Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-22 / 47. szám
Evangélikus Elet 1987. november 22. GYERMEKEKNEK Mt 24,45-51 Hogyan várjuk Jézust? Amikor Jézus elbúcsúzott tanítványaitól, megígérte nekik, hogy amikor a világnak vége lesz, újra visszajön látható hatalommal és dicsőséggel. Akkor majd új eget és új földet teremt, a halottakat feltámasztja, a benne hívőket pedig beviszi az örök örömbe, az örök üdvösségbe. Egy példázatban elmondta tanítványainak azt is, hogyan várják majd a tanítványok az ő visz- szajövetelét. Volt egyszer egy gazdag ember, aki messze vidékre utazott. Gazdaságát szolgáira bízta azzal a kéréssel, hogy jól gazdálkodjanak, amíg vissza nem jön. Volt olyan szolga, aki nagyon komolyan vette ura megbízását. Okosan gazdálkodott. Reábízott szolgatársairól szeretettel gondoskodott, hogy ők is hűségesen dolgozzanak. Amikor az úr visszajött, ilyen szorgos munkában találta az egész háznépet. Ezért szolgáit gazdagon megjutalmazta, a hű és okos szolgára pedig rábízta egész vagyonát. Volt azonban olyan szolga is, aki ezt mondta magában: Ki tudja, mikor jön vissza az én uram? A gazdasággal nem törődött, a reábizott szolgákkal pedig kegyetlenül.bánt. Ütni és verni kezdte őket 'és nem gondoskodott élelmükről. Amikor az úr váratlanul megérkezett, természetes, hogy ítéletet tartott a szolga fölött. Megbüntette őt és visz- szavonta tőle a megbízást. A két szolga példázatával Jézus arra intette tanítványait, hogy az ő visszajövete- lét akkor várják helyesen, ha hűségesen munkálkodnak. Elvégzik mindazt, amit ő parancsolt. Szeretik egymást, megbocsátanak egymásnak, a szegényeket támogatják, a betegeket meglátogatják, a szomorkodókat vigasztalják. Azt nem tudjuk, hogy mikor jön vissza Jézus és mikor tart majd ítéletet. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy ha a hű és okos szolga példájára várjuk vissza Urunkat, akkor számíthatunk kegyelmes sze- retetére, arra, hogy elnyerjük tőle az örök üdvösséget. Selmeczi János Szeretjük egymást Édesanya gyakran mondja nekem: Drága kincsem! Édesapa sátort készít nekem a kertben. Kis testvérem sokszor rám mosolyog. Én ezt szoktam mondani: Köszönöm édesanyám! Köszönöm papa! Kis húgomnak odaajándékozom pettyes labdámat. Szeretjük egymást. Nagymama és nagypapa is hozzánk tartoznak. A nagybácsi és a nagynéni is. És sokan mások. Nagyon szép dolog, hogy szeretjük egymást. Persze az is igaz, hogy én sokszor rossz vagyok. Sokszor toporzé- kolok és ezt mondom: Nem akarom! Később megbánom ezt. Édesanya ilyenkor ezt mondja: Most már minden rendben van. Majd hozzáteszi: Isten így cselekszik velünk. Újra meg újra megbocsát nekünk, mert nagyon szeret minket. Éppen úgy, ahogy a szülők szeretik gyermekeiket. Köszönöm neked, mennyei Atyám, hogy jó vagy. Mi is szeretünk téged. Rád bízom szüléimét. Őrizd meg őket az én számomra. Fizess meg nekik azért a sok jóért, amit velem tesznek. Mennyei Atyám! Köszönöm neked, hogy van édesapám és édesanyám, akik gondoskodnak rólam. Ha szükségem van valamire, mindig itt vannak. Köszönöm testvéreimet is. Mi mindnyájan összetartozunk. Őrizz meg mindnyájunkat, jóságos Istenem! Sok családban nincs édesapa, vagy édesanya. Ez nagyon szomorú. Hatalmas Isten! Te mindenkin tudsz segíteni. Segítsd meg azokat a gyermekeket, akiknek nincsen édesapjuk, vagy édesanyjuk! Közli: S. J. A VASÁRNAP IGÉJE Dán 12,Ic-4 FÉNYLENI FOGNAK ÖRÖKKÉ! Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjához érkeztünk. Ismét véget ért egy év. Amikor egy bizonyos időszak lezárul az emberek életében, különböző módon veszik azt tudomásul, vagy éppenséggel nem is érzékelik, hogy valami ismét elmúlt. A keresztyén ember számára minden nap vége, hét, év vége figyelmeztetés: múlik az idő. Az idő múlásának nem a külső jeleit figyeli a saját életében, hanem Isten Igéjén tájékozódik, azt kutatja, vizsgálja, mert Istennek van mondanivalója az ember számára, akkor is, ha valaminek a végéhez érkezett. Ma ezen az Ótestamentomi próféicán keresztül szól hozzánk. Mutat utat, mint csülag vezet mindnyájunkat az igazságra. Arra az ígéretre - próféciára - amelynek vannak már megvalósult részei különösen is érdemes odafigyelni. Az Ige utolsó kijelentése: „az ismeret gyarapodik” már megvalósult és egyre inkább beteljesedik. Mi, akik most olvassuk Dániel könyvét sokkal, többet tudunk annál, mint a sorok írója. Tudjuk azt, hogy Ő legyőzte a halált és azt is tudjuk, hogy ez a halál feletti győzelem nem a sajátja csupán, hanem győzelmének mi is részesei vagyunk. Ő azért támadt fel, hogy nekünk is életünk legyen. É szavakkal kezdődik Igénk: „abban az időben”. Ez a kifejezés jól ismert formája azoknak a próféciáknak, melyek az utolsó időkre vonatkozóan szólnak. A forma fontos mondanivalót takar. Az a nap, mely felé különösen most az év vége felé fordul a keresztyénség figyelme egy pontosan meghatározott idő, mely a kezdet óta szerepel már Isten üdvtervében. O határozta meg és csak O tudja mikor jön el. Igaz arra a napra úgy is nézünk, hogy: „Haragnak napja az, kínok, ínség napja”, dé az itt olvasható prófécia is igaz: „megmenekül néped”. Isten népe számára a menekülés napja lesz az. Mindazok számára, akik neve ott szerepel a könyvben, az élet könyvében (Jel 20,11—15) A Krisztus szeretetében élő ember így kéri Őt az 505. ének 4. versében: „írd az élet könyvébe megváltottad nevét” - mert tudja azt, hogy egyedül az élő Úrnak van hatalma és joga beírni valakit az élet könyvébe. Az evangéliumokból tudjuk azt, hogy Jézus úgy tekintett a halottakra, mint akik alszanak. íme ez a prófécia is így beszél róluk: „alusznak a föld porában”. Természetes szá-. mukra és számunkra is, hogy van felébredés az álomból, úgy van felébredés a halálból is. Az evangélium teljességét azonban nem a feltámadás ténye jelenti önmagában, mert íme azok is feltámadnak, akik gyalázatra és örök utálatra ébrednek fel. Akiknek neve ott van az élet könyvében azok megmenekülnek ettől a gyalázattól és örök utálattól és fényleni fognak örökké. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni azt, hogy a keresztyén ember odafordulása az eljövendő dolgok felé nem jelenti azt, hogy elfordul a jelen dolgaitól, feladataitól. Ezt igazolja a prófécia és Jézus tanításának összecsengése is. Mert a fényről azonnal eszébe jut a Bibliát olvasó embernek Jézusnak az a kijelentése, mely a hegyi beszédben hangzott el: „Ti vagytok a világ világossága”. A világosság elsődleges rendeltetése általános értelemben is a tájékozódás segítése, a vezetés. Aki az élő Krisztussal egy közösségben él azt nem kell tanítani, hogy életének elsődleges feladatai közé kell tartoznia a vezetésnek, Krisztushoz irányításnak, nem kell tanítani arra, hogy mit jelent sokakat igazságra vezetni. Ma sok a kereső és Krisztust kereső ember. Ebben az egyházi esztendőben közülük hányat vezettél igazságra? Hogy ők is fényijének, mint a csillagok, mindörökké. Aradi András IMÁDKOZZUNK Hílát adunk neked, Istenünk az elmúló egyházi évért, megtapasztalt szeretetedért és kegyelmedért. Áldunk téged azért, hogy Jézus Krisztust a halálból életre keltetted és bizonyossá tetted, hogy aki őbenne hisz, ha meghal is él. Add, hogy ez a mi hitünk legyen világosság itt a földön sokak számára. Ebben a hitben várjuk a végső napot. Nevünket pedig írd az élet könyvébe, Jézusért a mi Urunkért kérünk. Ámen Fejezetek Albert Schweitzer írásából három részben „Egy ember számára emberré válni” 2. rész „így kell mindannyiunknak mély köszönettel azokra gondolni,' akik bennünk lángot gyújtottak. Ha most velünk lennének azok, akik áldássá váltak számunkra, s mesélhetnénk nekik, mi módon váltak azzá, csodálkoznának, életükből mi nyúlt bele a mi életünkbe. Ugyanúgy egyikünk sem tudja, mi hat bennünk az emberekre s mit adunk mi nekik. Ez számunkra rejtett, s maradjon is az. Néha egy keveset megláthatunk belőle, hogy ne váljunk bátortalanná. Az erő hatása titokzatos. Egyáltalán az embernek emberhez való kapcsolatában nem sokkal több-e a titokzatos, mint amennyit magunkban elismerünk? Egyikünk sem mondhatja, hogy valakit igazán ismer, még ha évek óta naponta vele él is. Abból, ami a mi belső élményünk, még a leg- meghittebbjeink számára is csak töredékeket tudunk közölni. A teljességet sem mi magunk nem tudjuk átadni, sem ők nem tudják megragadni. Félhomályban vándorolunk együtt, amelyben egyikünk sem tudja a másik vonásait pontosan megismerni. Csak időről időre egy, az útitársunkkal közös élményen keresztül vagy egy szón keresztül, mely köztünk esik, áll egy pillanatra úgy mellettünk, mintha villám világítaná meg. Itt úgy látjuk őt, amilyen. Utána megint úgy járunk, talán sokáig a sötétben egymás mellett és hasztalan próbáljuk magunknak vonásait felidézni. Ebbe a ténybe, hogy egymás számára titok vagyunk, bele kell törődni. Egymást ismerni nem azt jelenti, hogy mindent tudunk egymásról, hanem azt, hogy szeretetünk, bizalmunk van egymás számára, hogy hiszünk egymásban. Egy ember ne akarjon a másik lényébe behatolni. A másikat elemezni - ezt csak azért szabad, hogy egy szellemileg zavart embert gyógyulni segítsünk - nem nemeslelkű magatartás. Nemcsak testi, szellemi szemérmesség is van, amelyet tiszteletben kell tartanunk. A léleknek is megvannak a maga leplei, amelyeket ne vetkőztessünk le. Senki sem mondhatja a másiknak: amiért ennyire meg ennyire összetartozunk, jogom van minden gondolatodat ismerni. Még egy édesanya sem léphet fel így a gyermekével szemben. Minden ilyen követelés balga és jóvátehetetlen. Itt csak az adakozás érvényes,; mely adakozást ébreszt. Azokkal, akik az úton veled vannak, szellemi lényedből annyit közölj, amennyit tudsz és fogadd el, mint valami értékest azt, ami tőlük számodra viszontjön. Talán öröklött zárkózottságomból fakad, hogy a mások szellemi lénye iránti tisztelet számomra ifjúságomtól fogva valami magától értődő volt. Később ez a nézetem mindjobban megszilárdult, mivel láttam, mennyi fájdalom, szenvedés és elidegenedés származik abból, hogy emberek igényt tartanak arra, hogy a másiknak a lelkében úgy olvassanak, mint egy könyvben, mely az övék, és mindent tudni és érteni akarnak ott, ahol a másikban hinniük kellene. Mindany- nyiunknak óvakodni kell attól, hogy azoknak, akiket szeretünk, a bizalom hiányát vessük szemükre, ha ők nem engednek mindenkor szívük minden sarkába minket bepillantani. Szinte úgy van, hogy minél jobban ismerjük egymást, annál titokzatosabbá válunk egymás számára. Csak akikben tisztelet él a másik szellemi lénye iránt, lehet igazán valaki a másik számára. Azért vélem úgy, hogy senki ne'kényszerítse önmagát sem arra, hogy saját belső életéből többet szolgáltasson ki, mint amennyi számára természetes. Nem vagyunk többre képesek, mint a magunk szellemi lényét mások számára sejteni engedni és másokét megsejteni. Az egyetlen és legfontosabb az, hogy azért küzdjünk, hogy világosság legyen bennünk. A küzdelmet megérzi a másik és ahol világosság van egy emberben, az kisugárzik belőle. Akkor egymás mellett a sötétben haladva is ismerjük egymást anélkül, hogy egymás arcát meg kellene tapogatnunk és szívébe hatolnunk.” Fordította: Rókusfaivy Pál Hozzánk is szóltak „Az Újtestamentum igéi” címmel Melczer Tibor ír {ÚJ TÜKÖR 1987. november 1.) a rádió Bibliaelőadásáról. Komoly, szép soraiból érdemes idézni: „... A textus úgy szólal meg, ahogy írva vagyon, vagyis inkább ahogy magyar nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által s nyomtattatott Visolban MDXC. Boldogasszony havának 10. napján. Ez hát a nyelv, amely nélkül nálunk, létrejötte óta nincs sem irodalmi, sem köznapi műveltség. Amely nélkül nem lehetett volna sem Zrínyink, sem Kölcseynk, sem Aranyunk, sem Adyiik, Babit- sunk, Radnótink... amely nélkül másképpen ismernénk ama názáreti Jézust, akinek történetén - térhatású rádiójáték-folyamatot hallgatva - épülhetünk immár... És kivált megrendítő volt az a benső, s - különösen Márk és Lukács írásaiban - egyszersmind külső dráma is mindvégig, amit a lélek hőemelkedéseit, lázait érzékeltetve Hegedűs D. Géza Krisztusként megvalósított. Ezt jelezte a visszatérő kísértés - Garas Dezső Sátánjának elutasítása, a Hegyi beszéd szeretetdrámája is, s az a benső monológ, amit az Úr imádsága, a Miatyánk magában foglal. És drámaiak voltak a krisztusi csodák... S várom János szavait, melyek szerint „amaz ige testté lőtt”. Sch. P. A Nemzeti Színház 150 éve „Hol a mozgókép, amely megőrzi léptét? Hol a fonográf nemes hangjának? Elszállt a sugár! Ki hozza - vissza? Ki hozza vissza?" (Babits Mihály: Jászai Mari halálára) Színészmúzeumban, színháztörténeti kiállításon mindig érezni Babits igazát: „Elszállt a sugár.” A színház a legtűnékenyebb művészet, még most is, hogy film, „fonográf’, magnó sok mindent megőriz, mégis az élő ember személyes jelenléte adja azt a megfoghatatlan varázst, amit semmilyen tárgy sem képes megőrizni. Látjuk próbababán Márkus Emília arannyal hímzett, fekete bársony ruháját, tudjuk, hogy fenséges jelenség lehetett benne, de nélküle szomorú kopott semmiség az egész öltözék. Bizony, nem a ruha teszi az embert, hanem az ember a ruhát. Mindezt tudva és látva is élményt jelentő áttekintést ad a Várszínházban megrendezett kiállítás a Nemzeti Színház 150 évéről. Sokatmondóak és arányosak a korszakoknak, a kimagasló, stílust teremtő igazgatók, rendezők és együttesek időszakainak juttatott tárlók, a legnagyobb-művészeknek szentelt képsorok, melyek megmutatják a külső világ és a színház kölcsönhatását is. Mert miközben a Nemzeti Színház a hazai és külföldi drámairodalom klasszikus értékeinek őrzője (és új értékek felfedezője), magán viseli a korszellem jegyeit; nemcsak abban, hogy mit ad elő, hanem főként, hogy miként. A kiállítás hírt ad például Az ember tragédiájának tíz felújításáról 1883-1987 között. Valamennyi másféle hangulatot áraszt, pedig csak képekét látunk, s azokon inkább csak a díszlet és a jelmez jelzi a stílust. (Sajnos nem elevenedik meg Jászai Mari, Márkus Emília, Tőkés Anna, Lukács Margit, Váradi Hédi és a többiek játéka!) A Tragédia más-más fénytörésben mutatkozik, aszerint, hogy az idő mely pontjáról nézzük. Van klasszicista, gótikus jel-. legű, de még bőrruhás Tragédia is; akad káprázatos látványosságot nyújtó, és szintúgy dísztelen, kamarajáték jellegű is. Mint nemzeti kincsünk,, állandó műsordarabja a Nemzetinek, olyannyira, hogy a színház 150 éves jubileumát is a Tragédia előadásával, annak különleges, egyszeri szereposztásával ünnepelte. Itt a kiállításon is középponti helyet kapott Zala György szobra, mely Gyenes Lászlót, 41 esztendő örök Luciferjét ábrázolja. A Várszínház kiállítóterme kicsi. Nem kérhetjük számon, amit hiányolunk, sem egyik-másik régi kedvencünk bőségesebb említését (pl. Mészáros Ági„ Szörényi Éva, Ruttkay Éva); sem pedig azt, hogy a színészmúzeum emléktárgyai nem vándoroltak ide nagyobb számban a kiállítás idejére. Meg kell elégednünk az ízelítőnek idehozott „kellékekkel”. Egressy Gábor buzogánya, Szentpéteri szerződése, Hivatal Anikó legyezője úgyis szívünkhöz szól, és persze az a pár babaházszerű kis színpad, amely néhány emlékezetes előadás helyszínét varázsolja elénk. A velünk együtt sok viszontagságot átélt színház története kicsit a mi személyes történetünk is; feltétlenül része teljes történelmünknek, hiszen a színház, miként Jókai mondta volt: „a hazai művelődés, a magyar'nyélv, irodalom és műveltség menedéke”. Otthont ad a legillanóbb, a legtűnékenyebb művészetnek, ám mindig újra életet lehel a betűkben őrzött örök gondolatokba. Mindig újra, mindig .másként, de a megőrzés múlhatatlan hűségével. Bozóky Éva BIBLIAI JELENETEK és RÉGI MAGYAR BETLEHEMES - hanglemezen A Kossuth rádióban elhangzott, nagy érdeklődéssel fogadott bibliai részletek, Mózes öt könyve és a dokumentumjátékot megelőző beszélgetések ismétlése után, a közelmúltban az Újszövetségből hallhattunk részleteket. A vasárnap esténként - kiváló művészek előadásában elhangzott Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma hanglemezre is kerül. Tóth Attila a HUNGAROTON főszerkesztője elmondta, hogy a rádió előadásaiból Mózes I. könyve és Máté evangéliuma két-két lemezen már novemberben megjelenik. Ugyancsak a napokban készül el a „Régi magyar betlehemes” lemeze az Ormánsági Gyermekszínkör előadásában. Tóth Attila főszerkesztő elmondta, hogy a XVII. századból való betlehemest Kilián 1st- ■ ván irodalomtörténész fedezte fel. „Néhány esztendeje a Matica slo- venska turócszentmártoni (Martin) könyvtárában Komáromi Csipkés György száz prédikációját tartalmazó könyve kötéstáblájából egy páratlanul érdekes lelet került elő. A híres debreceni református prédikátor műve 1659-ben a nagyváradi Szenei Kertész Ábrahám nyomdájában jelent meg, ahol a keménypapírt úgy készítették, hogy az értéktelennek tartott füzetek lapjait összeragasztották. A kötéstáblából előkerült lapokon egy latin nyelvtan, egy prédikáció és egy magyar nyelvű betlehemes játék töredékei találhatók... Az/, egyik lapon egy tolipróbát őrzött meg a kötéstábla: Ánno Domini 1629. Ezek szerint ennek a kéziratos feljegyzésgyűjteménynek 1629 és 1659 között kellett keletkeznie a nagyváradi református skola vonzáskörzetében...” írja Kilián István, a betlehemes játék felfedezője. Kultúrtörténeti értékeink lemezei - szép ajándékként kerülhetnek már a karácsonyfák alá. Sebeiken Pálma
