Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-22 / 47. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 52. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 1987. NOVEMBER 22. SZENTHÁROMSÁG UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft----------------------------------------------------------------------------------------\ Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. 1Kor 15,19 V ______________I________________________Ü „Ú j eget és új földet várunk" Az első szolgálati út vidéken 150 éves templom Soltvadkerten A mostani vasárnap határkő - az egyházi esztendő utolsó /asárnapja. Egy hét múlva Ád- /enttel új egyházi év kezdődik, ;s nemsokára az 1987. év is vé- >et ér. Amikor így megérint az ílmúlás, figyeljünk csak Péter násodik levelének előremutató izavaira: „ új eget és új földet /árunk az ő ígérete szerint, ímelyben igazság lakik.” (2Pt 5,13) Ez az új ég és új föld azon- ?an nem fokozatos történelmi 'ejlődés végeredménye. Nem a elenvaló világ lesz tökéletes :lőbb, vagy utóbb. Különösen íem - ha mégoly jószándékú - :mberi erőfeszítés eredménye- cént. Hiszen mindaddig, amíg izenvedés, bűn és halál van, a ökéletesség csák illúzió. Ezzel izemben a Szentírás tanítása ilapján valljuk, hogy a világnak /an kezdete és vége, története sédig a kettő - a teremtés és az télét - között zajlik. A tökéle- ességnek, az új világ eljövetelé- íek feltétele a jelenleginek, a nulandónak megsemmisülése. A mai vasárnapot örökélet vasárnapjának is nevezzük, ízen a napon is (nemcsak a lónap elején, halottak napján) :mlékezünk elhunyt szeretőinkre, eközben pedig annál óbban kell kapaszkodnunk ,az Ő eljövetelének ígéretébe” 2Pt 3,4). A levél olvasóinak innak idején ez volt a kérdése: Meddig várjunk még? A válasz sédig: az örökkévalóságra te- íintve igazán nem sokáig, hiszen: „...az Úr előtt egy nap innyi, mint ezer esztendő, és iztr esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pt 3,8). Majd figyelmeztet: gondolni sem szabad arra, hogy Isten az emberekhez hasonlóan könnyen elfeledkeznék ígéreteiről: „Nem késlekedik az Úr az Ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elpusztuljanak, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” Isten tehát mindenekelőtt irgalmas egyházához és a világhoz is. Bármennyire ijesztőnek tűnik is, mégiscsak jó, hogy az Úr napja úgy jön el, „mint a tolvaj” (2Pt 3,10). Igen, mert az ítélet - és vele együtt az új- játeremtés - minden látszat, az ember minden rossz igyekezete ellenére Isten kezében van. Az ember pedig - legfeljebb any- nyit tehet, de legalább ennyit meg is kell tennie - készül .az újjáteremtő Isten színe elé. A készülődés pedig azért is indokolt, mert az újjáteremtés Jézus Krisztus halálával és feltámadásával már elkezdődött. Várni pedig csak azt érdemes, ami be is következik, mennyivel inkább, ha már el is kezdődött. Minden látszat ellenére elkezdődött az, amit a Szentírás utolsó fejezetei (Jel 21-22.) is csak valamilyen eszményített földi világ képével tudna ábrázolni, hogy legalább némi halvány fogalmunk legyen ró-\ la. A mostani világ tehát hirtelen át fogja adni helyét az újnak, a folyamatosság mégsem szűnik meg, hiszen mindkettőnek ugyanaz az Ura. A levél szerzője nem1 arfa híV, hogy jól készüljünk fel halálunkra, hanem arra, hogy álljunk helyt az életben. Azzal biztatja a csüggedő, a várakozásba belefáradó gyülekezetei, hogy a jövő Isten kezében van, nekik pedig ezt életükkel kell példázniuk: „...milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek (!) az Isten napjának eljövetelét...” (2Pt 3,11-12). Erre pedig - helytől, időtől, külső körülménytől függetlenül, vagy inkább nagyon is figyelembe véve őket - mindig újra kell figyelmeztetni a keresztyén gyülekezetét. Aki új eget és új földet vár igazsággal, annak itt, a „régin” is az igazságért kell munkálkodnia. Akik bizonyosak az 0 eljövetelének ígéretében, ennek megfelelően élnek a türelmi időben a türelmi idővel. Szentpétery Péter Kétszáz éves gyülekezet ünnepelte 150 éves templomát november 1-jén, Soltvadkerten. Az itt élők honfoglalása még korábban történt. A török-idő nemcsak „vadkert”-té változtatta e tájat, hanem lakatlanná is a vidéket. 1745-ben báró Orczy Lőrinc meghagyja, hogy „Vadkert pusztáját német lakosokkal telepítsék be”. A letelepedést biztosító hívólevélre nemcsak németek jöttek Württemberg bői, hanem szlovák ajkúak is Zólyom és Liptó megyéből. Az evangélikusokkal együtt Nagy székelyből, Gyönk- és Tolnából reformátusok is letelepedtek itt. Korabeli feljegyzés őrzi, hogy „egyházi ügyeiknek kívánatos előbbrevitele céljából összefogtak és egyértelemmel együttesen jár-, tak”. Az ellenreformáció többszöri templom- és iskolaépület rombolása gyakran tette templomnélkülivé e gyülekezetei, és iskolanélkülivé a gyerekeket. Végigkísérhető jegyzőkönyvekben a lelki- és szellemi igény, ahogyan a reformáció szellemében hangsúlyt helyeznek arra, hogy minden gyermek tanuljon, énekeljen, olvasson. Nem volt egyszerű Vadkerten lelkésznek lenni, hisz három nyelven kellett szolgálatot végezni. Az eredeti elképzelés is ennek megfelelő volt. Nem egy templomot akartak építeni, hanem minden nyelvnek egyet. 15 évi huzavona után, 1819-1834, ért meg a helyzet arra, hogy az esperesi engedélyt elfogadják, „egy erővel és egy lélekkel építsenek a düledező templom helyett egy templomot”. Mi sem jellemző erre az összefogásra, hogy az 1834. március 4-én történt első kapavágást 1837. október 31-én templomszentelés követte. Pedig a faanyag beszerzése a Fekete-erdőben történt. A Dunán leúsztatott fát a hartai rokonok fogták ki, majd segítettek a szállításnál. Dr. Harmati Béla püspök első vidéki szolgálati útja Soltvadkertre vezetett. 150 éves templom jubileum, teljesen megújult templombelső és zsúfolásig tömött padok jelezték, hogy ünnep van a gyülekezetben. Ökumenikus és társadalmi ünnep is. A testvérgyülekezetek, a társadalmi szervek képviselői együtt ünnepeltek sok vendéggel kiegészülve, akik elszármaztak innen, de itthon élnek, ebben az országban. Szokatlan ez annak, aki ismeri a történelmi időt és a német- ajkúak korábbi realitását. Az itt- maradás okát keresve hamar rábukkanunk az „előd”-lelkész szerepére, aki Volksbund-mentesnek tartotta meg gyülekezetét. A gyülekezet első lelkészétől - Blázy Pál - máig 11 lelkész szolgált 203 esztendőn keresztül Soltvadkerten. órájuk emlékezett a lelkészi jelen- (Folytatás a 3. oldalon) 1 ? Zsoltármozaikok Nincs emberség? Zsolt 15,1-5 E zsoltár kulcsszava a 3. versben olvasható: felebarát, „...nem tesz rosszat felebarátjával...’’ - Szűkebb vagy tágabb körre értelmezhető ez a szó, de mindenképpen a másik embert, a többi embert, a mellettünk élőket jelenti. A cím tehát valójában így hangzana: Nincs felebarátiasság?, Nincs embertársiasság? (Mivel ezek nem használatosak, helyettük áll az „emberség” szó.) A 15. Zsoltár éppen azt rajzolja meg néhány erőteljes vonással, hogy van ilyen emberség! A 14. és 15. Zsoltár két egymást kiegészítő mozaikdarab. A 14. Zsoltár első hat verse sötét képet fest: az emberi bűn, gonoszság, a rossz cselekvés fenyegető árnyait. (A „Nincs Isten!” következményeit. Ennek ellentéte a 15. Zsoltár. Az „igaz ember” képét festi elénk - éles, világító kontúrokkal. Valamikor az istentiszteletre érkező zarándokok éneke volt. Az ŰR hegyéhez, a jeruzsálemi templomhoz közeledő férfiak megálltak a szentélyen kívül és megkérdezték: „Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden?” - A választ a szentélyből hallották; papoktól, lévita-kórustól: „Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra..- A bebo- csátási ceremónia, liturgia része volt ez. (Hasonló a 24. Zsoltár is.) Egy példaszerű, modellértékű 3. személyt állít elénk; s állított a templomban lévők és a kintiek elé: arra figyelmeztetett, hogy az ÚR emberséget követel, nem csupán áldozati ajándékot. Jézus szavai juthatnak eszünkbe: (Mt 5,23-24) „Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának (testvérednek) valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával és csak azután térj vissza, és ajánld fel ajándékodat.” És 0 azután ezt a magatartást ajánlja egész életünkre, tekintettel az utolsó ítéletre, amely felé közeledünk. Az eddigiek csak azt mondták el, hogy van emberség, de nem adtak választ arra a komoly kérdésre, hogy miért van?! Miért van emberség? Miért lehet? Honnan van, honnan ered? - Az embert cselekvő lénynek, etikus lénynek szokták nevezni. Ez a meghatározás azt is magába rejti, hogy az embernek cselekednie kell, állandóan új tetteket végrehajtania, hogy életben maradhasson; másfelől, hogy ezek a tettek nem egyszerűen ösztönösek, hanem az értelem döntésének vannak alárendelve. - Meggyőződésem szerint mint Isten teremtménye rendelkezik az ember a cselekvés és a döntés lehetőségével. Jó és rossz „tudója” az ember, jót és rosszat is tehet, tud tenni. A maga helyzetében állandó kísértésnek van kitéve, hogy jóra - maga és mások javára - vagy rosszra - maga és mások kárára - használja fel „tisztét”, a helyzetét, amelyben áll. Istentől ered minden jó. Isten jósága ér el minket, amikor más emberek tettei javunkra vannak: édesanyánké, az orvosé, a testvéré, a munkatársé. Az ember nem ónálló erőközpont, nem önálló szere- tetközpont Isten mellett. Az emberség, az emberi jóság is Isten jósága. Akaratából van, tőle jön, és Őt dicséri. De - kérdezhetjük most -: Mi akkor a különbség nemkeresztyén és keresztyén emberség között?!? - Az emberségben semmi, az emberi tettekben nincs semmi „keresztyén plusz”. A cselekvőben van a különbség. A keresztyén ember nem egoizmusból, elvekhez ragaszkodva cselekszik. Isten új teremtése ő, új ember - szabadon cselekszi a jót, mert erre való, erre van teremtve. Jézus erre a példa, a prototípus; aki, ha ezt hallja a harmincnyolc éves betegtől: „Uram, nincs emberem. ..!” - akkor Ő maga lesz „emberévé”. (János ev. 5.) Azt is megmutatja ez a példa, hogy a felebaráttól függ az emberség! Mert nem nekünk van szükségünk emberségünkre, embertársi jóságra, hanem a felebarátnak! Erre az emberségre hív és teremt újjá Ő, aki az életét adta felebarátaiért. Seben István Nyugatnémet evangélikus egyházi delegáció Budapesten Testvéri kapcsolatok Idén nagyon gazdag a hivatalos egyházi látogatások programja. A vesztfáliai, a württembergi és a finn testvéregyházak vezetőinek hivatalos látogatásai után ez év őszén újabb fontos találkozás történt Budapesten. A Német Egyesült Evangélikus Egyház (VELKD) küldöttsége látogatott el hozzánk október 23. és 28. között - dr. Káldy Zoltán püspök 1985-ben és ezt megelőzően dr. Nagy Gyula püspök 1984 őszén tett látogatásának viszonzására - dr. Karlheinz Stoll püspök-elnök, felesége és dr. Karlheinz Schmale egyházfőtanácsos társaságában. A Német Egyesült Evangélikus Egyház öt nyugatnémet evangélikus-lutheránus tartományi egyházból áll, mintegy 10 millió hivövel, több mint 4 ezer gyülekezettel és 5727 lelkésszel. Tagegyházai: a bajor, a braunschweigi, a hannoveri, az észak-elbai és a schaumburg-lippei tartományi egyházak. Köztük a legnagyobb a hannoveri egyház, több mint 3 és fél millió evangélikussal. Nem tagegyház, de szoros kapcsolatot tart fenn velük a Württembergi Evangélikus Egyház is, több mint 2 és fél millió evangélikus gyülekezeti taggal. Stoll püspök észak-elbai egyházában 2,7 millió evangélikus él. Ez a lutheri-evangélikus egyházszövetség maga is tagja a Német Protestáns Egyháznak (KD), amely 17 tartományi egyházat fog egybe, mintegy 26 és fél millió hívővel. A magyarázat: tíz tartomá- nyi egyházban az evangélikusok és reformátusok egyesült (uniált) egyházban élnek, megtartva evangélikus és református jellegüket, így érthető, hogy az evangélikusok száma a Német Szövetségi Köztársaságban meghaladja a 20 milliót. Most az Egyesült Evangélikus Egyház püspök-elnöke és legközelebbi munkatársa voltak a vendégeink. A VELKD-delegáció programja élén természetesen a Déli Egyház- kerület új elnökségének beiktatásán való részvételük állt. A hivatalos fogadáson Stoll püspök a nyugatnémet evangélikus egyesült egyház tízmillió híve nevében bizalommal köszöntötte az új püspököt és felügyelőt, ígérve a testvéri kapcsolatok ápolását és erősítését egyházunkkal. Vasárnap, október 25-én Stoll püspök a Deák téri templomban, Schmale egyházfőtanácsos pedig a zuglói gyülekezetben hirdette Isten igéjét. Délután részt vettek a Teológiai Akadémia új épületének alapkőletételi ünnepségén. A VELKD jelentős anyagi segítséget ad - két éven át az öt tartomá- nyi egyház minden gyülekezetében megtartandó oífertórium felajánlásával - egyházunk nagy építkezésében. Hétfőn ugyancsak sűrű programja volt a delegációnak. Reggel az országos egyházi munkaágak vezetői számoltak be egyházunk mai életéről és fő munkaterületeiről. Délelőtt négy egyházmegye mintegy hatvan lelkészének tartott előadást Stoll püspök a mai nyugatnémet egyházi helyzetről, legfontosabb teológiai és gyakorlati kérdéseikről, és válaszolt a lelkészek számos kérdésére. Délután Miklós Imre állámtitkár, az Egyházügyi Hivatal elnöke, fogadta a delegációt hasznos és érdekes megbeszélés keretében. Kedden a Teológiai Akadémián tett látogatás következett. A vendégek nagy érdeklődéssel vitatták meg a professzorokkal a lelkészképzés és a teológiai munka helyzetét a két egyházban, majd megtekintették az Akadémiát. Ezt követően Stoll püspök az Akadémia hallgatóinak tartott nagy figyelemmel kísért előadást a megszentelt hívők „egyetemes papságáról” és a jézusi megbízáson alapuló, külön lelkészi szolgálatról. Délután ismerkedés következett Budapesttel, fővárosunk szépségeivel, az aranyló őszi napsütésben. Végül, október 28-án, szerdán a Budai Szeretetotthonok Központját keresték fel vendégeink. Csiz- mazia Sándor igazgató-lelkész és munkatársai vezették végig őket a testi-szellemi fogyatékos gyermekek modernizált és kibővített otthonán és az idősek otthonának megújításra váró épületében. „Még szorosabb kapcsolatok” Kedden este búcsúvacsora keretében találkozott a német delegáció a magyar vendéglátókkal. Stoll püspök-elnök meghatott szavakkal mondott köszönetét a meleg vendégszeretetért és a sok érdekes, fontos tapasztalatért. A jövőben - mondotta - még szorosabbá és sokoldalúbbá kell tenni eddigi jó kapcsolatainkat, hogy egymás hite és teológiája, szeretete, tapasztalata és szolgálata által erősödhessünk. s ‘ Kívánjuk, hogy valóban így lehessen! Hiszen magyar és nyugatnémet evangélikusok egy nagy család tagjai, még ha egy sokmilliós és egy jóval kisebb egyházról van is szó. A. család tagok pedig nem élhetnek idegenül egymás mellett, hanem a hit és a szeretet kötelékei által közös szolgálatban állnak. Krisztus szolgálatában, az egy evangéliummal, az emberek javáért és üdvösségéért a mai világban. Nagy Gyula
