Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-02-28 / 9. szám

Evangélikus Élet 198S. február 28. GYERMEKEKNEK Mt 15,21-28 A hit próbája Élt Szidon és Tírusz vidékén egy pogány asszony. A pogányok nem hittek az egy igaz Istenben, hanem bálványokat imádtak. Ez az asszony azonban sokat hallott már Jézusról. Tudta, hogy Jézus az Isten prófétája és hogy szere- tetével sok bajba jutott emberen tud segíteni. Amikor ennek az asszonynak a leánya egyszer na­gyon beteg lett és a pogány orvo­sok nem tudtak rajta segíteni, el­ment Jézushoz. Bizonyos volt benne, hogy Jézus meg tudja gyógyítani a leányát. Amikor meglátta Jézust, már messziről így kiáltott feléje: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj raj­tam. Leányom nagyon beteg.” Jézus azonban próbára akarta tenni az asszony hitét és semmit sem felelt. Erre a tanítványok fi­gyelmeztették Jézust: „Bocsásd el őt, mert kiáltoz utánunk!” Jé­zus azonban így felelt nekik: „Én csak Izráel házának elveszett ju­haihoz jöttem, máshoz nem.” Közben az asszony odaért Jézus­hoz, leborult előtte és így könyör- gött: „Uram, segíts rajtam!” Jé­zus azonban így válaszolt neki: „Nem jó a gyermekek kenyerét elvenni és odadobni a kutyák­nak.” Ezzel a sértő kifejezéssel Jézus még inkább próbára tette az asszony hitét. Az asszony azonban nem sértődött meg, ha­nem ezt mondta: „Úgy van Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk aszta­láról lehullanak.” Jézus elcsodál­kozott az asszony hitén és kitar­tásán és így szólt: „Asszony, nagy a te hited. Legyen úgy, amint akarod!” És meggyógyult az asszony leánya abban az órá­ban. Mi már tudjuk, hogy Jézus nemcsak a zsidókhoz, azaz a hí­vőkhöz jött, hanem a pogányok- hoz is, hogy azokat is hitre juttas­sa. A pogány asszony története arról beszél, hogy akik igazán . hisznek Jézusban, azok megta­lálják az utat az egy igaz Istenhez és nemcsak Jézus segítő szere- tetét tapasztalják meg, hanem le tudják győzni azt a választófalat is, amely a hívőket a nemhívőktől elválasztja. Kitartás Vasárnap reggel van. A csa­lád lázasan készülődik. Mind­annyian megyünk a templom­ba. Iparkodjatok gyerekek - szól édesanya -, mert elkésünk az istentiszteletről! Józsi' bátyám rosszkedvűen szólal meg: Miért kell minden vasárnap templomba menni? Egyszer igazán itthon marad­hatnánk! Ma délelőtt olyan jó film lesz a televízió nriűsorá- bah'. Egyszer valóban itthon ma­radhatnánk-szólal meg édes­apa. De ha ma itthon mara­dunk, a jövő vasárnap már sokkal könnyebben döntünk az itthonmaradás mellett. Pár hét múlva pedig már eszünkbe se jut, hogy templom és isten- tisztelet is van a világon! Már úton vagyunk a temp­lom felé, amikor ahya folytatja a megkezdett gondolatmene­tet: Tudjátok gyerekek, ha az ember valamit el akar érni, ah­hoz kitartásra van szükség. Ugye, milyen kitartás kell a szorgalmas tanuláshoz! Ha egyszer elhanyagoljuk a lecke megírását, vagy megtanulását, másnap már sokkal könnyeb­ben megy ez a lustálkodás. S ha valaki megszokja ezt, egész életében ilyen lustálkodó ember marad és nem jut sem­mire. Hasonló a helyzet Istennel való kapcsolatunkkal is - szó­lal meg apa. Jézus egyszer arra intette tanítványait, hogy legye­nek kitartóak, mert csak az lesz igazán Isten boldog gyermeke, aki mindvégig állhatatos ma­rad. Köszönjük neked Jézusunk, hogy kitartásra serkentesz bennünket Add, hogy mi soha ne mulasszuk el a veled való találkozás alkalmát és így min­dig hűséges gyermekeid ma­radjunk! Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE Mt 12,15b-21 ÍME, AZ ÉN SZOLGÁM Isten egészen másképpen munkálkodik, mint azt mi embe­rek elképzeljük, vagy elvárjuk. A megváltás nagy művét is másképpen végezte el Fia, Jézus által, mint ahogy azt a zsidók várták. A zsidók külső hatalommal bíró, a gonoszokat meg­büntető és elvesztő Szabadítót vártak. Jézus azonban, mint Isten alázatos, szenvedő szolgája jelent meg. Ezért vette ajká­ra Jézus mindjárt működése kezdetén a názáreti zsinagógában az Úr szolgájáról szóló ézsaiási jövendölést, s utolsó jeruzsále- mi útja előtt ezt még egyszer megismételte. Azért jöttem - mondta -, hogy beteljesedjen rajtam az Úr szolgájáról szóló jövendölés: íme az én szolgám... A szolga nem önmagára néz, hanem egész életét a másokért való munkára szenteli. Jézus egész élete és működése erről az önzetlen szolgálatról tanúskodik. Már az a tény, hogy ott hagyta isteni trónusát és hozzánk hasonló emberré lett, erről a szolgálati készségről tanúskodik. A menny és a föld ura szegény vándorprófétaként járta Palesztina falvait. A rókák­nak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de neki nem volt hová lehajtania fejét! Minden pillanatát, egész életét mások szolgálatára szentelte. Még az életét sem kímélte. Ami­kor az Atya akarata szerint elérkezett az idő, alázatosan indult Jeruzsálembe, hogy az emberek kezébe kerüljön, akik kiszolgáltatott gonosztevőként bitófára, a keresztre feszítet­ték őt. Mindezt azért vállalta, hogy ezzel lehetővé tegye az embereknek a bűntől való szabadulást, az örvendező, boldog, új életet. A földi szolgák a föld urait, hatalmasságait szolgálják. Jézus nem ilyen szolga volt. Ő elsősorban a szegényeket, a kisemmizetteket, a betegeket, a reménytelen helyzetben levő­ket szolgálta. Ez is az Atya akarata volt. Hiszen a prófécia így szólt: A megrepedezett nádszálpt nem töröm össze, a pislogó mécsest nem oltom ki. Mennyivel más ez az elv, mint a mi gondolkodásunk! A mi gondolkodásunk és a természet rendje szerint is csak az erős marad fenn, a gyenge elesik és elpusztul. Jézus szolgáló szeretete viszont az erőtelenekhez, a gyengék­hez, a bűnben vergődőkhöz hajol le. Nem csoda, ha ez az új elv, a .szegények felé hangzó örömüzenet lett Isten megváltó munkájának az alapja, amely egyszeribe az egész emberiség arculatát megváltoztatta. Jézus ezt a világot megváltoztató, megváltó munkáját nem látványosan, hanem alázatos szerénységgel végezte el. Nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcán - szól az ézsaiási prófécia. Működése elején még csak voltak körülötte hozsán- názó, lelkes emberek, de mire a kereszt szenvedéseire került a spr, csaknem egyedül maradt. Ott sem kiáltozott és hangos­kodott, hanem csak csendben erőért imádkozott. Az emberek gúnyolták, vagy sajnálkoztak rajta. Egyedül az ég elsötétedése és a föld megremegése utalt rá, hogy Jézus alázatos szenvedé­sében világra szóló esemény történt. Ennek a világra szóló eseménynek a következménye az, hogy Jézus az ő szolgáló szeretetének az áramkörébe be tudja vonni az erőtlen, gyenge embert is. Ezzel minden embert képessé tud tenni erre a szolgáló szeretetre. így lett Jézus szolgáló szeretete - Ézsaiás szavaival - a népek reménysége, s maradt azóta is mind máig a világ egyetlen reménysége. Selmeczi János IMÁDKOZZUNK Köszönjük neked Urunk, hogy te szegénnyé és szolgává lettél értünk. Köszönjük, hogy üdvösségünkért nemcsak a szegénységet, hanem a szenvedést és a kereszthalált is vállaltad. Kérünk, vonj be bennünket is szolgáló szereteted áramkörébe, hogy ezáltal mindnyájan megtapasz­taljuk, hogy te vagy ma is a világ egyetlen reménysége. Ámen Egyházművészeti ABC Kereszt: Krisztus jelkép Az egymásra merőlegesen elhe­lyezett, egymást átszelő két geren­da a különböző népeknél ősidők óta alkalmazott díszítő elem. Az egyiptomi művészetben az élet jel­képe a kereszt. A keresztyénség az Üdvözítő feltámadása után Krisztus megvál­tói kereszthalálában ismerte fel Is­ten örök életet teremtő szereteté­nek egyetlen fundamentumát. Ez a felismerés formálta az ókeresztyén művészet minden megnyilatkozá­sát. A keresztábrázolások nem a megfészítés tényének történelmi hirdetői voltak csupán, nem arról tanúskodnak csak, hogy így halt meg a mi Urunk. A keresztyén mű­vészet a maga eszközeivel a kereszt diadalát hirdette. A katakombák falfestményein sokszor babérko­szorúval körülvett keresztet lá­tunk. A babérkoszorú a római ér­telmezés szerint hatalmi jelvény volt és csak a császárt illette meg. A keresztről a művészet nyelvén azt prédikálta az első idők festője, hogy hatalom van benne. „Ne­künk, akik megtartatunk Istennek ereje...” így szólt az apostoli bi­zonyságtétel. Találunk olyan képe­ket is, melyeken Jézus úgy tartja kezében a keresztet, mint a hadve­zér az ő hatalmi jelvényét. A leg­különbözőbb formában ábrázolt keresztek Krisztus hatalmára fi­gyelmeztették a híveket, arra, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, ő az Úr a „ky- rios”. A 692-ben tartott konstantiná­polyi zsinat határozatot hozott ar­ról, hogy a kereszten Jézus testét - latinul corpust - is ábrázolni kell. A korpuszos - Krisztus testét ábrázoló-keresztet feszületnek ne­vezzük. Az első idők feszületéi el­térve a mai feszületektől, a győ­zelmes Krisztust ábrázolták, aki díszes koronával a fején, királyi öltözetben trónol a kereszten, ar­ca a halál felett diadalmas életet hirdeti. A mai időkben látható fe­születek, lehajtott fej, megkínzott test a szenvedő művészet egyik tö­rekvése a győzedelmes, halálon diadalt vett Krisztus ábrázoláshoz való visszatérés. Húsvét a diadal­mas, kereszten győztes Krisztus ünnepe. Jézus követése és a kereszt „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.” Amint a Jé?ust megtagadó Péter mondotta: „Nem ismérem azt az embert.” Ugyanígy kell szólnia önmagához a Jézust követőnek. Az Önmegtagadás nem merül ki csupán az önkínzásban, vagy az aszkézis gyakorlásában. Nem öngyilkosság, mert itt is érvényesül az ember saját akarata. Az önmegta­gadás azt jelenti: Csak Krisztust ismerjük, nem önmagunkat, csak Őt látjuk, Aki előttünk jár, s nem azt az utat, amely nagyon nehéz számunk­ra. Az önmegtagadás azt jelenti újból csak újból: Ő megy elöl - azért -, kapaszkodj bele erősen. Az ember a reá helyezett terhet lerázhatja. Ezzel azonban nem szaba­dul meg a tehertől, hanem sokkal nehezebb, elviselhetetlen terhet hordoz. — A saját maga választotta igát. Jézus mindazokat hívta, akik különböző szenvedések terhét hordozzák. Vessék le igájukat, s vegyék fel az Ő igáját, mely szelíd és könnyű! Az Ő igája, terhe a kereszt. E kereszt alatt járni nem nyomorúság, kétségbeesés, hanem felüdülés és nyugalom - a lélek számára a legnagyobb öröm. Többé már itt nem önmagunk csinálta törvények és terhek alatt járunk, hanem Annak igája alatt, Aki bennün­ket ismer, s Aki velünk együtt az igát hordozza. Igája alatt bizonyosak vagyunk az Ő közelsége és velünk való közössége felől. Ő maga az, Akit az Őt követő megtalál, ha az Ő keresztjét felveszi. Bonhoeffer 170 éve halt meg Leschka István evangélikus lelkész Kiskőrösön a „tízezer” evangélikus közül senki sem tudna erre a kérdésre válaszolni: Ki volt Leschka István? Ugyanígy minden dunaegyházi evangélikus néma maradna e kérdésfeltevésre. Sőt, Prágában sem tudná ma senki, hogy ki volt ez a Leschka István? Talán kronológiailag ki kell magam igazítani, hiszen először Prágát kellett volna említenem. Az Ötlet című hetilap január 21-i szá­mában körképet készített a Magyaror­szágon élő egyházak és felekezetek éle­téről. A cikk hangsúlyt helyez az egyhá­zak pénzügyeire, illetve az államtól ka­pott támogatásra. Az állam és az- egyházak közötti anyagi kapcsolatról Sarkadi Nagy Bar­na, az Egyházügyi Hivatal elnökhelyet­tese is nyilatkozik. Az egyházak kiadá­saik fedezéséhez 75 millió forint támo­gatást kapnak - mondta el az elnökhe­lyettes az interjúban. Ezen kívül hozzá­járul az állam a műemlékek fenntartá­sához és a szociális intézményeket is segíti. Az elnökhelyettes kiemelte: a jelenlegi támogatási összeg a Hivatal megítélése szerint a következő év ki­látásait figyelembe véve - úgy tűnik, nem elegendő az eddigi keretek fenn­tartásához. sztori Bihari Tamás és Falus Tamás a cikk­sorozatban ismertetik az egyházak fel­építését, a hívők becsült számát, az évi költségvetés összegét, a megjelenő ki­adványokat. Emlitést tesznek a levéltá­rak és könyvtárak nehéz körülményei­ről is. A cikkek ismertetik az egyházak és felekezetek különböző adatait. 3520 katolikus templom, 1306 református templom és imaház, körülbelül 500 evangélikus .templom, 40 működő iz­raelita zsinagóga,'a Szabadegyházak tulajdonában 342 templom és imaház van nyilvántartva. Középiskolája csak három egyháznak' van, így a Katoli­kus Egyháznak 8 (2400 tanulóval), a Református Egyháznak 1 (400 tanuló­val), az Izraelita Felekezetnek egy. A teológiai akadémiák száma 6 kato­likus (230-250 hallgató), 2 református (400 hallgató), 1 evangélikus (70 hall­gató), 1 rabbiképző (5 hallgató) és a Baptista Teológia most épül. A szere- tetintézmények egyházi és állami fenntartásban is részesülnek. A Kato­likus Egyháznál 18, Református Egy­háznál 15, Evangélikus Egyháznál 15, Izraelita Felekezetnél 13, Szabadegy­házaknál 5 végzi szolgálatát — állapít­ja meg az Ötlet az egyházak és feleke­zetek tevékenységét részletesen és fi­gyelemre méltóan.ismertető cikksoro­zatában. Az Ötlet kérdésére - Ön mit dobna a perselybe? - válaszolt dr. FRENKL RÓBERT, a Testnevelési Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára- Úgy is kezdhetem a választ, ami ilyenformán könnyű a számomra, hogy én már dobtam az 1988-as per­selybe. Egyelőre jogos az absztrakció, mert a persely még igencsak elméleti - de már nem képzeletbeli I terveink, reményeink szerint azonban 1988-ban valósággá válik. Ebben az esetben na­gyon szívesen, nagy örömmel fizetném be a 35 évi szünet után másfél százados történetét folytató budapesti Evangéli­kus Gimnázium, népszerű, hagyomá­nyos nevén a „Fasor” céljaira azt a szerény összeget, 5000 Ft-ot, amit az egyház felhívása nyomán felajánlot­tam. Hiszen ebben a középiskola-ínsé­ges világban meglehetősen közérdek egy „új” iskola létesülése, méghozzá úgy, hogy az az állam terheit nem növe­li. A „Fasor” hírnevét többek kötött később Nobel-díjat kapott diákjainak köszönheti. Neumann János, egy való­ban új világ, a számítógépes világ meg­álmodója és megalapozója. Munkássá­ga nélkül nem lehetne mai értelemben vett reformokat tervezni, de új Neu­mann Jánosok nélkül nem valósulhat­nak meg a reformok. Talán érthető már, hogy miért do­bom az 1988-as perselybe a „Fasort”. Hadd tegyem még hozzá, hogy a Deák térről is szó van, nevezetesen a leány- gimnáziumról. Az új középiskola ter­mészetesen mind a fasori fiú-, mind a Deák téri leánygimnázium utódja len­ne és ily módon valóban nemcsak ne­mes hagyományok folytatója, hanem új kezdet lehetne az egyház társádalmi missziójában. És ha már fiam lemaradt a Fasorról, 1988-ban középiskolába készülő lányom talán megéri, hogy fa­sori diák lehet... No, a végére csak kiderül az igazság. Igaz, hogy a Pallas Lexikon 1895-ös kiadású, tehát régi, éppen ezért érdemes fellapozni egy egé­szen új kiadású lexikont, mégpedig a Világ Irodalmi Lexikont, amely 1982-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál. Ez a következőket köz­li: „Leska Stefan, Stefan Leschka. Született 1757. okt. 21-én Nitrian- ske Vrbovcén, meghalt 1818. jan. 21. Szlovák nyelvtudós, lapszer­kesztő, irodalomszervező. Evangé­likus teológiát végzett, élete végén lelkészkedett is. Egy ideig a szlo­vák és cseh nyelvű könyvek hivata­los korrektora, majd a Presspurské Nowiny (Pozsonyi újság) c. hírlap főszerkesztője volt. Irt verseket és epigrammákat is, de ezek kevésbé jelentősek. Fő műve: Elenchus vo- cabulorum europaeorum imprimis slavicorum Magyarici usus. (Azoknak a magyar szavaknak a szótára, amelyeket más, európai, főleg szláv nyelvekből vettek át.) 1825. Kiadott evangélikus énekes­könyvet is, anyagot szállított a szlovák J. Palkovic, a cseh J. Dob- rovsky szótárába. Magyar helyes­írási javaslatát, s tiltakozását a nemzetiségi méltánytalanságok el­len a Tudományos Gyűjtemény 1820-ban közölte.” Xz irodalmi le­xikonból ennyit tudunk meg Leschka Istvánról. - Csupán annyi a tévedése ez utóbbi lexikonnak, hogy Leschka István nem „.. .élete végén lelkészkedett is...”, hanem amint elvégezte teológiai tanulmá­nyait Pozsonyban, 1785-ben meg­hívást kap Bukovinába, egy évi lel­készkedés után átmegy Krizliczre, onnan Krabeicre és 1786-ban már prágai lelkész, és később az egész cseh evangélikusságnak superin- tendense, püspöke lesz. Tizenkét esztendőn keresztül tölti be a su- perintendensi szolgálatot. A cseh királyságból 1798-ban visszahív­ják Magyarországra és Dunaegy- házán volt lelkész egészen az 1809- es év végéig. Kiskőrösre 1810-ben érkezett és itt is maradt nyolc éven át haláláig, mely 1818. február 25- én következett be. Több éneke ma is megtalálható a Tranoscius szlo­vák nyelvű énekeskönyvben. Leschka István volt az, aki elő­ször írta meg Kiskőrös városának és az evangélikus egyházközségnek a történetét. Leschka István felesége Laucsek Rebeka sok kiskőrösi gyermek születésekor volt jelen, mint bába­asszony, s az is bizonyos, hogy Pet- rovics (Petőfi) Sándor!! világrajö­vetelénél is bábáskodott! Evangé­likus temetőnkben felállított sírkö­vére ezt írta a hálás szeretet: „Le­gyen áldott emlékezete, mint földi működésé áldott volt!” Befejezésül úgy emlékezzünk Leschka Istvánra, hogy egy Kiskő­rösnek írt versét idézzük: Védd, ó Isten ezt a várost Minden bajtól, veszélytől. Sok jót adtál minékünk most, Sőt arról is meggyőztél, Hogy jó Atyánk akarsz lenni, Jövőben is védelmezni Méltóztass hát velünk lenni, A bajt tőlünk messze űzni, Engedj majdan is ujjongani Hogy ez a nép kiskőrösi. (Szlovákból fordítás) Ponicsán Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom