Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-07 / 23. szám

Evangélikus Elet 1987. június 7. „Jöjj, égi szent láng!” „Oldj fel...tűzzel!” Kalandfilmek visszatérő fordu­lata, amikor a fogságba kerültékről leégetik szabaditóik a kötelet, s így szöktetik meg őket. Pünkösd előtti állapotunkban mindannyiunknak megvannak azok a béklyói, melye­ket csak a Lélek tüze égethet le rólunk. Ilyen megbéklyózott fog­lyok voltak pünkösdig az első ta­nítványok is. Jogilag ugyan szabad emberek voltak, mégis önként vá­lasztott börtönként vonultak visz- sza abba a bizonyos „felső szobá­ba”, elzárkózva a külvilágtól félel­mükben. Egyik ifjúsági énekünk így vall erről az ismerős lelki álla­potról: „Börtön az. énünk, amely­ből kitörni Nem tudunk bűnünk (más fordítás szerint: „félszünk”) sziklái miatt.” Ez a félsz bénította meg és némította el Péteréket, akik pedig már mindent tudtak a Feltá- madottról, csak éppen nem pattant még föl a zár ajkukon, önmaguk foglyai voltak. A másik emberben csak ellenséget sejtettek, az őket körülvevő világban csupán ve­szélyforrást láttak. Mai kifejezéssel élve: „elidegenedtek” környezetük­től. A már idézett svéd ének így fogalmaz: „.. .vannak vén falak kö­zöttünk, Rácsokon át méregetjük egymást...” Ebből az ősbizalmat­lanságból, „sündisznóállásból” szabadít ki, old föl a Lélek ereje, melyért így is könyöröghetünk: „Jöjj isteni szeretet lángja és bű­neim töviseit égesd le rólam, tisz­títsd meg szívemet szereteted tüzé- vel...” Hányszor tapasztaljuk, hogy a bűn valóban olyan alatto­mos tövis, amely megsebzi a körü­löttünk élőket, s közben nekünk magunknak is fájdalmat okoz. Ezeket a töviseket tisztítja, égeti le rólunk a pünkösdi Lélek tüze. „Küldj el...tűzzel!” A tövisektől megszabadult em­ber látszólag védtelenné válik kör­nyezetével szemben, de ez a fordu­lat alapvetően megváltoztatja vi­szonyunkat az emberekhez. Többé nem a fenyegetettséget érzem kívül­ről, hanem a küldetést belülről a másik ember felé. Az, ami pünkösd előtt az én magánügyem, „privát” ismeretem, titkom volt, azt a Lélek tüze közüggyé teszi, égető adósság­gá, amivel ^ tartozom a felebarát­nak. Ez a belső tűz „robbantja ki” Péteréket addigi fedezékükből, s viszi ki őket az utcára, hogy minél többeket elérjenek tanúságtételük­kel. A pünkösdi Lélek feloldja gát­lásainkat, megoldja nyelvünket, és rádöbbent az elhallgatott bizony­ságtétel, a ki nem mondott gyógyí­tó szó hallatlan felelősségére. Pün­kösd előtt az volt a kínzó kérdés: mi lesz, ha megtudják, hogy Jézus tanítványai vagyunk?! De a Lélek szele kisöpri a tanítványok szívéből ezt a hamis szorongást, s helyébe egy másik, igazán égető kérdés ke­rül: mi lesz, ha nem tudják meg, hogy kicsoda Jézus Krisztus és mit jelent őhozzá tartozni?! Pünkösd előtt még egymásnak is csak félve, kétségekkel telve merték vinni a feltámadás evangéliumát. Pün­kösddel megfordul a helyzet: az ige, az evangélium viszi, sodorja őket a másik ember felé. A Lélek tüze nemcsak kimozdít, hanem hajtóenergiává válva moz­gásban is tart. Ezért a pünkösd egyháza mindig a misszió egyháza is, ahol minden mozgásban van. Jézus missziói parancsa pünkösdig csupán szép program, szédítően hatalmas terv, ami emberileg teljes­séggel megvalósíthatatlan. A Lélek tüze teszi reálissá, .teljesíthetővé a jézusi parancsot. Enélkül a misszió csupán „propaganda”, ahogy ezt Ignatiosz metropolita élesen meg­fogalmazta az Egyházak Világta­nácsa uppsalai ülésén: „Szentlélek nélkül távoli az Isten, Krisztus a múlté, az evangélium holt betű, az egyház egyszerű szervezet, a tekin­tély uralkodás, a misszió propa­ganda, az istentisztelet emlékek föl­idézése és a keresztyén cselekvés rabszolgamorál...” „Tölts el tűzzel!” Nem mindegy, milyen belső töl­téssel fordulunk oda a másik em­berhez. Vajon milyen a töltésünk? Ez határozza meg egész életünk kisugárzását. A Lélek tüze olyan isteni ajándék, amellyel „be lehet telni”. Pál apostol figyelmeztet, hogy a Szentlélek temploma lehe­tünk. De ennek feltétele, hogy meg- üresítsük magunkat, és Isten felé kitárt szívvel tudjuk könyörögni a lutheri fohászt: „Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal...” A Lélek tüze nem csupán hajtóanyag, ami kimozdít és mozgásban tart, ha­nem igazi töltést, tartalmát is ad egész életünknek, ahogy ezt maga Jézus ígéri az övéinek: „megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” S ezen a ponton már éreznünk kell, hogy a tűz képe, mint minden hasonlat, amely megkísérli megra­gadni Isten lényegét, már nem ké­pes átfogni a Szentlélek munkájá-' nak teljes gazdagságát. Jobb, talá­lóbb képet ugyan nem tudunk, de látnunk kell a hasonlat korlátáit, sőt buktatóit is, melyek félreértés­hez, félremagyarázáshoz vezethet­nek. Erre a veszélyre figyelmeztet Vasadi Péter „Tűzjel” című köteté­ben: „Tűzjelet ad a Szentlélek, de maga nem az a tűz, amit mi isme­rünk. Az a tűz harsogva rombol, vagy újjáalakít, ez pedig elképzel­hetetlenül csöndben égve betölti a tereket. Az a tűz kegyetlen, ez te­remtő, átváltoztat és megőriz. Bele­simul a szívbe s megérleli a Lélek gyümölcseit...” Ezért a csöndes, éltető, melenge­tő lángért könyörögjünk: „Mele­gítsd meg kezemet, hogy én is meg­melegíthessem mások kezét... Jöjj, égi szent láng... oldj fel... küldj el... tölts el TŰZZEL!” Gáncs Péter Az Evangélikus Világszövetség VII. Nagygyűlése keretében, 1984. július 29-én, az IECLB (Lutheri Hitvallású Evangélikus Egyház Brazíliában) küldötteként Oroshá­zán szolgáltam egy finn püspök, valamint egy indonéz és ^y nor­vég lelkész társaságában, ötper­ces, magyarul elmondott üdvözlő köszöntésemet másfélezer hívő hallgatta és az istentisztelet után igen sokan meghatott arccal, könnyes szemmel fogtak velem ke­zet. Egyikük-másikuk nem is mon­dott egyebet, csak ezt: „Erős vár a mi Istenünk!”. Többen arra kér­tek, hogy aztán vigyázzunk az ő kedves esperesükre! Igen, nagytiszteletű Benkő Ist­ván testvérünk, nyugalmazott es­peres, akit előző este alkalmam volt otthonában is meglátogatni, ekkor már útrakészen állt, hogy néhány héten belül kedves élete- párjával együtt felüljön a gépma­dárra és átrepülje az Óceánt, hogy a mi säo paulói, 26 évvel ezelőtt alapított, kis magyar egyházközsé­günknek negyedik lelkésze legyen! A Magyarországi Evangélikus Egyház, a Lutheránus Világszö­vetség és a Brazil Egyház közt tör­tént hivatalos megegyezés alapján, a Magyar Népköztársaság hatósá­gainak engedélyével hagyta el ha­záját Benkő ‘István esperes, hogy idős korában, de fiatalos életerővel és nem kis lelkesedéssel még három évet külföldön szolgáljon és - ked­velt szóhasználata szerint - hidat verjen Orosháza és Säo Paulo, az Óhaza és a külföldön élő magyar­ság között. Gyülekezetünk, miután 35 hó­napon át laikus, buzgó presbiterek tolmácsolásában hallgatta volt Is­ten Igéjének hirdetését, megint ka­pott lelkipásztort. Miután meg­kezdte szolgálatát, hamarosan mindnyájunk közkedvelt, szeretett „Pista bácsi”-ja lett. Prédikációi le­nyűgöztek minket, bölcsessége sok emberi súrlódást lecsiszolt, tudás­vágya kifogyhatatlan volt. Miköz­ben pásztorolja, őrzi a nyáját, ma­ga is állandóan tanul. Beiratkozott azonnal egy portugál nyelvtanfo­lyamra. Alig néhány havi itt tar­tózkodás után elvállalta egy brazil lelkésztársa helyettesítését egy te­metésen, amelyet portugálul kel­lett elvégeznie! Kezdettől fogva rendszeresen járt velünk az egyházkörzeti gyűlé­sekre és megjelent a lelkészi ta­nácskozásokon, ahol brazil kollé­gái nagyon tisztelik őt, látván _ HÍDÉPÍTÉS _ Magyarországi lelkész Brazíliában gyors előrehaladását, nem csupán * a nyelvtanulás, hanem országunk problémáinak megismerése terén is. De örömmel figyeli és tanulmá­nyozza a szépet és a jót is, mindent észrevesz, ami új és érdekes. A dé­ligyümölcsök változatos tömegé­nek épp úgy tud örülni, mint ahogy ámulva figyeli e hatalmas világváros lázas lüktetését is. Na­gyon hamar őszintén megszerette országunkat. Persze őt is meglepte az első brazil Karácsony a rekkenő nyári kánikula közepette, amikor este 8-ig világos van. És akkor, tavalyelőtt január 17- én, megtörtént a baj. Hazafelé gya­logolt Pista bácsi egy kedves ma­gyar barátjától, aki egy esketési szertartás szövegének helyes por­tugál kiejtésére tanítgatta volt... és egy utcakereszteződésnél hirtelen és váratlanul elütötte egy autó! (Amint ezt megtudtam, eszembe jutott, mit kértek tőlem az oroshá­zi hívek! Hát mégsem tudtunk eléggé vigyázni az ő kedves espere­sükre!). Több apró, hamar gyógyuló se­ben kívül eltört egyik lába. Mint­egy hat hétig a gipsz tartotta őt „rabságban”. Nem panaszkodott semmit, pedig voltak testi fájdal­mai. Sőt naponta hálát adott Is­tennek, nem csupán azért, mert nem történt nagyobb baj, hanem főleg mert a felebaráti féltő szere­tetnek, jóindulatnak és őszinte együttérzésnek, valamint az oda­adó segítőkészségnek olyan túlára­dó bőségét volt alkalma megta­pasztalni, mind szűk gyülekezete, mind más magyarok és brazilok részéről is, amihez hasonlót élete eddigi 72 évében jóformán keveset ismert. Legjobban akkor hatódott meg, amikor Egyházkerületünk akkori püspöke, Rév. Albérico Baeske 1100 kilométert utazva el­jött Säo Paulóba, meglátogatva őt és ágya mellett vele együtt imádko­zott. Az istentisztelet nem maradt el egyik vasárnapon sem. Pista bácsi az ágyban megírta a prédikációt és átadta valamelyikünknek a szó­székről való felolvasásra. Amikor aztán, pár hét múltán, már mankó­val le tudott jönni a lépcsőn, meg­hatott örömmel vártuk az isten- tisztelet kezdetét. Hogy ne kelljen a szószéken állnia, asztalt és széket raktunk az oltár elé, hogy ülve pré­dikálhasson. Mankóját megtá­masztotta és amikor azt vártuk, most leül, bizony „csak azért is” állva maradt az asztalnál, úgy hir­dette az Igét. És amikor fájni kez­dett már a törött lába, féllábon állva folytatta a prédikációt. Hát ilyen a mi Pista bácsink! Azt is neki köszönhetjük, hogy legutóbbi közgyűlésünkön, ami­kor új egyházvezetőséget is válasz­tottunk, sikerült jól fölfrissíteni presbitériumunkat, megválasztva két asszonyt és két 30 évesnél fiata­labb ifjút is. Ha történetesen nem küldtek volna finn lelkészt Säo Paulóba ugyanabban az évben, amikor Pista bácsi idejött, ő bízvást jól elláthat­ná az itteni finn evangélikusokat is, hiszen tökéletesen beszéli nyelvü­ket és jól ismeri országukat, ahol nyolc ízben járt. Tartott is érdekes és értékes szabadegyetemi előadást Finnországról a säo paulói Magyar Ház-ban. Amikor március 15-i ün­nepélyt vagy Berzsenyi Dánielről való megemlékezést tartanak az it­teni magyarok, ünnepi szónoknak Pista bácsit hívják, általában ma­gyarul, de mondott már ünnepi be­szédet portugálul is. Gyülekeze­tünk ifjúságának több tagját ő ké­szítette elő magyar földrajz-vizsgá­ra, beléjük oltva a szépséges ma­gyar tájak szeretetét. Pista bácsi legnagyobb élménye talán a tavalyi Szent István-ünne- pélyhez fűződik. Ez az itteni ma­gyarság körében az az évi alkalom, amikor legtöbben hét-nyolc százan is összejövünk, mégpedig a ma­gyar bencés rend Szent Imre Kollé­giumában, amely városunk egyik legjobb és legdrágább brazil kö­zépiskolája. Az történt, hogy a bencés páterek meghívták Pista bácsit, hogy prédikáljon (ő, az evangélikus lelkész!) a szentistván- napi magyar misén. Soha életében ehhez hasonló feladatot még nem kapott, de senki sem vette észre, hogy lámpaláza lett volna. Mon­danom sem kell, gyönyörűen szol­gált ott is. Mindnyájan elszomorodunk, ha eszünkbe jut, hogy erősen közele­dik már 1987 augusztusa, amikor búcsút kell mondanunk. Pista bá­csiék akkor majd végleg hazatér­nek Magyarországra, ahol két unokát hagytak és most már né­gyet fognak üdvözölni. Velük megy majd hálánk és szeretetünk! Ráth Károly- Säo Paulo BEIRATKOZÁS HITTANOKTATÁSRA A vallásoktatásról szóló 21/1957. (III. 24.) Korm. sz. rende­let és annak 39/1957. (MK. 5.) MM. számú végrehajtási utasítása alapján a Művelődési Minisztérium az 1987/88. tanévi vallásoktatásra történő beíratások időpontját, az ál­talános iskolákban és a gimnáziumokban 1987. június 18-19. napjaiban állapította meg. Eszerint a hittanbeíratások június 18-án (csütörtökön) 14.00-18.00 óra, június 19-én (pénteken) 8.00-13.00 óra között lesznek. PÜNKÖSD 1987 Az Egyházak Világtanácsának üzenete Jöjj Teremtő Szentlélek! A teremtésről szóló bibliai üzenet szerint, „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötét­ség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (lMóz 1,2.) A Lélek volt Isten gondviselő jelenléte, amely uralkodott a káosz felett és rendet teremtett, „Mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fö­lött repdes, kiterjesztett szárnyára- veszi, evező-tollán hordozza őket.” (5Móz 32,11.). Az Úr Lelke teszi lehetővé a földön az életet, a káoszból teremtett rendet a világ­mindenségben. Isten életet adó Leikéhez kiáltunk: „Jöjj Teremtő Szentlélek!” amikor látjuk az erdők, folyók, tavak pusztulását, észleljük egyes állatfa­jok teljes eltűnését és tapasztaljuk a Földünk felelőtlen (vak) kizsák­mányolásából bekövetkezett leve­gőszennyeződést. A Lélek, mint egy édesanya, szere­tettel gondoskodik a teremtett vi­lágról, arra szólítja az emberiséget: érezzen felelősséget az egész föld megvédelmezéséért, hogy az eljö­vendő nemzedékek Isten áldását élvezhessék a természet gazdagsá­gában és szépségében. Isten gond­viselő Lelke ellen lázadunk, ami­kor természetes környezetünket, lakófoldünket tönkretesszük. Bűn- bánat árad kiáltásunkból: „Jöjj Teremtő Szentlélek!” Jöjj Szentlélek, a békesség Lelke! Ma pünkösdöt ünnepeljük, a Lé­lek eljövetelét, aki az egész terem­tett világra szeretettel visel gon­dot, mint a korai keresztyénség idején. A Jeruzsálemben összegyü­lekezett nép meglepődve hallgatta az apostolok különös módon hangzó szavait. Saját nyelvükön hallották az apostolok beszédét - függetlenül nemzetiségüktől - a keresztre feszített és feltámadott Úrról, a Békesség Fejedelméről. Péter apostol hirdette: „Ez az, amit Joel próféta mondott: „Ki­töltőm LeÚcemet minden testre”. A bábeli nyelvzavar most elsimult. A kommunikáció lehetővé vált. A Lélek lehetővé teszi a kölcsönös megértést, új közösséget teremt, amely el van kötelezve az egész emberiség megbékéltetésére. Ez a közösség arra hivatott, hogy mun­kálkodjék a népek és nemzetek bé­kességre jutásán. Bábel még ma is jellemző az em­beri kapcsolatokra, s nyomasztó valóság. Viszályok és egyenetlen­ségek, háborúk és háború rémhí­rei között élünk. De Isten elküldi Szentlelkét, hogy segítsen nekünk az emberi ellentétek legyőzésé­ben, hogy a békéért munkálkod­junk, szószólói legyünk a megbé­kélés valóra válásának. Kiáltunk ezért: „Jöjj Szentlélek, a Béke Lelke!” Jöjj, Szentlélek, Igazságnak Lelke! Ezékiel látomásában az Isten Lel­ke életté változtatta a halált a szá­raz csontok völgyében.” Lelkemet adom belétek, életre keltek, és lete­lepítelek benneteket a saját földe­teken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit meg­mondtam, - így szól az Úr.” (Ez 37,14.) Azok az erők, amelyek az élet ellen mesterkednek saját társadalma­inkban és a világon, gyakran ejte­nek kétségbe bennünket. Kísértés­be esünk, hogy beletörődjünk helyzetünkbe. De Isten élő Lelke lakozik bennünk, és proklamáljuk minden igazságtalanság végét, fel­ajánljuk alázatos szolgálatunkat a megújult élet érdekében. „Jöjj Szentlélek, Igazság és Élet Lelke. Ezen-a pünkösdi vasárnapon így imádkozunk: Jöjj, Isten Lelke. Csak a te jelenléted által menthető meg a teremtett világ,, amelyet gondviselőén szeretsz. Jelenléted által lehetséges az emberiség megbékélése a viszályok között és az igazság megvédése. Saját erőnkből keveset tehetünk. A Lélek ereje által minden lehetsé­ges. A Lélek ereje ruházzon fel bennün­ket, az egész egyházat, az emberi­séget bőséggel és szeretettel, kegye­lemmel és erővel. Az Egyházak Világtanácsának el­nökei: R. Nita Barrow, Cave Hill, Barbadosz Dr. Marga B&hrig, Binningen, Svájc Paulos Mar Gregorios metropolita, Delhi, India Dr. Johannes W. Hempel püspök, Drezda, NDK ÍV. Ignatios patriarcha, Damaszkusz, Szíria W. P. Khotso Makhuli érsek, Gaborone, Botswana Dr. Lois M. Wilson, Toronto, Kanada Túrmezei Erzsébet Csak egyet Uram! Ne gazdagságot! Árvizi hajós: Szebb szűkösen és evezni bűnök, szebb kegyelemből! nyomorok, könnyek Ne hosszú létet. zavaros szennyén Egyetlen perc is életet mentve, éveket érhet, elmerülőknek ha Te megáldod-. kereszt kegyelme Csak egyet, egyet! titkát jelentve. Csak égő szívet!. És ha közönynek Csak égi lángot! hidege ér is fagyos dermesztőn, Pünkösdi szívet. mégis lobogni, Úgy dobog az, mint mégis elégni pergő dobok ha mennyei lánggal: riadót vernek. életet nyerőn, Töri a zárat: életet vésztőn. ki a viharba, Pünkösdi szívet! úttalan útnak, Pünkösdi szívet! dühös tengernek! Felér az, Uram, Szíveket nyerni, garmada kinccsel, világot venni, évek sorával. minden bálványnak Csak egyet kérek: harcot üzenni, pirosán égő ■ tengeren túl és pünkösdi szívet! tengeren innen... Előre, mindig Négy szelek felől előre menni! törj elő, Lélek!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom