Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-21 / 25. szám

• I Evangélikus Élet 52. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 1987. JÚNIUS 21. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGEUKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft------------­---------------------------j . Az a döntő, hogy saját szívünk és lelkiisme­retünk ellenében arra a következtetésre jus­sunk, hogy bár szegény bűnös vagyok, nem tagadom, nem tagadhatom, de azért nem esem kétségbe, mintha Istennek nem kelte­nék. LUTHER \_________________________________________________________ Az Egyházközi Békebizottság közgyűlése „Országszerte legyenek együtt a hívők ökumenikus közösségben...” Filaret metropolita köszönti az Egyházközi Békebizottság elnökséget, valamint a közgyűlést Az Egyházközi Békebizottság jú­nius 2-án, a Református Zsinat szék­házában tartott közgyűlésén meg­emlékezett a közelmúltban elhunyt alelnökéröl, dr. Káldy Zoltán evan­gélikus püspök-elnökről. Köszön­tötte dr. Nagy Gyula evangélikus püspököt püspök-elnökké és dr. Schöner Alfréd főrabbit az Orszá­gos Rabbitanács elnökévé történt megválasztásuk alkalmából. A közgyűlés megköszönte dr. Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkárnak „A társadalmi fejlő­dés és a béke építésének összefüggé- sei”-ről tartott előadását, amely se­gítséget jelent a hívő emberek szá­mára. Az Egyházközi Békebizottság közgyűlése üdvözölte az eredmé­nyes békeszolgálatukért kitüntetet­teket, köztük Balogh András és Lackner Aladár evangélikus lelké­szeket. Az ülésen részt vett Barabás Miklós, az Országos Béketanács fő­titkára, aki megköszönte az Egy­házközi Békebizottság munkáját. A közgyűlés köszöntötte Filaret metropolitát, az Orosz Ortodox Egyház Külügyi Hivatalának veze­Az Egyházközi Békebizottság - hangot adva a benne együttmun­kálkodó hívek és lelkipásztorok ál­láspontjának is - kinyilvánítja azt a meggyőződését, hogy a nukleáris korban a legfontosabb feladat az emberiség békéjének megőrzése. Kifejezi a hívők készségét, hogy - együttműködve a béke minden igaz hívével - hitük erkölcsi tanítá­sait követve hozzájáruljanak a bé­ke ügyének szolgálatához, részt vállaljanak a népünk előtt álló gondok és feladatok megoldására irányuló fáradozásokban, támo­gatva a megújulás folyamatát a társadalmi fejlődésben. Az- Egy­házközi Békebizottság a magyar békemozgalom részének tekintve magát, hazai és nemzetközi tekin­tetben egyaránt a maga sajátos vallási módján és eszközeivel is munkálni kívánja a társadalom és a béke építésének ügyét. A vallásos élet képviselői elítélik a világűr militarizálásának a ter­vét, a fegyverkezési hajszát, ami kicsiny kiváltságos körök profitját növeli, s világszerte fokozza az éh­séget és a nyomort. Egyetértéssel, bizakodva fogadják azokat a konstruktív kezdeményezéseket, tőjét, a Szovjet Béketanácsnak a vallási békeerőkkel együttműködő bizottsága elnökét, aki meghívást adott át az Egyházközi Békebizott­ságnak. Ezután meghallgatta dr. Ara­nyos Zoltán főtitkár beszámolóját, melyben értékelte az elmúlt eszten­dő munkáját, beszélt az Országos Béketanáccsal, Hazafias Népfront­tal, valamint Katolikus Békebizott­sággal való együttműködésről, majd a szeptember 3. vasárnapján megrendezendő békehétvégéről szólott, melyeken egy időben 7 hol­NYILATKOZAT javaslatokat - származzanak bár­honnan -, amelyek az enyhülést szolgálják és táplálják a reménysé­get a békés jövőre vonatkozóan. A hívő emberek üdvözlik a biza­lomépítő, sokoldalú, leszereléssel, haderőcsökkentéssel és kiegyenlí­téssel, továbbá a katonai doktrí­nákkal foglalkozó tárgyalások gondolatát a Varsói Szerződés és a NATO között. Támogatják azt a törekvést, hogy számolják fel a nukleáris elrettentés koncepcióját, kerüljön a hangsúly a támadó fegy­verek helyett a védekezésre, semmi-’ sítsék meg a vegyi fegyvereket, szüntessék be a nukleáris fegyver- kísérleteket és oszlassák fel a kato­nai szövetségeket. Magukénak ér­zik az atomfegyverektől mentes vi­lág látomását az ezredfordulóig, s azt a célt, hogy addig is távolítsák el a rakétákat Európából és létesít­senek atomfegyvermentes övezete­ket, szavatolják a kölcsönös és egyenlő biztonságot hatékony el­lenőrzés mellett, a fegyverzetek mi­nél alacsonyabb szintjén, amely a biztonsághoz szükséges és a véde­land és 7 magyar gyülekezet közös liturgia és igeolvasás alapján csen­desednek el. Fötéma: a szövetség. A közgyűlés alelnökként az el­nökség tagjai sorába választotta dr. Nagy Gyula evangélikus püspök­elnököt, az elnökségi tanács tagjai közé pedig dr. Kocsis Elemér refor­mátus püspököt és Kiss Emil bap­tista lelkészt, a SZÉT főtitkárát. Az ülésen Szakács József, a SZÉT elnöke elnökölt, Schöner Alfréd főrabbi, valamint dr. Nagy Gyula püspök-elnök igét olvasott és imádkozott. lemhez elégséges. Szívből óhajtják: szűnjön meg a háború örökre mint a véleménykülönbségek megoldá­sának eszköze, s minél több állam jelentse ki: nem kezdeményez há­borút és nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvereket. Az Egyházközi Békebizottság - engedve a lelkésztestvérek javasla­tának legyen a tavalyi kezdemé­nyezésből hagyomány, ismét fel­ajánlva az együttműködésre irá­nyuló készségét a testvéri Katolikus BÍékebizottságnak, idén is felhívja a köréhez tartozó gyülekezeteket: augusztus 8-áról 9-ére virradó éjjel ebben az évben is országszerte le­gyenek együtt a hívek ökumenikus közösségben egy értelemmel és aka­rattal önmegtartóztató böjtölésben, énekmondásban, a szent iratok ta­nulmányozásában, elmélkedésben és buzgó imádkozásban az atomhá­ború pusztító rémének elhárításá­ért, az emberiség békés jövőjéért, boldog életéért - mindenkor figyel­ve az intésre: „tartassanak könyör­gések, imádságok, esedezések min­den emberért ... minden méltóság­ban levőkért, hogy csendes és nyu­godalmas életet éljünk” (lTim 2,1-2). ÉLŐ VÍZ A por visszatér.... Préd 12,4-7 Számtalanszor hallottam már, hogy a Bibliát idilli könyvnek mondták, amely a való élettől tá­vol van, ezért a modern ember, számáía nincs is sok mondaniva­lója. Akik ilyen véleményt han­goztatnak, nyilván vagy felülete­sen, vagy egyáltalán nem olvasták a Bibliát. Prédikátor két lábbal áll ezen a földön. Az emberélet végső kérdéseire is realisztikus választ ad. Minden nemzedék számára ki­kerülhetetlen a kérdés: mi lesz ve­lem az öregségben, mi lesz, ha vé­get ér az életem, lesz-e még vala­mi, ha már én nem leszek...? He­lyenként fájdalmas kérdések ezek. Hogy gyűlik bennünk az elmúlás sokféle terhe! Rendetlenkedő szív, ziháló tüdő, erőtlenedő lábak, reszkető kezek, feledékenység, fá­radékonyság. Újra kell tanulni a mindennapokat, új rendbe bele­szokni. A buszmegállóig bizony nem elég már a megszokott öt perc. A bevásárló kosarat is mind nehezebbnek érezzük. Az emeleti lépcsőfordulóban meg kell állni néhány szusszanásra. Pedig né­hány éve még... Mennyire más­képpen volt. Nem is hittük volna el, hogy a mi fejünk fölött is eljár az idő. Hiába, öregszünk. Egyre többször hoz a postás fekete szala­gos levelet, értesítést halálesetről. Régi iskolatársak, volt munkatár­sak, rokonok... Olvassuk a szte­reotip mondatot: „Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett ... el­hunyt”. Átsuhan az ember agyán a gondolat, lehet, hogy nemsokára az én nevem díszeleg azon a bizo­nyos értesítésen. Vagy megdöbbe­nünk, vagy cinikusan legyintünk, ez már nem a mi dolgunk lesz. Mégis csak-csak föltör a kétely: mi lesz velem? Fölbomlás, pusztu­lás, utókor emlékezetében való to­vábbélés, esetleg föltámadás, ne­tán örökélet? Nem is tudjuk pon­tosan megfogalmazni, mitől fé­lünk. A haláltól, vagy a halálféle­lemtől? Mi is együtt jajongjuk a Tragédia-beli Ádámmal: „Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni! -”? Bizony nagy kérdések ezek. Belül viaskodni a nem számítható- val, a meg nem érthetővel, a rette­netessel. Igaza van Petőfinek: „El­hull a virág, eliramlik az élet.” A por visszatér a földbe... Az élet kihunytéval valóban ennyit látunk csupán. Porrá lesz, ami porból vétetett. Micsoda lel­ketlen, rideg materializmus. De a tények minden érzelemnél kono- kabbul nyugtázzák: nincs más út. A test, az ember nem kerülheti el a nagy ellenséget, a halált. Prédi­kátor ezzel a ténnyel reálisan szá­mol, de van csodálatos hite is. Mai Egervölgye ünnepelt Hálaadó istentisztelet. Középen dr. Nagy Gyula püspök-elnök, jobbról Varga György esperes, balról Kiss János kapolcsi lelkész 1987. május 3. nagy ünnepe volt az Egervölgyének. Dr. Nagy Gyula püspök Varga György esperes kísé­retében ekkor tartott hálaadó isten­tiszteletet a kívül-belül felújított, zsúfolásig megtelt kapolcsi temp­lomban. Ahol a Balaton-felvidék és a Ba­kony nyúlványai között legszű­kebb a szemet gyönyörködtető völgy, ott fekszik a régi római hadi úton Kapolcs. A gyülekezet a töb­bi kis Balaton-felvidéki gyüleke­zettel együtt már a reformáció ko­rában alakult. Régi történetéről azonban alig tudunk valamit. Tö- rökdúlás, tűzvész, a nem-folyama­tos lelkészi szolgálat miatt a régi feljegyzések elpusztultak. A falu Árpád-kori település. Egyházi adatok 1333 óta vannak, de valószínűleg már korábban is lehetett papja. A korabeli templom állt a XVIII. század végéig. A re­formáció korában lett evangélikus templom. A XVII. században azonban közösen használta a falu­ban élő három felekezet (evangéli­kus, református és római katoli­kus; ez a sorrend a felekezetek nagyságrendje volt akkor). A kb. 50 km-es körzet evangélikussága számára a régi templom nagyon kicsi volt, ezért 1771-ben hosszas utánjárás és tanúkihallgatások után engedélyt kaptak a bővítésre, de torony nélkül. A tornyot 1791- ben építették hozzá. 1818-ban a fülnek talán furcsán cseng a test- lélek szembeállítása, mi már tud­juk, hogy a kettő nem ellentéte egymásnak, hanem kiegészítője, mint teremtettségbeli egység. „.. .a lélek pedig visszatér Isten­hez, aki adta...” Ezen a ponton magától értő­dőén csak újszövetségi szemlélet­tel, jézusi szempontokkal lehet tá­jékozódni. Prédikátor megsejtett, megértett valamit Isten szereteté- ből és akaratából. Számára bizo­nyosság az, hogy az élet Isten által és Istennél teljesedik ki. Mennyivel jobban értjük, vagy érthetnénk mi, az Újszövetség népe! Egyszerre igaz, hogy a Jézus követés kereszt­hordozást, tehát szenvedést, meg­próbáltatást, betegséget, halált is jelent, de jelenti a föltámadás jó hírét is. Minden vasárnap a föltá­madásra való emlékezés alkalma is. A kikerülhetetlen út ránk, még élőkre is vár, de aki hisz, annak reménye lehet, hogy az út végén Jézus várja. .Jézus él, én is vele!” - énekeljük bátran, így igaz! Varsányi Ferenc régi templomot teljesen lebontot­ták, csak a tornyot hagyták meg, és megépítették a mai háromhajós, nagy templomot, amihez a tornyot később építették, majd ezt 1859- ben megmagasították. A templom külső formája azóta nem válto­zott. A templomtető eredetileg fa­zsindely volt, a század elején lett bádogtetős, majd palás. A templomot 1905-ben festették utoljára. Ez természetesen azóta nagyon elkopott. 1945-ben hábo­rús sérüléseket szenvedett a temp­lom, amiket csak ideiglenesen tu­dott a gyülekezet kijavíttatni. A javítás tehát nagyon szükséges volt. Mivel jelenleg már csak 105, jó­részt idős evangélikus él a faluban, nagy gondot jelentett a templom állapota. Egyházi vezetőink bizta­tására és a Műemléki Felügyelőség segélyének megérkezése után elha­tározta a gyülekezet a munka meg­kezdését. Megindult az adakozás. A helyben élő hívek és a gyüleke­zetből elszármazottak egymás után hozták és küldték adomá­nyaikat. Pénzben és társadalmi munkában két év alatt 180 000 Ft volt a gyülekezet hozzájárulása a munkához. Segítséget kaptunk a Lutheránus Világszövetségtől és a Gyülekezeti Segélytől. De még így is szükség volt egyházi kölcsön fel­vételére. A tényleges munka 1986. májusában kezdődött. Bár voltak nehézségek, mégis Isten kegyelmé­ből elértük azt, hogy a megszépült templomban ünnepet ülhettünk. Áz ünnepre számos, a gyüleke­zetből már évekkel, sőt évtizedek­kel ezelőtt elszármazott testvérünk eljött. De eljöttek a szomszéd fal­vakból is. Nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy plébánosaik vezeté­sével római katolikus testvéreink is nagy számban megjelentek. A kör­nyéket gondozó református lelki- pásztor is természetesen jelen volt. Az ünnepi istentisztelet oltári szolgálatát dr. Nagy Gyula püs­pök, Varga György esperes és a helyi lelkész végezte. Az igehirde­tést püspökünk a „Jó pásztor” evangélium alapján tartotta. Rá­mutatott, hogy minden templom­javítás a Jó Pásztor szolgálatára és dicsőségére kell, hogy szolgáljon, hogy ott a Jó Pásztorral találkoz- hassék a nyája. A Jó Pásztor gon­dot visel a földi pásztorokra és a nyájra is. Jobban ismer minket, mint mi magunk. Erősít és vígasz­tal, Ő vezet. Vezetése ma: a biblia és a templom által történik. Ki­emelte Jézus szavait: „más juhaim is vannak nékem.” Hálát adunk, hogy megindult az egyházak kö­zött az egymás keresése. Jézus pásztori szeretete átöleli az egész világot. Az ő népe követi Jézust, ezért légy báránya a jó pásztornak! Az istentisztelet után közgyűlé­sen számoltunk be a végzett mun­kákról. A helyi lelkész megköszön­te mindenkinek a segítségét. Ez­után a köszöntések során püspö­künk, esperesünk, majd Kanizsay Katalin VB-elnök a politikai szer­vek, Horváth Imre esperes-plébá­nos és Suhay Lajos református lel­kipásztor a testvéregyházak, Győr Sándor ajkai lelkész az ajkai gyüle­kezet nevében köszöntötték a gyü­lekezetét. Az ajkai gyülekezet 10 000 forint segítséget ajánlott fel az adósságok törlesztésére. Az ün­nepséget gyermekek éneke, buda­pesti testvéreinkből alakult alkal­mi énekkar és orgonaszám tette még szebbé. Kiss János A felújított templom belseje

Next

/
Oldalképek
Tartalom