Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-01-22 / 4. szám

Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 54. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1989. JANUÁR 22. HETVENED VASÁRNAP ÁRA: 8,50 Ft Aki látni tud, annak az anyag azt nyilatkoztatja ki, hogy az elsőség, a főhely a világ- magyarázatban a szellemé. Teilhard de Chardin Az emberekhez jóakarat Az utóbbi idők egyik legna­gyobb kataklizmája rendítette meg a világot, amikor hírét vettük az örményországi földrengésnek. Nincs ember, aki ne szorongással, rettenettel gondolna arra, amit az újságok, rádió, televízió oly meg- renditő képekben tárt elénk, azok­ban a borzalmakban, amelyek ott törtek a lakosságra. Mozog a föld! - s ez most nem a Galilei tudományos megállapítá­sa, vitája, hanem tízezrek halálát okozó földmozgás megrázó híre, amihez nem lehet hozzászokni. Bár mögöttünk van csak a mi nem­zedékünk idejében hasonló rette­net Jugoszláviából, Olaszország­ból, sőt nem is oly rég a mexikói iszonyú pusztulás. Az emberiség nem csak szaporodik a természet Tendje szerint, de pusztul is, - s erre nehéz azt mondani, hogy a „termé­szet rendje szerint”, mert ha még megakadályozni nem is tudjuk, de védekezni már egyre jobban lehet ellene a települések építési rendje szerint. Elmulasztjuk? De mit te­szünk az afrikai éhínségek, járvá­nyok ellen? S ebben a „békés” kor­ban a helyi háborúk, konfliktusok során pusztuló ezrek és tízezrek halála ellen? És a korunkra jellem­ző terrorizmus? Írországtól Közel- Keletig, Londontól Dél-Afrikáig, a sztálinizmustól s maffiáig? És a zsidóság elleni pogromok? Csak az olyan katasztrófák hallatán fáj a szívünk, döbbenünk meg, ame­lyekbe „nincs beleszólásunk”? Kevesen tudják, hogy énekes­könyvünkben van egy földrengés­szülte énekünk. 1755-ben Lissza­bont földrengés rázta meg, tűz­vész, majd a tenger felől szökőár zúdult a városra. Húszezer ember pusztult el néhány nap alatt. Hetek alatt végigfutott a hír az akkori világon. Az emberek rettenve a vi­lág végéről, kezdtek beszélni. En­nek a futótűzként terjedő hirnek és föltételezésnek hatására írta a tá­voli Turku melletti Nousiainenben Achrenius Antal: „Fel, mqrt az ir­galom percei múlnak..." (449 éne­künk). A nagy kataklizma hírétől rettent emberek között csupa biz­tatás, reménység ez az ének. „Any- nyi itt a vész... Vészben' is járni és vállalni kell... Vessük el mind ami még köt és gátol... A te hű kezed (Jézus) el sose hagy...” Örményországban sok tízezrek pusztulásáról jön a hír. A romok eltakarítása is borzalmas. Túlélők után kutatnak, de már nincs re­mény. Rendkívüli méretekben in­dult meg a mentőmunka. Hol van reménysugár ebben az atomtitokkal terhelt, háborús gó­cokkal küzdő gyűlölködő, éhínsé­gekkel vívó világunkban? Még az örményországi helyzet alatt nyögő világban is lelünk feleletet: a jó- akaratú emberek szívében! Megrendítő az a segítő szeretet, amely a földrengés-károsultak felé fordul világszerte. Eszmei hovatar­tozástól függetlenül, világszerte megmozdult a jóakaratú emberek serege. Repülőgépek tucatjai száll­tak le naponta a világ minden tájá­ról gyógyszerekkel, felszerelések­kel, segítő szakemberekkel, élelem­mel rakottan, hogy segítsenek, ahogy lehet. Impozáns méretekben lettünk eggyé a segítő akaratban! Nincs elég bajunk? De van! Még­is: oda kell nyúlni, ahol még na­gyobb a szükség. Ez az emberség az elembertelenedett világban. Még nincs messze mögöttünk a karácsonyi angyalok üdvözlete. És ne is legyen soha messze! „... és az emberekhez jóakarat.” Talán ez még megmenti a világot. Koren Emil Juhász Gyula SZIKRA­TÁVIRAT Testvérek! Emberek! Közös veszélyben fogjatok kezet! Bajtársak! Szenvedők! 1 Boruljatok le a Jóság előtt! Bukottak! Győztesek! Az Igazságban egyesüljetek! Hívők! Kételkedők! Az Ember vérzik: Szeressétek őt! Harcosok! Álmodók! Mindnyájatokban egy bús szív dobog! Testvérek! Emberek! Ne öljetek már! ölelkezzetek! Történészek és politikusok konferenciája Arnoldshainban Tanácskozás Európa jövőjéről Ritka összetételű és ritka érde- kességű tanácskozást rendezett a múlt év utolsó hónapjában az Ar- noldshaini Evangélikus Akadémia. Frankfurttól északnyugatra, a Tau- nus-hegység erdeinek kies tisztásán létesült, Martin Niemöllerről elne­vezett modern ökumenikus köz­pontban három napon át mintegy 150 résztvevő feszült érdeklődése vette körül a meghívott előadókat, az öt magyar és öt nyugat-európai referenst. Hazánkat mint előadók a követ­kezők képviselték: Tóth Károly re­formátus püspök, Pozsgay Imre ál­lamminiszter, Hajdú János berni nagykövet, Benda Kálmán profesz- szor és jómagam. A nyugat-euró­pai előadók Bécs, Párizs, Giessen, Frankfurt és Bonn látását adták közre. A vitatott kérdés Európa jövője volt, azon belül pedig az a lappangó kérdés, hogy utópia-e egy majdani Egyesült Európa, s ha nem, milyen szerepe lehet majd ab­ban magyar nemzetünknek. A népek nagy családjába való beilleszkedés, közelebbről a Nyu­gathoz vagy Kelethez való tartozás problémáját már századunk eleje óta sok politikus, történész, mű­vész és publicista igyekezett külön­böző oldalról megvilágítani. Töb­ben kifejtették már, mi jellemzi a Nyugat szabadságjogokkal körül­vett, viszonylag mobil társadal­mát, és mi a Kelet autokratikus uralmi formáit. Vajon a magyar­ság kőhíd, vagy talán csak komp Európa két partja között? A hely­zet elemzésére most első ízben ke­rült úgy sor, hogy azt egyházi és vüági, keresztyén és marxista tu­dósok „a közös európai ház közös asztala mellől” vitatták meg, éspe­dig nagy összhangban és nagy nyil­vánosság előtt. Itt és-most nem vállalkozhatunk arra, hogy rögzítsük a nagy és iz­galmas tematika megállapításait és eredményeit. Hiszen annak politi­kai aktualitása miatt számos olyan Jubileum Kiskunhalason Emlékezzünk és cselekedjünk!. A közelmúltban hozzászoktunk a Türelmi Rendelet után alakult gyülekezetek kétszáz év körüli ju­bileumaihoz, ezért talán furcsán fogadja fülünk és szemünk áz ilyen hírt: tízéves jubileumát ünnepelte a kiskunhalasi gyülekezet annak, hogy használatba vette imatermét. Jelentős és drága 'idő volt ez a tíz év a halasiaknak. A fiatal, alig 51 éves gyülekezet változatos, küzdel­mes története elvenedett meg dr. Adóm Gyula felügyelő s Hulej Alf­réd, helyettesítéssel megbízott ny. lelkész beszámolójában. Az egyko­ri soltvadkerti filia először s.lel- készt kapott, majd önálló lelkészt. Szende Ernő és Virág Gyula szolgá­lata után Bachát István lett a gyü­lekezet lelkésze. Egy ideig a gimná­Ez sem matematikai tétel, számtani művelet kérdése, ahogyan a Szentírásban semmi sem egyszerűen isme­retelméleti ügy. Még csak hittétel sem, valami minden­kor, mindenkire érvényes szabály, hanem hitvallás. Az élő Istenre tekintő-bizodal- mas hit, amely tudja, hogy emberi lehetőségeimen messze túlmenően munkál­kodik értem, velem, kíséri lépteimet mennyei Atyám. Nem csupán önmagamért, hanem megváltó Uramért. \ Ahogy Speratus Pál ének- költő vallja: Erőnk hiába fárad. De a hit Krisztusra tekint. Ki örök érdeme szerint Közbenjáró lett értünk. (Ekv 320,1) Ezzel a bizonyossággal figyelt Isten szavára Gedeon, amikor a nagy midjáni seregre 300 emberrel küldi az Úr (Bir 7). Ezzel a személyes biztatás­sal jön a hosszú babilóniai fogságból Zerubbábel a romokban heverő or­szág, templom újjáépítésére (Zak 4,6), hogy Isten Lelke ezt lehetővé teszi szá­mára. Az ember persze magától is megpró­bálja olykor a lehetetlent is. Tudása, ereje végső megfeszítésével - igyekszik fölébe kerekedni az akadályoknak. Az olimpia éve is elénk állítja a verseny- sportok szinte hihetetlen teljesítmé­nyeit, a küzdelmet a másodpercekért, centiméterekért. íme az erő, a tehetség lehetőségei s olykor korlátái is, amikor titokban egy-egy doppingszer segít csak a még nagyobb teljesítményben. Kell gazdálkodnunk testi erőnkkel Gyöngyszemek a zsoltárokból Nem a nagy sereg segít győzelemre, nem a nagy erő ment meg ... De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre. Zsolt 33,16.18 is. Szó sincs arról, hogy Isten tétlenség­ben akar látni s valami sültgalamb vá- rására ösztönözne. Ezért tanít Jézus a toronyépítő példázatában, hogy ve­gyük számba emberi lehetőségeinket és azokkal gazdálkodjunk (Lk 14,28kk). Mégsem ez az igazi reménységünk, ami végeredményben éppúgy cserben hagyhat, mint a balesetet okozó lelkiis­meretlen embertárs. Igazi reménysé­günk az a drága biztatás, mely a zsoltá- ros hitének megtapasztalása és egyben mennyei Atyánk emberré lett Fiában megtestesült ígérete, hogy az Úr szeme ügyel reánk. Nem helyettünk cselek­szik, minket segít, hogy jó úton men­jünk. Nem avatkozik bele minden lépé­sünkbe, de vigyázza lépteinket. Hogy ne tegyük bálvánnyá földi dolgainkat, s ne olyasmiben bizzunk feltétlenül és határtalanul, ami becsaphat. Ezért ta­nít is igéjével, feltárja az örökélet össze­függéseit, hogy ne egyoldalúan értékel­jük a látható dolgokat. Eligazít a foly­ton változó élet rejtelmei­ben. Ugyanakkor azonban személyes szeretetével látha­tatlanul is kísér, ahogy az édesanya szeme kíséri cset- lő-botló gyermekét. Hagyja szabadon mozogni, hadd foglalja el magát, hadd is­merkedjen az élet, a termé­szet dolgaival, de szeme raj­ta van szüntelen, nehogy kárt tehessen önmagában. Isten is hagy bennünket, hi­szen szabad akarattal terem­tett, de sajátjának vall s nem Wm is akárhogyan: aki titeket bánt, a szemem fényét bánt­ja! (Zak 2,12). Ezt kell tehát meglátnunk, felismer­nünk, ezt a személyes hozzátartozást. Ezt a személyes szeretetét. Akkor min­dent másképp értékelünk. Akkor nem az eredmények lesznek a legfontosab­bak, a sikertelenségek a legbántóbbak és nem a számok nagyságának bűvöle­te nyűgöz le, hanem felszabadít öröm­re, jókedvre, bizalomra, helytállásra, hűségre Isten atyai tekintete. Magyar történelmünkben I. Rákóczi György választotta útmutató igéjéül Isten ir­galmasságának egyik igéjét: nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. (Róm 9,16). Mert az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, azokra, akik szeretetében bíznak. A szeretet pedig nem kényeztetés, nem tolakodás, hanem felelős és biztos szemmel tartás. Ügyelés arra, akit sze­retek. Erőforrás nekem is, neked is. , Kovács Pál zium egyik termében tartották is­tentiszteleteiket. Később szereztek a városközpontban egy alkalmas épületet lelkészlakás céljára. Az is­tentiszteleteket pedig két szoba nagyságú utcai bejáratú, bérelt helységben tartották. Közben Je­szenszky Tibor lett a gyülekezet lel­késze, aki 1987-ben történt halá­láig pásztorolta hűségesen a kis nyájat. Városrendezés miatt 1978-ban azt a területet szanálták, ahol a bérelt imaterem állott. A város ve­zetősége messzemenő jóindulattal és anyagi kártalanítással segített, összeszámolták a várható segélye­ket és nyilvánvalóvá lett, hogy nincs lehetőség új templom vagy imaház építésére, az egyetlen jár­ható út a saját tulajdonú parókia épület átalakítása. Sikerült két szobányi területet imateremmé alakítani. Ez készült el 1978 de­cemberében és felavatásának tize­dik évfordulóján adott hálát a gyü­lekezet a múlt év december 18-án, ádvent 4. vasárnapján. Dr. Harmati Béla püspök láto- gattta meg a gyülekezetét ez alka­lomból. Igehirdetésének alapigéje Ézs 46,8-13 volt. Arról szólt, hogy minden gyülekezetnek a saját temploma a legkedvesebb. Tíz évre is vissza lehet tekinteni. Az emléke­zés nemcsak visszatekintés;, de ta­nulás is a múltból. Beletartozik a hittapasztalat is. Az emlékezés há­laadás is Istennek, aki megtartotta a gyülekezetét. De összekapcsol az egész egyházzal, az ökumenével. Karácsony előtt arra is gondo­lunk, hogy Isten is közel jött hoz­zánk, kérdés, mennyire vagyunk közel hozzá? Mennyire vagyunk közel egymáshoz? A templom nem1 öncél. Szolgálatra való, hogy esz­közként szolgáljunk: Emlékez­zünk és cselekedjünk! Isten ember­ré lett - rajtunk keresztül újra em­berré kell lennie! Az ünneplő gyülekezet megha- tottan emlékezett. A püspök és a helyettes lelkész mellett szolgált Káposzta Lajos esperes is, aki az elhunyt Jeszenszky Tiborra is em­lékezett. Hulej Alfréd köszöntötte a most nyugalomba vonuló Brada Pál gondnokot, aki 43 éve hűsége­sen szolgált. Gerhát László presbi­ter „családi kamarakórusa” szép énekléssel csendesített imádkozás­ra és igehallgatásra. A református egyház köszöntését Mikesi Károly lelkész hozta. Dr. Vilonya Balázs városi HNF-titkár a gyülekezetei kérte, segítsenek abban, hogy ma­gyarság- és identitástudat, vala­mint hazaszeretet még jobb legyen. A hazafelé vezető úton a püspök megállt Bócsán és megtekintette a falumúzeumot, melyet Hulej Alf­réd ny. lelkész létesített és elismeré­sét fejezte ki a honismeretben buz- gólkodó lelkésznek. Tóth-Szöllős Mihály magyar társadalmi, egyházpoliti­kai és jogi kérdés is napirendre ke­rült, amely csak annyiban közös, hogy - Pozsgay Imre szavaival - „belépőjegy" • Közép-Európába. Ezért is záporoztak a kérdések a jogállamiság, a politikai és gazda­sági reformprogram, az új alkot­mány, a gyülekezés és társasági törvény, az egyház, a pluralizmus, a népszavazás, alkotmánybíróság, bírói függetlenség és sok más alap­kérdés dolgába^. Nagyjelentőségű volt, hogy politikusaink, és törté­nészeink és egyházi embereink egy­aránt az ezer éves magyar közjog­történet alapján állva és a teljes nyíltság bizalmat ébresztő gesztu­sával fejtették ki álláspontjukat. Ha e hatalmas kérdésanyag sok­színűsége ellenére három rövid mondatban kellene összefoglal­nom e fontos tanácskozás tanulsá­gait, a következőket summáznám. 1. Az „európai közös ház” alig­hanem továbbra is a két katonai szövetség versenyében és talán még továbbra is a „blokk-logika” szellemében fog ugyan épülni, de e verseny már egyre inkább dialó- gus-jellegű lesz és a fokozatos le­szerelést is magába foglalja. 2. Magyar államunk stabilizáló tényező lehet Közép-Európában, de belépésünk és integráns részvéte­lünk csakis átfogó politikai és gaz­dasági reform útján lesz lehetséges. 3. A demokratikus magyar jog­államban egyházainknak szuve­rén, autonóm - közösségekké kell válniok, az állami felügyelet helyé­be pedig az egyházi élet tevékeny­ségét elősegítő ügykezelési osztály­nak kellene lépnie. Feszültségekkel teljes társadal­munkban a jobb közérzet, a békés kibontakozás és a közös remény­ség útját egyengethetik ezek a gon­dolatok. A Magyar Tanulmányi Napo­kat előkészítő német és magyar há­zigazdák - dr. Jens Harms igazga­tó, Cseri Gyula lelkész, részünkről pedig Lehel László ökumenikus fő­titkár - a maguk részéről is min­dent elkövettek a kedvező, baráti légkör megteremtéséért. Fabiny Tibor NYILATKOZAT A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségi tanácskozása Budapes­ten, 1988. december 28-án tartott ülésén dr. Nagy Gyula püspök-elnök távollétében foglalkozott a püspök-elnök, parlamenti képviselői tevé­kenységét bíráló, a Magyar Rádió Déli Krónikájában 1988. december 22-én és a Magyar Nemzetben december 23-án megjelent híradással. A tanácskozás sajnálattal állapította meg, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Nemzet szerkesztői elmulasztották ifj. Fasang Árpádnak a nagy­marosi vízlépcső ügyében a püspökhöz írott levele kapcsán készült hír­adásokban megkérdezni az érdekelt másik felet is. Egyes tények elferdí­tett értelmezése, a közlés formája alkalmas a püspök személyének és tisztségének lejáratására. Az elnökségi tanácskozás tiltakozik a megjelölt híradások ilyen egyolda­lú megjelentetése ellen, kéri és elvárja, hogy a Magyar Rádió Déli Króni­kája és a Magyar Nemzet közölje ezt a Nyilatkozatot, és mielőbb adjon lehetőséget dr. Nagy Gyula püspök-elnöknek a válaszadásra. *** (A fenti nyilatkozatot azzal adjuk közre, hogy a vitát utólag - mivel a Magyar Nemzet napilapban és a Magyar Rádióban az ország nyilvánossá­ga előtt folyt - hetilapunkban nem közöljük. Szerk.) Az Országos Presbitérium határozatai: 1. Egyházi törvénykönyvünk át­vizsgálására illetve új törvények al­kotására 1992 évre a Magyaror­szági Evangélikus Egyház Zsinatát összehívják. 2. Az országos egyházi járulé­kokat 1989 évre az előző évi járu­lékok 30%-ával megemelték. A kivetés egyházmegyénként tör­ténik. t u uiisitauciuMBKiiMiMifiniiininN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom