Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-26 / 26. szám

Evangélikus Élet ills, június 26. i GYERMEKEKNEK i Egyháztörténeti arcképcsarnok 4. Tours-i Szent Márton (316 Sabaria-397 Candes) I A középkorban, Márton-napkor, I november 11-én a Tours-i székes- I egyház harangkötelei mindig „el- I fogytak". Az egyik legszeretetre- , méltóbb szent, Márton szerzetes­püspök emlékére egybesereglett 1 zarándokok ugyanis ereklyeként szétvagdosták a köteleket, így 1 azokat évről évre pótolni kellett. I Mártont nemcsak halála után, I de már életében nagy tisztelet vet- I te körül, életéről legendák sokasá- I ga született. . 316 táján Pannóniában, Saba­I riában (Szombathely) látta meg a napvilágot pogány szülők gyerme­keként. Apja római százados volt, ' aki -nem sokkal Márton születése I után visszatért alakulatával és I családjával Itáliába. Noha Márton I itt pogány környezetben élt, mégis I kapcsolatba került a keresztyé­■ nekkel és 12 éves korában - saját ■ elhatározásából - katechumén (tanítvány) lett. Az oktatási idő hat 1 évig tartott és csak azután keresz- telkedhetett meg. Közben 15 éves I korában, külsó kényszerből, ő is a • római légióhoz került és katona I maradt több mint húsz évig. Csak- I hamar tiszti rangra emelkedett. I Keresztségéről azonban soha nem ■ feledkezett meg és katonaként is . Krisztus követésében akart élni. Amíg katonatársai mulattak és szórakoztak, ő felkereste a szegé- 1 nyékét és jóformán egész zsoldját I szétosztotta közöttük. Amikor a I gyerekek meglátták az utáátrí,'6nfe- I kelve, kiabálva vették kötm. 3 I Gall földön járt seregével és ott, I Amiens-ben történt egyszer: ke­■ mény tél volt, a koldusok közül többen megfagytak az utcán. Már­ton éppen a városkapun haladt át lovával, amikor a hóban egy ki­• nyújtott kezet látott. Egy hóban­• fagyban fekvő koldus könyörgő I keze volt. Mártonnál nem volt egy I fillér sem. Azt adta hát oda, amije I volt. Előrántotta kardját, kettévág- I ta köpenyét és a levágott résszel ■ betakarta a didergő embert. So­kan kinevették, amint fél köpeny­nyel lovagolt tovább, de ő mindez­zel nem törődött. Úgy érezte, hogy I _______________________________ a szegényben Kriszussal találko­zott. Éppen itt Galliában mondott le katonai szolgálatáról és - amire régen vágyott - egyházi szolgálat­ba lépett. Zarándokutat tett Itáliá­ba, hazájába, de azután végleg visszatért Galliába. Nagy Constantinus császár mi­lánói rendelete által az egyház ek­kor már szabadon élhetett, sőt, las­san uralmi helyzetbe került. Márton nem érezte jól magát az egyre ma­gabiztosabb egyháziak körében. Csendre, elmélyedésre vágyódott, remete lett. Csakhamar számos kö­vetője akadt, akik számára kolos­tort alapított Tours mellett. Ez volt az első szerzetesrend gall földön. 370-ben, minden ellenkezése el­lenére, a nép Tours város püspö­kévé választotta. Márton folytatta 1 é^cffgi"éi‘étifte'(ijatV Hérríeteként élt, egyszerűén ölfözkóclott és étke­zett, a rábízottaknak hűséges pásztora lett. A nép nagyon szeret­te, de püspöktársai közül sokan nem jó szemmel néztek rá és ellen­szenvüket éreztették is vele. Mártonnak élete végén még egy küldetése volt: halálraítélt eretne­kek életéért járt közben a császár­nál. Tanításukat ő is elvetette, de nem akarta, hogy az egyházban a hitért vért ontsanak. Szolgálati úton, hívei látogatása közben 397. november 8-án halt meg. Luther Márton nevét Márton püspökről kapta a keresztségben. Kinczler Irén ____________________________I >€ * i i VASÁRNAP IGÉJE I | lMóz 39,1-5 I I Istennel, megáldotton i ■ Ezt az igeszakaszt csak úgy olvashatjuk, hogy állandóan József történetének egészére emlékezünk. Tudnunk kell, hogy honnan indult és hová jutott el József. Most életének egyik j mélypontja van előttünk. Ennek ellenére itt is elhangzik a I megállapítás: „...az ÚR Józseffel volt.” Történetén néhány ■ olyan vonást ismerhetünk fel, amely közös azokéval, akik ugyancsak Isten jelenlétében élő emberek voltak. Kíséreljük meg ezeknek a vonásoknak az utánarajzolását! Első lépésként egy titok nyomába indulunk. Kérdés van a szívünkben: mi a titka ezeknek az embereknek? Miért éppen velük van Isten? Ha múltunkban találkoztunk ilyenekkel, most velük kapcsolatos emlékeinket faggatjuk: hátha válasz­ra lelünk szavaikat, magatartásukat, életfolytatásukat vizs­gálva. Megdöbbentő, hogy részletekbe menő megfigyeléssel sem fedezhetünk fel valami szenzációsat. Valójában nem „többek” minálunk. Nem tehetségesebbek, nem „igazabbak”, a bűntől sem mentesek. Amiben mások, az éppen az, aminek a titkát szeretnénk kikutatni: Isten erőterében élnek. Mindig ide jutunk vissza, és minél többször mondjuk ki ugyanazt a mondatot, annál közelebb kerülünk az igazság megsejtéséhez: Isten szabad döntése alapján váltak azzá, amivé lettek. Nem neveltetésük, tudásuk vagy hitük alapján, hanem Isten kegyel­méből. Annak megvalósulását látjuk rajtuk, hogy „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16). A kegyelem példája mindenki, akivel az Úr van! Helyzetük a kegyelem helyzete, és ezért ígéret - mindenki számára. A másik figyelmet érdemlő mozzanat a következő: az Isten­közelség nem jelent problémátlanságot és könnyű életet. Mi legtöbbször így képzeljük: az ilyenek számára Isten „mindent elintéz”. Csak sikeres, gond nélküli, irigylésreméltó lehet az életük. Az élet napos oldalán keressük őket, és elképzelhetet­lennek tartjuk, hogy megpróbáltatásnak, mellőzöttségnek vagy. az elnyomottságnak az árnyéka hulljon reájuk. Ne feled­jük azonban, hogy Isten a rabszolga-Józseffel van! Rabszol­gaként egy asszony vágyának és bosszújának játékszere. Ár­tatlanul kerül börtönbe. De mélybehullása sem teheti kérdé­sessé alaphelyzetét. Mert az Isten-közelségnek, az Istentől- hordozottságnak nem a könnyű, gondnélküli élet, hanem a megáldottság a jele. Józsefen Isten áldása van akkor, amikor a börtönbe kerül, és akkor is, amikor Egyiptom harmadik emberének emeli fel a fáraó! Ez az áldás a döntő! Gondolkodásunk leglényegesebb részéhez, az áldás kérdé- Y séhez érkeztünk el. Hogyan értsük? Mindenképpen két dolgot kell meglátnunk. Az egyik, hogy abban az életben, amelyet Isten megádott, maga Isten tükröződik vissza. József lényén átsugárzott, hogy Isten volt vele! Ahogyan élt, viselkedett, emberek között forgolódott, dolgozott, azaz személyiségének minden rezdülése az Istenre emlékeztetett. Az igaz Istent nem ismerő Potifár hogyan láthatta meg, hogy „vele van az ÚR”? (3. v.) Csak József életének a pédájában! A másik pedig, amire gondolnunk kell az, hogy a Józsefet terhelő megáldottság, (mert Isten áldása bizony teher!) átragadt olyanokra is, akik a közelében voltak. Isten áldása „ragályos”. Egyetlen megál­dott ember élete sokakat be tud vonni az áldás erőkörébe! Józsefért áradt az áldás az „egyiptomi ember” házába. Merész következtetés, hogy Isten embereinek életéből ma is árad az áldás - világunkba? Eszrevettük-e, hogy rólunk és küldeté­sünkről van szó?! Bohus Imre IMÁDKOZZUNK Istenünk, tedd áldásod hordozójává életünket. Áldj meg minket, hogy másokat is megáldhass. Álld meg egyházadat, hogy világod is áldott legyen. Ámen „írok nektek, ifjak.. „Életem, Jézus, egyedül te tölsd be” IFJÚSÁGI KONFERENCIÁK KÜSZÖBÉN Ma este benépesül a Kaper- naum. Gitár pendül a nagyterem­ben. Félénk, fiatal hangok válnak egyre erőteljesebbé, dallamok egy­re ismerősebbé. Csattan a röplab­da, pirosodnak a tenyerek. Vacso­ratálcák vándorolnak az udvari asztalokra, barátságok szövődnek. Kanyarog az ősi gregorián dallam, reggeli istentisztelet zájlik. Repül­nek a tollak a jegyzetpapíron, elő­adást hallgatunk. Gyertya meleg lángja rebben, hetven fiatal kéz kulcsolódik imádságra: áhítat zár­ja a napot. Ma este elkezdődnek a gyenesi ifjúsági konferenciák. Soha ennyi fiatal nem jelentke­zett. Soha ennyit fel nem vettünk, soha ennyit el nem utasítottunk. 130 gyülekezetből 350 fiatal utazik ebben az évben a konferenciákra. 2-3 konferenciát töltenének meg a visszautasítottak. Ennyi a mérleg. Ami pedig mögötte van? Ki tudja, hány lelkész hűséges, rendszeres munkája. Hány nagymama kitartó imádsága. Mennyi szülő gondos­kodó szeretete. Ki tudja, hányszor csendült szerte az országban Jézus­ról tanúskodó mondat, még ha ilyen egyszerű formában is: „na­gyon jó volt Gyenesen, próbáld meg te is!” Megköszönjük Isten­nek ezeket a számokat. Neki adunk hálát a mögöttük húzódó mindenfajta szolgálatért. S azt hi­szem, nyugodtan szólhatok 22 lel­kész, 8 teológus és 2 laikus ifjúsági vezető nevében, mindannyiunk ne­vében, akik szolgálatot végzünk Gyenesen ezen a nyáron: Istené a hála, hogy benne lehetünk ebben a sok munkát igénylő, mégis üdítő, erőt adó szolgálatban. Számok és tények után vessünk egy pillantást a tartalmi előkészüle­tekre ! A címben idézett ének adja ebben az évben a konferenciák fő témáját. Betölti életünket, világun­kat, személyes sorsunkat, környe­zetünket - de csak akkor fedezzük fel, ha megmutatja magát nekünk. Isten kinyilatkoztatásáról gondol­kodunk együtt ezen a nyáron. Hogy felfedezzük őt a világban, a természetben, a történelemben és a lelkiismeretünkben - ebben pró­bálnak segíteni a délelőtti előadá­sok. Jákob fiának, Józsefnek jól ismert, szép története indít majd minden napot a reggeli istentiszte­leten. A szeretet himnuszának egy- egy mondata fejezi be és csendesíti el a mozgalmas nappalokat. Biblia­iskolát is terveztünk „Vedd és ol­vasd” összefoglaló címmel. Tavaly egy újszövetségi könyv volt a bib­liaiskola témája, négy kimagasló, ószövetségi alak lesz az idén. Illés, a „rajongó” próféta és Sámuel, a „politikus” próféta. Dávid, a hívő” király és Mózes, a „pásztor”. Ők lesznek a „tananyag” a bibliaisko­lában. Az esti beszélgetések során Albert Schweitzer lesz az a teoló­gus, akinek életét és gondolkodását szeretnénk megismertetni a fiata­lokkal. S lesz természetesen biblia­ismereti verseny és műsoros est, tábortűz és kirándulás. Nélkülük nem is lenne „igazi” a konferencia. Két változtatást tervezünk. Egyik a bibliaköröket, másik a gi­tárokat és a hangszálakat érinti. Több időt kapnak a bibliakörök, fiatalok régi kívánsága teljesül ez­zel. De több feladatot is kapnak! Már nem lesz elég jól figyelni, és okosan hozzászólni vagy bölcsen hallgatni. Egész hétre szóló felada­tot kap minden bibliakör, s ebben a feladatban munka kerül minden kézbe. A másik változás? Külön munkacsoportot alkotott a zené­szek köre. A tavalyi utolsó konfe­rencián végkiárusítást rendeztünk a megmaradt néhány énekfüzet­ből. Aki figyelemmel kísérte a saj­tót, tudja, énekpályázatot hirdet­tünk az idén. A beérkezett éneke­ket értékelték és új énekfüzetet szerkesztettek azok a munkatársa­ink, akiké a főszerep minden kon­ferencia nagy, közös éneklésein. Ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak, akik a pályázatra énekeket küldtek, és gazdagították azt az énekkincset, amelyet olyan szívesen dúdol és harsog sokszáz fiatal szerte az országban. Mindent megteszünk azért, hogy már az el­ső gyenesi csoport kezében ott le­gyen az új énekfüzet. Végezetül egy szót azokhoz, akik fájó szívvel olvassák ezeket a sorokat, mert nem jöhetnek az idén Gyenesre. Látva a jelentkezők nagy számát és tudva, hogy az idén már semmit sem tehetünk az eluta- sítottakért, tervezünk. Szeretnénk jövőre több konferenciát hirdetni, talán nem is mindet Gyenesen. Szeretnénk, ha 100-200 fiatallal többen vehetnének részt országos ifjúsági konferencián. Szeretnénk, ha a jövő évi mérlegből kimarad­hatna ez a félmondat: „soha ennyit el nem utasítottunk”. Isten áldja meg és segítsen meg­valósítani terveinket. Jelenlétével pedig tegye felejthetetlenné-a gye­nesi nyarat 1988-ban! SzMM Filmek a Hortobágyiéi CQ Gyermekünk szótlan nyelve QQ Válasz egy olvasói levélre Libák és galibák Illetlen talán ez a szójáték, hiszen galibánál sokkal súlyosabb dolgokról szól ez a két magyar film, amelynek helyszíne - közvetlenül vagy közvetve - a Hortobágy. Az egyik film doku­mentum: azokat szólaltatja meg Tör­vénysértés nélkül című munkájában Gulyás Gyula és Gulyás János, akik így vagy úgy részesei voltak az úgynevezett ötvenes években - az évtized első felé­ben - a hortobágyi munkatáboroknak. Részesei voltak: őrök vagy őrzöttek. Tényeket fednek föl vagy tagadnak le, tanúságot tesznek a jogtiprásról, meg­alázásról, amely mégis - egy korabeli dokumentum szerint - „törvénysértés nélkül” történt meg. A másik mű té­nyekre támaszkodó játékfilm: Tüske a köröm alatt a címe és Csoóri Sándor írása alapján Sára Sándor rendezte. Főszereplője - sajnos, nem írhatom: hőse, csak ezt: áldozata - egy festő, aki megcsöiüörlött az élet fonákságaitól és félrehúzódott^ar- Hórtobágyra, • ahol egyébként ai ötvenes évtized második felében, noha kamaszkorában, ugyan­csak táborlakó volt. Ez utóbbi filmnek a valóságban gyö­kerező meséje szerint a galiba részben liba-ügyben támad. A helyi hatalmas­ságok nem egészen tiszta eszközökkel nagy-nagy libatenyésztésbe fognak, ha­talmas haszonnal, de törvényeket sért­ve. A festő fölfedi a bajt, nem gyávul el a fenyegetésektől sem. Oka van a ke­ménységének: a helybéli kiskirály so­főrje kegyetlen rabtartó volt abban a táborban, ahonnét őt akkor kimenekí­tették, de egy jóbarátja, kamaszkölyök, nem bírta a megaláztatásokat és ön­gyilkos lett. Kemény a lecke, amit ez a film fölad: a nézőnek azt kell latra ten­nie, mit tenne ő, ha igazságtalanságot és jogtiprást tapasztalna. A dokumentumfilm emlékezni hívja a nézőt. Igen, még ha sokan csak ebből a filmből tudják meg, mi történt akko­riban a Hortobágyon. Nem délibáb: lidércnyomás volt az, és zűrzavar. Hi­szen ártatlanokat vittek oda, egy ré­szük nem is értette, miért, hiszen in­kább őrzőnek vélte magát, mintsem őrizetre-méltatottnak. Sokan megáll- ták helyüket a mostoha körülmények között is, mások belerokkantak vagy belepusztultak. Különösen megdöb­bentő azoknak a sorsa, akik nem sok­kal előbb úgy tértek haza egy másik táborból, a náci koncentrációs tábor­ból, hogy családjuk odaveszett. S most az alig ocsúdott, új életet kezdő család ismét táborba került. Nem értik. Történelmi tragédiák tárulnak föl eb­ben a két kitűnő filmben, bizony nem galibák, hanem sokkal súlyosabb vét­kek. Ha mégis ezt az illetlen szót leírtam, hadd tegyem most hozzá mentségemül: azért tettem, hogy ki-ki mérlegre tegye életét, múltját és jelenét, oly őszintén, hogy ne jelentéktelenedhessen csekély­nek, ami becsületnek, igazságnak, er­kölcsnek híjával van. Z. L. Már a könyv címe és a könyv kemény fedelét díszítő kedves, beszélő szemű gyermek fotója is megfogja az embert, de amit ez a könyv, belső tartalma ad az olvasónak, annak értéke, emberközelsé­ge felbecsülhetetlen. Minden felnőttnek és elsősorban a kisgyermekes családok­nak kellene rohanó életünk minden nap­jaiban minél gyakrabban forgatni lap­jait. „Ez a könyv a maga 192 életszagú fényképével és a hozzáfűzött magyará­zatokkal elbűvölt és megrendített” - írja az előszóban Dr. Benjamin Spock, a világhírű amerikai gyermekgyógyász. - „Aki szereti a gyerekeket - vagy akár csak néhányat szeret közülük - ugyan­így fog járni... Suzanne Szász nem ki­zárólag és nem is elsősorban édesen mosolygó kisbabákat fényképez, noha nyilvánvalóan ő is szereti ilyennek látni őket. Sokkal inkább arra törekszik, hogy a gyermeki egyéniség és a gyerme­ki hangulat minél szélesebb skáláját mutassa be. Sokszor örökíti meg fiatal életük drámai pillanatait”. Olyan képek ezek, amelyek a gyer­mek szeméből, tartásából, mozdulatai­ból, szinte a „testbeszéd” tökéletes ki­fejezői. A képekhez fűzött magyarázó szöveg bizonyítja, hogy a könyv szer­zője mennyire érti, érzi a gyermekek gondolatait, hangulatát, kíváncsiságát, szeretetét, féltékenységét, mennyire lát­ja a negatív érzelmeket, a boldogságát, vagy boldogtalanságát, örömeit, a sze­retet, a melegség utáni vágyát. Ezért is kellene minden fiatal anyának forgatni az ízléses kiállítású könyv lapjait, mert megtanítja a viselkedésük figyelésére, rejtettebb érzelmeik megismerésére. •—Suzanne &ász— Gyermekünk szófián nyelve Nem elég a fizikai megbetegedés gyó­gyítása, legalább olyan jelentős a „gyermeki gondok”, a gyermeki kifeje­zések megismerése, változó viselkedé­sük okainak feltárása. Suzanne Szász könyvét testvéri sze­retettel ajánlja húgának, dr. Küllői- Róhrer Lászlóné Székely Máriának, akinek biztatására írta meg. Ez a bizta­tás nem volt véletlen, hiszen Dr. Kül- lői-Rohrer Lászlóné Székely Mária maga is foglalkozott gyermekekkel, részt vett abban az áldozatos munká­ban, gyermekotthonok létesítésében, gyermekek megmentésében, melynek egyik jelentős vezetője Sztehlo Gábor evangélikus lelkész volt. Schelken Pálma Mintegy öt éve kaptuk kézbe az új Evangélikus Énekeskönyvet. Ez a pár év már elég ahhoz, hogy a tapasztalatok alapján értékelgessük, milyen volt a fo­gadtatása, hogyan vált be, mi a vissz­hang a gyülekezetekben. Az Énekes- könyv sokaknak jelentett örömöt. Erről már irtunk, beszéltünk. Kétségtelen, hogy a fiatalok örömmel vették a ritmi­kus dallamokat. Ugyanez a ritmikus éneklés ökumenikus kapcsolat más fele­kezetek éneklése felé. De - vannak aggályok, kritikák, el­lenvetések. írásunkban most azoknak szeretnénk segíteni, akiknek nehezen megy az új Énekeskönyvvel való megba- rátkozás. Átlag ötven évenként mindig megújí­totta egyházunk az énekeskönyvet, és az új énekeskönyv fogadtatása, a visszhang többnyire vegyes volt. Mint minden újí­tásnál. Egy nemrég kapott olvasói levél is erről tanúskodik. Egyik panasz, vagy­is ellenvetés: miért kellett megváltoztat­ni a jól ismert, talán már gyermekkor óta megtanult szövegeket?- Megtanultam a régi szövegeket, és most zavar az új, átirt szöveg. Próbáljuk meg úgy nézni, hogy Isten az új szöveggel hitünket akarja megújí­tani, éppen azzal, hogy most oda kell figyelni az eddig gépiesen énekelt - mert jól ismert - szövegre. Ha igy tudjuk nézni az új szövegeket, akkor a szöveg újra megszólít, újat mond. így kellene nézni az új dallamokat is. Az egyház nem a tespedö hívek egyháza, hanem az élő, friss, tanulni és megújulni vágyó hívek gyülekezete. Új dallamot tanulni nem kényelmes? Erőfeszítést je­lent? Igen. De amiért erőfeszítést te­szünk azt meg is becsüljük. Másik szeretetteljes tanácsunk vagy kérésünk: a gyülekezetben senki ne csukja be az énekeskönyvet. Aki csukott ajakkal ül, míg a többiek énekelnek, ne várja, hogy Isten megáldja öt és adja neki az Igét. Ne botránkoztassunk ezzel másokat. Ha először csak azért éneke­lek is, hogy a másikat ne botránkoztas- sam, a jövő vasárnap már magam is örömöt fogok találni, talán épp abban az énekben, ami nem tetszett addig. Mi nem az énekeskönyvnek, hanem Isten­nek énekelünk. Ki tudja örömmel használni az új Éne­keskönyvet? Csak az, aki az Igére szomjas. Mert aki valóban az Igére vá­gyik, az az Igét az új Énekeskönyvben is megtalálja! Más az eset, ha lelkileg ,jóllakottak" vagyunk... Vegyük hát hálaadással és örömmel új Énekeskönyvünket, mint Isten hűsé­gének és megújító szeretetének a mai időkre szóló jelét. És akkor újra meg újra boldogan fogjuk átélni, amit az énekköltő így fejez ki: „Mely igen jó az Úristent dicsérni, Felségednek, ó. Uram, énekelni..." (47. ének) Gáncs Aladár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom