Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-13 / 46. szám

Evangélikus Élet 53. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1988. NOVEMBER 13. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 24. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft (------\ Ak i az igét hittel megragadja, más szemet kap. Olyant, mely a halál mögé, a feltámadásba tekint s csupa életet lát. Ha az érteleimhez igazodom,- veszve vagyok. De én magasabb értelmet kaptam, mert szemem azt látja, amire a hit tanít. Mert az ige azt mondja: feltámadott; éspedig nem magáért, hanem érettünk. Mienk a feltámadás. Vele mi is feltámadunk. Nem maradunk a sírban és halálban, hanem testileg is örök húsvótunk lesz - Vele. Luther ____J Ne kem az élet Krisztus... MAGYAR LELKÉSZEK VESZTFÁLIÁBAN 2. Egy szerfelett kritikus élethely­zetben leirt, megragadó vallomás ez. Pál apostol írta rabként, halá­los ítélet fenyegető árnyékában. Ma talán jobban odafigyelünk az ilyen önvallomásra. Elegünk van a nagy szavakból. Az önvallo­mások őszintéknek és igazaknak tűnnek. Bennük egy-egy emberélet titka tárul elénk. Még vonzóbb az olyan vallomás, amelyik egyetlen mondatba foglal össze egy gazdag életet. Pál vallomása ilyen. Próbáljunk meg ebből az egyet­len mondatba sűrített életszövet­ből kifejteni néhány színes fonalat. Nekem az élet Krisztus - ez min­denekelőtt sorsdöntő találkozást jelent Vele. Sok találkozásban van részünk életünk során. Ezek több­kevesebb nyomot hagynak ben­nünk. Sokszor befolyásolják éle­tünk alakulását is. A legdöntőbb mégis egyetlenegy: találkozás Jé­zus Krisztussal. Ez lesújt és felemel egyszerre s gyökeres életváltozást idéz elő. Külsőleg talán semmi se változik meg, mégis újjá lesz min­den. Nekem az élet Krisztus - ez azt jelenti, hogy új „kapcsolat-rend­szerbe" épülök bele. Sokan nem ta­lálják helyüket az életben. Kínzó magány és bénító társtalanság szorításában szenvednek. Mások kényszer-kapcsolatok nyűgét hor­dozzák, vagy rossz társaság vonzá­sába kerülnek. Krisztussal igazi közegébe: helyére kerül az életem. Bensőséges közösségbe kerülök Vele, de Rajta keresztül Isten nagy családjával, testvérekkel is. Nekem az élet Krisztus - ezért új „tartalommal" telik meg az életem. Az életünk csak edény, méghozzá - akármilyen szépre mázoljuk is - csak cserépedény. A lényeg mindig az, hogy milyen tartalom kerül bele. Ásíthat rettenetesen üresen is. Lehet kukásvödör, virágváza, vagy dísznövénytartó is. Gyűjthe- tek bele sok szép értéket is. A leg­gazdagabb tartalom és a legdrá­gább kincs akkor kerül bele, ha szívemet, életemet az Ő lénye és szeretete tölti be. így életem edé­nyéből „Krisztus jó illata” árad és üdít, éltet másokat. „Mert ö ma is megáll előttünk csendesen. Várja, hogy megnyissuk a szívünk, s bent a szívünkben hordozzuk Őt végig az életen...” (Túrmezei Erzsébet: Légy Krisztushordozó) Nekem az élet Krisztus - ez azt is jelenti, hogy életemnek nagysze­rű célja van. Milyen sokan élnek körülöttünk céltalanul, olyan em­berek, akik nem találtak értelmes célt maguk számára. Vagy olya­nok, akik hamis célok után futnak, vagy azokban csalódva mindenből kiábrándultak. Krisztussal viszont nemcsak én kerülök helyre, hanem minden a helyére kerül az életem­ben is. Érdemes lesz élni és dolgoz­ni. A földi élet többé már nem „hiúság vására”, édes élvezet, vagy nyűg és teher, hanem nagyszerű alkalom és páratlan lehetőség: élet másokért. Megszabadulva az én­központúság kényszerétől, szolgá­lattá válik egész életem. így részt- vehetek az evangélium ügyében és szerény eszköz lehetek Isten világ­méretű üdvtervének megvalósulá­sában is. Nekem az élet Krisztus - ez ki­Utazás a diakónia jegyében Élményekben gazdag, hosszú és tartalmas utazás áll magyar evangélikus és református lelkészek 16 tagú csoportja mögött. Az utazás távolsága oda-vissza és helyben több mint 3000 kilométer volt. Az utazás célja a vesztfáliai evangélikus egyház életének és szolgálatának megismerése egy közös konferencián és gyülekezetekben. Az utazás tartalmát pedig valóban így lehetne összefoglalni: utazás a diakónia jegyében. meríthetetlen erőforrás küzdel­meim és megpróbáltatásaim köze­pette is. A Krisztushoz való tarto­zás nem jelent életbiztosítást ezek ellen, sőt még pluszszenvedéssel is járhat, mint Pál esetében is. Szen­vedő szívünkből pedig önkéntele­nül is feltör a költő által megfogal­mazott kérdés: „Mit csináljunk az életünkkel, ha fáj?” Sokan egyet­értenek feleletével is: „Várd meg, hogy jöjjön a nagy Professzor: Halál.” (Ady: Élni, míg élünk.) Krisztus sokkal többet ad ennél. Kiszabadít életkörülményeim szo­rongató gyűrűjéből s bensőleg sza­baddá tesz. Vele másként hordoz­hatom szenvedéseimet is. Nemcsak teherbíróvá tesz Ő, hanem a pró­bákat áldássá teheti a magam és mások számára is. Nekem az élet Krisztus - ez más értelmet ad számomra a halálnak is. Krisztussal nemcsak az élet, ha­nem a halál kérdése is megoldódik. Akinek az élet Krisztus, az a halál­lal nem veszít, hanem nyer. Az Ő szeretete erősebb a halálnál. Ezért az életem nem bölcső és koporsó kalodájába zárt, semmibe hulló terméke a természetnek. A halál nem kikerülhetetlen, félelmetes vég, vagy a menekülés kapuja a földi lét nehézségei közül. Egész más: a Vele való közösség betelje­sedésének kapuja. Ez a közösség nemcsak földi életemet öleli át, ha­nem átível az örökkévalóságba is. A töredékesség világából a teljes­ség világába léphetek át. Valóban „nyereség”-ről van szó, hiszen csak az edény törik össze: „Tartal­ma” felett nincs hatalma a halál­nak. Végül figyeljünk egy nekünk fel­tett kérdésre is. Pál vallomásán ke­resztül ugyanis - ebben is különbö­zik ez minden más vallomástól - az élő Krisztus kérdezi meg csendesen a szívünket: Vajon ez a te saját vallomásod lett-e már? Bárcsak velem együtt te is öröm­teli igennel felelnél rá. Laborczi Zoltán A vesztfáliai testvéri kapcsola­tok nem most kezdődtek. Az első magyarországi konferencia és uta­zás 1986-ban megelőzte mostani utunkat. Azt lehet mondani, hogy a kapcsolat már nagyon régen kez­dődött és egyre inkább mélyül. Most mi kaptuk a meghívást egy konferenciára Béthelben. A konfe­renciáról és a helyszínről más írá­sok számolnak be. Ezek a sorok csak az utazást, az úti élményeket szeretnék átadni, és amivel gazda­godtunk, azzal másokat is gazda­gítani. A három napos bétheli konfe­rencia után csoportunk szétosz­lott. Mindenkit egy-egy vesztfáliai gyülekezet lelkésze vitt magával hét végére. Közülünk sókan igét is hirdethettek, vagy átadhatták egy­házunk üdvözletét. Mindnyájan megtapasztaltuk egy-egy gyüleke­zet, vagy testvér meleg vendégsze­retetét, figyelmességét. A gyülekezeti élmény után közös kirándulás kezdődött, hogy megismerkedjünk a vesztáliai evangélikus egyház szeretetszol­gálatával. Az utazás állomásai: Dortmund, Münster, Minden váro­sai voltak. Élmény volt a szép vá­rosokat látni, élmény volt a kedves fogadásokon résztvenni, de a leg­nagyobb élmény a nyugatnémet egyház diakóniájába való betekin­tés volt. Ebből a nagy élményből „Bármerre járunk, ó, Urunk, Legyed otthonunk szent házad! Töltse meg mindig templomunk Dicséret, hála, imádat! S ha szí­vünk itt már nem dobog, Táruljon égi templomod, Hol néped örök­ké áldhat.” most néhány „morzsa” következ­zék. Talán nem árt bevezetőül leírni, hogy a Német Szövetségi Köztár­saság Evangélikus Egyházának szeretetszolgálata az ország har­madik legnagyobb „vállalkozása”. Méreteiben, számaiban lenyűgöző, s valóban „átöleli” a társadalom elesettjeit, betegeit, fiatalokat és időseket,' sőt otthontalanokat és munkanélkülieket is. Élmény volt egy „diakóniai állo­más” megtekintése. Itt tulajdon­képpen egy olyan központról van szó - és sok ilyen van minden vá­rosban - ahonnan a beteglátoga­tók elindulnak naponta, pontos beosztás szerint, azokhoz az egyedüllévő, rászoruló betegekhez, akiknek ápolásra, gondoskodásra vagy bevásárlásra van szükségük. Vagy talán olyanokat látogatnak meg, akik már kikerültek a kór­házból, de még segítségre szorul­nak. Pontos beosztás, szinte órá- ról-órára szóló napirend szerint mennek, a központban pedig ez a beosztás látható, hogy útközben is eléijék őket, ha kell, tudják, hogy Fiatal gyülekezet, s vele majd­nem egykorú a temploma. Az „anyásulást” és a templomépítést nagyrészt az siettette, hogy a tria­noni határok megvonása után a Felvidékről itt megtelepedett és a Vasgyárban elhelyezkedett evan- gélikusság lelki otthonra vágyott. éppen hol vannak. Viszik maguk­kal a kötszert, gyógyszert, vagy ha kell, a szétszedhető, és kofferban szállítható betegágyat is, amelyen szakszerű ápolásban tudják része­síteni a beteget. Nagy élmény volt egy diakóniai központ meglátogatása is. Az óriá­si, emeletes épület nemcsak mére­teiben lenyűgöző, hanem abban is, hogy valóban mindenkire igyekez­nek gondolni és az osztályok az elesettek minden rétege felé kinyúj­tott karok szeretnének lenni. Elvit­tek egy olyan lakótelepre is, ahol „hajléktalanok” laknak, vagyis azok, akik valami oknál fogva el­vesztették, vagy nem jutottak hoz­zá saját lakáshoz. Aztán talán akkor kerültünk legközelebb a bajban lévőkhöz, amikor betegek közé vittek min­ket. Olyanok közé, akik sérültek, fogyatékosok, de dolgozni tudnak, s ez számukra nemcsak fontos tu­dat, hanem még öröm is. Hatal­mas, tiszta, levegős műhelyeket jártunk végig, ahol mindenkinek megvolt a maga részletmunkája a nagy egészben. A műhelyekben i A gyülekezet első felügyelője, Hibbey-Hosztják Albert - a Vas­gyár bányászatának és építési osz­tályának főnöke - már tiszte el­foglalásakor legfőbb feladatának a templom felépítését tűzte ki. A megvalósításhoz a vasgyáriak akkori vezérigazgatója, Markotay Vélsz Jenő, adta a döntő segítsé­get 30 ezer pengő felajánlásával. A templom tervét Sándy Gyula készítette. Sok, szebbnél-szebb terve közül ez a legsajátosabb. Az egész templom a felvidéki várkas­télyok pártázatos bástyatornyait idézi, összhatásában erődszerű, masszív benyomást tesz a szemlé­lőre. Igazi „erős vár.” Az építési vállalkozó, Andrássy István fiatal mérnök - helybeli születésű és buzgó hittestvér - volt. Topscher Zoltán, az első lelkész, szintén fia­tal ember, aki akadályokat nem ismert, fáradhatatlanul látogatta a családokat, hogy mindenki ide­jében tegye meg a felajánlást. Mindketten a templomépítés lázá­ban égtek. A Vasgyár vezetőem­mindenki megtalálhatta helyét, kedvét is. De jártunk olyan bete­geknél, akik alig, vagy nem is tud­tak mozdulni, évek óta fekszenek betegágyhoz kötve, vagy talán szü­letésük óta. Az épület modern, a felszerelés csodálatos, a betegség és szenvedés azonban ugyanaz, mint mindenütt, a diakónia ott sem könnyű. Az utazás célja a kölcsönös tájé­koztatás is volt. Minket is faggat­tak szolgálatunkról, egyházunk életéről, társadalmunkban végzett munkánkról. Igyekeztünk számot adni a szerény keretek közt mozgó, de egyre táguló szolgálati lehetősé­geinkről. Utunk programja igen gazdag volt. Egyházi és állami, városi ve­zetők fogadtak minket, természe­tesen a sajtófogadás sem hiány­zott. Másnap már olvashattuk is a cikket: egyházunk új kihívások között hazánkban. Végül is talán elmondhatjuk, hogy kölcsönösen gazdagodtunk. Köszönjük a meghívást, az igen megtisztelő, testvéri szeretetet. Re­méljük folytatás is lesz. Csopor­tunk vezetője, dr. Nagy Gyula püspök-elnök, átadta egyházunk 1990-re szóló meghívását. Fárad­tan, de meggazdagodva értünk ha­za. A diakónia jegyében folytatott utazás élményei elevenek marad­nak. Keveházi László béréi között majd minden helyen voltak evangélikusok, akik saját hatáskörükben igen jelentős segít­séget nyújtottak. A templommal egybekapcsolt és az akkori egy­háztársadalmi élet több ágához szükséges helyiségek is kialakul­tak. Fájdalom, hogy amikor a fa­lak már álltak, a megválasztott, de még be sem iktatott lelkész éle­tének 31. évében elhunyt. Megál­modta, megszenvedte a templo­mot, de már nem mehetett be ab­ba. 1938. október 9-én, pontosan a jubileum előtt S0 évvel, volt a templomszentelés. A szent szolgá­latot akkor Dómján Elek, a tiszai egyházkerület püspöke, végezte. A derűs hangulatot árasztó templom ünnepére hitvestársával együtt jött el az egyházkerület főpásztora, dr. Nagy Gyula püs­pök, aki a szent szolgálatot Zsolt 138,2-3 verse alapján végezte. Ige­hirdetése, majd üdvözlő szavai visszatekintés és előremutatás volt, túl egymást váltó emberek szolgá­latán arra az Istenre, aki maga szól folyamatosan igéjén keresztül, bá­torítja az életharcban megfáradta­kat, s új erőt önt belénk. Mi volt a legszebb ezen az ünne­pen, - kérdezgetik, latolgatják ma is híveink? Az aranyló ősz, mely ez idén szokatlanul sokáig tartott, és ezzel is elősegítette a felújítási munkák zavartalan elvégzését? Vagy a telt templomban szárnyaló ének? Talán az a körülmény, hogy messzi szórványokból is eljöttek a templomot szerető szívek, hogy együtt ünnepeljenek a három mis­kolci gyülekezet híveivel? Magas­szintű ökumenikus ünnep volt, hi­szen köztünk volt és köszöntötte a (Folytatás a 3. oldalon) A Zsoltárok könyve a legjobb segédeszköze a hí­vő embernek, mert az egyik legnagyobb kérdésében segí­ti. Hogyan közeledhetek Is­tenhez, mit mondjak, mit mondhatok neki, mennyit en­gedhetek meg magamnak ? Egész keresztyén életünk ennek megválaszolásától függ. A Zsoltárok könyvé­ben ugyanis a legtisztább, legkegyesebb gondolatok­tól, a legmerészebb, legke­gyetlenebb látásokig min­den megtalálható. Azért csodálatos ez a könyv, mert ezt az egyértelmű üzenetet hordozza magá­ban : Szólítsd meg bátran, minden hely­zetben az Istent. Isten előtt, az ő jelen­létében minden megengedett, egy felté­tellel: Legyünk őszinték. Felmérhetetlen veszélyt jelent az ember kibontakozására, szabadságára nézve a nehézségek elkendőzése, a ha­misságban folytatott élet, a gyáva meg- futamodás magunk elől. Az szinte ter­mészetes, hogy nem ismer, vagy nem ismer igazán a környezetünk, mert ma­gatartásunkat erőszakkal az elvárt nor­mákhoz próbáljuk igazítani, és nem a belsőnk diktálta életvitelhez. Csak mi tudjuk, mennyire mások vagyunk ah­hoz képest, mint amilyennek látnak minket. Ez már veszélyes feszültségfor­rás. De még ennél is nagyobb, ha ma­gunkat is becsapjuk. Amikor ez a ha­mis élet már túl nagy teherként neheze­dik ránk, könnyen összeroppanha­tunk. Pedig a hamisság, önáltatás, kép­mutató élet ellen lehet tenni. A zsoltá- ros magatartása éppen erre biztat. A legnagyobb veszély, ha már az Is­ELŐ VIZ Vizsgálj meg, Gyöngyszemek Uram, és próbálj a zsoltárokból meg, kutasd át szívemet-lelkemet! Zsolt 26,2 ten előtt sem tudunk őszinték lenni. Ö az az egyetlen, aki előtt nem érdemes képmutatóskodni. Emberek százezrei járnak pszichológusokhoz, papokhoz, ahol megnyílhatnak. Ahol megközelí­tőleg azok lehetnek, akik és amik való­jában. A lelki helyreállás mindig annak a függvénye, hogy mennyire sikerült föltárni a bajokat, azonosítani önma­gával a feszültségben levőt, mennyire nyílt meg. Amikor Istennel beszélge­tünk, a legbizalmasabb hangot üthet­jük meg, a legbensőségesebb légkör uralkodhat, mert ehhez nála adottak leginkább a föltételek. Ő tud mindent, tehát az alakoskodásnak nincs értelme. Segíteni is tud, mert nemcsak minden­tudó, de mindenható is. De már önma­gában is a teljes megnyílás, átvilágitott- ság tudata óriási eredmény, mert ez a szabadság elnyeréséhez az első lépcső. Előtte és csak előtte végre az lehetek, aki vagyok. Ha éppen feddhetetlennek tartom magam az Isten előtt, és ez őszinte, akkor, abban a helyzetben az úgy van jól. Mi keresztyének általában ahhoz vagyunk szokva (mert arra szoktattak minket), hogy az Istenhez csak bűnösként, összetörve, bűnbánattal, ke­gyeimért esedezve lehet kö­zeledni. De ez csak egyik ol­dalról igaz. Miért ne állhat­nánk győztesként is előtte? Mint akik éppen csak azt tették, ami a kötelességük volt. De azt megtették. El­képzelhető az is, hogy valaki bevégezve futását bízzon az igaz Bíró által odaítélt igaz­ság koronájában. Ha eleve vesztesként indulunk a ke­resztyén élet küzdelmeibe, sosem fo­gunk győzni. És miközben mindig se­gítségre és kegyelemre szorultak mara­dunk, közben lehetünk egészségesen bátrak és magabiztosak. Az őszinteség a döntő. Az Isten előtti őszinteséghez hozzá tartozik a változásra, változtatásra va­ló hajlandóság is. A gazdag ifjúnál nem az volt a baj, hogy feddhetetlennek tar­totta magát. Sokkal inkább az, hogy amikor Jézussal folytatott beszélgetése során bebizonyosodott ennek az ellen­kezője, nem volt hajlandó változtatni. Ezt a zsoltárt ugyanaz a Dávid írta, aki sok mély bűnbánati zsoltárt is. Kü­lönböző időszakaink lehetnek. Ne áll­junk rá semmilyen sablonos keresz- tyénségre. Nem igaz az, hogy valaki állandó jelleggel csak mélyen van, bűnt bűnre halmoz, de a csak győzedelmes, megbotlást nem ismerő keresztyén élet sem. A teljes élet megéléséhez, a hasz­nos, szolgáló, győzelmes élethez segít­het hozzá az őszinteség, elsősorban az Isten előtti feltárulkozás. Bakay Péter ötvenéves a diósgyör-vasgyári templom „Templomunk, drága vagy nekünk”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom