Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-07 / 6. szám
Evangélikus Élet 1988. február 7. GYERMEKEKNEK Lk 8,4-15 A négyféle talaj Egyszer sok ember gyülekezett Jézushoz, hogy hallgassák tanítását. Jézus a következő példázatot mondta el nekik: Kiment a magvető a szántóföldre vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, ahol az emberek eltaposták, vagy jöttek a madarak és megették. Néhány mag a sziklás földre esett. Bár a mag kikelt, de mivel kevés volt a föld, a zsenge hajtás nemsokára elszáradt. Gazos földbe is hullott mag a vetésből. Itt a gaz és a dudva megfojtotta a kikelő növénykét. A többi mag jó földbe esett. Ezek kikeltek, szépen felnövekedtek és százszoros termést hoztak. Jézus ezzel a figyelmeztetéssel fejezte be a példázatot: Akinek van füle a hallásra, halijai Az emberek nem értették Jézus tanítását. Ezért a tanítványok megkérdezték tőle, mit jelent ez a példázat. Jézus a következőképpen magyarázta meg a magvető példázatát: A mag az Isten igéje, a magvető pedig az ige hirdetője. Az útfélre hullott mag azt példázza, amikor valaki hallja ugyan a prédikációt, de nem érti. Hamar elfelejti, mert a gonosz kiragadja a szivébe hullott igét. A sziklás talajra esett mag példája arról beszél, aki hallja az igét, örömmel is fogadja azt, de nem engedi, hogy gyökeret verjen a szívében. Ha baj, vagy nyomorúság támad az életében, azonnal elfordul Istentől. Akinél'gazos földbe került a mag, az hallja az igét, de az élet gondja és gazdagsága, vagy az élvezetek keresése meggátolják őt abban, hogy az ige tanítása szerint éljen. Akinél jó földbe hullott a mag, az figyelmesen és jó szívvel hallgatja, megérti Isten igéjét és örömmel követi az ige tanítását, vagyis Isten akarata szerint él. A négyféle talaj közül melyikhez hasonlít a szívünk? Imádkozzunk azért, hogy a mi szívünk mindig jó talaj legyen. Pazarlás ? A templomból együtt megyünk hazafelé. Az egész család. Papa és mama az istentiszteleten voltak, mi gyerekek a gyermekórán vettünk részt. Testvérem a nagycsoportban, én a kiscsoportban voltam. Testvérem lelkesen újságolja nekünk: Ma nagyon érdekes történetet hallottunk, Marika néni arról beszélt, hogy egy ember kiment a mezőre vetni. És képzeljétek, a vetést úgy végezte, hogy csak minden negyedik mag esett a jó földbe. Nem értem, miért volt ilyen pazarló. Nem tudott jobban vigyázni, hogy minden mag a jó földbe hulljon? Abban igazad van - szólal meg papa - hogy észrevetted a pazarlást. Különösen most na-; gyón kell figyeljünk arra, hogy takarékosan éljünk. A fölösleges pazarlást minden tekintetben meg kell szüntetni. A magvető példázata azonban nem. a magvetőről szól - mondja édesanya - hanem az ige hallgatóiról. Ezt biztosan Marika néni is elmondta. Mi lenne, ha a tanító néni azokat kiküldené az osztályból, akik nem figyelnek? Nagyon kevesen maradnának. Vagy mi lenne, ha a prédikációt csak azok hallgathatnák, akik befogadják az igét? Hányán lennének akkor az istentiszteleten? Éppen ezért - folytatja papa - Isten nem takarékoskodik sze- retetének, áldásának az osztogatásával. Pazarló bőséggel árasztja ránk szeretetét, kínálja fel áldásait. Abban a reményben, hogy ez a pazarló szeretet arra tanít bennünket, hogy észrevesszük és viszonozzuk Isten kegyelmes szeretetét. Köszönjük neked, Mennyei Atyánk, hogy te pazarló módon szeretsz bennünket. Nem nézed méltatlanságunkat, hanem bőségesen árasztod ránk sze- retetedet. Add, hogy mi mindig észrevegyük ezt és hálásak legyünk túláradó szeretetedért. Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE lMóz 3,1-13 KIRE HALLGATUNK? Az ember bűnbeeséséről szóló ősi elbeszélés arra az izgalmas kérdésre keresi a választ, hogy mi az oka az emberiség legnagyobb tragédiájának, hogy az Isten által teremtett gyönyörű világban nem tud kiegyensúlyozottan, békességben, boldogan élni. Az elbeszélésből természetesen egyéni boldogtalanságunk okára is feleletet kapunk. Amikor Isten megteremtette a világot és benne az embert, azt akarta, hogy az ember harmonikusan, boldogan éljen. Ezért helyezte az első emberpárt az Éden kertjébe, azaz a gyönyörűség kertjébe. Az ember boldog életének azonban ugyanúgy, mint az egész természet harmóniájának vannak bizonyos törvényszerűségei. E törvényszerűségnek a szabályait Isten tudtára is adta az embernek. Egyrészt úgy, hogy megajándékozta az embert egy finom műszerrel, az élő lelkiismerettel, amely pontosan jelzi, hogy milyen határok között élhet boldogan az ember. Mivel azonban az állandó túlterheléssel ez a finom műszer igen gyakran elromlik, érzéketlenné válik, az Isten a boldog élet törvényeit kifejezetten is közölte az emberrel. Ennek a törvénynek nagyon sok részlete van, azonban Isten könnyítésképpen így foglalta össze: Szeresd az Istent és szeresd embertársaidat. Az Isten szeretetének a lényege abban van, hogy bízzál az Istenben, hallgass szavára és engedelmeskedj neki, mert csak így tudod betölteni azt, hogy egész életed embertársaid javát, örömét és boldogságát és ezzel együtt a te örömödet és boldogságodat szolgálja. Isten az embert nem gépszerű mechanizmusnak, hanem szabad akaratú személyiségnek alkotta meg. Ezért az ember szabadon dönthet abban, hogy hallgat-e Isten szavára, vagy nem. Ebben a döntésében sokszor természetfölötti, titokzatos erők is befolyásolják az embert. Ezek az erők sokször megingatják az ember bizalmát Istenben: Hátha nem az Isten törvényének a megtartása, hanem éppen annak a megszegése az ember boldogságának az igazi útja! Ebben a gondolatmenetben sokszor oda is eljut az ember, hogy talán nincs is Isten, csak emberi kitalálás az egész. És ekkor az ember a saját elképzelései szerint keresi a boldogság útját. Kiszolgáltatja magát a saját vágyainák és kívánságainak. Úgy gondolja, hogy akkor lesz igazán boldog, ha minden korlát nélkül a saját vágyai és kívánságai szerint él. Az ősi elbeszélés arra is rámutat, hogy mi ennek a magatartásnak a következménye. Mindenekelőtt megromlik a viszony az Isten és az ember között. Az ember állandó feszültségbe, vitába kerül az Istennel. Boldogtalanságáért magát az Istent vádolja. De megromlik a harmonikus boldog kapcsolat az ember és az ember között is. Ez legfőképpen abban nyilatkozik meg, hogy az ember mindig a másikat vádolja, a másikban keresi boldogtalanságának az okát. Az eszébe se jut, hogy a hiba talán önmagában van és hogy ketten együtt az okai annak, hogy boldogtalanok. Mindennek a végső eredménye pedig az, hogy egymás farkasává - amint a Szentírás következő része kifejezi - egymás gyilkosává válik az ember. Ha a Szentírásnak csak ennyi lenne a mondandója, nagyon tragikus lenne! A Szentírás azonban arról is szól, hogy Isten ebbe a tragikus helyzetbe került ember megmentésére elküldte Fiát, Jézus Krisztust, a második Adámot, hogy a harmonikus, boldog kapcsolatot Isten és az ember, valamint az ember és az ember között újra helyre állítsa. Az emberiség nagy tragédiájában Istennek Jézus Krisztusban megjelent kegyelmes szeretete az egyetlen reménység. Selmeczi János IMÁDKOZZUNK Köszönjük neked, Mennyei Atyánk, hogy harmonikus, boldog életre teremtettél bennünket. Köszönjük, hogy a mi engedetlenségünk ellenére sem adtad fel ezt a tervedet. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban megjelent szereteted által ma is valóság lehet az emberiség békés, boldog élete. Ámen Neveléselméleti rendszerének alappillére: a szeretet D. dr. Schneller István homloka köré fonódó babérkoszorú hirdeti, hogy szülővárosa hűségesen ápolja emlékét, gazdag magvetését. Nevéről utcát neveztek el. Születésének 100 éves évfordulóján, Vas megye nevelői társadalma szülőháza falára emléktáblát helyezett el 1947- ben. Egyszerű bábsütő szülők házasságából született Schneller Lajos, aki a papi pályát választotta hivatásul. Rövid ausztriai lelkészkedés után a kőszegi gyülekezet hívta meg, amelyet haláláig szolgált. Fia, Schneller Vilmos követte a szószéken 1893-ig. István nagyapja, apja majdnem száz éven át hirdette Isten igéjét, ápolta gyülekezetét. Schneller Vilmos és Boór Zsuzsanna házasságából született István, 1847. augusztus 3-án, Kőszegen. Az alsó osztályokban nagy hatást gyakorolt rá Beyer János tanár, akiben megtalálta azt az eszményképet, akit rendszerében a tanítóról rajzolt meg. Gyermekkora az elnyomatás éveire esett. A magyarság akkori szenvedései mélyen leikébe ivódtak. A nemzeti színű zászlót a család a padláson rejtegette. Mint gyermek gyakran szökött fel oda, hogy megsimogassa a sokat jelentő „selyemdarabot”. Még nagyobb hatást gyakorolt rá szerény, kevés igényű édesanyja, aki gazdag családból származott, de teljesen beleélte magát a kisjövedelmű, öt gyermekkel megáldott parókia egyszerű életébe. Családja a szeretet kis erődítménye volt. Szokatlan szenvedélyességgel írta: „A szeretet az az egyedüli hatalom, amely önmagunk, saját bajaink és érdekeink fölé emel... A szeretet az az erő, amely minket arra képesít, hogy másoknak állapotába, viszonyaiba helyezkedjünk, s abban felkeressük azt az értéket, azt a jót, amelyért az egész szempontjából teremtetett.” Édesanyai szeretete lett pedagógiai rendszerének egyik- alappillére. 1858-ban került a soproni líceumba. A diákévek nyomai: az önképzőkörök, a Diákkútnál tartott gyűlések felemelő érzése egész életén át elkísérte. A külföldi diákévek teológiai tanulmányai Halléban új korszakot jelentettek életében. Szomjasan tanult, keresett, figyelt és várt. Ebben az öt évben termékenyült meg igazán vallásos élete. Neveléselméleti rendszerének tengelyévé lett: a szeretet. A nevelés ne mechanizmus legyen, hanem élet - érlelődött meg benne. Itthon báró Prónay Gábor hívta meg gyermekeihez nevelőnek. Itt figyelhette meg gyakorlatban a nevelés szép hivatását. Eperjes után, 1877-ben a pozsonyi teológia tanáraként, majd igazgatójaként működött. Élete legmunkásabb időszaka volt ez. Példás lelkiismeretesség és fáradhatatlanság jellemezte életének ezt a szakaszát. Irodalmi működésének jelentős része erre a korra esett. Papnak készült, teológiai tanár lett, s az önmagában kialakított életideál másokban való megvalósításának vágya vitte át a pedagógia területére. 1894-ben a kolozsvári egyetem pedagógiai tanszékére került. „Személyem iránt megnyilvánuló bizalom oly váltó, melyet csak a személyiség teljes odaadásával folytatott életmunka képes beváltani” - mondta. A „Tanárképzésről” írt cikke óriási érdeklődést váltott ki országszerte.. Nálunk, más országokhoz viszonyítva nagyon elmaradott volt a tanárképzés. Egyetlen magyar pedagógus sem akadt addig, akinek ez annyira szívügye lett volna, mint neki. Aki úgy elméleti, mint gyakorlati téren annyit tett volna a tanárképzés fejlesztése érdekében, mint ő. Nem volt égetőbb vágya, mint az egyetemet a nemzeti művelődés és nevelés szolgálatába állítani. Pedagógiai elmélete ekkor már teljesen kialakult, amelyet a személyiség kialakításában határozott meg. Egymás után jelentek meg cikkei, könyvei, amelyeket mind pedagógusi mámor hatott át. 1905-től 1918-ig a kolozsvári tanárképző intézetet vezette, amelyet teljesen átszervezett. Régi álma valósult meg akkor, amikor az új típusú középiskolák tantervét a kultuszminiszter vele dolgoztatta ki. 1921-ben a magyar kultúrának ezt a nemes várát el kellett hagynia. Azon fáradozott, hogy a kiüldözött egyetemét Szegeden új életre keltse. 1924-ig, nyugalomba vonulásáig itt működött:—--------193 9-ben, január 27-én temették el nagy részvét mellett a farkasréti temetőben. D. dr. Schneller István életében „a szeretetben tevékeny vallásos érzület” személyisége bontakozott ki. Egész élete tükörképe volt pedagógiai felfogásának. „Önzetlenül, örömmel és szeretettel a másét keresni... Soha meg nem feledkezni, hogy mit köszönünk másoknak, szerényen elismerni mások érdemeit, sajó közös ügy érdekében mások jóratörő irányzatát támogatni és ápolni” - adta útravalóul nekünk erkölcsi személyiségéről vallott nézetét. Szendrő János KÁIN ÉS MÓZES FEBRUÁRI 200 éve 1788. február 5-én született Téten Kisfalud! Károly dráma és elbeszélésíró, költő. Születésekor veszítette el az édesanyját. Sopronban volt gimnazista (1798). Ezután katonai pályára lépett (1804). Részt vett a napóleoni háborúban. 1811-ben lemondott hadnagyi rangjáról és elhagyta a hadsereget. Szakított apjával, lemondott középnemesi kiváltságairól is. 1812-ben a bécsi művészeti akadémián festészetet tanult. Kitanulta a rézmetszés mesterségét (1813). Nem találta sehogyan sem a helyét, állandóan úton volt. Még az öngyilkosság is megfordult a fejében. A változást 1819 hozta, amikor találkozott Éder György színi társulatával. A társulat több drámáját színrevitté. Ez visszahozta életkedvét. írt vígjátékokat, vidám novellákat, sőt népdalokat is. A tüdővész ragadta el 42 éves korában, 1830. november 22-én Pesten. 125 éve 1863. február 21-én született Bolla Lajos gimnáziumi tanár. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte latin, görög, földrajz, történelem, filozófia és pedagógia szakon. Végül oklevelet történelemből és görög klasszika-filológiából szerzett. 1886-ban kezdte tanári pályáját. 3 évig tanított Sátoraljaújhelyen, 5 évig Temesvárod, 1 esztendőt Hajdúnánáson töltött az ottani gimnáziumban. 1895-ben az aszódi gyülekezet algimnáziumában lett tanár. 12 éven át volt az iskola igazgatója. Ezt az KRÓNIKA időt arra is felhasználta, hogy alkalmassá tette az algimnáziumot főgimnáziummá fejlesztésre, ami meg is történt 1912-ben. 43 évi működés után 1929- ben vonult nyugalomba. 1932. január 29-én hunyt el Aszódon. 100 éve 1888. február 21-én halt meg Hlubokán Húrban József Miroszlav, evangélikus lelkész. Bednán született 1817. március 19-én. Pozsonyban volt diák. Itt végezte a teológiát is. Hlubován lett lelkész. Korának negatív lelkészalakja volt. A pánszlávizmus megszállottja, a szabadságharc alatt több lázadó csapatot szervezett és a magyarokra tört, a pátens lelkes híve volt. Nyitra megyében így lett „pátens esperes”, majd a pozsonyi pátens-egyházkerület püspökévé is megválasztották. Amikor 1867-ben mindez megszűnt, megmaradt falujában lelkészként. 1892-ben a lipcsei egyetem teológiai diszdoktorátust adott néki. Csak szlovák nyelven írt. 25 éve 1963. február 5-án halt meg Radvánsz- ky Albert, aki hosszú ideig egyetemes felügyelő volt egyházunkban. Puszta- varsányon született 1880. április 11-én. Ősi evangélikus családból származott. Jogi képesítéssel rendelkezett. Elvégezte a magyaróvári mezőgazdasági akadémiát is. 1923-tól volt egyházunkban egyetemes egyházi és iskolai felügyelő. 1948-ban kötött Egyezmény egyik aláírója volt. Detre János QP „A világtörténelem a gonosz poézise” - „Káin uralkodik a világ felett” - „A Tóra a Gonosz ellenmérge” - ezek a megállapítások sarkalatos alapjai Szondi Lipót nemrég magyarul is megjelent könyvének, melynek címe: Káin, a törvényszegő — Mózes, a törvényalkotó. A magyar származású, de fél életét Svájcban töltött nagy pszichiáter ezt a könyvét a hatvanas években, Zürichben írta. Mint a mély- lélektan többi nagyjai, ő is az emberiség őstörténetében keresi az „archetípusokat”, hogy velük példázza fö gondolatait. Míg Freud és közvetlen követői az egyéni lélek tudattalan tartalmával, a tudat alá szorult, s ott csendesen munkálkodó, de az értelmes emlékezés fényébe nem emelt, elsősorban gyermekkori élményekkel foglalkoztak, addig Szondi az öröklés által meghatározott ösztöntörekvések felfedezője. Érthető módon - hiszen végig katonáskodta az első világháborút, a második végét pedig Bergen- Belsenben érte meg - erősen foglalkoztatta a „Gonosz”, a másik ember elleni bűn, az agresszivitás, a szadizmus, s ezért alkotta meg a Káinról és Mózesről szóló könyvét, melybe nemcsak szakmai tapasztalatait, esettanulmányainak sokaságát sorolta be, de a zsidó mondavilágnak, a Haggádáknak tanulmányozásából származó alapos ismereteit is. (Ki gondolná például, hogy az ősanyák hosszantartó meddőségének olyan mondabeli magyarázata is akad, mely szerint ismerték a gyógyfüvek titkait, és ezek segitségével késleltették majd utolsó percig a gyermekáldást, mert meg akarták őrizni szépségüket és az ősatyák szerelmét?) Ajinondák (legyen szó akár Káin és Ábel ikernővéreiről, akár Mózes származásáról vagy bármi másról) sokféle változatot mutatnak fel, és lényegesen bővebbek, mint a bibliai szöveg, egyben azonban egyeznek: Káint végletesen felfűtött indulatok űzik a gyilkosságba, s ezek mögött a birtoklás vágya, a féltékenység és az atyai elismerés heves kívánása munkálj Szondi úgy látja, hogy a világon minden változhat, csupán Káin maradandó, ő valóban sosem hal meg. A káini örökségtől senki sem szabad (eredendő bűn, testvérféltékenység, birtokláshatalomvágy stb.); de vannak emberek, családok, akik, amelyek különösen sokat kaptak ebből, ezeket nevezi ő káinitáknak. Az embereknek mintegy 20%-át sorolja ide, a rendkívül veszélyeseket pedig mintegy 6%-os előfordulásúnak mondja. Ezek igazi veszélyforrások akkor lesznek, ha hatalomhoz jutnak, vagy ha rendkívüli körülmények (háborúk, természeti csapások) ellenőrizhetetlenné teszik cselekedeteiket, és kiszolgáltatják nekik a szelídebb embereket. Szondi ezt a káinita típust betegnek tekinti, bizonyos idegbetegséget is jóval gyakrabban figyelt meg körükben, mint másoknál. Szondi az ember lényét, alkatát meghatározottnak látja. Betegeinek mindig egész családját vizsgálta; a kortörténetek mögött család- történeteket sorakoztatott fel; a nagy szántok törvénye alatt statisztikailag bizonyítottnak látja, hogy bizonyos betegségek, hajlamok egy-egy családban bokrosán fordulnak elő; az utódok nemzedékről nemzedékre hordozzák az elődök által meghatározott sorsot, mert cselekedni, dönteni, párt, barátot, pályát választani is csak az öröklés által meghatározva tudnak; nem a tudattalanjukat kell tehát analizálni, hanem az elődeiket, innen a kifejezés: sors-analízis. Mégsem fatalista. Hiszi az egyén lázadásának lehetőségét, főként, ha az egyént tudatos felnőttek nevelik. Ekkor kerül sor a „szublimálásra”. Tőle ered a közismert tanítás, mely szerint a piromániás, tűzhöz vonzódó gyerekből tűzoltót, a szadizmusra hajló békanyúzóból sebészorvost (ha gyengébb tanuló, akkor hentest), a robbantgatni vágyóból bányászt kell nevelni. Ezt a szublimá- lást példázza Mózes alakjában: a heves indulatokra hajló ifjú előbb az egyiptomi munkafelügyelőt öli meg, majd utóbb szembefordul dühös lényével, és szublimálásképpen megalkotja a törvényt, ám visszaesik (mert ez az út sem nyílegyenes !), földhözvágja a kőtáblákat, és kegyetlen pusztítást visz végbe saját QP népében, amikor meglátja az aranyborjút (a környező népek bika-istenét). Mégis: Mózes gyilkos ösztönkésztetései ellenére törvényhozó lesz, kőbe vési és kötelezővé teszi az általa néppé formálódó vándor- törzsek számára, amit a lelkiismeret is parancsol, és ami minden változás ellenére szóról szóra érvényes ma is. A lelküsmeret ősrégi nyomait az időszámítás előtti 4. évezredből származó tekercsekből idézi a könyv írója. Szondi Lipót azok közé a nagy magyarok közé tartozik, akiket világszerte ismernek. Belgiumtól Tokióig sokfelé viselik gyógyító és tanító intézmények a nevét. Óriási hatását bizonyára annak is köszönheti, hogy a lelke mélyén költő lakik. Míg a tudós Szondi szakemberek számára öt vaskos kötetben rögzítette módszertanát, az egész földkerekségen használt, híres Szondi-teszthez tartozó útmutatást; addig a benne lakozó költő ebben a kötetében, vallás- és művelődéstörténeti köntösbe öltöztetve élvezetes módon, a nem szakember számára is érthetően közli gondolatait. Mely utóbbiak élvezetes érthetősége a németből fordító Mérei Verának is köszönhető, az egykori Szondi-tanitvány, főiskolai tanárnak, aki nemcsak a sajátos Szondi-nyelvezetet ismeri jól, de szép magyar nyelven továbbítja. (Gondolat kiadás, 1987.) Bozóky Éva
