanultam azt, Nyerd bár világi életedben Ég és föld minden koszorúit, Neved csak az, mit e ligetben Egy sírkő rád olvas: Fűit. Ma élő költőink közül Scholz László írt róla egy verset 1929-ben. A vers címe: Fűit. A hálás utókor egy kis virágszála ez Horváth Jakab névtelen síijára. MUyen volt Horváth Jakab „második” élete? Ez akkor kezdődött, amikor Molnár János pesti evangélikus lelkész és Báthory Gábor pesti református lelkész (később szuperintendens) 1806. december 14-én eltemette azon a vadregényes helyen, távol a város zajától. Egyszerű sír és sírkő és még egyszerűbb sírfelirat: Fűit. (Volt.) A múlt század közepéig senkinek sem tűnt fel ez az elhanyagolt sír. Ahogy azonban kekdkialakúlni a Városliget képe, sok ember látja és sok ember kérdezi: ki pihen itt? Egyesek azt híresztelték, hogy egy szerelmi csalódástól életunt költő hamvai porladnak az egyszerű síremlék alatt. Mások szerint egy magyar főúr és egy csodaszép grófkisasz- szony vonzalmának kettészakadását jelenti ez a múlandóságot hirdető egyszerű emlék. A legérdekesebb történet a Városliget csőszétől származik. Egy munkásnőkből álló csoport azt kérdezte tőle, ki nyugszik a sírkő alatt: Fűit gróf felelte Ő. És folyt a mese tovább... Valamikor nagyon gazdag ember volt. övé volt az egész Városliget. Annyi háza volt, mint ahány nap van egy évben. Minden nap másik házban hált. A koldusoknak is aranyat adott. A hattyúkat a tóban pástétommal etette. Sok cseresznyefa volt e helyen. Mikor elfogyott a cseresznye, szafaládékat akasztatott a fákra, meg óriás kifliket. De kár, hogy meghótt szólt közbe egy suhanc! Igen, de olyan szegényen halt meg, minta templom egere. Mindenét elkártyázta, még a feleségét is. Pedig világszép asszony volt! Végül is főbe lőtte magát. És folyt a mese fonala tovább... Ma már tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz. Az viszont igaz, hogy ezek a mesék a róla szóló újságcikkekből valók. Farkas Imre volt neves írónk megemlékező írásában így fogalmaz: „...azt gondolta, hogy örök magánosságban, elhagyott környéken fog emelkedni sírja. Pedig alig pár évtizede és utána jött a Város...” Ma a sírkő körül zajosabb élet folyik, mint száz évvel előbb a Belváros legforgalmasabb terein... Harmadik kérdésünk így hangozhat: mi köze van a pilisi gyülekezetnek Horváth Jakabhoz? Egy régi Pénztárkönyvünkben találtam egy Nyugtatvány-mintát. így olvashatjuk: „97Ft. 30 Kr.-ról-váltó czédulában-melyeket alólírtak, mint a pilisi evang. egyháznak megbízottai, mint azon 500 Ft-nak és azon 100 db. aranyoknak - mellyeket néhai boldog emlékezetű Horvát Jakab Úr végső rendelvényében a pilisi ev. egyháznak hagyván és amelyeket néhai Podmaniczky József úr 1794. mártz. 14.-én 6 percenciális kamatokra fel- vévén stb...” Ugyanebben a Pénztárkönyvben 1807. Szentháromság utáni XII. Vasárnap után ilyen bejegyzésre találtam: „Nemes Horváth Jakab Úr mindkét jognak ügyvédje és igazgató áprilisban elhunyt. Testámentumá- ban a nemes pilisi Egyháznak kötelezvényekben 3571 Ft.t hagyott. (Részletesen felsorolva a tételek.) ...és egy könyvtárat 600 Ft értékben.” A továbbiakban ezt olvashatjuk még: „...legyen áldott egyházunk eme nagy jóltevőjének emléke - aki márKrisztusbanriyugszik-bennünk és utódainkban. Isten ébresszen ezután is egyházunknak bőkezű jótevőket.” Felmerülhet a kérdés: mennyit jelenthet ez az összeg mai értékben ? Az adományozás idejében is nagy összeg volt! Régi irataink tanúsítják, hogy az 1000 főt befogadó pilisi templomban 1804-ben a Karácsonyi offertóri- um 2 Rh. Ft volt. Ugyanebben az esztendőben Kemenczei Mihály egyházfi részére vásárolt csizmáért 4 Ft-t fizettek. A könyv további bejegyzéseiből kiderül, abban az években is gyorsan romlott a pénz értéke. 1809- ben már 8 Ft volt egy pár csizma ára! Miért volt Uyen bőkezű adakozó Horváth Jakab a pilisiekkel szemben ? Erre csak akkor kaptam választ, amikor hosszas kutatás után sikerült megszereznem kézzel írt végrendeletét. Ebben külön pontban emlékezik meg bőkezű jótevőjéről, Beleznay Miklósné Ppdmaniczky Anna Máriáról. Ő volt az, aki iskolai tanulmányai idején mindenben támogatta. Többször is megfordult a pilisi kastélyban, ahol nagy szeretettel fogadták mindig. Ezért állt oly közel szívéhez Pilis. ' Horváth Jakab irántunk való nagy szeretete megérdemli, hogy a ma élők is tudjanak róla. Minden jó tettét névtelenül cselekedte. Névtelenül kívánt nyugodni is. Megbocsátható, ha ebben a kis írásban elhúztuk a feledés fátyolát emlékéről. Legyen ez is egy kis virágszál névtelen síijára. Csilló Mihály Néhány gondolat az evangélikus egyház mai helyzetéről Az egész országban jelenleg folyó, forradalmi jellegű változások a magyarországi evangélikus egyházat sem kerülik el. Sok mindent újra kell gondolnunk, hogy minden gyülekezetünk, egész egyházunk megújulva kerüljön ki ebből a folyamatból. Teljes szívemből örülök annak, hogy azok a testvéreink, akik múltban hangot adtak az állami vagy egyházi felsőbbség véleményétől eltérő nézeteiknek, megszabadulhatnak attól a tehertől, amit a mellőzöttség, háttérbe szorítottság, vagy elítélés jelentett, még ha sokak számára ez későn is történik. A rehabilitálások az egyházon belül is a megbékélés irányába mutató lépések. Talán nem ért senki félre, ha, ennek ellenére, az egyházi élet megújulásával, a múlt hibáival való leszámolással kapcsolatban mégsem erre gondolok most elsősorban, hanem arra, hogy miként lehetne megunknak és gyülekezeteinknek megújulnunk. A megújhodásunk nem állhat mások megítéléséből, hanem Isten előtti önvizsgálaton kell, hogy alapuljon. Ne másokra, hanem magunkba nézzünk! Vajon a múlt bűnei között nem az-e a legnagyobb, hogy sokszor, sokan nem vettük eléggé komolyan Isten szavát, az evangéliumot? Kezdjük a megújulást a saját belső megújulásunkkal ! Legyen ez a mai történelmi idő a mi keresztyén életünk újjászületésének az ideje! Lelkészek és laikusok, egyházi szolgálatban állók és egyszerű egyháztagok, Isten előtt őszintén magunkba nézve elmondhatjuk-e, hogy mindent megtettünk az elmúlt negyven évben, amit megtehettünk volna? Nem saját kishitűségünket, gyengeségünket próbáltuk-e takargatni gyakran a külső körülményekre való hivatkozással? Abban, hogy egyes gyülekezetekben az ifjúsági munka annyira háttérbe szorult, a gyerekekkel való foglalkozás esetleg csak a konfirmációi előkészítésre korlátozódott, a vasárnapi iskolák vagy annak megfelelő gyermek-bibliaórák több helyen megszűntek, nem volt-e benne az ifjúságért, az egyház jövőjéért érzett felelősség hiánya? őszintén lehet remélni, hogy a hitoktatásra történő beíratás könnyítése, a gyülekezeti hitoktatás terjedése, az ifjúsági konferenciák nagyobb számban való tartása, a MEVISZ megalakulása jelentősen fogja növelni az ifjúsági munkát. Mindezek igencsak szükséges dolgok, de nem elégségesek. Istentől kell erőt kérnünk ahhoz, hogy ne csak új divatról legyen szó. A szülőkben és a fiatalokban is szülessen komoly elhatározás a keresztyén szellemben való nevelésre, illetve neveltetésre. Ébredjen fel bennük a vágy Jézus megismerésére és követésére! De nemcsak az ifjúsággal kapcsolatban lehet felvetni a saját felelősségünk kérdését, hanem például az értelmiség esetében is. Tagadhatatlan, hogy az ifjúsággal, illetve az értelmiséggel lehetett a legjobban éreztetni a külső fenyegetéseket. Ennek ellenére, vajon igaz-e, hogy az értelmiség jelentős része csak a külső kényszer hatására távolodott el az egyháztól? Nem az volt-e inkább a helyzet, hogy közömbösekké váltunk az evangélium üzenetével kapcsolatban? Féltettük a karrierünket, mert a világhoz való viszonyunk előbbrevaló volt, mint kapcsolatunk Istennel. Az evangélikus egyház jelene és jövője szempontjából is az egyik igen fontos kérdésnek érzem evangélikus identitásunk, öntudatunk komolyabban vételét. Nem az ökumené ellen szólok. A felekezetek közötti együttműködésnek, egymás megértésének és tiszteletben tartásának sok szép példáját tapasztalhattuk az elmúlt időben. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy reformátort teológiánk olyan örökség, melyet megőriznünk és továbbadnunk kötelességünk. Az az érzésem, hogy sok gyülekezeti tagunk számára a lutheri reformáció, s annak tanítása alig több egy távoli történelmi eseménynél. Arról, hogy egyházunkat Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyháznak hívták, talán tudnak, de arról már kevesebbet, hogy mit is jelent ez. Különösen olyan időben, amikor a társadalomban is megnyilvánuló pluralizmus, sokféle elképzelés, eszme megismerését teszi lehetővé, még fontosabb, hogy visszatérjünk a tiszta forrásokhoz, Jézus szavaihoz, az evangéliumhoz és evangélikus hitvallási iratainkhoz. Jolt_ ban meg kell ismernünk mindazt, amit evangélikus egyházunk tiszta és igaz tanításának vallunk, hogy abból merítve keresztyénibb módon éljünk. A lelki megújulással együtt komolyabban kell vennünk felelősségünket az egyházi élet egyéb vonatkozásaiban is, például az anyagi feltételek előteremtésében. Ha meg is szűnik az a hátrányos erkölcsi megkülönböztetés, mely eddig lelkészeinket a társadalom részéről sújtotta, ott marad az, hogy az egyetemi szintű végzettséget igénylő pályák közül a lelkészeké jár szinte a legalacsonyabb fizetéssel. S ez csak kis része az egyház anyagi terheinek. A növekvő feladatokkal, a jövő kihívásaival csak akkor tudnak a gyülekezetek, a közegyház szembenézni, ha a hívek komolyabb anyagi tehervállalással is megmutatják, hogy felelősséget éreznek az egyházban végzett munkáért. Sok egyéb kérdésről lehetne még írni, a legfontosabbnak azonban összefoglalóan azt érzem, hogy Isten segítségével először belülről próbáljunk megújulni, s így váljunk felelős egyháztagokká. Sólyom Jenő Miniszteri nyilatkozat az egyházpolitikáról 121. zsoltár Szemem a hegyekre vetem, Mert tőle remélem Az én segítségem, öt kutatja tekintetem, Ki alkotta a földet, A hegyet és a völgyet. Lábad miatta nem hibáz; Éber szőne figyel, Hogy ne botolhass el, Választott népére vigyáz, Nem szunnyad el soha A mennyben Jehova Árnyékod ő, nyomodban jár, Nem szúrhat meg a Nap, S ha jön az alkonyat Nem rémít meg a holdsugár: Nincs hideg és meleg, Ha ő van teveled! Lelkedre gondosan ügyel; Elhárítja a bajt, Elnémítja a jajt, Kegyét tőled nem veszi el, Ha jössz, ha mész, feléd Tálja áldó kezét. Bókay János fordítása Glatz Ferenc művelődésügyi miniszter nyilatkozott az egyházak életét érintő egyházpolitikai kérdésekről. Ebből tudjuk, hogy július 1-től az egyházügyek a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartoznak. A minisztérium egyház- politikai főosztályt hoz létre. Nem a kormányzat dönti el, milyen legyen a vezetési forma, hanem az Dr. Nagy Gyula, egyházunk püspök-elnöke. a Lutheránus Világ- szövetség világgyűlés-előkészítő Európa-konferenciáján végzett szolgálata után július 13-én érkezett vissza Nyugat-Németország- ból Budapestre. Július 16-27. között az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának moszkvai ülésén képviseli egyházunkat. Július 30-augusztus egyházak igényeinek megfelelően alakítják ki a főosztályt. Az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatban néhány helyi tanácsnál nagy az értetlenség. Az egyházi ingatlanok visszaadása nem engedmény a klerikalizmusnak, hanem ez a Magyar Népköztársaság belpolitikai, külpolitikai és társadalmi, nemzeti érdeke. 9. között - a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának ülésén - részt vesz a Világszövetség vezető testületének a VIII. világgyűlést előkészítő munkájában. Augusztus 20-29. között huszonnégy magyar evangélikus lelkész és teológiai tanár delegációjával együtt Finnországban végez szolgálatot a finn-magyar-észt lelkész- konferencián. DR. NAGY GYULA PÜSPÖK NYÁRI SZOLGÁLATAI KÜLFÖLDÖN EGYHÁZZENEI ESEMÉNYEK ÁCSÁN Több mint 40 éves hagyomány a Pest megyei egyházmegyében a gyülekezeti énekkarok találkozója. Ez minden évben más gyülekezetben kerül megrendezésre. Sajnos, vagy inkább hála Istennek, egyre nehezebb olyan tágas templomot találni, amely könnyen be tudja fogadni a közel ötszáz résztvevőt. Az egyházmegye 18 énekkarából 16 tudott eljönni ezúttal Ácsára, hogy bemutasson két-két énekkari darabot. A bemutatót idén is a sokszínűség jellemezte. Volt gyermekkar és volt főként nyugdíjasokból álló kar. Volt nagy múltra visszatekintő énekkar és olyan is amely csak néhány hónapja alakult. Hallottunk preklasszikus és modem darabot. Ebben a sokszínűségben egy volt közös: az énekkarok és karvezetők lelkesedése és a képességek szerint való szolgálat öröme. Kiss János, a fóti kántorképzö nyugalmazott vezetője tartott záró áhítatot az Istennek való éneklés boldogságáról. Végül a résztvevők együtt énekelték a kijelölt négyszólamú művet, mely egyúttal közös imádság is volt: „Ó terjeszd ki, Jézusunk...” A fóti kántorképzőnek már évek óta visszatérő problémája, hogy sok a kezdő és a tanfoly ampk idejének nagy része a legalapvetőbb kottaismeret elsajátítására megy rá. Az első Pest megyei ifjúsági zenei tábor pontosan azt a célt tűzte ki, hogy egy hét alatt a gyermekek alapvető kottaismerethez jussanak és hogy kedvet kapjanak az egyházzenéhez. A tábort nem kellett reklámozni: szinte pillanatok alatt kétszer annyi gyerek jelentkezett, mint amennyi-v re eredetileg számítottunk. 12 gyülekezetből 45 résztvevő érkezett Ácsára. A napirend hasonló volt a fótihoz, de jelentős eltérés, hogy a hangszeres zene oktatása a harmonium mellett kiterjedt a gitárra és a furulyára is. Komolyzene-hallgatáson Bach János-passióját elemeztük végig. Sok énekeskönyvi és ifjúsági éneket tanultunk, valamint hat többszólamú énekkari számot. Nem hiányozhatott persze a játék, a video, a tábortűz sem. A reggeli és esti áhítatok pedig az egésznek az értelmére: az Istennek szentelt életre mutattak. Jézus a zenén keresztül megérint és ezt az érintést lehet továbbadni kinek-kinek a saját gyülekezetében. Mekis Adám
