Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-07 / 6. szám
53. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 1988. FEBRUÁR 7. HATVANAD VASÁRNAP r fel II I ÁRA: 5,50 Ft Csak a magány csendjében válik . készségessé az ember nemcsak a befogadásra, de az adásra is. H. Bezzel V_______________________________________________ > A tanítás felelőssége konfirmációi előkészítés idején „Szemeld tanítóidra néznek" Egyre gyakrabban beszélünk egyházunkban a tanítás szükségességéről. Több fórumon is megszólalt az az igény, hogy az eddiginél nagyobb lendülettel és mélyebb átgondoltsággal kell odafigyelnünk tanítói szolgálatunkra. Ezekben a hónapokban folyik gyülekezeteinkben a konfirmandusok hívo- gatása, gyűjtése, felkészítése, tanítása és pásztorolása. Komoly feladatot állít ez lelkész, család és gyülekezet elé. Gondolkodjunk most együtt egyházi életünknek ezen a kicsinynek tűnő, de jövőnk és jelenünk szempontjából egyaránt létfontosságú szeletén! ’ Olyan időket élünk, amikor a régi, ézsaiási prófécia mondata élő valóság: „Szemeid tanítóidra néznek” (Ezs 30,2a). Valóság ez a kép napjaink lelkészi szolgálatára vonatkozóan. Aki belép egy templomba, tényleges tartalmat szeretne hallani és értékes tanítást. Aki. leül egy imaközösségbe, élő és ható közösség áldásában szeretne részesülni.. Aki elindítjai 12-13 éves gyermekét a konfirmációi tanítás alkalmaira, azért teszi, hogy a bizonytalan bizonyosságé, a gyengeség tartássá, a távolság közelséggé alakuljon egy gyermeki vagy fiatal élet területén. Feleletet szeretne adni gyermekének. Nem tud minden kérdést megválaszolni a családi környezet, ez nem is célja. Számunkra azonban kérdések fogalmazódnak meg ebben a helyzetben. Fiatalok érkeznek. Hogyan fogadjuk őket mint egyház és gyülekezet? Fiatalok kérdeznek. Mivel állunk eléjük? Várakozva jönnek. Mit adunk a' kezükbe? S a legsúlyosabb kérdés: mint előttük élő generáció mit teszünk eléjük bizonyságtételként? Veszélyes helyzet, ha a tanár elfelejt tanülni tanítás előtt és közben. Nehezen lesz megszólító erejű az az óra, amelyet enervált tanár tart. Nem ver gyökeret a tanítás, ha a nevelőnek nem élete, amit hirdet, ha nem gyakorlata, amiben elméleti útmutatást szeretne adni. Együtt készülünk-e gyermekeinkkel? Átgondoljuk-e újra alapvető, hitbeli kérdéseinket a mai gyermekek világa és ismeretei alapján? Nem álltunk-e meg valahol ott, ahol a kevés mozgás miatt s az információáramlás híján másképp gondolkodtak a gyermekek, mint ma? Átgondoljuk-e becsületesen, hogy az elődeink által írt hittan-, könyvek és tananyagok közül mit kell őrizni és mitől kell búcsút venni? Megvan-e még bennünk az újrafogalmazás rugalmassága és leleményessége? Tudom, kérdezni kellené még sok-sok területen. Ám ez a néhány kérdés is elegendő ahhoz, hogy megmérjük magunkat mint konfirmáló erőt. Már az is hasznos lenne, ha lelkészek és tanítók, presbiterek és szülők fontosnak tartanák, hogy beszélgessünk egymással konfirmandus gyermekeinkről. Nem oktatás pusztán a konfirmációi tanítás. Sokkal inkább az á megbecsülendő pillanat, amikor a jövő generáció gyülekezetben és evangélikus egyházban egy ideig szemeit tanítójára emeli. Egy ideig? Vágy tartósan? Felpillant? Vagy ottmarad a tekintete? Ez az a felelősség, amelyben alázatos szolgákként küzdünk és tusakodunk vagy rutinból és lustaságból csak ártunk és akadályozunk. Vajon imádko- zunk-e személyenként és családonként a konfirmandus gyermekekért vagy meghagyjuk ezt a lehetőséget az ünnepi istentisztelet liturgiája számára? Jó lenne lapunkban is visszhangot hallani és olvasni arról, hogyan gondolkodunk szerte egyházunkban erről a kérdésről. Milyen örömeink, milyen keserűségeink vannak? Nemcsak lelkészek feladata és lehetősége ez, hanem szülőké és gyermekeké is. Az ő tapasztalataik segítségével lehetne igazán együtt továbbvinnünk a tanítás és megerősítés boldog, örömteli feladatát, hogy amit ma még átadhatunk és elmondhatunk, azt igazán, őszintén és mindenek előtt hittel tegyük. A konfirmációi tanítás egymás mellett ülés. Igazán akkor eredményes, ha benne a kérdések ugyanúgy élnek, mint a feleletek. A hit harcát magukban is vívó ta- ,nítók képesek csak arra, hogy a gyermekek felkiáltásait és kérdéseit ugyanúgy meghallják, mint saját vívódásuk hangját. Időt és energiát igényel ez a szolgálat ott is, ahol sok-sok kilométer után a szobában ül együtt hetente egy lelkész és egy konfirmandus. Ott is, ahol egy nagy terem tele van konfirmandusokkal, vagy inkább konfirmandusjelöltekkel. Mert konfirmandusokká akkor válnak, amikor először rezdül meg a szívük és megérzik, hogy jó és értelmes, életkedvet és életjelet kínáló úton vannak, amikor szemüket felemelik tanítójukra. Mostanában, amikor sok tizenéves gyermek emeli tekintetét ránk, tájékozódni, hitet találni, feleletet hallani és szeretet kapni szeretne, álljunk meg csendben egy kis időre! Kérdezzük meg bátran: mit tettem, hogyan cselekszem, mire építek munkámban? Ezekben a napokban ülésezik egyházunk Katechetikai Bizottsága és tervezi azt a konferenciát, amelyen mindezek a kérdések előkerülnek. Kérjük Isten segítségét és áldását most különösen is gyülekezeteink tanító szolgálatára, egész egyházunk valamennyi tanítójára és munkájukra! Mindehhez adjon még erősebb biztatást a 78. zsoltár 6. és 7. verse: „Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiák, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait!” A legszebb hála azpk iránt, akikre mi emeltük fel tekintetünket konfirmációnk idején, ha nyitott szívvel adjuk tovább mai gyermekek tekintete számára is életünket és hitünket. Szabó Lajos 95. életévébe lépett Kari Károly felügyelő „Bizakodó vagyok...” Kedves színfoltja volt a budapesti lelkészek újévi fogadásának, hogy Harmati Béla püspök köszöntötte Kari Károlyt, a Budai Egyházmegye és a Kelenföldi gyülekezet felügyelőjét, aki e napokban töltötte be 94. életévét. Ebből az alkalomból kérdezzük meg Kari Károlyt élete felől. A Kelenföldi gyülekezetben évtizedek óta mindig ott látjuk az istentiszteleten a presbiteri padban. Honnan a jó egészsége és a kitartó munkabírása? Ma már vigyáznom kell az egészségemre. A szívós természetem Isten ajándéka. A rendszeres életvitel talán az, amit mindenkinek tanácsolhatok, hogy hosszú ideig megőrizze testi-lelki egészségét. Egy régi latin közmondás mondja: Őrizd meg a rendet és a rend megőriz téged. Ezért igyekszem minden nap szellemi munkát és testi mozgást is végezni. Igaz-e, hogy az elmúlt hetekben nyelvi vizsgát tett kitűnő eredménynyel? Igaz. Szükségét éreztem, hogy ellenőrizzem szellemi képességemet. Ezért jelentkeztem német nyelvvizsgára. Az eredmény megnyugtatott, hogy még alkotólag tudok jelen lenni egyházunk életében és szolgálatában. Ez példa is lehet mindenkinek, hogy sohasem késő tanulni és nem szabad a feladattól megijedni. Példaadó egyházszeretetét már korán felismerték. Ezért választották meg több egyházi tisztségre is. Megemlítene nekünk ezek közül néhányat? Áz erdélyiekről most nem beszélek. 1951-ben kerültem vissza Budapestre. A Kelenföldi gyülekezet életébe kapcsolódtam be, ahol 1954-ben Választottak meg presbiternek, 1962-ben gondnoknak, majd 1967-ben felügyelőnek. Ez utóbbit ötször megismételték. így azóta egyfolytában gyülekezeti felügyelő vagyok. Az egyházmegyénél 1956-ban lettem számvevőszéki tag, majd 1973-tól egyházmegyei felügyelő. Az egyházkerületnél 1977-ben választottak meg presbiternek, majd világi főjegyzőnek. 1983-ban, az egyházkerületi felügyelő váratlan halála után éveken keresztül helyettesítettem az egyházkerületi felügyelőt. 1968-ban beválasztottak a Budai Szeretetotthonok Igazgatótanácsába; ahol később elnök, illetye társelnök lettem. Mindégyik munkát szeretem. Mindenütt igyekeztem tevőlegesen és alkotóan jelen lenni. Felügyelő említette Erdélyt. Mi kapcsolata van Erdéllyel? Pesti születésű vagyok. Az első világháború előtt Angliában tanultam közgazdaságtudományt. Onnan 'hazakerülve a Leszámítoló Bank megbízottjaként először a Felvidékre kerültem egy cukorgyárhoz, majd a háború után Erdélybe egy üveggyárhoz. Ekkor találtam meg a feleségemet is. 1926- ban nősültem. Három gyermekem van: két fiú és egy leány. A magyar állampolgárságomat mindig megtartottam. Gyermekeimet részben (Folytatás a 3. oldalon) Nők Világimanapja Evangélikus jubileum Harmincéves a Buenos Aires-i evangélikus templom Száz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban egy bátor, erős hitű asz- szony, akit nyugtalanított korának sok gazdasági, szociális problémája, de a lelki sivárság is, amit az egyházban tapasztalt, rendszeresen ismétlődő imanapok tartására szólította fel a keresztyén asszonyokat. 1927 óta nevezik a mozgalmat a Nők Imanapjának, sőt Világima- napnak, hiszen az ügy áüépte a kontinens határait, világot átfogó üggyé vált. Ma már mindenütt ünnepük ezt a napot. A nap célja, hogy mint egy hatalmas, láthatatlan háló, összekösse az egymástól távol élő, de egymásért felelősséget érző asszonyokat. Érdemes figyelni aVilágima nap jelszavára is: informáltan imádkozni és imádkozva cselekedni. A sokszor távolból jövő információ tölti meg reális tartalommal közös imádságainkat. Évről évre más országból érkezik az imanap programja. Áz idén Bra- züiából kapunk képet: hogy élik meg hitüket az ottani keresztyének, mik az örömeik, miben szenvednek hiányt. Az idei imanap március 4-én lesz, erre hívjuk fel testvéreink figyelmét előre is. Az imanap rendjét és anyagát a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsától lehet igényeim. (1054 Budapest, Szabadság tér 2.1. etn.) Isten adja, hogy nálunk is egyre több gyülekezet ismerje meg, tegye magáévá ezt az ügyet: az egymásért imádkozás, a világért való felelősség hordozásának szolgálatát Isten színe előtt. Keveháziné, Czégényi Klára Az első magyar misszionárius- prédikátor, Tomonkó László 1928- ban érkezett Argentínába, 1931-ben alapította meg az argentínai protestáns egyházat. 1957-ben avatták fel az amena- bari templomot. Az elmúlt év őszén a templomavatás 30., valamint a reformáció 470. évfordulójára emlékezve tartottak kétnapos ünnepséget, melyről a Magyar Hírlap (Pe- riodico Hungaro), a dél-amerikai magyarok független hetilapja emlékezik meg, vázolva az eltelt időszak történetét. Erről az ünnepségről szól beszámolónk. (Folytatás a 3. oldalon) Békesség és jóakarat A Veszprém megyei Napló munkatársa terjedelmes interjút készített Szakái Árpád kemeneshőgyé- szi lelkésszel a lap karácsonyi számában. A Napló munkatársa hangulatos képet fest az ünnepségre készülő, versek és zeneszámok előadására készülő gyermekbibliakörösök- ről. Majd a 100 évvel ezelőtt épített parókiát mutatja be. Persze korántsem tűnik annyi idősnek, hiELŐ VIZ Zsoltármozaikok Az Úr szava szolgáját is figyelmezteti Zsolt 19,12-15 Az Úr szava világot teremtett, ebben élünk valamennyien. Látjuk, tapasztaljuk, hogy gyönyörű, sok lehetőséget tartalmazó világ ez. Benne a teremtő Úr nem hagyott minket magunkra, hanem élő szóval irányítja az embereket, így nagy méretekben mindez igaz és elfogadható kérdések, feszültségek akkor adódnak, amikor személyessé válik a megszólítás, figyelmeztetésre, esetleg számonkérésre kerül sor. Mert minden kozmikus méret ellenére Urunk előtt a legfontosabb szám az EGY. Te, aki olvasod, én, aki írom. e sorokat személyesen, egyenként kapjuk az ige üzenetét. Állandóan időszerű a figyelmeztetés: „ha megtartja azokat (az intő szavakat) jutalma bőséges.” Érdekes, az érem másik oldalának elemzése elmarad: ha nem tartod meg - jön a büntetés! Miért? Mert a zsoltáríró érzi, tudja, Isten szava elsősorban könyörülő és megbocsátó. Ezért az időbeni figyelmeztetés, s ezért a hangváltás általánosból személyesbe: „Ne büntess meg!” Ez már személyes hang, igaz imádság akármelyikünk ajkáról! Minden általános észrevételen, dicséreten túl, igaz találkozás Isten és ember között az őszinte imádságon keresztül lehetséges. Az imádságnak ereje van! Rá lehet csodálkozni a világra és hálaadás születik szívünkben, ujjonghat lelkünk. A parancsolatokkal szemben azonban mindig térdet kell hajtanunk. Ki az az ember, aki ezen a ponton nem szorul rá Isten irgalmára? Nincs senki, aki bűn- * télén lenne. Isten törvénye előtt érezzük gyenge voltunkat, de hála a figyelmeztetésekért ! Ez segít lépéseink javítására, szándékaink átgondolására, tetteink valóra váltására. A kevélységtől tart leginkább a zsoltáros. Igaz is, hiszen az önteltség, beképzeltség, önmagunkkal való megelégedés elválaszt Istentől. Nincs szükség semmilyen irányításra, figyelmeztetésre olyan helyzetben, amikor kevéllyé válik a szív. „Ma, amikor az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a sziveteket” - olvassuk az Újtestamentumban (Zsid 3,7). Áldott figyelmeztetés, hallgassunk mindig Urunk szavára! Némethné Tóth Ildikó szén látszik rajta a törődés. Csakúgy, mint a rendben tartott udvaron, a szépen művelt kerten. Majd a lelkészt fogja vallatóra, aki elmondja, hogy a falu arculata az utóbbi két évtizedben megváltozott, átformálódott. Sokan a városi életformát választották. Ez hatással volt az ittmaradókra, ami bizonyos fokú elidegenedést váltott ki belőlük. Ezután bemutatja Szakái Árpád rövid életrajzát és értékeli közéleti szolgálatát. Szakái Árpád Veszprémben volt segédlelkész, majd Balatonszárszón és Takácsiban szolgált, 1966- tól pedig Keme.neshőgyészen. Két éve tanácstag és a közéleti munkában aktívan részt vesz. Amint a lap írja, házról házra járva győzte meg az embereket az egészséges ivóvíz bevezetésének szükségességéről. Részt vállalt a társadalmi munkában és abban is, hogy felépüljön az idősek napközi otthona, vagy tatarozva legyen az iskola, és utak épüljenek. Mert mint mondja: „Össze kell fognunk!” Közéleti munkásságát ismerték el, amikor megkapta a Veszprém megyéért kitüntető jelvény arany fokozatát. Egy éve tagja az Egyházközi Békebizottságnak. így fogalmazott mindennapjainkról:- Gazdagabb és teljesebb az életünk, mint az előző generációé. Csak az a baj, hogy a rohanásban nem marad időnk egymásra, mert hajlamosak vagyunk azt nézni, hogy mivel van több a másiknak. Ha kevesebbel megelégednénk, nyugodtabb lehetne az életünk. Hadd idézzek Lukács evangéliumából. Az angyalok ezt hirdetik a pásztoroknak: „Dicsőség a magasságod mennyekben az Istennek, a Földön békesség és az emberekhez jóakarat.”
