Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-10-09 / 41. szám

Evangélikus Élet 198'e: október 9 Hálaadás a Megújult a péteri templom A péteri templom igazán ki­emelkedő. Kiemelkedik magas­ságával is, messziről is látható. Kiemelkedik szép klasszicista stílusával és formájával sok templom közül is. De kiemelke­dik ez a templom most megújult szépségében és színeiben is: egy teljes külső renoválás munkája záródott le. A templom története nem egé­szen 200 éves. Esztergályi Mihály lelkész vezetésével indult az építke­zés 1822-ben. Nyolc esztendős munka után 1830-ban jutottak a felszenteléshez. Azóta áll a temp­lom, háborúkban és viharokban sérüléseket szenvedve, ki tudja hány alkalmat és menedéket nyújt­va a gyülekezetnek. Az utolsó re­noválás 1957-ben volt az akkori lelkész, Szende Ernő vezetésével. A mostani munka négy évig tar­tott. Először a templom teteje és tornya újult meg, azután következ­tek a falak. Talán egyedülálló, vagy ritka a templomrenoválásoknál, hogy saját vasállvány anyag is ké­szült, ami mostantól másoknak is rendelkezésére áll. Az egész munka motorja, tervezője, irányítója a mostani lelkész, dr. Foltin Brúnó volt. Ebbe az időszakba esett a te­mető rendezése, egy szép emlékhely kialakítása a második világháború­ban elesetteknek. De közben válto­zott, alakult a lelkészlakás és a gyü­lekezeti terem is. Ha ehhez hozzá­vesszük, hogy a renoválás kereken 1,9 millió forintba került, ebből 1,4 millió forintot a gyülekezet adott össze, akkor lesz talán érzékelhe­tőbb számunkra a mintegy 600 lel­kes gyülekezet erőfeszítése és akkor még az önkéntes munkáról nem is beszéltünk. De hálásan gondol a gyülekezet a Gusztáv Adolf Segély- szolgálatra és az Országos Műem­lékfelügyelőségre, a tőlük kapott segélyre is. Mindezzel együtt lett végülis szép a templom és környe­zete is. Már csak a teljesség kedvé­ért mondom: közben a iiíehdéi templomban is folyt renoválási munka, mert a gyülekezet lelkésze Mendén is szolgai. A hálaadás alkalma 1988. szep­tember 3-án, egy verőfényes, ra­gyogó szombati délutánon volt. Örömmel fogadta a gyülekezet dr. Harmati Béla püspököt és dr. Frenkl Róbert egyházkerületi fel­ügyelőt. Az istentiszteleti szolgá­latban részt vettek a helyi lelkészen kívül Keveházi László esperes és Eszlényi László csomádi lelkész is. Kezeink munkáját tedd állandóvá - a meghívó igéje egyúttal a püs­pök igehirdetésének alapigéje is volt. A megújult templom falai egy folyamatra emlékeztetnek - mon­dotta. Isten a kezek munkáját e falakban is állandóvá tette. De ál­dása, munkája a gyülekezetre is vonatkozik, hiszen a falak közt a gyülekezet is épült századokon át. Ennél azonban még régebbi folya­matra is emlékezhetünk: ezeréves keresztyénségünkre hazánkban, a keresztyénség kétezer évére a világ­ban, a zsoltárvers pedig még régeb­bi időkre vezet vissza: íme, az örök Isten a múló időben a kezek mun­káját állandóvá tudja tenni. Mindehhez pedig az egyházat hármas összefüggésben kell lát­nunk. Először személyesen kell tudnunk vallani: „én is egyház va­gyok.” Engem is bekapcsolt Isten személy szerint, hozzákapcsolt egy hosszú láncolaton át Jézus Krisz­tushoz. Akkor lesz maradandó a munkánk, áldás akkor lesz rajta, ha így kapcsolódunk Urunkhoz. - De vallanunk kell azt is: „mi vagyunk az egyház”, együtt, többen a gyüle­kezetben. Sőt, a keresztyénség csak másokkal együtt és másokért érvé­nyes igazán. A gyülekezet nemcsak önmagát építi, hanem keresztyén értékeinket beépíthetjük egy na­gyobb közösségbe, a társadalomba is. Ma ez különös feladatunk, hogy kevesebb legyen a sérült, a veszé­lyeztetett ember, hogy környeze­tünk gyógyuljon. Isten ezt az épí­tést is maradandóvá tudja tenni. - De a kört még tovább kell tágítani: „sokan vagyunk az egyház.” Egy világot átfogó közösséghez tarto­zunk, de kérnünk is kell és tennünk is kell azért, hogy a keresztyénség munkája legyen maradandóvá a világ békéjéért, előrehaladásáért, környezetünk megmaradásáért. így valósuljon a könyörgés és egyben áldás: tegye Isten mara­dandóvá kezünk munkáját a temp­lom építésében és szépítésében, de a gyülekezet, egyház és a keresz­tyénség szolgálatában is. felújított templomokért Pest megyében Külön örömünk volt, hogy ve­lünk ünnepeltek Klaniczay Péter, az OMF területi vezetője, dr. Fogd Mihály a HNF Pestmegyei Bizott­ságának titkárhelyettese és felesé­ge, dr. Illanitz György monori ta­nácstitkár és Járadi László a helyi HNF szervezet elnöke, az utób­biak felszólalásai és köszöntései is jelezték a maradandóért folytatott Ünnep Irsán Ragyogó napsütésben Mátrai Mihály felügyelő, Kassik Károly másodfelügyelő, valamint negyven presbiter fogadta és köszöntötte augusztus 28-án az Irsai Gyüleke­zetbe érkező dr. Harmati Béla püs­pököt és családját, valamint Keve­házi László esperest. A püspöklátogatásra az adott alkalmat, hogy a gyülekezet egy év alatt közel fél millió forintért és sok társadalmi munkával felújítot­ta templomát. A felújítás során a fokozódó beázások megszünteté­sére új palafedés került a tetőre. Ezzel egy ütemben vörösréz csa­torna készült, összhangba kerülve a néhány évvel ezelőtt elkészült vö­rösréz kupolával. Újra cseréltük az elavult villanyvezetéket is, amelyet a falak víztelenítése követett. Ez­után került sor a templom teljes belső festésére és mázolására. A templomszépítéssel párhuzamo­san elkezdtük a templompark tel­Péteriben népviseletbe öltözött asszonyok fogadták a vendégeket küzdelemben egybekapcsoltságun- kat. A püspök, az egyházkerületi felügyelő és esperes köszöntésein kívül meg kell említenünk Eszlényi László lelkész köszöntését, hiszen Esztdfgályi Mihály a csomádiak lelkészé is volt 24 évig Péteri után. Érdekes színfolt volt, hogy a lel­kész és egyházkerületi felügyelő a kiemelkedő munkásoknak és segí­tőknek emlékokmányt adtak át. Hosszú, testvéri beszélgetés folyt még a dúsan terített asztalok mellett, aztán hazaindulva, még- egyszer a szép templomra pillant­va, talán sokan sóhajtottunk így: Urunk tegye a szép templomot a gyülekezet életében is kiemelkedő­vé és kezeink munkáját tegye ál­landóvá. ' K. L. Fotó: B. B. jes felújítását is. Mindezzel a gyü­lekezet már a jövő évi 275 éves jubileumára készül. A szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnapon tartott hálaadó ünnep egyben templomszentelési emlékünnep is volt. 1801-ben ugyanezen a vasárnapon szentel­ték fel a gyülekezet második - je­lenlegi - templomát. A megújított ősi falak között a püspök Jk 2,14-17 alapján prédi­kált. - Amit magunk körül látha­tunk, arról beszél, hogy a gyüleke­zet szereti templomát. Az ige pedig a templom és a gyülekezet kapcso­latáról szól. Istentisztelet és élet, a hit és cselekedet, az istenszeretet és emberszeretet szervesen összetar­toznak. Az istentiszteletnek több­Archiv kép a toronyról féle változata van, de mindig egy irányba kell mutatnia: ami ide- benn történik, szétsugározni oda­kint! A szív, száj és kéz egyirányba mozduljon! Mert mit használ az istentisztelet, ha nem lesz belőle, igaz, becsületes élet! Mit ér a hit, ha nem követik a felebarát javát szolgáló cselekedetek! Rövidzárla­tos a keresztyén élet, ha nincs meg benne ez a továbbhatás. Isten konkrét dolgokban várja tőlünk segítségünket: mások kenyerét is a mi asztalunkra teszi le, hogy adjuk tovább - pl. most az erdélyi mene­külteknek. Váija, hogy vigasztal­juk a szomorkodókat. Figyeljük és segítsük a társadalmi viszonylat­ban is súlyos problémát jelentő al­koholistákat, az öngyilkosság vagy válás felé sodródókat, kalló­dó fiatalokat. Ne csak beszéljünk a gazdasági nehézségekről, hibákról, hanem „a gazda szemével” lássunk és dol­gozzunk! Mit ér a prédikáció, az útmutatás, program, ideológia, ha a gyakorlat mellékes marad! A templom az emlékeztetés he­lye: Isten országába tartozunk. Ez az ország ott van, ahol Jézus Krisztus van. Legyen ez a megújult irsai templom is az a hely, ahon­nan Jézus Krisztus nevében és ere­jével indulunk, hogy szolgáljunk családunkban, környezetünkben társadalmunkban. Az istentiszteletet követő rövid közgyűlésen hangzott el a munká­latokról szóló beszámoló. „A kö­zösségről és az áldozatvállalásról el né feledkezzetek!” - buzdította a püspök és esperes a gyülekezetét, és köszönetüket fejeztek ki az eddi­gi sok áldozatvállalásért és az ifjú­sági és a gyülekezeti énekkar szol­gálatáért. Ünnepünkön részt vett dr. Losó József, a HNF Nagyköz­ségi Bizottságának elnöke. Hálaadó ünnepünk közös ebéd­del záródott, amelyen a presbite­rek, házastársaik és az énekkar tagjai közvetlenül találkozhattak és beszélgethettek vendégeinkkel. Bárdossy Tibor Az imádkozásra figyel­tünk a 22. zsoltár alapján. Kérdések vetődtek fel és fe­lelet-kísérletek történtek az imádkozással kapcsolatos problémáinkra. A sorozat­nak ebben az utolsó részé­ben az imádság jövője a té­mánk. Imádkozó keresztyé­neknek nem lehet közömbös az, hogy gyermekeink, uno­káink életében ott lesz-e az imádkozás. A címben szereplő mon­dat leginkább kérdőjellel szokott elhangozni az aj­kunkon: „Lesznek, akik folytatják?” Dédapáink idejében még körülülték a családi asztalt, együtt olvasták a Bib­liát és imádkoztak. Munkakezdés nem lehetett fohászkodás nélkül, befe­jezéskor sem maradhatott el a „hála Isten”. Bánatban, örömben, kudarc­ban, sikerben Isten felé fordultak az emberek. Ma nagyszülők és szülők hatalmas eredménynek tartják, ha egy reggeli, vagy esti imádságot meg tud­nak tanítani a gyermekekkel. Még a konfirmációra jelentkezők közt is gya­kori, hogy nem tudják a Miatyánkot sem... Mi az oka az imádkozás megfogyat­kozásának? A sikeres ember nem szo­rul rá az Isten segítségére? Vagy a ku­darcok távolítanak el az imádkozástól? Külső hatásokban, korszellemben, vagy rohanó életünk hajszájában, ne­tán igénytelenségünkben kell keres­nünk az okot? Mindez bizonnyal köz­rejátszik. Az igazi ok azonban az Isten­nel való kapcsolattartás megromlásá­ban keresendő. Ahol egyébként sincsen közösség az Istennel, ott elmarad az imádság is. Ha a jövőbe tekintünk, jo­gos a kérdőjel: „Lesznek, akik folytat­ják?” . A kérdőjel komolyan vétele eljuttat a felkiáltójelhez: „Legyenek, akik foly­tatják!” Ennek érdekében nehezedjék ránk személyesen az imádság-hiány terhe. Szülők, nagyszülők, keresztszü­lők, keresztyének mit tettünk „utó­ELŐ VIZ Az imádkozás problémái Az utódok szolgálják őt, beszélni fognak az Úrról a jövő nemzedéknek. Zsolt 22,31 daink” imádkozása érdekében? A si­ránkozás, múlt emlegetés nem elég. Könnyen a felelősség alól való mene­külés eszközévé válik„vagy belső közö­nyünket takarja. Tudjuk, hogy az ered­ményt Isten adja. Ez azonban nem menthet fel az alól, hogy keressük, ku­tatjuk : mit tehetünk. ; Egész keresztyénségünk jövőjét ille­tően igen sok múlik a ma élők példa­adásán. A minket figyelők vajon mit gondolnak akkor, amikor ránk mutat­va ezt mondják: „Ilyen egy imádkozó ember élete.” Ha hiszünk az imádság erejében, akkor ott lesz imádságaink tárgyai között az „imádkozásért” való könyörgés is: „Legyenek, akik folytat­ják !” Ha mi magunk mindent megtet­tünk, akkor következhet a legfonto­sabb „tennivaló”. Látványos ered­ményhajszolás helyett Istenre bízzuk az eredményadást, és reménységgel hisz- szük, hogy ő megtartja az imádkozás­ban utódainkat is. így azután odakerülhet a pont a mondat végére: „Lesznek, akik folytat­ják.” Ezt nem mi jelentjük ki, hanem igéjében maga az élő Isten. Tehát ő ígéri az imádkozás megmaradását is többi ígéretéhez hasonlóan. Arról is ő gondoskodik, hogy lesznek mindig, akik „szolgálják őt”, s ezeknek a szol­gáknak eszközül igéjét adja: „Beszélni fognak az Úrról...”. A garanciát a folytatásra tehát Istentől kapjuk. Eddig is megbizonyította, hogy telje­síti az ígéreteit. Választott népének a története és az egyház élete is ezt hirdeti Minden ígéretét Jézus Krisz­tusban valósította meg, s ne­künk ez a legfőbb bizonyos­ságunk. Ezért lehet még a mai alkalmatlan szolgála­tunk is alkalmassá, erőtlen­ségünk erővé, felelősségünk éberré. A jövőbe aggodat maskodás helyett azzal a meggyőződéssel tekinthe­tünk, hogy reménységünket ő táplálja: nem sikerekkel hanem igéjével. Egész ke- resztyénségünk - benne imádkozásunk - jövőjét bátrabban kellene szeretetére bíznunk. így aggodalmaskodás és em­beri erőlködés helyett sokkal több len­ne az örömünk is. Imádkozó életünket végiggondolva, legyen őszinte a hálánk. Isten szereteté- nek a jele az, hogy szólhatunk hozzá. Ez önmagában is kegyelem. Az pedig, hogy Jézus Krisztusért meghallgat: ele­gendő erőforrás a jelenben és biztos reménység az örökéletre. Bárány Gyula Én vagyok az ajtó Jn 10,7-9 Jézus Urunk, mintegy találós­kérdésként, amit a hallgatónak meg kell fejteni, két összefüggésben jelenti ki magáról, hogy Ő az ajtó. Először úgy, hogy Ő a juhok ajtaja (7. vers), azaz a juhokhoz vezető ajtó; másodszor pedig úgy, hogy Ő a juhok számára való ajtó (9. vers). Az első értelme tehát az, hogy az embereket csak rajta keresztül le­het megközelíteni, a másik értelme pedig, hogy az emberek csak rajta keresztül közelíthetik meg a bol­dogságot, azaz Istent. Én vagyok az emberekhez vezető ajtó Jean Paul Sartre, magyarul Zárt ajtók címmel megjelent drámája egy börtönzárkában játszódik, ahová néhány ember egybe van zárva. Bezártságukban azonban egyenként átélik a kiúttalan ma­gányt, a többiek poklát s azt, hogy semmiféle külső erő nem segíthet az emberen, mert a személyiséghez vezető ajtó kívülről nyithatatlan. Magunk és kortársaink bezárt­ságát mindannyian bőrünkön érezzük. A másik ember alapvető megközelíthetetlensége, idegensé- ge s a próbálkozásaink kudarca naponkénti lehangoló élményünk. S hogy ajtót vágjunk a másik ember önmaga emelte falán, kita­lálunk kínunkban már mindent. Pszichologizálunk, bevetve min­dent, amit az emberi lélekről csak tudunk, csakhogy felolvasszuk a jéghegyet. Politizálunk, stratégiá­kat dolgozva ki, csakhogy aktuális helyzetében láttassuk közös érde­keltségünket. Moralizálunk, jó ta­nácsokat osztogatva megállapít­juk, hogy egy csónakban evezünk, csakhogy szolidaritásunk kifeje­zésre jusson s ezzel ajtó nyíljék a másikon. Mindeme - egyébként bizonnyal jószándékú - próbálkozásokkal szemben Jézus egyértelműen kije­lenti, hogy csak O az ajtó. A másik emberhez. Nem kell új ajtót kita­lálni, hanem ezt kell kinyitni és használni. Nem másra, erre az aj­tóra van szükségünk mindany- nyiunknak. Jézus, a megfelelő ajtó a másik emberhez. A többi „ajtó” a tolvajok és rablók kiskapuja, akáí egyes emberről, akár gyüleke­zetről van szó. S ez mindennapi tapasztalatunk is: ahol minden ügyeskedésünk csődöt mond, ott az egyszerű jézusi szó előtt megnyí­lik az ember, mert Jézus igazsága és szeretete oly vüágos, mint a Nap. Én vagyok az embernek való ajtó Wolfgang Borchert Az ajtón kí­vül című drámája egy minden ajtón kívülrekedt, mindenhonnan kizárt férfiról szól, példázva, hogy „mindannyian kívül állunk” (ahogy Isten is, akinek „senki sem nyit ajtót”). E kizártságában kiált az ember mégis Istenhez: „Oh, mennyit kerestünk téged, Isten, or­dítottunk, sírtunk, hol voltál, befa­laztad magad?!” A bizony elrejtőzködő Istent a ma embere gyakran úgy éli át, mint aki egy más világban él, ha él egyáltalán. Egy más világban, a biztonság, boldogság, igazság, szépség világában, mely azonban mintha el lenne előlünk zárva. Oda nem járhat csak úgy ki-be az em­ber, hogy a maga számára megfele­lő „legelőt” találjon a „juhocska”. S hogy ajtót vágjunk saját ma­gunk nyomorúságának önnön emelte falán, kitalálunk kínunk­ban már mindent. Sürgölődünk lá­zasan, húzzuk az igát és keressük a pénzt, hátha azzal új perspektí­vák nyílnak számunkra. Szenvedé­lyekbe és pótcselekvésekbe mene­külünk, hátha valami új utazás ré­szesei lehetünk általuk. Vagy ideo­lógiagyárosok leszünk, hogy leg­alább szellemünk kalandozhasson szabadon a bezárt ajtókat áttörve. Mindeme - egyébként bizonnyal emberi - próbálkozásokkal szem­ben Jézus egyértelműen kijelenti, hogy gsak Ó az ajtó. A rajtam is, belőlem is kivezető. A boldogságra és az Istenre nyíló. Nem kell új ajtót kitalálni, hanem ezt kell ki­nyitni és használni. Nem másra, erre az ajtóra van szükségünk mindannyiunknak. Jézus a megfelelő ajtó a Minden- ség megközelítéséhez. A többi „aj­tó” csak „vakajtó”, nincs mögötte semmi, nem lehet közlekedni rajta. Csak látszatmegoldás. Mindenna­pi tapasztalatunk, hogy a jézusi élet előtt nyílik meg az élet teljessé­ge, gazdagsága, szépsége, mind a földön, mind pedig az utolsó ajtó túloldalán. Bízik László Mi lesz veled gyermek? i$W:* 51 ■' .< ..iAbUíiUUIWI miHAüSlM I A plakát egyértelmű: Erdélyi Testvérek! Ruhaosztás csütörtö­kön. A lelkészi hivatal csengője et­től függetlenül minden nap szól. Állnak az ajtó előtt. Cigányasszony a férjével, Szé­kelyudvarhelyről. Cérnagyárban helyezkedett el, segédmunkás. Ott­hon hagyták öt gyermeküket. A legnagyobb 16 éves, a legkisebb 8. Nagyszülők nincsenek. „Majd innen segítjük őket.” Felelőtlenség Ápríly Lajos VÁNDOR A nyugtalan patak lelkét szeretted, suhogó völgyek útjait követted. Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál, de mindig új szépség után futottál. Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél s megállnál egy tónál: Genezáretnél? és visszaút nincs, mert illegálisan lépték át a határt. Villanyszerelő. Felesége kisfiával egy Arad melletti faluban maradt. Kéri engedjem meg, hogy telefo­náljon. Órákat várunk. *Ä telefont nem veszik fel. Huszonnégy órát kapott az édesanya gyermekével, hogy a lakást elhagyva távozzon a faluból. Topográfus Kolozsvárról. Ott­hon maradt fia, lánya. Miért hagy­ta el őket? Romániában nem be­szélnek arról mi a helyzet a család- egyesítéssel. Úgy hiszik, itt a ma­gyar hatóságok elintézik. Most úgy érzi csapdába esett. Szövőnő Szatmárnémetiből. Két kisgyermeket hagyott ott férjével. Miért? Valahogy csak lesz. Egy­szer csak átengedik Őket, addig is igyekszik legyen hová jönniük. Ott nem bírta tovább. Határ melletti faluból. Elindultak gyalog húszán. A gyerekek sírni kezdtek az egyik édesanyával lema­radtak, a többiek átlépték a határt. Gépészmérnök. Menekült nem csak Romániából, hanem a rosszul sikerült házasságából. Két gyer­mekét hagyta a feleségére. Gépkocsivezető feleségével. 1 éves gyermeküket hagyták a nagyszülőkre. Játékot keres, hogy megpróbálja hazaküldeni.- Van akiknek sikerült útlevél­lel, vagy anélkül átjönni. Sikerült az egész családnak. Az ő életük megoldódott. De mi lesz a több mint kettőezer kintmaradt gyer­mekkel? Újsághír: A Magyar Vöröske­reszt szeptember 5-ig összesen 1201 személy számára kért család- egyesítést. A Román Vöröske­reszthez eljuttatott kérelmekre egy ideig semmi válasz nem érkezett, majd Bukarestben kijelentették, hogy „az ügy teljesen a két kor­mányra tartozik”. Ezért a kéré­sünkkel nem foglalkoznak.- Szeptember 7-én Grósz Ká­roly kormányfő üzenetet intézett az ENSZ Emberi Jogok Központ­ja milánói konferenciájához es ja­vasolta „munkáljanak ki egy nem­zetközi dokumentumot, amelyben kodifikálják a nemzeti kisebbségek jogait.” Mi lesz veled gyermek? Bolla Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom