Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-06 / 10. szám

Evangélikus Élet 1988. március i

E0

jfls

GYERMEKEKNEK

Mt 26,36-46

A Gecsemáné-kertben

Jézus egész működése során tudta, hogy meg kell halnia a kereszten az emberek üdvösségéért. Mindezt mennyei Atyja iránti engedelmességben vállalta is. Mégis, mikor e nagy áldozatnak az ideje közeledett, neki sem volt könnyű ezt vállalni. Az utolsó estét együtt töltötte tanítványaival. Szolgálatra intette és megajándékozta őket az úrvacsorával, majd elbúcsúzott tőlük. Azután együtt kimentek az Olajfák hegyére. Volt ott egy szép park, amit Gecsemáné kertjének hívtak. Ide jött Jézus tanítványaival.

Amikor megérkeztek, így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek és amott imádkozom." Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, majd szomor- kodni és gyötrődni kezdett. Jgy szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem!" Egy kissé tovább ment, arcra borult és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem e pohár, de végsősorban ne úgy legyen, amint én akarom, hanem

amint te." Amikor visszament, alva találta a három tanítványt és így szólt Péterhez: „Ennyire nem tudtatok velem együtt vlrrasztani egy órát sem? Legyetek éberek és virrasszatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtelen."

* Másodszor is elment és így imádkozott: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod!" Amikor visszament, ismét alva találta a tanítványokat, mert elnehezedett a szemük. Otthagyta őket és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Azután visszatért tanítványaihoz és így szólt hozzájuk: „Még mindig alusztok és pihentek? Keljetek fel, mert elérkezett az óra, amikor az Ember Fia a bűnösök kezébe adatik. Közeledik az, aki elárul engem.”

Ekkor megérkezett Júdás a kiküldött csapattal, amely elfogta Jézust. így került Jézus ellenségei kezébe és így kezdődött el szenvedésének története.

Selmeczi János

Keserű pohár

Hazafelé tartunk a templomból. Édesanya és édesapa az istentiszteleten vettek részt, mi gyerekek a gyermekórán. Bátyám, Józsi a nagy csoportban, én a kis csoportban.

Amint felszállunk a villamosra, Józsi bátyám megszólal: „Édesapa, mi az, hogy keserű pohár? Ma arról hallottunk; hogy Jézus a Gecsemáné-kertjében így imádkozott: ha lehetséges, múljék el főiem e keserű pohár!” Apa így válaszol: „Erzsi néni, a gyermekbibliakör vezetője biztosan említette, hogy ez azt jelenti: Múljék el tőlem a szenvedés!" „De miért jelent szenvedést a keserű pohár, és egyáltalán, miért keserű a pohár" - kérdem én. „Tudjátok, - folytatja apa - Jézus korában a halálos ítéletet sokszor úgy hajtották végre, hogy mérget kellett kiinni az elítéltnek. A méreg pedig keserű volt. A mérget ivott elítélt sokszor nagy kínok között halt meg. Jézus imádsága ezek szerint azt jelenti:

Atyám, ha lehetséges, ne kelljen szenvednem és meghalnom."

„De Jézus nem úgy halt meg, hogy mérget ivott, hanem úgy, hogy keresztre feszítették" - mondja Józsi. „Igen, ez a kivégzésnek másik módja volt - kapcsolódik a beszélgetésbe anya. Ez még fájdalmasabb halál volt, mint a méreghalál. Az elítéltnek több óráig kellett szenvednie a kereszten." „Ezért van egy másik kifejezés is - mondja apa. Felvenni, vagy hordozni a keresztet. Ez azt jelenti, hogy vállalni a szenvedést, még a halált is másokért. Jézus vállalta mindezt értünk. Akár úgy mondjuk, hogy kiitta a keserű poharat, akár úgy, hogy meghalt a kereszten. Mind a két kifejezés ugyanazt jelenti.”

Köszönjük neked Jézusunk, hogy te vállaltad értünk a szenvedést és a halált. Kérünk, adj erőt nekünk is, hogy mi is készek legyünk áldozatot vállalni másokért!

Közli: S. J.

A

VASÁRNAP

IGÉJE

Jn 1,35-40

ISTEN BÁRÁNYA

Rövid, de annál mélyebb és fontosabb Keresztelő János bizonyságtétele: „íme, az Isten Báránya!” János evangéliuma szerint így az első két tanítvány, András, a másik pedig valószínűleg János rögtön felismerte a Messiást, akire régóta várt. A mai ember számára ez a kép, a bűnért való áldozat, már sokkal kevésbé szemléletes. Keresztelő János már másodszor nevezte így Jézust, először még azt is hozzátette, hogy „hordozza a világ bűnét”. (29. v.)

Mit jelent ez az ember számára? Jézus emberré lett, így jelentette ki számunkra Isten tervét, akaratát. Általa ismerhetjük meg Istent annyira, amennyire ebben az életben szükségünk van. Ezzel együtt saját magunkat, saját helyzetünket is: azt, hogy mennyire eltávolodtunk Istentől.

Ehhez pedig elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy megszólít és döntésre hív. Isten Bárányát nem lehet páholyból szemlélni, időnként elmélkedni róla. Jézus nem a külső szemlélők számára Isten Báránya, hanem azoknak, akik hisznek benne. Akik elfogadják, hogy valóban magára vette a világ bűnét. Az egész világét. Ebben az egész világban pedig egyikünk sem kivétel. Sokakban felmerül a kérdés: Isten miért ezt az utat, Jézus Krisztus szenvedésének és halálának útját választotta a bűntől való szabadításhoz. Nem lehetett volna másképp, vagy enélkül? Bizonyára igen, de ha Isten így látta jónak, akkor mégsem. Isten nem nézi tétlenül a bűnt és nem huny szemet fölötte. Jézus Krisztus, az Isten Báránya ezért szenvedett helyettünk. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt. Teljesen szabad volt tőle, ezért tudta és tudja az egész világét, benne az enyémet is magára venni. Isten közel jött, és így lett nyilvánvaló, hogy az ember mennyire eltávolodott tőle. A kereszt nélkül csak halvány fogalmunk lenne arról, hogy hányadán is állunk Istennel, és különösen nem lehetnénk biztosak abban, hogy Ő mégis szeret.

Jézus nem a külső szemlélők számára Isten Báránya, hanem azoknak, akik hisznek benne. A két tanítvány a bizonyságtevő szó után ráismert Jézusra, mindenesetre megsejtett valamit az Ő küldetéséből, „nála maradtak azon a napon”. De nemcsak a találkozás napján, hanem Jézus egész földi működése idején, utána pedig O maradt velük. Velünk is, mai tanítványokkal, akik nem hallottuk, csak olvassuk Keresztelő János rövid, de annál mélyebb és fontosabb bizonyságtételét.

Az üzenet ma is hangzik: „íme, az Isten Báránya!” Mi a válaszunk erre? Minden azon fordul meg, hogy mennyire vagyunk hajlandók ezt az üzenetet elfogadni, hinni abban, hogy Jézus Krisztus elveszi és elbírja azt is, amitől magunk nem tudnánk szabadulni, amit mi nem bírunk.

Végül pedig gondoljunk arra is: a tanítványok, ha sejtettek is valamit, de nem tudhatták, hogy mi vár rájuk Jézus követése során. Isten Bárányának, az áldozatnak követése áldozattal járt: életük, szolgálatuk odaáldozásával. Isten azonban nekik is, nekünk is megmutatta végérvényesen, hogy nem a világ bűnéé és benne nem az ember haláláé az utolsó szó. Ennek bizonyosságában és örömében tekintsünk és figyeljünk Isten Bárányára.

Szentpétery Péter

IMÁDKOZZUNK

Úr Jézus Krisztus, Isten Báránya! Hadd adjunk hálát gyenge és méltatlan emberi szavainkkal végtelen szeretetedért Azért, hogy betegségeinket viselted és fájdalmainkat hordoztad. Azért, hogy most is velünk vagy, és most sem hagysz magunkra. Kérünk, add, hogy hálaadásunk egyre bőségesebb legyen áldozatodért, egész életünkkel. Ámen.

űű A „divatos" Pázmány QQ

Hozzánk is szóltak...

Elgondolkoztató mondatok egy szociológiai tanulmányból (Új Tükör, 1988. II. 7. - Torma T.): „A hit személyes érzés, érzed, hogy Isten mindig veled van, ez megnyugtat, már a tudata is segít túljutni a nehézségeken. Úgy érzem, levegő vagyok, csak lebegek, de O jelen van bennem, és ezért én már nem is tudok igazán kétségbeesni... A mai vallásosság legfőbb gondja, hogy az embereknek csak egy része jár igazán a hit miatt közösségekben, sok fiatalt csak a magányosság hajt oda... Nekünk változatlanul fontosak maradtak a nem vallásos barátaink is, és, szerintem, én azzal szolgálom jobban Istent, ha a szakmámnak megfelelő munkát végzek, nem kizárólag szere- tet-munkát... Ez a csoport hetenként egyszer jön össze, jelenleg Márk Evangéliumát dolgozzák fel - frissen alakult kis közösségünknek ezzel érdemes kezdeni az Újszövetség tanulmányozását... A minta, a példakép, a stabil és gyakorolható pozitív értékmodell hiánya, a munkában megélt elidegenedés, főleg a mikroközösségek hiánya sok fiatalt elbizonytalanított, válsághelyzetbe sodort... Anyu templomjáró, ezért első általánostól engem is beíratott hittanra. Úgy gondolta, mint a zongorázást; ismerjem meg, milyen, aztán eldönthetem, hogy akarok-e magamtól is járni. Hát nem akartam - már gimnáziumba jártam, amikor újra megérintett a vallás...”

Sch. P.

A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent Pázmány Péter prédikációi című kötet hetek alatt teljesen eltűnt a könyvesboltokból. Pedig a „magyar próza atyjának” legismertebb művei, köztük ugyanezek a prédikációk legutóbb 1983- ban a Magyar Remekírók sorozatban is hozzáférhetőkké váltak. A „bíboros Cicero” halálának 350. évfordulójára összeállított kötetet vajon csak az ünnepi alkalom és a szép kiállítás miatt kapkodták el? Aligha. A kiadó valószínűleg azért jelentette meg Pázmány munkásságából a prédikációkat, mert éppen ezekben a műveiben olyan megállapítások találhatók, amelyek ma is érvényesek, függetlenül attól, hogy keresztyén vagy sem a kötet olvasója.

A stílus és a gondolatok frisseségének érzékeltetésére legjobb, ha a recenzens helyett maga Pázmány beszél.

Ránk is elmondható az, amit például a bűnnel kapcsolatban megfogalmaz: „arra jutott a mi gyermeki esztelenségünk, hogy a bűnt gonosznak sem ítéljük, hanem mint választott jót kedveljük; vagy ha gonosznak ismerjük is, álmosok és restek vagyunk annak távoztatásában; kedvetlenek és késedelmesek orvoslásában.” Mit tehetünk? Amit maga a szónok javasol : az kell, hogy „a bűnök undoksága megismertessék... a mennyei jók kívánására a lelkek gerjedjenek és... töredelmes sírások, bűnből kitérések következzenek.” Ezért örökérvényű az a megállapítása, hogy „üdvösséges magunk megismerése”, vagyis a gerenda meglátása saját szemünkben.

A gyermeknevelés a XVII. századi Európában sem volt könnyű. A prédikátor már akkor felemelte szavát ennek fontosságáért, jogosan ostorozva az apákat és anyákat: „a mostani szülék arra gondot viselnek, hogy világi jószágot keressenek és hagyjanak gyermekeknek, de ezredrészét munkájuknak abban nem foglalják, hogy jó erkölcsben és tekéletes jámborságban hagyják őket.” Ne az anyagiak győzzenek a kis emberrel szemben. „Nem így, anyák, nem így!” - hangzik messze századokból, és érkezik hozzánk az óvó felkiáltás, hogy végre megfogadjuk. Ellenkező esetben ne csodálkozzunk: „régen egynéhány esztendős házasok sem tudták, amit most egy gyermek beszél.” Az erkölcsök zuhanásszerű romlására jellemző, hogy napjainkban már az sem „divat”, ami Pázmány idejében elsőrendű fontosságú volt: „szüzessége tisztaságát szeme fényénél inkább böcsülje és oltalmazza a leány, mert annál nagyobb kincse nincsen.” Hangsúlyozza a „szülék példáját”, hogy azok „jó tanítómesterei, jó társai legyenek a gyermeknek”.

Látnoki erőre vall, hogy századunk egyik legfájóbb pontjára érzett rá, amikor „a részegségnek veszedelmes undokságárul” szól: „mennyi véghetetlen részegeskedéseket látunk naponként.”

Pázmány gondolkodásra serkentő, a mába átnyúló figyelmeztetéseit, aggódásait kiváló humorral fűszerezi. Jókat derülhetünk a komor tények után iróniáján: „Tudjátok-e, miért tiltá Isten oly erősen Sámsont a borital túl? Azt hiszfem azért, mert ha a nagy erőhöz a boros garázdaság járult volna, senki békével nem maradhatott volna tőle.” Ugyanis Pázmány valóban a „lelki haszonért” írt, miként bevezetőjében mondja: „hogy unalmat ne szerezzek az olvasónak.”

E prédikációgyűjtemény tehát nem csupán művelődéstörténeti dokumentum, és nemcsak képekben láttató, művészi felépítésű kör- mondatai és hibátlan logikájú, közérthető szerkesztésmódja teszi rendkívül élvezetes olvasmánnyá. A hitviták tüzében égő Európa egyik legműveltebb katolikus főpapjának prédikációi negyedfél- száz év távlatából is tanulságosak.

Nigicserné Bodrog Beáta

Egyházművészeti ABC

Kehely, ostyatál:

az úrvacsora jelképe

Az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékére ünnepelte Izrael népe a páskabárány ünnepét. Minden családban leöltek egy bárányt és azt ünnepi vacsorán elfogyasztották. A vacsora során a családfő áldást mondva a borral telt pohár fölött, a közös áldásban való részesedés jeleként bort kínált a családtagoknak. Jézus azon az éjszakád, melyen elárultatott a vacsora elfogyasztása után kezébe vette a poharat, hálát adott és tanítványainak adta. Úgy rendelkezett, hogy tanítványai is hozzá hasonlóan cselekedjenek, éljenek az úrvacsora szentségével.

Az első keresztyén időkben fából, kőből, csontból, agyagból,

üvegből készült poharakat használtak az úrvacsoraosztás alkalmával. A trieri zsinat 1310-ben eltiltotta az üvegből vagy agyagból készített úrvacsorái poharak használatát. Ettől kezdve használatos a nemesfémekből, aranyból vagy ezüstből készült kehely.

A kehely talpas ivóedény. Alakja virágkehelyhez hasonló csésze, mely gombbal ellátott szár közvetítésével talapzaton nyugszik. Az úrvacsorái kehely tartozéka a nemesfémből készült ostyatányér, kehely tányér, latin szóval jelölve: patena. Amint rajzunkon látható ezt fedélként helyezzük a kehelyre. Ezt a tányért használjuk az ostya kiosztásánál.

A keresztyénség első nyolc századában mind a keleti (görög) mind a nyugati (római, latin) egyházban az úrvacsorát két szín alatt osztották ki, ostyát és bort adtak a híveknek. Később a nyugati, vagyis római katolikus egyház csak a papoknak engedte még a két szín alatti úrvacsorázást. A hívektől különböző okokra hivatkozva megvonta a bort, azaz a kelyhet. A középkor vége felé meginduló egyházi reformmozgalom, a huszitizmus, a nép számára visszakövetelte a helyhet. A huszitákat, mivel zászlójukra kelyhet hímeztek: kelyheseknek nevezték.

Állj meg egy percre, és gondolkozz!

...-re várunk

A vihar után a legszebb a napfény, mely mosolyogva ontja melegét.

A fényéért irigylik a virágos mezőt a hideg jégvilágban élők.

A felséges Nap szólja sugarait. Élvezzük! - míg egy újabb felhő, az a gonosz, rút, őnző, mindent megint be nem komorít.

Úgy vágynak fényre az emberek, mint hűvös földbe elvetett szemek.

De a fény helyett a felhők gyűlnek, mert már ismeretlen dolog a szeretet.

Testvérem! Gondoltál már arra, hogy milyen hatalmas jelentősége van a napfénynek az élővilágban? Észre vetted már, hogy milyen csodálatos érzés napfényben fürödni? Láttad már, hogy a sok szép virág hogyan tündököl a Nap sugaraiba burkolózva? És fogott-e el már szörnyű borzongás, amikor a napot iszonyatkeltő fekete felhők takarták el? Izlelted-e már a sötétség hűvös és keserű ízét ? Jártál-e sötét éjszakán az erdőben egyetlen reményt adó fénysugarat epedve várva? Ugye, mindezt átélted már? Vajon az életedben melyik nagyhatalom uralkodik: a sötétség vagy a világosság, a fény ? Ismered-e ezt a szót: szeretet? Nézz csak egy kicsit szét magad körül! Látod a sok szeretet nélkül élő keserű arcot? Most nézz a tükörbe! A te arcod nem ilyen? Nem hiányzik az életedből a Fény? Nem élsz te is komor sötétben ? Látom, kezed ösztönösen nyúl a villanykapcsoló felé! De hol a kapcsoló és hol a fény ? Biztos, hogy a jó kapcsoló felé nyújtod a kezed? Ez nem véletlenül a biztosíték lesz, amivel megszünteted az áramellá(M:I:)

tást? Figyelj rám egy kicsit! Próbáld meg ezt: üsd fel a Bibliádat és olvasd! Rájöttél, hogy mi okozza a sötétséget? Igen, ez az sajnos! Az. ember bűnös volta. De még mindig nincs meg a fény! Próbálsz szabadulni a bűnödtől? Végülis indulásnak jó. Nem megy egyedül? Olvasd csak a Bibliát! Én látok némi fényt derengeni benne: „Isten úgy szeret-_ te a világot, hogy az O egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. "Itt a Fény, testvérem! Talán a te szobád falán is ott fénylik halványan a golgotái kereszt. De ez nem elég. Fogadd Őt a szívedbe, hogy Jézus golgotái keresztje ott tündököljön! Hidd el, ha elfogadod, akkor O örökre be fogja világítani az életedet! De gondolj másokra is! Őket se hagyd a sötétségben, mert „nem azért gyújtják meg a lámpát sem, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy az egész háznak világosságot adjon." És Krisztus a világ világossága! Ő legyen veled minden napon a világ végezetéig! Amen.

Bácskai Zsolt (szegedi ifjúsági kör tagja)

A keresztyén feltámadás-reménység abban különbözik a mitológiaitól, hogy az embert egészen új, az Ótestamentumhoz képest még kiélezettebb módon, a földön való életre irányítja, abba állítja be. A keresztyén embernek - szemben a váltságvallás híveivel - nincs utolsó lehetőségként kiút a földi feladatokból és nehézségekből az örökkévalóságba, hanem az életet el kell szenvednie,^ és a poharat ki kell ürítenie, mint Krisztus („én Istenem, miért hagytál* el engem?”). Amennyiben ezt megteszi, a Keresztrefeszített nála van és ő Krisztusnál. Nem szabad tehát e világot idő előtt hatályon kívül helyezni. Ez közös az Újtestamentumban és az Ótestamentumban. A váltságmítoszok az emberi élet behatároltságának megtapasztalásából [határhelyzetekből] keletkeznek. Krisztus azonban az embert életének közepette ragadja meg.