Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-02 / 40. szám
^ ■ J» ■ Evangélikus Elet 1988. október 2. V A E0 jfls i i GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok 18. • • Összegzés 1 Négy hónapon keresztül sétáltunk eb- 1 ben a hatalmas arcképcsarnokban, ' egyháztörténetünk ókori és középkori I nagyjaival ismerkedve. Fiatal olvasóink I közül sokan talán az összes termet be- I barangolták, mások bizonyára csak alkalmanként időztek el egy-egy portré előtt. Az is valószínű, hogy nemcsak az ' ifjabb nemzedék tagjai látogatták ezt a I képtárat. Az írásokhoz valóban-nriellé- I keltünk arcképeket: egy mozaikpadló . részlete, freskó, szobor vagy festmény talán közelebb hozta hozzánk évszázadok távlatából elődeinket: az ősöket ■ és hősöket. I Nyárig szüneteltetjük ezt a soroza- I tot, hiszen a gyerekrovatban sok más ■ anyagot is kell közölni, de júniustól szeretnénk mindezt folytatni, akkor a 1 reformáció korától kezdve, fgy most fél- ' időben összegezhetjük az eddigieket. I REGÉNYES ÉLETEKRŐL OLVAS- I HAJTUNK. Bár korántsem csak életraj- I zokat akartunk írni, a bemutatott személyek sorsának kalandossága azért vitathatatlan. Gondoljunk csak arra, ■ mennyi felé jártunk: a Földközi tenger I partján Efezusban Justinus vértanúval, I az afrikai Karthágóban Tertullianusz■ szál, Augusztinusszal és persze a felejthetetlen Pepetuával és Felicitasszal; a 1 mai Magyarország területén is jártunk ■ Tours-i Szent Márton révén, aki Saba- I riában (Szombathely) született. Jár- I tunk természetesen Rómában, majd I Bonifáccal Németországban, s persze hazai tájakat is bejártunk István, Gel- lért és Árpád-házi Erzsébet társaságá■ ban. Bernét és Vald Franciaországba, I Wiciif Angliába, Húsz Csehországba, I Savonarola Itáliába vezetett minket. • Micsoda utazások! Közben pedig kalandos fordulatok... Egy úrnő és egy 1 rabszolgalány a börtönben együtt úr• vacsorázik, egy léha világfi fnéíyhitű I keresztyén lesz, törékeny emberek óri- I ási távolságokat tesznek meg hittérítő ■ szándékkal, neves papok és tanárok vállalják a börtönt, a megaláztatást, sőt a kínhalált is hitük miatt. 1 MEGRAGADÓ EGYÉNISÉGEKKEL I TALÁLKOZTUNK, akiknek senkivel I össze nem téveszthető arcuk van. El ■ lehet-e felejteni Justinus énekét a vesztőhelyen, Perpetua tiszta jellemét, 1 Ambróziusz bölcsességét, Assisi Szent • Ferenc szelídségét, Árpád-házi Szent I Erzsébet jóságát? Korunkban, amikor I olyan kevés a példakép, amikor sorra ■ döntik le ingatag trónjaikról a korábbi bálványokat, amikor annyian keresik a 1 hiteles példát - érdemes elgondolkodni I _______________________________ ez eken a sorsokon, válni. sőt követőjükké I A HIT ÉS A SZERETET LEGSZORO- 1 SABB ÖSSZEFONÓDÁSÁT LÁTHAT- I TŰK. Ha csak e kettő elválaszthatat- | lanságát megtanultuk, már nem volt • hiábavaló ez a sorozat! Az őskeresz- tyének legendás összetartását, a felebarát, sőt az ellenség szeretetét mindig ' a legmélyebb személyes hit tette lehe- I tővé. Enélküi a hit nélkül Assisi aligha | segített volna a szegényeken, Árpád- i házi Erzsébet nem lett volna képes lep- rásokat házába fogadni, Vald aligha 1 osztotta volna szét hatalmas vagyonát ■ a szegények között. A szeretetről azt I tartja egy régi mondás, hogy az a hit | képeskönyve. Az Istenbe vetett hit való- ■ ban láthatóvá vált a bemutatott szemé- lyek életében. MEGRÁZÓ IMÁDSÁGOKAT OLVAS- 1 HAJTUNK. A keresztyén élethez való- I ban hozzátartozik a rendszeres imád- | kozás, aminek különösen nagy ereje . lehet az élet fordulópontjainál. Az első vértanúk imádkoztak haláluk előtt: itt 1 maradó társaikért és kivégzőikért egy- * aránt könyörögtek. Augusztinusz híres I mondata Istenben való megnyugvásá- | ról is imádság. Nurziai Benedek „imád- ■ kozzál és dolgozzál" jelszavát talán mindannyian megtanultuk már. A meghalni készülő Cirill is megrázó ■ imádságban búcsúzott testvérétől, Me- I tódtól. Bernát példájára is emlékezhe- | tünk, ahogy imádkozott egy válságba ■ került leendő rendtársáért. Assisi imádságát, ezt a gyönyörű békefohászt pedig mindnyájunknak érdemes volna ' szóról szóra megtanulnunk és tovább- I imádkoznunk: „Uram, tégy engem bé- | kességed eszközévé...” Húsz János a ■ máglyán is imádkozott: „Jézus, Isten báránya, könyörülj rajtam!" Kedves gyerekek, fiatal olvasóink! Sétánk végére értünk, de az eddigiekről számot adhattok egy TOTO játékban, amelynek kérdéseit jövő heti számunkban közöljük. Addig is - lelkészetek, szüléitek segítségével - próbáljátok előkeresni, összegyűjteni lapunk nyári számait, az Egyháztörténeti arc- képcsarnok 17 portréját. A játékban egyének és bibliakörök egyaránt részt- vehetnek, a legjobbak könyvjutalmat nyernek! Figyeljétek tehát a jövő heti gyermek-TOTO-t, a készülésben felnőttek segítségét sem tilos igénybe venni. Fabiny Tamás 1 _______________________________I / A f VASÁRNAP IGÉJE 3 Móz 19,1-3.11-18 SZERETETBEN ÉGVE Egyik vasárnap este fiatal ifjúsági tag toppant be hozzánk. Ifjúsági táborból jött, sok-sok kilométert gyalogolt. Az össze- esésig menően fáradt vqlt. Hellyel, étellel és itallal kínáltam. Miután mindent visszautasított, felajánlottam, hogy kocsival hazaszállítom. Értetlenül, sőt inkább megbotránkozva nézett rám: „Marika néni nem hallotta, hogy szent akarok lenni?!”. Mit tehettem, hagytam, hogy elvonszolja magát. „Szent” elhatározásában nem akartam megsérteni. Azóta is sokat gondolkodom ennek a fiúnak a „szent”-elméletén. A megszentelt élet kiforgatói, mindig azokból toborzódtak, akik nem az Isten iránti szolgálatból, hanem hazug szerepjátszásból, magukat mutogatva akartak mások fölé kerekedni. Számomra mindig meggyőzőbb az emberek csendes szolgálata, mint a kifelé látványos, álszent „hallelujázgatás”. A mai vasárnapon számunkra Isten leckéje: a megszentelt élet megismerése és elfogadása. Hiszen a többinek, - amit a mai igében találunk -, már ebből a kettőből kell következnie. „Szentek legyetek...!" Egy régi közmondás jut az eszembe: Madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni. Elnézést a közmondás kiforgatásáért, de igénkkel kapcsolatban bennem ez így formálódott meg: Madarat tolláról, embert „isteneiről” lehet megismerni. Mert mindenki olyan, amilyen az istene. Például, mennyi szenny tapad a pénzhez. S ebből következik, hogy akinek a pénz az istene, az szennyes emberré lesz. Vagy milyen irgalmatlan a hatalom! Csak azért, hogy az ember önmagát, a hatalmát biztosítsa, képes feláldozni bárkit. Nézz arra az emberre, akinek a hatalom az istene, s megtudod, milyen irgalmatlanná válik rövid idő alatt! Gondolj az alkoholizmusra! Micsoda szörnyű változást visz végbe egy férfi vagy nő arcán, életén a szesz-istene. Eltorzult arcok, élveteg vonások, reszkető kéz, elállatiasodott életek. S ők csak fújják a maguk nótáját: eladó az egész világ; pénzért mindent megvehetsz; csak az a tied, amit megeszel vagy megiszol. Figyeld a pénzét számoló embert, a pohár után reszkető kézzel nyúlót, a játék szenvedélyében nyereségvágytól izzó tekintetet, a paráznákat, a gőgösöket, a hatalmaskodó pojácákat, a kis és nagy diktátorokat! S miközben figyeled a hamis istenek uralkodását emberek életén, hallgasd Isten szavát: Szentek legyetek, mert én, az Úr," a ti Istenetek, szent vagyok! S ha valóban O a gazdánk, s mi az Isten szent népéhez tartozunk, nekünk is szentül kell élni. Ha Isten szentsége nem egy pléhkorona, hanem életeket átformáló valóság, akkor a mi életünk sem lehet másmilyen. A mi „szentségünk” sem lehet külső látszat, fogcsikorgatva kierőszakolt vallásos gyakorlatok tömkelegé, hanem a másik életét bearanyozó valóság. Isten szeretete és szent követelése nem alvilág megtagadását jelenti. Nem kívánja tőlünk, hogy remeteként, elbújdokolva mentsük a bőrünket, nehogy a világ harca beszennyezzen minket. Isten szentsége nem elkülönülés a világtól. Ellenkezőleg! A világ iránti forró, mentő szeretet. Ha én hiszem és vallom, hogy az Isten lefoglalt a maga szolgálatára, akkor át kell vennem Uram ritmusát és elkezdek égni másokért szeretetben. Baloghné Szemerei Mária IMÁDKOZZUNK Uram! Amint az úrvacsorái edényt egy szent célra lefoglaltad magadnak, úgy foglald le az én életemet is! Ámen S’ „írok nektek, ifjak...” ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG Beszámoló egy másfajta ifjúsági táborról A népmesék szófordulatát felhasználva, jellemző volt erre a hétre az „ásó, kapa, nagyharang.” Fiatalok, székesfehérváriak, tizenegyen, akik a gyülekezet aktív tagjai, idén immár másodszor, arra gondoltak, hogy a szabadságuk egy hetét egy olyan gyülekezetben töltik, ahol munkájukkal segíteni tudnak. így jutottak el Beledre, ahol az új gyülekezetiterem építése van folyamatban. Nagyszerű táborhelynek bizonyult Margit néni füves udvara, s a szelídgesztenyefa árnyékában hat sátort vertek fel a vállalkozó kedvű fiatalok, hogy egy hétig itt legyen „otthonuk”, innen induljanak ideiglenes „munkahelyükre”, a parókia- udvarra. Még a szigorú házőrző, Dugó kutya is megbarátkozott a tarka népséggel - olyany- nyira, hogy a hőség elől a csilla^ gos ég alá menekülőket még álmukban is nyalogatta. Minden reggel korán volt az ébresztő. Adám - a rangidős fehérvári - kíméletlen berregő- jére még a legmélyebben alvók is felébredtek, s pontosan jelentkeztek a munkahelyen. Az első komoly teendő a reggeli elkészítése, no meg elfogyasztása volt. A Jenő bácsiék- tól kapott frissen fejt tej ízletes csemege volt a városi fiataloknak. Segíteni jöttek, ezért reggeli után előkerült az ásó, kapa és persze a többi szerszám is: csákány, lapát, nagykalapács, talicska. S szorgos kezek ásták a vízvezeték árkát, irtották a bozótot, talicskázták a sódert vagy a törmeléket, rendezték a terepet, szerelték a vízvezetéket. Korgó gyomrok jelezték az ebédidőt, de aggodalomra nem volt ok, mert mindennap fürge asszonykezek gondoskodtak a nagyszerű ebédről. Alapanyagból - amiről a gyülekezeti tagok gondoskodtak - nem volt hiány. De még ebéd után sem volt megállás. A „kollektív szerződés”, amit a helyi körülményeket és az időjárást figyelembe- véve szóban rögzítettünk, délután négyig „írta” elő a munkaidőt. A szorgoskodók megizzadtak. Nem csoda, hisz rekkenő hőség volt. Munka után mindig jólesett a hűvös zuhany, vagy a Kis-Rába enyhet adó, hűs vize. De a kánikula nem riasztotta vissza a fehérváriak harcedzett csapatát attól, hogy kihívják a helyi ifjúságot egy focimeccsre, ahol tudásukkal és összeszokottságukkal fölényes győzelmet is arattak. (Vagy a belediek nem akarták elvenni a munkakedvüket?!) Minden este megszólalt a harang is. Áhítatra hívogatott tá- borozót és helybelit egyaránt. Az áhítatokon és a vacsorát követő beszélgetéseken az első tanítvány, Péter személyére figyeltünk, illetve az ő példáját felhasználva került elő keresztyén életünk néhány aktuális kérdése. Táborozás - munka, közösségformálás - segítségnyújtás. Gazdag hét zárult le a szombati úrvacsorái istentisztelettel. (A táborzáró istentisztelet után is láthattunk még dolgos kezeket. Egy édesapa, aki pénteken érkezett gyerekeiért, addig nem akart hazamenni, amíg egy fontos - eddig elmaradt - munkát szakszerűen nem pótolt.) Szétszedik a sátrakat, csomagolnak, csővázas hátizsákokkal fiatalok indulnak haza. Fiatalok, akik ugyanúgy néznek ki, mint a bárhol kempingező kor- tásaik, s mégsem olyanok. Nem őket akarom ezzel a néhány sorfal piedesztálra állítani. Nem övék a dicsőség. Ők csak indultak, mert hívást hallottak. Az Istenre-figyelésük hasznos életté érlelődött szívükben. Akkor, amikor oly nagy az igény arra, hogy egyházunkban újra egymást segítő testvérekké legyünk, hisz nem élhet egy gyülekezet sem, egy közösség sem csak magának, akkor ez a hét, a fehérvári fiatalok munkával fűszerezett táborozása - vagy táborozással fűszerezett munkája - legyen egy jel: van, aki figyel a másikra. S legyen egy példa: így is lehet! Köszönjük ! ifj Bence Imre Helyi kiadványok Petőfiről A Petőfire vonatkozó helytörténeti irodalom szépen gyarapodott az elmúlt években. Néhány kiadványát talán nem fölösleges megemlítenünk, mert az érintett települések határán túl kevesen ismerik őket. A kiskőrösi | Petőfi Emlékmúzeum új állandó kiállításának vezetője tavaly jelent meg Kecskeméten: A mi Petőfink. Alcíme: Petőfi a Duna-Tisza közén. Kiss József irodalomtörténész szép, tartalmas munkája. Címlapján Madarász Viktor kevéssé ismert Petőfi-portréja látható. Rövidjó lényeglátással megírt ismertetéseket olvashatunk a költő és a tágabb értelemben vett szülőföld kapcsolatáról. Igényesen népszerűsít a kis füzet, könnyedén foglalja össze a vonatkozó Petőfi-kuta- tás eddigi eredményeit: Mindenki haszonnal forgathatja. Istenes József a Nyugat-Dunán- túlról került evangélikus tanítóként Kiskőrösre. Később évtizedeken át a Petőfi Emlékmúzeum igazgatója volt. Tavaly megjelent könyvében - A kiskőrösi Petőfi- kultusz története - a költő utóéletének nem a legfontosabb, de azért érdekes fejezetét írta meg. Hiszen az országos és a helyi Petőfi- kultusz Kiskőrös esetében gyakran fedi egymást: a reprezentatívnak szánt emlékünnepeket sorozatosan itt tartották. Vagyis a könyv nemcsak Kiskőrös ügye: országos érdekű, akár az emlékmúzeum és a különböző centenáriumi alkalmak. Lassan hagyománnyá válik a Petőfi-emlékhelyek országos találkozója. Jó, hogy 1985-től a Petőfi Sándor Társaság egy-egy Emlékhelyi Füzetben teszi közzé a találkozók anyagát. Az első három füzet (Aszód 1985., Pápa 1986., Kunszentmiklós 1987.) azt bizonyítja: a helytörténetírás tud segíteni az irodalomtörténetírásnak. A hagyományokat, a visszaemlékezéseket könnyebben éri el. Petőfi helyi kapcsolatainak megrajzolásában talán többet megengedhet magának, mint a költő egész életművét szemmel tartó irodalomtörténész; de az is nyereség, ha a Petőfi-emlékhelyek tanáraira, lelkészeire, könyvtárosaira ösztönzően hat a sorozat léte. Mányoki János Olvasói levél Mint bizonyára tudják 1988. július 16-án és 17-én Ősagárdon az Úrtól kapott hit és szeretet segítségével sok fiatal zenélt, énekelt. Kérlek kedves testvérem Imádkozz értük most velem! Uram! Kérlek őrizd fiatal életük, Uram! Kérlek őrizd őszinte hitük. Uram! Kérlek áldd meg kedves énekük, Vezesd az úton tovább minden lépésük. Uram! kérlek segíts, hogy megtisztuljanak, Uram! kérlek segíts, hogy ne csalódjanak. Uram! kérlek áldd meg tiszta hangjukat, S add kezükbe a Te partitúrádat! Ámen Bothár Mária Kántorjubileum Pesterzsébeten 0 0 Otven éve egy orgonánál Sárgult újság, a Pesterzsébeti Harangszó 1938. októberi számában, a hírek között: „Új orgonista. Az egyházi elnökség Brenner István VI. osztályos gimnazistát kérte fel és bízta meg az orgonista teendők ellátásával. Művészies játékával eddig is megnyerte a gyülekezet tetszését. További szereplésére az Úr áldását kívánjuk”. Otven évvel ezelőtt, október 2-án, a vasárnapi istentiszteleten kezdődött Bencze István kántori szolgálata. Tizenöt éves volt akkor. Az erős családi tradíciók - szülei templomépítő presbiterek - indítják el a két fiút: Istvánt és Imrét az egyházi szolgálatra. Imre a teológián tanul, István előbb a zongora-, majd énektanári diplomát szerzi meg a Zeneakadémián. Zalánfy Aladárnál orgonát és egyházi éneklést is tanul. A megszerzett tudással gyülekezetét szolgálja. Bencze István legszívesebben azokra az esztendőkre emlékezik vissza, amikor Pesterzsébeten együtt dolgozott testvérével, Bencze Imre lelkészszel. 1948-ban alakítják meg az énekkart, amely a 60-as évek közepéig rendszeresen szolgál az istentiszteleteken. Egyházzenei áhítatokon nagyobb műveket, pl. oratóriumokat is előadnak zenekarral és olyan szólistákkal, mint Melis György, Szabó Miklós és Szecsődy Irén. Közel 10 éven át a rádiós egyházi félórákon is énekelnek. Az áldozatos karnagyi munka szép gyümölcse ez, hiszen az énekkar tagjai zenei műveltségüket a kórusmunka során szerzik. Bencze István hűsége a nehéz időkben sem ingott meg. Soha nem gondolt arra, hogy két főiskolai diplomájával rangosabb pozíciót szerezzen, vagy a kis, 7 regiszteres, egy manuálos orgona padját felcserélje egy nagyobbéval. Szemében nem a hangszer nagysága a lényeg, hanem az, hogy az orgonajáték, amely az istentisztelet szerves része, Isten dicsőségére méltóképpen szóljon. Munkája a szó szoros értelmében „szolgálat”, hiszen 35 éve, mióta énektanári állást kapott Pesterzsébeten, egy fillért sem fogad el a gyülekezettől. Életének teljes értelmet az adott, és ad ma is, hogy hűséges tevékenysége túlterjed a templom falain. Pedagógusként azért küzd, hogy e peremkerület nehéz sorsú, műveltségbeli hátrányoktól szenvedő emberei is megismeijék és megszeressék az igazi zenekultúrát. Nyugdíjas pedagógusként még mindig tanít. Úgy gondolta, hogy a kántorsá- got az 50 éves jubileum után fiatalabb, frissebb erőre bízza. De ma már látja, hogy míg ereje engedi, nem válik meg az orgonapadtól, mert ez a munka lételemévé vált. Őszinte tisztelettel hajtunk fejet a hűséges szolgatárs előtt, életére, további munkájára Isten gazdag áldását kérjük. Segítse őt abban, hogy a szent zenével tovább szolgálhasson gyülekezetének, Pesterzsébet népének. Trajtler Gábor
