Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-05 / 27. szám

Evangélikus Elet 1987. július s. jfts X A GYERMEKEKNEK Mt 2,16-18 A betlehemi gyermekgyilkosság Emlékszem, mert gyakran megtörtént kisiskolás ko­romban, hogy amikor torna­órán tanítónk sorba állított bennünket, nagy volt a du­lakodás, lökdösődés. Meg­volt mindenkinek a kialakult helye, barátja, barátnője, aki mellé szívesen állt. És ha vé­letlenül másvalaki foglalta el kedvenc helyét, megkezdő­dött a csetepaté. Ha moziba mentünk és nem megszámozott jegyünk volt, hanem ki-ki ülhetett oda, ahová akart, megro­hantuk az üléseket. Keresz­tül mindenen és mindenkin, csak arra törekedtünk, hogy a többieket megelőzve el­foglaljuk a legjobb helyeket. Azt hiszem, az ilyen nem feltűnő, mert megszokott esetek nektek is ismerősek. És tudjátok azt is, hogy mire felnőttek lesztek, sok min­denben meg fogtok változni. Nagyobbá, erősebbé, oko­sabbá váltok. De érdekes, hogy néhány dologban mintha a felnőttek is ugyan­olyanok maradtak volna, amilyenek gyerekkorukban voltak. A nekik tetsző helyek megszerzésében, a számuk­ra fontos • tárgyak elérésé­ben éppen olyan kíméletle­nek tudnak lenni egymással, amilyenek gyerekként vol­tak. Jó munkahely, pénz, si­ker, hatalom, hírnév elérésé­re és megtartására töreked­nek, és ebben a küzdelem­ben gyakran legázolnak másokat. Jézus születésének idején Heródes király uralkodott a zsidók felett. Az Egyiptom­ban uralkodó Antonius ró­mai hadvezértől, a szép Kleopátra királynő férjétől kapta meg a királyságot, amelyet ügyeskedéssel, ra­vaszsággal, és sok gyilkos­ság árán szerzett meg. Egy híres zsidó történetíró leírta uralkodásának történetét. Ebben a könyvben megdöb­benve olvashatjuk, hogy He­ródes király uralkodása szinte nem állt másból, mint háborúk, bebörtönzések és gyilkosságok sorozatából. Először kiirtotta a régi királyi családot, azután megölette saját feleségét, de uralmá­nak megtartása érdekében nem kímélte saját fiai életét sem. Családjának életben maradt tagjai állandó rette­gésben éltek, de állandó fé­lelemben élt maga Heródes király is. Ilyen szánalomra méltó a gonosz hatalmához tűzzel-vassal ragaszkodó ember. A Jézus születését kísérő csodálatos jelek, a napkeleti bölcsek látogatása ismét fé­lelemmel töltötték el Heró­des szívét. Azt gondolta, ezek a jelek egy nagy király születését jelentik, aki majd veszélyeztetni fogja királyi trónját. Ezért Heródes ször­nyű tettre szánta el magát: mivel Jézust nem találta.- hiszen szülei elmenekítették Egyiptomba -, ezért kiirtatott minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket Betlehem kör­nyékén. Pedig Heródesnek ez egyszer nem kellett volna félnie. Mert Jézus valóban a legnagyobb király, aki élt a földön, de az ő királysága nem a hatalom, az erőszak, a félelem királysága, hanem a szelídség, a békesség és a szeretet országa. Kovács Imre jr A "V fVASÁRNAP 1 IGÉJE lKor 1,27-31 GAZDAG SZEGÉNYEK Egy ősi legenda szerint Jézust mennybemenetelekor Gáb­riel arkangyal várta, és együtt nézték a magára maradt kis tanítványi csoportot, amint elbizonytalanodva bandukoltak Jeruzsálem felé. Micsoda szánandó csapat! - gondolta Gáb­riel - velük akarja az én Uram egyházát felépíteni? Uram - kérdezte - milyen alternatívád van arra az esetre, ha ezekkel kudarcot vallasz? Jézus mosolyogva tekintett tanítványaira: nincs más alternatíva, ők az én egyetlen tervem! - válaszolta. Krisztus gyülekezete a szegények gyülekezete. Nem túl hízel­gő az a kép, melyről igénk tanúskodik. Kiket gyűjtött Isten Korinthusban a gyülekezetbe? Az erőtleneket, gyengéket, le­nézetteket, a semmiket, a világ szemében bolondokat. Azo­kat, akik életük során eljutottak lehetőségeik határához. Mit tud velük kezdeni? Elfogadja őket injgyen, szeretetböl, s Krisz­tus kegyelmével átformálja őket. Uj életlehetőséget ad szá­mukra. Azután odaállítja a beképzeltek, a gőgösek elé, akik a maguk erejére építenek, akik képtelenek magukat helyesen megítélni: ha ilyenek nem lesztek, nincs hely számotokra or­szágomban! Mert Isten ereje a gyengéké. Azt jelenti ez, hogy Isten országában hátrány a megszerzett tudás, az értelem, az ismeret, az erős akarat? Semmiképpen sem! Hiszen mindez a teremtő Isten jó adománya, melyekkel mások hasznára lehetünk. A lelki szegénység, melyről Jézus a hegyi beszédben beszél, nem butaságot, korlátoltságot je­lent. Krisztus gyülekezetének a századok során sok olyan tagja volt, akik a tudományt, a művészetet szolgálták, akik előbbre vitték az emberiség ügyét. De ismerték a titkot! Csak kettőt ezekből. Rákóczi fejedelem vezérigéjét egy kőszegi ház falára vésték: „Nem azé aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” Newton, a világhírű tudós élettapasztalatát így fog­lalta össze: „Két dolog felől vagyok meggyőződve: az egyik, hogy nyomorult bűnös vagyok, a másik, hogy Jézus Krisztus minden bűnömtől megszabadított. Ez a summája minden tudománynak, és jól teszi, aki ezt megszívleli!” Krisztus gyülekezete a gazdagok gyülekezete. Krisztus népe nem tud és nem is akar magával dicsekedni. Nincs is semmije. Urára figyel, akitől mindent vár. S ámulva tapasztalja, hogy Isten ott nyit kaput, ahol mi nem is reméljük, ott kínál új lehetőségeket, ahol mi már semmit sem várunk. Krisztus népe gazdag! Miénk az ő igazsága. Ő hozta helyre elrontott kapcsolatunkat Istennel. Miénk az Ő bölcsessége: a kereszt Isten kegyelmes szeretetéröl győz meg minket. Az 0 váltsága: mindentől megszabadulhatunk, ami leterhel ben­nünket. Szabad az út az Atyához. Ezért: ahogy Bach János Sebestyén minden műve után ezt írta: Solí Deo Glória, egyedül Istené a dicsőség! Keveháziné Czégényi Klára IMÁDKOZZUNK Lutherrel: Uram, üres edény vagyok, arra vágyom, hogy valaki színültig tölt­sön... Nincs biztos, erős hitem, időnként kételkedem is, nem is tadok mindig maradéktalanul hinni Benned. ó, Uram, segíts rajtam, gyarapítsd hitemet, bizalmamat, amim csak van, mindenem Benned van Uram. Én szegény vagyok - Te gazdag vagy és azért jöttél, hogy a szegénye­ken megkönyörülj. Én bűnös vagyok, Te igaz vagy. Itt nálam csak bűnök betegsége található, de nálad van az igazság teljessége. Ezért nálad maradok, Neked semmit adnom nem kell, Tóled mindent bátran elfogadhatok. Amen Q Mit köszönhetek ^ Gyülekezeteimnek? Nagyszerű gondolatnak tartom, hogy egyszer számba vegyük, kinek mit kö­szönhetünk. Szüléinknek és barátaink­nak, gyermekeinknek és unokáinknak, felettesnek és beosztottnak. Mert nyi­tott gondolkodású ember mindenkitől tanul, s az őszinte bevallja, hogy önma­gában nem tud megállni a világ változá­sai és az élet elvárásai között. Igazat kell adnunk Heinz Zähmt német teológus­nak: a keresztyén élet hálás, másoknak köszönetét mondó élet. Ha köszönetét tud mondani ajkunk, hálával telik meg szívünk, s elégedettek leszünk sorsunk­kal. Hála és elégedettség pedig boldog­ságot érlel bennünk. E néhány bevezető gondolat után hadd válaszoljak a cím­ben felvetett kérdésre. Negyedszázados szolgálatom idején sok gyülekezetben fordultam meg ven- dégigehirdetőként, s mindegyikkel való találkozás örömét Isten elrejtette a szí­vemben, mégis amikor címbeli gyüleke­zeteimre gondolok, akkor négy evangé­likus közösségben kapott ajándékok so­rakoznak fel előttem. Mit kaptam tőlük? Isten eszközeiként - szinte mindent. Nemcsak a férfi sorsa a nő, a lelkész sorsa is a gyülekezet. Léte és mindennapi munkája szorosan össze­forr vele. Vegyük hát sorba, mit kaptam Isten kezéből a gyülekezeteimen keresz­tül? 1. Otthont a mindenkori parókia meghitt hajlékában. Régi hagyomány, a gyülekezet szép, tágas lakással fogadja lelkészét, hogy otthon érezze magát ben­ne. Ezért is van nyitva minden ember előtt, hogy oda betérjen, oltalmat, fel­üdülést nyerjen. Nem véletlen, hogy i a lelkészlakások méreteiben nagyobbal^, mint a mai bérházi lakások. 2. A szolgálat lehetőségét. Gyüleke­zet nélkül nem lehet a lelkésznek dolgoz­ni, nincs kinek prédikálni. Hálás vagyok Istennek, hogy ahova küldött, ott O ma­ga hivott létre gyülekezetét. Volt kinek prédikálni, s van, akinek szolgálhatunk igével és szentségekkel. 3. Az értem mondott imádságot, amellyel hordoznak testvérek, gyüleke­zeteim. E nélkül nem lehet bírni a terhe­ket, végezni a munkát s tervezni a hol­napot. Méltán írja Reményik Sándor egyik szép versében: Valaki ma értem imádkozott. / Nem, nem bírom máskép megérteni / Az édes enyhülést, mely el­fogott. / Valaki értem jól imádkozott. 4. A biztatást, amikor elcsüggedtem. Melyik lelkésszel ne fordult volna elő! Micsoda áldás, mekkora ajándék, ha ilyenkor mellénk állnak testvérek a gyü­lekezetből, s nem engedik, hogy a csüg- gedés tengerébe süllyedjünk. Egykori felügyelő elnöktársamra gondolok, aki mindig kész volt meghallgatni, velem együttérezni és soha nem mulasztotta el a jó szót, a köszönetét az igehirdetésért, a biztatást, ha kudarc környékezett. 5. A segítséget, melyet presbiterek munkatársi közössége jelent. Nincs na­gyobb öröme a lelkésznek, mint amikor a „világi apostolok” is evangéliumi fele­lősséggel szolgálnak, tanácsolják a gyüle­kezet vezetőségét. Renoválások alkalmá­val építészek és jogászok, máskor pszi­chológusok és bölcsészek, kinek-kinek a neki adott talentum szerint. Az együtt végzett szolgálat feledhetetlen. Húsz éve együtt mázoltuk a komáromi parókia kerítését. Volt köztünk állatorvos, tanár, tisztviselő, MÁV-dolgozó és a lelkész. Akkor váltunk igazi közösséggé. 6. Az igehirdetés megbecsülését. - I Ahol gyermek voltam, országos nevű I igehirdető szolgált, tele templompadok I mellett. Ahova lelkészként vezetett Is- I ten, mindig adott testvéreket, akik szíve- I sen vették a magvető szolgálatát. Gyak- I ran érkezett visszhang, kritikus is. Ez a I lelkész életében mindig hálára indító I esemény. 7. Az ünnep megszentelését. - Gyüle- I kezet nélkül számomra nincs vasárnap I és nem ünnep még a karácsony sem. I A kettő: ünnep és gyülekezet összetar- I toznak, mint két imára kulcsolt kéz. I Boldog vagyok, hogy mindig gyüleke- I zetben élhettem és hálás Istennek, hogy I 23 éve szolgálhatok is a legtöbb ünnep- I napon. 8. Az úrvacsorái közösséget. - Azok I közé a lelkészek közé tartozom, aki I együtt vesz úrvacsorát a hívekkel. Akik I körülölelik az oltárt az imádság és bűn- I bánat alázatában, azokkal én is ott tér- I delek méltatlan bűnösként, hogy felöl- I dozást nyerjek - magától Istentől. 9. A mindennapi kenyeret. - Ezt fel- I tétlenül meg kell említeni. Bennünket a I gyülekezet áldozatkészsége és szeretete I éltet, még ha nem is a legnagyobb össze- I gű kiadás a lelkész fizetése az évi szám- I adásban. Mi magunk és családunk a I nagyobb család kenyeréből kap napon- I ta. Bárcsak gyermekeink se felednék ak- I kor sem, amikor felnőtt életükben kilép- I nek a parókia otthonából. 10. Az igényességet. - Különös mó- I dón juttatták ezt kifejezésre. Az evangé- I likus lelkész legyen egyszerre nyitott és I öntudatos, szakmájában jártas és kor- I szerűen művelt, mindenkihez kedves és I határozott, igazságot szerető és a szere- I tét mindenek fölött szem előtt tartó. I Bárcsak meg tudnék ennyi igényes elvá- I rásnak felelni. A szándékot a gyülekeze- I teim erősítik bennem naponta. Okkal kérdezi az olvasó, melyik az a I négy gyülekezet, amelyek hordoztak kö- I zel 50 esztendő alatt? A lébényi gyülekezetben születtem, I lelki bölcsőm itt ringott. Itt keresztelt I néhai Németh Károly esperes, s konfir- I máit 36 évvel ezelőtt. Tudós alakja, pré- I dikációinak mélysége ébresztette ben- I nem először a lelkészi pályára készülés I gondolatát. Az istentisztelet szépsége, I az evangélikus liturgia logikus rendje itt I ragadott meg gyermekfejjel. - Aztán I Miskolc következett, ahol 21 évig szol- I gáltam. Az evangélikus templom szép oltára előtt kötöttünk házasságot, két gyermekünk itt konfirmált s nevelke­dett felnőtté meleg szívű testvérek kö­zösségében. - Közben három év a ko- I máromi szórványgyülekezethez kötött, I ahol önálló lelkészi szolgálatom első I szárnypróbálgatásai feledhetetlen nyo- I mókát hagytak bennem bizonyosan. - I Közel két éve a hegyen épített város lelki hajléka, a budavári templom szol- I gálatom szent helye. A gyülekezet és az I egyháztanács pedig kedves munkatár- I sak közössége. Reájuk - a négy gyüle­kezetre - gondoltam kiváltképpen. - De élnek emlékezetemben a borsod-he- vesi gyülekezetek épp úgy, mint a budai egyházmegye hívő serege a kilenc egyházközség lelki közösségében őr­állóikkal együtt. Értük mondok köszö­netét Istennek ebben az írásomban is. Hiszen Isten után szinte mindent nekik köszönhetek. Szebik Imre Megjelent a Diakonia új száma A friss Evangélikus Szemle ol­dalait most is átlapozzuk ezen a helyen, hogy a folyóirat munkájá­ról tájékoztassuk egyházunk széles rétegeit, s egyesekben kedvet is keltsünk a megrendelésre. (Előfize­tési díja évi 130,- Ft, megrendelhe­tő sajtóosztályunknál: 1088 Buda­pest, Puskin u. 12.1. em.) A pár évvel ezelőtt magas élet­korban elhunyt svájci lelkész, W. Lüthi korunk kiemelkedő igehir­detője. A szám élén egyik prédiká­cióját közöljük meditációul. Szentágothai János professzor a legújabb agyelméletek áttekintése és saját kutatása alapján vizsgálja az agy-tudat-keresztyén hit össze­függését, s eljut arra a megállapí­tásra, hogy a tudományos eredmé­nyek elfogadása nem összeegyez­tethetetlen hitünkkel, még a feltá­madás reménységével sem. A fo­lyóirat szerkesztője - e sorok írója - a közelmúltban elhunyt Szabó József püspök alakját jeleníti meg, s munkásságát méltatja történeti esszéjében. Czine Mihály neves irodalomtörténészünk folytatja környező véreinkre tekintő soro­zatunkat, és a csehszlovákiai ma­gyar irodalmat ismerteti. Nagy Elemér építésznek, nemes­kéri műemlék-templomunk felka- rolójának a soproni gyermekkori emlékeit felelevenítő, szépirodalmi szintű posztumusz írását olvashat­juk. Frenkl Róbert egyetemi tanár hazánk egyik legsúlyosabb gondját tárgyalja „Egészségünkért - teljes értelemben” című cikkében. A fa­sori evangélikus gimnáziumra em­lékező rádióadásból Gyapay Gá­bor tanár és Peskó György orgona­művész szavait adjuk vissza. Kéri Ádám képzőművészünk Somogyi Győzővel beszélget művészi alkotá­sairól a nemzeti tudat és a keresz­tyén művészet gondolatkörében. Somogyi Győző több grafikáját is láthatjuk. H. H. Schmid zürichi teológiai professzor nem először bocsátotta rendelkezésünkre elhangzott elő­adását. Mostani tanulmányában az ószövetségi hit kialakulásának útját kíséri végig, új látásmódot ajándékozva bibliaszemléletünk­nek, hívő gondolkodásunknak. Jánosy István író Sylvester János­ról írt drámájának utolsó felvoná­sát olvashatjuk. Nemcsak betekin­tést ad a reformáció korabeli ma­gyar tudós tragikus sorsába, ha­nem hitelesen világítja meg alakját a reformáció és a humanizmus küzdelmei között. A 17. században élt H. Schütz zenéje a reformáció igéjét sugározza újult mélységben - ezt mutatja meg Reisinger János tanulmánya, mely az életmű átte­kintése után részletesen elemzi Jé­zus Krisztus hét szava a kereszten c. motettáját. Belső egyházi kérdéseink közül a konfirmációval néz szembe Ré- dey Pál lelkész. Jelentős adalékkal szolgál Magyari István prédiká­tornak több ponton homályba ve­sző életrajzához Bencze Imre lel­kész. A kulturális rovat az Erdély története c. hatalmas munkával, Dosztojevszkij Ördögök c. regé­nyének színpadra vitelével, Krmann Dániel evangélikus püs­pök 1708 körül tett diplomáciai küldetésével, és a Jézusról milliók­nak éneklő francia szerzetes önval­lomásával foglalkozik, aki megjár­ta az alkoholizmusból kivezető utat. Az ősszel Budapesten tartott katolikus-marxista párbeszéd kül­földi visszhangjának ismertetésé­vel az időközben elhunyt Lukács József emlékét is ápolja a befejező cikk Reuss András tollából. Az em­lített kulturális témák írói: Kom­játhy Miklós történész, Bozóky Éva újságíró, Fabiny Tibor teoló­giai tanár és Csepregi András most lelkésszé avatott teológiai hallga­tó. A számban a költészetet Képes Géza és Holló András verse képvi­seli. A kilencedik évfolyamába lépett folyóiratunk kitűzött programját valósítja meg ez az új szám is, de céljához csak azokban az olvasói­ban érhet, akik feldolgozzák ma­gukban mondanivalóit. Veöreös Imre Tizenhárom lelkésznő avatása a Deák téren „Egyháztörténeti esemény” Az istentiszteleten résztvevő lelkészek és a gyülekezet Fotó: Batár Bea (Folytatás az 1. oldalról) csátó szeretetében vált eggyé a gyülekezet, amely az istentisztelet befejezése után is hosszasan együtt maradt, köszöntve a felavatott lel­késznőket. A Deák téri gyülekezeti terem­ben a püspök-elnök Sólyom Ká­roly püspökhelyettes jelenlétében átadta a tizenhárom lelkésznőnek - név szerint - Bachorecz Katalin, Brebovszky Éva, Brebovszkyné Pintér Márta, Bucholich Márta, Fabulya Hilda, Deméné Gede Eri­ka, Szeker Éva, Kovácsné Tóth Márta, Luptákné Hanvay Mária, ifj. Magassy Sándorné Csonka Zsuzsanna, Pathóné Kepenyes Er­zsébet, Piri Magdolna, Verrasztó- né Mosoni Edit - lelkészavatási okleveleket, megköszönve szülők­nek és gyülekezeteknek, hogy sze- retetükben eddig is hordozták a most fp1nvs»tr*tta1rat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom