Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-26 / 17. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 52. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 1987. ÁPRILIS 26. HÚSVÉT UTÁNI 1. VASÁRNAP ( N És végül hűnek lenni Jézushoz és az 0 Leikéhez. Mert Jézus Lelke által foghatjuk fel, hogy mi az igazi élet, ebből tudjuk azt is, hogy mit követel tőlünk az élet. Tanítványai vagyunk - nem mentesek ugyan az emberi gyarlóságtól -, de akiknek mégis őt kell szol­gálniuk, hiszen ő köztünk él, lelkileg gondoz, szen­vedést vállal a mi időnkben is, és keresi az embere­ket, akiknek megmutatja, hogy mit cselekedjenek az ő akarata szerint, akik engedelmeskednek Neki kis és nagy ügyekben egyaránt. ALBERT SCHWEITZER V ____________•' '• -____________ J Ko nfirmandusok, ugye,- nem b Mert ez nagyon fájna. Hiszen hónapok alatt olyan jól összeba­rátkoztunk. Elárulom, mi lelké­szek nem mindig találunk kedves, figyelő, jó csoportra. (Lehet, hogy mi is hibásak vagyunk.) De ti nyi­tott szívű, kedves, gondolkodó emberek voltatok. Kérdeztetek, csodálkoztatok, vitatkoztatok - szóval nagyon jó beszélgető part­nerekre találtam bennetek, s ez nincs így minden évben. Ugye, nem búcsúztok? Ugye, nem kell majd úgy néznem rátolt, mikor az oltár előtt álltok, hogy többet nem találkozunk? Hiszen jó barátok lettünk. Emlékeztek, mikor az irdatlan nagy világmin­denségről beszélgettünk, valame- lyitek számítgatni kezdte, hány kilométer is a millió fényév? S mi­kor a többdimenzió megértése érdekében. a „lap-emberek"-ról beszéltünk, hogy a mi négy di­menziónkból beláthatnánk a szekrényükbe... Néha felforróso­dott a levegő, mikor a láthatatlan világ jelzéseiről volt szó. Máskor meg kicsit elpirult egyik-másik lány, mikor az udvarlásról, a sze­relem ajándékáról bészélgettünk, hiszen ti már egy kicsit felnőttek vagytok, és sok mindent át kell előre gondolnotok. Ugye, nem búcsúzunk? Szinte alig hiányoztatok az alkalmakról, még a nagy télben sem, pedig öten a hegyről jöttetek le csú­szós, jeges utakon. De jó volt lapozni a Bibliát és meg-megállni egy-egy érdekes problémánál! Például, hogy Keresztelő Jánosnál maradjunk-e, aki a „fejszés Is­tenit prédikálta, vagy tovább kell lépnünk tőle Jézushoz, mint az első két tanítvány tette János 1. szerint. Igen, az az Isten-arc a hiteles, amit Jézus mutat nekünk. Ugye, nem felejtitek el, hogy ami­kor megpróbáltatásba kerül éle­tetek, akkor sem a haragvó, bün­tető Istenre kell gondolnotok? Igen, a Bibliai Nem olyan, mint egy regény, melyet egyszer vagy kétszer elolvasunk, aztán poro­sodhat valamelyik polcon. Rádió a Biblia, mely aktuálisan, aznapra közöl velem valami fontosat. Hadd mondjam meg még az első úrvacsoravételetek előtt, hogy nem állt szándékomban kü­lönbséget tenni köztetek. Hát persze, nem vagytok egyformák. Volt, aki mindenhez hozzászólt, volt, aki hallgatag volt. Mindezen nem múlik semmi. Mikor a nagy emberszeretó Albert Schweitzer konfirmandus volt, lelkésze azzal számolt be róla apjának, hogy nem sokat néz ki belőle. És mi­csoda csodálatos ember lett eb­ből a konfirmandusból! Már készültök az ünnepélyre. Édesanyátok eldöntötte már, mi­lyen ruhában legyetek. Jóked- vűek legyetek, de komolyak is. Én is készülök az igehirdetésre, sze­retném, ha figyelnétek. És arra a külön igére, amit kézrátétellel kaptok. Sokan idős korukban is emlékéinek erre az útravalóra. És az úrvacsora! Titkos módon árad­nak életünkbe az isteni erők. Ne vonjátok ki magatokat soha ezeknek az erőknek az áradásá­ból. Mielőtt indultok hazulról, csókoljátok meg szüléiteket. Mennyi jóság, könny, imádság kí­sért benneteket mind idáigl Megbeszéltük, mikor találko­zunk majd hetenként. Nagyon várom jöttötöket! Tudjátok, sok­szor olyan emberek is ülnek az orvosok, pszichológusok váró­szobájában, akiknek lelki problé­májuk van, s jó lenne, ha az ige­hallgatás mellett velünk, lelké­szekkel beszélgetnének. Nos, amikor nehéz lesz a szíved, baj­ban leszel, amikor úgy érzed, nem szeret senki -, szeretettel várlak! Ugye, tudod, a parókia kapuja mindig nyitva áll? Ugye, nem búcsúzunk? Tu­dom, hogy itt a földön vagy oda­át találkozunk. Az isteni mag nö­vekedni kezd, s talán 20-30 év múlva a nevemet is elfelejtitek, de ez nem baj! Az Ó neve marad­jon számotokra minden időben drága! Görög Tibor A léleknek is megvan a maga álomkórja, és ez a legnagyobb veszély, hogy az ember nem érzi meg támadását. Ezért kell vigyáznotok magatokra, és ha a legcsekélyebb közönyösséget észlelitek magatokon, ha a komolyság, a vágyakozás, a lelkesedni tudás kezd bennetek elapadni, akkor riadjatok meg önmagátoktól, és legyetek tisztában azzal, hogy ez azért van, mert lelketek kárt vallott... Ti azonban keressétek a magunkba szállás óráit, otthon, vagy itt ezek között a csendes falak között, amikor felcsendül a vasárnapi harangszó, hogy lelketek úgy tudjon hozzátok szólni, hogy hangját a hétköznapok zsivaja ne harsogja túl. ALBERT SCHWEITZER Néhány szó az újonnan konfirmáltakhoz (1904) Megindult az egyházi „forgalom99 Konfirmáció a csömöri gyülekezetben (archív felvétel) Végre kitavaszodott. A gyülekezetek mozgásában is érződik a táguló szem­lélet, az egymás keresése. A finn-ma­gyar testvérgyülekezetek is észrevehe­tően mozgolódnak, összképet már szinte adni sem tudunk, hiszen 32 test- vérgyülekezet-pár keresi az utat egy­más felé. < Más, főleg német gyülekezetekkel is kezdenek épülni a hasonló kapcsola­tok, a legtöbb mégis ma még a finn- magyar párkeresés. Ez a finneknél is megtalálható, s ott talán még megle­pőbb, mint nálunk. A „Kirkko ja kau- punki” (egyház és város) című egyházi hetilap nemrégen meleg hangú cikket közölt arról, hogyan készülnek fogadni Helsinkj-Alppilában a csepeli testvér- gyülekezet népes csoportját nyár ele­jén. A kétoldalas, budapesti képpel kö­zölt cikkből megtudjuk, hogy minden negyedik finn gyülekezetnek van test­vérpárja, nemcsak nálunk, de mindkét Németországban, az északi országok­ban, Kelet-Európábán másutt is, sőt Kanadában és Ausztráliában is. Most építenek hasonló kapcsolatokat Ang­liával is. Nagy hát a mozgás náluk is. Annál kedvesebb, hogy a magyar kap­csolatoknak külön rangja van. Az alp- pilai gyülekezet lelkésze, Pentti Toiva- nen mellett e gyülekezet területén szol­gál Heikki Ahonen barátunk is, aki 1973-74-ben tanult nálunk, s tanítja a magyar nyelvet. Mezősi Györgyék pa­rókiáján lelkesen folyik a készülődés. Míg az ő kapcsolatuk egészen új, az óbudaiaké viszont egészen az elejéről való. A Helsinki-Roihuvuori gyüleke­zetből most készülnek Óbudára jönni, pünkösdkor. Nem is először. Már többször látogatták egymást kölcsönö­sen. Lelkészük, aki már nyugdíjban van, szintén magyarbarát, Väinö Kar- humäki, a háború előtti utolsó stipendi- áns volt nálunk, szintén jól beszél ma­gyarul. Az óbudaiak ugyancsak min­dent megtettek a finn csoport egyhetes fogadására, gazdag programot készítve elő a részükre. Testvérgyülekezeti kapcsolatokon kívül is egyre bővül az egyházi érintke­zés a két egyház között. Nemrégiben járt hazánkban a Kotimaa finn egyházi lap népes csoportja. Ez a lap hivatalos teijesztőinek bő táborából negyvenet jutalmazott azzal, hogy befizetett nekik egy magyarországi utat. Találkoztak több régi barátjukkal, pl. Baranyai Ta­mással, megtekintették a budavári evangélikus templomot, s a búcsúva­csora után hosszasan elbeszélgettem velük egyházunk helyzetéről, gondjai­ról és örömeiről. Voltak az idén már más gyülekezeti csoportok, és lesznek is. Most csak ennyit emeltem ki. Végül örömmel te­szünk említést arról is, amire annak idején még úgy is visszatérünk, hogy a nyár elején megtisztelő finn vendéget várunk hivatalos látogatóként: John Vikström érseket; aki először 1975-ben, még porvooi püspökként járt nálunk. 1984-ben tagja volt a Lutheránus Vi­lágszövetség emlékezetes budapesti MEGHÍVÓ A NEMESKÉRI EVANGÉLIKUS MŰEMLÉK TEMPLOMBAN 1987. május 17-én vasárnap NEMESKÉRI NAP lesz. Istentisztelet de. 11 órakor Ünnepi szolgálatot végez és úrvacsorát oszt: dr. Nagy Gyula püspök Igét hirdet (tolmácsolással): dr. Gustav Reingrabner szuperintendens, (Eisenstadt-Ausztria) Az istentisztelet keretében a Deutsch-Jahrndorf-i Evangélikus Énekkar (Ausztria) énekel. Vezényel: F. Hütter Templomi ünnepély: du. 3 órakor 7. Erós vár a ml Istenünk (254.1-2v.) 2. Megnyitó: Bárány Qyula esperes 3. Köszöntés: dr. Gustav Reingrab­ner szuperintendens 4. Énekel a Deutsch-Jahrndorf-I Evangélikus Énekkar. Vezényel: F. Hütter 5. „Mai utazás a Slnai-félszigeten" - elóadást tart. dr. Kneffel Pál ny. fOorvos, szombathelyi m. felügye­lő 6. Énekel a kOszegi Zeneiskola ka­meraegyüttese. Vezényel: Maitz József karnagy 7. Zárószót mond és imádkozik: dr. Nagy Gyula püspök 8. Himnusz (Május 10-ig ebédelójegyzést elfo­gadnak a következő elmen: Evangélikus Lelkészi Hivatal, 9737. Bük, Jókai u. 4. T: 167) Helsinki templombelső nagygyűlésének, s akkor a békéscsabai nagytemplomban prédikált s elhelyezte az erzsébethelyi (jaminai) gyülekezeti ház alapkövét. ^ ÉLŐ VÍZ Az istenfélő ember minden bajból kikerül - ■ Hí ■ I I ’>7 Préd 7,18 HHHi Krisztust követve a hangszer mellett... Igazán ránk fér ez a biztató szó, hi­szen bajok léteznek szép számmal. Na­gyon is könnyű hosszú listát bő válasz­tékkal összeállítani, s talán még akkor sen) sorolunk fel mindent a bajok ten­geréből, amik bekerítenek bennünket és még létünket is képesek fenyegetni. Életünk sokféle krízise, anyagi gondok, lelki egyensúly elvesztése, váratlan be- tegség, gyász, magány - megannyi baj. Ezért is fogalmaznak így a legújabb lelkigondozói szakkönyvek: a lelkigon­dozás tárgya a bajbajutott ember. Baj­ban: mintha zsákutcában lennénk, bör­tönfalak vennének körül, mintha még a nap is lement volna és sötétségbe borulna életünk. Mi pedig kiborulunk a terhek alatt. Pálját vesztette el valaki, azért került bajba és hirtelen értelmetlennek tűnt fel számára az egész élet. Elhagyták a má­sikat és kifosztottan áll egy szál magá­ban, ezért került bajba. Orvosi diagnó­zis, visszafogottan ugyan, de pesszimis­ta, nem sok jót jósol és ez nehezedik rá. Országhatáron kívül maradt valaki lá­nya, unokája, hirtelen hideggé lett kö­rülötte a világ. Fiát temette és ezért vigasztalan. Egyik is, másik is átéli a kísértést, hogy valamilyen emberre ve­szélyes módon segítsen magán: ital, gyógyszer, kötél, búskomorság, ember­kerülés. Bajban levő ember, mi lesz a sorsod? Még a legbölcsebb életvezetés eseté­ben is sokféle bajba kerülhetünk bele. Pedig nem állíthatjuk magunkról, hogy életünk vezérfonala és szent mottója mindig Isten akarata lenne. Prédikátor könyvének szerzője is meglepődve álla­pítja meg: „van olyan igaz ember, aki elvész, pedig igaz.” Vagyis olyan, aki bajba kerül, pedig igaz. Közben hány istentelennek jól megy a sora sokáig, pedig gonosz. Mik ezek a bajok? Szakadékok, amik­ből nem lehet kimászni? Csapdák, ami­ket többé nem lehet szétfeszíteni? Vég és végleges mínuszok? Merre nézzen az, aki ilyenbe került bele? Csak maga elé sötéten és csüggedten? Hol találunk re­ménységet? Ki mond biztatót? S itt szólal meg a Prédikátor megta­pasztalt bölcsessége: az istenfélő ember minden bajból kikerül. Miért ne juthat­na eszünkbe Pál apostol egyik mondá­sa: „azoknak, akik Istent szeretik, min­den a javukra van” (Rm 8,23). Tehát még a baj is javunkra van. A Prédiká­tor csak azt kéri, hogy legyünk istenfé­lők! Vajon mit jelent ez? Szorongást, rettegést, lúdbőröző félelmet, mint egy­kor Luther remegett kolostori cellájá­ban? Aligha. Jézus is hangsúlyozta: „ne félj”! Az egyik szép és utánozhatatlan példázatában egy kedves mennyei Atyáról beszélt, aki tékozló fiát haza- váija, elébe szalad, az otthon mara­dottnak meg szeretettel utána megy. Ilyen Atyánk van! Az istenfélelem nem a rettegést jelenti, csupán - és ez na­gyon fontos! - az áhítatos, szent, ko­moly, őszinte, megrendült, bennsősé- ges tiszteletet és szeretetet! Az istenfélő ember minden bajból kikerül. Mert van benne annyi alázat, tisztelet, komolyság, hogy térdet hajt a fenséges Isten előtt, elismeri őt maga fölött Úrnak és mindazt, ami vele tör­ténik, összefüggésben látja a Gondvi­selő Isten pedagógiájával. Az istenfélő emberrel nem véletlenül történnek a dolgok. Ebből pedig az következik, hogy értelmet kap az életünk, egy ma­gasabb rendű összefüggésbe tudjuk be­tagolni annak minden terhét. A bajok egyikeként tartjuk számon a megöregedést. Hová is lehet abból kikerülni? A temetőbe - szalad ki a szánkon. Sík Sándor a „Legnagyobb művészet” című versében mindezt így tudja feloldani: mire van szükségünk minden baj közepette? Ahhoz, hogy túlélők és győztesek lehessünk? Békes­ségre! „De ezt a békét honnan vesszük? Onnan, hogy azt erősen hisszük, hogy a teher, amit vinni kell, az égi honra készít el.” Kis és nagy bajainkból győztesen ke­rülhetünk ki, mert VALAKI nem a vesztünket akarja, hanem azt, hogy ré­szesei legyünk már itt is, de igazán majd NÁLA a golgotái kereszt nem látványos, nem gyönyörködtető, de mindörökké éltető győzelmének. Az Ótestámentumban így mutatko­zott be: Vagyok, aki Vagyok! Az Újtestámentumban pedig így: mennyei Atyád Vagyok - Jézus Krisz­tus által. íme az út a bajokból kifelé - az élet felé. Ribár János Mint arról lapunkban már hirt ad­tunk, átépül Kántorképző Intézetünk otthona, a Fóti Mandák-villa. A régi „fótiak” örömmel látták az építkezés jeleit és szívesen kerülgették az udva­ron a sóderrakásokat. Az épületben is minden arról árulkodik, hogy készül a megújuló intézet. A nagy* átalakítás, tatarozás alatt azonban zavartalanul folyt egész télen a munka. November­től márciusig hétvégéről hétvégére megtelt a ház tanulni vágyókkal. Kis gyermekekkel és méglett emberekkel, diákokkal és munkából fáradtan érke­zőkkel. Hiszen a téli tanfolyamon 45-en készültek a kántori szolgálatra. Az egyházzene lelkes munkásai fárad­ságot oem kímélve öntötték a hallga­tókba a hittan, az összhangzattan, a zenetörténet, a liturgika, és a hangsze­res játék ismereteit. Köszönet hűséges munkájukért! A záróvizsga hangulata a megszo­kott jó testvéri légkörre utalt. A „vizs­ga-drukkot” túlszárnyalta a , jó együtt lenni” érzése. A vizsgabizottságnak sok öröme volt abban, amit hallott. A vizs­gázók közt volt, aki még csak most tart a zene nagy útjának első lépéseinél, s voltak olyanok - öten is! - akik ennek az útnak egy szakaszán célba értek: kántori oklevelet kaptak, ők már vég­zett kántorokként szolgálhatnak re­mélhetőleg gyülekezetük és lelkészük támogatásával. Támogatni kell őket szolgálatukban, segíteni továbbképzé­sükben. Teret kell adni nekik, hogy az istentisztelet keretében színvonalas or­gonamuzsikával szolgálhassanak örö­münkre és Isten dicsőségére. A Kántorképző Tanfolyam vizsgá­ján mindig Isten szava az utolsó szó. így figyeltük ez alkalommal is Kevehá- zi László esperes igehirdetését, aki Krisztus követéséről szólt, arra hívott és biztatott. Az oklevelet nyertek kedves aján­dékban is részesültek: Sulyok Imre - aki a vizsgabizottság tagja volt - átadta mind az ötüknek a gondozásában meg­jelent Bach-korálkönyvet. A viszontlátás reményében búcsúz­tunk el egymástól, mert a munka - az egyházzene tanítása - folytatódik. Hisz jönnek a nyári, majd újra a téli tanfo­lyamok. Reménység szerint mielőbb a teljesen megújult épületben. IHK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom