Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-04 / 36. szám
Evangélikus Élet 1988. szeptember 4. Püspöklátogatás a Cinkotai Gyülekezetben Együtt Krisztussal — együtt elöljáróinkkal A Déli Egyházkerület múlt év őszén beiktatott püspöke és felügyelője beköszöntő beszédükben a gyülekezetekkel való szoros kapcsolattartást jelölték meg egyik feladatként. Ennek az ígéretnek a beteljesülését éltük át 1988. július 10- én, amikor dr. Harmati Béla püspök és dr. Frenkl Róbert egyházkerületi felügyelő - mindketten feleségükkel és családjukkal - meglátogatták a Cinkotai gyülekezetét. A szívesen várt vendégeket a gyülekezet presbitériuma, valamint a népviseletbe öltözött gyermekbib- liaórás lányok és fiúk csapata fogadta a parókián és adták át a gyülekezet szeretetét kifejező virágkosarakat. Az ünnepi istentiszteleten a templomot megtöltő gyülekezet nagy figyelemmel hallgatta Harmati Béla "püspök igehirdetését, melynek alapigéje Mk. evangéliuma 10,13—16 rész volt. A püspök igehirdetésében három körről szólt. A teremtés és a történelem az első kör. Az, hogy élünk, hogy van családunk, szeretteink Isten iránti hálára indítanak. A történelemben élünk, ahol előttünk is jártak, szolgáltak, templomot építettek, s reménységünk szerint minket is követnek boldog bizonyságtevők, Krisztus-tanúk. . A második nagy kör a Krisztushoz és az anyaszentegyházhoz tartozás köre. Ebben a keresztség az összekötő kapocs, amely Jézus Krisztushoz és egymáshoz köt bennünket. Templom és keresztség - itt kapunk életre és üdvösségre szóló ajándékokat Krisztustól. Isten az Ő Szentlelke által Krisztus vonásait próbálja ránk rajzolni: a Beszélgetés a gyülekezet tagjaival szeretetet, a megbocsátást, a türelmet és a jót tenni akarást. A harmadik kör, és ebben van keresztyénségünk értelme és célja: Jézus Krisztus követése. Bizalom és gyermeki vágyakozás Isten országa után. Ma sokféle eszmei irányzat hat ránk keresztyénekre is. A sokféleségből mindazt, ami jó, át kell venni. A világnak lelki jóra van szüksége. Jézushoz kötötten, rá figyelve próbáljuk meg a lelki jót osztogatni. Az istentiszteletet követően egyházkerületünk vezetői ünnepi ebéden találkoztak a presbiter-családokkal, majd az ünnep délutánján ismételten a gyülekezettel. Ez alkalommal a gyülekezet ifjúsága versmondással és énekkel szolgált, Harmati Béla püspök és Frenkl Róbert felügyelő pedig tájékoztatást adtak időszerű hazai és nemzetközi egyházi kérdésekről. A tájékoztatókat követően eleven beszélgetés alakult ki egyházi elöljáróink és a gyülekezet között. Különösen is sok kérdés hangzott el a Gimnázium szerepe és jövendő szolgálata ügyében. Megnyugtató volt látni azt az egységet, amely a Gimnázium újraindításának szükségességét tükrözte. Az utóbbi tíz esztendőben a negyedik püspöklátogatásnak örvendezhetett a Cinkotai gyülekezet. A korábbi főpásztori szolgálatok minden esetben jelentős gyülekezeti eseményekhez kötődtek (iktatás, harangszentelés, templomszentelés). E mostani alkalom meghatározója a családiasság volt. Együtt a Krisztussal és egymással a szere- tetben, reménységben és a szolgálat örömében. Szalay Tamás Gondolatok a soproni templomtető előtt Nyitott külföldi utak után... A 35 éves évfolyamtalálkozónk a Teológiai Akadémián örömteli együttlétröl tanúskodott, de a külföldi évfolyamtárssai való találkozás mulasztásomat is elém állította. Ezért most nem engedhetem meg magamnak, hogy történeti leírást adjak, amit az elmúlt évben éltem át, inkább a tisztábban leszürődött tanulságokra szorítkozom. Bizonyos, hogy a külföldi (NSZK) út egyik döntő célja volt, hogy felelősség ébredjen a soproni templom ügye iránt. Eközben nem feledkezhettem meg arról, hogy megfigyeljem, miként élnek azok, akik itthonról külföldre kerültek, akár a kitelepítés, áttelepülés nyomán 1946-1948 között, vagy más módon hagyták el az országot. Isten népe már az Ószövetségben kérte Urát, hogy legyen vele útjain, vándorlásai során, ha pedig ebben nem lehet bizonyos, inkább maradhasson ott, ahol van. LEHETŐSÉGÉT Krisztusban keressük és látjuk a nyitott utaknak, mert 0 az út. (Jn 14,6). A tanítványok útja azért jutott zsákutcába, mert nem tudták Jézus útja hova vezet. Akármilyen nyitottnak is látjuk az előttünk lévő utat, ha Jézust követjük keresztjét nem kerülhetjük ki. Nem kímél meg bennünket a nehéz utaktól sem, nem zárja el előlünk a kemény útszakaStuttgart Bad - Canstatti Luther-templom r v Sík Sándor Mosolygó gyermek A nyári busz fullasztó melegében, Kék-bóbitás sapkája keretében, Anyja mellére békén odabújva, Szemben velem egy esztendős fiúcska. Szeme azúrját kerekíti tágra, Úgy néz a furcsa idegen világra, Ami én vagyok, aki mostan boldog Gyönyörűséggel arcába mosolygok. Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig, Míg szirom arca gömbölyűre válik, Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán, és édesdeden visszamosolyog rám. Egy új emberke, ki nem is beszél még, Hogyan érti meg mosolyom beszédét? Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! - Hogy a szeretet szólítja szememben! Ó milyen titok, milyen csodaszép ez! Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes, A szeretetet már fel tudja fogni S a mosolyra vissza tud mosolyogni! Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja Minden mosolynak, nekem is megadja, Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek: Friss antennája minden szeretetnek. "N szokat, de előttünk jár, mint jó Pásztorunk. Azokat az utakat sohasem zárja le az Őt követői előtt, melyeken Ő jár előttünk! Külföldi tapasztalataimba ágyazva, ez számomra azt jelentette az elmúlt évben is, hogy szülőfalum és szomszédos gyülekezeteinek kitelepített népe, evangélikussága átélte a sokrétű szétszórtságnak kínzó gyötrelmét, de azok hite és reménysége tudott gyökeret verni, akik észrevették az ott is előttük járó Krisztust, aki igéjével vezette őket a württembergi gyülekezetekben is. És egyre gyakoribbá válik, hogy úgy jönnek vissza a régi hazába, hogy keresik a vér szerinti ősök nyomai mellett az idehaza kapott isteni szeretet nyomait, az alapokat a keresztségben, a konfirmációban. Szülőfalum gyülekezetében két évvel ezelőtt az ötvenéves konfirmációi jubileumon végzett szolgálatomnál ebben megerősödhettem. Öröm, hogy „megkonfir- máltságukból” fakad az áldozat- készség volt gyülekezetük iránt, sőt a tavalyi találkozón, a külföldön végzett szolgálatom után a perselyt a soproni templomra juttatták el. y SZÜKSÉGES a nyitott utakat egymás felé megélnünk. Határokon innen, de határokon túl is. Együtt kell járnunk Krisztus nyomdokában, kinek-kinek a maga helyzetében, viszonyai és földi meghatározottsága között. Akik már megálltak és valahol' megpihennek „ama napig”, azoknak emléke nemcsak sebeket, könnyet fakaszt, hanem az áldozatkészségzsilipjeit is megnyithatja. így tapasztaltam egyeseknél, szülőfalumból, vagy volt gyülekezetemből elszakadt, külföldre felépítetteknél, de volt soproniaknál is. Pl. szülők emlékére küldött szép adományok is erről tanúskodnak. De akik még élünk ne feledkezzünk meg egymásról. Aki Krisztus sebeinek gyógyító erejét megtapasztalta, nem mehet el közömbösen a testvér sebei mellett! FELELŐSSÉGET rónak ránk a Krisztusban egymás felé megnyílt utak. Segítsük egymás járását ezen az úton, könnyítsük meg egymás lépteit. A tavalyi külföldi utam arról győzött meg, hogy oda kell állni azok mellé, akik annyi utat járva, keresve, Krisztus útjára akarnak lelni. A rommelshauseni-kbr- neni egyik fiatal lelkész eszköz a kitelepítettek életében, hogy gyökeret verjenek hitükben. Külön öröm volt az is, hogy szolgálhattam a Stuttgart Bad-Canstatti Luther templomban (a képen a belső tér látható) és a szeretetvendégsé- gen előadást tarthattam a soproni gyülekezet életéről, a templom felújításáról. Gémes István, aki a soproni templomban is végzett német és magyar nyelven szolgálatokat viszonzásképpen, nagy súlyt helyez arra, hogy összegyűjtse havonta a környékbeli magyarságot istentiszteletre, úrvacsorára, szere- tetvendégségre. Ezen nemcsak evangélikusok vesznek részt. Vágyódnak az anyanyelvükön hangzó evangéliumra: ez az összekötő erő. Amikor pedig felcsendült az istentisztelet végén a magyar himnusz, úgy .éreztük, hogy az Isten áldd meg a magyart imádsággá formálódik a hazánkból kikerültek és Erdélyből menekültek ajkán és szívében. Olyan átéléssel énekelték a himnuszt, amely példamutató lehet nekünk, akik itthon élünk. Köszönjük adományukat, mellyé nyitott szívvel támogatták a megnyílt soproni templomtetőnk rendbehozását. Bízunk abban, hogy az egyes gyülekezetek adomány „hulláma” eléri a német egyházi szervezetek, a tartományi egyházak „partjait”, hiszen soproni gyülekezetünk kétharmada gyülekezeteikbe került. Széles körű összefogás szükséges erőnket meghaladó munkánkhoz. Ha Krisztus utunkká lett, aki egymás felé is nyitott utakkal ajándékozott meg, ne zárkózzunk el egymástól továbbra sem. Ha házasságban, családban összeférnek a más fajúak és nyelvűek, ne legyen választófal ez az egyházban sem. Sőt legyen példamutató a Krisztus vérével összeforrott gyülekezeti közösség, a sokféle módon fájdalmasan megosztott világunkban! , Szűnon János Három nemzedék és mi következik utána? A második nemzedék A mai - átlagban - negyvenesek nemzedéke. Némelyik közülük óvóhelyen látta meg a „napvüá- got”, vagyis inkább egy bunkermécses pisla fényét. Altatódaluk ágyúdörgés volt. Mint ismeretlen csodára csodálkoztak rá az első szelet csokoládéra. Bableves - ma drága csemege - és zsíros kenyér - mai gyerek kukába dobná - volt fő táplálékuk. Nehéz gyermekkoruk volt egyébként is a „meg ne együk a jövőnket” intelem árnyékában. Némelyikük. „rossz származása miatt” évekig várt gimnáziumi, pláne főiskolai felvételre. Ők még nem szmokingban és nagyestélyiben készültek az érettségi bankettre, jó ha szüleik - az első nemzedék- egy fehér inget tudtak keríteni a nagy alkalomra. Csoda-e, ha felcseperedve, majd felnőtté válva e nemzedék kitermelte a „nagy hajtás" éllovasait? „Ki az a dinkó, aki nem a minél nagyobb nyereségre tör? Mindegy, hogy miből, csak dőljön a pénz, vehessek ezt azt, nem akarok lemaradni.” (Szakonyi Károly: A mesterség becsülete, Magyar Nemzet, 1988. március 28.) Mint megkoplalt - szó szerint is! - gyermekek estek neki - az első lehetőséggel élve - a viszonylagos jólét terített s egyre bővebben - igaz drágább áron is - terített asztalának, mikorra hozzánk is begyűrűzött a fogyasztó s már-már tékozló társadalom életformája. Egyszerre akartak s akarnak jóllakni, megszerezni mindazt, ami más körülmények között, több nemzedék szorgos és becsületes munkájának gyümölcse lehetett csak. így e nemzedék sok tagja számára az élet értékének, minőségének mértéke a megszerzett és elfogyasztott javak mennyisége s érthetetlen költői ábrándozás csak a némethlász- lói „minőség forradalma”. Csoda-e, ha e nemzedéknek jó- szerint alig vannak kedves emlékei, s nem szívesen emlékeznek? S nincsenek eszményei, mert ezeket - ha egyáltalában akadtak ilyenek - szinte évenként cserélgette a kor, amelyben felnőttek, mint a tankönyveiket. S aligha van olyan kötődésük iskolájukhoz - iskoláikhoz - mint az elsőnek még voltak. Most ízlelgetik az újra felfedezett nemzettudat zsenge hajtásait s talán értetlenül megmosolyogják az első nemzedéket, amely nem tudta megilletődöttség nélkül hallgatni, énekelni a Himnuszt, a Szózatot. S rácsodálkoznak az újra meghirdetett" erkölcsi normákra - házasság, család, gyermekáldás maradandó értéke, munka becsülete, öregek tisztlete, gyengék segítése, olvasás, művelődés nélkülözhetetlensége, hogy csak párat említsünk- mint valami történelmi arckép- csarnokra. Némelyek, remélhetőleg a felfedezés örömével, mások sajnos, tudatos elutasítással. Durva és igazságtalan általánosítás volna, egy egész nemzedéket a fenti vonásokkal jellemezni és azonosítani. Bizonyára más az ami jellemző, viszont más az, ami szem előtt van. S ez utóbbi az, ami inkább látszik. A könnyebb fajsúly kerül a felszínre, a víz árján a szemét úszik fenn. Megbecsülés és tisztelet illeti e nemzedékből mindazokat, akik sokszor lakásgondokkal küzködve, lehetetlen körülmények között mégis családot alapítva, gyermeket nevelve, rosszul fizetett állásokban, de szinte megszállott hivatástudattal, mindenek ellenére néha szinte szerzetesi önmegtagadással, kemény munkával, és tiszta szívvel álltak be és állanak helyt egy kibontakozóban levő új világ és élet barázdájába, „annyi balszerencse közt s oly sok viszály után”. Roppant nagy e nemzedék felelőssége és terhe, hiszen, felváltva az elsőt, ők ma a jelen építői. Egyházban és társadalomban, íróasztalok mögött és műhelypadoknál, presbitériumokban és tanácsokban. S az is érthető, ha e nemzedék néha keserűen kéri számon az elsőtől a vesztett, mert óhatatlanul annak indult, értelmetlen háborút, s annak minden következményét, a Don-kanyart és Auschwitzot, elszalasztott jó alkalmakat s elvesztegetett éveket, évtizedeket. S e számonkéréssel óhatatlanul önvizsgálatra késztetnek: hogyan s miben hibáztunk, miért tévesztettünk annyiszor utat, miért maradtunk oly sokszor adósok a második nemzedéknek az egyetlen igazi nevelő erővel: a jó példaadással? Ez az ellentmondásokkal teljes és terhes nemzedék - s végül is melyik nem az? - neveli most a harmadikat. Hogyan s mire, ettől függ, sok tekintetben, a jövő. Vannak biztató jelek, de vannak riasztóak is. S ez utóbbiak a kirívóbbak, mert a harsányabbak. „Jóska négy-ötezer forintot keres, abból ezerötöt ad haza kosztra, kvártélyra... háromezer forintos Adidas cipőre, s ebből az ezerötből is mindennap visszakap öt- venet ebédre. Magas növésű gyerek, vállig érő kócos szőke hajjal, bal fülében hatalmas fülbevalóval, rongyolt farmerben, bőrdzsekiben, trikóján felirat: Kill them, vagyis: öld meg őket. És egy jókora halálfej. Egyébként szakmunkás egy budapesti gyárban. A papa kiváló műszerész, a mama laboráns. A szülők nem isznak, nem dohá-- nyoznak. Jóska iszik. Amikor kezébe kapta a szakmunkás bizonyítványt, főnöke megkérdezte: Tu- dod-e mi a szakmunkás első feladata? Hoz két láda sört a kollégáknak.’ Jóska azóta iszik... Az országban sok tízezer Jóska nem tud választani a jó és rossz, a szép és csúnya között... Műveletlen és tudatlan. Az általános iskolát úgyahogy végezte el, könyv azóta . sem volt a kezében. Nem eredendően rossz, hanem buta. A szülői házban nem kapott nevelést, szigort, egy kis nyafogásra megkapja az új farmert, Adidast. Az általános iskola nem adott műveltséget. Még kedvet sem a művelődésre. Marad nevelőnek a banda. Szeretett televíziónk is ontja a szemetet és a krimit, a vadító videoklipeket, az üvöltő beatet. És tízezrével vannak illegális forgalomban a porno- akció- és rémfilmes kazetták. Az üzletek kirakataiban és a hirdetésekben csábító áruk tűnnek fel. Sok ezer forintos pullóverek, italok, magnók, videók és autók. Minden kell gyorsan, ingyen, rövid az élet. Talán a huszonnegyedik óra van, talán a huszonötödik...” (Fehér Klára, Nők Lapja, 1988. április 30.) A cikk címe egyébként: „Gyümölcs a fán". Igen, a fán. Mert bár látszólag a hosszú idézet már a harmadik nemzedékről szól, valójában végig a másodikról is volt szó. Mert a gyümölcs, ha keserű, ha férges is, nem az égből pottyan alá, istencsapásaként, hanem terem. A fán. S attól nem esik messze. Groó Gyula Egyházunk vezetősége köszöntötte , dr. Mályusz Elemér professzort • Augusztus 22-én, kilencvenedik születésnapján, az országos egyházi elnökség köszöntötte dr. Mályusz Elemér történészprofesszort, evangélikus egyháztörténetünk neves, tudós kutatóját, több évtizeden keresztül az Országos Evangélikus Levéltár vezetőjét. Átnyújtotta az Országos Egyház ajándékát és egyházunk jubileumi Luther-emlékplakettjét, ezzel is kifejezve hálánkat egész életművéért, egyházszeretetéért és itthon, külföldön egyaránt elismert, fáradhatatlan tudományos munkásságáért. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Mályusz Elemér egyetemi tanárnak a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje kitüntetést adományozta. j s
