Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-12 / 2. szám
Evangélikus Élet 1986. január 19. JJ V QQ * # GYERMEKEKNEK 1Kir 17,7-16 Hogyan tart meg Isten? , i A gy engék által A VASÁRNAP IGÉJE Ézs 40,3-11 Illésről Isten gondoskodott a Ke- r(t-patak mellett. A nagy szárazság miatt azonban egyszáza patak is kiszáradt. Ekkor Isten más módot választott arra, hogy megmentse Illés életét. Elküldte őt egy idegen városba, Sareptába. Egy idős asszony megy az úton Sareptában. Fát szedeget. Minden csontszáraz. Milyen' régóta nem esett már! Egyetlen felhő se látszik az égen. Ember és -állat egyaránt szenved a szörnyű szárazságtól. Az országban mindepütt éheznek az emberek. Isteneikhez kiáltanak, imádkoznak, de hiába. A mezőkön minden elszáradt, nincs élelem. Az asszony nagyon kétségbeesett. Van otthon egy fia. Ö is szenved az éhségtől. Mindenük elfő- ( felel: A te Istenedre mondom, hogy csak egy marék lisztem és egy kevés olajam van — ez mindenem. Most hazamegyek, hogy a fiamnak és magamnak elkészítsem az utolsq ennivalónkat. Azután várhatjuk a halált. Az idegen közelebb jön. Az asz- szonyra néz és ezt mondja: Ne félj, nem kell aggódnod. Csak tedd, amit mondtam. Először nekem süss valamit és hozd ide. Utána még lesz annyid, hogy te is meg a fiad is jóllakhattok. Figyelj jól: Isten, Izrael népének Istene ezt ígéri neked: A lisztes fazék nem ürül ki és az olajos korsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre. Az asszony bízik ebben az ígéretben. Hisz az idegennek, mert gyott. Csak egy marék liszt van már a fazékban és egy kevés olaj a korsóban. Az özvegyasszony haza akar menni, hogy elkészítse' maguknak az utolsó ennivalót. .Most fát szedeget, hogy tüzet gyújthasson. Hogy azután mi lesz, arra gondolni sem mer. Mivel érdemeltem ezt meg? Mért büntetnek engem az istenek? Ez a rettenetes szárazság biztosan az istenek bosszúja - gondolja a po- ' gány- asszony. Most még elkészítem az utolsó ennivalót, azután meghalunk. Amikor fölpillant, egy idegen férfi áll előtte. Még soha nem látta őt. Nem Sareptába való, biztosan idegen. De meg is szólal a férfi: Hozz nekem egy kis vizet, gyötör a szomjúság ebben a forróáágban. Az asszony meg akar fordulni, hogy elmenjen vízért, de az idegen még utánaszól: Hozz egy kis kenyeret is magaddal, mert nagyon éhes vagyok. De az asszony így tudja, hogy az Isten küldötte. Nem kezd számolgatni, hogy vajon egy marék liszt elég Jesz-e hármuknak. Megteszi, amit Illés mondott. Tele van reménységgel: ennek az idegennek az Istene biztosan segít, ha már egyetlen isten sem tud segíteni. Befogadja magához az idegent, és attól az órától fogva titokzatos áldás száll a házra: a liszt az edényből és az olaj a korsóból nem 'fogy ki. Isten nem hagyta egyedül Illést az idegen országban sem. Egy pogány ásszonyt küldött el megmentésére, aki már maga is lemondott az életéről, a halált várta. Öt is megmentette Isten, mert Isten sze- retete azokhoz is elér, akik semmit nem tudnak róla. És ezt a gyenge, elesett asszonyt használtaiéi Isten eszközül arra, hogy általa lílést megtartsa. Mert Isten a gyengéket, a kicsinyeket is föl tudja használni szolgálatában. Nqgyné Ferenczy Erzsébet AZ ÚR DICSŐSÉGE Kirándulók az erdőben, hegymászók a hegyek között hangjelzéseket adnak. Ezzel tájékoztatnak* ezzel segítik egymást. Isten is ad Jelzést”. Hangja engem, minket, embereket szólít meg, hogy mi is szószólók legyünk. Mai igénkben is erre biztat: „Kiálts!” Mire szólít fel? Arra, hogy hirdessük az Úr dicsőségét, ami abban is megmutatkozik, hogy állandóan úton van, jön s megérkezhet mindenkihez. Nem fárad el! „Itt van Istenetek” - ezekkel a szavakkal Ézsaiás jelzést adott... Később, Keresztelő János megerősítette, hogy a prófétai előrejelzés beteljesedett, Jézus Krisztusban kezdetét vette a mennyek országa. Azóta az Úr érkezése az egyházban, a keresztyén ember életében állandóan ismétlődő valóság. Ahol valaki kezébe veszi a Bibliáját, ahol keresztyének összejönnek isten- tiszteletre, ahol együtt énekelnek és imádkoznak, ahol úrvacsorát vesznek, ahol együtt veszik fel a világ gondjait, Jézus Krisztus láthatatlanul jelen van. Ő érdekelt - érdekünkben! - a világban, ezért állandóan mozgásban van* Amikor igénk „útegyengetésről” beszél, arra kell gondolnunk, hogy el kell hagynunk életünkből minden olyan dolgot, amely Jézust akadályozhatja útjában. Milyen sok elfoglaltságot találunk pl. szabad szombatokon és vasárnap is, amikor Isten keres bennünket, s mily sok vétek, elkövetett bűnök állják útját. Nem elég egyes vétkeket elhagyni, hanem egész emberi magatartásunknak gyökeres megváltozására van szükség. Csak így válhatunk elfogadójává a bűnbocsánatnak, ami tulajdonképpen új kezdet lehetőségét jelenti számunkra. Szeretjük a változatosságot. Gondoljunk hát arra, hogy Jézus megjelenése újat jelent! A legnagyobb új az, hogy az üdvösség ismeretét és ígéretét hozza a bűnbocsánattal. A késleltetés és halogatás kizárt! Jézusnál mindig fontos szerepet játszott a „kairos”, vagyis az „idő”. Igénk csodálatosan szép képpel figyelmeztet, hogy rövid az élet. A fű, a virág (6. v.), bármily szép, egyszer idejét múlja, elszárad, lehull, vége életének. Addig kell utat engednünk Jézusnak, addig kell emberek szívét fogadására elkészíteni, amíg időnk van. Egy templomból elmaradt lányra rákérdezett lelkésze, mire az volt a válasz: „ráérek templomba járni, amikor megöregszem”. Nem tudom pontosan, most hány éves lehet - csak el ne késsen! Jézus Krisztusban Isten hozzánk hajló szeretetének dicsőségét csodálhatjuk. Ézsaiás úgy beszél róla, hogy hatalommal jön, ugyanakkor rámutat arra, ami igazában mutatja dicsőségét. Hatalma abban mutatkozik meg, hogy szeretve szolgál... A mi vidékünkön még elég gyakran lehet találkozni pásztoremberekkel. Megfigyeléseim alapján néhány kép elevenen él bennem: Mezőn született kisbárányt ölében vitte a pásztói, az anyajuhot maga mellett c^gndes biztatásai terelgette... (11. v.) „Orvosi” tevékenykedés közben is láttam pásztor embert, amint a bárány körmét tette rendbe... Felfoghatatlan számomra, hogy a nyáj minden egyedét külön-külön ismeri... Egy darabig azt sem értettem, hogy dem hajtja agresszíven a nyájat, hanem előtte megy és vezeti útján... Mindezeknél csodálatosabb Jézus, aki maga mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor”. (Jn 10,11) Igen, Telki orvosa lehet a bűnében betegnek, gondviselője a kicsinek és eligazítója a nagynak. Arra az útra pedig elsőként lépett, amely az örök dicsőségbe vezetheti a benne bívőt. Ha ezeket jól átgondoljuk, azt hiszem mindnyájan érezzük, válóban, Isten hozzánk hajló szeretetének dicsőségét csodálhatjuk Jézusban. A szeretet gyakorlásában mutatkozik hatalma, Isten dicsősége. Kövessük ezen az úton! Péfer'Jenő IMÁDKOZZUNK Urunk! Hivatást adtál nekünk, megvannak mindennapi teendőink. Kötelességünk teljesítése közben is legyen időnk, erőnk, bátorságunk Jézusról beszélni. Legfőképpen abban segíts, hogy olyan szeretettel éljünk embertársaink között, amilyennel Jézus szeret minket. Ámen! Tanította őket... . Mt 5,1-2 KÉPMEDITÁCIÓK A HEGYIBESZÉD ALAPJÁN Emberségünktől elválaszthatatlan a tanulás. Az ismeretek szerzése, bővítése és tökéletesítése hozzátartozik emberré válásunk folyamatához. Amikor megszűnik életünkben az érdeklődés és a tanulás, megkezdődik személyiségünk leépülése, amelynek végpontja a halál. Istennel való kapcsolatunk sem képzelhető el ismeretszerzés, tanulás nélkül. Az ószövetségi papok és próféták egyik legfontosabb feladata a tanítás, Isten akaratának, törvényének tanítása volt. Jézus megváltói munkájától is elválaszthatatlan a tanítás. Ezért gyűjtött tanítványokat maga köré, akikkel éjjel-nappal együtt volt és bevonta őket megváltói munkájának titkába. Ezért vonult félre sokszor tanítványaival - amint azt a Hegyi Beszédről szóló tudósítás bevezetőjében olvassuk. De nemcsak tanítványait tanította Jézus, hanem mindazokat, akik hozzájöttek. Több evangéliumi tudósításban is olvashatunk arról, hogyan tanította Jézus a sokaságot és az egész népet. Mielőtt Jézus eltávozott a földről, ezt a tanítói tisztet tanítványaira bízta. „Menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet...” olvassuk a missziói parancsban (Mt 28,19). Ezért van az, hogy az egyház szolgálatához kezdettől fogva hozzátartozott a gyülekezet tanítása. Nemcsak a gyermekek oktatása, hanem az ifjúság és a felnőtt gyülekezet oktatása is. Mai gyülekezeti gyakorlatunkban a gyermekek tanításának alkalma a hitoktatás, vagy a gyermekbibliakör, a fiatalok az ifjúsági órákon és az istentiszteleteken, a felnőtt gyülekezet pedig a bibüa- órákön és az istentiszteleteken szerezheti jneg az Istennel és a hittel kapcsolatos ismereteket. A tanításhoz tanítóra van szükség ma is. Kell lenni valakinek, aki mélyebben ismeri az Istennel és a hittel kapcsolatos dolgokat. „A tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél” - mondta egyszer Jézus. A tanítónak mindig többet kell tudnia a tanítványnál. Egyszer a tanítványból is tanító lesz - amint . az Jézus tanítványai esetében történt, de addig nagyon sokat és szorgalmasan kell tanulnia a tanítványnak. Szükség van arra is, hogy a tanítvány bizalommal legyen tanítója iránt. Fiataloknál különösen nagy a kísértés, hogy tanítóikat lebecsüljék. Ez nagy akadálya lehet az intenzív tanulásnak. A keresztyén tanításnál az ismeretek tudása mellett még valami nagyon szükséges. Az Istennel és a hitünkkel kapcsolatos ismeretek . olyan titkok, amelyek megértéséhez nem elegendő értelmi képességünk. „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott engem az evangélium által, Ő világosított meg ajándékaival...” - mondja Luther a Kis Kátéban. A Szentlélek megvilágosító ereje nélkül tehát nem lehet keresztyén tanítást végezni. Ha nélküle próbálkozunk a hit dolgai- I nak „megtanulásával”, abból csak történelmi, kulturális, erkölcsi j vagy teológiai ismeretszerzés származhat. A keresztyén tanításnak végső célja ugyanis, hogy hitre jussunk, hogy megismerjük Isten nagyságát és szeretetét és így reá bízzuk az életünket. Nemcsak a tanítványoknak, de a tanítónak is szüksége van a Szentlélek megvilágosító erejére. Éppen fzért alázatosan imádkozó és Isten igéje felé kitárulkozó lelkűiét nélkül nem lehet sem tanítani,- sem tanulni a gyülekezetben. Csak ennek a kitárulkozó, alázatos magatartásnak a nyomán történik meg a csoda, az ifjúsági órákon és beszélgetéseken közöttünk van Jézus és ő maga tanít bennünket. Selmeczi János Kódexkiállítás a budai Várban A Magyar Ritkaságok legújabb kötete Három terem mindössze, de benne van az egész középkori Magyarország kéziratokban ránkmaradt történelme. Töredék csupán: a kiállított anyag sokszorosa semmisült meg az évszázadok viharaiban. A tárlók mellett meg-megállva talán éppen ezért a csodálkozás érzése kerít először hatalmába; a csodálkozásé, hogy egyáltalán valami is megmaradt. Végtére is: nem kő vagy érc vagy beton, hanem csak papír és tinta az „alapanyag”, melyet víz szétmállaszt, tűz elemészt könnyedén. Ennek ismeretében ámuló meghatottsággal betűzgethetjük az ezeréves kolostoralapító okirat latin szövegét, felfedezvén benne az első magyar nyelvű mondatot, vagy azt a görög nyelvű Bibliát, melyet Janus Pannonius pécsi püspök, tudós humanista költő - Mátyás királyunk kortársa - minden bizonnyal naponta kezébe vett, s amely már akkor legalább háromszáz esztendős volt, amikor az ő birtokába került. Nagy élmény a kabátzsebben is elférő kis könyvecskék mellett felfedezni olyan hatalmas kódexeket, melyek megmozdításá- hoz legalább két emberre van szükség. Itt már pusztán az emberi teljesítmény is tiszteletet parancsol. Egy másik kódexnél meg azért kell hosszabban elidőzni, mivel lapjai zsúfolva vannak művészi díszítő festéssel. Természetesnek lehet tartani, hogy a kódexek nagy része vallásos tartalmú. De nemcsak ilyen emlékek maradtak ránk. Van néhány tankönyv is, bizonyságául annak, hogy a műveltség átadására is volt gpndja a régmúlt emberének. Azt persze nehéz megállapítani, hogy milyen szűk vagy milyen széles volt azoknak a köre, akik közvetlenül találkozhattak az írás és olvasás élményével. A továbbadás készségét azonban meglehetős biztonsággal le lehet mérni. Erre mutat néhány olyan könyv, mely magyar nyelvű prédikációs és vallásos elmélkedés! anyagot tartalmaz. Segítségek ezek, melyeket szerzetesek és világi papok felhasználhattak szolgálatuk közben. A mai kor embere számára még világosabbá teszi a képét az a néhány térkép, mely feltünteti az Árpád-házi királyok korában már meglévő szerzetesrendek telephelyeit, ä kolostorokat, ahonnan kisugárzott hit és műveltség a környékre is. Az áttekinthetőség érdekében osztották meg a kolostorok ábrázolását, s még így is meglepő sűrűségben helyezkednek el Zalától a Bakonyon keresztül egészen Kassáig, sót még azon túl is ezek a fontos központok. A kiállítás, melyhez hasonló száz évvel ezelőtt volt Magyarországon, szép, megindító és izgalmas. Múltunk megbecsülésére tanít. Megmutatja azokat a gyökereket, melyekből életerő árad jelenünkbe, s mely - ha itíegszakad I fájdalmas kárt okoz jövőt építő igyekezetünkben. id. Magassy Sándor A ritkaságok sorozatában is ritka szép, tartalmas és izgalmas könyv jelent meg Téglásy Imre gondozásában. Nem mehetünk el mellette mi sem szó nélkül, hiszen a könyv minket is érint. A teljes címe Sztárai Mihály: História Perényi Ferenc ki- szabadulásáról- Perényi Péter élete és halála. A könyvnek tehát reformáció- történeti vonatkozása is van. Sztárai Mihály reformációtörténetünk legnagyobbjai közé tartozik. Élete az utóbbi években egyre jobban kibomlott, bizonyos vitás kérdések is rendeződtek (lásd Esze Tamás: Sztárai Gyulán c. könyvét), maradtak azonban még homályos életszakaszai is. Többek között - és talán itt volt a legnagyobb homály - hogyan került Sztárai Olaszországba? Miért ott tanult I eddig így tudtuk -, amikor szinte minden magyar reformátor Wittenbergben járt. Téglásy Imre (erről lapunk egy előző számában már volt szó) a velencei Biblioteca Marciana állományában < rátalált egy Sjztárai-kéziratra, a Históriára. Az írás Perényi Ferenc török fogságból kiszabadulását, hazafelé vezető útját írja le igen szemléletesen, az író az írásnak csakugyan mestere. Soraiból pedig kiviláglik, hogy éppen Perényi Ferenc kísérő- jeként volt Páduában. írását a Ferdinánd udvarában élő Velencei Köztársaság követének ajánlotta, sőt annak felkérésére írta, világos tehát, hogy útjuknak politikai célja is volt. Érdekes viszont, hogy ígéri a magyar történet, nyilván a Mohács utáni események megírását is. Még érdekesebb nekünk, hogy a „vasárnapi evangéliumok és levelek” megírását is tervezi hogy „a törökök kemény rabságában nyögő Krisztushívők ... legalább titokban olvashassák és érthessék, nehogy teljesen elfelejtsék a keresztyén hitet”. Sztárai tehát már ekkor is a török uralomban élő magyarokra gondol, talán innen is érthető, hogy munkáját közöttük végezte, 120 gyülekezetei alapítva. A könyv voltaképpen a Mohács utáni történetet mélyíti és egészíti ki: Perényi Péter életén, küzdelmes sorsán és halálán keresztül. A könyv összeállítója mintha „rehabilitálni” akarná Mohács utáni történelmünk egy legkiemelkedőbb és legvitatottabb alakját. Talán a török szultán mondja ki először: a viláfe teremtése óta nem volt nagyobb áruló Perényi Péternél. Ez a vélemény azóta csak terjedt és elhat napjainkig is. Tény, hogy mindkét magyar király koronázásának nemcsak tanúja, hanem aktív részese is, mint koronaőr. Tény, hogy mintha a török és német között vergődne. Tény, hogy szóba került mint leendő király is. Úgy vélem azonban, hogy ennek ellenére nem kell őt rehabilitálni, Perényi Péter egy volt a Mohács utáni magyar főurak közül, még ha kiemelkedő is. Tanácstalan volt, mint a többi, tehetetlen is, mint a többi, kereste a kiutat, mint a többi« de nem egyszerűen a maga útját, hanem hazájának kiútját a bajokból, mint a jobbak. Ezért csapódott hol ide, hol oda, amiért meg is szenvedett. Mi ezen túlmenően hálával is gondolunk rá, hiszen a reformáció ügyének vitathatatlan pártolója volt, Sztárain kívül támogatta Siklósit, Kopácsit, Dévait, Batizit, Gálszécsit, hogy csak néhányat említsünk. Igen izgalmas az a gyűjtemény (levelek, jegyzőkönyvek), ahol vall és amikben különböző szemszögből nézik őt. Számunkra talán a legérdekesebb Melanchton Fülöp hozzá írt levele: „Istennek tetsző a te munkád, még ha e siralmas időben nem is élvezhetjük gyümölcseit... Krisztus... védelmezzen, vezessen és segítsen téged” (1545. márc. 27.). A könyv egy része egyenesen hit- erősítő traktátus is. Egy igen érdekes versről van itt szó: az 0- és Újszövetség párhuzamos helyeinek versbe szedéséről, amely munkának valószínű a börtönben szenvedő Perényi Péter társszerzője is volt, saját és társai hitének erősítésére, sőt így most a miénkre is. Egy példa: Isten és Mózes ellen zúgolódik a Nép, az úr reájuk küldi kígyóit. Az gyógyul meg csupán a vészből, Ki az akasztott kígyóra néz fői Ádám és Éva kígyó csele miatt Bajossá tévé mi dolgainkat. Gyógyulást a keresztrefeszitett Megváltó halála hoz csak neked. Téglásy Imre előszava érdekesen, olykor talán túl színesen rajzolja elénk „lskariot” és „Jób”, Perényi Péter alakját, látszik, hogy őt ez az élet meg is ragadta. Ott tudnánk talán vele vitatkozni, ahol a teológiát érinti, Sztárai teológiáját is. Köszönjük neki a szó szoros értelmében vett hézagpótló könyvet társaival együtt és a Szépirodalmi Könyvkiadó ez újabb szép kiadását is. Keveházi László V. V.
