Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-31 / 31. szám

Evangélikus Élet 1988. július 31 E0 01 jrts i GYERMEKEKNEK I Egyháztörténeti arcképcsarnok 9. ft Bonifác 672/73-754 Bonifác - családi nevén Winfrid - Angliában született. Kisgyermek volt még, amikor egy este szerzete­sek jöttek házukba. A pogányok között végzett térítő munkáról szá­moltak be. A kisfiút úgy megragad­ta, amit hallott, hogy elhatározta: ő is misszionárius lesz. Szülei, akik nemes emberek voltak, előkelő vi­lági pályára szánták fiukat. De amikor gyermekük egyszer súlyos beteg lett, az apa felajánlotta őt Isten szolgálatára, ha életben ma­rad. 32 évesen szentelték pappá, hí­res prédikátor lett. Hamarosan át­jött Nyugat-Európába, hogy itt hir­desse az igét. A germánok közé ment, a legvadabb törzseket ke­reste. Nem kerülte, sőt kereste az életveszedelmet. Hite és bátorsága szinte megbabonázta a féktelen pogány harcosokat. Előfordult ugyan az is, hogy nem értették, amit mond, de látták, hogy szembe mer nézni velük anélkül, hogy fegyver lenne az oldalán. Látták, hogy erkölcsösen él, nem úgy, mint ők. Látták, hogy milyen szere­tettel segít a betegeknek, szenve­dőknek. Ebből megsejtették, hogy Bonifác Istene milyen hatalmas és lóságos Úr lehet. Egy alkalommal Hessenben pré­dikált. A hessenieknek volt egy év­százados szent tölgyfájuk, amely­ről azt tartották, hogy abban lakik stenük. Senki se mert hozzányúlni, mert féltek a pogány isten bosszú­étól. Bonifác így szólt az összese- reglett tömeghez:- Az én Istenem szeretné, ha szép helyen imádnánk őt. Ha meg­véd engem a ti isteneitekkel szem­ben, amikor kivágom szent fáto­kat, segítetek-e nekem abból emplomot építenil?- Igen - felelték az emberek, mi­vel biztosak voltak abban, hogy - az istenség úgyis agyonsújtja . majd őt. Lélegzetvisszafojtva fi- I gyelték, amint Bonifác fölemelte fejszéjét és lesújtott a fára.- Várjatok, míg eléri a közepét - mondták egymásnak. Végül kidőlt a fa. Mikor a hesseniek látták, hogy istenük nem tud bosszút áll­ni, hittek Bonifácnak. Ezután már gyorsan ment minden. A kivágott tölgyből elkészült a. keresztyén templom, az emberek tömegesen tértek meg Krisztushoz. 1 Bonifác több mint negyven esz­tendeig hirdette az igét, templomo­kat, kolostorokat épített. Már 80 éves elmúlt, amikor a legnehezebb fel­adatot vállalta újra: a frízeket akarta megtéríteni, ami fiatal korában nem sikerült neki. Pünkösd reggelén fel­bőszült pogányok rohanták meg sátorát. Mikor kísérői védelmére kel­tek, így szólt hozzájuk:- Hagyjátok gyermekeim, hagy­játok abba a harcot! - Majd hoz­zátette - Bátrak legyetek, ne félje­tek! ősz feje fölé a Szentírást tar­totta védelmül, így érte a halálos kardvágás. Kísérőit is lemészárol­ták, akik hiába akarták testükkel védeni szeretett papjukat. A Bonifác név azt jelenti: „jóte­vő". Életének valóban az volt egyetlen célja, hogy jót tegyen, hogy másokat Jézushoz vezessen. Élete arról tanúskodik, hogy bol­dogok azok, akik Jézusért élnek, s hozzá mindhalálig hűségesek ma­radnak. Nagyné Ferenczy Erzsébet A VASÁRNAP f IGÉJE Lk 12,42-48 Hogyan váija gazdáját egy okos szolga? Nagyon távol áll tőlünk, Jézus egyházától, hogy valakit is a halállal ijesztgessünk. Nem ez a dolgunk! Reánk egy hatalmas örömhírt, a bűnbocsánat és örök élet örömhírét bizta egyházunk Ura. De, hogy ez az örömhír kívánatos és döntő fontosságú lehessen nekünk - ezért kell aira gondolnunk, hogy úton vagyunk -, mint Izrael népe a pusztában - cél felé megyünk. Ez nem rémísztés, hanem örömhír hirdetés. A célnál Utunk vár! Ezért is vallja meg Jézus egyháza, tanítványainak, szolgáinak serege az ősi Apostoli Hitvallással Üdvö­zítő Urunk bejelentései nyomán: hiszem... eljön Ítélni élőket és holta­kat. Ezt hisszük és valljuk, erre intjük a velünk haladó útitársainkat is. Igénkben is az okos és gonosz szolga példázatában Megváltó Urunk nyomatékosan emlékeztet minket arra, hogy Urunk, Gazdánk van, az ő gazdaságában és világában élünk! - és hogy szolgák, sáfá­rok vagyunk! Egyikről sem szabad megfeledkeznünk! Ennek a világnak Isten az alkotója, Ura és gazdája I és nem a véletlen, a természet, avagy a vaksors. Urunk és Gazdánk azonban itt most testi szemeinkkel nem látható. Itt vagyunk az ő világában, csodálatos gazdaságában, ahová bizony nem üres kézzel bocsátott el minket. Napestig sorolhatnánk azokat az értékeket, amelyeket tőle kaptunk, hogy azokkal okosan gazdálkodjunk. Szellemi képességek mellé adott erőt, egészséget, munkaterületet, otthont, családot, ránk bízott életeket és kaptunk időt... Ezeket visszakéri tőlünk. Nem követel többet, csak amit kaptunk tőle -, de azzal el kell számolnunk. Szolgák vagyunk — és nem urak! -, akik a Mennyei Gazda „világsző­lőjében” dolgozunk, csodálatos háztartásában munkálkodunk. Egy pillanatig se felejtsük el, hogy minden dolgunkkal, egész életünkkel, a Gazdának, Istennek kell szolgálnunk. Még akkor is neki dolgo­zunk, ha nem is gondolunk Reá. A sáfárnak tudnia kell, hogy az Úr egyszer visszajön, eljön az elszámolás órája. Nem a halál jön el, hanem a halál és az élet Ura. Jövendő sorsunk alakulása jelen cselekedeteinktől függ. A hű és okos szolga lelkiismeretesen teszi a dolgát. Munkálkodó, gondoskodó sá­fár. Jót ad, táplál. Emberek között élünk és a dolgok oda egyszerű­södnek, hogyan élünk az emberek között. Mit adunk nekik? Szerete- tet, jó szót, segítséget, táplálékot? Hogyan bánunk a velünk élő emberekkel? Mérget, gúnyt, közönyt, keserűséget adunk nekik? Ide­gesítjük, gyötörjük, öljük egymást - verekszünk? A hű és okos gondnok szavaiból és törődő szeretetéből erő, békes­ség árad. Szinte gyógyító, megnyugtató hatással van a környezetére. Adná Isten Szentlelke, hogy ennek az igének a hallgatói és olvasói mind ilyen hű és okos sáfár lenne, azok között és fölött, akik körébe állította őket a Gazda. És a hűtlen szolga? Isten mentsen meg tőle! Azt hiszi, hogy az Úr késik, vagy talán már sosem jön vissza. Basáskodik, hatalmaskodik emberek fölött. Nem gondol Urára, csak neki legyen meg mindene ételben, italban, pénzben és tekintélyben. Megromlott a viszonya az emberekkel és ami ütést, verést adott - azt kapja vissza, talán sokszo­rosan. Mert bár tudta, ismerte Ura akaratát, de azt nem teljesítette. Mi tudjuk, ismerjük és tanultuk Isten akaratát. Nem tagadhatjuk le, hogy talán már évek és évtizedek óta ismerjük a jézusi szeretet parancsát. Mindez csak a felelősségünket növeli. Csak azt kérhetjük Urunktól, hogy addig büntessen, neveljen - amíg megváltozhatatlan ítélete elé nem kerülünk. Akkor már későn lesz a megbánás is. Mennyei Gazdánk sokat bízott egyházára is. Egyháza itt él, ebben a világban. Felelősek vagyunk a ránkbizottakért. Hűséggel és szere­tettel kell az ige tiszta és örök eledelével táplálnunk gyülekezetünk tagjait. Boldog az a szolga, aki a szeretet tiszta és sokféle ételét tudja adni embertársainak - Jézus nevében. Bár csak rád is gondolna Jézus, amikor azt mondja: Boldog az a szolga! Mert igazán csak az boldog, akinek ő mondja, hogy „bol­dog!” Sümeghy József IMÁDKOZZUNK Mennyei Gazdánk! Oly sok mindent bíztál ránk csodálatos világodban! És mi sokszor milyen szeretetlenek és türelmetlenek vagyunk! Bocsásd meg nekünk! Emlékeztess a számadásra! Lelkeddel késztess hűséges szolgálatra, hogy „boldog” szolgáknak ítéltessünk! Ámen »írok nektek, ifjak. TIED AZ ORSZÁG Számvetés egy évforduló kapcsán Amikor ezek a sorok az ifjúsági rovatban megjelennek, közületek már többen friss gyenesi élményekkel gazdagodva élvezik a megér­demelt vakációt. A fejér-komáromi egyházmegye ifjúsága pedig ezekben a napokban kezdi meg jubileumi, huszonötödik nyári tábo­rozását Nagyvelegen, ahol a csoportos beszélgetéseken a Miatyánk egy-egy mondatát dolgozzuk fel. A helyszínt illetően bizonyára csodálkoztok néhányan, hiszen egyházmegyénkben, és azon túl is ez a tábor HÁNTA néven vált is­mertté. Negyedszázaddal > ezelőtt az oroszlányi gyülekezetben sokszor éjszakába nyúló, ifjúsági együttlé- teken kerestük életünk kérdéseire az igei útmutatást. Kimondhatat­lan örömöt jelentett számunkra a felismerés, hogy mindnyájan az élő az élmények nélkül mi magunk lennénk szegényebbek! Az ott kö­tött barátságok, az izgalmas be­szélgetések, az esti tábortűz vará­zsa, az elszánt foci és röplabda csaták már életünk kitörölhetetlen részei. Még ma is magam előtt látom Guszti bácsit (Szelényi Gusztáv volt egyházmegyei felügyelőt, bio­lógust), aki szikár alakjával a Vér­tes egyik hegygerincéről leeresz­Munkában a napos csoport Jézus Krisztus gyermekei va­gyunk. 1963 tavaszán elhatároztuk, a nyáron egy hétre együtt megyünk táborozni. Na és, mi ebben a külö­nös? - tehetitek fel a jogos kér­dést. Hiszen ez a fiatalok legter­mészetesebb igénye. 1963-ban azonban egy olyan táborozás, ahol a játék és kirándulás mellett a Bibliát is kézbe, akartuk venni, csoportos beszélgetések alkalmá­val, egyáltalán nem volt magától értetődő. Ennek még nincs itt az ideje - hangoztatták néhányan, s próbáltak szándékunktól eltéríte­ni. Mi azonban hajthatatlanok voltunk, tudtuk mindennél na­gyobb Úr van velünk. De jó, hogy így döntöttünk, hiszen ezek nélkül Evangélikusok az abszolútizmus idején Akár ezt is írhatnánk a Magyar História sorozatban megjelent ta­nulmány élére, amelyet írója, Poór János egyébként Kényszerpályák nemzedéke (1795-1815) címen je­lentetett meg a Gondolat Kiadó­nál (Bp. 1988) „Egy rossz viszony­ról szól ez a könyv. A Habsburgok és Magyarország kapcsolatáról a 18-19. század fordulóján”. A szer­ző azonban nem annyira a történe­ti eseményekkel foglalkozik, ha­nem sokkal inkább azzal, hogyan gondolkodtak helyzetükről és egy­másról a szembenálló oldalon. így sorra kerülnek a korabeli hivatalos jelentések mellett a kortárs gon­dolkodók tanulmányai és egyéb írásai. Ezek tükrében rajzolódik ki az abszolútista császárság erőtlen­sége, a magyar nemesség védekezé­si próbálkozása mellett saját hibái és magának a kornak kiúttalan­sága. Számunkra azért izgalmas ez a könyv, mert a fő szerepet benne zömében evangélikus egyházunk fiai játszák! Már a korszakot indító Martino- vics-féle összeesküvés egyik jelentős tagja is evangélikus: Hajnóczy Jó­zsef, neves politikus, tekintélyes kö­zéleti személyiség, aki korának egyik legképzettebb jogtudósa, s kit 1795-ben társaival együtt kivégez­tek. A bécsi udvar ettől kezdve min­denütt „báránybőrbe bujtatott far­kasokat keresett Magyarorszá­gon”: a jakobinus forradalmárok után kutatott. S a legkisebb gyanú is elég ok volt ahhoz, hogy valakit perbe fogjanak, vagy legalább állá­sából elmozdítsanak. így járt több társával együtt az evangélikus Schedius Lajos egyetemi tanár, az esztétika professzora. Neki később döntő része volt a pesti evangélikus gyülekezet és iskolájának megszer­vezésében. Azonban alaptalan vá­dak miatt őt is megfosztották, állá­sától. Általános volt így a rossz köz­hangulat miatt a befeléfordulás egyrészt a magánszférába, másrészt a szellemi világba. Rendkívüli szel­lemi értékek halmozódtak fel ebben a korban! Az evangélikus Berzsenyi Dániel pl. niklai „remeteségébe” vonult vissza, s fogalmazta versbe súlyos gondolatait. Berzeviczy Ger­gely (róla az Evangélikus Élet jún. 5-i számában emlékeztünk születé­se 225. évf. alkalmából) szepesi bir­tokán írta társadalom-kritikai és közgazdasági tanulmányait. Poór János legtöbbet az ő munkáiból idéz! Kis János költő-püspök iro­dalmi tevékenységet is folytatott és sokat tett a magyar nyelvművelé­sért. Evangélikus volt Rumy Károly György lelkész-tanár, aki aztán az enyhülés éveiben azért indított né­met nyelvű folyóiratot, hogy a kül­földet is tájékoztassa a hazai kultú­ra formálódásáról, eredményeiről. Ugyanezt tette rehabilitációja után Schedius Lajos is. Tudósok és írók együtt harcoltak politikusokkal a magyar nyelv hivatalos elfogadta­tásáért. Nem, nem az erőszakos ter­jesztés volt a céljuk, hanem a ma­gyarság felemelése az európai kul­túra magasabb szintjére. A tanulmányban a magyar társa­dalmat kritizálok is szót kapnak. Mindkettő evangélikus! Az egyik - a külföldön szolgáló és publikáló - Glalz Jakab lelkész, aki ugyan jól látta a bécsi udvar magyar-elnyo­mó politikáját, de a rossz viszony fő okozójának mégis a magyar nemes­séget tartotta. Szerinte a büszkeség a jellemző a legszegényebb magyar­ra is, pedig azt sem tudja, milyen gazdag az országa! A nemesség hazai kritikusa a fen­tebb említett Berzeviczy Gergely. Ő kereken kimondja, hogy a nemes egyre korruptabb: „mindenki vér­szopó és hagyja, hogy mások is azok legyenek!” Furcsamód ő azt remélte, hogy az ország katonailag fog megújulni és talpra állni. Ám amikor a Bécset is elfoglaló Napó­leon felajánlotta a magyaroknak az önállóságot, ők mégsem vették ke­zükbe sorsuk irányítását. Megemlíti Poór János az uraiúj- falui evangélikus papfit: Döbrentei Gábort is, aki 1806 őszén láthatta a diadalmas francia császárt. íme, számarányuknál jóval erő­teljesebben vették ki részüket egy­házunk fiai az abszolutizmus idején a szellemi életből, s nagyobbrészt a nép egészének felemelkedéséért küzdők táborához tartoztak - szá­munkra is példaképül. Bencze Imre Olvasói levél \ Toursi Szent Márton emléke Budán Az „Egyháztörténeti arcképcsarnok" sorozatban nagy érdeklődéssel olvastam Kinczler Irén gondos írását Tours város püspökéről, akiről Luther Márton kapta nevét a keresztségben. Vajon hányán tudják, hogy Budán, a XII. kerületben emlékhely őrzi Toursi Szent Márton emlékét. Buda határfel­osztásakor, 1789-ben az Istenhegynek a Farkasrétig terjedő nyúlványát - bár ö nem járt itt -, róla nevezték Márton- hegynek, akkor, még Marttin-bergnek. Igaz, a hegy nevét ma már csak a Már- tonhegyi út őrzi, de a Kempelen Farkas és Bürök utca találkozásánál lévő kis téren kőből épített oltárszerű emlékhely idézi a szegények pártfogójának - a ma­gyarországi, ekkor még Pannóniái szü­letésű - szerzetes emlékét. Márton, Amiens falánál didergő koldussal osz­totta meg köpenyét, a jelenetet El Greco is megörökítette. Festményének kevésbé értékes másolata látható a kis épület belső falán mindig friss zöldek és virá­gok között. Mint dr. Nay Imre plébános tájé­koztatott, az emléket 1884-ben - ami­kor ezt a területet, még hatalmas sző­lők borították a szőlős gazdák állí­tották. A hegyvidék öregeitől hallot­tam, hogy nagy katolikus ünnepeken - a századfordulón - a Krisztinavárosi templomtól a Széchenyi-hegyi Szent László kápolnához (Diana út) menet egy rövid áhítatra itt is megálltak a hí­vők. Esztendőkön át láttam, hogy egy ma­gas, sovány úr hetenként ott görnyedve tisztítja a környékét, porolgatja a belső teret és ápolja a kis kőházban elhelye­zett virágokat. Miklay Ernő volt qz em­lék hűséges gondozója, haláláig. Arra járva, örömmel látom, van, aki folytatja a MVtrton hegy évszázados emlékének gondozását, melyen kívül, a rácsos ajtó melletti falán kis tábla áll: ' „Műemlék jellegű kápolna Épült 1884-ben Szent Márton tiszteletére." Az egykori szőlőhegy első köépitménye. Sebeiken Pálma kedve, reggelizés közben lepett meg bennünket. A hajnali, buda­pesti indulás után, pár kilométeres gyalogtúra közbeiktatásával jött közénk, hogy nyitogassa szemün­ket az állatvilág, s ezen keresztül a teremtő Isten lenyűgöző gazdagsá­gára. Vagy ki ne emlékezne a résztve­vők közül arra a labdarúgó mér­kőzésre, amit a helyi Hántai Csüg- gedés és a tábor résztvevőiből ver- búválódott Effata vívott. A játék magas színvonalát csupán a kö­zönség lelkes biztatása nőtte túl. A legkiválóbb fűzfapoéták is el­bújhattak volna a közönség bizta­tó rigmusai hallatán. „Tejföl, tar­honya, a sztár itt az Effata!” - zúg­ta a kórus. S majd amikor a lányok kara rázendített a „lesz ágyba reg­geli” rigmusra, akkor végképp be­indult- az Effata henger. Hogy mennyire nagyszerű volt ez a szur­koló tábor bizonyítja a 25 év leg­különlegesebb reggelije, amit a lá­nyok valóban a gumimatrac­ágyakhoz szervíroztak. Táborunk vonzáskörzete évek során az egész egyházmegyére ki­terjedt. 1982-ben birtokba vehet­tük a Bakony-alji piciny község, Hánta üres parókiáját, ahol egy­másra talált ifjúság és gyülekezet. Az esti áhítaton a gyülekezet tag­jai velünk együtt ülték körbe a lo­bogó tábortüzet. Szeretetüket a hét utolsó napján megtartott mű­soros esttel igyekeztünk meghá­lálni. Táboraink napos csoportok közreműködésével önellátóak. A résztvevők és a befogadó gyüle­kezet természetbeni hozzájárulásá­val az egy főre eső heti költségünk az elmúlt évben sem érte el a 200 forintot. Az idei adatok tanúsága szerint igen nagy volt a gyenesi túljelent­kezés. Ezért már a jövő évben kir sebb területekre, egyházmegyékre korlátozódó ifjúsági táborokkal kellene Gyenest tehermentesíteni. Ehhez önmagukat kínálják az üres lelkészlakások, melyeket minimá­lis ráfordítással táborozásra alkal­massá lehet tenni, és amelyek már a jövő évben megsokszorozhatnák lehetőségeinket. Sztruhár András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom