Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-05-03 / 18. szám

Evangélikus Elet 1987. május 3. n M jfts GYERMEKEKNEK ApCsel 20, 7-12 Minden jó, ha jó a vége r a i VASÁRNAP IGÉJE Talán már veletek is előfordult, hogy a gyer­mekbibliakörön elkalan­dozott a figyelmetek. Elő­ször talán csak elgondol­koztatok. Később már egészen más érzések, ké­pek foglalták le a figyel­meteket, mint amiről a bibliakörön szó volt. S ha a bibliakör vezetője hirte­len hozzátok fordult és megszólított benneteket, olyan meghökkenten te­kintettetek rá, mintha csak álomból ébredtetek volna. Mai történetünk „hőse” valóságosan elaludt egy prédikáció alatt. S milyen veszélyes helyen! Egy ab­lakban ült, egy nyitott ab­lak párkányán, s nem is akárhol, hanem három emelet magasságban! Pedig nem is lehetett olyan unalmas a prédiká­ció, hiszen Eutikhosz Pál apostol beszédét hallgat­ta, csak Pálnak nagyon sok mondanivalója volt, és ahhoz képest kevés ideje: korán reggel már tovább kellett mennie, ezért egész éjszaka foly­tatta tanítását, anélkül, hogy szünetet tartott vol­na. Nem csoda, hogy a fiatal Eutikhosz nem bírta ezt a szokatlan megterhe­lést. Az értelmével talán még tovább is figyelt vol­na, de alváshoz szokott szervezete nemet mon­dott. Először csak a sze­me ragadt le, majd egyre lejjebb ereszkedett a feje, végül mély álomba merült. Azt is mondhatnánk: ki­dőlt azok közül, akik Pál­ra figyeltek, de „kidőlt” egy sokkal veszélyesebb értelemben is, mégpedig az ablakon, úgy, hogy akik leszaladtak, hogy megnézzék, tni történt ve­le három emeletnyi zuha­nása után, holtnak hitték Eutikhoszt! A megdöbbenésben Pál apostol is megjelent, ráborult Eutikhoszra, át­ölelte, majd így szólt a többiekhez: „.Ne zsong­jatok, mert a lelke benne van.” Nincs ok a kétség- beesésre, még van benne élet! A fiú a hatalmas zu­hanás után életben ma­radt, s Pál apostol virra­datkor úgy utazhatott to­vább, . hogy nem kellett maga mögött gyászt, szo­morúságot hagynia. Minden jó, ha jó a vége - tartja a közmondás. Eutikhosz története, amely néhány mondatá­val a Bibliába is beleke­rült, szerencsétlenséggel indul, de jól végződik. Ez a történet zárja le a Gyermekek a Bibliában című sorozatot is. Ha a hosszú sorozatot figye­lemmel tudtátok követni, s nem dőltetek közben ki a fáradtságtól, mint a hosz- szú éjszakai tanítást hall­gató Eutikhosz, akkor próbáljátok meg újra fel­idézni azokat a gyermek­történeteket, amelyek itt sorra kerültek. Reméljük, hogy ezeknek a gyerme­keknek a megismerésével a bibliai történetek sok összefüggése feltárult előttetek. Ha kedvet kaptatok, ne hagyjátok abba a tanu­lást, mert a Biblia olyan könyv, amelyet egy élet során sem lehet kimeríte­ni. Csepregi András lPt 5, 1-5 A GYÜLEKEZET RENDJE - A KÖLCSÖNÖS SZOLGÁLAT Gyülekezeteink felépítésében és életében kétféle embertípus van. Az egyik a buzgók, a hangadók, a mindent jobban tudók csoportja, akik irányítani akarnak. A másik a visszahúzódó­ké, azoké, akik lehet ugyan, hogy megvan a véleményük, de ezt jobbik esetben megtartják maguknak, rosszabbik esetben hát mögött kritizálnak, s ezzel mérgezik a gyülekezet életét. Péter apostol most elsősorban azokhoz fordul, akikre Isten irányító szerepet bízott: a presbiterekhez. A szó azt jelenti, „vének”, idősebbek, de nem feltétlenül az életkor szerint, hanem hitbeli érettségük alapján. Az ő kisértésük az, hogy akaratukat rákényszerítsék a többiekre, hogy uralkodjanak a gyülekezet fölött. És ebből esetleg a saját számukra valamiféle előnyt kovácsoljanak, kivételezetteknek tekintsék magukat a gyülekezet és Isten előtt is. Pedig a presbiterség, a hitben érettség célja nem ez, hanem Isten népének hűséges szolgálata. Vajon ott él-e a hívő emberek szívében az a vágy, hogy rajtuk keresztül Isten országa épüljön? Vagy a saját ügyeikkel, előnyeikkel törődnek csupán? Legeltessétek az Jsten közietek lévő nyáját, figyelmeztet Péter apostol. A nyáj és a pásztor képe gyakran előfordul a Bibliában. Isten népének tulajdonképpeni pásztora maga Jé­zus Krisztus, s ezt nem szabadna soha elfelejtenünk. Úgy. ahogyan egyik szép énekünkben énekeljük: „a nyáj az 0 tulajdona, Csak kegyelméből élünk.” De éppen ez, hogy a hívő ember megtapasztalhatta a Jó Pásztor életét nem kímélő kegyelmet, ez kellene, hogy oda vigyen minket: Én sem akarok mást, mint Jézus oldalán bojtárnak lenni. Ezért is mondja magáról Péter apostol, hogy én is a ti presbitertársatok va­gyok, amit nektek írok, az rám is érvényes. Én sem akarom fölétek helyezni magam. Csak ezzel a szívvel lesz hiteles a szolgálatunk, a bizonyságtételünk. Könnyű dolog felülről ' kioktatni valakit, hatalmi szóval utasítani, de Isten népének presbiterei szívében a segítés, a szolgálat indulatának kell lennie. Ezt pedig a leghitelesebben úgy mutathatják meg, hogy példaképei lesznek a nyájnak. Akikre a gyülekezet úgy tekint, hogy Isten emberei, vajon el tudják ezt mondani tiszta lelkiis­merettel? Nemrég olvastam, hogy korunk egyik legnagyobb hiányossága az, hogy nincsenek példaképek az ifjúság előtt. Oda tudunk-e állni Isten elé ezzel a kéréssel: Uram, tisztíts* meg engem minden hamisságtól, képmutatástól, önző indula­toktól, hadd lássák rajtam a Te önzetlenségedet, szeretetedet. Csak ez a magatartás nyeri el majd a jutalmát, amikor megje­lenik a Főpásztor, Jézus. Van még egy figyelmeztetése az igének, amely most már az ifjabbaknak, sőt a gyülekezet'minden tagjának szól: az egy­más iránti engedelmesség és az alázat. Ez csak ott valósulhat meg, ahol a vezetők alázatosak tudnak lenni, és nem veszik körül magukat a tévedhetetlenség hamis dicsfényével. Ott van egészséges gyülekezeti élet, ahol mindenki szolgál mindenki­nek, az Istentől kapott kegyelmi ajándéka szerint. És ahol mindenki el tudja fogadni a másik szolgálatát is, az Isten előtti alázatban. Nem kritikára, hanem szolgálatra rendelt bennün­ket Isten! Balicza Iván IMÁDKOZZUNK Úr Jézus, bocsáss meg, mert sokszor kritizáltam másokat, uralkodni akartam felettük, csak a saját véleményemet láttam helyesnek és jónak. Kérlek Téged, aki alázatos voltál és szolgálni jöttél, engem is arra, hogy mások szükségét látva, tudjak szeretettel szolgálni, önként, örömmel, és alázatosan hordozva gyülekezetem és más emberek terhét Ámen FIATALOKNAK Beszélgessünk az alázatról IGÉK Öltözzétek fel mint az Istennek választottat szentek és szeretettek, a könyörületes szívet, jóságossá­got, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. (Kol 3,12) Semmit sem cselekedvén versen­gésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást kü­lönbnek tartván ti magatoknál. (Fii 2,3) Ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek, mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád. (IPt 5,5) Noha felséges az Űr, mégis meg­látja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri. (Zsolt 138,6) Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságbán lakozik? Aki magát megalázva te­kint szét mennyen és földön. (Zsolt 113,5-6) Hogyha megaláznak, felma- gasztaltatásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja. (Jób 22,29) Az alázatosoknál bölcsesség van. (Péld 11,2) Magasságban és szentségben la­kom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosak lelkét. (Ézs 57,15) Vegyétek fel magatokra az én igémet és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok. (Mt 11,29) Alázzátok meg magatokat az Úr előtt és felmagasztal titeket. (Jak 4,10) Minekelőtte megaláztattam, té- velyegtem, most pedig vigyázok a te szódra. (Zsolt 67) Jó nekem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam a te ren­deléseidet. (Zsolt 71) IDÉZETEK ÉAz alázatosság anyja a bölcsesség­nek. (Chrisostomus) Zsigmond császárt megkérdez­ték, mely embereket tart a legerő­sebbeknek? Mire azt válaszolta: Kik a jó szerencsében is alázato­saknak maradva, el nem bizakod­nak és a balsorsban el nem csüg­gednek. Helyezkedjünk szüntelenül a legalacsonyabbra és képesek le­szünk a legmagasabbra, mert a leg­magasabbnak legmélyebb az alap­ja. (Kempis Tamás) Amint egy oroszlánt nem tu­dunk elképzelni erő, egy rókát ra­vaszság, egy négert feketeség nél­kül, úgy az igaz keresztény embert sem alázatosság nélkül. (Seriver Christian) Az ész magában drágakő, mely akkor ragyog a legfényesebben, mikor alázatosságba van foglalva. (Aszalay József) Imádkozzunk Mennyei Atyánk! Az alázatos szí­vet Te szereted, az engedelmes lel­ket meg nem veted, ezzel a remény­séggel fordulunk hozzád és kérünk, légy segítségünk, könyörülvén raj­tunk. A krisztusi szeretet és alázat indítson el bennünket az elveszettek megkeresésére, óvj meg Urunk a hívő gőg elbizakodottságától és add, hogy boldog alázattal szolgál­juk embertársaink között a Te di­csőségedet. Ámen. Vértesi Jolán Jelentkezés az Országos Ifjúsági jj. Konferenciákra Egyházunk ebben az évben is megrendezi az Országos Ifjúsági Konferenciákat Gyenesdiáson. Már konfirmált fiatalok jelentkezését várjuk. Az idei konferenciák főtémája: „Uram, ébreszd egyházadat és kezdd rajtam!” A főelőadások a harmadik hitágazat kérdéseivel foglalkoznak. A konferenciák vasárnap este kezdődnek és szombaton délben feje­ződnek be. Az időpontok a következők: I. június 28.-július 4. II. július 5.-július 11. III. augusztus 2.-augusztu$ 8. IV. augusztus 9.-augusztus 15. V. augusztus 16.-augusztus 22. A jelentkezéseket a helyi Lelkészi Hivatalokon keresztül kérjük Szabó Lajos zuglói lelkész címére elküldeni 1987. május 4-ig levélben. Cím: 1147 Budapest, Lőcsei út 32. Bocskai István testamentomi rendelése Sietni kell. Ki-ki a dolgára: Apu a munkahelyére (mindegy, hogy mi ez a munkahely, a fontos az, hogy másodál­lás is kell hozzá), Anyu is a maga mun­kájába (történetesen ez mozgó: ő ugyanis idegenvezető), a nagylány gim­náziumba (érettségi, pályaválasztás), a kisfiú iskolába (helyette magánterület­té nyüvánított szekrényébe, ahonnét periszkópján látja a lakást és a környé­ket is). Mindig sietni kell, csak épp haza nem. Ritkán, s akkor is véletlenül találkozik a család, futó pillanatokra, reggelizéskor, vagy késő este, holtfá- radtan, az ágyig is alig-alig vánszorog­va. Ez nem csak általános életkép, oly gyakori, hogy leírni már szinte köz­hely; ez az alapja, kiindulása Rózsa Já­nos színes filmvígjátékának, a Csók, Anyu-nak. A címadó felirat egyébként ott ékeskedik a családi üzenőtáblán, amelyre naponta föliímak valamit egy­másnak, többször írják, mintsem ol­vassák (ez akár jelképesnek is mondha­tó: többet várnak a másiktól, mint amennyit maguk adnak másnak), még­is a filmbeli család életének színtere - tere? síkja - a konyhai falitábla, amely­re bármit rá lehet írni és le is lehel onnét törölni. Ellentétben az élettel, amely - fölté­ve, hogy ez a tábla másodpéldány, s a lelkiismeretben található - nem enged törölni semmit. Ha nemcsak szobafa­lon, konyhában, jégszekrényben van családi üzenőtábla, ha a család élete nemcsak falitáblán játszódik, hanem ha van valakinek lelküsmerete, s fel­adatai, emberi kötelességei oda íród­nak, oda jegyződnek föl, akkor ez az írás nem törölhető le, csak ha teljesítet­ték a feladatot; ha nem, az írás megma­rad és éget, gyógyulatlan seb lesz belő­Csók, Anyu Család a falitáblán le. Talán végzetes. Egy kicsit olyan, mint ama egykori méné, méné, tekéi, ú-parszin. Végzet híradója ezen a filmen is. Aki megnézi, eleinte mulat. Ez a féligkész luxusvilla, amelyben minden gomb­nyomásra működik (kivéve természete­sen magát az életet s ezen belül a csalá­di életet), a lótás-futás, sietség, kapko­dás, rohangálás, jövés és menés, a nagyritkán elhangzó szavak szétfutása a semmibe: megannyi mulatság forrása - is. Mert még mielőtt belefáradna a néző a nevetésbe, megkeseredik las­sacskán a szája íze s megérinti a végzet előszele. Aztán fölíija a nagylány a végzet-közlő mondatot: Nagyi meg­halt. Hetek óta nem látogatta meg senki, csak fölírták, ki a soros. És hazudtak. Amíg él az ember, hazudhat is: a halál hazudhatatlan. S ha még tovább is tart ez a családi fogócska, amelyben - a filmen - Nagyi volt a hunyó, akkor ama végzet sem áll meg. Ha a nagylány újra meg újra csalódik, és senki nincsen, aki melléálljon, meghallgassa, taná­csolja, vigasztalja, az igaz élet lehetősé­gét legalább a szeme elé tálja, akkor ő is az egyetlen utat választja, amely csakugyan igazmondó, s hazugság nem fér hozzá. Ez a második tragédia mégsem vég­zetes. A feszültséget föloldja a film, még ha a gyógyszerbe, amelyet receptre ír, keserű íz vegyül is. A gyógyszer: havonta egyszer családi nap. De - van-e még mit mondani egymásnak? Ha a megértés és az egymás iránti fele­lősség már előbb is hiányzott, akkor a falitábla nem ok, csak jele a valóság­nak, annak, hogy a napi beosztáson, a feladatok közlésén, a hazatérés várha­tó (de soha be nem tartott) idejének ígéretén kivül a Csók, Anyu már nem több formaságnál. A változás csak annyi, hogy az első „családi nap” után, amikor újra sietni kell, ki-ki a dolgára - már legalább csöppnyi lelkifurdalás­sal teszi mindenki. A szereplők közül valójában egyva­laki éli át katartikusan, benső tisztuló­félben, lelkiismeret-ébredőben ezt a ko­mikus tragédiát, Anyu, vagyis Udvaros Dorottya. El-eltűnődő tekintete már korábban is jelzi, hogy ő nyugtalan; nemcsak a rohanás miatt, hanem az igazi érzésvilág hiánya miatt is. A csa­lád már érzékelhető, hamarosan észre­vehető széthullása miatt. S amikor egy éjszakai órán minden összeomlik körü­lötte, ő maga is összeomlik. Szépen és hitelesen. Akkor már nem siet, nem is tud sietni, ámbár amikor minden rossz hir ráomlik, sietne mégis, rohanna - de ereje már csak összeroskadni van. Pedig valóban sietni kell. Nem hajta­ni, hajszolódni, erőn felül s lelkiisme­retre nem ügyelve, célt mondva de célt nem látva, soha el sem érve rohanni; nem, nem így kell sietni. Sietni úgy kell, hogy időben megtegyük, ami a dol­gunk, addig figyeljünk egymásra, amig figyelhetünk. Addig kell meglátogatni Nagyit, amíg él. Zay László A Magvető kiadásában jelent meg ez a rövidke, mégis nagyszerű irat. Ragyogó és útmutató villámfény volt a magyar történelem egén BOCSKAI ISTVÁN bihari birto­kos, majd váradi kapitány, a hajdúk jótevője. Amikor a császári táborno­kok rémuralma ellen tiltakozott, a prágai udvarba csalták, s majdnem két évi száműzetés után engedték ha­za. Csalódottan húzódott vissza bir­tokaira, míg fel nem bőszítették újra a Habsburgok mesterkedései, soro­zatos törvénytelenségek, s minde- nekfölött a protestánsokkal szembe­ni önkényeskedések. 1604 őszén haj­dúi szétverték a császári csapatokat, s amikor Bocskaihoz csatlakozott a köznemesek hazafias része, Erdély­ben, s szerencsi országgyűlésen Ma­gyarország fejedelmévé választot­ták. A török még királyi koronát is küldött neki. A Habsburgok béke­tárgyalásra kényszerültek, s ennek eredménye lett az 1606. június 23-án megkötött „Bécsi-béke”. Rudolf császár kecsegtető ígéreteket tett: megerősíti az ország alkotmányát, a protestánsok szabad vallásgyakorla­tát, nádort fog választatni, és tisztsé­gekre csak magyarokat nevez ki. A diadalmas Bocskai, aki nem a koronáért, hanem népe szabadságá­ért fogott fegyvert, azonban már ez év tavaszán betegségét panaszolta, mely egyre jobban elhatalmasodott rajta. Kortársai azt gyanították, hogy ez aljas mérgezés következmé­nye („Kátai uram megétette”). Az egyre gyengülő fejedelem belátva ál­lapotát dec. 17-én rend^tezést tett prédikátora, Alvinczi Peter, kincs­tartója, örvendi Pál és személyi tit­kára, Péchi Simon előtt. Alig két hétre rá be is fejezte földi pályafutá­sát. Végakarata szerint Gyulafehér- várott temették el. A Bocskai-testamentom több, mint egy halálra készülő ember vég­ső kívánsága! Nagyszerű volna ilyen mintának is. Hiszen igen komoly, mélyen hivő vallástétellel kezdi vég­akaratát a fejedelem. Megvallva bű­nösségét bizonyságot tesz a bűnbo­csánatban való hitéről, az örök élet­ről és a feltámadásról vallott meg­győződéséről. Amint visszatekint életére s az eseményekre, Isten meg­segítő kegyelmét magasztalja, s azoktól, akiket bármilyen módon megbántott, bocsánatot kér. Öröksége-hagyatéka felosztásá­nál mindenkire gondol, még nagy ellenfeleire is, hogy a császárnak, a szultánnak is legyen miről emléke­zetbe idézni a hős Bocskait. Ám e testamentom túlnő a meg­szokott végrendeleti kereten. Előre­mutató politikai irattá nőtt Bocskai hazaszeretete, államférfiúi bölcsessé­ge nyomán. Prófétai hatással hagyja meg, hogy Erdély miként szolgálhat­ja a magyarság ügyét. Szerinte úgy, ha a Habsburgok ellenében önálló- független léthez ragaszkodik, Ma­gyarországhoz pedig unióval kötő­dik, amennyiben Budán magyar a király. így úja meg szívbéli tanácsát: „Szeretettel intvén mind az erdélyie­ket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más feje­delemség alatt lesznek is, el ne sza­kadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak”. Indokolja is: „...az egyezséggel kicsinyek naggyá növe­kedtek, de ... az egynéhány eszten­dőkben micsoda romlást hozott, hogy a magyar egymást rontotta, vágta.” Amint a bécsi béke artikulusai- hoz, úgy kellett vissza-visszatérni ké­sőbbi korokban a Bocskai testamen­tom irányt mutató gondolataihoz, mint alapelvhez. Az egész magyar­ság megsínylette, amikor e testamen­tom feledésbe merült, s amitől Bocs­kai óvott, attól utódai nem óvakod­tak. Az előszót így zárja Szigethy Gábor: „Aki becsületes magyar volt, aki Erdély szabadságáért élt, halt, lelke mélyén őrizte Bocskai István testámentomi rendelését.” Bencze Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom