Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-21 / 34. szám

Evangélikus Élet 1988. augusztus 21. i l GYERMEKEKNEK i . • ' Egyháztörténeti arcképcsarnok j 12. I 1 Clairvaux-i szent Bernát (1090-1153) Franciaország közép-keleti vi­dékén járunk, Citeaux-ban. Ezt a helyet választotta Róbert bencés szerzetes, hogy egy szigorúbb szerzetesrendet alapítson. A nagy szigorúságnak az lett a következ­ménye, hogy néhány évtized alatt a kolostor elnéptelenedett. A né­hány hűséges szerzetes kitartó kö­nyörgéseire végülis válaszolt a Mindenható. A végső vigasztalan­ságban, 1112 húsvétja előtt egy 22 éves fiatalember kopogtatott be a kolostor durván ácsolt ajtaján. Bernát volt, aki mögött 30 társa szorongott, hogy felvételüket kér­jék a rendbe. A ciszterciták törté­netében új és fényes fejezet kezdő­dött! Bernátot három évvel Citeaux- be való belépése u.tán kiküldték külön kolostor alapítására és hogy ott ő maga legyen az apát. Csapa­tával behatolt egy sötét völgybe, melyet világos völggyé változtatott és Clairvaux néven került be a tör­ténelembe. Eleinte a tizenhárom szerzetes előtt leküzdhetetlen ne­hézségek álltak. Kiirtották az er­dőt, hogy belőle kolostort építse­nek. Akadtak akik meg akartak hátrálni, ám Bernát elérte célját, önmegtartóztató életével mutatott példát társainak. A bencésektől el­térően fehér köpenyt és fekete váll- ruhát viseltek. Bernát misztikus ta­nítását az Énekek Éneke könyvé­nek első fejezete első versére ala­pozta. Erről a bibliai versről sokat elmélkedett, ez lett alapja hitének és lelki életének. A XII. századot Szokták Bérnát századának is nevezni, személye és munkássága annyira meghatá­rozta korának egyházi, társadalmi és politikai életét. III. Jenő pápa például, aki egyébként Bernát ta­nítványa volt, megbízta a második keresztes hadjárat megszervezé­sével. Bernát prédikációi a keresz­tes hadjárattal kapcsolatban óriá­si erővel hatottak, olyanok is felvé­telüket kérték, akiknek azelőtt eszük ágában sem volt. Bernát az első a középkorban, aki a hallga­tóság elé állította a szenvedő és értünk meghalt Krisztust. Az Éne­kek Énekéről szóló prédikációiban írja: „Az én filozófiám Jézust is­merni, éspedig a megfeszítettet.” Clairvaux apátja Jézust akarta megragadni és ez új korszakot nyi­tott a középkor szellemtörténeté­ben. Nem véletlenül írja Luther Márton vele kapcsolatban egy he­lyütt, hogy „többre értékelem őt, mint az összes szerzetest és papot az egész földkerekségen!” Egyszer egy leendő rendtársa útban a kolostor felé így sóhajtott fel: Úgy érzem, mostantól fogva már nem leszek vidám. Jelentették Bernátnak, aki nem válaszolt sem­mit, hanem bement a templomba és imádkozott ezért a fiatalem­berért. Erre annak arca örömtől sugárzóvá változott és így szólt: Igaz az előbb azt mondtam, hogy nem leszek többé vidám, de most teljes biztonsággal állítom, mos­tantól kezdve többé sohasem le­szek szomorú! Clairvaux-i szent Bernát hatása hazánkig elgyúrűzött, cisztercita apátság működött Zircen, Szent- gotthárdon, Pásztón és a Pilisben. Új evangélikus énekeskönyvünk is őrzi emlékét a 360. énekünkben. Nevezetes himnusza alapján kap­ta a „Doctor mellifluus" azaz „mé­zesajkú" elnevezést. Bernát élete csak egy azok közül, akik miatt a középkor egyáltalán nem nevez­hető olyan sötétnek, mint ahogy azt mondani szokták! B. Á. r a VASÁRNAP IGÉJE Rom 3,28-31 A talpraállított törvény Templomba járó keresztyének közül ki gondolná, hogy egy zsidó istentisztelet megtartásának előfeltételei vannak. Ilyen például az, hogy legkevesebb tíz zsidó férfinak kell jelen lennie az alkalmon, legyen megfelelő helység, felolvasó asztal és természetesen, mint leg­fontosabb Tóra tekercs. A Tóra tekercs nem más, mint Mózes öt könyve, mely többek között Isten törvényét és elvárásait tartalmazza. Isten Mózes által közölte választott népével, hogy mit kíván tőlük ahhoz, hogy életük legyen. Ez a legszentebb események egyike a zsidó történelemnek. A keresztyénség számára ezt a középponti helyet Jézus Krisztus keresztje és az evangélium foglalták el. Már az első keresztyének között akadtak, akik szemében a hangsúly a mózesi törvényről telje­sen eltolódott Krisztus váltságművére. Némelyek azt is megkockáz­tatták, hogy Krisztus tanítványainak nincs szükségük Isten parancso­latára, Isten törvényére. Mi az evangélium gyermekei vagyunk és mentesek mindenféle törvény alól. Pál apostol kegyes, istenfélő és öntudatos rabbiként szolgált egészen addig, amíg Jézus meg nem szólította a damaszkuszi úton. Ettől kezdve új irányt vett élete. Szá­mára is Jézus, mint megfeszített lett mindennek az alapja. Nem véletlenül lett Saulból Pál apostol és vált az őskeresztyénség legna­gyobb misszionáriusává. Pál apostol azáltal, hogy kezdetben üldözte a keresztyéneket, sokkal mélyebben élte át Krisztus bűnbocsátó ke­gyelmét. Ez tette őt alkalmassá arra, hogy olyan apostollá váljon, mint amilyenné vált! Válogatás nélkül, zsidóknak és pogányoknak egyaránt hirdette a Krisztus evangéliumát. Az evangélium üzenetét meghallva és elfogadva sokakban merült fel, hogy most már nincs szükség se a törvényre, még a Tízparancsolatra sem, hiszen Krisztus gyermekei lettünk. Ez a téves felfogás mind a mai napig fenyeget bennünket. Mi, evangélikusok különösen is szeretünk reformátorunkra hivatkozni. Nem a jócselekedetekért üdvözít bennünket Isten, hanem hit által. „Sola fide!” Egyedül hit által! Nem a parancsolatokban előírt csele­kedetek által nyerünk üdvösséget. Könnyen jutunk hamis következte­tésre, és könnyen válik így reménységünk hamis reménységgé! Barth Károly, századunk nagy teológusa egy külön tanulmányt szentelt ennek a témának, Törvény és Evangélium címen. Hangsúlyozza, hogy a törvény Istennek ugyanolyan szent igéje az ember szánjára, mint az evangélium. A törvény nem más tulajdonképpen, mint az evangélium egy speciális formája! Azaz a törvényben is benne foglaltatik Isten üdvözítő szándéka. Segíteni akar nekünk, megmondja, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy örök életünk legyen. Gondoljunk most egy pillanatra a Hegyi Beszédre. Mit tanít ott Jézus? „.. .ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában.” Jézus egyértelműen Isten parancsolatai mellett foglal állást. Hiába való lesz tanításunk, ha nem tartjuk meg és nem tanítjuk a parancsolatokat. A törvény nem kizárólag a zsidóké, hanem min­denkié. Minden ember üdvösségére rendelte azt az Úr. Isten a zsidókat hitből, a pogányokat pedig hit által igazítja meg az apostol tanítása szerint. A zsidóság a törvényben megláthatja bűneit. Olyan ez, mint amikor a tükörbe nézünk. Felismerik, hogy mennyire szemben állnak a Mindenhatóval. Ugyanakor engedelmes hitből meglátják Isten szent és jó akaratát. Ez lesz az alapja annak, hogy Isten mégis igaznak fogadja el őket, hitből. Á pogányok pedig, mivel nem ismerik a törvényt, az evangélium által látják meg, hogy mennyire távol vannak Istentől. A Krisztusba vetett hit lesz Isten eszköze, hogy üdvözülhessenek. Krisztusba vetett hit által juthatnak el az üdvösségre. Arra az üdvösségre, amelyre minden földi halandó­nak, pogánynak és zsidónak egyaránt egyforma lehetősége van. Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? - kérdezi ma tő­lünk Pál apostol. Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a tör­vénynek. Az eredeti görög szöveg szószerint azt jelenti, hogy így állítjuk talpra a törvényt. A törvény a Jézus Krisztusba vetett Üt által nyeri el igazi és méltó helyét. Az így talpraállított törvény pedig a Szentlélek által az Élet Törvénye lesz, mert Isten nem azt akaija, hogy elkárhoz- zunk, hanem hogy éljünk általa mindörökké! Amen! Blázy Árpád IMÁDKOZZUNK Ür Jézus Krisztus! Legyél áldott, hogy tanítványaid lehetünk! Segíts bennünket Lelkeddel, hogy méltók lehessünk és maradhassunk a tanít- ványi címhez, úgy szolgáljunk és tanítsunk, ahogyan azt Te tetted! * Ámen! Evangélikus Madách-ősök * Pilinszky János Mielőtt A jövőről nem sokat tudok, de a végítéletet magam előtt látom. Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz. A sokaságban senki sem keresi egymást. Az Atya, mint egy szálkát visszaveszi a keresztet, s az angyalok, a mennyek, állatai fölütik a világ utolsó lapját. Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk: nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk. * öt nemzedék mozdul meg Ma­dách Imre mögött az ősök tisztes világában, akik mind szívós, hithű evangélikusok voltak. Az utolsó, akinek 220 éves halála évfordulója éppen ez évben van, Madách Já­nos. A családfán „tüzes lutherá­nus” (lutheránus frevens) a jelzője. Igen buzgó evangélikus - jegyzi fel életrajzírója - egyházi énekeket irt, s követségeket vezetett Bécsbe val­lásisérelmek ügyében. 1755-ben irt levelében arról panaszkodik, hogy hetek óta vár „Perszonális auden- tiára”, személyes kihallgatásra a császárnál, hogy előterjeszthesse hittestvérei panaszát. Végül is kitil­tották Bécsből, mint a „protestán­sok izgatóját”. Megkapó történetet ír le Sza­bó József balassagyarmati püs­pökünk a húsz év előtti Ma1 dách-centenárium alkalmából. Egy alsósztregovai gyermekteme­tésen Madách Imre a temetési menetben odacsatlakozott barát­ja, Heinriczy Ágoston helybéli evangélikus lelkész mellé, s a csendes beszélgetében megkérdez­te tőle, mit énekelt a gyászoló gyü­lekezet. Dédapád énekét - felelte Heinriczy. A Tranoszciusz 916-ik éneke Madách János, a „tüzes lu­theránus” költeménye, amit azóta is előszeretettel énekelnek ezen a vidéken. Az első, evangélikus hitre tért Madách-ős Rimay János egykori költőnk és politikusunk hitbeli terméke volt. Maga is a Madách család oldalági tagja, hiszen anyja Madách Krisztina. Ő vezetgette, - az ugyancsak lutheránus Balassi Bálint barátja - az evangáéljkus hitben Madách Pétert, s ettől kezdve öt generáción át evangéli­kus a Madách család. Mind az öt ős kemény hitben élő tagja volt a famíliának. Ők építtették, sőt leé­gése után újraépíttették az alsósz­tregovai evangélikus templomot, amely az U alakú-kastélynak szin­te az ölében ül ma is. A torony oromzatán a felírás történelmet hirdetőn tanúsította, hogy Sztre- govát, Kisfalut, Kislibercset, Kele- csént Luther szent tanai jól átha­tották. Péter leszármazottja, Madách László is igen hitbuzgó tagja volt egyházának. Ő adomá­nyozta feleségével, Ujfalussy Zsu­zsannával együtt a templom „szépszavú és messzehangzó” 'ha­rangját is. Sztregova 1758-ban porig égett. A templom is. Madách János a kastélyt s a templomot újjáépíttet­te. Bele is rokkant mind anyagilag, mind lelkileg. Tíz év múlva, 1768- ban meghalt. Árvája, Sándor suty- tyó gyermek volt még. A gyámol­talan özvegy a fiút nem tudta ne­velni. Migazzi Kristóf váci püspök sietett megragadni az alkalmat, s a fiút magához vette nevelésre - s katolizálta. így tört meg vérségileg az evangélikusság a Madách csa­ládban. De nem szellemileg. Patró- nus voltukat az evangélikus egy­ház iránt többé-kevésbé tovább is megtartották. Á költő szülei, id. Madách Imre és Majthényi Anna, bár katoliku­sok voltak, úrvacsorái kelyhet adományoztak a sztregovai temp­lomnak. Amikor pedig megszüle­tett első fiuk, a későbbi költő, Imre, keresztapának az akkori sztregovai evangélikus lelkészt, Bukva Györgyöt kérték meg. Özvegyen maradván Majthényi Anna egyre konokabban tartotta római hitét, nem kis feszültséget okozván ezzel evangélikus ősei iránt toleráns fiának. Ez a tolerancia a Tragédia meg­születésében aktív erővé válik. író­asztalán élete végéig ott állt Luther szobra. A sztregovai templomnak közben saját költségén új orgonát építtet. Barátai, elsősorban Szon- tágh Pál és Heinriczy Ágoston ha­tása kimutatható a Tragédiában. Végül is Luthert nem véletlenül szólaltatja meg: nem ismered te a tűznek varázsát, ki csak fazék alatt isméred azt. Koren Emil „írok nektek, ifjak..” AMERIKÁBÓL JÖTTEM Mesterségem címere: Ösztöndíja*S Az őslakos sziú indiánok így ne­vezték ezt a vidéket: Minnesota - ami nyelvükön azt jelenti: sok víz. És az Egyesült Államok középső részének, prériországnak ez a Ma­gyarországnál háromszor nagyobb aílama, amely egy évig otthonom volt, valóban a vizek - 14 ezer tó - hazája. Nem csoda, hogy ezt a csodála­tos erdős-tavas síkságot a skandi­náv benvándorlók: norvégek, své­dek és a finnek vették birtokukba. És így már az sem meglepő, hogy az evangélikusok aránya az egész USA-ban itt a legmagasabb. A Mississippi folyó még csak Rába-szélességű, mikor az „Iker­városokhoz”: Saint Paulhoz és Minneapolishoz ér, melyeket úgy választ el egymástól, mint a Duna Pestet és Budát. A két városnak még. a mérete is hasonlít Budapest­hez: két és fél millióan lakják. Minneapolis a felhőkarcolók varo­sa, Saint Paul a kedves családi há­zaké. Itt, egy park közepén találjuk az amerikai evangélikusok legna­gyobb lelkészképzőjét, a Luther Northwestern Szemináriumot, ahol 700 diák készül a lelkészi pályára 60 professzor irányításával. És még 15 külföldi diák, akik közül egy én voltam, a Lutheránus Vi­lágszövetség ösztöndíjasaként; nemcsak egyetlen, de a Szeminá­rium történetében első magyar­ként, sőt: kelet-európaiként! Mit jelentett számomra ez az egy év? Kilenc hónapig tartó tanulást, mindennapos, éjszakába nyúló ké­szülést: olvasást és Írást - és nem­csak nekem, a nyelvvel is bajlódó külföldinek! - hogy másnap, az előadáson hozzáértően, felkészül­ten vehessünk részt.- Vitákat, egymással és a pro­fesszorokkal; önálló és állandó érintettséget, véleményformálást - mert furcsán néznek ott arra a diákra, akinek nincs állandóan ön­álló véleménye!- A kutatás, az alkotás örömét a Szeminárium 8 emeletes könyv­tárában.- És persze, barátokat. Ameri­kaiakat, akiknek szívóssága, kitar­tása tanulásukban és munkájuk­ban példát jelentett számomra. Akiknek hazájuk feletti jogos büszkesége nagyon eleven kritiká­val párosult, és így megtanították országukat árnyaltabban látnom. Sok külföldi barátot is szerez­tem, akikkel egymást segítettük a honvágy és a magas iskolai elvárá­sok feszültségeiben. Mintha álta­luk egy kicsit Indiába, Kínába, Norvégiába, Etiópiába és Namíbi­ába is ellátogattam volna. És végül - vagy talán ezzel kel­lett volna kezdenem: magyarokkal is megismerkedtem: Sztehló Ildi­kóval, a celldömölki Kirchner Évá­val és a többiekkel: alföldiekkel, dunántúliakkal. Most, hogy fény­képeiket nézegetem, eltűnődök: vajon melyikünknek jelentett ez a barátság többet? Nekem-e, akit az idegenben ők ajándékoztak meg a családhoz tartozás örömével; akik otthonra találva ott - tanítgatták nekem „Amerikát”? Vagy nekik, akik 30-40 év után is szomjasan ittak minden szót az itteni életről, itt maradt közös ismerősökről, a relldömölki utcákról és temetőről? Luther Northwestern szeminárium A hétvégéimet különböző gyüle­kezetekben töltöttem. Másfél tucat gyülekezetben beszéltem, vetítet­tem Magyarországról, és próbál­tam megválaszolni mindig egye­nes, lényegre törő kérdéseiket gyü­lekezeti munkáról, gazdaságról, politikáról. És persze, tanultam közben én is: kicsit irigykedve fi­gyeltem a gyülekezeti tagok önál­lóságát, gyülekezeti munkában való aktivitását, bárhol is jártam. És közben elképzeltem:.ha a lel­kész valamiért eltűnne egy ideig, talán észre sem vennék vasárnapig, míg a szószék üresen maradna - nélküle is menne a gyülekezet élete rendben tovább... Egy vetítés után a minneapolisi felhőkarcolók tövében épült evan­gélikus templomban megkeresett a gyülekezet missziós bizottsága: szeretnének testvérgyülekezeti kapcsolatba lépni a mi 3 kemenes- aljai gyülekezetünkkel. És azóta már elmentek és megérkeztek az első levelek, gyülekezeteink örö­meivel és gondjaival. Május végén elhagytuk Minne- sotát kilátogató férjemmel, hogy megismerjük az Egypsfilt Államok természeti szépségéiről híres nyu­gati felét, a „Vadnyugatot”. Háló­zsák és sátor - kicsit úgy éreztük magunkat, mint az első, nincstelen telepesek. Csak éppen szekerek és lovak helyett 60 lóerős Ford futott velünk... A végeláthatatlan préri az elma­radhatatlan tehenekkel; a Sziklás­hegység szédítő csúcsai; a kaktu- szos sivatag és a Csendes-óceán hullámverésének robaja - mélyen lelkűnkbe ivódó élmények. De még ezeknél is elevenebben élnek emlékezetünkben az emberekkel való találkozások percei és órái. Mikor addig sosem látott ameri­kaiak - messzi hazánkról hallva - otthonaikba fogadtak bennünket, mert még nem felejtették el: egy­kor ők is idegenek voltak ezen a földön... És kivétel nélkül elmond­ták, mennyire szurkolnak az or­szágainkban történő változások­nak. Egy megrázó erejű élményemről még nem szóltam, amikor a múlt év karácsonya előtt a Szeminárium ajándékaként Közép-Amerikába: Mexikóba, El Salvadorba és Nica­raguába látogattam. De legyen ez egy következő tudósítás anyaga. Kovácsné Tóth Márta Olvasói levél Bárány Gyula Az újjászületés fürdője című cikkéhez (Evangélikus Élet 1988. júl. 10.) A megújítást a Szén tiélek úristen nem erőlteti ránk, sőt elvárja kérésünket és készségünket. Ezért szeretném a cikket pár ponton folytatni. Az újszövetségi kutatás világosan megállapította, hogy a keresztségben nem a megkeresztelkedö, nem is a (ne­tán méltatlan) végrehajtó személy, ha­nem a keresztelés elrendelője, tehát Krisztus cselekszik. De atyáink helye­sen tanították, hogy a keresztség nem szünteti meg az áteredő bűn tényét (materiale peccati originális), csak an­nak kárhoztató vétkességét-vádját (re- atus peccati originális), másképp nem kellene naponta bűnbocsánatért imád­kozni, bűnbánatot gyakorolni, megtér­ni a megkeresztelt embernek. - Megke­resztelt voltunk föltétlenül bátorít és feljogosít, sőt kötelez a naponkénti megtérésre - aminek egyszer a szemé­lyes elveszettség bünbánatával és a sze­mélyes bizalom üdvbizonyosságával meg kell kezdődnie. Nem bújhatunk a keresztség mögé a megtérésre és hitre hívó ige elől. - Az apostoli korban az igehirdetés és a keresztelés nem szakadt el egymástól. Népegyházi gyakorla­tunkban ez sajnos nem mindig érvénye­sült. A megtérésre és hitre a megkeresz- teletlen embert is hívja és váija Terem- tője, Megváltója és Megszentelője. Másrészt Krisztus Urunk missziói pa­rancsának felelőtlen félig-teljesítése az, ha például egy templomos nagymama titokban megkeresztelted unokáját, akit szülei az igétől elzárnak, s a nagy­mama sem tehet mást, mint hogy imád­kozik értük. Ahogy a hitetlen és megté­rés nélküli úrvacsorázás szentségtörés, úgy visszaélés a keresztelés is a tanítás lehetősége nélkül. Egyházunk ígéretet is tétet a szülőkkel és keresztszülőkkel a keresztyén nevelésre. Hitvallásaink szerint a keresztség szükséges az üdvös­ségre, de teológusaink kezdettől tanít­ják : az önhibáján kívül megkeresztelet- lent ez a körülmény nem zárja ki az üdvösségből. Az „újjászületés fürdőjé­ről” szólva Luther Kiskátéja világosan kimondja: „azoknak, akik hiszik, amit Isten igéje és ígérete mond”. Tehát a keresztség a hit döntésére érett személy számára hit nélkül nem jelent belépést az üdvösségbe. Zsigmondy Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom