Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-27 / 48. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 53. ÉVFOLYAM 48. SZÁM 1988. NOVEMBER 27. Advent 1. vasárnapja r Kiáltó szó vagyok. Hírnök, kit Ura előreküldött sür­getni, hogy készítsetek utat magának az Úrnak, aki mögöttem jön. Félre hát mindennel, mi útját állhatná Rakjatok le minden bűnt, - a durváját is, de főként a lelki bűnöket, amelyek, bár rajtuk a szentség lát­szata, leginkább gátolják a Királyt hozzátok - jötté­ben. Fogadjátok örömmel. Engedelmeskedjetek néki. Higyjetek benne. Keresztelkedjetek meg. Ha megte­szitek, áldottak vagytok Isten előtt. Bűnbocsánatot nyertek... Luther V J A várakozás feszültségében Nemcsak ádventben, igazában mindig várakozásban élünk. A kicsi gyermek várja, hogy át­lépje az iskola küszöbét. A kö­zépiskolás érettségi utáni terveit szövögeti. Várja - feszültséggel teli heteken át - sikerült-e álmait valóra váltania. A sorkatona vár­ja, hogy szabadságra utazhasson és viszontláthassa a szülői hajlé­kot. A menyasszony várja távol­ban levő vőlegényét, s a találko­zás öröme betölti ázívét-lelkét. A nagyszülő váija, hogy gyerme­kei az unokákkal meglátogassák. A beteg a gyógyulást, a vándor a napkeltét, a halál révpartján álló az örökélet pirkadatát várja. Emeletes házak irodáiban a beosztott felettese elismerését, a vezető vállalata helyzetének ked­vezőbb alakulását várja. Az édes­anya az élet hajszája ritmusának csökkenését. Mindnyájan nyu- godtabb kort, több állandóságot, nagyobb biztonságot várunk. A várakozás feszültsége betölti mindnyájunk szívét. S közben a mindennapok egy­hangúságában ünnepre, ünnepi meghitt órákra várunk. Advent időszaka magában hordja az ígé­retet. Közeleg az ünnep beteljese­dése. A várakozás értelmet kap, az idő vonatja az ünnep állomá­sához érkezik. Az ünnep ugyanis kikapcsoló­dás hétköznapjaink fárasztó ro­hanásából, idegőrlő lármájából, s lélekvesztő közönyéből. Ugyan­akkor bekapcsolódás az Istennel való közösség áramkörébe. Mert az ünnep, több mint pihenés, több mint szórakozás, több mint uta­zás, több mint ismeretszerzés, több mint gyönyörködés a terem­tett világ szépségében. Az ünnep visszatalálás ahhoz a Krisztushoz, akit várunk. Nélküle életünk kihunyt parázshoz, árva parlag földhöz, s földre kifolyt bor­hoz hasonlít. Vele izzó tüzes szere­tet, gazdagon termő élet, s erőtől acéjozott akarat részesei leszünk. Érthető, ha várjuk. Szükséges, hogy várjuk. Hadd teljék meg életünk szépséggel, valós érték­kel, Jézussal magával. Szebik Imre „Könnyű neked!” - hal­lottam már többször is kol­légáktól, barátoktól - mert olyan vidám tudsz lenni, mint akinek semmi gondja nincs. Már kezdtem magam szégyellni, amiért olyan ter­mészetesen vidáman visel­kedtem - talán komolyta­lannak néznek. Ez a zsoltár azonban újra megerősített abban a hitben: Isten aján­déka az öröm, a vidámság. Nem volt gondtalan élete a zsoltárírónak sem, erről árulkodnak előző sorai. Ko­moly, önmarcangoló imádságok, bűn­vallások, bocsánatkérések és Isten útjá­nak megismeréséért folyó könyörgések előzték meg ezt a felismerést, nem ő maga, hanem az Úr teremti meg benne a békességet, az örömöt, a hálaadásra kész szívet. Nemarérf vidám, mert meg­segítette őt az Úr, hanem azért, mert meghallgatta esedezését, és Isten cselek­véséből a szenvedő ember megértette, hogy bármikor bátran és bizalommal fordulhat az Úr felé. Könnyű volt neki örvendező, hálaadó zsoltárokat írni, énekelni, hiszen az Isten mindig megse­gítette - mondhatná rá bárki.- Próbálja meg az erős, magabiztos, jólszituált em­ber így dicsérni az Urat: „Erőm és paj­zsom az Új, (csak) benne bízik szívem”. Ez nem biztos, hogy szívből jövő mon­data lesz. Próbálja meg a beteg, szenve­dő. alázatos hivő ember ugyanezt szív­ből kimondani - ő tapasztalni fogja, hogy Isten ereje, szeretete, hűsége, jósá­ga segíti át minden nehézségen. * Aki pedig valóban felfogja Isten sze- retetét, hálás és örömteli szívvel tekint előre, mert biztos, erős kézben érzi az életét. KÉSZÍTSETEK az urnák útját. . Rónay György Advent első vasárnapja Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra mar. De ha hozzám jössz, pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán, Nem voltál rest naponta jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet! Nemzetközi egyházi tanácskozás Budapesten Budapesten tartja záróülését no­vember 26. és december 2. között a két legnagyobb felekezeti világ- szövetség, a Lutheránus Világszö­vetség és a Református Világszö­vetség Közös Dialógus-Bizottsága. Ezt a közös testületet 1985 elején azért hívta létre a két világszövet­ség, hogy egyfelől felmérje az evan­gélikus és református egyházak közötti kapcsolatok helyzetét vi­lágviszonylatban; másfelől részle­tes javaslatokat dolgozzon ki e kapcsolatok erősítésére (elsősor­ban a szószék- és úrvacsora közös­ségre) Észak-Amerika, Latin- Amerika, Ázsia és Afrika reformá­ciói egyházaiban. Európában ugyanis már a múlt évtizedben megtörtént ez a lépés a Leuenbergi Egyesség aláírásával. A zárótanácskozást a Bizottság társelnökei, dr. Nagy Gyula püs­pök és dr. James B. Torrance refor­mátus teológiai professzor (Aber- deen-Skócia) vezetik. Ismert teo­lógiai szakértők jönnek el, Buda­pestre Európából, Észak-Ameri- kából, Ázsiából és Afrikából erre a nemzetközi találkozóra. Dr. Fekete Zoltán országos felügyelő temetése November 9-én, szerdán 13 órakor a Farkasréti temetőben temették el dr. Fekete Zoltán országos felügyelőt. A temetési szertartást dr. Nagy Gyula és dr. Harmati Béta püspök és Szirmai Zoltán fasori lelkész, pesti esperes végezte. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevé­ben Hecker Frigyes metodista szuperintendens, a Kertészeti Egyetem nevé­ben dr. Hargitai László, tanszékvezető egyetemi tanár, a Talajtani Társa­ság nevében dr. Szabolcs István elnök búcsúzott a ravatalnál. Énekelt a Lutheránia férfikara. A temetésen részt vett a Teológiai Akadémia tanári kara, a lelkészi karból számosán, a testvéregyházak képviselői, a magyar tudományos élet számos tagja és népes gyülekezet az ország minden tájáról. Államunk képviseleté­ben jelen volt Sarkadi Nagy Barna elnökhelyettes, Bai László főosztályve­zető és dr. Vass György főelőadó. Dr. Fekete Zoltán testvérünk kopor­sójánál nem a fájdalom, a félelem, az elmúlás panasza az, amivel tőle búcsút veszünk. A búcsúzás nehéz órájában e ravatalnál Isten igéje szól hozzánk: va­lami egészen másról, mint emberi gon­dolataink! - mondotta az igehirdetést végző Nagy Gyula püspök, aki textusát János evangéliumából vette, a 14,1-3 verseit olvasta fel. Beszédét így folytat­ta: „Jézus most hallott igéje, amely drága halottunknak mindig kedves bibliai igéje volt és gyászjelentésén is áll, arról beszél, hogy személyes éle­tünk a „földi hajlékból” átível az örök­kévalóságba. „Az én Atyám házában sok hajlék van... elmegyek, hogy helyet készítsek néktek!” Az istenhívő ember nem félelemmel, hanem reménységgel tud szembenézni az utolsó nagy ellenféllel. Hisszük és valljuk, hogy a halál nem a legvégső állomás, hanem átmenet a sötét kapun a végső örök otthonba. „Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek... és ma­gam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Az igehirdetésben hangzott a köszö­net szava is Istennek, a családját na­gyon szerető, hűséges hitvestársért és édesapáért, testvérért és jóbarátért. Igazi ember volt, melegszívű, aki életét elsősorban másokért élte. Akik körü­lötte élhettek, a szeretet szüntelen su­gárzásában élhettek. Kiváló tudós is volt, az itthon és külföldön kapott sok elismerés és kitüntetés csak a külső jelei voltak egy nagyértékű tudós élet elmé­leti és gyakorlati munkásságának. Ha­zájának hűséges fia, a magyar föld tu­dós kutatója. Példamutató volt, aho­gyan ezt a hazát, népünket, annak mai életét szerette és tudása legjavával szol­gálta élete utolsó pillanatáig. A ravatalnál az ökumenikus Tanács nevében bú­csúzott Hecker Frigyes metodista szu­perintendens. Zsolt 1,3 alapján szólt a folyóvíz mellé ültetett fáról. Fekete Zoltán ehhez a folyóvízhez, az élő víz­hez eresztette élete gyökereit. Aki eb­ből a vízből táplálkozik, nem hal meg, aki Jézusból él, megmarad ez Ígéret alatt. Dr. Hargitai László professzor emlé­kezésében a tudós életpálya egyes állo­másait idézte fel. 1934-ben szerzett ta­Gyöngyszemek a zsoltárokból Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem, Ő megsegít engem, ezért vidám a szívem. Zsolt 28,7 Mennyivel nyugodtabban, szebben és kiegyensúlyozottabban tudnának él- . ni az emberek, ha szivüket nem a na­ponkénti aggodalom és félelem, vagy harag és irigység töltené el, hanem az Isten iránti hála és a benne való feltét­len bizalom! Melyik út vezet ehhez az életformá­hoz? Á megtérés útja! Magamat gyengének, segítségre szo­rulónak tartom, erőmet kevésnek ah­hoz, hogy tökéletesen Isten tetszésére éljek, bűnnel terhelt.életemet súlyosnak ahhoz, hogy bármivel is dicsekedjem. 'Nem bízhatom semmi másban, csak ábban, hogy az Úr könyörül rajtam és megvidámít a bűnből való szabadulás örömével. Mennyi beteg: béna, vak és leprás kapta meg a bűnbocsánattal együtt a gyógyulás ajándékát is - életük meg­újult, örömmel és hálaadással telt meg, mert az Úrban bíztak. Ma sincs ez más­képpen! Mert akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak eljár­nak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,31)­Olyan erő, védelem, támasz és.olta­lom sugárzik Urunkból, hogy már előre örülhetünk, már minden cselekedetet, csodát megelőzve abban bíz­hatunk, hogy Ő, bármi tör­ténjen is velünk, - erőnk és pajzsunk marad. Dicsekedésünk sem lehet semmi másban, mint Krisz­tus keresztjében, aki helyet­tünk vállalta az erőtlensé­get, kivetettséget, gúnyt és kínokat. Csoda tehát, ha vi­dámak vagyunk és hálás a szivünk mindenért? Hiszen ez a legkevesebb, amivel megköszönhetjük Urunk jóságát, hogy örömöt szerzünk másoknak is. Elfá­radt, megkeseredett, a sok hajtástól kedvét vesztett fiatalok közé bevinni a mosolyt, a vidámságot, a megelége­dettséget, az Isten szeretetéből való táplálkozás biztos tudatát - bizony na­gyon fontos cselekedet a mi korunk­ban. Ez az, amire a világ ma is sóvá­rogva vár. Elhagyott, kisemmizett, gyenge és beteg idősekre rámosolyogni, velük tü­relmesen, kedvesen elbeszélgetni - óri­ási örömöt jelent, sokszor felér egy pré­dikációval. Gondterhelt felnőttek közé becsempészni az igazi örömöt vidámsá­got, amely segítségével újra tudnak hinni, bízni, és életük értelmét nem dobják el könnyen, felelőtlenül. Isten szeretete, ereje vidám és hála­telt szívvel jutalmazza meg a benne bí­zókat. Hadd legyen „könnyű nekünk”, egyszerűen abból kiindulva, hogy Isten Jézus Krisztus által a mi oltalmunk és erősségünk, és erről tegyen bizonysá­got örvendező szívünk, szánk és éne­künk! Koskai Erzsébet A gyászoló család a sírnál Szíve szerint, haláláig tartó hűséggel szolgált evangélikus egyházunkban. „Mélyen hívő ember volt, nem hivalko­dó, de szilárd hittel élő ember, aki mindvégig egyesíteni tudta mély hitét a szigorú tudományossággal. Ennek jele­ként végzett négy féléven át teológiai tanulmányokat is Sopronban, termé­szettudományos munkásságával pár­huzamosan. 1949-ben a Pesti Egyház felügyelője lesz, később a Fasori gyüle­kezeté. Egyre magasabb egyházi tiszt­ségekre kap elhívást: 1953-tól az Észa­ki Egyházkerület világi elnöke, kerületi felügyelője, 1973-tól kezdve pedig egy­házunk legmagasabb nemlelkészi tiszt­ségét, az országos felügyelői tisztséget tölti be haláláig. Fáradhatatlan mun- kálója volt az egyházak és államunk közötti jóviszonynak, ismert és megbe­csült munkása a hazai és a külföldi egyházak közötti ökumenikus, testvéri kapcsolatoknak. Valóban élete utolsó napjáig ott állt őrhelyén, nem a méltó­ságot, hanem a jót cselekvés, a szolgá­lat lehetőségeit keresve. A szertartást a ravatalnál Harmati Béla püspök imádsága és a Lutheránia férfikarának éneke fejezte be. Ezután nári, 1935-ben bölcsészdoktori okleve­let. Ugyanebben az évben az Orosházi Gimnáziumban kezdte meg tanári mű­ködését. A Keszthelyi Gazdasági Aka­démia tanára 1941-től. Ekkor írja első talajtani tankönyvét, mely az első ilyen munka a felszabadulás után. 1949-ben a Kertészeti Egyetem Talajtani tanszé­kére hívják meg tanszékvezetőnek, Bu­dapestre. A mezőgazdasági tudomá­nyok kandidátusa fokozatot 1952-ben, a kertészeti tudományok doktora fo­kozatot 1961-ben szerezte meg. Tudo­mányos és oktató-nevelő munkáját 1976-ban történt nyugdíjaztatása után is folytatja egészen 1985-ig. Ekkor öt­ven éves oktatói munkássága elisme­réséül Arany tanári diplomát kapott. Hazulról, édesapjától hozta a taná­ri munka szeretetét, tudományát nö­vendékeinek ezrei viszik tovább, akár személyesen hallották tőle, akár tan­könyveiből tanulták azt. A hazai és nemzetközi szakmai közéletben végzett munkáját méltatta és köszönte meg dr. Szabolcs István, a Talajtani Társaság elnöke. Nehéz felsorolni tudományos tevékenysé­gét, melyet a nemzetközi tudomá­nyos közvélemény is magasra érté­kelt. Bejárta a fél világot, több nyel­ven tartott előadásokat, adott ki dol­gozatokat. Kivételes ember és tudós volt, akinél egységben volt elvi szi­lárdsága a toleranciájával. Mindenki tisztelte és szerette baráti körében. Aki bajban, szükségben volt, annak nem kellett keresnie baráti jobbját, mert maga jött felé és nyújtotta kezét. Különleges egyéniség volt, aki meg­testesítője volt a bibliai mondásnak: a szeretet soha el nem fogy. A sírnál a fasori gyülekezet lelké­sze, Szirmai Zoltán esperes imádko­zott, Harmati Béla püspök mondotta az elbocsátás szavait. Amig tompán hulltak a rögök a sírba tett koporsón, emlékező szeretettel gondoltunk egyházunk vezetőjére, dr. Fekete Zoltán országos felügyelőnkre, aki immár elindult a neki elkészített helyre. Van mit köszönnünk Istennek. Nem a nagy méltóságot látta vezető helyén, csupán egyszerűen élte azt az életet, melyet mint hívő ember, mint természettudományos gondolkodású tudós és közéleti felelősségben élő, ha­zájához hű ember élhetett, példát adva arra, hogy lehet így élni és szolgálni. Elindult... hazafelé... Jézus felé... Ahogy azt a gyülekezet a hantolás alatt énekelte: Hadd menjek, Istenem mindig feléd... ez az én utam, mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd. Tóth-Szöllös Mihály Püspöki bemutatkozó látogatás Zalaegerszegen Dr. Harmati Béta püspök október 26-án bemutatkozó hivatalos látogatást tett Zala megye vezetőségénél. Találkozott Újvári Sándor tanácselnökkel, Szalay Dé­nes elnökhelyettessel és Tóth László megyei egyházügyi titkárral. A püspök kísére­tében volt Dubovay Géza, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese és Balogh András zalaegerszegi lelkész. A szívélyes hangulatú megbeszélések egyházunk és a megye életének kölcsönös jobb megismerését szolgálták.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom