Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-13 / 37. szám
LvangéliKus Liet 1987. szeptember 13. Sárospataki levél Az anyanyelvért és a kultúráért - ökumenikus összefogással CSÖMOR-LOVIISA 1987. Aligha lehetett volna méltóbb környezetet találni az Anyanyelvi Konferencia védnöksége ’ soronkövetkező ülésének, mint éppen Sárospatak. A város olyan atmoszférát sugároz, amely a magyar kultúra, az irodalom, az anyanyelv szereteté- vel van átitatva. Az augusztus 10—12. között megrendezett tanácskozásnak a város és a Tiszántúli Egyházkerület Sárospataki Tudományos Gyűjteményei volt a vendéglátója. A megbeszéléseknek a Kollégium nagykönyvtárának olvasóterme, illetve a város gyönyörű művelődési háza adott otthont. Az Anyanyelvi Konferencia célkitűzése, amiTit az közismert, a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyarságtudat ápolása, ennek elősegítése a hazánk határain túl, szórványban élő, magukat magyarnak vallók körében. Ebben a nemes célkitűzésben ez a mozgalom, azt lehet mondani megindulásától, az 1970-es évek elejétől kezdve, társakra talált a magyarországi egyházakban. Természetes ez, hiszen a nyugati szórványmagyarság életében rendkívül jelentős szerepet játszanak az anyanyelvi kultúra megőrzésében is az egyházak. Igen örvendetesnek tartjuk azt, hogy ebben a szép munkában az Anyanyelvi Konferencia az elmúlt esztendők során egyre fokozottabb mértékben kíván odafigyelni az egyházak több évtizedes tapasztalataira is. Ennek egyik fontos jele volt az 1985-ben, . Veszprémben megrendezett, sorrendben ötödik Anyanyelvi Konferencia. Ezen a .nagy. jelentőségű rendezvényen ugyanis a mozgalom vezetősége első ízben adott széles körű lehetőséget arra, hogy a hazai és a külföldi magyar egyházak képviselői a Konferencia teljes nyilvánossága előtt és a, résztvevők bevonásával megvitassák az egyházak tevékenységét a magyar nyelv és kultúra ápolása terén. Az akkor ott elhangzott előadások és viták sok hasznos javaslatot gyümölcsöztek katolikus, református, evangélikus, baptista és unitárius részről egyaránt, így hát a mostani sárospataki védnökségi tanácskozás (amely a két Anyanyelvi Konferencia között hivatott a munka feltérképezésére és továbbvitelére) mintegy folytatása volt ebből a szempontból is a korábban megkezdődött folyamatnak. Ugyanis a védnökség ülésére több egyházi személyt meghívtak, hogy részt vegyenek az eszmecserében és a közös munkában. A tanácskozáson világosan körvonalazódtak azok az elvi alapok is, amelyeknek tisztánlátása elengedhetetlen ebben a munkában. Először is az, hogy az egyház szolgálatának elengedhetetlen, szerves része a szórványban élők gondozása. Továbbá az, hogy az egyház minden tevékenysége, minden szolgálata - még akkor is, ha elvonatkoztatjuk sajátosan vallásos és hitbeli motívumaitól - a közösség építését, az egyén és a közösség kapcsolatának erősítését, a múlt és a jövő egészséges folyamatosságának biztosítását, a, hagyománynak és az új elemeket tartalmazó fejlődésnek az együtthaladását szolgálja. Ha még mindehhez azt is hozzátesszük, hogy ezeket a. szolgálatokat az egyház az anyanyelven végzi idehaza és ha- tárainkon kívül, a szórványmagyarság, de a környező államokban a kisebbségben élő magyarság körében is, nyilvánvalóvá válik mindenki előtt az egyházak, a gyülekezetek, a lelkészek munkájának, áldozatos oda- szánásnak fontossága. E ponton elérkeztünk megbeszéléseink során annak megállapításához is, hogy eme szolgálatában az egyházak nem tesznek különbséget a szórványban élő és a kisebbségben élő, mqgyargjkú egyházakkal, gyülekezetekkel fenntartott kapcsolataikban. Úgy tekintünk a bárhol, határainkon túl élő magyarajkú keresztyénségre, mint Jézus Krisztus látható anya- szentegyházának részeire, akikkel együtt alkotjuk mi is a látható egyház testét, -rész-rész szerint. Ez esetben csak növeli egymáshoz' való tartozásunk tudatát az, hogy istentiszteleti rendtartásunkban, történelmi hagyományainkban, zsoltáréneklésünkben, bibliaolvasásunkban és az Ige hirdetésében - s tegyük hozzá, mert nagyon fontos -, a személyes lelkigondozásban egy ugyanazon nyelven szólunk: édes anyanyelvűnkön. A beszélgetések során arról is sok szó esett^ hogy - noha az egyházak az iménti elvi okokból következően is - hosszú évtizedek óta kisebb-nagyobb nehézségek közepette kölcsönösen igyekeznek kapcsolataik elmélyítésére, bizony nagyon hasznos segítséget tudott nyújtani mindebben az anyanyelvi mozgalom is. Különösen ki kell emelni ennek az együttműködésnek legfontosabb vonását: az Anyanyelvi Konferencia közbejöttével vált lehetségessé az, hogy a hazai és a külföldi egyházak, gyülekezetek között ökumenikus módon, a felekeze tek közötti testvéri közösségben folytatódjék ez a szolgálat. A sárospataki megbeszéléseket ez a fajta együttgondolkodás jellemezte tehát, amelyben az Anyanyelvi Konferencia, to vábbá a hazai és a külföldi egyházak képviselői,' függetlenül világnézeti és felekezeti hova tartozásuktól, a magyar nyelv és kultúra ápolásának ügyével foglalkoztak. Természetesen sok konkrét javaslat is elhangzott e munka további folytatására, amelyek remélhetőleg tovább gazdagítják majd az anyanyelvi mozgalom és az egyházak együttesen és külön-külön végzett szolgálatát is. S hogy ez a munka nem reménytelen, sok egyéb megindító tapasztalat mellett, a sárospataki anyanyelvi tábor fiataljainak záródélutánja jut az eszembe. A város művelődési házának színháztermében a világ legkülönbözőbb tájairól egybesereglett magyar származású fiatalok szavalata, éneke és tánca volt a bizonyság: a mai, külföldön felnövekvő má sodik-harmadik generációs magyarságban éppen olyan elevenen él a hovatartozás tudata, mint szüléikben, nagyszüleik ben. A mi felelősségünk az, hogy akár az egyházak, akár az anyanyelvi mozgalom révén ám ha lehet együttesen segítséget nyújtsunk az anyanyelv és a kultúra továbbadásához. Komlós Attila .Mindig is igen fontos, hogy az' egyházak kapcsolatai ne maradjanak a vezetők szintjén... Hallatlanul jelentősnek tartom a testvérgyülekezetek kölcsönös látogatását” - olvastuk néhány héttel ezelőtt dr. John Vikström finn érsek magyarországi látogatásakor adott interjújában az idézett mondatokat. Ugyanabban a hónapban, amelyben ez a megállapítás elhangzott, a finnországi loviisai gyülekezet 23 tagja érkezett meg csömöri testvérgyülekezetébe. A finn testvéreket 13 csömöri család otthona és az egész gyülekezet szeretete várta június 26-án. Ennek a szeretetnek a szimbóluma volt talán az a tarisznya, amellyel a finn vendégeket a repülőtéren vártuk. A vászontáskán finn nyelvű felirat: „Tervetuloa Csömörissä- Loviisa-Csömör 1987.” A szöveg alatt egy embléma: két ösz- szetett kéz, amely egy szívet formál. A táskában Budapest, Magyarország térképe, szép országunk nevezetességeiről készült prospektusok, fotók és a vendégek 10 napos magyar- országi tartózkodásának finn nyelvű programja volt. Az ismerősök boldog találkozása, s az eddig ismeretlenekkel való megismerkedés után finn testvéreinket a vendéglátók otthonaikba kísérték. Másnap, közösen, budapesti városnézésre indultunk, a következő nap: vasárnap lévén, - legszebb élménye az istentiszteleti együttlét volt, ahol Veli-Matti Hynninen finnül, Solymár Péter magyarul hirdette az igét. Az igehirdetés után ifjúsági énekkarunk: Oi, Suomi kezdetű Sibelius dallamot énekelte finnül, amelyet testvéreink nagy meghatottsággal, könnyezve hallgattak. Ezután Solymár Eszter finnül köszöntötte a testvérgyülekezet tagjait. A következő hét elején korán reggel nyugat-magyarországi körútra indultunk. Külön autóbuszunk 45 utast szállított, hiszen a vendégekkel tartottak vendéglátóik is, hogy e négy napban is együtt lehessünk, örülhessünk egymásnak. (Aki nem tarthatott velünk, az sze- retetét finomabbnál-finomabb A loviisai testvérgyülekezet temploma süteményekbe „formázta” s ez a szeretet az autóbuszra föltéve „elkísért” bennünket egész kirándulásunkon.) A műemlékekben gazdag, utánozhatatlan hangulatú kisvárosban, Kőszegen szálltunk meg 3 éjszakára. Innen indultunk várost nézni, az Őrségbe, Sopron, Szombathely nevezetességeit megtekinteni. Kosztra Pál tanár úr személyében a magyarországi protestantizmus és a magyar történelem szenvedélyes ismerőjével találkozhattunk, aki 3 napon keresztül lelkes idegenvezetőnk volt. Ittzés János lelkész a kőszegi templomot mutatta be, s a gyülekezet életéről beszélt. A nagycenki Széchenyi kastély, Velem, Cák szelídgesztenyése, a kőszegszerdahelyi Szent Vid-kápolna, Őriszentpéter XIII. századi szép római katolikus templomi, a Jurisich-vár csakúgy vendégeink filmszalagjaira került, mint a híres jáki templom, a kedves pankaszi „szoknyás ha,- rangláb”, Pityerszer Szabadtéri Néprajzi Múzeuma, a bajánse- nyei református templom, vagy a számunkra oly jelentős nemeskéri evangélikus templom, no és az őrségi fazekasok közül a kedves Gyula bácsi. Útközben, autóbuszon, templomokban felváltva csendült fel ajkunkról egy-egy finn, vagy magyar ének: „Jövel Jézus, lelkem hő szerelme... Saavu Jeesus su- uri armantuoja...” A sok szép látnivaló, szellemi és lelki táplálék közepette a 30 fokos izzasztó melegben igen kellemes volt számunkra a büki fürdő üdítő vize. A négynapos kirándulás - végén utunk a Balaton északi partján vezetett haza, hogy aztán késő este minden vendég csömöri otthonába térjen. Ezután kétnapos „családi program” következett: nehéz lenne felsorolni, hogy ki, merre kalauzolta vendégeit a vásárlástól kezdve a Hilton-udvar hangversenyéig, Egertől a Balatonig, a Duna-kanyartól a Margitszigetig. Az egyéni programok után vasárnap ismét együtt volt a csömöri gyülekezet és a finn testvérgyülekezet vendég-csoportja. Az istentiszteleten együtt térdepeltünk az oltár élőtt finnek és magyarok, és az úrvacsorái közösségben még inkább megéreztük: Isten gyermekeiként lelki testvérei is vagyunk egymásnak. Utolsó együttlétünk vasárnap délután, az imateremben volt, ahol a tíznapos együttlét után már mindenki mindenkire igazi jóbarátként tekintett. Ezért is volt olyan torokszorító a búcsú és köszönet szavait hallani Veli-Matti Hynninen lelkésztől. Befejezésül Túrmezei Erzsébet Testvérszavak című költeményét mondta el, Veli- Matti Hynninen pedig ugyanennek a versnek finn fordítását. Érzéseinket tökéletesen kifejezték a költemény szavai: „Szemürjk kutatva a jövőbe néz, de hisszük, tart bennünket szüntelen, oltalmaz és betakar melegen, ti azt mondjátok: „Käsi”, mi ráfeleljük: Kéz. Aki hisz, annak nem árt • ■ 1 * ' * '• r 1 o \j 1 \j o semmi vesz, s akinek van testvére, az nem árva. Kulcsoljuk hát egymásért imádságra, ti azt mondjátok: „käsi”, mi ráfeleljük: „kéz”. Gyönyörű, tartalmas, testvéri együttlétünket kedves énekünkkel fejeztük be, s ennél többet másnap a búcsúzás perceiben sem mondhattunk egymásnak: „Isten velünk, viszontlátásra! Solymár Péterné Az Isten szeretet Bemutatjuk templomainkat Tótkomlós (Folytatás az 1. oldalról) áldja érte fiait” - hallottuk Jakus Imre verséből. „Erre fel is írjuk: Suomi” - súgta Makovecz Imre, a tervező. Az alapkőletétel ünnepi alkalmán dr. Karner Ágoston országos főtitkár hirdette az igét. Az alapkőben elhelyezett irat, amelyet Jó- zsa Márton olvasott fel, így indul: „az Isten szeretet” (ÍJán 4,16). Több ez a templom, mint álmok temploma - mondotta a főtitkár, s utalt a szeretet himnuszának végére. Nemcsak a négy égtáj felé nyit kaput, hanem fölfelé is, ahonnan kapjuk a hitet, reménységet és szeretetet. A hitet abban a Jézus Krisztusban, aki Megváltó és Megtartó Urunk, - a reménységet, amelyet ez az egész épülő szép város a létével hirdet, s amely jövőt teremtő valóság, - s a szeretetet, amely mindnyájunkat alkotó munkára összefog. „A lélek fölfelé is tájol” - szólt később Jakus Imre verse is. „Jegenyefák, jegenyefák nem nőnek az égig” - éneklik ebben a vidám városban is a pihenők sokszor. Nem, valóban nem - nézem itt a templom mellett is a hatalmas topolyákat. De fölfelé mutatnak ezek is! Mint a vitorláshajók árboca is amott a tavon. S lám, a város címerében is hajó van. Sőt, az egyház ősi jelképe is a hajó. „Krisztus hajója békénk záloga már” - énekelte imént a vecsési gyülekezet énekkara - Sibelius Finlandia-hymnusának dallamára Marschalkó Gyula ez alkalomra írt énekében. Az ünnepségen boldog örömmel vette körül a megépült alapokat a nagyszámú gyülekezet, közöttük dr. Gáti István tanácselnök, Molnár Árpád, a város főépítésze, Horváth István, az Állami Egyházügyi Hivatal megyei előadója, és természetesen a tervező Makovecz Imre építész. 14 lutherkabátos lelkész, két református lelkész állta körül az alapkövet, és számos lelkész és esperes civilben, akik Dunántúl- szerte összejöttek. Az alapkövet dr. Karner Ágoston országos főtitkár, Dubovay Géza esperes, Józsa Márton lelkész és Fabiny Tamás, a gyülekezet eddigi lelkésze zárták le. Kevesen tartják számon, hogy a háború után a mi kis hazai evangélikus egyházunk több, mint ötven új templomot épített fel országszerte. Persze helyi arányainkhoz illő mértékben. Áz épülő siófoki templom 120 ülőhelyes lesz, és stílusban kétségtelenül az eddigiek között a legkiemelkedőbb, legszebb és legmodernebb. Koren Emil (Folytatás az 1. oldalról) amelyhez 85 q betonvasat és 80 m3 betont építettünk be. Az eddigi költségeket, mintegy 2 millió Ft-ot a gyülekezet fedezte, 102 ezer Ft LVSZ segélyt is kaptunk. Hátra van még a déli és északi fal összes munkálata, az elkorhadt nyílászárók, ajtók és ablakok pótlása, valamint a belső teljes munka. Orgonánk. A baj soha nem jár egyedül. 1833-ban épült két ma- nuálos, 18 változatú műemlék orgonánk nemzeti kincs. Örömmel koncertezett nálunk orgonaművészeink java. Az elektromos fújta- tásra való „áttérések” idejében barkács módon megoldott fújtató rendszer kivágott falrészben nyert elhelyezést, innét a ventilátor befújta a homokot az orgona belsejébe. Ma használhatatlan. Trajtler Gábor orgonaművészünk, zenei igazgatónk szakértelmének segítségével megtörténtek az előkészületek a felújítására. Mindezek miből? Isten csodálatos szeretete mindennapi küzdelmeinkben egyedüli erőforrásunk. Reménységünk, hogy hazai Egyházunk sem hagy magunkra. Gyekiczky János \ Vecsési énekkar Fotó: Batár Bea Sík Sándor Hetven felé Hetven körül Az ember a világi jónak Kétszeresen őrül. Halk lesz a szó, Kettős akkord búg benne mégis, A szomorú is meg a szép is: Köszöntő is meg búcsúzó. „Köszöntelek,- Szólnék, - te szép világ, szeretlek”, De a nehéz szók könnyekként peregnek: „Isten veled, Isten veled!” Hetven felé Minduntalan búcsúzna már az ember, És könnyeit szégyenlős szerelemmel Szemérmes szókba rejtené. De megered A szó patakja s szétveti a mellet: „Hívlak, szeretlek, kívánlak, ölellek, Erdők, hegyek, virágok, emberek!” Hetven körül Az ember mindennek örül. Hetven felé, Mint felhón át az esti napkorong, Mindenfelé Egy fényességes árny borong: Az Istené. ______________________________________________)
