Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-19 / 29. szám

r Evangélikus Élet' 52. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1987. JÚLIUS 19. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 5. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Uram, te jobban gondoskodói rólam, mint én magamról. Kempis Tamás ■■■■ Hívás bizonyságtételre Az egységért fáradozva 40 éves a Lutheránus Világszövetség Mostani vasárnapunk központi üzenete régtől fogva a tanítvány küldetése, más szóval a bizonyság- tétel Krisztusról. Ezért van, hogy az óegyházi - tehát a vasárnap leg­régebbi evangéliuma - Péter apos­tol elhívásának, a „csodálatos hal­fogásnak” a története, amelynek végén ezt mondja Jézus Péternek: „Ne félj, mostantól fogva embere­ket fogsz” (Lk 5,1-11.). Urunk bizonyságtételre hív. Jó, ha meghalljuk a harangok hívását, Jézus szavának hallgatására. Jó, ha hívásának engedve az úrvacso­rában bűnbocsánatát is vehetjük. Jó, ha hozzámegyünk, hogy nyu­galmat kapjunk tőle. Mindez azonban önmagában kevés. Isten kegyelmének elfogadása csak az első ütem a tanítvány életében, mert a tanítványi élet kétütemű: elfogadás és szolgálat együtt. Ezért kell meghallanunk a mai vasárnap üzenetét: hívás bizonyságtételre. Jézus olyan tanítványokat keres, akik készek szavukkal és életükkel neki szolgálni. Ezen a vasárnapon minden gyülekezetben el kellene énekelni: „Ébredj, bizonyságtévő lélek”. Hangoznia kell a bizonyságtevő szónak. Ebben a világban minden­kinek megvan a maga feladata: a szülőknek, a munkásnak, az or­vosnak, a pedagógusnak. Jézus ta­nítványainak a feladata: hitük megvallása, más szóval bizonyság- tétel Urunkról. Ezt a speciális fel­adatunkat senki más nem végzi el helyettünk. Szükség van egyrészt olyanokra, akik teljes életükkel, hivatásuknak tekintve beállnak az igehirdetői, a „hálót kivető” szol­gálatba. Imádkozzunk értük is, és azért, hogy Isten támasszon ma is fiatalokat - a mi gyülekezetünkből is - akik elindulnak az igehirdetés gyönyörű feladatára. De másrészt, mindenkire szükség van ebben a munkában. Nem kell mindenkinek prédikálnia, de minden keresztyén ember feladata, hogy számot tud­jon adni hitéről, reménységéről, fe­Amerikai evangélikus dlakóniai vezető látogatása Budapesten Június utolsó napjaiban látoga­tást tett egyházunkban dr. Róbert B. Cummings és felesége. Dr. Cummings a kaliforniai Vesper Society, egy nagy evangélikus dia- kóniai segélyszervezet igazgatóta­nácsának elnöke. Tavaly járt elő­ször hazánkban, egy Budapesten tartott nemzetközi evangélikus konferencián. Most a diakóniai szervezet képviselőjeként egyhá­zunk diakóniai szolgálatával kí­vánt közelebbről megismerkedni. Az amerikai diakóniai vezetőt dr. Nagy Gyula püspök-elnök fo­gadta hivatalában és tájékoztatta egyházunk széles körű diakóniai munkájáról. Ezt követően látoga­tást tett a Budai Evangélikus Sze­retetotthonokban, ahol Csizma- zia Sándor igazgató-lelkész veze­tésével elsősorban a 150 testileg- szellemileg súlyosan sérült gyer­mekekért végzett diakóniai mun­kával ismerkedett meg. Cummings elnök nagy elisme­réssel nyilatkozott az Otthon munkájáról és kifejezte reménysé­gét a kaliforniai diakóniai szerve­zet és a magyar evangélikus dia­kóniai munka közötti szorosabb kapcsolatok ápolása iránt. lelni tudjon, ha kérdezik, ha né­hány egyszerű szóval is. Még inkább szükséges a bizony­ságtevő élet. Amikor Jézus egy-egy tanítványt elhív, akkor voltakép­pen egy-egy „lámpást” gyújt meg. Nem lesz mindenkiből Albert Schweitzer, vagy Bonhoeffer, de minden tanítványnak világítania kell. Nem nagy körzetben, elsősor­ban a házban, a családban, ahol a tanítvány él. Abban a környezet­ben, ahol a tanítvány megfordul, dolgozik, tehát munkahelyén is. A lámpásnak nem önmagáért kell égnie, nem magát kell fitogtatnia, hanem másoknak kell a fénnyel szolgálni, utat mutatni. Nem is biztos, hogy különleges feladatok­ról van szó, az azonban bizonyos, hogy ez a szolgálat így kezdődik: tisztán és becsületesen élni, hivatá­sunkat szeretettel végezni, társaink között segítő szeretettel. Erre ma is felfigyelnek az emberek. Az önfel­áldozó szeretet, a példamutató élet ma is fel tudja hívni a figyelmet arra, aki „lámpást gyújt”, tanítvá­nyokat hív és küld, hogy emberi életeket meggyógyítson és meg­mentsen. Kicsit talán drámaian, de meg- kapóan írja le ezt a hivatást Remé- nyik Sándor: Fáklya verem előtt című versében, amelyből érdemes legalább az alábbi néhány sort elolvasnunk: „Hány verem tátong ipost a nagy­világban? Farkasverem, Halálverem, Pokolverem, Gondosan előkészített verem. Csak fáklya nem ég a verem előtt. Voltam-e én, vagytok-e ti, lesznek-e ők ilyen magányos éji lobogás, vigyázz-kiáltás tévelygő felé: Fáklya verem előtt? Közülünk ki fogja megérdemelni a sírfeliratot: „Másnak világolt, Amíg önmagát emésztette meg?” A „csak” határozószó megszorító, leszűkítő, más lehetőségeket kizáró ér­telmű. Mint ilyen kiválóan alkalmas csattanós jelmondatok, kiélezett vitaté­mák fogalmazására. A fenti cím így is szerepelt évszázadokon át protestáns tantételként, elutasítást sűrítve magába minden más katolikus vagy katolikus­nak tartott tanítással szemben. Makacs elutasítást, hajthatatlanságot, egyolda­lúságot ötvözve jeligévé. Pedig a „csak” kiemelő, nyomósító, hangsúlyt összpontosító - s mint ilyen -, tisztázó értelmű is. Fontos dolgok­ban, döntő kérdésekben ez nem is je­lentéktelen. így érthető ez olyan lénye­ges dologban is, mint a bűnös megiga- zulása, az ember üdvössége. Indokol­tan és minden él nélkül fogalmazza így a reformáció keresztyénsége is az Új- testamentum üzenete magvát: üdvös­ség csak kegyelemből - csak Jézus Krisztusért. Az értelmes és ambiciózus ember mindenütt keresi a maga részét, vállal­ni és ellátni akarja a maga feladatát, így az Istenhez való viszonyban is. A gyakorlati vallásosság megszokott fogalmazása az üdvösségre vezető út­ról nemcsak a katolicizmusban, hanem a reformáció egyházaiban is az Isten és..., a Krisztus váltsága és... a kegye­lem és... Az „és” után többféle megje­lölés következhet: vágyakozás, igyeke­zet, erény, engedelmesség, áldozat, ki­tartás stb., ami mind összefoglalható egyetlen szóban: „teljesítmény”. Vala­mi az ember részéről. Valami cselekvés, Megválasztották az új evangélikus érseket Tallinnban Az Észt Evangélikus Egyház jú­nius 11-én megtartott rendkívüli zsinati ülésén nagy szótöbbséggel Kuno Pajula lelkészt, a tallinni Já­nos templom parókusát, egyházta­nácsost választották meg az el­hunyt Edgar Hark érsek halálával megüresedett érseki tisztségre. Érsekké szentelését ez év őszén finnországi hírek szerint Vikström finn érsek végzi majd. Az új érsek 63 éves, a kelet-észtországi Karu- ben született, s 1957 óta szolgál a tallinni János templomban. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának tagja. Egyházunk püspök-elnöke táv­iratban köszöntötte az Észt Evan­gélikus Egyház új vezetőjét, kife­jezve reménységét a további testvé­ri kapcsolatok ápolására és erősí­tésére. Görög KBK küldöttség Magyarországon Koumanakos nyugalmazott tá­bornok, valamint Chrysostomos dodomai püspök vezetésével jú­nius 26-július 2. között a nemré­gen megalakult KBK regionális csoportjának nyolctagú küldöttsé­ge járt Magyarországon. Látogatásukra dr. Tóth Károly püspök a KBK elnökének, az ökumenikus Tanács, az Egyház­közi Békebizottság, valamint a KBK Baráti Körének meghívása alapján került sor. Magyarországi programjuk so­rán egyházi vezetőkkel találkoz­tak. Látogatást tettek az Országos Béketanácsnál, valamint megis­merkedtek az egyházi békemozga­lom kérdéseivel. A munkánk misz- szió, hisz a KBK most már Görög­országban is jelen van - hangsú­lyozta Koumanakos tábornok, a csoport egyik vezetője. A nyolcta­gú görög küldöttség társelnöke Chrysostomos püspök elutazása előtt interjút adott lapunknak. Nyilatkozatát a 3. oldalon közöl­jük. érdem. Mindig újra feltámad a régi kér­dés: „Mit kell cselekednem, hogy üdvö­zöljek?” (Csel 16,30). Tehetek-e vala­mit az üdvösségemért? Éppen azért mindig és mindenütt hasznos és tisztá­zó a kis nyomósító, minden egyebet kizáró határozószó: csak kegyelemből, csak Jézusért! A kegyelem előtt... Nagyon felfrissítette és megelevení­tette a kegyelemről szerzett régi tapasz­talatomat, újra tudatosította egyedül Jézusra építő hitemet, amikor pár hete elém került Pál apostol jól ismert, 'de gyakorlatban soha eléggé belénk nem ivódott tanítása a mi cselekedeteink és a kegyelem kapcsolatáról: „A mi meg­tartó Istenünk nem azokért a cselekede­tekért tartott meg minket, amelyeket mi mint megigazultak cselekedtünk, hanem az 5 irgalmából az újjászületés fiirdöje által." Nem cselekedetekért! - dobbant meg újra a szivem. Teljesen egynek tudtam magam Pál apostollal, aki a maga álla­potát Isten jóvoltának a megjelenése­kor, rátalálásakor így jellemezte: „mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, kívánságoknak és különféle élvezeteknek a rabjai, gonoszságban és A svédországi Lund román stí­lusban épült katedrálisában ezek­ben a napokban emlékeztek meg a világ evangélikus egyházainak képviselői arról, hogy 40 évvel ez­előtt, 1947. július 1-jén 12 óra 25 perckor az első világgyűlés elfo­gadta az alkotmányt és ezzel létre­jött a Lutheránus Világszövetség. A világszövetség megalakulása nem volt előzmények nélküli, hi­szen az evangélikus egyházak ak­kor már évtizedek óta munkálkod­tak azon, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat egymással. A szer­vezeti formának ez az újabb lép­csője azonban éppen 1947-ben mégsem volt könnyű. A nemrég egymással még hadat viselő orszá­gok fiainak meg kellett békülniük egymással. Intézményes formát kapott, ami a háborút közvetlenül követően a „lelki újjáépítés” segí­tésének indult, de amelyben a ke­nyér és a takaró mégis meg kellett előzze sokszor a Bibliát és a temp­lomot. 40 millió menekült és el­űzött emberről igyekeztek, amint mondták, ellenségeskedés és előíté­let nélkül gondoskodni. Öt évvel később, 1952-ben Han­noverben a személyes találkozás és barátkozás is nagy szerepet ka­pott, és kialakult az LVSZ három fő munkaága (teológia, vüágszol- gálat, misszió). De itt hasított bele először a részvevők tudatába az a felismerés is, hogy a világ - politi­kailag, társadalmilag - két félteké­re, keletire és nyugatira őszük. Minneapolisban (1957) még in­kább jellemezte a harmadik vi­Miklós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal elnöke - valamint közvetlen munkatársai - Sarkadi Nagy Barna általános el­nökhelyettes és Bai László főosz­tályvezető kíséretében június 22-én látogatást tett egyházunk püspök­elnökénél, dr. Nagy Gyulánál. Az államtitkár kifejezte az Állami Egyházügyi Hivatal bizalmát, irigységben élők és egymást gyűlölők”. (3. v.) A kegyelem előtt nem volt semmi az életemben, amin Isten szeme meg­akadhatott volna, ami az Isten mérle­gén valamit is nyomott volna. Csak engedetlenség, csak tévelygés, csak bűn. Aki bűnösen, elveszetten Isten vá­ratlanul felragyogó szeretetével, Isten indokolatlan, megmagyarázhatatlan bocsánatával találkozik, és hittel fo­gadja Jézus véréért minden bűne bo­csánatát, annak nincs kétsége afelől, hogy ezért ő semmit nem tett, ezt sem­mivel meg nem érdemelte. Merő aján­dék. Nem cselekedetekért, csak kegye­lemből. Lehet hinni boldogan, önfeled­ten egész múltja, egész valója ellenére egyedül Istennek, egyedül az evangé­liumnak. A kegyelem után... A kegyelem elnyerése után elöbb- utóbb újra kezdődik a régi igyekvés, ügyeskedés, vágy: bizonyítani, felmu­tatni, teljesíteni valamit. Ä régi élet cse­lekedetei persze semmit se értek, de az új élet gyümölcseinek mégiscsak kell valamit jelenteniök. És ha nem bizo­nyítanak, vagy nem bizonyítanak ele­get, akkor kezdődik újra a régi gyötrő­dés, még csüggesztőbbek az új kéte­lággyűlést a fesztivál jelleg, hiszen szerény becslések is 235 000 részve­vőt említenek. Itt javasolták a ró­mai katoükus egyházzal folytatan­dó párbeszédet, még a második va­tikáni zsinat összehívása előtt. Ez­zel ismét olyan témát érintettek, melyhez mindmáig várakozások, csalódások és viták kapcsolódnak. A fejlődő (úgynevezett „harma­dik”) világ evangélikusai már ko­rábban is képviseltették magukat, de Helsinkiben (1963) először olyan számú és súlyú helyi vezetővel, hogy kérdéseiket, problémáikat új meg­világításban kellett meglátni. Némi csalódást is keltett, hogy a sajátosan evangéükus tanítást a megigazulás- ról nem sikerült a mai világra nézve megfogalmazni. Valósággal belekiáltott a világ sokfélé szociáüs, gazdasági igaz­ságtalansága, valamint az ifjúság elégedetlensége a csendes francia- országi üdülőhelyen, Evianban (1970) tartott ötödik vüággyűlés tanácskozásaiba. Ez volt egyúttal az első alkalom, hogy - lelkesedést és ellenkezést váltva ki - jelen volt és szólt egy római katolikus bíbo­ros. 1977-ben Dar-es-Saalamban nem távolból, nem könyvekből, hanem közvetlen közelből láthat­ták az evangélikus egyházak kép­viselői Afrika éhezését, nyomorát és az elnyomás égbekiáltó igazság­talanságát. Nem véletlen, hogy itt mondták ki először - nehéz viták után: a faji megkülönböztetés nem egyeztethető össze a keresztyén hittel. Új színt, új hangot, új vitá­őszinte jókívánságait és köszönté­sét az egyházvezetői tisztségnek közelmúltban történt hivatalos át­vétele alkalmából. Kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy a püspök-elnökkel a múltban kiala­kult jó viszony az új munkakörben is tovább folytatódik és erősödik. A püspök-elnök az együttműkö­dési szándék megerősítéséről, a kö­lyek, hogy talán a bűnbocsánat se volt igazi, talán a kegyelem se oldott meg mindent. Vagy talán még rosszabb, ha elfogadhatónak tetszik a bizonyítás, és hamis nyugalom, önelégült keresztyén van születőben. Pál igéje az első felfedezés erejével ragyogtatta fel a régi evangéliumot: „nem azokért a cselekedetekért, ame­lyeket mi mint megigazultak cseleked­tünk, hanem az ő irgalmából.” Tehát az új élet cselekedetei se nyomnak sem­mit az Isten mérlegén. A Jézus Krisztus ajándék-igazságának érvényét az se rontja le, ha utána sem lesz mivel dicse­kednünk, sőt még több a szégyenkezni­valónk. Isten az új élet új cselekedeteit se veszi számba, amikor könyörül raj­tunk. Nem azért engedi el - bocsátja meg - a régit, hogy majd megtalálja számítását az újban, hanem csak az ő irgalmából. Az emberi részvétel, az em­beri cselekedet, érdem a kegyelem után is mínuszban marad. Az üdvösség csak kegyelemből, csak Jézus Krisztusért van. Ezért lehetek bizonyos az üdvössé­gemben. Az emberi érdemnek, részvételnek fenntartott legkisebb rész is mindig bi­zonytalansági tényezőt vagy elbizako- dási veszélyt jelent a hívő számára. A hit csak akkor épül sziklafundamen­tumra, ha maradéktalanul Jézus Krisz­tusra épül, akinek „a teljességéről vet­tünk mindnyájan kegyelmet kegyelem­re.” (Ján 1,16) . Csepregi Béla kát hozott a nők minden eddiginél magasabb részvéteü aránya is a küldöttek között. És végül a hetedik vüággyűlés: Budapest 1984! Mennyi vita előzte meg, és mennyi kísérte! Hányszor voltunk kishitűek, hogy megbirkó­zunk-e a nagy feladattal és milyen emlékezetesek mindannyiunk szá­mára a megnyitó istentisztelet per­cei. S azután a szívszorító pülanat, amikor - a svéd Anders Nygren, a német Hanns Lilje, az amerikai Franklin C. Fry és Fredrik A. Schiotz, a finn Mikko Juva és a tanzániai Josiah Kibira után - a magyar Káldy Zoltánt választot­ták meg a világszövetség hetedik elnökévé. S most éppen tragikus, fájdalmas veszteségnél tartunk eb­ben a negyvenéves történetben. Ez a történet - bár volt benne ünnepélyes és nagyszerű pülanat sok - nem volt diadalmenet, ha­nem igazi fáradozás egymásért és az egységért együtt. Voltak meg­torpanások is bőven, de újra és újra az a felismerés, hit és remény­ség lendített előre, hogy valójában mégiscsak egyek vagyunk már Jézus Krisztusban! Az előttünk álló évekre, évtize­dekre is jó fáradozást kívánunk a Lutheránus Világszövetségnek, genfi munkatársainak és tagegyhá­zainak világszerte: Jézus Krisztus ismerete legyen egységünk és szol­gálatunk hajtóereje. Ebből a fára­dozásból mi, magyarországi evan­gélikusok is szeretnénk kivenni a részünket - nem kevésbé, mint ed­dig! Reuss András zösen kimunkált út folyamatossá­gáról és a társadalom melletti elkö­telezettségről szólt. Mint mondotta - az evangélikus egyház támogatja a társadalmi közmegegyezés és a társadalmi fejlődés programját. A személyes megbeszélést köve­tően az államtitkár és munkatársai találkoztak az egyházi munkaágak vezetőivel. A megbeszélésen részt vettek Sólyom Károly püspökhe­lyettes, Blázy Lajos diakóniai ügy­vivő lelkész, dr. Cserháti Sándor dékán, Csizmazia Sándor a Budai Szeretetotthonok igazgatója, dr. Görög Tibor ökumenikus főtit­kár, dr. Karner Ágoston országos főtitkár és Lehel László felelős szerkesztő. Miklós Imre államtitkár szólt az evangélikusok széles körű társa­dalmi szolgálatának fontosságáról és arról a szövetségről, amely - mint hangsúlyozta - nem néhány ember összekapcsolódása, hanem egy egész egyház évtizedeken át kimunkált közös útja. A nemzeti egység és a társadalmi közmeg­egyezés szolgálatában jelentős sze­repet váüal az evangélikus egyház, amit társadalmunk nagyra értékel. Nemzetközi felelősségünk is azt kí­vánja tőlünk, hogy ezt a kialakult jó viszonyt tovább erősítsük. Az országos egyházi munka­ágak vezetői hangsúlyozták az egyházvezetés programjának tá­mogatását; az egység erősítésének fontosságát, az állam és egyház közötti jó viszony továbbfejleszté­sének szükségességét, az egyhá­zunkat érintő kérdések újragondo­lásának jelentőségét, valamint a személyes felelősségvállalás növek­vő feladatait. A püspök-elnök zárszavában köszönetét mondott az őszinte és nyílt eszmecseréért, a munkaláto­gatásért. Keveházi László ELŐ VIZ Csak kegyelemből - csak Jézus Krisztusért Titus 3,4-5 Miklós Imre államtitkár látogatása egyházunkban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom