Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-07-09 / 28. szám

Evangélikus Élet 1989. július 9. FÁRADT EGYHÁZI FORRADALOM!? * Jegyzetek egyházunk mindennapjairól Ott találkozhattunk, ahol a cselekvő szeretet sugara határokat átível Soproni delegáció a burgenlandi Gusztáv Adolf-ünnepen Május 25-én tartották a burgen­landi szomszédok az egyházi nép­ünnepély jellegű, évenként ismét­lődő Gusztáv Adolf-ünnepségüket a tartomány déli csücskén fekvő Neuhaus am Klausenbach gyüle­kezetben. Ott, ahol melegebben sü­tött a nap. Gyönyörű napsütésben érkeztünk meg, és nem csalóka ér­zésünk volt, hogy itt délén még jobban tűz a nap. Ezt éreztük az egész nap folyamán, mivel az „éde- m” környezetben, erdő övezte völgyben hullott ránk a fényözön, melynek pírját magunkkal hoztuk. Ott voltunk, ahol az evangélium fé­nye világított be a szivek ablakán. Az egész nap összefoglaló témája ez volt: „Nem szégyellem az evan­géliumot.” Az ünnepi megnyitó is­tentiszteleten erről az .igéről meg­ragadó prédikációt hallhattunk Wolfsberger aldingeni lelkésztől. Szemléletesen és életközei módon tárult elénk az evangélium határta­lan ereje, amellyel Isten megmenti a hívőt korlátokat nem ismerő sze- retetével. Az evangélium hatolt a szívekbe az énekkarok és zeneszá­mok szolgálatán keresztül. Ez ke­rült elő a különböző helyeken tar­tott előadásokon, megbeszélése­ken. Sőt amikor a templomban „Az evangélium és falvaink” címen aktuális téma jött előtérbe, egyér­telművé válhatott, hogy az evangé­lium a falu megújulásának a döntő eszköze. Hol kulminál az evangé­lium? Talán a legszemléletesebben a délután folyamán megjelenő gyermeksereg szolgálatában, éne­kében tárult elénk. Hát ez az evan­gélium: Krisztus keresztje! Ott lehettünk, ahol a testvéri szere­tet elért a segítségre szoruló testvé­rekhez, gyülekezetekhez és egyhá­zakhoz. A Gusztáv Adolf burgen­landi egyesületének évi munkájá­ról szóló beszámoló (Nussgruber lelkész) elénk állította a sokirányú szolgálatot. Ennek látható jele, gyümölcse tárult elénk a vendégfo­gadó gyülekezet szépen renovált Embert formáló erő a Krisztusban való közösség, amely a Lélek mun­kája, kezdte igehirdetését dr. Nagy Gyula püspök elnök azon a hála­adó Istentiszteleten, amelyet Szentháromság u. 2. vasárnapon tartottak Győrságon. Győr déli ré­szén a panonnhalmi vár tőszom­szédságában élj áldott közösségi életét a maroknyi evangélikus gyü­lekezet. ősi település, egykor a Győri őregtemplom leghűsége­sebb igehallgatói. Szívükben ott élt a vágy a saját templom után. A mások világháború kellős köze­pén elkezdett, majd utána 1951- ben befejezett kis templomuk a Győri Egyházmegye 27 gyülekeze­tének, a GA Gyámintézet segítsé­gével 1951-ben felszentelték kis templomukat. Kiss Jenő volt a templomépítő, de Váci István, Kriskó István, Bors János még éle­tükben mondották el, mint hord­ták össze saját kezükkel a kis ott­honuk minden tégláját. Az elmúlt években készültek a felújítására, míg a két évig tartó munka most fejeződött be. Ezért adtak hálát Istennek a környékből érkező szórványhívek és vendégek. A fel­újítás költsége félmillió Ft-ot tett ki. Külső és belső kőmíves munka, toronysisak vörösréz borítása, új cserépfedés készült. Belső térátala­kítás otthonossá és az evangélikus templom mintaképévé tette a győr- ságiak kincsét. Dr. Winkler Gábor Ybl-díjas tervezőmérnök saját ke­zével építette újjá az oltárt, szószé­ket és keresztelőmedencét. Egyhá­zi Gábor villamos tervező mérnök saját kezével készítette el az elekt­romos belső világítást, míg a szom­széd Baracskai Béla a teljes elekt­romos vezetéket újjáépítette. Gede István felügyelő saját keze munká­jának mindenre kiterjedő szakér­telme benne van a kis templom felújításában. A hálaadásra érkező püspököt fe­leségével együtt a gyülekezet lelké­sze várta Győr-Nádorvárosban. Gyülekezet és püspökházaspár ta­lálkozása Győrságon mentes min­den külsőségtől, szeretet az, amely összekapqsolt. A gyülekezet ajkán felhangzik az Erős vár első két verse, az oltárnál a szolgálatot végző püspök, Bá­rány Gyula esperes és a gyülekezet templomában, mely a gyülekeze­tek adományából történt. Ott találkozhattunk', ahol a cselek­vő szeretet fénysugara határokat is átível. A délelőtti köszöntésekből kiderült, hogy az ünnep jelentősé­génél fogva nagyobb, mintsem hogy megállhatna a burgenlandi evangélikusok határánál. H. Si- pőcz tartományi főnök és helyette­se aláhúzták annak a fontosságát, hogy ennek az evangélikus-egyházi szolgálati ágnak gyümölcsöző el­ágazása van az egész tartományra. De küldöttségünk elmondhatta örömmel a soproni gyülekezetta­pasztalatát, hogy a burgenlandi evangélikus gyülekezetek országuk határát is átívelő segítő szeretetük bizonyságaként példamutatóan tá­mogatták a veszélybe került sopro­ni templom helyreállítását. Felejthetetlen záróélmény: a Gusz­táv Adolf-zászló levonása, melyet a helyi tűzoltók a fúvószenekar kí­séretében hoznak a tribünig és az ott álló soproni küldöttségnek át­nyújtanak, melyet Hollósy Elek felügyelő átvesz Zeberer Mihály lelkésze. Ef. 4. r. 22-24 v. alapján hangzik a püspök bizonyságtétele a megújult életről. Bennünk két féle ember él, a régi, az énközpon­tú, az Isten nélküli ember, amely elszakadt embertársaitól is, min­den szép jelszó ellenére is, Kain lelke él benne, amely kétségbeej- tően láttatja meg az idős ember magárahagyottságát, az utat té­vesztett fiatal, a lelki sérült nyomo­rúságát. Ahol az én, a régi én a központ, ott nem marad hely Isten és a másik ember számára. Öltöz- zétek fel az új embert, amelyre jel­lemző, hogy Isten tetszésének él, valóságos igazságban, szentség­ben, tisztaságban. így él-e a gyüle­kezet? Vessétek le, öltözzétek fel! Vagy- vagy. Nincs arany középút. Az O- Adám nyomasztó teremtettségét Isten jézus Krisztusban „új ember­ré” formálja, az új élet pedig: töb­bé nem én élek, hanem él bennem a Krisztus. Luther ezt az Igében, Keresztségben, Úrvacsorában lát­ja. Újuljatok meg az Ige hallgatá­sában, amely az új szószékről hangzik, az Űrvacsorában, amely az új oltárnál adatik, a Keresztség­ben, amely az új keresztelőkútnál adatik. Isten teremtse új emberré a gyülekezetét a Lélek által. Az ünnepi közgyűlést Gede István felügyelő nyitotta meg. Szeretettel köszöntve az egyházkerület püspö­két, vendégeket. Ittzés Gábor a gyülekezet lelkésze ismertette a fel­újítás történetét. Külön kiemelve a szakiparosok munkáját, azt sem hallgatva el, hogy a dandárja a fel­ügyelőre hárult. Saját kezével, szorgalmával dolgozott minden időben. Segítőtársai: Váci István gondnok, Culák János, Gede Gyu­la kántor soha nem hagyták magá­ra. A Gyülekezet asszonyairól nem is beszélve, akik a szőnyegborítás költségét vállalták. Nagy öröm volt látni, hogy az új oltáron új oltárterítő díszlett, amelyet Janzsó Jánosné készített, a többi liturgi­kus szín folytatása is reménység. A köszöntések sorát a püspök el­nök nyitotta meg. Örömének és elismerésének adott kifejezést. Majd több meleghangú köszöntés elhangzása után a Himnusz el- éneklésével ért véget az ünnepség. Gy. J. gondnok kíséretében, majd Szi- mon János lelkész tolmácsolja egy­házunk meghívását a jövőre Sop­ronban tartandó Gusztáv Adolf- ünnepségre, megköszönve a mosta­ni ünnepre szóló meghívást, Taul helyi lelkész közvetítésével, és a meleg fogadtatást. Mert meleg Volt: nemcsak a nap sütött, de a Lélek tüze is munkálkodott a szí­vekben az evangélium által és az egymást segítő szeretet kísért vissza hazánkba. A képen látható Gusztáv Adolf- zászlót a soproni templom oltára közelében őrizzük. És ha jövőre 50 év után először külföldön tartják a burgenlandi gyülekeze­tek évi ünnepüket, örömmel fo­gadja őket a soproni gyülekezet templomában! Az osztrák televí­zió tartományi adása tudomá­sunkra hozta az ünnepet követő napon, hogy 2500-an vettek részt a nagy egyházi megmozduláson. Nos, ennyi ülőhely van a soproni templomunkban, de ezenfelül is tudunk biztosítani helyet hazaiak­nak is. Valószínű, hogy a külső állványozás a helyreállítási mun­kák még be nem fejezett, vagyis folyamatos voltát jelzik, de belül folyhat a határokat átívelő, egy­mást támogató segélyszolgálat műhelymunkája. Addig is leng a GAV vándor- zászlaja oltárközeiben, hirdetve egyrészt, hogy a keresztfa oltárán hozott áldozatból élünk és merí­tünk az egymást segítő áldozatho­zatalhoz erőt, de a vándorzászló azt is jelzi, hogy a segítésnek min­dig oda kell „vándorolnia”, ahol égető a szükség. Érdemes tenne fel­írni erre a zászlóra neveket is. Ta­lán rászorulókét, de adakozókét semmiképpen, mert Jézus szava ma is mérvadó: „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.” (Mt 6,3). Elég az, ha Isten számon tartja. De azok is, akik kapták, írják föl szí­vük hústáblájára! Szimon János- Hogyan tovább? - Egyre többször hangzik el hivatalos al­kalmakon és magánbeszélgetése­ken a kérdés. Fél év telt még csak el a 89-es esztendőből, de a nyilvá­nosságon a tabuk megszűntét, az igazi változások igényét tekintve évtizedes a lépték. Ha az egyház­ban lassúbb is az ütem, itt is immár tények is jelzik a korszakváltást. Hasonlóan a világhoz, a társada­lomhoz, az egyházban is együtt él a múlt és a jelen, még hatnak az évtizedes beidegződések, de már a nehezebben oldódók, a kétkedők, netán a folyamatot elutasítók is szembesülnek a valósággal, a nép­pel együtt az egyház is megújulás­ban él. Ugyanakkor igaz, hogy - Csoóri Sándort idézve - fáradt for­radalom részesei, tanúi vagyunk. Sokszor elhangzott, a múlt kriti­kus értékelése, az igazság feltárása nélkül nincs reménye az igazi meg­újhodásnak. Immár a világban is rájöttek arra, hogy ez az elkerülhe­tetlen eszmélődés, tisztázás nem je­lenthet végeláthatatlan, személyes­kedő acsarkodást. Ez utóbbit elke­rülendő viszont nem mellőzhető az igazság kimondása, másképp nem lehet igazán hiteles, jövőt építő a megbékélés. Mindez talán még ne­hezebb feladat az egyházban. Töb­bektől hallottam, nem is indokolt rehabilitálni embereket az egyház­ban, hiszen hitünk szerint Isten ke­zéből kell a szenvedést, a megpró­báltatást is elfogadni, ez és ennek elmúlta egyaránt az ő kegyelme.- A baj csak az, amikor olyanok szájából hangzik el ez a tanítás, akik éppenséggel nem üldözöttéi, inkább kedvezményezettei voltak a letűnt egyházpolitikai kurzus­nak. - Annak van hitele, amikor sebeket kapott lelkészek nem kérik a lehetséges orvoslást, még az igaz­ság feltárásának szintjén sem. Negyven év egyháztörténelmé­nek hiteles értékelése nem egyszerű feladat. Bizonyára igazuk van azoknak, akik fáradtnak tartják az egyházban is a forradalmat. Ezért is szükséges, hogy múlt és jelen mellett egyre inkább a jövő is fog­lalkoztassa gondolatainkat, hatá- rozottabbá váljanak tetteink, job­ban éljünk a megnövekedett moz­gástérrel.- Hogyan tovább? - Ez volt a meghatározó kérdés az Evangéli­kus Élet szerkesztőbizottságának legutóbbi kibővített ülésén is. Mi­lyen legyen a megújuló egyház saj­tója, elsősorban a legnagyobb nyil­vánosságot jelentő hetilap, hiszen az nem lehet vitás, hogy szerepe meghatározó a jövőt illetően is. A forma változtatásától a terjede­lem bővítéséig sok minden szóba került. Elhangzott, hogy a szüksé­ges fejlesztést újabb áremelés nél­kül kell végrehajtani. Talán a leg­fontosabb annak vitatása volt, ki­nek, kiknek szól a lap. A válasz: az Evangélikus Élet néplap, nem ré­teglap, nem a hazai evangélikusság egy rétegének, városiaknak vagy falusiaknak, időseknek vagy fiata­loknak szól, hanem minden evan­gélikusnak. Ez adja a szerkesztés szépségét, de nehézségét is, hiszen például sokak szerint ezért olvassa kevésbé az ifjúság, mert ők nagyon is megszokták a világi sajtóban a nekik szóló lapokat. Persze nem szólhat minden írás egyformán mindenkihez, de lényeges, hogy a nyitottság, a sokszínűség az egyhá­zi sajtóban is tükröződjék. Sokak - tévesen - ma is úgy vélik, hogy a cikkek a „hivatalos”, az „egyház­vezetési” álláspontot képviselik. Mások egy-egy nekik nem tetsző véleményt, kritikai észrevételt, vi­tát azzal utasítanak el, hogy zavar­ja sokak lelki életét, főleg az „egy­szerű falusi embereket”. Úgy vé­lem, a tömegkommunikációs rob­banás korában ez az érv idejét múlta, a nyilvánosság kizárásának 1 I Ezt olvastuk a Magyar Hírlapban Márványi Ágnes riportjában, melyben a megszűnő Állami Egyházügyi Hiva­tal sorsáról érdeklődött. Dr. Raft Mik­lós államtitkár, a Minisztertanács Hi­vatalának elnöke nyilatkozott ekkép­pen : „Az ÁEH betöltötte rendeltetését. Nincs rá szükség, hogy valamilyen más néven korszerűsödjék, az általa koráb­ban gyakorolt funkciók többségét egy­szerűen meg kell szűntetni. Éppen ezért az Egyházügyi Hivatal jogutód nélkül fog megszűnni.” rossz gyakorlatát kívánja folytat­ni. Más kérdés, hogy az egyházi néplapban ne a viták uralkodja­nak. De talán még fontosabb, hogy tanuljunk meg ismét kultu­ráltan vitázni, ne csak hirdessük az eltérő felfogások létjogosultságát, hanem tartsuk is tiszteletben má­sok véleményét. Az intolerancia je­le az is - sok gondot okozva a szerkesztőnek -, amikor néhány soros véleményre négy-öt oldalas ellenvélemény a válasz. Nem szólam, valóság, hogy tör­ténelmi időket élünk. Aki az elmúlt héten részt vett a Teológiai Akadé­mia évzáró ünnepségén, az tapasz­talta ezt. Hatvan éve végzett gyé­mántdiplomásoktól ma szolgálat­ba induló fiatal nemzedékig tettek hitet az élő Isten mellett, aki a tör­ténelemnek is Ura, és ez ma az Egyházon kívül élők számára is kihívás és reménység. A héten pedig csendben éltünk át egy régóta szívszorongva várt egyház- és iskolatörténeti ese­ményt. Megállapodás szerint 1989. június 30-ával az Országos Peda­gógiai Intézet teljesen átadta az Evangélikus Gimnázium fasori épületét, így a jogilag 1989. január 1-jével újjáalakult intézmény 1989. július 1-jével ismét a régi, megújuló falak között működik. 1988 febru­árja, az iskola újraindulásáról szü­letett megállapodás óta példamu­tató volt az OPI vezetői és egyhá­zunk megbízottai közötti együtt­működés, ismét bizonyítva, hogy az emberi jóakarat és tisztesség ne­héz helyzeteken iá eredményesen átsegíthet.- Hogyan tovább? - Isten iránti hálával mindazért, ami eddig tör­tént, keressük a jó választ, válaszo­kat a kérdésre. Fontos, hogy együtt keressük, örömmel vállalva, ismét* vállalhatva egymást külön­bözőségeinkben. Frenkl Róbert Megtudjuk a. riportból azt is, hogy csupán egy konzultatív szervezet lé­tesítésére gondolnak, melyet a kor­mányfő vezet és ebbe felkéri az egy­házak képviselőit is részvétébe. A megszűnő Egyházügyi Hivatal egyes jogkörei nem speciálisan az egyházakkal kapcsolatosak, hanem minden más szervezettel is. Ezért ezek szakmai, oktatási, egészségügyi vagy szociális felügyeletét és irányí­tását az illetékes minisztériumok fog­ják ellátni. vagy a sírhalom alatt nem tudom őket marék pornak vagy csontoknak látni. Szeretteimet nem tudom megsemmisül- teknek elképzelni. ígéretünk van arra, hogy egy új, másik testben leszünk az Úrnál, országában. Az élet hatalma­sabb, mint a halál! Különös területe életünknek a teme­tő. Ott nemcsak emlékezünk, hanem szembenézünk a halállal. A magunk halálával is! De minden temetőben ott van Jézus is - bennünk, a szivünkben megszólaló igéjében. Egyik dunántúli temetőben két sír­feliratot jegyeztem föl. „Fáradoztam, küszködtem - semmit el nem értem - voltaképpen élni - soha rá nem értem.” Egy fiatalember félelmetes üzenete szinte. És ugyanott, majdnem ezzel szemben egy másik sírfelirat: „Amig 'éltem, nálatok voltam Istené. Mióta hazatértem - Istennél vagyok a tiétek!” Hát nem igazabb és szépségesebb ez?! A feltámadáshit nélkül üres és torz a gyászunk - de az életünk is! Miért nem lehet azt hinni, amit Üdvözítő Urunk mondott és tett - az igazságot? Ha akarnál hinni és megnyugodni, akkor férjed sírjától nem kétségbeesetten, ki­sírt szemmel, feldúlt és elkeseredett lé­lekkel jönnél el. Tanuld meg: élni csak szeretettel - meghalni (és gyászolni) csak hittel, a feltámadás és örök élet reménységével érdemes! Különben értelmetlen és bor­zasztó az élet - mint a Tied most! Jó ez Neked? Jézus mindenkiért megízlelte a halált jZsid. 2,9), 'hogy mi a halálra Vele, Általa gondoljunk és ne remény­telenül. Erzsi! Fordulj a világ Világos­sága, az élő Jézus felé gondolatban, hitben - és hátad mögött lesz az ár­nyék! A derűsebb találkozásig szeretettel üdvözöllek: Sümeghy József Megújult templom, megújult élet HÁLAADÁS GYŐRSÁGON Tóth Endre VALAKI VED Valaki véd mindig engem, mióta csak megszülettem. Köröttem jár láthatatlan, újra más és más alakban. Vigyázott rám ezer bajban, pedig néha majd meghaltam. Ha üldöztek, jól elrejtett, s jelezte a csapdát, vermet. Mikor álltam bírák előtt, ő adott szavamnak erőt. Ha nehéz volt munkám, dolgom, ő segített ezer módon, s nem engedte semmiképpen, hogy gyalázat, szégyen érjen. Valaki véd, szeret engem, pedig talán nem érdemiem. Billy Graham Budapesten Július 29-én, szombaton a Népsta­dionban evangélizációs igehirdetés lesz Billy Graham szolgálatával. Az előkészületek folynak, egy részük­ről már beszámoltunk lapunkban. A Billy Graham Társaság most „Krisztust követő élet és bizony­ságtétel” címen tanfolyamokat szervez. Ezekkel a tanfolyamokkal a helyi egyházközségek vezetőit készítik fel, hogy majd gyülekeze­tük tagjait segíthessék az evangéli- zációra felkészülni. Gyakorlati ta­nácsokat kapnak, hogyan éljék meg hitüket. Már most figyelnek arra és tanítják az erre jelentkező­ket, hogy legyen az evangélizációt követően utógondozás, hogy akik a keresztyén hit mellett elkötelez­ték magukat, egyrészt megtalálják saját egyházukat és ott megmarad­janak a hitben és aktív keresztyé­nek legyenek. Budapest ’89 névvel nevezik a július 29-i evangélizációt, mely az egész országból, sőt a kör­nyező országokból is várják az ér­deklődőket. Gondoskodnak az igehirdetés fordításáról, tolmácso­lásáról is. A legsürgősebb teendő jelen pil­lanatban a következő két jelentke­zés: 1. A rendezőbizottságba keres­nek ifiég sok jelentkezőt. A lelkészi hivatalokban kapható ún. szóróla­pokon jelentkezési lap is található. Ezek beküldésével lehet kérni a ren­dezők közé való felvételt. 2. Háromezer fős énekkart szer­veznek erre az alkalomra. Egyhá­zunk szervezési megbízottja Trajt- ler Gábor zenei igazgató, akitől minden felvilágosítást és tanácsot megkaphatnak a jelentkező ének­karok. Külön füzet készül az ének­kar számára, ebből felkészülhetnek. Minden a Budapest ’89 találko­zóval kapcsolatos kérdéssel az ille­tékes lelkészi hivatalhoz kell for­dulni. AKARD HINNI A FELTÁMADÁST!” 99 Levélrészlet „Kedves Erzsi! Legutóbb a temető­ben, féljed sírjánál találkoztunk. Elke­seredett, feldúlt voltál. Próbáltalak vi­gasztalni - de nem lehetett. Amíg az autóbuszmegállóig mentünk, kidőlt belőled minden keserűség. Urad várat­lan halála tönkretett. Géza halálával mindent eltemettél, mindent elvesztet­tél. Nem vigasztal semmi, még fiaid szeretete sem. Elfordultál Istentől is. A feltámadást nem hiszed. „Nem hi­szek! Nem hiszek!” - ráztad a fejedet konokul. A temetés óta nem is imád­koztál. Az autóbuszról még lekiáltot­tál: „írjál!” H^ megkésve is, de irok levelet. Ta­lán azóta Isten megnyugtatott kissé. (Mert valójában csak ő tudja a fájó sziveket meggyógyítani!) Mégis, most őszintén hadd kérdezzem meg tőled: miért nem hiszed a feltámadást? Talán nem akarod? Mert hitetlen emberek mást mondanak? Bezártad magadat egy őrjítő, sötét magánzárkába. Ennek nem lesz jó vége! Erzsi! Én nyíltan beszélek! Jézus fel­támadása tény! Üdvözítő Urunk ezt megígérte és tanúk is bizonyítják. Két­ezer év óta emberek ebben reménységet kapnak. - Valóban szeretted Gézát? Nem gondolsz rá a halál utáni élettel kapcsolatban? Bár üdvösségünkben, a mennyei hazában nem a családi kap­csolatok a döntőek, hanem az Úrral, Jézussal való örök együttlét. Mégis... Jézusnál együtt lehetünk! Üdvözítőnk beszélt ilyesmiről: elmegyek... helyet készítek nektek. Egy szép, énekbe szőtt imádság is ezt mondja. „Ott álljunk üdvbe öltözötten, Én és szeretteim kö­röttem!” Ha szeretteim sírjánál megállók, én ott lelki szemeimmel nem rothadó csontokat, elporladó emberi maradvá­nyokat látok. Lelkemben szeretteim él­nek, szólnak hozzám. Egy kis urnában, Az egyházakat nem kell irányítará ; •:ot9S3>l8ii.-vc óncisaspR1 Xejtóv Vsvndperí 09b,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom