Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-03 / 14. szám

Evangélikus Élet 1988. Április 3. Húsvétról három dallammal Ó, Jézus oly sötét az éj A nagy csendet tudja igazán megtörni egy hatalmas hangzavar. A csendet egy gyönyörű, tiszta csengésű ének töri meg szépen és igazán. Nagypéntek gyötrelmes, gyászos némaságát csak néhány órás, de valódi csend követte. Min­den kiáltás és minden indulat, a bűnös önzés és a kegyetlen gyilko­lás épp úgy beleült ebbe a hallga­tásba, mint a téves ítélet és a keserű csalódás. Jézus keresztrefeszítésé- vel olyan pontra jutott az ember, ahol a benne lévő, Istennel való szembefordulás minden vonása ki­rajzolódott. Azért tetszenek a mo­dern művészek Golgota témájú al­kotásai, mert bennük nem a szép, a gyöyörűséges harmónia fejező­dik ki, hanem a valóságos cselek­mény döbbeneté és borzalma. A természetes halál is iszonyatosan tud ránk rontani. Mivé kell válnia egy emberi testnek addig, amíg be­áll a számunkra fizikailag érzékel­hető utolsó állomás, az utolsó szó, az utolsó mozdulat. Ahogyan az érkezésünk pillanata töredéknyi, megfoghatatlan idő, ugyanúgy megragadhatatlan az a pillanat, amelyben befejeződik a földi ván­dorlás. Amint közelről érint min­dez minket, bizony másképp fáj és másképp szól. Ki ne kiáltana fel: miért éppen ő? Miért éppen most? Miért ne élhetne még? Kinek ne szorulna össze a torka egy gyer­mek váratlan elmenetelénél, egy baleset megfoghatatlanságánál, egy katasztrófa végzetes pusztítá­sánál? S hozzá még az önpusztítás s az egymás pusztításának korunk­ra kifinomult módja és nyomorú­sága. A sötét éjszakában, életünk sötétségében, bűneink mindent be­borítani kész homályába de sok­szor kell kialakulnia bennünk és körülöttünk a csendnek! Miért élék? Mi a célom? Ennyi volna egy emberi élet? Egy ideig él kérdése­ink világa, aztán elfáradunk, el- erőtlenedünk, és akkor születik meg a csend. Krisztus tanítványá­nak földi vándorlásában is döntő, szerepe van ennek a csendnek, en­nek a hallgatásnak. Ez az első hús­véti dallam. Ó, Jézus húsvét fénye kel Minden vasárnap és minden ün­nep erről énekel. Innen indul és ide érkezik a hívő ember naponként. De jó hallani, de jó tudatosan szá­mítani erre a dallamra! A csendet, a sírást, a gyászt, a betegséget, a keresztet átrendező és igazán újjá­teremtő énekre úgy tűnik nem kell senkit sem külön bíztatni. Mégis az az igazság, hogy nem élünk iga­zán ennek az éneknek a világában. Nem tudunk teljesen elszakadni a régitől, és énekelni az újnak. Nem vagyunk képesek felszabadulni kö­töttség és rettegés, félelmek és bé­nultságunk állapotából, hogy ural­kodjék ez az ének. Húsvétkor a katakombák mélyére szökött be a fény. Húsvéttal a legelfáradtabb szívbe szökött be a remény. Hús­vétkor „Az Úr feltámadt!” himnu­szokat énekelnek követek, ott, ahol néhány órája még csak sírni és keseregni volt szabad. A moz­dulatlanságra, a beszorítottságra kárhoztatott ember kezd el énekel­ni, ujjongani, örülni. A céltalan­ságtól, a tartalmatlanságtól agyonvert ember kap új távlatot. Olyan ének és olyan dallam a hús­vét hajnalán felcsendülő, hogy mindenre képessé teszi az erőtlent, a lehajtott fejűt, a némát. Jézus feltámadásának dallama ennyire rövid, ennyire egyértelmű és kpny- nyen tanulható: Az Úr feltámadt! (Folytatás az 5. oldalon) Jó ütemben halad az új Teológiai Akadémia építése ADOMÁNYOK AZ ÚJ TEOLÓGIAI AKADÉMIA ÉPÍTÉSÉRE Újvári János, Galgaguta 1000,- Ft, Gnoth Emil, Kemenes- magasi 1000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Csornád 10 600,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Budapest-Józsefvá- ros, 1000,- Ft, Temesi I. és neje, USA 10 000,- Ft, Evangéli­kus Egyházközség, Nagytarcsa 17 500,- Ft, Michna Mária, Bakonycsemye 1000,- Ft, Morovszky ülés, Abasár 200,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Debrecen 900,- Ft, Tóth Lili, Debrecen 500,- Ft, Haniffel E., Debrecen 500,- Ft, Asztalos G., Debrecen 100,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Vác 5000,- Ft, Dr. Kiss Éva, Budapest 5000,- Ft, Petrovich Ist­ván, Budapest 2000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Buda­fok 625,- Ft, Györ-Soproni Egyházmegye, 11 455,- Ft, Evan­gélikus Egyházközség, Maglód 8350,- Ft, Evangélikus Egy­házközség, Sárvár 5100,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Egyházasdengeleg 2000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Cegléd 1000,- Ft, Moravszky ülés, Abasár 1000,- Ft, Bodor Istvánná, Budapest 500,- Ft, Borsai Lászlóné, Bp -Rákospalota 5000,- Ft, N. N. adomány, Nógrád megyéből 10 000,- Ft, Marczis Gyula, Bp. ÓbudalOOO,- Ft, N. N. adomány, Bp. Óbuda 1000,- Ft, Kaczkó Andrásné, Buda­pest 1000,- Ft, Szabó Péter, Budapest 1000,- Ft, Bátki Júlia, Budapest 1000,- Ft, Vitéz Ernóné, Budapest 1000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Rábcakapi 3355,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Budapest-Deák tér 10 000,- Ft, Szájicsek Edit, Székesfehérvár 1000,- Ft, Sárdi Károly, Bonyhád 1000,- Ft, Evangélikus Egyház- község, Kelenföld 10 000,- Ft, özv. Tölgyesi Istvánná, Bp-Kelenföld 2000,- Ft, KAszeghy Pál Balassagyarmat 500,- Ft, Rudas Györgyné Balassagyarmat 100,- Ft, Osztein Katalin Kecskemét 10 000,- Ft, Éber Ottóné Dunakeszi 2000,- Ft, Evan­gélikus Egyházközség, Budafok 1000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Irsa 10 000,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Galgagyörk 1245,- Ft, Evangélikus Egy­házközség, Váckisújfalu 6850,- Ft, Evangélikus Egyházközség, Domony 37 600,- Ft, N. N. adományok Budapest 7590,- Ft. Utolsó közléskor szerepelt fóti adomány részletezése a következő: Adventi zenés áhitat offertóriuma 4100,- Ft, özv. Harsányi Mihályné 1500,- Ft, N. N. és családja 1500,- Ft, Szabó Gyuláné 500,- Ft, özv. Kurucz Jánosné (Mogyoród) 1000,- Ft. Budapest, 1988. március 15. Az operatív bizottság lelkiis­meretes és pontos munkájának és a szokatlanul enyhe téli idő­járásnak is köszönhetően jó ütemben halad új Teológiai Akadémiánk építése. A mun­kálatokat épitőanyag-hiány sem hátráltatja, a gondosan tá­rolt építőipari alapanyagok mind beépítésre várnak. A fut­ballozni vágyóknak egykor he­lyet adó kispályáról, amelyet a kivitelező vállalatok ideiglene­sen felvonulási területként használnak, szinte szemláto­mást fogynak a téglarakások. Az alagsori és földszinti munkák után nemsokára sor kerül az első emelet mennyeze­tének betonozási munkálataira is. 1950. november 19-én szentelt pappá Eelis Gulin püspök a tampe- rei dómtemplomban. A Helsinki Déli Gyülekezetbe küldött ki segéd­lelkészül Paavo Virkkunen igazga­tó-lelkész mellé. A fővárosi diákok lelkigondozása lett a feladatom. Is­merős felettes, ismerős munkatár­sak, ismerős munkaterület. Itt for­golódtam már éveken át teológus­koromban is. Töretlen lelkesedéssel folytattam, most már hivatalos te­endőként, a korábban önkéntes szolgálatot. Egy év se telt el, amikor Gulin püspök Tamperébe csábított: „Epi- lában új gyülekezeti ház épült tá­gas, napsugaras, 130 m2 alapterüle­tű segédlelkész-lakással. Szép kilá­tás két tóra,'ideális hely gyermekne­velésre. A munka valójában nehéz, s a principális sem könnyű ember, de pár évre eljöhetnél a Harju Gyü­lekezetbe - mondta. Tépelődtem a dolgon: a püspök Tampere gyárnegyedébe hív, legbal- oldalibb, munkás-lakta kerületbe. Én erősen jobboldali otthonban ne­velkedtem, ízig-vérig fővárosi srác vagyok. Mit csinálok én Tammer- koski lángvörös partjain? De a te ÉLŐ VÍZ Miért én? „Krisztus szeretete szorongat minket” 2 Kor 5,14 vezetésedre gondoltam, Uram, Tur­ku óta abból éltem, és az fűtötte lelkesedésem. Te adtál örömöt és bizonyosságot, hitrejutásom töret­len folytatását. Miért ne tennéd ezt új, ismeretlen körülmények között, Tamperében is ? „Ha ez püspöki ren­delkezés, megyek” - feleltem a felhí­vásra. Hiszen csak pár évről volt szó. Uram, Te tudtad, hogy ott tartasz engem több mint 13 esztendeig. 1951 júniusában kezdtem a Har­ju Gyülekezetben szolgálni. Jézus által megragadott, fékét vesztett fia­tal pap voltam. Nem tudtam meg­ülni, egy helyben maradni. Állan­dóan sodrásban voltam, lebírhatat- lan kényszer űzött halászni, meg­nyerni, embereket téríteni.'Jól tud­tam, milyen gondosan őrzi az em­ber szíve ajtaját kívülállóktól. El­utasít, bezárkózik. De Uram, Te adtál nekem kulcsokat, feszítőva­sat, tüzet, dinamitot, találékonysá­got, olyan szavakat, fordulatokat, hogy sokan megnyitották bensőjük ajtaját, kikukucskáltak kíváncsian: ki csörömpöl odakinn. És beenged­tek igéddel együtt. Nem voltam papos' külsejű, se öltözködésben, se szóhasználatban, se tiszteletreméltóságban. Piros bársonykabátban és divatos kalap­ban jártam, mint a ficsúrok. De kapcsolatba akartam kerülni min­denkivel, mindenütt. Idős esperesek megbotránkoztak gátlástalanságo­mon, vakmerőségemen és szemte­lenségemen. Én pedig külön utakon járó és önfejű voltam. Hittem a ma­gam igazában. Tudtam, Uram, hogy számodra nem idegen semmi emberi, és hogy Te fel tudod hasz­nálni az én kakaskodásom és bot­ránkoztató szokatlanságom is. Tal- vitie lelkész híressé lett Tamperé­ben. Korosabb lelkészek teológiai megütközéssel, a fiatalabbak irigy­séggel szemléltek. De az ifjúság nem az utcán csellengett, vagy cirkuszba járt, hanem az epilái ifjúsági esték­re. Szombat esténként nehéz, sok­szor lehetetlen is volt Tamperében feljutni az autóbuszokra, mert azok dugig voltak fiatalokkal, amint ké­sőbb útjuk végcélja: az epilái gyüle­kezeti ház is, egészen az állóhelye­kig és a folyosókig menően. A program nagyon változatos volt: játékok, versenyek, új énekek tanulása, bizonyságtételek. A be­szédet mindig én tartottam. Ilyen­kor gyakran sikerült közel kerül­nöm a fiatalok szívéhez, ott bizony­talanságot, nyilallást és ritmusza­vart okozva. Volt, aki lélegzethez jutva igyekezett visszatérni a régi ritmusra, és nyoma veszett a világ széljárásában. Volt, aki visszama­radt négyszemközti beszélgetésre, s többé soha nem tudta nélkülözni életében a szív igazi orvosságát és egyetlen orvosát: a te igédet és a te Fiadat, Uram, Jézus Krisztust. • Simo János Tahitié Tanácskozott egyházunk finn-magyar albizottsága Egyházunk Külügyi Bizottságá­nak külön finn-magyar koordiná­ciós albizottsága van a két testvér­egyház sokoldalú kapcsolatainak elősegítésére. Ez a bizottság első­sorban a harmincegy-harmincegy finn és magyar testvérgyülekezet ügyeivel foglalkozik. De áttekinti- időről időre és segíti a professzo­rok, lelkészek és ösztöndíjasok cse­réjét, a sajtókapcsolatokat, általá­ban az egyre gazdagodó finn-ma­gyar evangélikus kapcsolatok min­den területét. Ezidén március 15-én tanácsko­zott a finn-magyar külügyi albi­zottság. Meghallgatta Baranyai Tamás lelkész, ügyvivő titkár je­lentését az 1987. esztendőről, és megvitatta az 1988. esztendőben előttünk álló feladatokat. „Új éneket adott a számba...” Zsolt 40,4 Évről évre sóvárogva váijuk a tavasz érkezését. Még akkor is, mint idén, amikor enyhe tél van mögöttünk. A tavaszi szél simogatása a megújulás, újat kezdés örömét érezteti, nem­csak a természetben, de éle­tünkben is. Ebben az esztendőben Hús­vét és felszabadulásunk ünnepe egybeesik. Más-más szinten, de mindkettő a megújulást, a re­ménység ébredését, a tavaszt je­lenti számunkra. A második világháború utol­só tele súlyos és nyomasztó volt hazánk számára. A néhány óráig tartó októberi remény („Magyarország számára véget ért a háború!”) után történel­münk legsötétebb hónapjai kö­vetkeztek. Értelmetlen öldöklés és terror, fronttá váló ország, napról napra pusztuló főváro­sunk, félelem és üldöztetés, sö­tét erők felszínre kerülése, az emberség keserű próbái és ku­darcai jellemezték e hónapokat. A háború vége, á felszabadulás napja az újulás reményét, a ta­vasz megérkezését jelentették. A pincék sötétjéből és a szívek reménytelenségéből jöttek elő az elcsigázott emberek, az élet ereje lett úrrá a halál félelmetes fenyegetettségén. Ugyanilyen nyomasztó volt Jézus követői számára a nagy­pénteket követő néhány óra és nap is. Saját sorsuk alakulását és a Jézus-ügy jövőjét egyaránt sötétnek, reménytelennek lát­ták. Jézus feltámadásának híre is csak lassan, nehezen oldotta fel szívük fagyos páncélját. Ma­ga Jézus „nyitotta meg értelmü­ket, hogy értsék az írásokat” (Lk 24,45) és elinduljanak az élet evangéliumával minden néphez. Húsvét után nemcsak a tanítványok élete változott meg alapvetően, de mindenkié, aki­hez eljutott a hír, a halál felett győzelmes Krisztusról. „Új éneket adott a számba” - ez a vallomás kíséri Isten né­pét és teszi reménység hordozó­jává ! A kérdés csak az, hogy új énekünk megújuló erővé, élet­folytatássá válik-e?! Mostani ünneplésünkben az erősödő összetartozás, fokozó­dó felelősségvállalás, erkölcsi erősödés, áldozatokra is képes hazaszeretet kell, hogy kibonta­kozzék bennünk és közöttünk. Hitünk ünnepében pedig az a bizonyosság, hogy Jézus Krisz­tus élő Úr, aki szeretetével táp­lál és vezet, elveszi kicsinyhitű- ségünket és képessé tesz felada­taink betöltésére, hitünk mind­végig való megtartására. Ezért lehet új énekünk - hálaének, cselekvésünk pedig az ebből fa­kadó életszeretet gyümölcster­mése. Szirmai Zoltán / \ Pilinszky János HARMAD­NAPON És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfelé a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok; és megszűnhetett dobogni szive ­Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. v ____ J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom