Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-04 / 49. szám
53. ÉVFOLYAM 49. SZÁM 1988. DECEMBER 4. Advent 2. vasárnapja EVANGÉLIKUS HETILAP Ara: 5,50 Ft Dolgozz úgy, mintha örökké élni akarnál s mégis vedd úgy, mintha ebben az órában meg kellene halnod. Ez az, hogy: derekunk legyen felövezve, mikor a Vőlegényt várjuk. Luther Az ítélet közeledtének fészültségében Ádventben Jézust várjuk, aki újra eljön. Amint első jövetelét, előre meghirdették, akként má- södik eljövetele sem érhet bennünket váratlanul. Ő maga szól róla. Újra eljövök hozzátok. (János ev. 14,18) Jézus másodszori érkezésére készülünk. Ahogy a példázatbeli menyasz- szony okos barátnői elegendő olajat vásároltak mécsesükbe, hogy éjfélig kitartson fénye, amikor a vőlegény megérkezik, úgy kell vigyázva életünk fényével világítani és melegíteni. Világítani, hogy tűnjék a közöny, az embertelenség, a gyűlölet sötétje belőlünk és környezetünkből. S közben állandóan növekedjék a hit, a tiszta emberség, a megértés és a szeretet fénye közöttünk s életünkben. Melegíteni, hogy kever sebb legyen a hideg szívű ember, a didergő magányos lélek. Van-e elég olaj mécsesünkben, messze világít-e, hogy a fényénél tájékozódhatnak emberek? Sokakat melegít-e, hogy közösségünkben otthonra találjanak a hajléktalanok, a száműzöttek, a menekültek? Csak aki felkészült, aki világít és melegít, az részesül a Vőlegény örömében, a visszatérő Jézus közösségében. Jézus másodszori érkezése egybeesik életünk számadásával. Amint a földi életben diákként megkérdez bennünket a tanár, beosztottként a felettes, gyermekként á szülő tetteinkről, úgy kell azon a napon Urunk elé állni, hogy beszámoljunk cselekedeteinkről, egész életünkről. De ki az közülünk, aki nem gondol félve e számadásra? Hiszen terhelnek bennünket mulasztásaink, hány konfirmandus az Úrtól tanult imádságot is az első együttléten kóstolgatja. Vádolnak bűneink: meggondolatlan beszédünk, amikor megszóltunk másokat, felelőtlen tetteink, amikor kárt okoztunk egyénnek és közösségnek, kételkedésünk, amikor nem mertük egészen Istenre bízni magunkat. Mit tehetünk mégis? Nem kesergünk világ végét váró lemondással, nem katasztrófák tragédiáiból akarjuk megtudni, mikor jön el Urunk, Nem számítgatjuk. életünk jobbrafordulásának esélyeit. De belefogózunk a Végtelenbe, aki maga az örök kegyelem. Szebik Imre Felkészülés növekvő feladatokra Evangélikus Szeretetszolgálatunk legmagasabb irányító testületé a „Diakóniai Tanács” az a hely, ahol elszámolunk a végzett munkáról és megtervezzük a „holnap” tennivalóit. A november 14-i ülésen az volt a jellemző, hogy elsősorban a gyülekezeti diakóniai szolgálat feladatairól tanácskoztunk. Itt jelentkeznek ugyanis mai életünk, - társadalmunk - legégetőbb gondjai, mint a gyermek- és ifjúságvédelem, s ehhez kapcsolódva a családvédelem, még általánosabb formában az egészségvédelem (egészséges életmód: dohányzás, alkoholizmus, drogfogyasztás elleni küzdelem) kérdései. De ugyancsak a gyülekezetekben jelentkezik a betegek, öregek, magányosok házi beteggondozásának feladata is. Mindehhez feltétlenül a gyülekezetekben kell Szeretetszolgálatunk új munkásait kiképeznünk! Első lépésként ma ez még talán csak annyit jelent, hogy ahol igény és lehetőség van rá, összegyűjtjük azokat a híveinket, akik vállalkoznak szeretetszolgálatra*, - és szám- bavesszük a feladatokat. De utána nyomban el kell kezdenünk ezeknek a híveinknek lelki- de egészségügyi felkészítését, s megkeresni A Katolikus Püspöki Kar és az Ökumenikus Tanács ülése November 15-én ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa Közös Bizottsága Budapesten. A résztvevők foglalkoztak a Miatyánk, az Apostoli és a Nicea- Konstantinápolyi Hitvallás ökumenikus fordításának fogadtatásával. Ugyanakkor szorgalmazták ezeknek a közös szövegeknek a bevezetését minden egyházban, különös tekintettel az 1989. január 15-20. között tartandó imahétre. Örömmel vette tudomásul a Bizottság az ökumenikus imahétre készülő énekfüzet-tervezetet, amelyet a különböző felekezetek egyházzenészei állítottak össze a Bizottság felkérésére. A Bizottság reménységét fejezte ki, hogy az imahét tovább mélyíti a különböző felekezetekben élő egyházak egységét. számukra azokat a lehetőségeket, ahol sajátos „gyülekezeti szolgálatukkal” be tudnak kapcsolódni a saját lakóhelyük szociális gondozási „hálójába”. - Ehhez kapcsolódva lett egyre világosabbá előttünk, hogy a diakóniai munkásképzést - az intézményeinkben dolgozók részére és az azután munkába állók részére is, - sürgősen újra kell kezdenünk. Szeretetintézményeink jövőbeni sorsa ugyanis javarészt attól függ: lesznek-e vállalkozó fiatalok erre a szolgálatra?! Komolyan előjött Szeretetszolgálatunk anyagi feltételeinek (épületek, pénzügyi fedezet) biztosítása is. Erre azonban nemcsak szeretetin- tézményeinél kell előrelátóan gondolnunk, hanem a többi „munkaág- nál” is, mint a „Lelki-segély Szolgálat”, és elsősorban szükséges ez a gyülekezeti szeretetszolgálatnál. Megbeszélésünk során sok javaslat is elhangzott, amikből most csak néhányat hozunk elő: p) Diakóniai Testvérközösség - lenne talán annak a szervezetnek a neve, amely az intézményeinkben és a gyülekezeteinkben szeretetszolgálatot végzők között ápolná a testvéri kapcsolatokat. Terveit jövő tavaszra szeretnénk elkészíteni. b) Finn-magyar diakóniai kapcsolatok létrehozását tervezzük, - beleépítve a „testvér-gyülekezeti” - már meglévő közösségi életbe. c) A diakónia hazai történetének „olvasmányos” megírására pályázatot írtunk ki Teológiai Akadémiánk hallgatói között. - d) Ugyancsak pályázatot hirdetünk egyházművészettel foglalközó testvéreink részére „diakóniai embléma” tervezésére, - ami jellemezné egyházunk SzeretetszolgáDiakóniai offertórium Advent 2. vasárnapján egyházunk népe hálaráldozatát diakó- niai szolgálatunk támogatására adja. Ezen a vasárnapon, karácsony küszöbén beteg gyermekeink, öregeink állnak figyelmünk és imádságaink középpontjában. S azok a munkatársaink - el ne feledkezzünk róluk sem -, akik éjjel és nappal ápolják, gondozzák, segítik, s ha kell vigasztalják és bátorítják őket. Erre a szolgálatra kérjük híveink anyagi áldozatát. latát, - és jelvény, meg plakett is készíthető lenne belőle. - e) A jövő évi Diakóniai Konferencia színhelye: Pápa és környéke lenne - szeptember, vagy október hónapban. Előre is köszönjük a „befogadást” és imádkozzunk, hogy áldás maradjon nyomában. - f) Ennek a vasárnapnak a Diakóniai Offertóriuma a balassagyarmati és a pécsi Szeretetotthonok építési, korszerűsítési munkáit segíti majd. Isten áldása legyen az adakozókon és adományaikon. - g) A végére hagytam, bár jelentőségét tekintve javaslataink elejére tartozik: a Diakóniai Tanács létrehozott egy olyan tanácsadó-irányító állandó bizottságot, amely Egyházunk Szeretetszolgálatát vezeti a jövőben. Nem más ez tulajdonképpen, minthogy az eddig „egyszemélyes diakóniai osztály” végre elkezdi a maga normális munkáját. - így legyen egyre több Testvérünknek szívügye Egyházunk diakóniája! Csizmazia Sándor Debrecen ünnepelt Szerény kezdettel, mindössze egyetlen, lutheri szellemben tanító pedagógussal indult el a debreceni reformáció nevelésügye. Nevét sem tudjuk bizonyosan, talán Bálint pap volt ő, 1538-ban, alig nyolc évvel az Ágostai Hitvallás megszületése után. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen még több év után is - közelebbről 1545-ben, amikor a város gyülekezete Dévai Mátyást maga közé fogadta - Fráter György királyi helytartó a részleges debreceni országgyűlésen kimondatta, hogy „senki se tűijön meg birtokain lutheránpst”. A Dunántúlról ide menekült Enyingi Török család védelme azonban mindjárt kezdetben biztonságos menedéket nyújtott, Luther, majd halála után Melanch- thon szelleme egyre több magyar diákot vonzott Leucorea híressé vált egyetemére, az Elba-parti Wit- tenbergbe. Igaz, a „Praeceptor Germaniae” elhunytéval a harmadik szellemóriás, a zürichi Buliinger Henrik hatása lett a legnagyobb, ám a wittenbergi coetus iskolai rendje és törvényei sok nemzedéken át megszabták a debreceni schola fejlődésének irányát. A fokozatosan kollégiummá terebélyesedett iskola alsó-, közép- és felsőfokú oktatása és nevelési Nincs hazánknak egyetlen más városa sem, amelynek falai között 450 esztendőn át folyamatosan, mindmáig működött volna protestáns iskola. Bennünket, evangélikusokat a sors - de így is mondhatnám: az Igaz Bíró - súlyosabban megpróbált és megítélt. Körös-körbe elvesztettük sokáig féltve Őrzött, majd eléggé meg nem becsült veteményeskertjeinket Most, amikor fővárosi iskolánkat visszakapjuk, kétszeres figyelemmel és megbecsüléssel fordulunk a „kálvinista Róma” ősi kollégiumának jubileumi öröméhez. tevékenysége a 17. század folyamán kitört a merev ortodoxia béklyóiból, egyre inkább az angol és holland puritanizmusnak, majd a felvilágosodásnak a hatása alá került. (Az ősi épület 1802-ben tűzvész áldozata lett, - abban tanított 320 évvel ezelőtt egyik anyai ősöm, Komáromi Csipkés György is). A ma látható Kollégium impozáns épülete 1816-ban készült el klasszicista stílusban, 1977-ben fejeződött be teljes renoválása. Falai között van a Teológiai Akadémia, a Református Gimnázium, mindkettő Intemátusa, a 600 000 kötetes Nagykönyvtár, az Iskolatörténeti és Egyházművészeti Múzeum és a Levéltár. Aki itt megfordul, nem vonhatja ki magát a puritán méltóságot sugárzó hatása alól. ArBevonulás ra pedig mi külön is felfigyelhetünk, hogy Kossuth Lajos 1849 áprilisában a Kollégium imatermében, a nemzetiszínű zászlóval díszített Oratóriumban mondta ki a Habsburg ház trónfosztását, és itt ült össze 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlés. A kétnapos jubileum első napján, november 11-én ünnepi istentisztelet volt a zsúfolásig megtelt Nagytemplomban. Dr. Kocsis Elemér püspök igeszolgálata után dr. Gaál Botond főigazgató, akadémiai dékán köszöntötte a vendégeket, akik között dr. Tóth Károly, Kürti László és Ko- vách Attila püspökök és a tizenkét tiszteletbeli doktor társaságában megjelent Pozsgay Imre államminiszter, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hi„Krisztus se szenvedett annyit a kereszten, mint én”, hangzik a keserű megállapítás szenvedők ajkáról. Aki tapasztalta már életében az „áradat” erejét, az nem fölényeskedik a szenvedést, a próbát átélővei szemben. Az áradat, az özönvíz többféle formában jelentkezhet életünkben: betegség, félelmek, halálfélelem, magány, szerettünk szenvedése, halála, családi feszültségek, öngyilkossági kísértés, a hitetlenség pokla stb... „a halál árnyékának a völgye”, „a nagy mélység”, „a halál köteleinek” a szorítása. Aki ezeket átélte vagy átéli, tudja, hogy ezek nem „szép” zsoltár sorok, hanem kemény valóság. Amikor az ember eljut erejének, tűrésének a határáig és úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Végleg összecsap az áradat a feje fölött. „Az Úr trónol az áradat fölött”. Az élő,Isten Ura a káosznak, a háborgó tengernek, a halálnak! Térj magadhoz, drága Sión, Van még neked Istened! Ki Atyádként felkaroljon S szivét ossza meg veled. (263-as énekünk) Nagy örömhír a jánosi ige: bár a szívünk elitéi, az ISTEN MÉGIS nagyobb a mi szivünknél. (IJn 3,20) Erősebb minden „áradatnál”! Azt természetesen Isten színe előtt őszintén át Gyöngyszemek a zsoltárokból Az Úr trónolj az áradat fölött... Az Úr erőt ad népének Az Úr megáldja népét békességgel. Zsolt 29,10-11 kell gondolnunk, hogy az „áradat” miért jelentkezik életünkben. Lehet, hogy bűneink logikus következménye, jogos ítélete (özönvíz), lehet a bűn, a sátán a világ hatása életemre, de lehet Istentől megengedett próba, józanitás, formálás is. Nem mindegy, hogy miről van szó, de nem is lehet mindig ezeket szétválasztani, az viszont tény, hogy az Úr tud róla, fölötte áll. Sőt nem egyszerűen „trónol” mozdulatlanul, közömbösen nézve vergődésünket, hanem az Úr érőt ad népének. Óriási isteni düna- misszal, erővel megadhatja a szabadulást. De ehhez elengedhetetlenül szükséges az igazi, őszinte megtérés. Bűnismeret és bűnbánat. Kérés, zörgetés, kiáltás. A kereszten az egyik lator őszintén vallja: Mi ugyan méltán. (Lk 23,11) Az tény, hogy a szenvedőnek elsősorban szeretetre van szüksége, de ezzel a megtérés szükségességét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ilyen megtérést az Isten megáldja tőle való születéssel. Akiben így valóságosan megszületik az ő uralma, országa, az tudja, mit mond, amikor igy köszön: Erős vár a mi Istenünk! (Zsolt 46) Ez a vár nem „álomvár” hanem az élő Isten mozdíthatatlan királysága bennem. Ez az áradat közepén is biztosan áll. (bárka). Erre sok-sok elődünk élete is bizonyíték: Pál apostol, vértanú keresztyének, Luther, Albert Schweitzer, Sztehlo Gábor, Bonhoeffer, Luther Martin King, Kolbe és még sokan és ebben a sorban Te is ott lehetsz Testvérem! Ez nem kivételes „avatott” szenteknek adatik meg, hanem bármelyi- kőnknek, aki „hisz a Fiúban”. Ennek természetes következménye, hogy az „Úr megáldja népét békességgel.” Nem azt mondja az Ige, hogy a hivő embert nem éri el az áradat, hanem azt, hogy emberfeletti erőt, békességet kap az igazán megtérő. Békességet, amely csak Tőle jön, amely nem világi eredetű, meghalad minden értelmet és nem múlik el. Tehát igaz-e az, Krisztus se szenvedett annyit a kereszten, mint sokan állítják magukról. Ha a lényeget kihagyjuk, igaz is lehet. Sokan éltek át hasonló testi szenvedéseket, mint Krisztus. De a lényeg‘az, hogy a szent, bűn télén Isten Fia vállalta önként az átkot, a poklot, bűneink büntetését értem és érted, így lett kiváltónk, Megváltónk a bűn, a halál, az ördög hatalmának sötét birodalmából! Az Isten annyira szeret Téged is, aki ugyan méltán szenvedhetnél bűneid miatt örökkön örökké, hogy egyszülött Fiát adta oda érted kínra, halálra. Szeretett Testvérem! Az Isten nem ember, hogy hazudjon. Nem csap be. Nem benne van a hiba. A halál árnyékának a völgyében is keress, kérj, zörgess, kiálts és teljesen bízd rá magad a könyörülő Istenre! Ennél többet ember nem mondhat. Szeverényi János vatal elnöke, Sarkadi Nagy Barna elnökhelyettes, Bai László főosztályvezető, dr. Szabó Magda írónő, a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka, a megye, a város és kulturális életünk sok más vezető egyénisége. Az ünnepi megemlékezést dr. Makkai László professzor, akadémikus tartotta. Kodály Psalmus Hungaricus- ának nagyszerű előadása után került sor az Akadémiai Közgyűlésre, amelynek keretében három nyugat- és egy keletnémet, két amerikai, két holland, egy svájci, egy skót tudós mellett dr. Nagy Gyula püspökünket és dr. Ujszászy Kálmán ny. professzort, gyűjteményi főigazgatót Gaál Botond dékán ősi latin liturgiával a református egyház tiszteletbeli doktoraivá avatta. A dél-afrikai dr. Allan Boesak főtitkár, a Református Világ- szövetség elnöke és az erdélyi dr. Gálfy Zoltán nem tudott a nekik is felkínált díszdoktorátus ünnepségén részt venni. A változatos és gazdag program díszebéddel, köszöntésekkel és esti egyházzenei hangversennyel folytatódott. Ezen az első napon egyházunk részéről megjelent dr. Harmati Béla püspök, Lehel László ökumenikus főtitkár, Akadémiánk képviseletében pedig magam és dr. Cserháti Sándor prodé- kánunk. November 12-én, másnap tudományos ülésszak kezdődött a Kollégium Dísztermében. Öt külföldi és öt hazai előadót kért fel a református egyház elnöksége, hogy különböző oldalakról világítsák meg a nap főtémáját: „A protestáns iskolázás kialakulása a történelmi Magyarországon a 16. és 17. században”. Magam a magyar és német nyelvű evangélikus iskolázás hazai kezdeteiről szóltam. Musay Gergely dunántúli püspök szavait idézve rámutattam arra, hogy „az világon vitézkedő Ecclesiának veteményes kertjében”, a Scholák- ban a Kárpát-medence magyar és német diákjai Soprontól Bártfán keresztül Brassóig részesülhettek Luther és Melanchthon életében az értelmes és ékesen szóló kegyesség (sapiens et eloquens pietas) refor- mátori elvének kettős célkitűzésű pedagógiai gyakorlatában. Debrecenben Reményik Sándor szavai visszhangoztak bennem: Ne hagyjátok a templomot és az iskolát! Fabiny Tibor
