Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-14 / 7. szám
Evangélikus Elet 1988. február m GYERMEKEKNEK Lk 18,31—43 Vakságból látásra Jézus már három éve tanította tanítványait. A húsvéti ünnepek előtt együtt indultak fel Jeruzsálembe. Útközben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Most felmegyünk Jeruzsálembe. Ott majd beteljesedik rajtam mindaz, amit a próféták megjövendöltek. A po- gányok kezébe kerülök, akik kigúnyolnak, meggyaláznak, le- köpdösnek, megostoroznak és megölnek engem. De harmadnapon majd feltámadok a halálból.” A tanítványok ámulva hallgatták Jézus szavait. Nem értették, miért vár Jézusra ez a kegyetlen, szomorú sors. És ha tudja Jézus, hogy mi vár rá, miért megy fel Jeruzsálembe? Éppen ezek a gondolatok foglalkoztatták őket, amikor Jerikó közelébe értek. Az út mellett egy vak koldus ült. Itt szokott alamizsnát koldulni az úton menőktől. Amikor meghallotta, hogy emberek mennek el mellette, kérdezősködött, hogy kik ezek. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy az úton kíséretével. Amikor ezt megtudta, hangosan kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Akik a közelében voltak, csititani kezdték őt, hogy hallgasson el, Jézusnak most nincs ideje vele foglalkozni. De a koldus erre még inkább kiáltozott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Jézus meghallotta a vak kiáltozását és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor Jézushoz vitték, Jézus ezt kérdezte tőle: „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?” A koldus így válaszolt: „Uram, hogy lássak." Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Láss! Hited megmentett téged." Erre azonnal megjött a vak szeme világa. Boldogan, szinte ugrándozva követte Jézust és dicsőítette Istent. Amikor Jézus kísérete ezt látta, szintén elkezdte magasztalni Istent. A tanítványok pedig ezt gondolták magukban: Nekünk is arra van szükségünk, hogy Jézus megnyissa lelki szemünket, hogy megértsük, miért kell neki a szenvedések útjára lépnie. Tisztelendő bácsi Vacsoránál ül a család. Étkezés közben megszólal Pisti: Édesanya, miért hívják a lelkész bácsit tisztelendő bácsinak? - Honnan jutott ez most eszedbe? - kérdi mama. - Délután együtt játszottam barátaimmal - mondja Pisti. Lacit hívtam, hogy jöjjön el holnap a gyermekórára. Ö azonban ezt felelte: Minek menjek oda? Mire én így szóltam: Tudod, milyen érdekes dolgokról szokott beszélni a tisztelendő bácsi? Ö erre ezt kérdezte: Ki az a tisztelendő bácsi, és miért tisztelendő? És én nem tudtam neki megmagyarázni. Tudod - mondja mama - a tisztelendő azt jelenti, hogy tisztelni kell. Persze, nem csak a lelkész bácsit kell tisztelni, hanem minden embert. De a lelkészt különösképpen is, mert ő az Isten szolgája. Isten üzenetéi és Isten szeretetét közvetíti az emberek felé. Ezért hívják a lelkészeket, már nagyon rég óta tisztelendőknek.Ha ez így van - szólal meg Erzsi nővérem - akkor a püspök bácsi miért főtisztelendő, az esperes bácsi meg nagytiszteletű? Két héttel ezelőtt nagy ünnepély volt templomunban és a felügyelő bácsi így szólította meg á püspök bácsit és az esperes bácsit. A szót édesapa veszi át: Az egyházban különiböző címek vannak. A segédlelkészeket tisztelendőnek, a lelkészeket és espereseket nagytiszteletűnek, a püspököket pedig főtisztelendónek hívják. Úgy tudom azonban, hogy egyházunk vezetősége éppen a múlt év végén megszüntette ezeket a címeket. Jó is, hogy így van. Ne különböztessük meg Isten szolgáit! De mivel az emberek gondolkodásában a lelkész azonos a tisztelendővei, azt hiszem, hogy a tisztelendő elnevezés még nagyon sokáig megmarad. Közli: S. J. A VASÁRNAP í IGÉJE 2Pt 1,3-11 ELMÉLET ÉS GYAKORLAT Az iskolákat gyakran éri az a vád, hogy a fiatalokat csak elméleti ismereteibe tanítják meg, de nem készítik fel őket a gyakorlati életre. Mindez nem csak az iskolákra érvényes, hanem egész életünkre. Elméletben nagyon jól tudjuk, hogyan kellene élnünk, hogy boldogok legyünk, a gyakorlatban mégsem tudjuk megvalósítani. A keresztyéneket is legtöbbször azzal szokták kritizálni, hogy beszélni nagyon szépen tudnak a szeretetről, de képtelenek arra, hogy életükben megvalósuljon ez a szeretet. Mai igénk nem csak beszél arról, ami Isten gyermekeinek életét, azaz kegyességét jellemzi, hanem megmutatja azt a titkot is, hogyan lehet valóság életünkben ez a kegyesség. A keresztyén élet elméletének az a legfőbb tétele, hogy Isten azért küldte el Fiát a világra, hogy benne megmutassa, mi az akarata szerinti igaz élet. Ha Isten gyermekei tudni akarják, hogyan éljenek kegyesen, azaz Isten akarata szerint, nem kell mást tenniök, mint Jézus életére figyelni. S ha ezt tesszük, akkor mindenekelőtt azt látjuk, hogy Jézusban az igaz ember jelent meg közöttünk. A Jézus által megvalósított igaz emberségnek, azaz a keresztyén életideálnak legfőbb jellemzője pedig a szeretet. Jézus bármerre ment, bármit mondott, vagy cselekedett, mindazt a szeretet határozta meg. Szeretetből jött el közénk, szeretetből tanított és gyógyított és - amiről a mai vasárnap evangéliuma szól i szeretetből vállalta a szenvedés és az önfeláldozás útját. Követőinek is ezt az utat kell járniok. Azért szól igénk a testvérszeretetről és minden ember szerete- téről. Mert az igazi szeretet nem személyválogató, hanem minden ember felé egyformán árad. Hogy ez a személyválogatás nélküli szeretet életünkben megvalósuljon, ahhoz mindenekelőtt önmagunk megtagadására, vagy amint igénk kifejezi önuralomra van szükség. Jézus más alkalommal ezt úgy fejezte ki, hogy fel kell vennünk az ő keresztjét. De éppen itt van Jézus szeretete megvalósításának a legfőbb akadálya. Mi bűnös természetünktől fogva jobban szeretjük önmagunkat, mint másokat és ezért képtelenek vagyunk arra, hogy önmagunkat megtagadva önfeláldozó módon szeressünk. Ez a legfőbb oka annak, hogy mi csak beszélni tudunk a szeretetről, de nem tudjuk megvalósítani azt. Jézus azonban nem csak azért jött el hozzánk, hogy példát mutasson, hanem azért is, hogy képessé tegyen bennünket az ő szeretetének megvalósítására. Ez a nagy titok a következőképpen valósul meg életünkben: Amikor hallgatjuk a Jézus szeretetéről szóló híradást, és komolyan vesszük, hogy Jézus önfeláldozó szeretete bennünket is érint, más szóval ha elfogadjuk Jézusnak ezt az önfeláldozó szeretetét, akkor egy csodálatos változás megy végbe életünkben. A Jézus szeretetének átélése és elfogadása - magunk se tudjuk hogyan - képessé tesz benhünket arra hogy Jézus példája szerint éljünk, mely szerint életünk célja és értelme az lesz, hogyan tehetünk minél több jót másokkal, hogyan szerezhetünk minél nagyobb örömöt és boldogságot a körülöttünk élő embereknek. Pál apostol ezt a csodás változást úgy fejezi ki, hogy közösségbe kerülünk Jézus Krisztussal, azaz többé nem is mi élünk, hanem a Krisztus él bennünk. A mai péteri ige ugyanezt így mondja: A Krisztusban megjelent isteni természet részeseivé leszünk. Ha ez a csoda életünkben megvalósul, akkor már nem csak beszélünk a szeretetről, hanem meg is valósítjuk azt és akkor keresztyénségünkben többé nem válik el az elmélet a gyakorlattól. Sebneczi János IMÁDKOZZUNK Bocsásd meg nekünk Urunk, hogy mi sokszor csak beszélünk a szeretetről, de nem éljük azt. Köszönjük, hogy te nem csak megmutatod nekünk szeretetedet, hanem megajándékozol minket isteni természeteddel, hogy mi is olyan önfeláldozó módon tudjunk szeretni, ahogyan te szeretsz bennünket. Ámen Becsületesen imádkozni Ki tudja az Úrtól tanult imádságot - vagy akár mást - imádkozni? Hogy becsülettel imádkozzak, annak életem következetes odaszáná- sa a fedezete. Nem mondhatom: Mi Atyánk - ha lelki elszigeteltségben élek és úgy gondolkozom, hogy a menny az én hitbeli felfogásomnak van fenntartva. Pedig közös Atyánk van. Ha az Atyával való közösségnek nem adom tanújelét naponta. Nem mondhatom: ki vagy a mennyekben - ha csak ennek a világnak dolgaival vagyok elfoglalva és nem gyűjtök kincseket az örök életre. Nem mondhatom: szenteltessék meg a te neved - ha én, aki az Atyáról kaptam nevemet, nem élek megszentelt életet. Nem mondhatom: jöjjön el a te országod - ha én magam nem vágyódom ez után az ország után lelkem minden ízével és nem teszek meg mindent, hogy annak eljövetelét siettessem. Nem mondhatom: legyen meg a te akaratod - ha Isten igéjét megkérdőjelezem, akaratát nem teljesítem örömmel, hanem engedetlen vagyok ép szembehelyezkedek azzal. « Nemmondhatom: mintamennyben, úgy a földön is - ha nem vagyok kész arra, hogy itt a földön életemet az Ő szolgálatára szenteljem. Nem mondhatom: a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma - ha minden elfogadott dolgot nem az Ő kezéből veszek hálásan és nem vagyok kész azokat másokkal megosztani. Nem mondhatom: és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek - ha egyeseket előnyben részesítek, ugyanakkor másokra neheztelek szívemben. Nem mondhatom: és ne vigy minket kísértésbe - ha szándékosan olyan helyet foglalok el vagy megmaradok olyan helyzetben, amelyben könnyen kísértésbe esem. Nem mondhatom: de szabadíts meg minket a gonosztól - ha lelki életemben nem vagyok kész az imádság fegyverével küzdeni. Nem mondhatom: mert tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen - ha ezt az indoklást és dicsőítést nem hiszem és nem ismerem el. Ismeretlen német szerzőtől Közreadja: GöUner Pál Olvasóink verseiből mm Az Ökumenikus Imahét emlékére - 1988 Testvér, én nem kérdezem melyik a te templomod,- a harangok egyformán üzennek. Azt sem kérdezem, mely vallásban jutottál hitre, ez mind lényegtelen. A lényeg: sugárzó hited és alázatod, s boldog vagyok, hogy-a-te keresztvetésedben — és az én főhajtásomban egyaránt jelen van Krisztus. Testvér, te se kérd számon protestáns puritánságom, ami benned szép, az bennem egyszerű, de örök értékké ötvözheti a hit, Krisztus közös nevezőre hozhatja egyházait. Testvér, ne kísértsen a múlt, fogadjuk el egymás jobbját, a mában mindent feloldhatunk. Legyen jobbító kovász, ízesítő só, világitó gyertya közös szolgálatunk. Ki-ki saját helyén, ott legyen hűséges. Mint jó keresztyén, ott formálódjék szilárd téglává, s ha megedződött a Lélek által, * ott épüljön erős fallá, testvéreivel együtt Krisztus testévé, tartó boltozattá. így lehetünk valamennyien bűnös, kövekből - szolgáló emberek, konok téglákból - megszentelt életek Isten tenyerében, és alkalmatos időben egységet munkáló eszközei az Úrnak, aki végtelen bőségéből tölti meg mécseinket, korsóinkat. S ha csordultig megteltünk égő szeretetével, adjuk tovább azt szavaink és kézfogásunk ' melegével. Szigeti Györgyné Szarvas VALLOMÁSOK FINNORSZÁGRÓL CQ Képes Krónika a Deák téri gyülekezetről QQ Kedves és értékes kötettel ajándékozta meg a magyar olvasóközönséget Finnország önállóságának 70. évfordulójára a Kalevala Baráti Kör. „Vallomások Finnországról” címen gyűjteményes kötetet jelentetett meg, amelyben megszólaltatott néhány, legnagyobbrészt „öreg” Suomit járt magyar embert finn emlékeiről. Tudósok, írók, költők, publicisták tisztes körében - akiket jórészt már a napi sajtó is felsorolt - három evangélikus lelkészünk is szerepel. Mind egykori stipendián- saink. A 18 szerző visszaemlékezéseit Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára meleg hangú előszava indítja, majd Arto Mansala finn nagykövet tanulmánynak beillő cikke követi, aki igen átfogón ismerteti Finnország helyét a mai világban. Ezután következnek az egészen egyéni hangú vallomások régi finn tapasztalatokról és élményekről. Ezeknek sorában találjuk három lelkészünk írását. Csepregi Béla vall arról, hogyan bábáskodott Anna- Maija Raittila magyar irodalmi kapcsolatainak és műfordítói munkájának kifejlődésében. Több ez, mint „bábáskodás”, hiszen az irodalmi légkörteremtéstől Illyés Gyulával a tihanyi nyaralóban létrehozott találkozásig sokkal több rejlik. Dedinszky Gyula, a ma 83 éves lelkészünk mosolyt keltőn szép emlékezését olvashatjuk a húszas évek első stipen- diánsútjáról, ami egyben értékelése is a stipendiáns-csere megindulásának. Koren Emil Helsinki szobrai mögé rejti s onnan hozza elő rendkívül bő emlékeit a második hazává vált északi földről. Kár, hogy ezek az írások a megszabott terjedelem és arányosítás miatt csak rövidítve kerültek, a kötetbe. A magyar sajtóban megjelent számtalan finn tárgyú termék mellé örömmel tesszük ezt a kötetet is a magyar evangélikus sajtóban megjelent Suomi- ról szóló cikkek, tanulmányok, könyvek sorába, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy egyházunk kezdettől fogva „bábáskodott” e szép testvériség mellett. Insula Látherana címen a Deák téri gyülekezet történetének átfogó képes krónikáját jelentette meg az egyházközség dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor összeállításában és szövegével, dr. Hafenscher Károly lektorálásával. A könyv a. „Képek a Deák téri Evangélikus Gyülekezet kétszáz éves történetéből” szerény alcímet viseli. Szerénynek mondom, mert hogyan is férhetne el viszonylagosan is kétszáz esztendő eseményeinek képanyaga röpke 160 oldalon, alig több mint kétszáz fotóval és 12 oldalnyi szöveggel. Szerény azért is, mert úgy tűnik egyetlen gyülekezet történetéről szól, pedig az egész ország evangélikusságának egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb gócáról szól, ahová bőven sűrűsödtek két évszázad egész hazánkra kiterjedő egyházi eseménysorozatai, irányító vezéralakjainak működése mind egyházi, mind kulturális területen. Az Insula Lutherana tömörebb és jobb cim a tartalom megjelölésére - ha értenénk úgy latinul, mint eleink értettek. Mert az insula szigetet jelent. Kétszáz évvel ezelőtt az volt a gyülekezet egy éppen hallatlan fejlődésnek indult település, város eladdig teljesen elkatolizált társadalmában, a Türelmi Rendelet leINSULA LUTHERANA Képek a Deák Úri Evangélikus Gyülekezet if kétszáz . ; hetőséget teremtő világában. De az insula azt is jelenti, hogy az összefutó utcák, háztömbök között létesített központ, ami góccá, összefogó hellyé lett. Egyházvezetők, püspökök szolgáltak itt, akiket a történelem formált, s akik a történelmet formálták. Eszmék, gondolatok és törekvések értek itt cselekvéssé, amely kihatott az egész egyház gondolkodására és arculatára. Insula volt a szó teljes értelmében. Érdemes külön kiemelnünk a szövegi rész minden rövidsége ellenére is rendkívül tárgyilagos, pártatlan, eseményhű és teljes képet adó feldolgozását, arányos felosztását, példamutató látásmódját. Nem a szerző és összeállító hibája, hogy a képanyag a szöveghez mérten nem olyan teljes. Sürgetőn hirdeti, hogy egyházunk egyre gyarapodó kézirat, könyv és műtárgygyűjteményéből még hiányzik a feldolgozott fényképtár. Ennek ellenére meglepőn jó a kötet képgyűjteménye is. Öt korszakban csoportosítja a könyv a gyülekezet történetének képanyagát, s mindegyiket rövid bevezetéssel lát el. Ezenkívül olvasható „A kezdet” bevezető része, s „a gyülekezet ma” zárófejezete. Az egész szöveganyag német fordítása zárja ezt a minden hívünknek asztalára odakívánkozó könyvet. A történelmi sorrenden túl feltárja a kötet azt is, hogy milyen mértékben lett „insulává” a Deák tér egész egyházunk és a magyar kultúra számára is művészetben, muzskában, történelmünk tárgyi emlékeiben is. Figyelmeztetés ez mindnyájunknak históriánk még elérhető és megfogható emlékeinek megőrzésére, becsülésére, fényképanyagunk gyűjtésére, hiszen a ma eseménye holnap már történelemmé válhat. Koren Emil
