Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-07 / 32. szám

Evangélikus Élet* 53. ÉVFOLYAM 32. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 7. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 10. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." Jézus követői békére hívattattak el. Amikor Jézus elhívta őket, megtalálták békéjüket. Jézus az Ő békességük. Nos ne csak békességük legyen, hanem legyenek békességteremtők is. Bonhoeffer V________________________________________________________) /----------------------------------------------------------------------------------v zattal békíttetett meg mindenkit az Istennel, ő, a testet öltött Fiú hoz­ta meg az áldozatot az embervilá­gért. így ölte meg az ellenségeske­dést önmagában (Ef 2,16). Ennek alapján kész múltunkat eltörölni, egészen újat kezdeni. így kell tenniük Jézus tanítvá­nyainak is. Nehéz helyzetekben, emberhez nem méltó életkörülmé­nyek között ki kell mondaniuk az igazságot, meg kell bélyegezniük az igazságtalanságot - főleg, me­lyet másokkal szemben követnek el - aztán tűrniük kell a következ­ményeket, hiszen boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa (Mt 5,10). Hin­niük kell, hogy az igazak és a ki­semmizettek szenvedése előbb- utóbb megfékezi és más irányba viszi a történelem szekerét. Sajnos, ezen az úton kevesen jár­nak. Gandhit említhetjük, akire Jézus tanítása, a Hegyi Beszéd sza­vai mély hatást tettek, ő bizonyí­totta be, hogy az erkölcsi maga- sabbrendűség fegyverével is lehet történelmi győzelmet elérni. Mód­szere szerint az ellenségre mért leg­súlyosabb csapás igazságtalansá­gainak az elviselése lett (Németh László). Jézus követői a békesség útján Jézus lábanyomába lépnek. Ha erősebbek, gazdagabbak, mint a többiek - ők sem tekintik adottsá­gaikat „zsákmánynak”, sőt bizto­sítják embertársaiknak, a hátrá­nyos helyzetű embereknek és or­szágoknak mindazt, amit a békes­ség jelent. Hagyj fel a rosszal és cselekedj jót: törekedj a békesség­re...! (Zsolt 34,15) Ha pedig Jézus követői a gyen­gébbek, akárcsak ő maga a kiszol­gáltatott, a keresztre feszíttetett, vállalják a Gandhik, a Martin Lu­ther Kingek, - s ha kell, a mártí­rok - útjait, s áldozatos életükkel is előbbre juttatják a világot. Lehet-e célt érni a békesség jézu- si útján? Nem azoké lesz-e a világ, akik a történelem véres eszközeivel pusztítanak Jeruzsálemeket és Hi­rosimákat? A választ maga Jézus adja meg: Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. (Mt 5,5) Zászkaliczky Pál Első királyunk halálának 950. évfordulóját az ökumenikus Ta­nács tagegyházai ünnepi ülésen mél­tatták. Az országalapító királyról és a keresztyénség elterjesztőjéről emlékeztek meg a Magyar Tudo­mányos Akadémia Zenetudományi Intézetének Kodály-termében tar­tott rendezvényen. A tagegyházak vezetői és képviselői mellett ott vol­tak az unitárius egyház, az izraelita felekezet képviselői. A Magyar Ka­tolikus Püspöki Kart dr. Kacziba József püspök, az Actio Catholica igazgatója, az Állami Egyházügyi Hivatalt Korács András főosztály­vezető-helyettes képviselte. A Szent István Emlékbizottság képviseleté­ben dr. Kardos József történész- professzor tisztelte meg az ünnepi ülést jelenlétével. * * * Az ökumenikus Tanács elnöke, dr. Tóth Károly püspök nyitotta meg az ülést, jelezve, hogy „az első magyar király lelki, szellemi és kul­turális öröksége össznemzeti ügy, mely felette áll a világnézeti és fele­kezeti különbségeknek is, hiszen olyan történeti tényezőt láthatunk benne, amely egy egész évezreden keresztül meghatározó volt nemze­tünk életében.” Ünnepi előadást dr. Fabiny Ti­bor, Teológiai Akadémiánk törté­nész-professzora tartotta. Beszéde elején felvetette a kérdést: „Van-e aktuálisabb nemzeti problémánk, mint magyarságunk fennmaradása és az európai államok jövőjébe va­ló beilleszkedése? Az új ezredfor­duló küszöbén azért tiszteleg né­pünk egy emberként államalapító István királyunk emléke előtt, mert a keresztyénség első ezredfor­dulóján az ő történelmi tette lét­kérdésünk e kettős zálogát: nemze­ti integritásunkat és európai identi­tásunkat biztosította. Szólt a továbbiakban arról, hogy az 1054-es nagy egyházsza­kadást megelőző időben - Géza fejedelem idejében - a Kárpát- medence a kelet-nyugati vallási-, politikai, sőt fegyveres konfliktu­sok színterévé lett. Ezen a háttéren „emelkedik ki igazán Szent István bölcsességének a nagysága: az el­lentétek kiegyenlítésével, - olykor a kemény kéz politikájának árán is - politikai közmegegyezést és vallá­si türelmet hozott létre. Ez utóbbi ELŐ VIZ Az imádkozás Én Istenem, en Az imádkozás Istenenlj miért problémai hagytál el engem? Hí Zsolt 22,2 Eszembe jut egy ügy, me­lyet el kell intéznem, egy tá­voli jóbarát, aki híradást vár tőlem, s a megszokott moz­dulattal felveszem a kagylót. Telefonálni szeretnék. Ma­gamban már formálgatom a mondatokat, elhatározom, hogy rövid leszek s határo­zott, amikor felfigyelek a csendre. A telefon néma. Nincs búgás. Lehet, hogy beázott vagy elszakadt a vezeték, netán kikapcsolták... Belémhasít a felismerés, mi lenne, ha tűz ütne ki hirtelen, sürgős orvosi segít­ségre szorulna valaki..., vagy váratlan rosszullét miatt a telefon lenne az egyetleü kapcsolat a külvilággal?! Mi lenne, ha önpusztító gondolatok ro­hannának meg és semmi mást, csak megnyugtató emberi szót szeretnék hallani egy széphangú ismeretlentől, de a telefon néma, vagy senki sincs a vonal végén. Ott volt, de elment, más dolga akadt, nem akar velem foglalkozni, le­járt a munkaideje. Senki sincs, ki meg­hallgasson! Sorsomra hagytak! Ezt a tehetetlenséget érezte Jézus is, aki a kereszten - negyedik szavaként - idézte a fenti zsoltárverset. Már régen szétfutottak tanítványai, csak János volt ott egyedül néhány sírdogáló asz- szony társaságában. Sehol olyan közel nem volt Jézus emberi sorsunkhoz mint ott, nemcsak a fájdalomban vagy halá-' lunkban érezhetjük tehát magunk mel­lett, hanem ebben a mindennél na­gyobb gyötrelemben is, az Istentől való elhagyatottság rémületében, őt is el­hagyta volna az Isten? Igen, hiszen raj­ta volt minden vétkünk teljes súlyával, s mint az ótestámentumi bűnbak, melyre ráhelyezték az egész nép bűnét - úgy járta be'ő is az eltaszitottság pusztáját. Az Istentől való elszakítottságnak ezt a rémületét átélheti a mai kegyes is. Beszélni szeretne az Istennel „felhívni” őt az imádság telefonján, de szavai mintha a semmibe hullnának. Készülé­ke választ nem ad. Nincs senki a vonal végén? Más dolga van? Sorsomra ha­gyott? Nem akar velem foglalkozni? - kérdezi. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Miért hallgat, s hallgat-e valóban az Isten? Lehet, hogy bűneinkre harag­szik, s felgeijedésében fordult el tőlünk. Csak azt teszi velünk, amit mi tettünk ővele. Beszélt, de nem hallgattuk meg, szólt, de nem figyeltünk rá. Hívogatni akart, meg is szólított, de nem ügyel­tünk szavára. Úgy tűnik,egy időre be­fejezte az egyoldalú beszélgetést. Nincs hát jogunk számonkémi ma­gatartását. Szavaink most falra hányt borsóként hullnak vissza, imaéletünk mint a süket telefon... De a „telefont” mi magunk rongáltuk meg, nem gon­dolva arra, hogy jöhet baj, veszély, sür­gős eset. Egyenlőre ez a meg nem hall­gatott Isten „válasza”, a hallgatás. A keserves csend. A csendben azonban érle­lődik a jövő. Ennek a csend­nek értelme is van: az Isten hallgatásának órái vagy napjai alatt átérezzük rászo­rultságunkat. Túl sokat kép­zeltünk eddig magunkról. Félrelöktük segítőkész ke­zét. Nem figyeltünk figyel­meztetéseire, azt képzeltük, előttünk nincs akadály. S most, hogy megnőttek az akadályok, elfogyott az erőnk, megkopott hitünk is, szerete­tünk is, s nem látunk kiutat, egyszerre csak megszületett a megoldás. Rászo­rultságunkból ráhagyatkozás lesz, s megszületik ajkunkon a kiáltás: Uram, kihez mehetnénk, ha nem Hozzád? Kö­nyörülj rajtunk, szükségünk van Rád! íme, az Isten hallgatásának ez a haszna: visszataláltunk a feléje vezető útra. Most már bizonyosak lehetünk abban, hogy jajgatásunkat meghallja, dadogó mondatainkat megérti. Foly­tatnunk kell tehát az imádságot: Hall­gass meg, Urunk, ahogyan orvos hall­gatja a beteg szív dobbanásait! Te isme­red a gyógyulás útját, sőt Te gyógyít­hatsz meg egyedül! Szeretnénk ígéreteidbe kapaszkodni: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtlek. Túl­áradó haragomban egy pillanatra elrej­tettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad! (Ézs 54,7) Elhagytál Urunk, de visszatérsz hoz­zánk. Tudjuk, hogy így lesz, megígér­ted! Van meghallgattatás! ZP. Ünnepi ülést tartott az ökumenikus Tanács István király emlékezete Dr. Fabiny Tibor professzor előadását hallgatják az elnökség és a résztvevők. Fotó: B. B. többek között Intelmeiben is meg­nyilatkozik, hiszen toleranciát, szabad vallásgyakorlatot biztosí­tott a muzulmánoknak és zsidók­nak is.” Megmutatta a továbbiak­ban azt, hogy a magyar reformáto­rok és prédikátorok miként látták István királyt és korát, majd Ist­ván király örökségének mai aktua­litását a következőkben vonta meg: 1. István reálpolitikus volt. A magyarságnak csak ilyen reál­politikai látással lehet jövője és eh­hez magas kultúrájú, szuverén ál­lamiság megteremtése és fenntar­tása az egyedüli út. 2. Mint nem­zet- és egyházépítő felismerte, hogy nemzetének jövője csak az egyház segítségével biztosítható. Ennek különösen erkölcsi jelentő-. ségét látta fontosnak. 3. István pluralisztikus teológiát képviselt. Szélesre tárta a keresztyénség ajta­ját. „Széles ölelésű egyházlátása a mai magyar ökumené nagy örök­sége. Egy új évezred küszöbén, sok felekezetű és világnézetű, és még sok próbatétel előtt álló magyar népünk nemzeti szuverenitása; társadalmi konszenzusa s ökume­nikus egyházreformja lehet meg­maradásunk és közös jövőnk egye­düli, biztos záloga.” Dr. Kacziba József püspök átadta dr. Paskai László bíboros- érsek és a Püspöki Kar köszönté­sét, beszámolt egyházának a Szent István év alkalmából eddig lezaj­lott rendezvényeiről, tudományos ülésszakról és kiállításokról, első királyunk jobbjának a püspöki székhelyeken történt bemutatásá­ról. Örömét fejezte ki, hogy a kü­lönböző vallásfelekezetek tisztelet­ben tartják egymás teológiai és ke- gyességi tradícióját, és tudnak a nemzeti egység jegyében közösen ünnepelni és államalapító kirá­lyunk halálának 950. évfordulója alkalmából ezzel is hozzájárulnak magyarságtudatunk erősítéséhez. Dr. Kardos József történész- professzor, a Szent István Emlék- bizottság titkára ebben a minőség­ben köszöntötte az ünnepi ülést, megállapította, hogy miként az el­múlt napokban tartott tanulmányi konferencia, úgy ez a megemléke­zés is tovább gazdagította első ki­rályunkról való megemlékezésün­ket és különösen fontos eredménye ennek a megemlékezésnek az, hogy népünk teljes egységét fejezi ki ak­kor, amikor a felekezetek egysége nyilvánul meg. Széppé tette az ünnepi megemlé­kezést Faragó Laura előadómű­vész éneke, aki csángó népi imát és István királyról szóló középkori énekeket adott elő. A Fasori Evan­gélikus Gyülekezet Laudise kama­rakórusa pedig Kodály: Ének Szent István királyról és Goudi- mel: 42. zsoltárát énekelte. Dr. Tóth Károly püspök foglal­ta össze zárszavában az ünnepi megemlékezést: Valóban ökume­nikus volt ez az együttlét. A külön­bözőségek mellett és azok ellenére is együtt vagyunk. Kimutattuk készségünket, a nemzeti egységhez való szerény hozzájárulásunkat adtuk. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök záróimádsága után a Himnusz elé- neklésével zárult az ünnepi meg­emlékezés. t Josiah Kibira JOSIAH KIBIRA tanzániai püspök, a Lutheránus Világszövet­ség volt elnöke (1977-1984) 1988. július 18-án elhunyt. Temetése július 26-án volt Bukobában (Tanzánia). Magyarországi Evangélikus Egyházunk nevében dr. Nagy Gyula püspök-elnök táviratban fejezte ki részvétünket. A lefejezett Krisztus Hirosimában a városháza órájának ütése olyan, mintha vészharang szólna. Nem is délben hallható, mint az európai városokban, hanem 8 óra 15 perckor, így emlékeztet napról napra, évről évre arra. mi történt 1945. augusztus 6-án 8 óra 15 perckor Hirosimában. Mi is tör­tént ebben a végzetes felejthetetlen pilla­natban? Kilenc ember haladt az egyik hirosi­mai hídon. Sohasem fogjuk megtudni a nevüket. Valószínű, munkába, vagy ép­pen bevásárolni siettek ezen a kellemes nyári reggelen. Hatalmas villanás - és egy pillanat alatt elégett, elpárolgott a levegőben ez a kilenc ember. A halálos fénylobbanás örök emlékeztetőként csak az árnyékukat nyomta rá a kőla­pokra. A Ferebee amerikai bombázó ép­pen erre a hidra állította be célzókészülé­két és az első ledobott atombomba éppen a kilenc ember feje fölött robbant. De nem csak ez a kilenc ember pusztult el, hanem a 350 ezer lakosú város háromne­gyed része lett hamuvá és közel százezer ember lelte halálát egy pillanat alatt. De ezek még szerencsésebbek voltak - vélik egyesek - mert a sugárfertőzés követ­keztében legalább ugyanennyi embernek a lassú haldoklás lett osztályrésze. Két nap múlva - a háború kimenetele szempontjából már szinte teljesen értel­metlenül - egy másik.350 ezer lakosú városra, Nagaszakira dobták le az ame­rikaiak a másik kész atombombájukat. Az eredmény itt 40 ezer halott és ugyan­annyi sebesült. Ez a bomba a tervezett célponttól, mintegy két kilométer távol­ságra robbant. Az egyik keresztyén templom előtt álló Krisztus szobrot szin­te lefejezte a robbanás. A lefejezett Krisztus a templom romjaival együtt ma is ott áll emlékeztetőül Nagaszakiban. 1945 óta sokat fejlődött az atomtech­nika. Azóta megszületett a hidrogén­bomba, majd a szuperbomba, s ki tudja még milyen bomba. Szakértők szerint a földön annyi atomfegyver van felhal­mozva, hogy kis hányada is elegendő lenne az egész emberiség elpusztítására. A jóakaratú emberek szívós küzdelmé­nek csak az utóbbi években látjuk, vagy talán még csak reméljük egy nagyon pici eredményét az atomfegyverkezés meg­állítása és az atomfegyverek megsemmi­sítése területén. Hirosimában - amely azóta gyönyö­rűen újjáépült - az évforduló alkalmával ezrével gyűlnek össze az emberek, hogy elvesztett szeretteikre emlékezzenek. Alkonyat tájban lemennek a folyóhoz és két fadarabból összeillesztett kereszt alakú tartóra ki-ki egy-egy égő gyertyát állít és a folyó vizére helyezi. A sok ezer gyertya imbolygó fénye azonban nem csak tragikusan elhunyt szeretteikre emlékezteti őket, Hímem a tiltakozás je­le is, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen tragédia. Ez a gyertyafény ára­Hirosima napi imaest Augusztus 6-án 18.30 óra­kor a Deák téri templomban tartjuk az ökumenikus Hi- rosima-napi békeimaestet. Egyházközi Békebizottság Budapesti Bizottsága dat bennünket keresztyéneket viszont arra emlékeztet, hogy a kőkrisztust le lehet fejezni, de a „Világ világosságá"-t nem lehet kioltani. Emlékezésünkkel és közös imádkozásunkkal, hitünk és re­ménységünk lobogó mécseseivel azért csatlakozunk mi is a hirosimai sok kis gyertyácskához, hogy a szeretet és á békesség fénye minél előbb bevilágítsa az egész világot. Selmeczi János Pillanatkép az elmúlt évi budapesti hirosimai napról Fotó. b. b. Jézus megsiratja Jeruzsálemet. Harmincvalahány évvel a város pusztulása előtt látja és láttatja az ellenség sáncait, az ostromgyűrűt, az elpusztított lakosokat és a rom­má lett épületeket. Addigra elhall­gat majd a tanítványok prédiká­ciója, helyettük az elpusztult temp­lom kövei hirdetik: kár volt Jézust elutasítani! Jézus keserű szavai mögött az a meggyőződés áll, hogy ha népe rá hallgat, akkor a béke útján jár és elkerülheti Jeruzsálem pusztulását. El lehetett volna kerülni Jeru­zsálem pusztulását, talán még a drezdai szőnyegbombázást, a Udi- cei mészárlást és Hirosima ször­nyű tragédiáját is? Igen, mert a békességnek útja mást jelent Jé­zusnál mint általában az emberek­nél. íme, az emberi út: békességnek nevezi az erősebb azt, amikor sakkban tartja a gyengébbet. Ez a békesség az erőfitogtatás, az elret­tentés békessége. Ha nincs más, be kell vetni egy új fegyvert s így kell térdrekényszeríteni a másikat. A megrettent vagy legyőzött ellen­félnék az erősebb diktálja a béke­feltételeket. így történt a második világháború végén is: a hirosimai atombomba vetett véget a háború­nak. Az az atombomba akkor is, azóta is sok áldozatot követelt, az prősebb így áldozta fel a gyengéb­bet a békesség oltárán. A legyőzött pedig kénytelen megadni magát, de lélekben soha sem teszi ezt, csupán időt akar nyerni. Készül az újabb összecsa­pásra. Majd fordul a kocka - re­méli. legközelebb én leszek a győz­tes. így készültek a háborúra a zsi­dók Jézus korában, még a vallási vezetők is szították a megszállók­kal szembeni gyűlöletet. Mindezt tudva megrettenve kér­dezzük a költővel: Hát így kell mindig lennie? Az egyik alul, a má­sik felül? Ölni vagy halni: ez a nagy parancs: És szép egymásmellettiség soha? (Reményik, Egymás mellett soha?) Milyen más Jézus útja, a békes­ségre vezető igazi út! Jézus jól tud­ja: a békéért nem harcolni kell, de áldozatot kell hozni érte. ő maga, a Béke Fejedelme, a keresztáldo­Ismerjük fel a békességre vezető utat!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom