Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-03-29 / 13. szám

Evangélikus Elet 1987. március 29. „Az evangélikus gimnázium hosszútávon csak a hazában élő hittestvéreink többszörös ' áldozatvállalásával képzelhető el" Interjú Szemerei Zoltánnal, az országos egyház pénztárának osztályvezetőjével „Híveink ­Külmissziós lelkészünk, aki a kallódó lelkek pásztorául szegődött- gyülekezeti kötelezettségükön felül - jelentős áldozatot hoznak” Mely egyházi intézményeink pénzügyeit intézi az Országos Egy­házi Pénztár? Országos Pénztárunk kezeli az Országos Egyház, a Déli és az Észa­ki Egyházkerület pénztárát, de hoz­zánk tartozik a Teológiai Akadé­mia és a Nyugdíjosztály pénztára is. Kisebb feladatot jelent a Diakó- niai Osztály, a Pesti Egyházmegye és a Melioráció pénztárának keze­lése. Mindegyik intézménynek sa­ját költségvetése van, amelynek el­számolásáról minden évben zár­számadás készül. Milyennek ítéli meg a gyülekeze­tek áldozatkészségét? A körülményekhez képest jónak. Nagyon sok gyülekezetben folyik szinte egymásba érő templom-, pa-. róchia- és gyülekezeti ház tatarozás és emellett meg kell teremteni a folyamatos igehirdetés személyi és dologi feltételeit. Híveink jelentős áldozatokat hoztak, hogy gyüleke­zeti kötelezettségükön felül támo­gassák a Luther szobor felállítását, az LVSZ Nagygyűlés sikerét, az afrikai éhezők megsegítését, a föld­rengéskárosultakat, hogy csak az utóbbi évek jelentős terheit említ­sem. A soproni templom megsegí­tésére jelenleg folyó adakozásban is adódnak megható pillanatok. A kedvező fizetési morált mutatja, hogy az utóbbi években alig-alig volt járulékkal hátralékban lévő gyülekezet. Ön szerint mi a mértéke ma az egyházfenntartásnak? Évekkel ezelőtt hangzott el, hogy ha valaki egyháztagnak vallja ma­gát és aktív kereső, akkor évente 200,- Ft áldozatot kellene hoznia egyházáért. Úgy érzem, azóta a kö­rülmények jelentősen változtak. Aktív kereső egyháztagtól talán ma mát az évi 500,- Ft is elvárható. Természetesen, miután a nyugdíja­sok ilyen arányú emelésre nem ké-. pesek, a jobb körülmények között,-1 élőknek az előbbinél nagyobb áldo­zatára szükségük van a gyülekeze­teknek. Hogyan ítéli meg Osztályvezető Úr gyülekezeteink anyagi helyzetét, miként járulnak hozzá a gyülekeze­tek a közös célok megvalósításához? Mint gyülekezetben élő ember úgy látom, hogy gyülekezeti tag­jaink dicséretes áldozattal is csak nagyon nehezen tudják reálérték­ben a gyülekezeti bevételeket szin­ten tartani. Ez a helyzet országos méretekben is jelentkezik. Szép emelkedésről lehet ' beszélni a szupplikáció vonalán, a kötelező offertóriumoknál, több esetben azonban stagnálnak, vagy csök­kennek bevételeink. Minden gyüle­kezet lélekszáma arányában köz­Az egyházkerületek kiadásai, a soproni templom megmentése, a Teológiai Akadémia fenntartása, annak tervezett építkezése, templomaink folyamatos renoválása, újak építése. Felsorolni is nehéz mindazokat a feladatokat, amelyek a közeljövőben megoldásra várnak. Szemerei Zoltán (43 éves) föpénztárost, az Országos Egyház osztályvezetőjét kérdeztük mindezekről a kérdésekről. egyházi, úgynevezett országos járu­lékot fizet. Ennek évi összege kere­kítve mintegy hárommillió forintot tesz ki. Mely intézményeink használják fel ezt az- összeget és valójában mire elég ez a pénz? Ennek a járuléknak hozzávető­leg fele a fenntartói nyugdíjjárulék, amely a lelkészek által fizetett sze­mélyi nyugdíjjárulékkal együtt kö­rülbelül a kifizetett nyugellátások harmadát fedezi. A nyugdijak na­gyobb részét a Társadalombiztosí­tási Igazgatóságon keresztül folyó­sított állami támogatás fedezi. Mire használják fel a közegyházi járulék másik felét? Kicsit kerekítve azt mondhatom, hogyha fennmaradó közei másfél­millió forint egyenlő arányban osz­lik meg a két egyházkerület, az or­szágos egyház, valamint a Közpon­ti Alap között. Az egyházkerületek egyenként 1 000 000,- Ft-os költségvetéssel dolgoznak, ennek bevételi részét tehát 25 százalékban fedezik a gyü­lekezetek. Az Országos Egyház költségvetése majdnem eléri a 4 milliós keretet, az ehhez való gyüle­kezeti hozzájárulás alig több, mint 10 százalék. Mennyi a központi alapi járulék és mi a Központi Alap szolgálata? A Központi Alap céljaira évente 450 000,- Ft áll rendelkezésünkre. A Központi Alap elsősorban azo­kat a gyülekezeteket támogatja, ahol helyi forrásból nem biztosít­ható az átlagos lelkészi javadalom sem. Az elosztással foglalkozó bi­zottság javaslata alapján ez évben 30 lelkész kap 300,- és 2000,- Ft közötti havi támogatást. Szomorú tény, hogy a Központi Alapi Bi­zottság fedezet hiányában nem tu­dott havi rendszeres juttatást bizto­sítani olyan többgyermekes, vagy fogyatékos gyermeket nevelő lel­készcsaládoknak, amelyek bizony nehéz körülmények között élnek. Nem tudunk mást tenni, mint kérni a gyülekezeteket, hogy ahol tud­nak, helyileg segítsenek. Központi­lag esetenkénti rendkívüli segéllyel próbálunk segíteni. Az előbbiekből kiderül, hogy a közegyházi járulékok az országos egyházi és egyházkerületi költség- vetési keretek kisebb hányadát ad­ják. Honnan tudják előteremteni a további fedezetet? Az egyházkerületeknél a bevétel 60%-át, az Országos Egyháznál 25%-át, a Teológiai Akadémiánál 10%-át a személyi és dologi állam­segély fedezi. Az államsegély össze­ge, amit egyházunk évente kap: 4 873 000,- Ft. Meg kell mondani, hogy az állammal kötött Egyez­mény értelmében ez az államsegély már régen megszűnt volna. Hálá­san kell itt is megköszönnünk, hogy kérésünkre ezt a jelentős támoga- ‘ tást továbbra is kapjuk, kiesése ne­héz helyzetbe hozna bennünket. Híveink többször találkoznak a hirdetésekben a kötelező offertóriu- mokkal. Hány ilyen offertórium van és milyen feladatok megoldását se­gítik elő egyházunkban? A tetszés szerinti időpontban megtartható Gustav Adolf Segély­szolgálati offertóriumon kívül hét kötelező offertórium megtartását rendelik el az egyházkerületi pres­bitériumok. Az elmúlt évben országosan több, mint egymillió forint, átlago­san egy-egy offertóriumra 156 000,- Ft volt a bevétel a kötele ző offertóriumokból. Több temp­lom tatarozásához sikerült segítsé­get nyújtani, szórványgyülekezete­ket tudtunk segíteni, konfirmandu sokat tudtunk Bibliához juttatni, nyugdíjasokat segélyezni, diakó- niai intézményeket támogatni, üdülőinket rendben tartani. Milyen nagyobb anyagi áldozatot kívánó feladatok állnak egyházunk előtt? Híveink ezekben a hónapokban jelentős áldozatot hoznak a soproni templom megmentésére. A beérke­zett adományok 1987. február vé' géig elérték a 400 000,- Ft-ot. Ha­laszthatatlanul meg kell indítani az új Teológiai Akadémia építését, hi­szen elsőrendű célunk és feladatunk a lelkészutánpótlás folyamatos biz tosítása. Az építkezéshez is kémünk kell gyülekezeteink, hittestvéreink áldozatát, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a fenntartási költsé­gek is jelentősen emelkedni fognak. Sokszor úgy tűnik nekem, hogy a Budai Szeretetotthon épületeinek korszerűsítésével sohasem vég zünk. Milliós nagyságrendű mun­kák folynak a fóti Kántorképző Intézetben. Anyagiak hiányában nem tudunk hozzáfogni hegyvidéki üdülőnk, a bagolyirtási üdülő fel­építéséhez és a balatonszárszói alapvető korszerűsítéséhez. Emlí­teni sem merem az Üllői úti Szék­ház Szentkirályi utcai épületének és a Puskin utca 12. alatti épületnek siralmas műszaki állapotát. És ezek mind csak dologi jellegű problé­mák. Nem feledkezhetünk meg ar­ról, hogy jobban meg kellene be­csülnünk a szórványlelkészek rend­kívül nehéz szolgálatát. Es az evangélikus gimnázium? Bár véleményem szerint a gimná­zium létrehozása elsősorban anya­gi ügy, mégsem akartam most ezt említeni. Ezt az ügyet az előbb el­mondottakkal összefüggésben kell látni. Nem akarok a gimnázium létrehozásának megvizsgálására alakult bizottság javaslata elé vág- * ni, az azonban előttem már világos, hogy egy gimnázium fenntartása - ha létrehozását és beindítását bár­mely lehetőség folytán megoldott­nak is tekinthetnénk - hosszú távon csak e hazában élő hittestvéreink többszörös áldozatvállalásával képzelhető el. Magyar evangélikus egyházunk mindmáig egyetlen lelkésze, aki egy életet szánt a külmisszió szol­gálatára, Kunos Jenő. Az elmúlt évben töltötte be lelkészi szolgála­tának 50. évét. Erről az amerikai Finn Szinódus (az amerikai finnek egyházi szervezete) idei évkönyve emlékezett meg. Kunos Jenő rendkívül kalandos életútja Győrből indult. Onnan ke­rült a soproni teológiára. Kapi Bé­la püspök szentelte lelkésszé Győ­rött 1936-ban. Ha akkor valaki azt mondta volna, hogy életében több prédikációt fog elmondani kínaiul, finnül és angolul, mint magyarul, aligha hitte volna. Pedig így lett. Tanulmányait a magyar egyház stipendiánsaként Finnországban folytatta. Ezalatt egy tanulmányi kiszálláson megismerkedett a finn külmisszióval, s úgy érezte, erre kapott elhívást. A következő évet már a finn külmissziói iskolában végezte. Afrikába készült, Namí­biába (Nambóföld), de Kínába ka­pott kiküldést. Útnak indulása, előtt hazajött s itthon körutat tett. Sok gyülekezetünket meglátoga­tott s úgy érezte, hogy a finn kül­misszió keretében ugyan, de a ma­gyar evangélikus egyháznak is kül­dötte. Itthon még megnősült. Fele­sége egy év múlva követte őt Kí­nába. Közel tíz esztendőt hányódtak Kínában éppen a háború, s az azt követő években. A finn missziói állomás szolgálatában tökéletesí­tette kínai nyelvtudását. Prédikált és tanított egyháztörténelmet. A hányatott, zavaros évek után, amikor finn küldőik sem tudtak olykor róluk, átkerült Amerikába. A finn munka Kínában megszűnt. Ott először a hartfordi teológián magiszteri vizsgát tett, majd a lo- raini magyar gyülekezetben (Ohio) szolgálatqt vállalt. Háromévi lel­készi munka után átvette őt a Finn Szinódus, amelyhez mindmáig tar­tozik. A Szinódus területén tapasz­talt lelkészhiány miatt 5-6 éven­ként parókiát változtatott, s látta el sokszor egyidejűleg az elérhető s lelkész nélkül álló finn gyülekeze­teket. Nyugdíjba kerülvén, 1979 óta is ugyanezt teszi. Közben tíz évig volt a Finn Szinódus külmissziói szervezetének elnöke. Ilyen minő­ségben tett utat Japánban is. A külmissziótól, sem annak szer­vezetétől nem vált meg soha. Gyü­lekezeti szolgálatában is missziói lelkűiét hatja át. Úgy ismerik, mint akit legjobban a kallódó lel­kek, az elidegenedők értenek. Ezekhez van igazán szava. Ragyo­gó szervező is. Majdnem tíz gyüle­kezetben szolgált eddig. Egy kivé­telével .mindenütt vagy templo­mot, vagy parókiát, esetleg gyüle­kezeti házat épített. Gyülekezetei­ből általában teológusok, gyüleke­zeti munkások, misszionáriusok termelődtek. Felesége 45 éve segítőtársa min­denben. öt gyermekük van. Mind magyarok. Liza, Rózsi, András, Tünde és Margit. Kilenc unokájuk és egy dédunokájuk van. Négy nyelven prédikál ma is. Igaz, most leginkább finnül. Ami­kor megkérdezték, melyiket tudja legjobban, mosolyogva felelt: táj­szólással beszélem mindegyiket. Hívei szerint egy nyelvet tisztán beszél: az evangélium szeretet- nyelvét. Korén Emil Andreas Gryphius A népét tápláló mester (Nagyböjt IV. vasárnapjára) János 6,1-15 Akarsz továbbra is, te bús szív, búslakodni? Nyeled keserűen a száraz kenyered? Italod sós-fanyar könyekkel kevered? Urad halálosan szeret! Ha nem tud adni Tanácsot senki, 0 nem fogja megtagadni. Éhséget nem tűr ö: megadja így neked ínségben ételed. Áldva a keveset Megsokszorozza, lásd. Akarja jóllakatni Népét, s Fülöp szivét oktatni, s már fut az ínség. Ó, éhezd őt, mikor magát - igaz, szent mennyei Kenyér! -, úrvacsoránkban adja! Ha nincs próféta már, ha Sálem torz Igét Hall Mózes székiből: Rá néz város, vidék. S az elepedtet ő házába béfogadja. Megjelent Szénási Sándor „Mandulaág” című kötetében. 50 éve szerveződött A Márciusi Frontról Devecseri Gábor idézése Elhalasztotta a halált A 30-as évek közepére már nálunk is megértek a feltételek az időszerű társadalmi-politikai reformokra. A szociográfiai jellegű könyvek, ki­adványok (főleg Darvas József, Erdei Ferenc, Féja Géza, Kovács Imre tol­lából) jókor kerültek az olvasók kezé­be. A szociográfusok, akik az akuttá vált társadalmi problémákat vetették fel, széles értelemben vett népi orien­tációjuk, a parasztság nevében tör­tént fellépésük és a középrétegekkel fennálló kapcsolataik révén jó szö­vetségeseknek tűntek, a munkásokat képviselő baloldaliaknak. Az egyete­mi ifjúságban is nyitottság, fogé­konyság jelentkezett. 1937 tavaszán megalakult a Már­ciusi Front. Demokratikus tömörülés volt. A Márciusi Front megalakulásához vezető eseménysort a budapesti bal­oldali egyetemista csoport kezdemé­nyezte. A szociografizálás elősegítet­te, hogy a társadalmi reformkövetelé­sek kerüljenek előtérbe. Haladó célkitűzései voltak. Politi­kai irányelveit 1937. március 15-én hozta nyilvánosságra. Programjának kidolgozásában részt vett pl. Féja Géza is. A Front követeléseit 12 pontba foglalták: az ország demokra­tikus átalakulását, az 500 kát. holdat meghaladó földbirtokok kisajátítá­sát, a progresszív adórendszert, a 40 órás munkahetet, a köznevelés de­mokratizálását, a dunavölgyi népek önrendelkezési jogát, stb. Célkitűzé­seit a Válasz és a Híd c. lapok népsze- rűsitették. Sokak szemét felnyitották a mélyreható változás szükségességé­nek a meglátására. A népfrontmozgalom elődje volt. Különböző embereket gyűjtött össze, akik - a részletekben fennállott nézet- különbségek ellenére - észrevették a legfontosabb társadalmi-politikai problémákat, és célul tűzték ki azok­nak a közös megoldását. Nem rajtuk múlt, hogy ez nem sikerülhetett; a kormányzat fellépett ellenük: bíróság elé állításokkal, betiltásokkal, köny­vek, kiadványok elkobzásával lehe- tetlenitette a Márciusi Front munká­ját. A Front 1939. nyarára szétesett. Résztvevőinek tekintélyes része a Nemzeti Parasztpárthoz csatlako­zott. A Márciusi Front rövid működésé­vel is előre mutatott, és figyelmezte­tett arra, hogy az ország, a nemzet fejlődését, gyarapodását jelentő fel­adatokat csak a legszélesebb körű összefogással lehet megoldani. Célkitűzései megvalósulásának - jelenünk a bizonyítéka! B. B. Elhalasztotta halálát Devecseri Gábor, s így talán bocsánatos bűn, hogy én meg elszalasztottam emlé­kének fölidézését születésének 70. évfordulóján: február 27-én. Pedig milyen gyakran gondolok rá! Éle­tem ajándékai között tartom szá­mon, hogy ismerhettem őt, s vala­miképpen talán jóbarátnak - is mondhattam. A munka kapcsolt egymáshoz bennünket: nagyszerű versének, a Bikasiratónak első megjelenésekor, az akkori Magyar Nemzetben, egy újságlap küllemét beszélte meg velem, s ettől kezdve minden munkájának ottani közlé­sekor tanúja lehettem, milyen ag­gályos szeretettel gondozza mű­veit. Már ott toporgott kórházi szobájának küszöbén a halál, ami­kor még saját kezével ellenőrizte: hibátlan-e a szedés. S aztán a halá­la: közös barátunknál voltam ép­pen, amikor telefonon megérkezett a gyászhír. Hallgattunk. O viszont szólt, nem is akármit, miután, mint írta: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötét erdő jutott belém: \ a születő halálnak tudata”. Csaknem másfél évtizede már ennek (s felötlik bennem: amikor meghalt, négy évvel volt fiatalabb, mint most én vagyok!). Akkor már megjelent a Bikasira­tó, ez a gyönyörű filozófiai vers, vagy inkább vallomás: „Ami a bi­kaviadalokat I illeti, én bikapárti vagyok" - vallotta meg kegyetlen korunkban, amikor az ember már az emberiség többszörös kipusztí­tására is képes, és hozzátette azt is: „És ez a leg taszít óbb az egész­ben. Ez a I visszaélés a bika bizal­mával". Legszebb verseit írta ebben az időszakban, a halál árnyékában, ami azonban az ő életében különös módon inkább fénysugár volt. Hi­szen nem is akármilyen életmű állt már mögötte, hiszen a görög kul­túra gyöngyszemeit ő fordította magyarra, ilyenformán az európai műveltség és művészet egyik leg­fontosabb forrásvidékét tárta föl. De ami ezután következett: példa­mutatóan szép s mélyen emberi vallomások sorozata, fölismerése annak, hogy az ember „bikapárti” kell legyen és - a vers olvastán ez kétségtelen - nem csak „ami a bi­kaviadalokat illeti”, hanem mindig és mindenkor, hiszen a bika, aki­nek a bizalmával visszaél az em­ber, akit kiválasztanak, megker­getnek, áldozatra szánnak, halálra gyötörnek - ez a bika mi vagyunk, habár, sajnos, mi vagyunk azok is, akik é szörnyűségeket véghezvisz- szük. Szelíd öröm árad a halálos ágyon írott műveiből, s talán ezt, a szeretetet és az erőt kellene meg­tanulnunk tőle. Tőle, aki épp e val­lomásokkal és e vallomásokért el­halasztotta a halálát, dolgozott és dolgozott, éjszaka is vagy „vegy­szer hatására”, s az orvosok ámu­latára, csontra soványodva, ereje fogytával is élt, amíg csak élni tu­dott. Életének és életművének be­fejező soraiban ezt írja (s ezt meg kell jegyezni): „embertelen halált csak ember tud okozni”. S egy ver­set fűzött még hozzá: „Befejezni a napot szépen, / bízni az óra örömé­ben, / az álom hajóján kivárni, / szeretteinknek jót kívánni, / élőnek, holtnak, szeretteink / szeretteinek szép rend szerint, / örömet kívánni / mindahánynak / (torló percek hul­lámot I hánynak, / az órák az éjbe ömölnek), / örömet kívánni az örömnek". Ez a naponkénti esti búcsúzás előhang a végső búcsúhoz, amely­ről költészetével éppen ő bizonyí­totta be, mennyire nem végső bú­csú, hanem új kezdet. Zay László Devecseri Gábor: Kétágú fa-óriás Tartom az éget két karom­ban. Nemcsak emelem, át is ölelem. A szeretet vagyok, mely mindenre képes. Egy­kor azért emeltem két ka­rom az égre, mert elborzad­tam az emberek s a termé­szet, leginkább pedig az em­berek, természetének kegyet­lenségén. De akkor hirtelen megéreztem az eget. Magas vagyok, elértem odáig. Meg­pihent a karomban, mint nyugalomra vágyó nagy ma­dár. így lettem a szeretet fészke. A szereteté, amelyre szükség sem volna, ha nem volna rettenet, amely fölnö­veszti, megépíti, élteti. Minél nyugtalanabb vagyok, ég­boltozat, annál nyugodtabb lehetsz; annál kétségbeeset­tebben, annál erősebben tar­talak. Ragyogj. (Megjelent 1969-ben az ÖREG FÁK sorozatban, melyet Devecse­ri dr. Vajda Ernő fotóihoz írt.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom