Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-06-25 / 26. szám

Evangélikus Élet 1939. június 25. GYERMEKEKNEK Kik a boldogok? \ Boldogok, akiket üldöznek r A VASÁRNAP IGÉJE Jn 1,42-52- Üldözték. Tudta, ha nem kockáztat a szökéssel, halál vár rá. Riadt tekintete feszülten leste a fák lombjai között, köve­tik-e még? - Sikerült! A kutyák csaholását már csak a hegyek visszhangozták. Remegő kezé­vel letörölte homlokáról a féle­lem alágördülő cseppjeit. Mikor hazatért, arról álmo­dott sokáig, hogy még mindig üldözik. Ilyenkor a félelem erős szorítással fogta körül torkát, majd lábaira tekeredve meg­merevítette egész testét. Ka­landfilmek egész sorában látsz ilyen, vagy ehhez hasonló jele­neteket. Együtt izgulsz a fősze­replővel, hogy menekülése si­keres legyen üldözői elől. Talán úgy gondolod, hogy ezek a történetek a filmek és könyvek mesevilágához tartoz­nak csupán. Az egész csak já­ték, egy nagy kaland. Ha nyitott szemmel jársz eb­ben a világban, akkor meg kell látnod, hogy sokakat valósá­gosan üldöznek, nyomorgat- nak és gyötörnek. Látványo­san bizonyítja mindezt a törté­nelem és azok a kínzóeszközök is, melyeket az ember oly lele­ményesen talált ki fajtájának gyötrésére, üldözésére. Miért mondja hát Jézus ezt a megdöbbentő mondatot: „Bol­dogok, akiket üldöznek..." Ho­gyan lehet boldog egy üldözött ember? Bizonyára ismersz olyan történelmi hősöket, akik bátran álltak a kivégzőosztag puskái elé. Ok bátrak voltak, de nem feltétlenül boldogok! Úgy tűnik, hogy a boldogság fogalmával kell alaposabban megismerkednünk ahhoz, hogy megértsük ezt a jézusi tanítást. Mi tehát a boldogság? Mosoly a keresztyének arcán, a lehan­goló, gyötrelmes, nyomorúsá­gos valóság ellenére? Magun­kat teljesen megtagadva a rosszra azt mondani, hogy jó? Ugye te is úgy gondolod, hogy nem erről van szó! Az Úr Jézus valami másra akar itt megtanítani. A Boldogság egy valóságos érzés és tudat, an­nak a biztos tudata, hogy Isten a próbatételek alól nem fölmen­teni akarja övéit, hanem velük együtt lenni, segítve őket a küz­delemben. Krisztusnak mint Is­ten Fiának a testtélétele is azért történt meg, mert az Isten együtt akart küzdeni a szenvedővel, az üldözöttel. Mint ahogy Isten itt a földi életünkben nem szünteti meg a próbatételeket, ugyan­úgy nekünk sem egyetlen cé­lunk, hogy a könnyebb részt vá­lasztva olyan jellemtelen maga­tartást éljünk meg, mely csak egyet tart szem előtt: elkerülni a próbatételt, a nehézségeket, a kényelmetlen helyzeteket, esetleg az üldöztetést. Sajnos mindig voltak és lesznek is olyan emberek, akik ilyen for­mán gondolkodnak. Sokan ta­lán most is szeretnék letompí­tani ennek a tanításnak az ér­telmét, s azt szeretnék hangsú­lyozni, hogy ma senkit semmi­ért nem üldöznek. Tennék ezt azért, mert talán félnének attól, ha megmondják az igazat, őket is üldözni fogják. Nos, én remélem, hogy nem lesz ré­szünk üldöztetésben, sem hi­tünkért, sem meggyőződésün­kért, sem kitartásunkért, bár az emberiség történelme nem ezt tanúsítja. Az Úr Jézus itt nem azt mondja, hogy csak az lehet boldog, akit üldöznek. Nem azt tanítja, hogy betegesen keres­sük az alkalmat az üldöztetés­re, hanem hogyha választa­nunk kell üldöztetés-ömiatta és a nyugalom-nélküle között, akkor ömellette döntsünk, ö pedig megígéri, hogy boldogok leszünk. - Az apostol ezt így fogalmazta meg: „Sőt ameny- nyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örülje­tek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek!" 1 Pt 4,13. Győr! János Sámuelné „KÖVESS ENGEM!” Amikor valaki azzal a felszólítással közeledik felénk „kö­vess engem”, egy sor kérdést teszünk fel. Hová? Miért? Mit kapok cserébe? Mi értelme van? A mai vasárnapon is köve­tésre hívó szó hangzik Jézustól: Kövess engem! Ez a szó nem akárkitől hangzik, hanem Jézustól - a Messiástól! Ki ez.a Messiás? Az, aki meg tudja változtatni életünket. Simonból Pétert tudott formálni! Ez a névcsere nem pusztán elnevezé­sek változását jelentette, hanem teljes változást. Jézus a névvel együtt adta Simonnak élete egész megújulását, más alapra helyezését. Ma gyakran hangzik olyan megfogalmazás: könnyű volt Jézus kortársainak, mert ők találkozhattak Jézussal, 0 maga hívta el őket, láthatták Őt. Igénk arról is beszél, hogy ez a tény még magában semmit nem jelentett. Újólag bizonyítani kel­lett, valóban a Kiválasztott hívja őket. - Ha Jézus ma itt járna a földön és hivó szavát elmondaná, követnénk őt? „Hiszem, ha látom” - ismerős gondolat. Életünknek van­nak olyan összetevői, ahol szükséges a tényismeret. (Gazdasá­gi, politikai stb. kérdések.) De ezekre nem lehet mindent alapozni. Jézus, amikor követésre hív, először ajándékozni akar. A névváltoztatás nem öncél, ajándék! Azt tükrözi, ha elfogadod hívó szavát, mássá teszi életedet ! Ha követed őt a korábbi „névtelenből” néven nevezhető munkatárssá lehetsz! Mert Jézus életünket akaija megújítani, újjá tenni. S ez Nála nem öncél, hanem értünk történik. Legyen alapja - alaptalannak látszó, s ezt sokszor mi magunk is munkáljuk -életünknek. Legyen célja és iránya, valamint megtartó ereje. Nem értelmetlen követésre hív Jézus, hanem az élet alapját adja hivó szavával, mert ahhoz az Istenhez hív, aki Atyánk és Urunk. Amikor Jézus követésre hív, - megajándékozza életünket - egyúttal feladattal is megbíz. Másokat is hívjunk őhozzá. Tegyünk bizonyságot az ő szeretetéről, életet újító hatalmá­ról. Pétert arra hívta, hogy „Kőszikla” legyen, vagyis hirdesse a többi tanítvánnyal együtt a „Messiást”. Minket arra hív, hogy megtapasztalva életet megtartó, újító hatalmát és szere- tetét adjuk tovább. Erre ma különösen is nagy szükség van. Mi ad megoldást? Kihez lehet kapcsolni életünket, hogy meg­alapozott legyen? „Jöjj, és lásd meg!” Jézus adja a példát, utat. De ez ránk nézve is kihívást jelent. Látják-e rajtunk mások, hogy Jézus útja valóban megoldást ad? Úgy élünk-e, szolgálunk-e, szere- tüak-e, felvállaljuk-e mások ügyét, hogy az példa legyen arra is, hogy Jézust lehet és „érdemes” követni? Jézushoz hívni, követését ajánlani nem mellékes kérdés. Az igénkben szereplők is komolyan vették, mert tudták, hogy Jézusnál van megoldás minden kérdésükre. Ezért lehet ma is Jézushoz hívni másokat. Amikor Jézus követésre hív - ajándékozni akar, de megbí­zatást is ad: hívjunk másokat is hozzá. - Akkor van értelrine meghallani a hívó szót, ha követjük őt és hívunk másokat is. ' ifj. Kendeh György IMÁDKOZZUNK Jézusunk, engedd, hogy meghalljuk hívó szavadat és új életben járhas­sunk. Erősíts Szentlelkeddel, hogy másokat is hívhassunk Hozzád! Ámen TANÉVVÉGI MOZAIKOK - HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRŐL .....Minket megöregedett, fehér hajú diákokat egyenként áldj mindkét kezeddel jó Istenünk. Mi, akik szöszke fejjel, kis kezünket itt a templompadokban kulcsoltuk imára először - ne hagyj el sem most, sem utolsó perceinkben. Amíg a földön élhetünk, enyhítsd betegségeinket, halld meg öreg szí­vünk sóhaját, ha sírunk, vigasztalj, ha bűnt követünk el, bocsáss meg mindnyájunknak - égi Atyánk, Örök Isten!” - Ezekkel a szavak­kal zárta igehirdetését a hódmező­vásárhelyi Bethlen Gábor Gimná­zium (volt Ref. Főgimn.) 1926-ban érettségizett öregdiákok 62. talál­kozóján, 1988 júliusában Farkas Lajos evangélikus lelkész. Amikor megkapóan szép beszédét a gimná­zium volt növendékétől, Csáki Irén kolléganőmtől megkaptam és meghívást az idén érettségizők bal­lagására, természetesen örömmel utaztam Hódmezővásárhelyre. A látogatásból három feledhetet­len nap lett. A közel háromszáz éves gimná­Áldás azon, aki átlép a küszö­bén! Áldás szálljon ezen helyről a ha­tárra! Messze vidékre, az egész hazára! Valamikor a gimnázium aulájá­nak márványpadlójába mozaik- szerűen, félkör alakban voltak be­rakva e sorok. Szálláshelyünk a gimnázium kollégiuma, az 1938- ban, a tanyai tehetségek mentésére létrehozott egykori Tanyai Tanu­lók Otthona volt. Első nap a kollé­gisták ballagásában gyönyörköd­hettünk, Sújtó Sándor igazgatóval az élen járták körül az otthon ter­meit. - A nagy szőnyeg felgöngyö- lődött, a bállagók a sok virágtól nem vették észre, de észrevette az igazgató, odament, lehajolt egyik kezében a virág, másik kezével igyekezett a szőnyeget megigazíta­ni. Apróság? Lehet! - de jellemző a kollégiumi légkörre, vezetésre, összetartozásra, egymás segítésére. Másnap a gimnazisták ballag­tak, fehér matrózblúzban, fekete szoknyában a lányok, sötét ruhá­zium kapuján belépve, a falról is- ban a fiúk, sok-sok virággal. Sok meretlen szerző sorai köszöntőt- ballagáson vettem részt - a sajá­téit • tóm óta -, de a hódmezővásárhelyi Áldás legyen e ház minden kö- sokáig emlékezetes marad. Megér­vén s szöget)! tettem miért jönnek július utolsó vasárnapján idén is össze a 63 év­vel ezelőtt érettségizettekkel az élen az emlékező diákok. Emlékez­nek, és emléket állítanak volt taná­raiknak. Az iskola virágos folyo­sója kis panteonná vált: megko­szorúzott domborművek a fehér falon. Idén új dombormű került fel: most a kedves kollégára, a könyvtárigazgatóra emlékezve lét­rehozták az Imolya Imre Emlék­alapítványt is, melyből a ballagás után a kiváló növendékeket jutal­mazzák. Ez már a gimnázium szé­pen gondozott, virágos nagy udva­rán volt, itt történt a címeres se­lyemzászló továbbadása, a Him­nusz, a Szózat éneklésébe már a hallgatóság is bekapcsolódott. A gimnázium igazgatójának - aki szintén „Bethlenes” volt és volt ta­náraival s növendékeivel is együtt tanít - beszédéből értettem meg, mi az a szellem, összetartó erő, amely az elmúlt négy évtized vi­szontagságain átsegítette az isko­lát. „...Minket tanítókat elfeledhet­tek", - mondta Földes Ferenc igaz­gató -, „de a tanításunkat - ami nem is személy szerint a miénk, hanem az emberi kultúra évezre­deié, a magyar sors és tapasztalat évszázadaié, a Bethlen Gábor Gimnázium közel három századáé - ezt a tanítást ne felejtsétek el, ezt a szellemiséget, mint ösvényt meg­világító lámpást hordozzátok!... A ti jövőtök, mint minden nemze­déké, csábító s egyszersmind riasz­tó titok. Csupa ígéret és csupa fe­nyegetés. Valószínű osztályrésze­tek és egyben küldetésetek az lesz, hogy béklyótlan szabadságban, de küzdelmes szegénységben élje­tek. .. Hisszük és reméljük, hogy a négy esztendő, amit itt eltöltötte- tek, lerakta műveltségetek tovább­építhető alapjait. Hisszük és remél­jük, hogy életszemléletből, erkölcsi eszmékből, magatartási szokások­ból elegendő és jó útravalót kapta­tok. .. Lányaink és Fiaink! Indul­jatok el magabízó, jó reménység­ben a felnőtt emberi élet útján! Ha­ladjatok csüggedetlenül a kitűzött életcélotok felé! El nem felejtve azt az igazságot, hogy nem a munka­kör, pozíció ad rangot az ember­nek, hanem szakmai tudás és em­beri minőség ad rangot és méltósá­got minden munkakörnek...” Néhány kiragadott sor szép be­szédéből, de elgondolkoztató sza­vak! Schelken Pálma „írok nektek, ifjak.. . KÉRDÉSEK ÉJSZAKÁJA „A gyermekek az ábrándok tel­jességében élve tudják magukat oly alázatosan kiszolgáltatni a pil­lanatnak. Az ő belső világukat még nem parcellázta fel, szabdalta szét a személyes érdek, ezért lehet­nek birtokosai mindennek! Ezért érezhetik magukénak az egész te­remtett világot.” (Pilinszky János) „Ó, a síró gyermekek éje! A halálra megjelölt gyermekek éje!” (Nelly Sachs) Jézus boldognak mondja azo­kat, akik éhezik, szomjazzák az igazságot és boldognak mondja azokat is, akiket az igazságért ül­döznek. Mi az igazság? - teszi föl azonban a választ hallva örök pilá- tusi kérdését az ember. Sokan saját magukra nézve, csak önmaguk igazságát keresik és nem veszik észre, hogy a teljességről megfeled­kezve, önigazolásuk közben egyre gyengébbek lesznek, elveszítik bol­dogságukat. A háború képei közül leginkább megrendítenek a szögesdrót mö­götti ijedt, tiszta tekintetű, ártatlan gyermekarcok. A legborzasztóbb a halálra megjelölt gyermekek éje! Egy gyermek arca a szögesdrót mögött, egy ártatlan élet szenvedé­se más kérdésfelvetésre indít: Van igazság egyáltalán? A szó létjogo­sultságában kérdőjeleződik meg a gyan mondhatnánk ^vigasztalás­ként: Ne törődj vele, hiszen az igazság a te oldaladon van, nyu­godj meg. Vigasztalásunk gyönge és főleg hiteltelen! Csak egy valaki szólhat ma is: Jézus. Aki vállalta az üldöztetést, a gyalázatot, aki vállalta a halált, aki önmagát adta a szenvedésbe, a. halálba. Aki nem kívülről vigasz­tal, hanem a szenvedővel teljesen azonosulva. Moltmann szavaival élve: „a szögesdrót mögött is, sőt éppen ott volt ő.” Leszállt a halál mélységébe, hogy fölemeljen. „Ha­lálra megjelölt gyermekek éje...” Egy kisgyermek áll és néz felénk. Közte és közöttünk a szögesdrót. Tekintetét nem szabad elfelejteni akkor, amikor olyan könnyen be­szél az ember igazságról, jogról, pedig csak önigazságát keresi. Em­bereken mosolyogva gázol át, mi­közben büszkén ünnepelteti ma­gát. Azt gondolja, hogy nélkülöz­hetetlen, a legalkalmasabb kisebb- nagyobb feladatok elvégzésére, közösségek vezetésére, pedig a megértés, szeretet, igazság csírája sincs meg benne. Színét úgy változ­tatja, hogy káprázik a szemünk, ha ránézünk. Igazság? Vajon egy ug­rásra, helycserére kész állapot fo­galmazódik meg ebben a szóban? Igazság? Milyen üresen kong igen sokszor ez a szó! Nem merünk fogoly gyermekre, az ártatlanokra, az ábrándok teljességében élő, az életnek még csak csíráit magukban hordozó kiszolgáltatott szenve­dőkre nézve. Tagore írta: „Minden gyermek azt az üzenetet hozza magával, hogy Isten még nem adta föl az emberiséget.” A gondolatot foly­tatva: Minden szögesdrót, minden ártatlanul bebörtönzött szenvedő, minden terror alatt tartott, minden testi és lelki létbizonytalanságban élő, jele annak, hogy az ember le­mondott az igazságról, lemondott Isten világáról, föladta az életet. «Minden tömeges vesztőhely, ne­vezzük azt római cirkusznak, ink­vizíciók kínzókamrájának, kon­centrációs tábornak, börtönsziget­nek, kő vagy ólombányának, agy­mosó elmeosztálynak, börtönné tett stadionnak, vallatószobának, tankoktól föltépett utcának vagy egyéb helynek, jele az ember igaz­ságot és életet pusztító akaratá­nak. Mi hogyan mondhatnánk vi­gasztalásként azt, hogy az igazsá­gért vállalt szenvedés boldoggá tesz? Hogyan mondhatnánk ezt annak, akit úgy tettek tönkre, hogy becsületét megtaposták, aki fölött meghallgatása nélkül dön­töttek, akit a legmélyebb szaka­dékba taszítottak, akinek életét széttörték, akinek otthonát a föld­del tették egyenlővé? Annak ho­szembenézni tényekkel, kerüljük a végső kérdéseket, közhelyeknek tartunk sokszor alapvető dolgo­kat, pedig csak megválaszolásuk­tól félünk. Megelégedettek va­gyunk önmagunkkal, de vajon megelégíttetünk e Istentől? Igazság? Válaszként a legször­nyűbb tény: a tiszták, a kiszolgál­tatottak, a halálra megjelölt gyer­mekek éje. Titokzatosan boldogok a vérta­núk, a halált tudatosan választók. De az a kisgyermek, aki azt sem tudja, hogy miért került a szöges­drót mögé? Boldogok, akik a száműzetést, a fogságot inkább vá­lasztják, mint az árulást. De azok­ra a halálra megjelöltekre, akiknek még idejük sem volt szétnézni az életben, hogyan mondhatjuk mindezt? „Halálra megjelölt gyermekek éje...” A kisgyermek szomorúan néz. Örökidejűvé téve a fájdalmas kérdés pillanatát. De egyszer majd megszólal, amikor elviselhetetle­nül tör fel utolsó síró kiáltása. Mit is mondhatunk? Vigyáz­zunk, mert dogmatikus válaszunk ma is szögesdróttá válhat! „Igen Atyám, mert így kedves előtted” - énekeljük egyik éne­künkben. Igen Atyám, de fciégis: MIÉRT KELL A GYERME­KEKNEK SZÖGESDRÓTOK MÖGÉ ÁLLNIUK? Nagy László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom