Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-07-16 / 29. szám

Evangélikus Élet 1989. július 16. i i GYERMEKEKNEK ! Egyháztörténeti arcképcsarnok \ ! • 20. ; | Melanchthon Fülöp (1497-1560) [ I Tizenkét éves korában az ember ma jobbára általános iskolába jár. A, németországi Heidelberg híres * egyetemére azonban már ennyi 1 idős korában beiratkozott egy fiú, I akit valóságos csodagyereknek I tartottak. Eredetileg Schwarzernak hívták, s egy fegyverkovács fiaként látta meg a napvilágot. A kör tanúit ' embereinek példáját követve ké­sőbb görögös hangzású nevet vett fel. Ez a névváltozás is kifejezte kö­* tődését a klasszikus tudományok- I hoz és a humanizmushoz. Tizenki- I lene éves korában már saját nyelv- I könyve jelent meg, egyúttal pedig az egyetemen is tanított. Két évvel később,a wittenbergi egyetemre ke­* rült a görög nyelv professzoraként. I Itt ismerkedett meg Luther Márton- I nal, aki reformátori tanításával I nagy hatást gyakorolt rá. „Ez a ta­nítás helyes, mert megvilágosítja Krisztus tanítását, valamint csodá­* latosan vigasztalja a megterhelt lel- I kiismeretet.", írja a lutheri eszmékről. | Melanchthon személyét és Lu- I therral való kapcsolatát egy kortárs így jellemezte: „Melanchthon ala- 1 csony termetű és igénytelen külsejű * ember volt. Azt gondolná az ember, I hogy egy tizennyolc éves fiúval áll 1 szemben, mikor Luther oldalán lát- I ja őt. A legmelegebb barátság köti őket össze egymással, éppen ezért mindig együtt láthatók. Ami a ma­* gasságot illeti, Melanchthon alig ér I Luther válláig. De értelem, tudo- I mány és képesség szempontjából ■ nagy, hatalmas, óriás és hős. Az ember csak csodálkozik, hogy ho­gyan is férhet ilyen kis testbe a tudo- ' mánynak és bölcsességnek ekko- I ra, szemmel felmérhetetlen hegye." I A klasszikus nyelvekben való jár- I tasságával Melanchthon nagy se- . gítségére volt Luthernak a biblia­fordító munkában. Amit Luther egy- ! szerű nyelven nyújtott a népnek, azt I _________________________ Me lanchthon tudományos megfo­galmazásban a művelteknek. Új is­kolatípust honosított meg, tanköny­veit évszázadokon át használták - méltán kapta ezért „praeceptor Germaniae”, vagyis a „Németor­szág tanítója” címet. A fenti jellemzés alapján azt hi­hetnénk, hogy Melanchthon és Lu­ther mindenben egyformák voltak, s véleménykülönbség nélkül ugyan­úgy gondolkodtak. Valójában - ta­lán alkatukból eredően is - jelentős különbség Is mutatkozott kettőjük felfogásában és módszerében. Lu­ther szenvedélyes, lobbanékony, sót robbanékony természetével szemben Melanchthont a „halk lé­pések" jellemezték. Azt tartotta, hogy szelíd meggyőzéssel, szünte­len tárgyalókészséggel többet lehet elérni, mint folyamatos szakítópró­bával. Ez a diplomáciai erénye is érvényesült soha el nem évülő munkájában, az Ágostai Hitvallás megfogalmazásában is, amelynek később Apológiáját, Védőiratát is elkészítette. Ezek azóta is egyhá­zunk Hitvallási iratai közé tartoz­nak, s jól megférnek ebben a gyűj­teményben Luther munkáival. Az 1530-ban keletkezett „Confessio Augustana” híres VII. cikkelye máig érvényes lényegretöréssel határoz­za meg az egyház fogalmát: „Az egyház a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségekét helyesen szolgáltatják ki. Az egyház valódi egységéhez elegendő, hogy egyet­értés legyen az evangélium tanítá­sában és a szentségek kiszolgálta­tásában. De nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások mindenütt egyfor­mák legyenek." 4 Luther halálé után is arra töreke­dett, hogy célhoz juttassa a refor­máció ügyét. Élete végéig szinte megállás nélkül dolgozott írásbeli munkáin. Halála után papírlapot találtak asztalán, amelyen saját kéz­írásával az volt olvasható, hogy mennyire örül, hogy világosságra juthatott, megláthatta Istent és Krisz­tust, és felfoghatta azokat a titko­kat, amelyek itt felfoghatatlanok. Melanchthon Fülöp, ez a szelíd tanító - reformátortársa, Luther mellett - a wittenbergi vártemp­lomban nyugszik. F. T. J VT A \ VASÁRNAP IGÉJE ÍJn 4,1-8 TÁJÉKOZÓDÁSI PONT A halász a vendégét kivitte a tengerre. Közben az idő viharosra fordult és nem lehetett látni á partot a hullámoktól, ő mégis biztos kézzel irányította hajóját a halászfalu felé. Hogy csinálja ezt? - kérdezte a vendég. A halász válaszképpen előre mutatott: Látja azt a két hegycsúcsot a távolban? A falu azoknak a síkjában helyezkedik el. Nekem csak azt kell figyel­nem, hogy egy vonalban legyenek, s akkor biztosan jó irányba haladunk. A mai világban hamis tanítások és ráhatások özöne ér ben­nünket. Különféle új vallások, pszichológiai elképzelések, filo­zófiai nézetek. Sokszor ezek nem csupán információk, hanem egyúttal mint csábító új lehetőségek jelentkeznek, hogy köves­sük őket. Ismerjük a világ kihívásai közepette eléggé saját hitünket? Elég szilárdak vagyunk abban? Értjük, hogy miért vagyunk keresztyének? Meglankadtunk, elbizonytalanod­tunk és ezért valami mást keresnénk? Igen, de melyik utat kövessük a sok lehetőség közül? S ott a kérdés: jó lesz-e, hova jutok? Nem jutok-e bajba vagy zsákutcába? Igénk válasza, hogy két mozdulatlan, biztos pont alapján jól tájékozódhatunk. Isten szeretet. Vizsgáljuk meg, hogy akikkel és amivel szembekerültem, az a szeretet alapján áll-e. A két pont, amit meg kell vizsgálni: amit mondanak és ahogy élnek. Ez akkor esik egy vonalba, ha mindkettőt a krisztusi szeretet motiválja. S ebben af esetben nyugodtan haladhatok velük. Az irány biztos. Az önzetlen szeretet sosem csal meg, mindig, javamat munkálja. Nem látom, hogy szeretne az Isten - panaszolják sokan. Hogy lehet akkor annyi baj, betegség, ínség a Földünkön? Hol az Isten? Az első szilárd támpontot a testben megjelent Krisztusról szóló bizonyságtételben kapjuk. A nyomorúságok az ember bűne miatt vannak az életben. De ő szeretetből emberré lett, hogy segítsen rajtunk. Saját testében vállalta magára a kereszten bűneink büntetését, hogy aki ezt hittel elfogadja, az megszabaduljon az ítélettől. S bűntelen életével megmutatta, hogy milyenné lehet egyre inkább a Benne hívő ember. Ez a második tájékozódási pont: a közöttünk önzetle­nül másokért élő új ember. Akinek a szavait és tetteit nem hátsó gondolat irányítja, hanem a másik ember szeretete. Mert valami nagyon jót kapott és azt szeretné, hogy minél többen részesüljenek abban. Mert Krisztus élete és szeretete túlárad a hívők életéből. Olyan természetességgel, mint a tele pohárból kicsorduló viz. Nyolcszor szerepel igénkben az „Istentől" szó. Ha megtör­tént veled is, hogy Istentől születtél, azaz Jézusért új életet kaptál az Atyától, tapasztalni fogod az ő szeretetét, láthatod mindenben a keze nyomát és értheted egyre világosabban az . Ő útját. Hogy szeretetben, mindent a világért és benne érted tett. Ha a kályhában tüzet gyújtasz, az átsugárzik rajta. Noha nem látod, de érzed melegítő hatását. Ha Istentől születtél, az ő szeretete belőled is áradni fog, és szavad és életed kettős bizonyságtétele az egyetlen jó és biztos útra vezethet másokat. Széli Bulcsú IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy szereteted láthatóvá lett Jézus Krisz­tusban. Köszönöm, hogy kegyelmed hallhatóvá lett az Igében. Köszö­nöm, hogy életem biztos támpontja vagy. Megvallom, hogy azért jutot­tam bajokba és a bűnbe, mert levettem rólad a tekintetemet. Segíts, hogy újból teljes hittel nézzek reád. Ámen. RB MÚLTAT-JELENT ÖSSZEFŰZŐ ÚTON A FASORI ÖREGDIÁKOKKAL „... E templom kövei ma megszólalnak. Mert a temp­lomok kövei beszédes kövek. E templom köveinek pedig ma különösen sok mondani­valójuk van...” D. dr. Raffay Sándor evangélikus püspök fenti szavait idézve indultunk el. hogy kis hazánk közeli és távoli vi­dékein megszólaltassuk a némának hitt köveket, hogy emlékeztessenek a múlt­ra, vezessenek a jelenben. A Fasori Gimnázium újból nyíló kapujától in­dultunk a történelmi Magyarország legnagyobb evangélikus templomába, Békéscsabára. A monori erdők felé mentünk, amelyről az utóbbi időkben a környezetszennyezéssel oly sok féltő szó hangzott el: ma még állnak és zöl­dellnek a fák... Első állomásunk PUSZTA VACS volt, a hazánk földraj­zi középpontját megjelölő fából épült kilátótorony. Lehet, hogy utunk jelké­pe is? KECSKEMÉTEN a.jellegzetes harangjáték fogadott. Nótában is meg­énekelt „öregtemplom”-a s az Ybl Miklós tervei alapján épült evangélikus templom kövei is tudnának mesélni. A LAKITELEK mellett húzódó Holt- Tiszaág, a lombos és égerfaerdőkkél elhatárolt közép-tiszai árterület, a mo­csári növények utolsó maradványait őrző TŐSERDO és a tipikus vízinö­vény együttes az ALPÁR-i Holt-Tisza- ágban - a régmúltba vezet vissza. Mi­előtt SZARVAS-ra érkeztünk, Raffay Sándornak, az egykori szarvasi diák­nak az evangélikus templom ISO éves jubüeumán, 1938-ban elmondott emlé­kezetes beszédéből ismertük meg a kö­zépkori eredetű város történetét. Meg­néztük híres arborétumát, az evangéli­kus templomot, a város nevét adó bronz szarvas-szobrot, a szárazmal­mot, a díszkutakat, múzeumi gyűjte­ményeket, a Körös-parti város gazdag emlékeit. A temetőben Tessedik Sámu­el síija előtt hajtottunk fejet. BÉKÉSCSABÁN a nagy és kis evangélikus templom történetét ismer­tük meg, a Munkácsy Múzeum válto­zatos anyagát, az István malmot, a szé­pen karban tartott szoborsétányt, a Széchenyi ligetet. GYULÁN az evan­gélikus templom mellett, a Ferences romkert történetéről is bőséges tájé­koztatást kaptunk dr. Gyapay Gábor­tól, aki egész úton gondoskodott törté­nelmi és művészettörténeti ismereteink gazdagításáról. Megnéztük a régi vá­rosházát, Erkel Ferenc szülőházát, a Múzeumot, mely különösen Erkel és Munkácsy Mihály emléktárgyait őrzi, láttuk a vaskerítéssel övezett öreg ju­harfát, melynek lombjai alatt írta Erkel a Bánk bán zenéjét 1861-ben. Fájó ér­zés volt a tűsgát partszakaszán állni és átnézni az oly közeire húzódott határ­ra! A gyulai vár alapos, „soklépcsős” megtekintése után jól esett gyakorlati­lag is ismerkedni a várfürdő kellemes vizével, szép környezetével. Az OROS­HÁZI - sok emléket ébresztő, két év­századot átvészelt evangélikus temp­lomban gyakran kattantak a fényképe­zőgépek. A múzeumlátogatás után a másik nagy mezőváros, HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELY értékeivel, múzeumi kincseivel ismerkedtünk. A SZEGEDI Tiszapart, az Árvízi emlékmű megte­kintése után a Dóm előtti nyári játé­kokra készülő tér állványerdein át ju­tottunk a Panteon megtekintéséhez. Legnagyobb élmény azonban a Sze- ged-Alsóvárosi rk. temlom volt. A temetőben Petri Gábor sírjára került egykori gimnáziumának emléksza­lagja. PUSZTASZER már most készül az 1996-os jubileumra. Nagy élmény volt mindenki számára a Nemzeti Emlék­park a napok óta fenyegető eső, bősé­ges áldásról gondoskodott. KISKŐ­RÖS, a Petőfi emlékek gazdag tárháza után KALOCSA következett a rk. szé­kesegyház lenyűgöző, mindig újat adó szépségével, a templomot bemutató munkatársnő egyszerű, közvetlen kitű­nő magyarázatával - az Érseki Könyv­tár újjá teremtett, a tudomány számos területét felölelő gyűjteményével a Népművészeti Ház világszerte ismert kézimunkáival. A Fasori Gimnázium diákjainak összetartozására jellemző, hogy Kiskő­rösön a vidéken élő diákok közül csat­lakoztak többen hozzánk. KISTELE­KEN kellemes délutánt töltöttünk dr. Sikter András családjánál, hasonló szíves fogadtatásban volt részünk a Szivák családnál Kiskőrösön. Emlé­kezni fogunk Békéscsabán a szlovák gimnázium és Kiskőrösön, a Petőfi Gimnázium diákotthonában lévő szál­lásunk házigazdáira, a szíves szóval pá­rosult vendéglátásra. * • • Még indulásunk hajnalán, mielőtt el­hagytuk Budapest határát, dr. Vitális György kollégánk kiosztotta az Alföld általa elkészített vázlatos földtani tér­képét, s alighogy kiléptünk az autó­buszból, már azt is tudnunk kellett, hogy talpunk alatt a kb. 60 cm-es ka­vicsréteg alatt milyen talajrétegek sora­koznak. Ez a részletes magyarázat már a vidám hangulatnak is szilárd alapja lett, mert tudtuk mindig, hogy hová lépünk. Ezek után, ha néha fáradtan is, de érdeklődve kerestük a műemléke­ket, jártuk a templomokat, volt ahol orgonajátékkal fogadtak, és búcsúz­tak, jártunk temetőkben, a SOLTI te­metőben székely kopjafákat kerestünk (pusztuló, töredező szúette fákat talál­tunk), Tessedik, Petőfi, Erkel emlék­tábláján a Fasori öregdiákok nemzeti színű szalagját lobogtatja a szél... Felfedező és emlékező útjaink veze­tője dr. Gyapay Gábor, a Fasori Gim­názium igazgatója, akinek szívből kí­vánjuk, hogy ilyen hangulatban, erő­ben, egészségben vezesse majd új, if­jabb diákjait, hogy évtizedek múltán ők is hasonló érdeklődéssel, összetar­tással, az iskola szellemében indulja­nak új utakra, új élmények szerzésére és tudják megszólaltatni a köveket, a múltat idéző emlékeket. Schelken Pálma 33 írok nektek, ifjak... 33 Még egyszer Zinajdáról, a cigánylányról Az Isten elől elrejtett gyermekek Az Evangélikus Élet április 9-i szá­mának 2. oldalán Szeress! címmel egy állami gondozott cigánylány­ról, Zinajdáról írtam, öt személye­sen nem ismerem, csak Szeverényi János remek fotójáról nézett rám nagy szemekkel a kislány. Megra­gadott az arc szeretetéhsége, ezért Zinajda szájába adva írtam né­hány gondolatot. A cikk megjele­nését követően egy olvasói levelet kaptam. Egy részét közreadom. „Felháborító volt részemről, amikor olvasom, hogy szeress. Én azt elhiszem, de nem a mocskos cigányt. Mi köze van egy egyházi, vallási újságba egy cigánygyereket betenni? A cigányoknak a 80%-a börtönben van. Mert a cigánynak nincs hite, vallása, amikor meg­döglik egy cigány, nincs pap, aki eltemesse, mert nem fizetik az egy­házat. Nem véletlen, hogy azok a gyerekek, akik a cigánygyerekek mellett vannak, már most idegen­kednek a cigány gyerekektől, mert tudják, a cigány nem oda való. A cigány a keresztény nép verejté­kéből él. Ha cigány nem volna, gazdag volna az ország (...) Mert ezek népi akarnak dolgozni. Vagy vigyék őket Romániába - onnét sok magyar jön át, ezeket cserébe oda lehetne vinni. Meg van áldva szegény Magyarország. És szé- gyellje magát, aki ezt a cikket bele­tette egyházi újságba. Fabiny Ta­más! Ha ön annyira szereti, vigye ezt a mocskos cigány kölyköt a lakására és nevelje. Ha nagy lesz a gyerek, majd elvágja a maga tor­kát, de meg is érdemelné, hisz más cikket nem tud beletenni az újság­ba. Sajnálom magát. Akkor maga is cigány.” Kedves Uram! Levelét névvel és a helység meg­jelölésével írta, bocsássa meg, hogy ennek közlésétől eltekintek. Magát a levelet is rettentően szorongva ismertetem meg az olvasókkal: a fenti sorok sokkolhatják az embe­reket. Egy riyomdáfesteket vég­képp nem tűrő szakasz kivételével mégis közzéteszem ezt a levelet, mivel a benne megfogalmazott gondolatok, indulatok mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Az ön levelének gyűlöletárada­ta a nyelvtan korlátáit is ledönti; de ezzel van a legkevesebb bajom, a szarvashibákat közlés előtt enge- delmével korrigáltam. Döbbene­tesnek azt találom, hogy fröcsögő indulatával egy ártatlan kislányt vesz célba - csupán azért, mert ő cigány. Hóhérbuzgalma a legrosz- szabb fasiszta emlékeket idézi. Gúnyosan és fenyegetően azt ta­nácsolja, hogy vegyem magamhoz a kislányt, ha enhyire szeretem. Egyebek mellett ez már csak azért is bajos volna, mert fogalmam sincs, hogy hol él Zinajda, mi tör­tént vele e fénykép elkészülte óta - ami több, mint 10 évvel ezelőtt volt... (ötletnek talán nem is rossz ez: érdemes volna felderíteni a mai Zinajdát. De az ön levelét talán nem mutatnám meg neki.) Közvet­len környezetemben, kőbányai pa­nelházakban rengeteg cigány él. Való igaz, magam is sokszor szen­vedek azok garázdálkodásától, akik munkakerülők - de ilyenek a „magyarok” között is bőséggel akadnak. Ugyanakkor szinte a könnyekig meghat, amikor isten- tiszteletre vagy gyerekórára beté­vedő cigány gyerekek Jézusról kér­deznek, majd hozzá imádkoznak. Kereszteltem, konfirmáltam már cigány gyerekeket: felemelő alkal­mak voltak ezek! ön alighanem keresztyénnek vallja magát, kedves Uram. Nem bánnám, ha önmagáról ezt nem nagyon híresztelné, mert Krisztus tágölelésű szeretetét a legdurváb­ban tagadja meg a bármilyen ki­sebbséggel szembeni ilyen elvakult gyűlölet. A romániai magyarok sorsára történő utalás az ön szájá­ból teljességgel hiteltelen. Hogy „egyházi, vallásos” újságba nem lehet cigánygyerekekről írni? Ha Jézus ma járna itt a földön, a vám­szedők és halászok mellett aligha­nem lennének cigány tanítványai: is. Hadd utaljak Péter csodálatos j felismerésére: „Most kezdem iga­zán megérteni, hogy nem személy­válogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte az, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (Csele­kedetek 10,34-35) Végül még egy mondát idézek a : cigány nép eredetéről, Bari Károly fordításában. „Egy szegény asz- szonynak tizenhét gyermeke volt. Egyszer betért házába a Szent Is-1 ten és így szólt hozzá: Mutasd meg I nekem a gyermekeidet, hogy meg- < áldhassam őket! Mivel a szegény! asszony nagyon szégyellte, hogy olyan sok gyermeke van, csak tizet mutatott meg közülük az Istennek, a többit elrejtette. Isten megáldotta a tíz gyermeket, ezekből lettek a gazdagok. A hét gyermek pedig, akiket az anyjuk elrejtett Isten áldá­sa elől, sohasem tudott gazdagsá­got szerezni. Ennek a hét gyermek­nek a leszármazottai a cigányok.” Kedves Uram! E hét gyermek leszármazottai közül egyet, Zinaj­dát bemutattam lapunkban, önt ti felháborította, otromba kiroha­násra késztette. Én viszont nagyon halkan annak a reményemnek adok hangot, hogy azóta Isten megtalálta ezeket az elrejtett gyer­mekeket, s áldása őket is elérte. Üdvözli: Fabiny Tamás tiszteletbeli cigány 125 éve halt meg Fáy András A JÖVŐBE VILÁGÍTÓ FÁKLYA A 19. század elején is a „rendi álla­pot” bénította hazánk fejlődését. A re­formkori Magyarországot a Becshez hű nemesség, a kis létszámú polgárság, és a minden terhet viselő jobbágyság jellemezte. A felelősség, a nemzet sor­sáért aggódás, a haladás, a hazafias szellemű középnemesség soraiban je­lentkezett. Sokoldalúan szolgálta a nemzet fej­lődését az evangélikus Berzeviczy Ger­gely mellett a református Fáy András is: nemcsak a református egyház, ha­nem a magyar protestantizmus és a nemzet büszkesége; az irodalom, a ne­velés, közművelődés, közgazdaság te­rületén működött, és tevékenyen részt vett korának egyházi életében is. Re- formtevékenységével egy évtizeddel megelőzte Széchenyi Istvánt. Tudása, képzettsége nagyszerűen egyesült gya­korlatiasságával. * 1786. május 30-án, Kohányban, Zemplén megye egyik félreeső kisköz­ségében született, középnemesi család­ból. A patinás Sárospatakon volt diák, 1793-1798 között, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait. Ügyvédi képe­sítést szerzett, és jobban vonzotta az irodalom, és a kötetlen közéleti szerep­lés. 1810-től 1818-ig Pest vármegyénél volt hivatalnok, majd az 1832/36. évi országgyűlésen a megye egyik követe. Közéleti szereplésének célja ez volt: a magyart műveltté és vagyonossá tenni. A Kisfaludy Társaság első igazgatója és az MTA tagja volt. A középnemesség prózaírója volt. Irodalmi műveit há­rom csoportba oszthatjuk: szépirodal­mi (pl.: Bélteky ház, meséi), nevelési (pl.: Nőnevelés) és politikai (pl.: cikkei a magyar nyelvű színjátszásról) tárgyú- akra. A „Regélő" munkatársai közé | számította. Nem törte meg az 1848/49- es forradalom és szabadságharc leveré-1 se, hanem tovább dolgozott. Megalapította-a hazai Első Takarék- pénztárt. Foglalkozott egy életbiztosító I társaság létesítésével. Humánus és nemzetgazdasági reformokat tervezett. Javaslatokat készített az adóügyek cél­szerű rendezésére. Osztálykorlátai el­lenére is javítani akart szeretett népe sorsán. Nem rajta múlt, hogy szép ter­veinek csak egy részét valósíthatta | meg. Széles körű társadalmi életet élt. író­kat, politikusokat, művészeket, várme-1 gyei tisztviselőket, protestáns lelkésze­ket fogott össze a nemezeti célok érdé-1 kében. Népének szolgált Fáy András egyhá­zán keresztül is. A pesti református | egyházközség főgondnoka volt. 1842- ben kiadott Óramutatójában a Pesten I felállítandó közös protestáns főiskola | tervét népszerűsítette. A teológiai ra­cionalizmust képviselte. Az evangéli­kus és a református egyház testvéri] együttműködését szorgalmazta. A társadalom lelkes munkása, jövő] be világító fáklya volt. 1864. július 26 án halt meg Pesten. * Hatása ösztönző erővel éri el a jelen nemzedéket is: tág hatósugarú, felelős] helytállásra és szolgálatra! B. B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom