Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet 1988. június 19. „Az lenne jó, ha véget érne ez a fájdalmas állapot...” Egyházunk menekülteket segítő szolgálata Az Erdélyből menekültek segítéséről, a köztük folyó lelkipásztori munkáról már korábban hírt adtunk. Egy hónap elteltével újra érdeklődtünk, hogyan végzik a feladattal megbízott lelkészi hivatalok szolgálatukat. Egyházunk segítő- szolgálata két helyen folyik, szervezetten: Békéscsabán és Budapest- Kelenföldön. Békéscsaba A menekültek egy jelentős része Békés megyében lépi át az országhatárt. Itt, a határ közelében közvetlenül érzékelhetjük, hogy milyen sok fájdalmat jelent az érkezőknek az otthonuktól való elszakadás és milyen sok nehézséget, gondot okoz a menekültekről való gondoskodás. A tanács és társadalmi szervek szervezetten és hathatósan segítik az áttelepülőket. Eddig több, mint háromszáz embernek adtak a megyében munkavállalási engedélyt. A menekülteket segítő szolgálatban részt vesz egyházunk is. Elősegítik a menekültek befogadását és beilleszkedését. Személyesen is foglalkoznak az érkezőkkel. Rendszeres alkalihakon találkoznak velük. A gyülekezeti tagoktól begyűjtött ruhákból kedvükre válogathatnak, s így kiegészíthetik szűkös készletüket. (Sokan egy szál ruhában érkeztek.) Lakást is biztosítottak néhány embernek. Munkát ajánlottak fel a Szeretetotthonban és a gyülekezeti építő brigádban. Ez utóbbiban a munkát örömmel el is kezdte egy székely ács, de aztán fájó szívvel, könnyes szemmel elbúcsúzott. Visszament szülőföldjére, mert arról értesült, hogy otthon maradt gyermeke megbetegedett, kórházba került, s ebben a helyzetben nem volt nyugta maradni. Sok egyéni és családi problémát, szenvedést, gondot jelent az, ami napjainkban történik. Az lenne jó, ha véget érne az a fájdalmas állapot, amely arra késztet sokakat, hogy elhagyva őseik földjét, elinduljanak jobb sorsot keresni. Amíg azonban jönnek, nem tehetünk, mást, minthogy szeretettel befogadjuk, felkaroljuk és segítsük őke't abban a reményben, hogy előbb, vagy utóbb visszatérhetnek oda békességgel, ahonnan eljöttek, - mondja Táborszky László, békéscsabai esperes. Budapest-Kelenföld Március 11-én indult a segítő szolgálat. Hat főből álló adminisztrációs munkacsoport és 10 fős segítő-gárda végzi. Hétfőn, kedden, szerdán 9-10 óráig, csütörtökön du. 3-6 óráig tartanak ügyele- tet. Igyekeznek mindenkivel „megnyugtató beszélgetést” folytatni, tehát lelkigondozói munkát végeznek. Folyik a tanácsadás és segítenek igazolások beszerzésében, hivatalos szervekhez irányításban. Felkínálnak munkahelyet és szálláslehetőséget és végzik a segélyezést is. Pénzbeli, élelmiszer, ruházati és lakberendezési segítséget tudnak adni. Május végéig 664 magyar anyanyelvű felnőttet és gyermeket, 60 román anyanyelvűt és 35 német anyanyelvűt jegyeztek fel. Zömükben szakmunkások, kb. 10% értelmiségi, javarészt 20-40 év közöttiek. A fent jelzett időszakban 40 gyülekezettől 130 000 Ft, magánszemélyektől, intézményektől (kórházak, iskolák, postai kézbesítők stb.) 170 000 Ft adomány érkezett. Kifizettek kereken 200000 Ft segélyt. Állandóan, érkeznek a ruhaadományok, néhány élelmiszeradomány. Utóbbiak közül legjelentősebb a nagyhéten érkezett Vas megyei 3 község, ill. gyüleker zet segítsége volt. (Vönöck, Keme- nesmagasi, Kemenesmihályfa) Néhány rászorulót szeretetin- tézményejnkben tudtak elhelyezni átmenetileg. A kelenföldi épületben pedig 15 személynek adtak eddig ideiglenes szállást. Amikor a fenti tájékoztatást adjuk a menekülteket segítő evangélikus egyházi szolgálatunkról, mindenekelőtt köszönetét mondunk azoknak, akik a kérést meghallgatva pénzbeli, élelmiszer vagy ruházati segítséget küldtek. A segély- szolgálat vezetőjének, Berufe Imre lelkésznek az a kérése, hogy egyelőre több ruhaneműt ne küldjenek, a most következő időben inkább pénzbeli segítésre és lakás, lakrész vagy albérlet felajánlására kérik híveinket. tszm Időskorúak gondozása a gyülekezetben Először is tisztáznunk kellene az öregség kérdését. Ki az öreg és miért öreg? Egy szóval, vagy mondattal nem lehet méghatározni. Sok összetevője van. Ezekből csak néhányat szeretnék megemlíteni: 1. A kor. Az átlagos életkor nagyot változott az utolsó pár évtizedben. 1945 előtt nálunk csak 48 volt. Most pedig 64. Ez azt jelenti, hogy 40 évvel ezelőtt egy 50 éves emberre azt mondták, hogy öreg. Ma pedig, ha halljuk, hogy 70 éves a halott, „nem is volt olyan öreg.” 2. Amikor kilépünk a mából és már csak a múltnak és a múltban élünk. Amikor sokszor emlegetjük: „bezzeg a mi időnkben...”, „bezzeg, amikor mi fiatalok voltunk...” Minden rossz, ami ma születik, mert mi már nem tudunk születésében részt vállalni. Nélkülünk alakul a világ. 3. Nem értjük a ma hangját és nem is érdekel. Megszűnt a továbbképzés, megrekedtünk egy ponton s nem haladunk már előre, megálltunk. Látszik rajtunk, mint a rossz diákon, aki nem tanulta meg a leckét, „nem tudom”, vnem értem” állapota. A gerontológia korunk fontos tudományává vált, mert egyre öregedő nemzedékben élünk. Ezért nagyon lényeges, hogyan fordulunk az öregek felé, mit teszünk velük és értük, mert napról napra többen vannak. Felelősek vagyunk értük, életük boldog végéért. Amikor e kérdés előjön, általában az emberek csak a gyermekekre gondolnak, akik felelősséggel tartoznak szüleikkel szemben. A IV. parancsolat is erre kötelezi a gyermekeket. Ennél azonban sokkal ösz- szetettebb és sokoldalúbb ez a kérdés. Az egész család pró és kontra felelős egymásért. Ebbe ágyazódik bele az öregek helyzete s a róluk való gondoskodás. E kérdés gazdagabb megértése érdekében mellékelek egy rajzot. Az emberi életet én egy parabolához hasonlítom. Bal oldalon, az indulásnál van a születés, a másik oldalon a halál. A parabolán megtalálhatók az élet különböző fázisai s ha egy vízszintes vonallal ösz- szekötjük őket, minden baloldalinak megtaláljuk • a megfelelőjét a jobb oldalon. Ezt szeretném bemutatni. Vizsgáljuk meg őket párosítva. 1- 11. Születés és halál. Mindkettő vérrel, szenvedéssel jár... A megszületett gyermek még nem, a meghalt ember, pedig már nem tud kommunikálni, egymással érintkezni. A tehetetlenség korszaka ez. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot hoz a család számára. 2- 10. Csecsemőkor - aggastyán kora. A kommunikáció még csak indulóban, vagy megszűnőben van. Az első még, a második már nem tud járni, közlekedni. Ágyhoz kötött tehetetlenségben élnek. A csecsemő éledőben van, már hangokat, sőt szavakat kezd mondogatni, az aggastyán lassan elhalkul, megnémul, feledi már saját nevét, nem ismeri fel hozzátartozóit, leépülésben van. Lerakódik, ahogy Dél-Dunántúlon mondják. A csecsemő viszont napról napra gazdagodik, fejlődik, gyarapodik. Indul Élet a deleién. Nőknél 45 év, férfiaknál 50 év. Az élet leggazdagabb korszakit—y fel a „hegyre”. Egyik az élet hajnala, a pirkadás ideje, a másik pedig az alkonyé, a sötétedésé. Nem találkoznak egymással, hacsak a szülők karjukra nem veszik s meg nem mutatják a dédinek. Aki vagy látja, észleli vagy nem. • 3-9. Gyermekkor, öregség. Ez már, vagy még gazdag kommuni- káoiós idő. A család szétrobbanása miatt, sajnos sokkal szegényebb ez a találkozás, különösen az együttélés hiánya miatt, mint volt évezredeken át. Ahol egy fedél alatt élhetnek, ott egymás számára sokat adhatnak. Fontos szerep jut ma a nagyszülőknek. Évtizedek , óta anyósviccet nem hallottam. Értékük megnövekedett. Mit adhatnak ők egymásnak? Kölcsönhatás alatt vannak. Gyenesdiáson az öregek ebédlőjében és imatermében van egy kedves kép a falon. Egy német naptárból vágtam ki és kereteztettem be. Egy ráncos öreg kézfejen pihen egy gödrös kicsi gyermekkéz. Boldog es gazdag találkozás ez. A gyermek a folytonos kérdéseivel, éberen tartja a nagyszülők szellemi tárházát. Maga a látásuk, fejlődésük testben, szellemiekben és lelkiekben mindennapos boldog élmény az öregeknek. Ä nagyszülők védelme s részben gondoskodása mellett nőnek fel. Ä gyermek koponyája részben üres és nagyon fogékony. A nagyszülőknek drága feladat telíteni a múlt emlékeivel, gazdagítani tudásukat. Tovább adni mesékben, dalokban, történetekben a család, a nemzet, az emberiség kincseit. Gyönyörű képek, amikor a nagyszülő a bölcsődéből, óvodából vezeti haza az unokáját. Várja a kapuban állva, vagy az ablakon kitekintve az iskolából, napköziotthonból hazatérő unokáját, kire ő, vagy ők vigyáznak, akiknek készült a finom falat a konyhában. Várja őket kedves meglepetés... Bármennyire is terhes már sokszor a nagyszülők számára ez a feladat, örömmel teszik és félve gondolnak arra, amikor erő híján már le kell mondaniok erről a szép feladatról. Kölcsönösen gondoskodnak egymásról s a gyermekek lesznek szegényebbek, ha a nagyszülők kilépnek ebből a körből. 4— 8. Kamaszkor és az öregedés kora. Az egyik még nem érte el se testben, sem másban a delelőn állókat, a másik pedig egyre távolodik tőle. Ez az élet mindkét oldalán nehéz és makrancos kor. Az egyik mérgelődik, tiltakozik, hogy mért nem ismerik el, hogy ő már nem gyerek, a másik, hogy már nem tartják teljesértékű embernek, leszázalékolják. Mindkettő „akar- nok”, erőlködik. Többet akar tenni, mint amire képes. Ebben a helyzetben nagyon nehéz a kommunikáció. A kamasz lenézi, lebecsüli az öreget. „Te nem értesz ehhez. ..”, „te ne akarj engem tanítani”. Az öreg pedig nehezen tudja elviselni szemtelenségét, ece-boca magatartását ruházkodásban, magaviseletben. .. Feszültségek keletkezésének és elcsendesedésének ideje ez. Mindkettőtől sok tapintat, türelem kívántatik. Kisebb csatározások, hántások mellett ebben a korban is sokat adhatnak egymásnak. 5- 7. Kapaszkodás felfelé, ereszkedés lefelé. Ellentétes irányú a közlekedés. Felfelé nagyon sokszor használjuk ezt a szócskát: még nem, lefelé pedig: már nem. Az elsőben reménység van, a másodikban keserűség, szomorúság. Közel lenni, látni már a célt, boldogság. Nagy erőkifejtésre késztet. Lefelé indulni, elhagyni a csúcsot s nézni a mélybe, nagyon nehéz. A legtöbb hadvezér a támadást kitűnően meg tudja szervezni. A visszavonulás már sokkal nehezebb. Készülni az alkotás szépségére, nagy öröm. Készülni az öregségre nagyon nehéz és kevesen tudják ezt bölcsen megoldani. „Nem tudom mit és hogyan csináljam”, hangzik az egyik oldalon. A másik oldalon pedig „én ezt a te korodban és helyzetedben, így tettem. ..” Gyorsan változó időnkben persze sokszor előfordul, hogy a felfelé menő ezt mondja: ,ja a te idődben ezt így lehetett, vagy kellett, de ma más időket élünk...” „Ma már ezt nem lehet, vagy csak másképpen lehet megoldani...” Az öregedő szomorúan tapasztalja Illyés Gyula versének nagy igazságát: Doleo, ergo sum. Minden tagom fáj, mindet érzem; fájok: vagyok! Gyűlölöm és nevetem ezt az állapotot. Nevetem, hogy mint házigazda, a testi kin mutatja be vendégeimként a szerveim. Istennyilák futnak a csonton, idegemen. Hunyt szemmel rögzítem, hol éget. Ismerkedem. Ahány kin, annyi kézszoritás; fölszisszenek, fintorgok, aztán: önmagámmal kezelhetek. Mit tudtam én, garat, tüdőcsucs, máj merre van s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyultagyam. Tudok már mindenről, mi bennem szúr, mar, kopog. A kin, mint lámpák sora gyúl ki. Fájok: vagyok! Igen, itt ezen a pályán kezdünk ismerkedni önmagunkkal. „Eddig nem ismertem a lehetetlent, a fáradtságot, de most már néha meg kell állnom...” Minden nappal csúszik egy kicsit lefelé. Ez sokszor irigységet vált ki az emberekben, mert a másik oldalon meg mennek felfelé, a csúcsra. Nehéz tudomásul venni ezt a két kis szócskát: már nem... Aki felfelé megy ereje legyen az, testi, fizikai, vagy lelki, egyre nő. Nagydolgok elvégzésére teszi alkalmassá. Boldog korszak. Születnek a gyerekek, no a család, gazdagodik a ház, a család. így ér fel lassan a csúcsra. 6. Fenn a csúcson, a delelőn. 0 a család teherviselője. Neki kell egyensúlyba hozni a parabola két ágát. A libikóka - a gerendahinta - csak akkor működik rendesen, ha mindkét végén egyforma súlyú gyermek ül. Nagy felelősség a csúcson lenni. Nem lehet s nem szabad csak az utánam jövőkre figyelni, a gyermekeimre és unokáimra. Nem lehet s nem szabad elhanyagolnom a szüléimét és nagy szüléimét. Ha a parabola két ágat kiegyenesítem és középen a váltamra veszem, akkor meg kell lenni az egyensúlynak. .Egyforma áldozatot kell vállalnom, mindkét oldal számára. Ez a feltétele egy boldog nagycsaládnak. Ahol ez nincs meg, ott felbillen az egyensúly s bajok, károk keletkeznek. A harmonikusan élő nagycsalád hintájára öröm nézni. S ezt nagyrészt a csúcson lévőknek lehet és kell biztosítani. Ehhez kell segítséget nyújtani minden gyülekezeti tagnak. Éz a diakóniai feladatunk. Felelős vagyok minden embertársam boldogságáért, életéért. Paloták és kunyhók, éhesek és dúskálók, egészségesek és betegek... az ellentétek kiegyenlítése a feladatom. Nem feküdhet büntetlenül egyetlen Lázár sem a házam előtt! illusztrációnak röviden leírom Sin- ka István novelláját, melynek ez a címe: „A feketerigó.” Tájékoztatás a Miatyánk és az Apostoli Hitvallás egységes szövegéről Az ökumenizmus térhódítása és erősödése folytán egyre többször derülünk kapcsolatba más vallású testvéreinkkel. Közös imahéten vagy más egyházi alkalmakon fájdalommal tapasztaljuk, hogy más vallású testvéreinkkel együtt mondott Miatyánkban és a Hiszekegyben pillanatra megzavarodunk és elakadunk, s csak lélegzetvételnyi szünet után zökken helyre a közös szöveg, s folytatódik az együttes imádság és hitvallás. Bizony ilyenkor áhítatunk megtörik és ilyen kérdések merülnek fel bennünk: miért van az, hogy másvallású testvéreink sem a Miatyánknak, sem az Apostoli Hitvallásnak nem ugyanazt a szövegét ismerik és használják. Mi az eredője ennek az eltérésnek és miért nem igyekeznek az egyházak erre az áhítatzavaró eltérés kiküszöbölésére? Az első kérdésre az a válasz, hogy a különböző egyházak a görög illetve a latin eredetű szöveget eltérő módon fordították magyarra, illetve újabb és újabb javításokkal módosították. A második probléma megoldására végre megérett az idő. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Kar képviselői decemberben megállapodtak abban, hogy kísérletet tesznek az egységes magyar szöveg kialakítására és bevezetésére. Kovách Attila református püspök az eddig végzett munkáról tájékoztatást adott testvérlapunknak, a Reformátusok Lapjának. Nyilatkozatából közlünk részleteket.- Az ökumenikus és a katolikus testület megbízottai külön végzett előkészületek után március 28-án Budapesten, a római katolikus Központi Szemináriumban együttes ülést tartottak, és testvéri szellemű, igen eredményes javaslatot tettek a közös magyar fordításra. Az eredeti szöveghez való minél nagyobb hűség mellett arra törekedtek, hogy a javasolt egységes fordítás lehetőleg ne térjen el túlságosan a hagyományoktól, és a mai magyar nyelv kívánalmainak feleljen meg.- Az Ökumenikus Tanács közgyűlése március 29-én megismerkedett a bizottság javaslatával és kérte a tagegyházak hozzászólását, állásfoglalását... hogy minél több oldalról vizsgálják meg a javaslatot. Ezzel a céllal adjuk közre az alábbiakban a javsolt szövegeket.- A Miatyánk szövege közel áll az új fordítású Bibliában találhatóhoz: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen- Az Apostoli Hitvallás javasolt szövege főként abban különbözik az általunk használttól, hogy a régiem kifejezéseket jobban érthető mai szavakkal igyekszik helyettesíteni: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és főidnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az O egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlé- lektöl, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon föltámadott a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szent lélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Amen. Bizonyára felfigyel az olvasó arra, hogy az „anyaszentegyház” szó elől hiányzik a megszokott „keresztyén” vagy „keresztény” jelző. Kovách püspök nyilatkozata így folytatódik:- A két fél részéről kiküldött bizottságok természetesen tudatában voltak annak, hogy más egységes szövegek is lehetségesek volnának. Elgondolható, sőt talán szükséges is lenne, hogy legyen a Miatyánknak és az Ápostoli Hitvallásnak egészen új, modem fordítása is. Az Úrtól tanult imádság például ilyen megszólítással is kezdődhetne: „Mennyei Atyánk!” Mégis úgy tűnt: ma helyesebb a közös szövegre vonatkozó javaslat kialakítása során jobban ragaszkodni a hagyományokhoz. Majd így fejeződik be a nyilatkozat:- Az Ökumenikus Tanács és a Katolikus Püspöki Kar megbízottai a közeljövőben tovább folytatják munkájukat. Elkezdték a Ni- cea-Konstantinápolyi Hitvallás egységes szövegének áz előkészítését, és feladatuknak tekintik a jövő évi imahét alkalmas kereteinek és programjának a megbeszélését is. Paskai bíboros látogatása egyházunknál Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek 1988. június 3-án hivatalos látogatást tett egyházunk elnökségénél Budapesten. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök és dr. Harmati Béla püspök megbeszélést folytatott a vendéggel a magyarországi ökumenikus helyzetről, valamint egyházaink társadalmunkban vállalt feladatáról. A meleg és baráti hangulatú találkozó viszonzása volt püspökeink február 16-án Esztergomban tett látogatásának. A falu szélén élt-egy szegény család, anya és 3 daliás legény lakott benne. A legényeket elvitték a háborúba, utána hamarosan meghalt az anya. Egyedül maradt a férj. Múlt az idő s rövid időn belül szomorú híreket kapott: meghalt a két idősebb fiú. Esztendők múltak keservesen s a legkisebbről nem tudott semmit. Elfáradt, testileg, lelkileg. Megöregedett. November volt. Komor esős, szeles idő. Zörögtek a szélben a kukoricaszár levelei. Egy barátja volt csak, a kutyája, a Kustos. Szomorú délután volt. Egyszercsak felállt, kiment a kamraba, behozott egy kötelet s búsan mondta kutyájának: gyere Kustos, kimegyünk az erdőre, nem ér ez az élet egy fabatkát sem. Kopognak a pitvar ajtaján. Megnyitja az ajtót az öreg s a küszöbön ott gubbaszt egy véresszárnyú feketerigó. Lehajol, markába veszi, a szobában magyaráz Kus- tosnak: nézd, nem mehetünk, nem fagyhatjuk elpusztulni ezt a nyomorult jószágot. - Tépett egy darabot egy avítt ingből, zsírral bekente a sebet, bekötözte. Pár hétig etetgette, ápolgatta, mikor egy napon döngo léptek hallatszanak a gangon, valaki veri le csizmájáról a sarat. Kopogás, nyűik az ajtó, s nem más all a pitvar ajtajaban, mint az elveszettnek hitt fiú. Néma, mozdulatlan csend, majd sírva megölelik egymást. Leülteti fiát az öreg, kezébe veszi a kötelet s az asztalról a nagy kenyérvágó kést, darabokra vágja mondván: jó lesz majd zsákköto madzagnak. Á feketerigó szerepét és szolgálatát kéri tőlünk számon a mi Urunk, Aki elmondta magáról: „nem uralkodni, hanem szolgálni jöttem közétek.” Be sok repedt nádszál, magányos öreg él közöttünk! Ránk várnak! Mindent meg kell tennünk azért, hogy ne legyen igaza Rab Zsuzsának, aki Anakronizmus c. versében ezt írja: „Rakéták és lokátorok, felhőkig érő városok, de tövükben a bánat régimódi sötét kendőben vánszorog.” Hernád Tibor
