Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-07 / 23. szám

IW„Ráéjpü/tetek az apostolok és próféták alapjára” 50 éves la tengelici templom :nt ;á. A község hézagmentes története 1730-ból követhető folyamatosan nyo­mon, amikor a mintegy 25 000 hold ha­talmas területet a Gindly-ek, III. Károly királytól kapták. Az első telepesek 38 községből érkez­tek, és rövid 2-3 év alatt felépítették házaikat, gazdasági épületeiket. A legtöbben Tolna megyéből érkez­tek, hogy itt letelepedve új életet kezdje­nek. A német anyanyelvűek Jánosma- jorban és Kishídján telepedtek le első­sorban, de többen választották Kisten- gelicet, a mai faluközpontot. A két anyanyelv és három felekezet- hez tartozás kezdetben sok súrlódás elő­idézője volt. A sokféle, különböző tem- peramentumú embernek a kemény min­dennapi munka mellett az együttélés egységes új szabályait kellett kialakíta­nia és megszoknia. A parcellázásokat megelőző időben mind a földbirtokosok, mind a lakosság zöme katolikus volt. Az evangélikusok nagyobb arányú megjelenése egybeesik a köz­ség-alakítással. 1912-ben megépült a katolikus temp­lom, a Zichy-féle magtár felhasználásá­val. A két protestáns felekezet istentiszte- j letelt az iskola egy-egy tantermében tar­totta. Feltétlenül meg kell említem Szepes János nevét, aki 1916-tól mint lévita I kántortanító szolgálta az evangélikus híveket. Igaz hivatástudattal végezte munkáját, akár egyházi, vagy össztársa­dalmi szolgálatról volt szó. Az újonnan alakult falu társadalmának bölcsőjénél ő volt a község kulturális életének is a \ legfőbb szervezője. j A két világháború közötti években a I község továbbfejlődését az iskola eme­letráépítéssel történő bővítése jelzi 1928- ban. A következő 1929-es esztendőben került sor a lakossági összefogással megépült kultúrház avatására. Majd nevezetes dátumhoz ért el a kö­zség az 1937-es esztendővel. Ekkor épült meg előbb az evangélikus, majd a refor­mátus templom. 1937-től a Tengelicre érkező idegent már három templomto­rony látványa fogadta. Most éppen öt­ven éve, hogy a község panorámaképé­hez az akkor templomok hozzátartoz- nak. A templomépítések bebizonyították, | hogy az összefogás, az áldozatkész ada­kozás maradandó értékeket képes meg­teremteni. (A falutörténeti bevezetés Temesi Mátyás kutatásai alapján készült. A szerk.) Május 2-án a templomépítés 50. év­fordulójára a zsúfolásig megtelt tengeli­ci templom híveinek Sólyom Károly püs­pökhelyettes hirdette az igét. A hitbeliek közössége Amikor új közösség, új falu szüle­tett, melyet szorgalmas emberek, tö­rekvő emberek formáltak, akik külön­böző helyekről jöttek Tengelicre, azok egy másfajta közösséget is hoztak Egyszer fnár ünnepeltük a negyvene­dik évfordulót még Káldy püspök-elnök úr jelenlétében. Kedvesek voltak a ten- geliciek, azt mondták: hát még él a temp-lomépitö lelkész! Hát akkor tart­suk meg a negyvenedik évfordulót. - Most meg megéltem az ötvenedik évfor­dulót. És láWk itt arcokat, akiket ke­reszteltem és már nagyszülők lettek. Látom a nyolcvanezer téglából épült templomot, amelynek majdnem minden darabja keresztül ment a kezemen, ami­kor leraktuk a kocsikból. Itt van egy jegyzőkönyv a kezemben, azért hadd ol­vassak egypár nevet a régiek közül: Sze­pes János egyházközségi jegyző, Jun- kunc János, Schel Péter, Koch PH, Páhmer Jakab, Ház Ádám, Bernhard Boldizsár, Bernhard Pál, Páhmer János, Páhmer Lőrinc, Szabó György, Somo­gyi György tengeliciek; Lang Jakab, Stercer Mihály, Szusz János kishíd- jaiak; Lerch Konrád, Wagenbach Hen­rik, Euch György és Lamm Boldizsár jánosmajoriak. Igen, hol vagytok ti régi munkatársak? Azután itt találtam meg a legjobb barátomat is dr. Tóth Gyula állatorvost, akiről Temesi Mátyás olyan megindító; módon szólott. De hadd mondjam meg, hogy interpretálta ő a keresztyén egzisztenciát, hogy értette magát a keresztyénséget. Egyik alka­lommal istentiszteletről kiszólitották. A református lelkész olyan aranyosan mondta nekem: „képzeld a Gyula abba­hagyta az istentiszteletet." Mondom: „dehogy hagyta abba, folytatta!" Mert kiment Szőlőhegyre és ott a szőlőhegyi szegényeknek a problémáival foglalko­zott, állategészségügyi gondok voltak. Es bizony nem egyszer a gyógyszert is ingyen adta, nemcsak a munkáját. Mert ö a templomot nem a kikapcsolódás he­lyének értette, hanem a feltöltekezés he­lyének, ahol erőt kapunk, avagy bele­kapcsolódunk Jézus szeretetének az A templom 1937. május 1-én Archív fotó szivükben. Magyarul és németül zen­gett itt az ének a családi körben. Ezen keresztül alakult egy másfajta közös­ség, a hitbeliek közössége, mert „ráé­pültetek az apostolok és a próféták alapjára” -, mert a mi keresztyén éle­tünk nem független attól, hogy mögöt­te közel kétezer év távlatába nyúlnak vissza a gyökerek. Mert mi láttuk és elhittük, hogy ő a Krisztus, a megfeszí­tett és feltámadott Úr, a mi reménysé­günk. Továbbiakban beszélt arról, hogy akik felépítették ezt a templomot, azok szivében ott volt az apostolokon és prófétákon alapuló hit; úgy érezték a mindennapok feladatait nem tudják más erővel végezni - a fizikai erőn túl­menően, mint azzal a hittel és azzal a reménységgel, hogy az Úr az én pászto­rom, 0 megtart, megerősít, megőriz, megvigasztal. Szükség volt a templomra - hangsú­lyozta a püspökhelyettes -, mert az az imádság háza, az Istennel találkozás háza, az a hely ahol erőt nyerhet a szívünk. „Ráépültetek, mint sarokkőre Jézus Krisztusra” - idézte az igét Só­lyom Károly; mert a sarokkő Krisztus > és mi hozzá tartozunk. Épült egy kő­templom, amelyáltahépült'egy belsői templom, és a lélek temploma, és az Igét hirdet Sólyom Károly püspökhelyettes áramkörébe, amely átmelegít bennün­ket, és ezt a meleget visszük felekezeti, világnézeti hovatartozandóság nélkül mindenkinek! Mert az egyház nem egy olyan kályha, amely magának melegít, hanem az egész környezetnek. Es mi adósak vagyunk ezzel. A templomépítés egy kis közösség szívügye volt. Egy kis közösségnek, amely otthon után vágyódott, ahol for­málódik a közösség. Németek és ma­gyarok voltak itt, és különböző tradí­ciók, mert a hesseni másképpen gondol­kodik, mint a feketeerdei német. Hiszen jöttek Feketeerdőből, amikor a török dúlta Magyarország lakatlan volt, ami­kor romokká lettek városok, és jöttek Bajorországból. Maga a németség sem volt homogén. Olyan időben éltünk, amikor bizonyos feszültség jelentkezett magyarok és németek között is. És ak­kor engem szorongatott az a kérdés, hogy legyünk valóban közösség. „Igen! Mert ti pedig a Krisztus teste vagytok és tagjai név szerint. Hogy ne legyen ha- sonlás a testben" ahogy Pál mondja: hanem ugyanarról gondoskodjanak egy­másért a tagok, és akár szenved egy tag vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag vele együtt örülnek a tagok mind. Tehát ezért a közösség teremtésért, ezért az egymásratalálásért, ezért volt szükség erre a templomra. Kívülről jött szeretet gyújtotta lángra azt a gyülekezetét. Az erősítette azt a kis közösséget, amelynek ügye volt a templom. Prosper Rajaobelina madagaszkári lelkész itt járt Magyarországon. Egy konferencián vett részt. Amikor meg­tudta azt, hogy úgy szeretnénk itt egy kis templomot, azt mondta: Elmegyek én veled. És elindultunk gyűjtőkörútra. Elmondta azt, hogy eljött Madagaszkár szigetéről, hogy találkozzék keresztyé­Evangélikus Elet i9B7. június 7. A Szentlélek gyümölcse Mozaik a budavári templom szószéke felett. Rácz András alkotása A Szentlélek gyümölcséről aka­runk szólni. Pünkösd tájt magától adódik az a gondolat, hogy foglal­kozzunk vele. Nem is szabad félre­tennünk, mihelyt észrevesszük, hogy nehezebb téma, mint véltük. Hiszen az életünkről, a keresztyén életünkről van szó. Egy-két ünnep­nap tavaszi sugárban, múló lelken- dezés közben: szegényes pünkösd. A Szentlélek folyamatos munkál­kodása bennünk, melynek nyo­mán el nem fogyó gyümölcsöt te­rem életünk fája: ez volna mara­dandó ünnepünk! Isten szent Leikével kapcsolato­san különösen is kedvessé válik előttünk a gyümölcs szó. Nem mintha kimerítené a titkot. Sza­vaink mind hasonlat jellegűek. Ne­vezzük a Lelket lángnak, mert az első pünkösdkor a tanítványok előtt „valami lángnyelvek jelentek meg” (ApCsel 2,2) A Lélek való­ban gyakran megmozgat, tűzként ég lelkünk mélyén. János apostol Jézusnak a lombsátor ünnepen mondott szavait, melyek ömlő „vízfolyamokról” szóltak, a Szent- lélekre értette (Ján 7,37-39) S valóban csak úgy árad belénk Istennek tanácsa, intelme, vigasz­talása, ha Lelke megérint; árad, akár a víz, föltéve, hogy gátat nem vetünk neki. Ismert kép a szél fú- vása is, melyről nem tudjuk, hon­nan jön s hová visz, de lehetetlen nem érezni, ha benne állunk. Nagy, ó nagy a titok. Talán mégis legkedvesebb szá­munkra az, hogy a Léleknek a mi életünkben - gyümölcse van. A Szentlélektől megújított ember élete sohasem hasonlítható termé­ketlen fához. Egy 16. századbeli neves káté'tételesen kimondja: a Szentlélek sosem rest, sőt folyvást hatékony. _ Nos ha gyümölcs, akkor érik. Úgy terem. Nem egyszerűen elhatá­rozásunkból kipattanó cselekedet. Pál apostol mielőtt a Galáciabe- liekhez írt levele vége felé elsorol­ná, miket értsünk a Lélek gyümöl­csén (Gál 5,22), jóval előbb szól arról, hogy immár „Krisztus él benne”. Életsorsában óriási válto­zás esett. Kiderült ugyanis, hogy a törvény útján, annak legszigorúbb gyakorlása révén sem jutott előre. Krisztus keresztje zárta el az útját. Ez a kereszt azonban éppen azt bizonyította meg, hogy Isten Fia „szerette őt és önmagát adta őér­te” (Gál 2,20) És a feltámadott Úr Krisztus élő Lelke által merőben más életforma vette kezdetét nála. Hatalmas megrázkódtatással járt a fordulat. Krisztussal együtt szinte ő is megfeszíttetett. És azóta sem küzdelem nélkül valósul meg az új, hiszen a nagy változás után is „testben él”, de immár „az Isten Fiában való hitben”. Többé nem Énjének vágyai, pezsdülései, hul­lámzó érzései vagy felötlő gondo­latai szabják meg életét. Hite Jézus Krisztusra irányítja őt mindenben, a legkisebb dolgokban is, mint amilyen a napi munkája, utazásai, emberekkel való törődése. Él ben­ne a Krisztus. Persze nem abban a misztikus értelemben, hogy eggyé olvadt vele, nincs különbség köz­tük. De abban az értelemben, hogy a hit szorosan csüng Krisztuson, az Ő akaratán, s így vesz győzel­met az önös emberi akaraton. A Lélek gyümölcsét életünkben se magunk nem fogjuk látni, se mások nem szakaszthatják rólunk, ha csak előbb ez a nagy változás végbe nem ment! Hiszel-e Isten Fiában és általa Istenben, Atyánk­ban? Mihelyt Krisztus él bennünk hit által, ott a Lélek is! A Lélek nem rendkívüli isteni adomány elit-keresztyének számára. „Aki­ben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8,9) vagyis nem ke­resztyén. Higgyünk tehát és vár­junk. Luther tanítja, hogy a Szent­iélekre várni kell. Tapasztalása szerint leginkább a kísértés mélysé­gében. Mondhatnánk így is: ahol az emberi erőink kudarcot valla­nak. Egy neves dán Luther-kutató teológus, Regin „Prenter, ehhez hozzáfűzi: „Az egyház történelmé­ben is azok a korszakok legszegé­nyebbek Szentiélekben, amelyek leggazdagabbak az emberi erőben és kegyességben.” Mégha megkaptuk is a Szentlé­lek ajándékát, mert Krisztus él bennünk hit által - olyan ez, mint egy személyes viszony. Merészen a házassági vagy a barátsági vi­szonyhoz hasonlította valaki. Ezek fennállását is megzavarhatja vala­mi, de újra telítődhet. Nos annyi bizonyos, hogy a szentírásban szá­mos buzdítás hangzik arra nézve: „teljesedjünk be” Szentlélekkel. Ez a felszólítás pedig nyilván olya­nokhoz szól, akik már bírják aján­dékát. Téijünk vissza még egyszer a jó­ízű szóra: gsümölcsöt érlel a Lélek. Feltűnő, hogy Gal 5-ben a „test cselekedeteivel” szemben (többes szám!) a „Lélek gyümölcsét” (egyes szám!) állítja oda az apos­tol. Ez nem véletlen. Mert igaz ugyan, hogy aztán kilencet sorol el példaképpen: szeretet, öröm, bé­kesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség - de mindez mégis csak egy központ­ból ered! Az képes rá, aki a Lélek által él az újban. Élen áll a sorban a szeretet. Az érző és cselekvő szeretet. „Szeress és cselekedj, amit akarsz” idézhet­jük Augustinustól. A szeretet nem tesz gonoszt. Betölti a törvényt. Olyan parancsolatokat is meghall, amelyek nincsenek megírva. Hi­szen az emberek közt folyó életünk előre nem látható variációk soka­ságával áll elénk. És milyen finom rezdülések kö­vetik a szeretetet a sorban: szelíd­ség, szívesség, öröm. Megtanulha- tatlanok ezek önfegyelmezö gya­korlattal. Egytől egyig a Lélek gyümölcse. És valamennyi a jóság tetteiben mutatkozik meg végül. Új életünk a Lélek gyümölcse. Ha gyümölcs, akkor ehetővé vá­lunk, mások élhetnek belőlünk. Miképpen mi Krisztusból, aki „szeretett minket és önmagát adta értünk.” Scholz László Jézusra épült. És „Benne ti is épültök a Lélek által”, mert az Isten lelke az, aki munkálkodik ebben a gyülekezet­ben és minden gyülekezetben, az embe­reken keresztül. Úgy repült el 50 év, hogy most deres hajjal visszanézünk és azt mondjuk, alig volt egy nap vagy talán kettő. Áld­ja meg az Isten ezt az 50 éves templo­mot és szivünkben hordozzuk az igét: „Ráépültetek az apostolok és a prófé­ták alapjára, és a sarokkő Jézus Krisz­tus alapjára” - éljetek hát a Szentlélek által épülő gyülekezetként. Jézus Krisztus által az 0 dicsőségére - zárta igehirdetését a püspökhelyettes. A közgyűlés Mühlbert György gondnok köszön­tötte a gyülekezetét, Sólyom Károly püspökhelyettest, Lehel Ferenc egyko­ri templomépítő lelkészt és családját, a jelenlévő lelkészeket, Báli József ta­nácselnököt, Buják Imre tsz-elnököt, Ternyi, MátyásjLa községi í(NF képvi­selőjét, Kajöi József építőmestert, Ar­nold Andrást és feleségét, egykori gyü­lekezeti tagokat az NSZK-ból. Temesi Mátyás a falu történetét ele­venítette fel. Lehel Ferenc, nyugalma­zott szombathelyi lelkész - köszöntésé­ből külön részleteket közlünk - szavai után Reményik Jenőné, Cseh Katalin, Kálmán Ibolya és Vida Tamás versek­kel szolgáltak. A közgyűlés kedves pillanataként az ötven évvel ezelőtt konfirmáltak, há­zasságot kötöttek nevében Pintér And- rásné és Gáncs Sándor és felesége szól­tak megható módon. Az NSZK-ba került egykori gyüle­kezeti tagok nevében Arnold András megható szavakkal szólt, majd átadta ajándékukat - a kovácsoltvas gyertya­tartót - a gyülekezetnek. Sólyom Károly püspökhelyettes hangsúlyozta, hogy nemcsak külső épülés van, belső is, ott van egyház, ahol az igét tisztán és igazán hirdetik - ez a kettő teremt gyülekezetét. Majd megemlékezett a gyülekezetben eddig, szolgált lelkészekről: Németh Gyula, Fuchs János, Sas Endre, Eisenpreis Dezső segédlelkészekről és Lehel Fe­renc (18 évig szolgált) lelkészről, Fá­bián Imre nyugdíjas lelkészről, Hege­dűs Lajos (8 évig szolgált) lelkészről, őmaga pedig 15 évig szolgált itt, köz­ben kétszer is volt segédlelkésze: Jan- kovics Béla, valamint Némethné Tóth Ildikó személyében. Jelenleg Szabó Pál kölesdi lelkész gondozza a gyülekeze­tét. A jelenlevő többi lelkész nevében Jankovics Béla kajárpéci és Némethné Tóth Ildikó mohácsi lelkész, valamint Apostol Pál református lelkész szóltak. A közgyűlést követően a meleg test­véri együttlét - megköszönve a gyüle-. kezet áldozatos vendégszeretetét - hosszú beszélgetéssel, emlékek feleleve­nítésével, fehér asztalok mellett folyta­tódott. A templom kijáratánál az ünneplő tömeg Egy templomépítő lelkész bizonyságtétele nekkel, ott a bálványok földjéről - és itt Európában találkozott a bálványokkal. A mammonokkal, az aranyborjúval. El­jött, hogy találkozzék keresztyénekkel, és találkozott keresztyén nacionalista ideológiával. Eljött, hogy találkozzék testvérekkel, és találkozott koloniálozó országokkal. De kitette a szivét, ezer­kétszáz pengővel jöttünk haza. Közgyű­lés elé került a dolog, építsünk-e templo­mot vagy nem. Jegyzőkönyvbe belevet­ték: csak abban az esetben, hogyha nem lesz új egyházi adókivetés. Ilyen érte­Prosper Rajaobelina madagaszkári lelkész, aki a tengelici lelkésszel gyűjtőkőrúton vett részt (Archív felvétel) lemben döntött akkor a gyülekezet veze­tősége. Hát persze tovább kellett lépni. Szükség volt további segítségre. Száz­három gyülekezetei kerestem fel kerék­páron, házról házra járva, az öcsém tár­sadalmi munkában addig helyettesített három hónapon keresztül. Jött szépen az adomány. Két nadrágomat leszakí­tották a kutyák, mert rám uszították. Megtudtam, hogy miért, mert az egyhá­zi adót állami végrehajtással hajtották be rajtuk. Azzal jöttem haza, le kell mondania az egyháznak a kötelező egy­házi adóról! Erre azt mondták többen papi körök­ben: ez anarchia, ez az egyház végét jelenti. Hát vége az egyháznak? - kér­dem. Van értelme kötelező meggyőző­désnek vagy kötelező világnézetnek? Csak önkéntesen vállalt meggyőződés­nek van értelme. Es létpéjött ez a kis templom viharszerűen, lavinaszerűen, és senki nem tett olyasmit, amire a közvé­lemény kényszerítettelvolna. Emlékszem valakire, ideáll a kocsival, azt mondja: én is szeretnék téglát hozni. Mondom neki: előzőleg azt mondta, hogy semmi körülmények között sem. „De én mégis meg akarom csinálni!" Mondom: de hát arról volt szó, hogy maga nem csinálja. „Mégis csinálom!" Akkor boldogan odavágott a kit lónak, aztán indult ki az állomásra, és hozta a téglát. De örültem az ilyen önkéntes útnak. Igaza van Temesi Mátyás barátunk­nak, hogy ami szívből jön és ami önként megy, annak van értelme. Sándy Gyula műegyetemi tanár hu­szonkettedik temploma ez. Tizennégy- tizenöt ezer pengőbe klrült. Kajdi József. Itt van? Hadd álljon fel! Nagyvonalú ember, mert nagyon olcsón csinálta meg a templomot és megengedte azt, hogy mint segédmunkás legfölül a legfelső betonkoszorú saruját letaszít­sam. Megengedte. Az életét kockáztat­ta, mert nem voltak bebiztosítva. Vagy Fajth János asztalos, akinek az egyik munkatársa itt van közöttünk, fafaragó mester, gyönyörű dolgokat csinált. Sán­dy szerelmese volt Erdélynek és hozta a kopjafa motívumokat. A templomszentelés ötven évvel ez­előtt történt Kapi Béla püspök, Gyalog István esperes, Dörmer Frigyes alespe- res jelenlétében. Több mint ezren vettek részt, akik kiszorultak - sokk százan szorultak ki -, azoknak Dörmer Frigyes alesperes hirdette Istennek igéjét. A kitelepítés kérdéséről szeretnék egy-két szót szólni. Mert a életemnek egy nagyon nehéz kérdése. A potsdami döntés eredményeképpen került sor a kitelepítésre. Nem a magyarok döntöt­ték el ezt a kérdést. Sok mindent más­képpen látunk ma. Akkor egy levelet intéztem a szekszárdi pártbizottsághoz. Többek között azt írtam: Nagyon kérlek titkár uram, kísérjétek figyelem­mel az internálások és kitelepítések ügyét. Ez nagy szolgálat a magyar de­mokrácia reputációja szempontjából is. Bizalommal megkérlek arra, hogy jut­tass el pár sort hozzám és tedd lehetővé, hogy a belügyminisztériumban föl tud­jam keresni Vándor kitelepítési kor­mánybiztost. Kétszer jártam nála - Istennek legyen hála, nem volt hiába való. Érdemes dolgokat szóvá tenni! Nem szükséges az, hogy néma ebek legyünk. Illyés Gyula figyelmeztet arra, hogy szükség van a fegyelmezett vitákra. Mert nézetek üres ismétlése, az unal­mas. Es az igazság is gyakran úgy pat­tan elő, mint a kovából és az acélból a szikra, tehát koccintással." Nem koc­canással, hanem koccintással! Ez azt jelenti, hogy megfelelő módon, megfelelő hangnemben mindenről kell beszélnünk és szükséges beszélnünk. A közjó érdekében! C est le ton gui fait la musique. A hang teszi a muzsikát. Türelmetlenül sok dolgot elronthatunk. Türelemmel, szívós türelemmel, sokszor nagy-nagy türelemmel sok mindenben egymásra találhatunk. Még csak annyit: a szülőföldnek a vonzása nagy. Egy egykori kitelepítettél találkoztam, aki talán háromszor job­ban él, mint az itteniek, aztán mégis azt mondja, hogy sokszor nézett kelet felé. Mert ott van az én szülőfalum. Német anyanyelvű, német nemzetiségű, de erő­sen dobog a szíve, amikor hall a magyar földről, az ő szülőföldjéről. Befejezésül. „Teljesítsétek az én örö­mömet, hadd mondjam ki reményem: hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén egy ér­zésben, egy ugyanazon indulattal lévén." És ezt nemcsak a gyülekezet nagy csa­ládjának mondom, hanem gondolok Né­meth Lászlóval együtt a mi egész ma­gyar népünkre, ugyanazzal az indulat­tal. Csak közben Kháron ladikjába kell szállnunk - nem tudom mikor érkezik el az idő, a negyvenéves évfordulót megél­tem, az ötvenet, lehet, hogy talán még a hatvanöt is, lesz két erős kar, amely tart engem, hogy szóljak: De ha nem akkor is van egy Érős Kar, amely tart engem, ha elzuhannék. Lehel Ferenc (Részletek a Tengelicen 1987. május 2-án elhangzott köszöntésből)

Next

/
Oldalképek
Tartalom