Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-30 / 35. szám
Evangélikus Elet 1987. augusztus 30. fi GYERMEKEKNEK Mt 18,1-6 Ki a te példaképed? r a VASÁRNAP IGÉJE Tessék választani! Saját meggyőződésünk és mások véleménye Mindenkinek van példa- lesztek, mint a kisgyermeképe. Olyan emberek, akikre kék, nem mentek be a felnézünk, akiknek az életvi- mennyek országába.” Miért tele, egy-egy jellemvonása éppen a gyermeket válasz- nagyon szimpatikus ne- tóttá az Úr Jézus követendő künk. Gyakran sóhajtunk fel példának? Az nem lényeges, így: „De jó lenne, ha én is hogy miért éppen azt a fiút, úgy élnék, mint ö. Persze hiszen akár téged, vagy a ' vannak rossz tulajdonságai barátodat ie ölébe vehette is, de én csak a jóban sze- volna Jézus. Az sem valószí- retnék hozzá hasonlóvá vál- * nű, hogy órákig figyelte, és ni.” „Ahány ház, annyi szó- miután meggyőződött, hogy kás!” - mondja a közmon- ő a legjobb, a legokosabb a dás. Ezt most így fordítom gyerekek között, magához át: ahány ember, annyi pél- hívta, hanem az ártatlansá- dakép! Ha most sorba kér- ga, gyermeki alázatossága, deznélek titeket, bizony sok- kiszolgáltatottsága a vonzó, sok nagyon eltérő válasz ezt kell megvalósítani az születne erre a kérdésre: Te ember életében, kit tekintesz példaképed- Az a kisfiú sem volt jobb a nek? Színészek, írók, artis- többi gyereknél. Egyytt hanták, tudósok stb. szerepel- cúrozott a társaival, részt nének a listán. Csupa vett minden csínytevésben, „nagyember”, legalábbis a visszafeleselt a papájának, mi szemünkben. Előfordul, huzigálta a lányok haját, hogy valakinek a tanító bá- szamárfület mutatott a bácsi, másnak pedig az édes- rátjának stb. Mindezt azért apja vagy az édesanyja áll tette, mert még gyerek, mert az első helyen. még sok mindenről nem Ha megnövök, majd én is tudja eldönteni, hogy jó lehetek példaképe egy kis- vagy rossz, igaz vagy hamis, fiúnak vagy egy kislánynak, A szülei mondják meg mit de most még az ajtókilincset csinálhat vagy mit nem. Az is csak nyújtózkodva érem ő felügyeletük alá tartozik, s el, szinte mindenben segít- ha nem figyelnek rá, rosz- ségre szorulok. Én minden- szalkodni kezd, mert ez a kire felnézek, de rám csak gyerekkorral jár. Életvidám, letekintenek, mert még kicsi eleven, élvezi a „szabadsá- vagyok. No sebaj! „Kicsi va- gát", viszont, ha megfeddik, gyök én, majd megnövök szigorúan bánnak vele - én...” . szomorú lesz, mert ugye az Képzelhetitek annak a senkinek sem tetszik, ha ki fiúcskának az örömét, akit akarják oktatni. Pedig tanul- Jézus állított a nagyok közé! ni kell vagy saját kárunkon, Kapernaumban össze- vagy a másik hibáiból. Aki gyülekeztek a tanítványok, elfogadja az okos szót, hallés azon törték a fejüket, gat a figyelmeztetésre, még hogy vajon „Ki nagyobb a idejében jóváteheti vétkeit, mennyek országban?” Ezek Megtérhet, ezt várja tőlünk a felnőtt, halászó, vámszedő az Isten! Nyitva áll az út min- stb. emberek hogy elcsodál- denki számára, csak meg kozhattak, amikor Jézus a kell a bűneinket vallani, és kisgyermekre mutatott, és alázatosnak, állhatatosnak így tanította őket: „Bizony, kell bizonyulnunk szavaink- mondom néktek, ha meg ban és cselekedeteinkben, nem tértek, és olyanok nem Szabó Magda Mt 7,1-5 „NE ÍTÉLJETEK!” A Hegyi Beszéd megértésének kulcsa az a Jézus Krisztus, aki nem tanítást ad az övéinek, hanem önmagát. Ha nélküle akarjuk felfogni mai igénk üzenetét, ha személyét, életét kikapcsolva kezdjük el „rágni” a szavakat, csak félreértelmezésre és félreértésekre van esélyünk. „Ne ítéljetek” - hangzik felénk á furcsa felszólítás, s ha nem arra figyelünk, hogy Ki mondja ezt nekünk, akkor rögtön jogosnak érezzük a visszakérdezést: hát miért ne ítéljünk?! Talán nem lehet tudni, hogy mi a jó és a rossz ebben a világban? Talán igaza van korunk etikai értékválságának? Tényleg minden csak viszonylagos, relatív, attól függ honnan nézzük? Jogos és indokolt lenne az a közöny, ahogyan sokszor érdektelenül megyünk el egymás mellett? Kit érdekel ma a másik, „szálkája”? Gyakran halljuk a „mély bölcsességet”: mindenkinek joga van elrontania az életét... Talán a sokszor bálványozott emberi jogok tiszteletben tartása érdekében ne ítélkezzünk? Ilyen és ehhez hasonló vakvágányokra, zsákutcákba juthatnak gondolataink, ha nem kapcsolunk gyorsan vissza arra, Aki szól hozzánk. Miért ne ítélkezzünk? Jézus indoklása világos: mert mi is úton vagyunk a Bíró felé. Egymáshoz Való viszonyunkat meg kell, hogy határozza döntő módon ez a tény. A Hegyi Beszéd első fejezetében már érinti. Jézus ezt a kérdést: „Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled...” (Mt 5,25) Az ítélkezés ellentéte tehát nem a közönyös nemtörődömség, hanem a másikkal való megbékélés készsége, a másik elfogadása. Nem a bűn elfogadásáról, megtöréséről van szó! Megint csak Jézus személyes példája ment meg a tragikus félreértéstől. Amikor Jézus nem vet követ a házasságtörő nőre, akkor nem a házasságtörés bűnét legalizálja, fogadja el, hanem szétválasztja a bűnt és a bűnös embert. Ez az az életmentő műtét, amit bunbocsánatnak nevezünk, s amelyért így magasztaljuk Urunkat az úrvacsora bevezető liturgiájában: „Szent vagy, Urunk, és nagy a te irgalmad! Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán..Szent, tehát gyűlöli és taszítja bűnt, ugyanakkor irgalmas, tehát szeretetével magához vonzza, öleli a bűnös embert. Erre a viszonyulásra szeretné elvezetni tanítványait a Mester, hogy amiként Ő ítél meg minket, mi is úgy tudjuk egymást megítélni és elfogadni. Mi hajlamosak vagyunk a szálkával együtt a szemet, sőt magát az embert is eldobni. Jézus a szálka és gerenda képével arra döbbent rá, hogy van bennünk valami „idegen anyag”, ami megrontja látásunkat, ítélőképességünket. Ez az „idegen test” elvakít és megvakít, elidegenít Istentől és embertől. Jézus azért jött, hogy kivegye, illetve magára vegye ezt a szálka-gerendát. Kicsit továbbfeszítve a kép szimbolikáját talán még azt is megkockáztathatom, hogy ezekből a „szálka-gerendákból” állt össze a golgotái kereszt, mely elrettentő jele annak, hová vezet, ha az ember ítélkezni kezd és nem ismer határt ítélkezési Jogaiban”. Pilátusban az ítélkező ember halálra ítéli az Istent! Ebből a mélységből emel ki Isten, amikor feltámasztva Jézust, felülbírálja az ember ítéletét, és életre, örök életre ítéli mindazokat, akik hisznek a Fiúban, hisznek a Fiúnak. Ha szemünkbe valamilyen idegen anyag kerül, először könnyeinkkel próbáljuk kimosni, s ha ez nem segít, elkerülhetetlen a sürgős orvosi beavatkozás. Ha megvizsgáljuk életünk „idegen anyagait”, amitől szabadulni kellene, valószínű, hogy könnyek nem segítenek. Több kell, annak az Orvosnak beavatkozása, aki egyedül tudja megtisztítani látásunkat olyannyira, hogy benne az Urat, egymásban a testvért felfedezhetjük. Gáncs Péter IMÁDKOZZUNK Urunk, tisztítsd meg látásunkat, hogy rátaláljunk a Te utadra, s így egymásban is testvérre találjunk. Őrizz meg az elvakult ítélkezéstől és a közöny vakságától. Add, hogy a. Te szemeddel láthassuk egymást is, s egykor színről színre megláthassunk Téged is az atyai házban. Amen Kezdjük csoportosítással. Vannak meggyőződéses szilárd jellemek, akik fanatikus hittel képesek lándzsát tömi egy általuk jónak tartott ügy mellett. Ezek ellentéte a nádszál típusú ember, aki véleményét mindig a széljáráshoz képes igazítani. Aztán jönnek a normál, köznapi típusok, akik többnyire a két szélsőség között helyezkednek el alkatuknak megfelelően. Hagyjuk most a kivételeket és nézzük mi jellemző ránk, átlagemberekre ebben az összefüggésben. Mindenkinek van véleménye. Az is vélemény, ha nincs véleményed valamiről. De a jól informáltság szinte megköveteli manapság a nézetek cseréjét az égvilágon mindenről. Az infláció persze a gondolkodást sem kerüli el. Véleményünk értéke is devalválódik, súlytalanul lebegnek a levegőben kimondott szavaink, következmény nélkül érnek földet, buborékként szétpattannak a valósággal ütközve. A vélemény még nem kötelez semmire. Meg is változtathatod, ha úgy hozza a sors. Függetlenítheted érzelmeidtől, tolerálhatod mások elképzeléseit. Megadja számodra azt a mozgásszabadságot, melyben van időd kellően utánajárni, kipróbálni időt állóságát, igazságát. Ugyanakkor veszélyes is. Ha kinyitod az újságokat, tévét, rádiót az információáradatban nagy a csábítás, hogy megkíméled magad a gondolkodástól és ^mindenevő” leszel. Ezért fontosak fiatal korban a jól megválasztott példaképek, őszinte barátok, akik hozzásegítenek a szelektáláshoz. Nagy kísértés ilyenkor, hogy az idősebb nemzedék véleményét eleve porosnak, ósdinak lássuk. Kritikánkból az indulatokat kikapcsolva lehet csak közeledni egymáshoz. Végigküzdve magunkat ezeken a buktatókon, hosszas vajúdás után születik meg, véglegesen meggyőződésünk. Kevés a meggyőződéses ember. Úgy tűnik elmúltak a hőskorok, amikor sokan kész voltak életüket áldozni elveikért. „A walesi bárdok kézbe csaptának” - fogalmazza meg már Ady a század elején a kor hangulatot. Mintha könnyebb lenne mások véleményéhez igazítani életünket, mint szembeúszni az árral. Pedig nagy szükség van gerinces emberekre, akik a jó mellé kiállnak. Keresztyén hitünk is meggyőződést kíván. „Amit hallottunk, amit láttunk szemünkkel, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről” (ÍJn 1,1)-csak ez lehet az alapja tanúskodásunknak a világ előtt. Vállalni a hit kockázatát, merészségét, elindulni életed nagy kalandjára Istennel - erre és nem dogmák vakon elhivésé- re szólít fel Jézus minden őt követni akarót. Szükség van meggyőződéses keresztyénekre, akik nemcsak elvekkel rendelkeznek, de úgy is élnek. A szeretet nélküli hit önmagában semmi (lKor 13) ezért kell, hogy hozzá nyitottság, türelem társuljon. Hogyan élhetnek különböző meggyőződésű emberek egymás mellett? Csak úgy, ha a szeretet irányítja tetteiket és mondataikat s nem a másik átgyúrása a cél. Anyagias korban élünk. Minden eladó - hirdeti egy könyvhétre megjelent verses- kötet. Egyetértesz? Vagy van hited vállalni a szembenállást a hiúság vásárán, hallgatni a szivedre és nem besorolni a tömegbe. A meggyőződéses embernek hinnie kell a jövőben, amikor álmai beteljesülnek, van reménye. Lassan, reménytelenül a mába élő korosztályunknak erre a reményre kell eljutni, hogy kevesebb legyen az önvesztő, mámorba búvó céltalan, szélsodorta élet. Brebovszky Éva így mondják arra a fiatalra, aki kinőtt, kilóg, sőt kiesett a családi fészekből. Sajnos sokan vannak. A szülők dolgoznak, GMK-znak, a gyermeket az utca neveli s csak későn veszik észre, hogy baj van, kihullott a kezűkből. „Nem bírunk vele...” - mondják könnyek között..Tragédiákhoz vezető út. „Mindent megadtunk neki...” Talán itt a baj egyik gyökere. Túletetett ifjúság jön utánunk. Mindent megkap, csak szeretetben s a vele töltött időben szegény. S itt van a hiba. Gyenesi szolgálatom egyik keserű emléke: egy budapesti orvosházaspár kamaszkorú egyetlen fiát három éven át minden tanév végén megkaptam a kísérő levéllel: „Kedves Tibor bácsi atyai gondjaira bízzuk a fiúnkat...” Minden héten megérkezett a 200-300 Ft. Egy alkalommal, amikor átvette, kérdeztem tőle: ^Jancsikám örülsz neki?” Elsírta magát s csak ennyit mondott: „Annak örülnék, ha tudnám, hogy anyukám szeret.” Hány gyerek kóborol e vággyal tele s nem kapja meg. Jaj annak kinek neve kinő az Isten markából. Bújj meg e tenyérben, mint meleg fészekben s vigyázz, ki ne nőjj, ki ne ess belőle sohasem. Neved ne legyen „Istentől elrugaszkodott”, vagy ne légy „Az Isten verése!” Őrzők, szülők, emberek, vigyázzatok a vártán! Nem mindegy, hogy milyen nemzedék tapossa lábunk nyomát! Szemetek rajtuk legyen! Kezetek „vezesse útjukat, hogy közülük egyse vesszen el! Hernád Tibor Jászai Mari üzenete * Vers és dal a Várban - ezzel a címmel hozza össze hétről-hétre a Hazafias Népfront az MTA Zenetudományi Intézetében a magyar széppróza és költészet kedvelőit. Hála a sorozatszerkesztő Jancsó Adrienne és a kiváló előadóművészek fáradhatatlan buzgalmának, ezek a szerda esték, minden jelenlévőnek maradandó élményt adnak, olyannyira, hogy ajegyek is hetekkel előre elkelnek. Az idei évadnak talán legkimagaslóbb eseménye Csernus Mariann Jászai Mari Napló-ját bemutató előadóestje volt. Rokonlelkek találoztak ebben az előadásban, hiszen az elődadóművész is magáénak vallhatná Jászai Mari szavait: „én mindig az voltam, akit játszottam.” Úgy szólaltatta meg a nagy magyar tragikákat, hogy talán még a film, a hanglemez sem tudta volna jelenvalóbbá tenni, mert lényének lényegét támasztotta fel. Azt a kifelé határozott, öntudatos, kőszikla-kemény, igazmondó és az igazságért vad haraggal küzdeni képes embert, aki belül vergődő, szeretetre vágyó, űzött és riadt lélek volt; színésznek született („kothumusban látta meg a napvilágot”), színpad nélkül nem lelte helyét az életben, és még a kriptáját is a régi Nemzeti Színház köveiből építette. Megdöbbentő, mennyire korán, már ötvenes éveiben kezdik háttérbe szorítani, mellőzni (vagy csak ő érzi így?!), holott alighanem mindenki tudta, milyen ritka előfordulású, egyetlen, pótolhatatlan jelenség: Jászai Mari. Talán túlságosan is nagy volt, talán túl sok keserves fájdalmat hozott magával kegyetlen gyermekkorából, ez mind fellángolt, mikor színre lépett, és e tűz fénye mögött elhalványult mindenki más? Két gondolatát mindenesetre érdemes szívükbe vésni mindazoknak, akik emberekhez szólnak. Az egyik: a színpadon úgy kell suttogni, hogy a kakasülőn is értsék. (Vagyis, hogy nem a hangerő, hanem a kiejtés tisztasága teszi érthetővé a beszédet.) A másik: a tehetség csak akkor valósul meg, csak akkor él, ha a hordozója hisz benne és elfogadja, mint Isten ajándékát. Jászai Mari sokat vívódott, de a tehetségében sosem kételkedett. Mi lett volna vele, ha abban sem bízik?! Isteni ajándékot, küldetést hordozott szívében, vállalta a gyötrelmet is, ami vele jár. Bozóky Éva lllllllllllllllllllllllllllllll Vakvilágban iiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Különös dolog a mozi: ott ül az ember a nézőtéren, s mintha megkettőződnék, önmagát látja a filmvásznon is. Ha nem látná, vegye észre. Az élet olykor óriássá növekvő apróságairól készíti filmjeit Gyarmati Lívia. Minden filmje jelenidejű: nekünk szól, rólunk szól. Ez a mostani is, a Vakvilágban. Szemet a lelkiismeretet nyitogató mű ez a film. Elbeszélésének két fonala mintha független volna egymástól, s amikor a két történet végül egy tragikus véletlennel összekapcsolódik, arra illő rádöbbennünk, hogy szavaink, tetteink, elképzeléseink, vágyaink, olykor még a szeretetünk is odavezethet véletlenül és könyörtelenül, ahová talán igazán nem akartunk eljutni. Az egyik elbeszélés ebben a filmben egy már nem ifjú szerelmespárról szól. Boldogan egy- másba-felejtkezve síelnek a Tátrában, aztán indulnak haza, s a férfi - mert már kinőtt az ifjúkorból - egyre nyugtalanabb. Otthon magányos anyja váija, akinek ő a legdrágább kincse, aki őt mindennél jobban szereti - aki már eddig is tönkretette az ő életét, mert nem hagyta élni, nem engedte, hogy ő maga legyen. Még most is, amikor megmakacsolja magát a fia, vitatkozik és sír, zsarol a szeretetével - s ezzel nemcsak ürömmé változtatja az örömöt, hanem önkéntelenül a véletlen halál karjaiba kergeti a fiát. A másik elbeszélés egy munkásbrigádról ad hírt: újításukért éppen nagy díjat kapnak, bár csak a felét annak, ami járna, ha minden rendjén ment volna. A négy arckép közül mindinkább előtérbe jut egy: Sándor a filmbeli neve és Lukáts Andor alakítja. Keserű ember, még a születésnapjáról is elfeledkezik (a sajátjáról, igen), s az esti brigád-bulira, a jutalom megünneplésére azzal indul, hogy most aztán szívből fog mulatni, önfeledten. Kell-e mondanom, hogy az ő örömébe is üröm vegyül, észre kell vennie, hogy bizony nem az élet császára, hanem nagyon is kiszolgáltatott, a jó mulatság egyre rosszabb, az ital nem feledteti a bajt, hanem növeli, mert beleköt egy kötekedő s magalázza. Nemcsak ennek az egyetlennek, hanem bizonyára egész életének minden kudarca fölforrósítja benne a bosszúvágyat, s így fölforrva benne vezeti-kényszeríti őt a véletlen s akaratlan gyilkossághoz. Részleteiben kedves, egészében megrázó ez a film, amely arra figyelmeztet végül is, hogy nem szabad mások rovására élnünk, hogy az emberi élet tisztaságát és becsületét ideje visszaszerezni és visszaadni, hogy az ember nem élhet a vakvilágban, henem rá kell nyílnia a szemének saját magára és embertársaira. Még akkor is - sőt: akkor igazán! - ha olykor úgy érezzük, s nem alaptalanul, hogy napjaink elromlanák, hogy belefásulunk a hétköznapokba, hogy a szeretet árthat is, hogy hány-vet az élet akármi sodra. Ez a film arra is ráébreszt, hogy mi vagyunk azok, akiket bántanak, s azok is, akik bántanak. Ott ülünk a mozi nézőterén és szembenézünk filmbeli önmagunkkal. Zay László
