Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-09-27 / 39. szám

Evangélikus Elet 1987. szeptember 27.-&-RÓL -Ö--RA Minden gondotokat hagyjátok örá, mert neki gondja van rátok. - lPét 5,7 VASÁRNAP „Nevednek örvendeznek minden nap, és igazságod fölmagasztalja őket.” - Zsolt 89,17 (Róm 8,29- Mt 6,25-34 - Zsolt 119,129-136) Természetes, hogy elsősorban a hetedik nap az, amikor legjobban helyénvaló Istennek való örvendezésünk, dicséretünk. Sőt leginkább úgy gondolnók, hogy az istentisztelet ennek leghelyesebb, legteljesebb formája. De azt már a zsoltáríró is tudta, hogy az ember egész életének, minden napjának istentiszteletnek kell lennie. Hisz minden nap megvan az okunk kegyelmé­nek, szeretetének dicséretére, örvendezésre! HÉTFŐ „Isten országának ezt az evangéliumát pedig hir­detik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek.”- Mt 24,14 (Zsolt 67,2-3 - Lk 12,22-32 - Mt 20,17-28) Jézus az utolsó idők jeleiként tudatja ezt az ígéretét. Ma nincs Földünknek olyan tája, ahol ne jelentek volna meg követei az evangélium örömüzenetével. Ma is, felénk is hirdettetik, s ez a legcsodálatosabb jele Isten kegyelmének: hogy annyi bűn, hitetlenség ellenére most is Jézus Krisztu­sért irgalmasan fenntartja a Világot, lehetőséget adva mindannyiunknak a Hozzá térésre! KEDŐ „Sok angyal hangját hallottam, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt: és így szóltak hatalmas han­gon: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!”” - Jel 5,11-12 (Ezsd 3,11 - Lk 10,17-20 - Jel 12,7-12) A megöletett Bárány: Jézus Krisz­tus magasztaló jelzői közül akár csak egyet is milyen jó lenne maradéktalanul birtokolhatnunk! De mi még csak egyet sem vallhatunk tökéletesen sajátunkénak! O mind­ezek teljes birtokosa, éppen ezért kérhetjük tőle: segítsen erejével, gazdagítson igéjével, tegyen bölccsé földi okosko­dásaink helyett, hatalmasok lehessünk adni tudásban, di­csőséget ne emberek előtt hajhásszunk, tisztességben élhes­sünk, s áldás lehessünk sokak üdvösségére! SZERDA „Mindegyikünk maga fog számot adni önmagá­ról az Istennek.” - Róm 14,12 (Jer 21,14 - lTim 6,6-1 la L- Mt 21,1-11) Az Edénkért óta kísérti s végigkíséri az embert felelőssége alól kibújni vágyása. Könnyebb ugyan áthárítani, mint elvállalni, de Isten előtt nem előnyös a bűnbak-keresés! Nem indok az, ki indított rosszra, az sem, kit követtem - tévesen! Mert lehet, s van kit követni - helyes úton. S ez a valaki Jézus Krisztus! Ha keresem, vizsgálom, merre, s hová vezet útja, megtalálhatom s kö­vethetem. S ha nem akarom, a számadás Isten előtt elkerül­hetetlen! CSÜTÖRTÖK „A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók (legyetek): az Úrnak szolgáljatok.” - Róm 12,11 (IMóz 21,22- IThessz 2,9-12- Mt 21,12—17) „Test­véreim javáért fáradnom, küzdenem...” énekeljük egyik szép énekünk kezdetén. Valóban, a Krisztus útján járás a másokért való cselekvés meglátását, a cselekvést magát jelenti - fáradhatatlanul. De ennek alapja, az Istenre figye­lés, igéjéből való élés. így tudunk embereken segíteni, s ezen keresztül az Úrnak szolgálni. PÉNTEK; „Szereteted az életnél is jobb.” - Zsolt 63,4 (Jel 19,7 - 2Thessz 2,9-12 - Mt 21,18-22) Érezzük mindany- nyian, sokszor „hiánycikk” a szeretet, s ettől szenvedünk. Nem csoda, hogy annyi elkeseredett, annyi öngyilkos em­ber van, akik - talán éppen mások szeretetlensége miatt - feladják a küzdelmet. Ezért mondhatja a zsoltáros: szere­teted az életnél is jobb. Mert ez a végtelen szeretet, mely Isten részéről irányunkban megnyilvánul teremtő, megvál­tó és éltető szeretet, amely erőt, kitartást ad, minden hely­zetben. SZOMBAT „Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.”-Zsolt 33,16.18 (Fii 3,3 - Lk 6,20-26 - Mt 21,23-27) Sokszor bizakodunk ' testi erőnkben, szellemi fölényünkben, hisszük, hogy má­sok támogatásával elérhetjük céljainkat, vívhatunk ki sike­reket az életben. Ezért szól a figyelmeztetés, Isten ügyel az őt félékre, szemét rajtuk tartja, sorsukra figyel - Urunknak gondja van az őt félékre - ebben bízhatunk. Mitykó András-Bachorecz Katalin A testvér Gyarmathy Irén Életem folyamán hányszor ejtet­tem ki ezt a szót, anélkül, hogy meggyőződtem volna arról, vajon testvérem-e az, akit embertársaim közül testvéremnek nevezhetek. Szeret-e úgy, ahogy testvért szeret testvér, testvérem-e a jótakarásban, a hitben, a gondolkodásmódban, egyáltalában mi az, ami testvérekké teszi,az embereket, igazi,.őszinte, egy életre szóló testvérré és ha igen, vajon mindig teljes értékű-e ez az egymásnak előlegezett bizalom? Hosszú, komoly tanulmányt igénylő munka lenne ezt kianalizál­ni. Azért én most elsősorban arról a testvéri szerétéiről szólnék pár szót, amely egy anya-apa gyerme­kei között fennáll. Ennek kapcsán sok embernek tettem fel a kérdést: szereted-e test­véreidet és tesztek-e valamit egy­másért? Az eredmény elgondolkoztató. Nem is kell példáért messze menni. Lapozzuk csak fel a Bibliát. Kain, az idősebb testvér megöli testvérét Ábelt féltékenységből, mert az Úr Abel ajándékára tekintett és nem az övére. - Józsefet is meg akarják testvérei ölni, mivel atyjuk a későb­ben született Józsefet szerintük job­ban szerette. Tervük nem sikerül, viszont József, amikor Egyiptomba kerül, a nagy ínség idején, atyját és testvéreit is megmenti. - A közis­mert Hamupipőkét című mesében a rossz testvérek gonoszak Hamupi­pőkével, nem engedik a király elé Evangélikus lelkészi családból szár­mazik. 1909. okt. 3-án Zólyomban szü­letett, Blatniczky Pál és Jezsovics Lídia fiaként. A Zólyomban töltött két esz­tendő után Cinkotára költöznek, ahol édesapja 1911-töl haláláig a gyülekezet lelkésze volt. Itt, Budapest peremén ne­velkedik, s innen indul a Soproni Evan­gélikus Teológiai Fakultásra. 21 éves, amikor Dr. Raffay Sándor püspök a Deák téri templomban lel­késszé szenteli. Ezután csereösztöndí­jasként az Egyesült Államokba utaz­hat, a Kentucky állam Hatfordi egyete­mére. Itt magisterí fokozatot ér el. Egész életét és lelkészi szolgálatát meg­határozta az ott töltött idő. Az ösztöndíjas idő letelte után a bu­dapesti Deák téri gyülekezet segédlel­késze két esztendőn át. 1934-ben.édes- apja mellé, segédlelkésznek hívja 3 gyü­lekezet. Egy esztendőt dolgozhattak együtt, s édesapja halála után a cinko- tai gyülekezet egyhangúan meghívja, lelkészéül. Isten 42 évet adott neki, hogy folytassa és továbbvigye az örö­kül kapott szolgálatot. Nagyon küzdel­mes időkben, de Istentől kapott kegye­lemmel végzi a szolgálatokat. A hábo­rú okozta sérülésekből renováltatja a templomot, a gyülekezeti házat, a pa­rókiát. Szervezi a gyülekezetei - mert sem, de ő mégis győzedelmeskedik a gonoszságon. A Jancsi Juliska mesében a testvérek mindvégig egy­mást támogatva kitartanak a go­nosz ellen. Orvosi megfigyelések szerint a legidősebb gyermek kisebb testvé­rével szemben irigységet, féltékeny­ségét érés, azt'híve', hogy a szülők azt jobban szeretik, mint őt. Csak azt látja, hogy a kis jövevény a köz­pont, mindenki véle foglalkozik, őt nézi, vele beszélget. És ez az érzés kerülgeti a többi újszülött testvér­kével szemben. Ha viszont túl van az első eset „ijedelmén”, szívesen vállalja az idősebb iránti szülői bi­zalmat „vigyázz kistestvéredre.” Testvérek között gyakori a riva­lizálás, amely valamilyen fokig időskorig megmarad. Az érintettek nem tehetnek róla. De ilyen mélysé­gekig eljutni a pszichológus dolga. A testvéri szeretet gyermekkortól felnőttségig rengeteg változaton mehet keresztül. Néha nagyon szo­ros ez a testvéri kapcsolat, de gyen­gíti a házasság, illetve a családba kerülő új személy megjelenése, aki öröklött vagy felvett adottságai miatt nem tud beilleszkedni a csa­ládba és talán akaratlanul megront­ja a család testvéri összhangját. Sokszor a testvérek egy örökösö­désidöntés következményekén t egy­mást vízbe fojtanák. Döbbenten lát­hatjuk, tapasztalhatjuk, hogy sza­kad meg egyszerre a harmonikusnak hitt testvéri szeretet. Képesek egy t BLATNICZKY JENŐ (1909-1987) szórvány lelkész volt élete végéig: Nem­csak Cinkota, hanem Árpádföld, Má­tyásföld, Kistarcsa, Kerepes és Szilasli- get maroknyi evangélikusainak is lelki- pásztora. A rábizottak pásztorolását hűségesen végzi. Eközben közegyházi tiszteket is betölt: volt tanügyi esperes, nyugdíjba meneteléig a Pesti Egyház­megye Számvevőszékének elnöke. Minden tisztét, szolgálatát a rá annyira jellemző precizitással és hűséggel vé­gezte. Elindítja az egyik legrégebbi mű­emlék-templom - a cinkotai - felújítá­sát és minden tekintetben egy rendezett gyülekezetét ad át utódának. 1977-ben 42 évi cinkotai szolgálat után ment nyugdíjba. Nyugalmi éveiben sem volt tétlen. Rendszeresen szolgált, helyette­sített, minden szolgálati felkérésnek örült. Halála előtt pár héttel még teme­tési szolgálatot végzett Csömörön a tá­vollevő lelkész helyett. Életének, szolgálatának egyik külön fejezete volt a Kistarcsai Özvegy Pap- nék Otthonában végzett munkája. En­nek az intézményünknek eszmei elindí­tója és megvalósítója édesanyja volt. Amikor 1950. márc. 6-án feloszlott az fedél alatt élve köszöntés, beszéd nélkül elmenni, pereskedni, vesze­kedni. Evek telnek el és az egy város­ban lakó testvérek nem nyúlnak leg­alább a telefon után, hogy egymás iránt érdeklődjenek, betegség esetén testvérüknek segítsenek. Néha egy teljesen idegen testvér több szerete- tettüdüdni, mint a "térségi. ■Szerte a világban nagyon sok testvérünk van, akikkel egyek va­gyunk a hitben, a jótakarásban, a segítésben, a könnyek letörlésében, az öregek gondozásában. Igazi test­vérek, akik csak adni akarnak min­denkinek, feltétel nélkül, csak azért, hogy szebbüljön, jobb legyen a világ. Akinek pedig nincsen test­vére, az mindig találhat közöttünk akárhányat akik testvéri szívvel tudnak cselekedni. A nyár folyamán egy kis imaház­ban jártam, ahol egy családban nyolc testvér egyszerre nyújtott se­gítőkezet a kilencediknek. Egy na­gyon kicsinyke gyülekezet lelkésze volt, kicsi nyugdíjú, beteg ember. A testvérei építettek neki egy kis házat, hogy legyen sok öröme ben­ne. Könnyes szemmel emlékezett meg arról, hogy kis unokája az ösz- szegyűjtött 300forintját hozta neki segítségül. Szeressük egymást testvérhez il­lően. Ott is, ahol ketten vannak és ott is, ahol kilencen. Nem lehet el­hagyott az, akinek testvérei van­nak, legyenek azok vérségiek vagy lelkiek. Evangélikus Papnék Országos Szövet­sége, az Otthon ügyeinek intézését a cinkotai egyházközség vette át. így édesanyja kezéből közvetlenül örökölte az intézmény vezetését. Hűséges kitar­tással végzte az Otthon irányítását, ve­zetését 1979. febr. 8-ig. Állandóan így emlegette: „ezt az Otthont a benne lévő drága öregeket Isten nekem negyedik gyermekként adta!” 1936-ban kötött házasságot Buda­pesten Kendeh-Kirchnopf Sárával, s 51 esztendőt tölthettek együtt egyházi munkában és boldog családi életben. Három gyermeket nevelhettek fel, kö­zülük az idősebb fiú viszi tovább a lelkészi szolgálatot. így nem szakad meg a több mint 100 éves „Ároni család” szolgálata. Isten 7 szeretett unokával tette örömtelivé az utolsó éveket. 1987. aug. 22-én váratlanul hívta ha­za Isten, s szeptember 1-jén a cinkotai temetőben, családja, szerettei, lelkész­társai, valamint a helyi és környező gyülekezetek nagy részvéte mellett he­lyeztük utolsó földi nyugvóhelyére. Koporsója felett életének mottó-igéje hangzott Pintér Károly lelkész igehir­detéséből: „Elég néked az én kegyel­mem!” Solymár Péter ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1987. szeptember 27-ón Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Kovácshá­zi Zelma, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Pintér Károly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. ifjúsági istentisztelet. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Kará­csony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbá­nya de. 10. Fabiny Tamás. Vajda Péter n, 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Bachorecz Kata­lin. Frangepán u. 43. de. 8. Zoltai Gyula. Váci út 129. de. negyed 10. Zoltai Gyula. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Üjte- lep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlő­rinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor, du. fél 7. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákos­szentmihály de. 10. Mátyásföld de: 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fel 11. Szalay Tamás. Kistarcsa de. 9. Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Rákoscsaba de. 9. Fabulya Hil­da. Rákosliget de. 11. Fabulya Hilda. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Koren Emil, du. 6. Bozóky Éva. Torockó tér de. fél 9. Mado- csai Miklós. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Do­nátit László, de. 11. (úrv.) Donáth László, du. fél 7. Berecz Péter. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. de. fél 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs de. 9. Rozsé Ist­ván. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Szentháromság ünnepe utáni 15. va­sárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Gál 5,25-6,10; az igehirdetés alapigéje: Mt 19,16-26. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN. 1987. október 4- én, vasárnap reggel 7,05 órakor az evan­gélikus egyház félóráját közvetíti a Pe­tőfi rádió. Igét hirdet: Szebik Imre buda­vári lelkész, a Budai Egyházmegye espe­rese.’ KERÜLETI IFJÚSÁGI CSENDESNAP lesz Országos Egyházunk rendezésében 1987. október 3-án KISKÖRÖSÖN 1987. október 10-én BUDAPEST-KELENFÖLDÖN A program mindkét alkalommal de. 9.30 órakor kezdődik és este 18.30 óráig tart. Ebédről a két vendéglátó gyülekezet gondoskodik. Program: 9.30 ó.: Megnyitó áhítat 10.15 ó.: Bemutatkozás 10.30 ó.: Előadás megbeszéléssel „Hűséggel A hitben, egyházban, hivatásban" 14.00 ó.: Bibliakörök bevezetése: „Barátság, szerelem, házasság” 14.45 ó.: Bibliaköri megbeszélések 16.15 ó.: Uzsonna 16.30 ó.: összegzés 17.30 ó.: Záró isteptisztelet úrvacsoraosztással A két csendesnapra szere­tettel hívjuk a gyülekezetek fia­taljait, a Gyenesdiáson és Fó- ton már jártakat is és másokat is. Ki-ki azon vegyen részt, amelyet könnyebben meg tud közelíteni. A résztételi szándé­kot kérjük a lelkészi hivatalo­kon keresztül a cse,ndesnap előtt egy héttel jelezni. A kiskő­rösire Tóth-Szöllős Mihály es­peresnél (6000, Kecskemét, Szabadság tér 3.), a budapesti­re Szirmai Zoltán esperesnél (1071 Budapest, Damjanich u 28/b.). Kérjük a lelkésztestvére­ket, hogy segítsenek a fiatalok­nak az utazás megszervezésé­ben. ÉÉ HÍREK w w lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Moszkva A moszkvai patríarkátus nyilvánosság­ra hozta az orosz kereszténység mille- neumi ünnepségeinek programját. E sze­rint a fő ünnepségek 1988. június 5-én a pátriárka katedrálisában, a moszkvai Epifánia templomban tartott istentisz­telettel kezdődnek. Június 6-9. között az orosz ortodox egyház országos zsi­nata ülésezik a zagorszki Szenthárom­ság kolostorban. Egy nappal később, június 10-én a moszkvai Danilov-kolos- tor templomában lesz az ünnepi jubile­umi megemlékezés. Június 12-én pedig a Szentháromság templomban hálaadó istentiszteletre kerül sor. Moszkván és Zagorszkon kívül ün­nepi megemlékezéseket tartanak még Kijevben, Leningrádban és Vladimir- ben, valamint a Szovjetunió minden ortodox templomában. A milleneumi megemlékezés keretében három nem­zetközi teológiai konferenciát rendez­nek. Tervezik a Biblia új kiadását, egy öt kötetes egyháztörténelem és számos vallásos mű megjelentetését. Az orosz kereszténység kezdeti évét 988-ban jelölik meg a történészek. Eb­ben az évben keresztelkedett meg Wla­dimir kijevi nagyfejedelem és vette felé- ségül II. Bazilios bizánci császár testvé­rét, Annát. Templom „nyári evangélikusoknak” Az NSZK-beli evangélikus egyhá­zak információs lapja (VELKD-Infor­mationen) az idézett címmel közöl tu­dósítást a Siófokon elkezdődött temp- lomépítésről; a cikk szerzője Jürgen Je- siorowski szerkesztő. Bevezetésül arról szól; hogy egy templom alapkőletétele néni mindennapi esemény, különösen is a kis 300 lelkes gyülekezet életében. Ezután szól az építkezés előzményei­ről, a városvezetés fontos szerepéről: a 30 ezer lakosú városnak, amelyben nyáron az üdülők, turisták száma a 100 ezret is eléri, figyelemmel kell len­nie az idegenforgalomban jelentkező ilyen igényekre is. Hiszen a német és skandináv vendégek jó része, illetve többsége evangélikus. Hasonló meg­gondolásból épült a közelmúltban egy kis zsinagóga is Siófokon. A szerző ez­után röviden ismerteti a tervet, meg­említvén, hogy alkotója Makovecz Im­re, az egyik legjelentősebb mai magyar építész, aki, bár nem először tervez templomot, most mégis valami egészen újszerűt alkot., A beszámoló ezután az építkezés anyagi oldaláról is ir: külföl­di adományok és a régi parókia eladá­sa fedezi túlnyomórészt a költségeket. Végül arról szól, hogy az üdülők lelki­gondozását az egyháznak vállalnia kell, nincs más választása. „Az idege­nekről való gondoskodás végső soron a békét szolgálja.” A cikk után közük a siófoki gyülekezet címét, a templom és a gyülekezeti ház rajzát ezzel az igé­vel: „Az Isten szeretet.” (ÍJn 4,16) (szp) HAZAI ESEMÉNYEK Szeptember 27-én délután 6 órakor DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT Szilágyi Gyula Dupré és C. Franck műveket orgonái Budavár Október 4-én, vasárnap de. 11 óra­kor az istentisztelet keretében a schwa­ne wedei (NSZK) gyülekezeti kórus szolgál. Igét hirdet Hans von Keler würtenbergi tartományi püspök. ­Este 6 órakor egyházzenei hangver­senyt tart a vendég énekkar. Műsoron Pachelbel, Schütz, Birkenfeld, Mozart művek szerepelnek. Vezényel: Winfried Schwarz. Igét hirdet: Madocsai Mik­lós. Csepel Az Egyházközi Békebizottság és a Katolikus Békebizottság felhívásához kapcsolódva másodízben tartottak ökumenikus imaestet az evangéükus templomban. Az együtt imádkozok közösségének nagy örömére ebben az esztendőben a helyi református, baptis­ta és evangélikus gyülekezetek tagjaival együtt ültek a templom padjaiban és együtt könyörögtek az atomháború ré­me ellen és az emberiség békés jövőjé­ért, boldog életéért á római katolikus testvérek is. A vendéglátó gyülekezet lelkésze Mezősi György köszöntésében rámu­tatott, hogy Csepelen több évtizedes hagyománya van annak, hogy ökume­nikus alkalmakon foglalkoznak a béke ügyével. Ezért készséggel kapcsolódtak a felhíváshoz, annál is inkább, mert a felhívás konkretizálta és gazdagította imádkozásunk irányát. Az együttes imádkozásra való felké­szülést jól segítették a különböző szol­gálatok, ezek közül különösen is dr. Vámos József teológiai tanár személyes hangvételű, bizonyságtétel erejű előa­dása békeszolgálatunk történelmi hát­teréről és időszerű feladatairól. A be­vezető igeszolgálatot Papp József bap­tista lelkipásztor végezte, tovább mé­lyítette a felkészülést Lauber Benedek esperes plébános meditációja, végül Hantos Jenő református lelkész terelte mederbe az egyenkénti könyörgések hosszú sorát. A baptista fiatalok gitár­ral kísért énekei, az evangéükus alkal­mi énekkar és a négy felekezet közös énekkincséből válogatott énekek hoz­ták közel az imádkozó szíveket. A békéért hordozott közös felelőssé­günk és szolgálatunk bizonyságaként vett részt az ökumenikus imaesten Storck József a Budapest XXI. kér. Békebizottság társelnöke. A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat, hogy az Útmutató és 1988. évi Evangélikus naptár megrendelések 1987. október 15-ig küldhetők be. A Sajtóosztály kéri a Lelkészi Hivatalokat, hogy a megren­delésen más iratterjesztési anyagot ne rendeljenek, kizárólag ezt a két kiadványt. A Sajtóosztály az igénye­ket a beérkezés sorrendjében Igyek­szik kielégíteni. A határidőn túl beér­kezett megrendeléseket a Sajtóosz­tály nem tudja figyelembe venni. Házassági évforduló Horváth József és felesége, Nyirady Irma testvéreink, augusztus 29-én, há­zasságkötésük 50. évfordulóján népes családjukkal együtt az ajkai templom­ban adtak hálát Istennek megsegítő és megtartó kegyelméért. Az ünnepszen­telő Ige ez volt: „Mindeddig megsegí­tett minket az Isten”. - Az 50 év előtti házasságkötés Taüándörögdön volt. Apróhirdetés 100 kg körüli harangot vennénk. Hv. Egy­ház: 3129 Lucfalva, Zrínyi utca 1. Harangok villamosítása, régi vagy hibás berendezések átalakítása üzembiztosra. Kar­bantartást hosszú évekig nem igényel. FAR­KAS Titusz 2200 Monor, Ságvári u. 26. Ágyhoz kötött, beteg nő vallásos könyve­ket köszönettel elfogadna. Cim: Nagy Mar­git 4211 Ebes, Gárdonyi u. 20. Budapesti evangélikus családok segítségét kérem. Egyedülélő hittestvér gondozását vál­lalnám lakásért. 40 éves, szerény, egészségü­gyi dolgozó vagyok. „Utolsó remény” jeligé­re a kiadóban. Egyházi szolgálatban álló, református, 34/ 170, vidéki hajadon keresi hozzáillő házastár­sát. Jelige: „Türelem.” Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: LEHEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedö Özem (877062/09) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 87.60089 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában, továbbá bármely hlrlapkézbesltö postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 140,- Ft, egy évre 280,- Ft. Csekkszámiaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom