Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-29 / 22. szám
Evangélikus Élet' 53. ÉVFOLYAM 22. SZÁM 1988. MÁJUS 29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft |mgWfi—r—'------------------------------;—-------------\ t Ó , Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok ' az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Rm 11,33 V____________________________________________________i Sz entháromság ünnepe Figyel-e ma a gyülekezet az oltárterítő színére? Észreveszi-e, hogy újra fehér? Ugyanúgy, mint karácsony, vagy húsvét ünnepén. Egy héttel ezelőtt, azaz pünkösd ünnepén piros volt, most újra fehér. Nem sátoros ünnep a mai, mégis változott olyan színre, ami lényeges mondanivalóra hívja fel a keresztyénség figyelmét. Új szakasz kezdődik! Mi után? Elmúlt Jézus három éves tanítói ideje. Megtörtént a keresztre feszítés, a feltámadás. Nyomon követhető ez az új kezdet az Apostoli Hitvallásban. Aki csak elmondja, annak fel sem tűnik, hogy két igeidőben fogalmazták: múlt és jelen időben. Múlt időben hangzik: foganta- tott, született, szenvedett, mégfe- szíttetett, meghalt, eltemettetett, alászállt, feltámadott,-fölment. E felsorolás után következik a jelen idő, a Szentháromság Isten jelen ideje, Jézus kortárs korszaka, az egyház tanítói, nevelő szolgálatának végzése, a keresztyén küldetés betöltése. Ez azt is jelenti, hogy az egyház lényegének megértése nemcsak „történelmi lecke fiúknak, lányoknak”, hanem vezérfonal a generációk összességének. Szentlélek Isten! Megközelíthetetlen a mai gondolkodás számára? Nem gondolnám. Azt jelenti, hogy Isten nemcsak teremtője és megtartója, a világnak és a természetnek, hanem bennünk és közöttünk lakozó valóság „állandó bejelentővel”. Nem egykori esemény, hanem megújuló történés bennünk és velünk. Mikor és hol? Van-e egyáltalán ma erre kézzelfogható lehetőség, esély, vagy alkalom?-! . Egyértelműen igen ott, ahol egy gyászolóhoz belépő a 'ibek felszaggatása helyett elcsen- ísedik, ahol két földműves a szárazság után lehulló esőért hálát ad, ahol az özvegy az imádság valóságán keresztül nem magányos, ahol a kiránduló észreveszi a te- remtettség szépségét, ahol a rohanó ember nem dob el szemetet, nem enged feszült helyzetben sem Jézus békességéből, nem lazul lelkiismerete és erkölcsi tartása „lazább” társaságban, ahol közlekedési dugóban az autós édesapa, ill. édesanya nem káromkodik, dühöng, zsörtölődik, szid, hanem az így rendelkezésre álló időt „kapott időnek” tekinti arra, hogy jelen lévő gyermekének bibliai történetet tanítson. Megdöbbentő az előző gondolatsor? De csak annak, aki nem tudta, hogy Szentháromság ünnepe annak az alkalma, hogy új szakasz kezdődik. Fehér az oltárterítő, a tisztaság színe. Ezt így is kell tartani, arra vigyázni kell, odafigyelni. Tanítani, imádkozni, elcsendesedni, hálát adni csak az tud, aki maga is tanult. Beállunk-e a tanulók sorába, hogy gyermekeink tanítói is legyünk. Ezért Szentháromság ünnepén - iskolai év végéhez közeledve -, amikor a nyári kirándulásokat tervezzük már, hogy együtt-menjünk és legyünk, aktuális kérdéseink vannak: Mit értünk keresztyén nevelés alatt? Tanítható-e a keresztyénség? Életkorhoz kötött-e ez a tanulás? Új szakasz kezdődik! A gyülekezet köteles gondját viselni a megkeresztelteknek, a felnőtteknek és az öregeknek. Ez nemcsak szociális gondoskodás, hanem tanítási kötelezettség is. Mindkettő hozzátartozik az egyház, s azon belül a gyülekezet profiljához. Káposzta Lajos A Lutheránus Világszövetség elnökének távirata Dr. Káldy Zoltán püspök egy évvel ezelőtti halála évfordulóján köszöntőm a Magyarországi Evangélikus Egyházat és dr. Káldy Zoltán- nét, a püspök özvegyét. A Lutheránus Világszövetség maradandóan elkötelezettnek tudja magát Káldy Zoltán püspök emléke iránt. Emlékezünk csaknem huszonöt éven át végzett hűséges szolgálataira a Lutheránus Világszövetség különféle testületéiben, mindenekelőtt azonban fáradhatatlan szölgálatára az 1984-es VII. Világgyűlés előkészítéséért és megtartásáért Budapesten, valamint odaadó elnöki munkájára az evangélikus világcsalád elnökeként, 1984 júliusában történt megválasztása után. Ebben a tisztségében tett látogatásokat többek között Bukarestben, a Szovjetunióban és a Német Szövetségi Köztársaság Egyesült Evangélikus Egyházában, mielőtt súlyosan megbetegedett. Mint a Világszövetség jelenlegi elnöke, küldöm ezt a megemlékező köszöntést a 104 tagegyház, a Végrehajtó Bizottság és a Gunnar Stál- sett főtitkár által vezetett tisztség- viselők nevében. Teszem ezt a Szentírás igéjével, amellyel Káldy Zoltán püspök 1986-ban a Végrehajtó Bizottságot Münchenben köszöntötte : „Akipedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint, azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Amen." (Ef 3,20). Dr. Johannes Hanselmann püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke Uram, a te nagyságod kimutathatatlan. Az én nagyságom könnyen mégvizsgálható, átlátható, lemérhető és könnyűnek található. Abban az időben is sokat és könnyedén beszéltem a fele- 'oaráti összetartozásról. Indiában, : Dél-Amerikában nagy utakat tettem, amelyek tágították világképemet. Észlelhető ez 1965-ben írt könyvemben „Kelet és Nyu- ai'finn szemmel”. Emberlé- *i'k oszthatatlansága, t Jnyájunk közös felelős- k földkerekségünk jövőtükröződik úti levelemben: „Mi Kon élünk, ahol talán legteljeseb- iit a nap - az év nyári felében -, Észak felelőssége különösen nagy •éri nem jövő fejlődéséért. Ha a <zi .helyzetünkből, történelmünk- l( iltúránkból és életszínvonalunk- yó felelősséghez még csatlakozik »váltónk tanította felebaráti sze- s, a finn keresztyének közbenjáró iáglistája kell hogy évről évre :abb legyen. És minden egyes Iság napirenden tartásának keres- kell a megvalósulás útját is.” 968 februárjában leégett Harju ^loma, amelyben ifjúságom leglel- v ibb időszakában én a Szentlélek "gjait igyekeztem felszítani, Uram, a szolgálatodban, és emberek szívében ..it Te odagyűjtöttél Tamperéből és des| Finnországból. A tűz okát a gyü- ikezeti tagok tréfásan a következőképien magyarázták: gyújtogatás történt, mégpedig azért, mivel a szeretett Talvi- tie lelkész örökre elhagyta Pispalát. Másik híresztelés szerint a gyülekezeti tagok fejében már évek óta felgyülemlett a bosszúvágy ez iránt a szörnyű káplán iránt, és mindent el akartak pusztítani, ami még rá emlékeztetett. Ezért égették él még a templomot is, Miért én? „Vizsgálj meg, Uram, és próbálj meg, kutasd át szívemet— lelkemet.” Zsolt 26,2 amelyben több mint tizenhárom évig prédikált. (A tűz igazi oka talán az iehetett, hogy a földnyelvet összeszorító két tó közötti alagút építésénél megsértették a templom fűtőberendezését.) Melyik félnek volt igaza ebben a játékos magyarázatban? Tényleg kike- rülhetetlen-e, hogy az ember egyszerre legyen közkedvelt és gyűlöletes, igaz és bűnös? Egyesek szerettek, mások nem. Olykor belevetettem a munkába minden erőmet, másszor cserbenhagytam szívügyemet is. Szeretem felebarátaimat, s ugyanakkor szem elől tévesztem a legközelebbijeimet. Adok okot olyan hálára, amiért utóbb bűnbánatot kell tartanom. Olyan vagyok, mint a temp- lohitűz okaként emlegetett szeretett Talvitie lelkész, és ugyanakkor a szörnyű káplán, aki borzasztó dolgokat szórt a szószékről a hallgatók fejére. Ugyanazon történet kétféle szereplője: egyszemélyben. Paavo Ruotsalainen, a finn határtalan tanyavilág prófétája - amikor arról beszélt, hogy a jó pásztor a mocsárból is kiemeli elveszett bárányát, s amikor felülről már nem tud rajta segíteni, akkor alátartja kaiját, vállát <- mondta, hogy ilyen mocsárból kimentett bárányok sarától kellene bepiszkolódnia a papok féltett ruhájának is. Vajon teljesedett-e az én munkámban a parasztpróféta ilyen elvárása? Milyen mocsárba gázoltam bele, amikor a kevésbé lelkieken is próbáltam segíteni, s megkeresztelt, konfirmált, az igére immunissá tett s az egyháztól elfelejtett emberekhez is igyekeztem eljuttatni az evangéliumot? A magam kritikáját is beleírtam ilyen mondatomba: „Ebben az életharcban nem szabad se a magasztaló, se a gyalázkodó kiáltásokra hegyezni a fület. Az általános figyelem irányította embert mocsár várja itt és pocséta amott.” Teológuskörökben az én munkám elemzésénél az volt a vélemény, hogy „az egész élet evangéliumában a főhangsúlyt mégis az erkölcsi magatartásra teszem.” Az én papi ruhám sara az volt, hogy jó rendre igyekeztem tanítani gyermekeimet, olvasóimat, hallgatóimat és tévénézőimet. Uram, a te kinyilatkoztatásod veleje, az evangélium, elfedetett „az egész élet” takarója alatt, a felebaráti szeretet árnyékában. Felvizeztem az evangéliumot, amikor arra törekedtem, hogy mindenkihez eljusson, az egész világot elérje. Útközben rajtam keresztül felhígult, törvénnyel keveredett, semmivé lett. Uram, te hoztál tűzbe engem a felebarátokért. Én nem akartam őket feketékre és fehérekre, kecskékre és bárányokra osztani, hanem mindenkit a jóhírben való hitre elsegíteni. „...mindenkinek mindenné lettem, hogy valami módón megmentsek akárcsak némelyeket” - mondta Pál, és ezt vallom én is. - „ítélj meg engem, Uram, de el ne vess. Nekem nincs más menedékem, csak a te kimondhatatlan irgalmasságod. Ámen” . Simo János Talvitie Megemlékezés dr. Káldy Zoltán sírjánál Kedden, délután a Farkasréti temetőben egy sírkereszt körül gyülekeztünk. A kereszten két évszám: 1919-1987. A két dátum egy karizmatikus ajándékokkal gazdagon megáldott püspök, dr. Káldy Zoltán életét zátja magába. Halála első évfordulójára gyülekeztünk. A gyülekezés és várakozás csendjében felidéződnek és filmszerűen leperegnek előttem életének fontosabb állomásai. A fiatal pécsi lelkészé, aki jelentős, országszerte ismert és elismert evangéli- zációs szolgálatot végez. Felidéző- dik a Deák téri templom oltártere, ahol az ország egyik legfiatalabb püspöke székfoglalóját tartja, szenvedélyesen’ hangsúlyozva, hogy mi, lelkészek itt és most hirdetjük az evangéliumot, s ezért nekünk népünk törekvéseivel azonosulnunk kell és élete szolgálatából részt kell vállalnunk. Emlékezetünkbe villan öt kontinens legtöbb országára kiterjedő, az evangéliumot és népünk ügyét reprezentáló szolgálata, és a szinte minden magyar evangélikus gyülekezetben tett, sokakat gaz-' dagító látogatása. De leghosszabban és legszínesebben az LVSZ nagygyűlés eseményeinél pereg az emlékezés filmje. Micsoda hatalmas, erejét felörlő odaadással szervezte és készítette elő azt. A megnyitó isten- tisztelet igehirdetésére nemcsak a jelenlevők, hanem a televízió jóvoltából sok ezren máig is emlékeznek. És arra a feledhetetlen pillanatra, amikor kihirdetik az elnökválasztás eredményét, hogy az LVSZ fennállása óta élsőízben magyar püspököt választ a legfőbb őrhelyére. Itt megszakad emlékezésem filmje, mért pontban 3 órakor megkezdődik az emlékező isten- tisztelet. A liturgikus szolgálatot dr. Nagy Gyula püspök-elnök végzi, a megemlékezést pedig dr. Harmati Béla püspök, az lKor 3,9-11 alapján: Testvéreim, mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de mást épít reá tovább. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Az emlékezés, a gyász és a részvét lépéseit tettük meg eddig a sírig - kezdte beszédét dr. Harmati Béla püspök. Most itt, a sírnál még egy lépésre kér bennünket az apostol igéje: lépjünk oda Isten színe elé hálaadással azért az élétért, amelyik az apostol szavaival szólva az építkező, újat teremtő élet volt. Olyan családban indult élete 1919. március 29-én, a Somogy megyei iharosberényi parókián, amelyikről az apostol azt mondja: „Isten munkatársai vagyunk”, Isten épületében, a gyülekezetben és az egyházban. Ez az épület elsősorban nem a kövek és a téglák, az építési stílusok, a falak és oszlopok, a tornyok vagy oltárképek meghatározta adottság, hanem lelki és szellemi valóság. Spiritua- litás, amelyik nehéz élethelyzetekben is megélt hitet, cselekvő szere- tetet, hálaadó istentiszteletet, önmagunkba néző bűnbánatot, másoknak szóló megbocsátást és előre néző reménységet jelent. Nem is lehet másként, hiszen az alap Jézus Krisztus. Korán elveszített édesapja mellett édesanyja volt az, aki átadta számára ezt a lelkiséget, de ezt tanulta a Soproni Líceumban és a Teológiai Fakultáson is. Ennél a sírnál most hajtsuk meg fejünket kegyelettel a szülők, az evangélikus parókia és az evangélikus iskola előtt. Erre az alapra más épít tovább - mondja az apostol, és tudjuk, látjuk, mit jelent ez a gyülekezetben, az egyházban, Isten épületében. Tovább épülhet az, aminek Káldy Zoltán építőmestere volt, hiszen - reménységünk szerint - a jövő év szeptemberében megindulhat újra a Fasori Gimnázium, amelyiknek az lesz a feladata, hogy tovább vigye a régi, híres evangélikus iskolák szellemét^ benne a Soproni Líceumét is. Majd így folytatta a püspök: Egyházunkon kívül lépve, hazai ökumenikus és nemzetközi téren tevékeny részt vállalt a jó kapcsolatok kiépítésében, egyházak, népek, különböző kultúrák között. Hídépítő munkája elismeréseképpen választották 1984-ben a Lutheránus Világszövetség elnökévé a budapesti nagygyűlésen. Társadalmi téren egyházunkat sok magas tisztségben képviselte. Az egyház és az állam, népünk és társadalom viszonyában új fejezetet jelentett püspöki munkája, amelyet a kölcsönös bizalom és jóért, előrehaladásért, megértésért, békéért való fáradozása hatott át. Hadd mondjuk el sírjánál azt is, hogy építő munkájában egyházon belül és kívül nem mindig talált megértést és osztatlan támogatást; Különösen is igy volt ez pályája elején és végén. Súlyos betegsége ragadta ki őt abból az építő munkából, amelynek eredményeiért most hálát adhatunk és emlékezhetünk, és amelyiket tovább folytathatunk. Isten áldja meg mindazt, amit közöttünk hosszú püspöki szolgálata alatt elvégzett és fölépített, és Isten bp- csássa meg, amit elmulasztott, vagy elrontott. Az az alap, amelyikre épített az a Jézus Krisztus, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért (Mk 10,45). Végül beszédét igy fejezte be a püspök: Az innen elvezető lépései (Folytatás a 3. oldalon) Beiratkozás iskolai vallásoktatásra A vallásoktatásról szóló 21/1957. (III. 24.) Korm. sz. rendelet és annak 39/1957. (MK. 5.) MM. számú végrehajtási utasítása alapján a Művelődési Minisztérium az 1988/89. tanévi vallásoktatásra történő beiratások időpontját az általános iskolákban és gimnáziumokban 1988. június 16-17. napjaiban állapította meg. A korábbi évektől eltérően augusztus hónap utolsó hetében pótbeira- tási napot kell biztosítani. A pótbeiratás napját és időpontját az iskolaigazgatók határozzák meg. Eszerint a hittanbeiratásokat 1988. június 16. (csütörtök) 14.00-18.00 óra 1988. június 17. (péntek) 8.00-13.00 óra között, valamint a pótbeiratási napon - kell megtartani. A hittanbeiratás a 21/1957. (III. 24.) Korm. sz. rendelet és a 39/1957. (MK. 5.) MM. sz. végrehajtási utasítás szerint történik.
