Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-25 / 39. szám

Evangélikus Élet 1988. szeptember 25. A m éé ja$ GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok 17. Savonarola Jeromos (1452-1498) Képcsarnokunk utolsó alakja, Savo­narola Jeromos - firenzei tudós, szerze­tes - a középkor legvégén élt. Ezt a középkort gyakran nevezik sötét­nek. Nem mintha nem lett volna benne egyáltalán fény. Volt, sok pompa és ra­gyogás. Firenzében például ma is meg­csodáljuk az akkor épült palotákat, ab­ban az időben keletkezett műalkotáso­kat. Fényűzés, gazdagság, vidám szóra­kozások jellemezték ott még az egysze­rűbb polgárok életét is. ' De az is bizonyos, hogy - többek közt - az orvostudomány joggal bélye­gezheti sötétnek a kort. Az embereknek fogalmuk sem volt a higiénáról, a tiszta­ság jelentőségéről. Együtt tudtak élni a mocsokkal. A városok búzlöttek a sze­méttől. A szép ruhák, cifra frizurák alatt piszkos volt a test. Nem csoda, ha egymást érték a járvá­nyok. Pusztítottak olyan betegségek, amelyek egy kis tiszta vízzel, mosakodás­sal elkerülhetők lettek volna. A keresztyén hittudomány is sötétnek nevezi a középkort - hasonló okokból. Az egyház is megtűrte - lelki értelem­ben - a mocskot. A templomok ugyan tele voltak, de az áhitatos arcok mögött a szívben kapzsiság, önzés, gátlástalan szenvedélyek uralkodtak. A súlyos vétkektől nem voltak mente­sek az egyházi vezetők sem. Savonarola kortársáról, VI. Sándor pápáról írja a kró­nika: „A legkiválóbb észbeli tehetségek mellett, a legundokabb erkölcsi romlott­ság lakozott benne." Hírhedt volt arról, hogy magának és fiainak, méreggel, tőr­rel, megvesztegetéssel tört utat a hata­lomhoz. Orvostörténészek állítják, hogy egész Európa elnéptelenedett volna, ha nem- támadnak olyan orvosok, akik elővették és alkalmazni kezdték a régen elfelejtett egészségügyi szabályokat... Ugyanígy vallják az egyház történé­szei is, ha nem lettek volna reformátorok, akik Isten igéjével tisztogatják a sziveket, elvesztünk volna bűneinkben. Persze ezeknek a reformátoroknak nehéz sors jutott. A bűn sötétje mögött mindig az embergyilkos ördög áll. Mégis, akiket Isten erre a feladatra választott, rettenthetetlen hősökké váltak. . Jlyen. hős volt Savonarola, a törékeny, égő szívű igehirdető. Mikor fiatalon 23 éves korában szerzetesnek ment, még eszébe sem jutott a prédikálás. Sőt azt tartotta, hogy az egyház nyomorúsága ellen szót emelni - kilátástalan küzdelem. Szüleinek azt Irta búcsúlevelében a ko- ostorból: „A világ sok bűne arra késztet, togy könyörögjek a szabadulásért." Csakhogy Isten mindig azokat állítja csatasorba, akik imádkozni tudnak. Ti­zennégy év alatt Isten, a közben tudóssá ett szerzetest igazi harcossá is érlelte. Életének döntő fordulata akkor követ- rezeit be, amikor 1489-ben kinevezték a irenzei Szent Márk kolostor elöljárójává, tt feladatai közé tartozott a rendszeres prédikálás. A templom falai hamarosan szűknek bizonyultak a hívek befogadá­sára. Az emberek nemcsak a városból, de a környező falvakból is eljöttek, hogy I hallgassák az igazság igéjét. Sokan már éjjel elindultak, hogy reggelre biztos he­lyük legyen a templomban. S a megtérés­re hívó szavaknak látható foganatja lett. A beszédek hatása néha drámai helyze­tekben mutatkozott meg. Gazdag höl­gyek, akik cifra ruhákban érkeztek a mi­sére, beszéd közben kiosontak a pádból, hogy azután egyszerű öltözékben térje­nek vissza. Egy városi polgár az istentisz­telet végén aranyait osztotta szét a sze­gények között. Megtörtént az is, hogy a bűrroánó hí­vek Firenze fóterén máglyán égették el bálvánnyá lett kincseiket. Radikális változások következtek. Rend, fegyelem és a testvériesség légkö­re váltotta fel a korábbi léha életmódot. Megtisztultak a szivek és az emberek örültek a tisztaságnak. A megújulás szelleme átterjedt a kör­nyező kolostorokra, gyülekezetekre. Egy­re többen, egyre hangosabban sürgették most már Savonarolával együtt az egész egyház megreformálását. A pápa el akarta némltani ezt a sürgetést. Egyházi főméltóságot, blborosi süveget ígért a hallgatásért. Savonarola prófétai választ adott: „Elfogadni csak egy süveget fo­gok, a mártírokét, amelyet vérem fest majd blborpirosra.” A pápa ámult: „Ez tényleg Istennek egy igaz szolgája." De a belátás mégsem akadályozta meg ab- . ban, hogy később kimondja az ítéletet - a szerzetesnek meg kell halnia. 1498 április 7-én tartóztatták le. Hét­szer is klnpadra feszítették, hogy vonja vissza tanításait, tagadja meg, amit hir­detett. Hasztalan. Mit csinált, amikor megnyomorodott testtel, fájdalomtól el­gyötörtén visszakerült cellájába? Azt, amit mindig. Prédikációt Irt. A még moz­gatható jobb kezével megírta utolsó pré­dikációját az 51. zsoltár alapján, Ezt ta­lán már csak önmagának Irta. Hisz min­dig egyszerre prédikált a hallgatóinak és saját magának. Ezt irta: .....Isten, a te nagy irgalmasságod szerint értünk ad­tad egyszülött Fiadat - lehet-e hát két­ségbeesni?! Nem kell e bíznia mindenki­nek?” Az ítélet szerint, két szerzetestársával együtt felakasztották, holtestüket meg­égették. De amit hirdetett, Isten igéje ma is él, ma is hat! Pintér Károlyné--------------------------------------------------1 A "V VASÁRNAP IGÉJE Ef 4,11-16 Egység a különbözőségekben Elképzelhetetlenül gazdag a mi megdicsőült Urunk, aki feljebb ment minden égnél és betölt mindeneket. Erről ad tanítást és eligazítást egyházának és gyülekezeteinek ma is elhívott apostola. Arra buzdít, hogy ki-ki elhivatásához méltó életet éljen a hit nagykorúságában és egységében. De megvan erre a lehetőség felekezeti szétszakadottságunkban és oly gyakran Őt megszégyenítő széthúzásunkban? Igen, minden ellenkező látszat ellenére is megvan. Csak Reá nézzünk, aki ajándékozó Úr. Mindennel megajándékozott minket, ami az életre és az üdvösségre vezet. A Tőle kapott sajátos módon szolgálhatunk. A felsorolásban a, magunk megbízó levelét átvéve. Nem győzök eleget csodálkozni azon, hogy a megdi­csőült Úr azonosul és munkálkodik nyomorúságos, gyarló eszközeiben, és milyen sokféle módon árasztja erejét e világ­ban. És nemcsak ilyen kiváltságos szolgálati ágak vannak. Névtelen „szenteket” és „senkiket” is elhívott. A húzódozó- kat, a méltatlanságukat átérzőket éppúgy alkalmazni tudja, mint az igénk elején felsoroltakat. Ebben mutatkozik meg tágszívűsége. Hogy is tanítja ezt a szent ének: Elfogad össze­tört, árva szívet. Ő a növekedést munkáló Úr. Egyháza, gyülekezetéi úgy élnek, hogy a tagok folyton növekednek és érlelődnek. A testi ember fizikai erőben és szellemiekben, a hívő l^lek nagykorú­ságra, teljességre növekszik. Mindjobban magáévá teheti Urának erejét a gyülekezetben, ahol áradnak az Ö erői. Csak ragaszkodjunk ebhez a lelki közösséghez, nehogy csábítások­nak engedve lelkileg kiskorúak maradjunk! Igénk feltekint a mindeneket egybeszerkesztő Úrra. Ha min­den egyes tag a maga sajátos adottságának megfelelően maga is gondoskodik a növekedésről, a Krisztus-testben a vérkerin­gés összeköti a test tagjait a Fejjel, Benne egymással és a kívülvalókkal is. Egyenes a vonal,, mely vezet a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére. Arra, hogy egybetarto­zunk, egy cél felé futunk, és elhivatásunknak egy reménysége, a mindeneket egybeszerkesztő Úr vár minket dicsőséges or­szágába. Csak Oreá nézzünk. S akkor eltörpülnek a különbö­zőségek, már most örvendezni tudunk egybetartozásunknak, boldogan végezzük sajátos szolgálatunkat, megértve annak nélkülözhetetlen voltát. Sokszor halljuk, szinte közhelynek tűnik annak hangozta­tása, hogy ma az ökumenizmus ideje érkezett el. Közös szol­gálatokban, imádkozásban, egymástól való tanulásban elju­tottak már a különböző felekezetek oda, hogy nem két szom­szédvárként akarnak többé hadat üzenni egymásnak, hanem kiteijesztett karral igyekeznek egymás felé, hogy szeretetükkel átöleljék egymást. „O a fény, mi színei.” S amint a szivárvány színei Isten palettáján összefonódva festik az ég alját és hirde­tik a Teremtő kiengesztelését a teremtett világ emberei felé, úgy a hit nagykorúságában összefogva dicsőítjük az ajándé­kozó, a növekedést munkáló és a mindeneket egybeszerkesztő Urat. A legutóbbi évek közös imaösszejövetelein sokfelé éne­kelték egy szívvel, egy szájjal és egy lélekkel azt a szép éneket, hogy Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet Ha el is választ annyi korlát, Testvérnek adj testvérkezet! Meg nem szűnő fáradozással munkálkodjunk ezért. Ki-ki a maga szolgálata által! Pásztor Pál IMÁDKOZZUNK Urunk, Jézus Krisztus, járj közbe népedért. Te váltottál meg bennün­ket! Tarts meg minket az igaz keresztyén hitben! Meghitt szavaddal, a Szentírásban adott isteni igéddel hívd ismét egybe nevednek egymástól messzire távolodott megváltóit. Ámen 4 > „írok nektek, ifjak...” DIÁK VOLTAM ERLANGENBEN... Augusztusban, amikor ezeket a so­rokat írom, a város már elcsende­sedett. Az utcákról eltűntek a ke­rékpáron száguldozó diákok, ki­ürültek a nagy előadótermek. A város a nyári hőség takarója alatt szunnyad, a barátaim mind szabadságra utaztak. Erlangen igazi arculatát az egye­temisták adják meg. ők pezsdítik, színesítik a kisváros életét, össze­sen húszezren vannak. A teológu­sok együtt tanulnak a többiekkel; körülbelül 800-an vannak, és főleg Dél-Németországból érkeznek ide. A Friedrich-Alexander Egyetem fontos munkaadó is, a második legnagyobb munkahely a Siemens cég után. Nekem nagy élményt jelentett, hogy egyházunk ösztöndíjtanácsa ajánlására az Egyházak Világtaná­csa ösztöndíjasaként két szemesz­tert Erlangenben, a német teológia egyik fontos műhelyében tölthet­tem. Hiszen, az itteni teológusok munkássága korábban is meghatá­rozó volt magyar teológiánkra is. Az igen gazdag és változatos elő­adásokból és szemináriumokból most csak néhányat emelek ki. A teológiai hallgatók maguk ál­lítják össze az órarendét a bő vá­laszték alapján. Sokszor nehéz a döntés. Mint például, ha Roloff professzor szenzációs Máté evan- géliuma-magyarázata egybe esik a dogmatikai előadással. Igen nagy népszerűségnek örvendett a nyug­díjba vonuló Beyschlag egyháztör­ténésznek a reformáció korával foglalkozó előadása. A kollégiumi diáktársaim hívták fel figyelmemet Seitz gyakorlati professzor újabb szemináriumára, ahol teológusok és orvostanhallgatók közösen fog­lalkoznak a daganatos betegek lel­kigondozásának kérdéseivel. Az elméleti részt mindig követi a kór­házi beszélgetés, erre önként je­lentkező betegekkel. Szükség is van erre, hisz minden kórház ren­delkezik egyházi lelkigondozóval, ahol is fontos az összehangolt munka az orvosokkal. Ez is jól példázza, hogy nagy az érdeklődés az egyetemen az életkö­zeli, aktuális kérdések iránt. Aztán az iszlám történetéről szóló elő­adás. Ott hallottam, hogy az el­múlt évtizedben 50 ezer német asz- szony tért át házasságkötés révén a mohamedán vallásra. A könyvesboltokat pásztázva feltűnő, hogy milyen sok a meditá- lásról, keleti vallásokról és filozó­fiákról szóló könyv. Emellett igen erősen tért hódít az okkultizmus, a horoszkópokba vetett hit. Az egy­házaknak mindez komoly kihívást jelent. Ezért szerveztek a diákok a teológiai fakultáson egy saját sze­mináriumot, amely a széles rétege- ! két vonzó „new age” (új korszak) mozgalom megismerését tette fel­adatául. „Az ezredfordulóval új korszak jön és új vallás, ami sokmindent magába olvaszt és békét ad az em­beriségnek” - hirdetik követői úton-útfélen. Eszembe jutnak Jere­miás próféta szavai: békesség, bé­kesség - mondják, de nincs békes­ség (Jer 6,14). Ezek után már nem lepődtem meg, amikor a menza előtti téren a mormon egyház misszionáriusaiba botlottam. Na­gyon sok ember keresi az Istent, de már nem elsősorban a történelmi egyházaktól várják a feleletet. Ezért fontos, hogy a jövő lelké­szei jól felkészültek legyenek. Ezt segíti elő az irigylésre méltóan fel­szerelt könyvtár a hatalmas olva­sótermekkel. Itt tényleg minden le­hetőség meg van adva a tanulás­hoz. Szükség van a tudományos munka mellett a hit gyakorlati megélésére is. Ennek is adott a le­hetősége a teológusok körében vagy a sokasodó házi bibliakörök­ben. Fontos az eleven kapcsolat a gyülekezetekkel is. Az egyetemi templomba tartok. Ma az egyik professzor prédikál itt. A szépen megtelt templomban a résztvevők 70 százaléka fiatal. A hirdetésben megüti a fülemet egy szó: „Friedensgebet”, közös imádkozás a békéért szerda estén­ként. Mi lehet ez? Odamegyek. de hiába keresem a lelkészt. Fiatalok gyűlnek itt össze egy tanár házas­pár vezetésével. Újsághírek hang­zanak el, megszokott háborús ese­mények tudatosulnak fájón; majd felcsendül az ígéret az imádság ha­talmáról. Uram irgalmazz, száll az imádság, és a kis kápolnában meg­szűnnek a távolságok. Testvérekre találtam. Átélem a csodát, Krisz­tusban a társadalmi, kulturális, nyelvi válaszfalak ellenére egyek vagyunk. Hátizsákomban sokmin­dent hoztam el Erlangenből, de en­nek az estének élményét nem felej­tem el. Brebovszky Éva Cű Csanád Béla: QQ A kozmosz ablakai Olvasói levelek gyermekünk hitben való neveléséről Evangélikus szülők lelkiismereti kötelessége. Eb.ben a roha­nó világban is minden család­ban a gyermekek­kel kell a legtöb­bet törődni. Kü­lönösen most, amikor már az új tanév be is ko­pogtatott. .. Gyermekeinket igyekszünk min­dennel ellátni, ami a sikeres ta­nuláshoz szüksé­ges. .. Hálát Vannak költők, akik meghök­kentő eredetiségükkel lenyűgöz­nek, vannak akik mondanivaló­jukkal ellenkezésre ingerelnek és vannak, akikkel egyszeriben olyan meghitt barátságba keveredünk, mintha mindig ismertük volna egymást. Csanád Béla ez utóbbiak közé tartozik. Katolikus papköl­tő, aki mögött évtizedekre menő kulcsfontosságú egyházi szolgálat és ugyanolyan messzire nyúló iro- • dalmi elkötelezettség áll. Lírája mégsem leszűkített - csakis egy­házi terminológiára épülő - egy- szólamú költészet, hanem egyete­mes emberi hitvallás, melybe az elvesztett gyerekkori idill vágyké­pe, a paraszti ősökhöz, s ezen be­lül az édesanya emlékéhez való áhitatos ragaszkodás éppúgy bele­fér, ,mint atomizált modem éle­tünk kielégíthetetlen sóvárgása egy igazi, minden emberi gonosz­ságon és esetlegességen felülálló rend után. Csanád Bélának nincsenek tech- . nikai problémái. Sokféle műfaj húrján játszik kifogástalanul. Megfigyelhető azonban, hogy ver­sei az idő előrehaladtával egyre szi­kárabbá, lényegretörőbbé, olykor valósággal példázatszerűvé vál­nak. Nem véletlen, hogy szerzőjük egy egész ciklust szentelt Pilinszky emlékének. A költészet minden szubjektivitása mellett valahol kol­lektív műfaj is, és nemcsak elő­deinktől, hanem kortársainktól is tanulunk. S itt nem állhatom meg, hogy ne hivatkozzam Hubay Mik­lósnak a legutóbbi íróközgyűlésen kifejtett felemelő gondolatára, amellyel védelmébe vette a sokak által túlméretezettnek.itélt magyar költészetet. Ne kárhoztassuk azt a történelmileg kialakult helyzetet - mondotta -, hogy nálunk túl sok a költő, hanem inkább örüljünk neki. Mert ezek a költők nemcsak irodalmunkat gyarapítják, de első­számú ápolói, színesítői és tovább­fejlesztői is legfőbb kincsünknek, a magyar nyelvnek. Ezért örülünk Csanád Béla reprezentatív köteté­nek is, mellyel Tornai József értő válogatásában a Magvető Könyv­kiadó ajándékozott meg bennün­Engedjétek hozzám a kisdedeket ötgyermekes apa vagyok. Otthonról kora ifjúságomtól az Istenhitet hordozom. Anyám már egészen korán - 2-3 éves korunkban - mesélt bibliai történeteket, szent emberek, próféták élettörténetét, akik nem sajnálták még az életüket sem odaadni hitükért. Rend­kívül lelkesítettek ezek a történetek, a szűkös körülmények között is gazdaggá tették gyer­mekkoromat. Nem volt olyan vasárnap, hogy ne menjünk templomba. Az Isten temp­lomához való hűség beoltotta szivembe a keresztyén közösség úrvacsorái szeretetegy- ségét, és hogy minden innen indul ki és ide tér vissza. Nem tudjátok, hogy Isten templo­mai vagytok? Ma én és az én generációm vagyunk a megméretés állapotában, mint an­nak idején szüléink, hogy az Isten templomát mennyire tudjuk szent hellyé tenni a falak között és szivünk mélyén?! Mennyire futja buzgóságunkból, szeretetünkből, kisgyerme­keink számára? Miért nem látok gyermeke­ket a templomban? Talán lerázandó nyűg, akit ki kell zárni az istentiszteletről, mert nem tudjuk elviselni, ha megzavarnak áhítatunk­ban? Sokszor hallom a sopánkodás hangján, nincs elég fiatal, vagy a kikonfirmálás kifeje­zést. Súlyos felelősség terheli a közösséget, főként apákat és anyákat, akik nem hozzák magukkal gyermekeiket az istentiszteletre, vagy ha elhozza, a közösség megvetése hárul a „hangoskodó” gyerekekre. Nélkülük az ürességet mindannyian érezzük és szenve­dünk tőle. Pótlásával már sok közösségben foglalkoznak. Ifjúsági istentiszteletekkel pró­báljuk visszacsalogatni a templomból gyer­mekként kizárt ifjakat. Persze biztató eredményként vehetnénk, ha nem kéne ezt a különváltság skizmáját fenntartani, hanem minden korosztály türe­lemmel és szeretettel' a templomban teljes szeretetközösségre jutna. A keresztyén kö­zösség számára az egyetlen olyan találkozási hely- és alkalom az istentisztelet, ahová Jézus mindannyiunkat - kortól függetlenül - vár és hív, ahol a közösség a legteljesebben átélheti az egyetemes szeretet nagyszerűségét. Aggó­dom az Isten templomaiért, az öt gyermeke­mért, tovább tudom-tudjuk adni a szeretet lángját? Azt hiszem jó úton járunk, ha a közösségépítést a bölcsőnél kezdjük és meg­szívleljük Jézus szavait: „Engedjétek hozzám a kisdedeket.” Komáromi András Budapest mondhatunk ezért mindazoknak, akik ezt elősegítik, támogatják.- Evangélikus szülők, nagyszülők, ke­resztszülők nem feledkeztünk-e meg ar­ról, amit Isten házában a keresztelés alatt fogadtunk meg?!? Hiszem, val­lom, ha talán a bensőnkben ez a foga­dalom néha-néha furdalást okoz is, mert nem tartjuk be! Sokat gondolunk rá! Pedig, amikor látjuk, tapasztaljuk gyermekeink fejlődését, növekedését, tudomásul kell azt is vennünk, hogy sokszor kincseink, gyermekeink lelkileg néha mintha sérülékenyek lennének... Hiáb^. szívják magukba a sok hasznos tudományt! Hiányzik „énjükből a sze­resd a te Uradat Istenedet teljes szived­ből és szeresd felebarátaidat...” „Tisz­teld atyádat és anyádat!” „Becsüld meg azokat, akik sokat tesznek érted”! (Ha­zádat, egyházadat!) „Légy hűséges ha­zádhoz, egyházadhoz!” „Segítsd az öregeket, gyengéket, felebarátodat!” „Tartsd be a 7. parancsolatot!” Most, amikor államunk, kormány­zatunk alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy beírassuk gyermekeinket, uno­káinkat vallásoktatásra, bátran tehet­jük, ezzel kiegészítjük azt a sok jót és hasznosat, amit iskoláinkban elsajátí­tanak. Csak így válnak teljes emberré! „A szeretet evangéliumát a Jézus Krisztustól kaptuk az ő hamisítatlan tiszta tudományáéval, és annak köve­tése nyomán megtaláljuk, eléljük az üdvösséget, az örökéletet." Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8,12) Ne feledjük: „Ki az igét megutálja S csak kincsek után eped Kinek nincs magasabb vágya, Mint öröm és élvezet, Jaj annak! mert ott meg nem áll, Sőt örök kárhozatra száll, S Istennél nem nyerhet helyet.” Lelkészeink szeretettel vátják vallások­tatásra gyermekeinket...!! Varga Koritár János Békéscsaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom