Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-20 / 51. szám

r ■\ Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti jóságotok le­gyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Fii 4,4—5 V ______________________________________, Me njetek Eléje örvendezéssel Az utolsó ádventi vasárnaphoz ér­keztünk. Ezekben a napokban még egy nagy hajrával igyekszünk beszerezni az elmaradt karácsonyi ajándékokat, el­készíteni az ünnepi meglepetéseket. Ezen a vasárnapon a nagyobb üzletek nyitva vannak a nagy forgalom remé­nyében. Faluhelyen sok családban disznóölés van, hogy bőséges legyen az ünnepi asztal terítéke. Hányféle készülődés! Az egyházi esztendő menetében a mai vasárnap (is!) a Jézussal való találkozás előkészí­tője akar lenni. Néhány nap és itt a Karácsony, Jézus születésének ünnepe. Ne tévesszük össze az ünnepre készülő­dés hangulatát a Jézusvárással. Lehet, hogy a kettőnek semmi köze nincs egy­máshoz ! Az én várakozásom nem dísz­dobozos, neonreklámos, még többet vásárlós, lázasan kapkodós, a végére kiboruló várakozás. Sokkal csönde­sebb. Olyan, mint a pályaudvaron ked­vesét váró fiúé, aki virággal a kezében, feszülten figyeli, jön-e már a vonat. Da­col esővel, széllel, akár tűző napsütés­sel. Vár, mert jön', mert megígérte. Vá­rom Jézust, mint ahogy beteg várja a szirénázó mentőautót, mert jönnie kell. Várom, mint töpörödött anyóka várja messzire szakadt gyerekeit. Csöndes belső készülődés. Hangta­lan mondat töredékek, imádság szik­rák. „Uram üzented, hogy jössz, és én örömmel váriak. Számolgatom a napo­kat, gyűjtöm a kérdéseimet, végiggon­dolom, mit újságoljak el. Elmondom majd, hogy a kisfiam megismert Téged egy képen, meg is szólított, hogy „Jé- zsús”, és te akkor nem válaszoltál. A kisebbik lányom este mindig figyel­meztet, hogy az imádságot mondjuk el neked. Az elsős lányom már leírta a neved, igaz még kisbetűvel kezdte, de ugye nem baj, hiszen nagyon szeret té­ged. Amikor beköszöntött hozzánk a halál, idős nagynénénkért, neked mondtuk el elsőnek, mert hittük, hogy te segítesz rajtunk. Bizony szipogva mondtuk az imádságunkat, de tudtuk, te legyőzted a halált. A mi félelmünkön is győzött a te szereteted. Naponta ne­ked köszönjük meg az új reggelt, az új feladatokat, az apró-cseprő ügyeinket, örömeinket. Te nem vagy nálunk ide­gen. Időnként mégis, mintha kevesebb lenne az idő, a kedv, hogy bevonjunk az életünkbe. Őszintén be kell valla­nunk, voltak napjaink, talán heteink, amikor rád jutott a legkevesebb idő. Neked volt türelmed kivárni, amíg újra kinyílt a szívünk. Csöndes kopogtatá­sodra többször a bibliaolvasó útmuta­tó mondatai figyelmeztettek. Milyen szépek is voltak ezek az alkalmak! Jött egy új fölismerés, új meglátás, friss él­mény. .. minden mögött téged látunk. Karácsony küszöbén felnőtt-gyere­kesen mi is ajándékot várunk. Régtől tudjuk,. tudhatnánk, a legnagyobb ajándék te vagy. Ahol megjelensz, osz­lik az emberi sötétség, világosan kiraj­zolódik a járható út, a megoldandó' feladat, az új kezdet. Amihez eddig nem volt erőnk, a te erőddel megoldha­tó. Tudunk talán bocsánatot kérni, ta­lán megbocsátani is. Igazán szüksé­günk van rád! Kérünk szüless meg új­ra, a mi szívünkben is! Segíts hordozni az életünket, a sorsunkat. Ugye el­jössz?! Megígérted! Úgy legyen, ámen!” Varsányi Ferenc Karácsonyvárás Há egyszer kitörő örömmel Tudnálak dicsérni. Uram! És nemcsak hűvös köszönöm-mel. Melynek már szegett szárnya van, • Röpülni nem bir magason, Elakad porban szavakon. Tudnék úgy ujjongani Néked. , Mint gyermekből a hang kitör. Midőn játékot, édességet Átvesz anyja kezeiből. Lehet-e Uram édesebb Ajándék — mint Szereteted?! Törj fel öröm! Közel karácsony, A szív ilyenkor ifjodik. Hadd lássak túl fenyőn, kalácson. Jussak el mind a Jászolig Zengvén angyali éneket: Eljöttél! Dicsőség Neked! Scholz László Ökumenikus nyilatkozat A Magyar Katolikus Püspö-' ki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Taná­csa vezetőinek első hivatalos tanácskozására december 1- jén a budapesti Ráday Kollé­giumban került sor. A törté­nelmi jelentőségű megbeszé­lésen a katolikus küldöttséget dr. Paskai László esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, a nem­katolikus egyházakat tömörítő ökumenikus Tanács delegá­cióját pedig dr. Tóth Károly református püspök, az Öku­menikus Tanács ügyvezető alelnöke vezette. A találkozó résztvevői az alábbi közös nyilatkozatot te­szik: Az egyházak közötti öku­menikus közeledés jegyében jöttünk össze. Hálával állapí­tottuk meg, hogy közössé- geinkbén számos ökumeni­kus érintkezésre került sor. Ennek alapját képezi közös hi­tünk Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki érettünk meghalt és feltámadott. Ez a mi re­ménységünk is, hogy vele együtt támadunk fel és az ö országába eljutunk. Kötelez bennünket a szeretet paran­csa Isten és a felebarát iránt is. De halljuk Urunk szavát: „Mindnyájan egyek legye­nek”. (Jn 17,11) Ennek a célnak elérésére fokozni akarjuk mindenekelőtt a keresztyének együttesen mondott imádságát. Erre kü­lönös alkalmat kínál a követ­kező Egyetemes Imahét 1988. január 17-24. között. Bátorít­juk híveinket és lelkészeinket, hogy ezt kiváltképpen való al­kalomnak tartsák, az imád­ság, az Ige, az éneklés és az áldás együttes lehetőségével éljenek. Kívánatosnak tartjuk azt, hogy a Mi Atyánk és a Hitvallás azonos magyar nyelvű szövege kialakíttas- sék. Ebből a célból bizottsá­got hozunk létre. További fel­adatként foglalkoztunk az ökumenikus bibliafordítás ügyével. Fontolóra vettünk egy országos ökumenikus ta­lálkozó tervét is. A következő megbeszélésre Esztergom­ban kerül sor. Együttlétünk befejezésekor Isten áldását kértük további ökumenikus együttműködé­sünkre. Az Evangélikus-Református Dr. Görög Tibor, az LVSZ új európa-titkára A Lutheránus Világszövetség dr. Görög Tibor evangélikus lelkészt, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárát december 4-én egyhangúlag választotta meg az LVSZ új európa-titkárának. Görög Tibor előreláthatólag 1988. márciusában veszi át hivatalát a genfi központban. Ezt a jelentős tisztséget eddig dr. Sam Dahlgren svéd professzor, őt megelőzően pedig dr. Paul Hansen dán lelkész töltötte be. Az LVSZ fennállása óta ezt a most már egész Európára kiterjedő megbízatást elsőizben látja el egy szocialista országbeli evangélikus lelkész. Dr. Görög Tibor új szolgálatára Isten áldását kérjük. Leichlingeni mozaik Világdialógus Bizottság ülése Hollandiában A Lutheránus Világszövetség és a Református Világszövetség közös bizottsága három év óta foglalkozik a reformáció két testvéregyháza közötti kapcsolatok ügyével. A 15 tagú bizottság tagjai mind az öt kontinenst képviselik. Dr. Nagy Gyula püspök, aki a bizottság evangélikus elnöke, november 28-december 3. között részt vett a 4. ülésszak tanácskozásain Drieber- genben. Ebben a Köln melletti kisváros­ban tartotta évi konferenciáját a Nyugatnémet Diakóniai Szolgálat. - A Rajna mentén terpeszkedő iparvidék gyáróriásai között olyan, mint egy kis zöld „sziget”. Virágos utcák, csendes parkok te­szik otthonossá, - az erdő pedig, - őszi színgazdagságával - benyúlik egészed a házak közé. Szálláshelyünkről néhány perces Zsoltár­mozaikok Van vezetőm! Van védelme­zőm Előbb láttuk, hogy az élet­nek új irányt, alapot és tartal­mat ad, amikor döntünk Is­ten mellett, és kimondjuk a zsoltár szavával az Úr felé: „Én Uram vagy te!” Nem vagyok többé gazdátlan. Van kihez tartoznom. Nem balsors játéka többé a sor­som, hanem az Úr tartja erő­sen. Össze vagyok kötve vele. A legbiztosabbal, a legszilár­dabbal. Az Istennel való eme új összekötött­ség nem csupán az Úr és szolga, a pa­rancsoló és engedelmeskedő kapcsola­ta, hanem sokkal bensőségesebb, mele­gebb, személyibb viszony. „Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éj­szaka is figyelmeztet bensőm." Nem va­gyok többé tanácstalan, van taná­csolom. Nem vagyok tévelygésre ítélt, van vezetőm. A keresztyén hívőknek páratlan ta­pasztalatuk, hogy Isten az embert egé­szen maga mellé emeli: nem parancsot osztogat neki, hanem tanácsolja, nem utasítja, hanem oktatja, vezeti. Az ige útmutatása, a Szentlélek vezetése, Isten bensőnkben végzett, emberi szemmel sokszor fel nem deríthető nevelése ala­kít bennünket és tesz alkalmassá az Isten útjára. Ez a legszemélyesebb kap­csolat - „akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14) -, a legma­gasabb rendű emberség. Hogyne mon­danánk : „Szüntelenül az Úrra tekintek, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van." Luther ezeket az igéket magyarázva elmondja, milyen fontos, hogy mindig egyedül az Úrra nézzünk. Figyelmeztet arra, hogy Isten Fia is csak úgy tudta megharcolni legnehezebb tusáját, hogy állandóan az Atyára tekintett. A Zsi­dókhoz írt levélben olvassuk, hogy az „ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltással és köny- nyek között járult az elé, akinek hatal­ma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfé­Zsolt 16,7-8 leiméért. Jóllehet ő a Fiú szenvedései­ből megtanulta az engedelmességet.” (Zsid 5,7-9) „Amikor a szíved és a ben­sőd hideg, és semmi vágy nincs benne Isten felé - írja Luther -, küzdj ellene, állj erősen és ne feledd, hogy az Úr ott van a te jobbodon. A Sátánt ne engedd legfeljebb csak a baloldaladra. Az Úré a jobbik oldal. Krisztus is csak így' tu­dott győzni.” Más menedékünk nem lehet nekünk, mint Isten szabad kegyelme, az ő irgal­mának teljessége, melyben részesül minden érdemtelen, aki Krisztus nevét segítségül hívja. A hit nem valami ben­nünk levő erő, nem saját szívünk bizo­nyossága és komolysága. A hit nem más, minthogy az ember szakadatlanul egyedül Jézusra néz, és semmi másban nem bizakodik, mint Isten irgalmassá­gában. Legyen bár a Sátán mindig köze­lünkben otthon vagy akár a templom­ban kísértőként és vádolóként, a job­bunkon mindig maga az ÚR Jézus Krisztus áll. Hogy bizonyságot szerez­hess róla, tízért hirdetteti az evangéliu­mot, azért adja testét és vérét az úrva­csorában. Tudja ő nagyon jól, hogy nem bírod állandóan ráfüggeszteni sze­medet, ha nem jön hozzád újra és újra találkozóra. Áldásban is meg próbaté­telben is, segítő keze kinyújtásával is és keresztje terhe vállaidra helyezésével is. Jézus a jobbodon mindig védelmébe vesz. Az élet könyörtelen. A munka­hely követel, az emberek követelnek. A kegyes emberek is követelnek, a saját szivünk is követel. És mi emésztjük magunkat, és megkeményítjük a szívünket a követelések ilyen világába, hogy elbírjuk a ránk neheze­dő terhet. Egy valaki nem követel. Isten nem követel, egyálta­lán nem követel, hiszen Krisztus minden terhünket- vétkünket elhordozta a ke­reszten. Az evangélium jóhí­rében jobbunkra állva csak ajándékoz, felment, megbocsát. Fogadd el, hidd és zengd boldogan: „Áldom az Urat, nem tántorodom meg, mert jobbomon van.” Csepregi Béla Akik Sztehlö Gáborra emlékeztek November harmadik szombatján évente összejönnek azok, akik az ost­rom alatt Sztehlo Gábor gyermekmen­tő akciójában résztvettek. Ezévben is körülbelül harmincán voltak együtt közülük. Megkoszorúzták a Bécsikapu téri templom oldalán álló emléktáblát, és baráti égyüttlétben emlékeztek Sztehlo Gábor egykori áldásos és áldozatos munkájára. Ezúttal Dr. Koren Emil előadása nyomán végigtekintettek nemcsak a mentőmunka évein, de Sztehlo Gábor egész életútján. Amikor a jelen volt rádióriporter kérdésére mégpróbálták meghatározni Sztehlo Gábor rendkívül hatását, úgy fogal­maztak, hogy szeretetének jelenlététől elmúlt gyermekéletükből a szorongás. Ezt fejezte ki az az elnevezés is, amit az eredeti Pax-ból Gaudiopolis-sá változ­tatták: az Öröm Városává, s az ott kiformálódott közösség meghatározta a mai napig is életük útját. sétával érkeztünk meg abba a dia­kóniai üdülőbe, ahol nagyszerű otthonra talált a Konferencia kö­zel 100 résztvevője, - s köztük ven­dégként az NDK, az osztrák, a svájci és a magyar Diakóniai Szol­gálat küldöttei is. K. H. NEUKAMM elnök fő­előadása nagyszerű összefoglalá­sát adta annak a hatalmas szolgá­latnak, amit a Nyugatnémet Dia­kóniai Szolgálat közel 250 000 munkása végez - kórházakban, szociális intézményekben és a né­met evangélikus gyülekezetekben. .- Nekem azonban nemcsak a szá­mok voltak „imponálóak”, hanem az a mély, biblikus, teológiai alap­vetés, amely irányt szabott és táv­latot mutatott ennek a szolgálat­nak, azok között a nem „kis” gon­dok között, amikkel ott is naponta találkozhat az ember. A csoportos megbeszélések eze­ket a „gondokat” vállalták fel, hogy majd a több órás eszmecsere végén, valami konkrét javaslattal segítsék előre a diakóniai szolgála­tot. A megbeszélések témái jelzik nemcsak a diakónia, hanem az ot­tani társadalom neuralgikus pont­jait is, - mint például azok, amik az AIDS-betegséggel, a munkanél­küliséggel, vagy a külföldi vendég- munkások szociális helyzetével foglalkoztak. De legalább ilyen hangsúly esett a német diakóniai szolgálat jövőjére, a dolgozók anyagi helyzetére és lelkigondozá­sára is. - Magam abban a csoport­ban vettem részt, amelyik ezt az utóbbi témát dolgozta fel. Hiszen a magunk szolgálata során is egyre fontosabbnak látom az „embert”, akinek „hite-szeretete-embersége”, - a szaktudással párosulva - teheti igazán „egyházivá” és „minőségi­vé” a mi szolgálatunkat. Most, több hét után úgy gon­dolok vissza erre a néhány napra, mint „hívő emberek értelmes ta­nácskozására”, akik arra tették fel az életüket, hogy a Diakónia által „Krisztus-jelét” ragyogtas- sák fel ebben a világbán: remény­ségre! Csizmazia Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom