Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-09 / 45. szám
Evangélikus Élei 1986. november | 03 01 jfts Válaszolunk gyermekeknek- Miért nem vasárnap van a reformáció ünnepe? Reformáció ünnepe mindig október 31-én van, mert 1517. október 31-én szögezte ki dr. Luther Márton( a wittenbergi vártemplom kapujára a híressé lett 95 tételt. Október 31-ike így akármilyen napra esik, számunkra ünnepnap. De így van ez minden családi és társadalmi ünnepnappal is.-Mit jelent az, hogy „Erős v vár a mi Istenünk"? Hogyan lehet Istenről azt mondani, hogy „erős vár"? Ez az éneksor, amely egyúttal egyházunk köszöntő, üdvözlő szavait is jelenti, arra utal, hogy akik valóban hisznek Istenben, azok mindig, mindenütt az ö védettségében, oltalmában tudják és érzik magukat, védve vannak minden ártalomtól. Ha bármi éri is őket, nem árthat nekik, Istentől el nem szakíthatja. Az „erős vár” így annak a megjelölése hasonlat formájában, amit a hit jelent a hívő embernek.- „Én nagyon szeretek verseket olvasni. Nem tudom, a híres magyar költők között voltak-e evangélikus vallásúak? Igen, voltak és vannak. Mint például Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor, Gyó- ni Géza. A ma élők közül pl. Weöres Sándor, Jánossy István, Túrmezei Erzsébet. Utóbbinak hamarosan új verseskötete jelenik meg Sajtóosztályunknál. Az ő verseit igen szeretik gyülekezeteinkben és szavalják istentiszteleti és bibliaórai alkalmakon.- Anyukám református, apukám evangélikus. Kérdeztem már tőlük, de nem tudták megmondani, hogy mi a különbség a két egyház között? Valóban nem könnyű erre felelni, mert nincsenek olyan lényeges különbségek, mint evangélikusok és a katolikusok között. Luther Márton előbb kezdte meg reformátori tanítását Németországban, mint Kálvin János Svájcban. Luther tanításai is előbb jutottak el magyar földre, akik ezt elfogadták, azok lettek az evangélikusok. Kálvin János némely kérdésben mást tanított, mint Luther, s amikor ezek a tanítások elérkeztek hazánkba, sok követője akadt ennek is. - De e különbségek nem döntőek, nem lényegesek. íme néhány: a református templom egyszerűbb, mint az evangélikus, nincs benne oltár vagy oltárkép; nincs olyan liturgia sem, mint nálunk; az imádságot mindig felállva mondják és hallgatják; az úrvacsoránál a reformátusok kenyeret esznek és nem ostyát. Az úrvacsorával kapcsolatban lényegesebb különbség is van, de ezzel később foglalkozunk.- A két egyházat egyébként testvér-egyházaknak is nevezzük.- Miért van szó Luther Mártonról az iskolai történelem- könyvekben is? Amiket Luther Márton Németországban az egyházban cselekedett, annak világraszóló következményei lettek mindenütt. A reformáció nagymértékben hozzájárult a népek és nemzetek szabadságához, kulturális, politikai, gazdasági fejlődésükhöz. Ezért Luther Mártont az egyházunkon kívül is igen sokan nagyra értékelik éS tisztelik. Győr Sándor Hinni akarsz Jézusban? Tégy Érte valamit. Kétkedő korunkban nincs más Hozzá vezető út. Az ember nem tehet semmit az Úr iránti szerétéiből anélkül, hogy ne érezné: egy élő Úr kedvéért tette. Es ha csak a legcsekélyebbet teszed meg egy emberrel Ő érette, miközben telkedben az O nevét emlegeted, és ezzel kényszerited magad a szeretelre, hogy egy darab kenyérrel, egy ital Vízzel vagy egy ruhával segítséget nyújts, ha megteszed ama csekélységet, amelyre O áldását ígérte, mintha Vele tetted volna meg, akkor meglátod, hogy valóban Vele tetted meg, mert élőként közeledik hozzád. Schweitzer Albert jr A VASÁRNAP IGÉJE lTim 6,12-16 ELHÍVATTÁL AZ ÖRÖK ÉLETRE! Sokszor nagyon érzékenyek vagyunk az emberi méltóságunkat érintő kérdésekre. Még olyan emberek is, akik nem sokba veszik az általános erkölcsi normákat, erre a szóra „felélénkülnek” és netán még büszkévé is válnak nagy hirtelen saját emberi méltóságukra. Jó dolog, hogy a bűn ellenére is beszélhetünk emberi méltóságról. Erről nem is szabad lemondani, mert akkor emberi mivoltunkról mondanánk le. Nem mindegy azonban, hogy milyen megítélés és értékrendek alapján döntünk saját magunk és embertársaink élete felől! Ez az ige az emberi méltóság olyan sugarára és jutalmára hívja fel a figyelmet, amely már nem az ember öntörvényű megítélésének eredménye. Első pillanatra szinte katonásan csengenek Pál apostol szavai, hiszen harcba hiv. Lehet tehát a harc is az emberi méltóság egyik eleme? Hiszen egész törekvésünk háborúellenes, békét munkáló! Csakhogy itt nem másokat pusztító harcról van szó, hanem a hitnek nemes harcáról. Az pedig igenis emberi méltóságunk legmagasabb fokára emel bennünket, hogy Isten nem akar bennünket élettelen bábuként kezelni, hanem megbíz bennünket olyan cselekedettel, szolgálattal, amely a legnagyobb erő kifejtésére ösztönöz. Mert a hit harcát megharcolni óriási erőkifejtést, „talpig embert” igényel. Milyennek kell lennie a harcosnak, küzdőnek, aki el akaija nyerni a díjat? Amelyért fut, az örök élet, tehát hitének célja és gyümölcse. Testben és lélekben egyaránt felkészülve lehet csak küzdeni! A test felkészülését azonban nem feltétlenül a tökéletes egészség jelenti. Hanem a tisztaságot, állhatatosságot, önuralmat, a kereszt hordozását. „Tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül” - mondja Pál. A lélek felkészülésének pedig nagyon fontos része az apostol szerint a türelem: „...a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig”! Micsoda erő kell a bizonytalan időpontig tartó türelemhez! Hiszen a megjelenés órája még nincs itt. Timóteus számára elhangzott Isten hívása és ő kész volt világos választ adni. Testi és lelki hitvallással egyaránt. Istennek válaszolnunk kell újra és újra, s ezeket a válaszokat meg kell ismételnünk emberek előtt is! Jézus példájából és áldozatából kell ehhez erőt merítenünk. Ő teljes engedelmességet tanúsított. A mi engedelmességünk Isten törvénye iránt az Úr Jézus Krisztus színe előtt is zajlik, aki jelenvaló számunkra. Timóteus nem csak a megfeszíttetettet hirdeti, hanem a feltámadottat is. Látja a dicsőséget és Jézust Isten jobbján. A jövő felséges ígérete új erőt ad számára. Hitvallásának megélésére, annak örömmel való tanúskodására, az élet kérdéseinek hitből fakadó megválaszolására. Magunknak is fel kell tennünk a kérdést: Mi az a „hitvallás” amely szerint élek és küzdők? Vagy nincs ilyen a számomra? Tudok-e nemes célokért küzdeni, terhet vállalni? Vagy feladom? Engedem, hogy magába szívjon az önzés, a közömbösség, életuntság, erőtlenség, rendezetlen élet, bűnök, káros szenvedélyek stb. mocsara? Milyen választ jelent az életem az embereknek? Testi-lelki értelemben egyaránt? Féljem, feleségem, gyermekeim, az emberi közösség, az egyház és a társadalom felém irányuló kérdéseire? Timóteus sok tanú előtt tett szép hitvallást. Ez kötelez is, hiszen életünk mások előtt zajlik. Még az ún. „magánéleti szféra” sem hermetikusan zárt történés'. Családom, gyermekeim életében játszódik, s ez a „belső ügy” hat külső megnyilvánulásokban is! Ha némely fának a földben lévő gyökérzetét kivetítjük, annak alakja, formája szinte teljesen megegyezik a föld feletti lombozattal. A láthatatlan győkérzet és a látható lombozat, gyümölcsök elválaszthatatlan funkcionális egységben élnek. Ha egyik vagy másik, akár a lomb vagy a gyökérzet hiányzik, megsérül, megbetegszik, akkor veszélybe kerül az élet. A hit harcára, az örök életre elhívásunkban kapott emberi méltóságunk számára is így funkcionálnak a látható és láthatatlan összetevők s egykor majd a győztes harcos előtt feltárul a soha nem látott világ, az Isten örökkévaló dicsőségének világa. Ezért hát magasztaljuk és dicsőítsük az egyedül halhatatlan Istent. Szabó Vilmos Béla IMÁDKOZZUNK Istenünk, mennyei Atyánk! Megszólítottál és elhívtál bennünket örök országodba! Add meg nekünk a hitnek erejét a hozzád vezető úton, hogy bátran küzdjünk, el ne essünk, s egész életünk hitvallás legyen a Te szent Fiad a Jézus Krisztus által! Ámen < KÁLVIN JÁNOS: Az eleve elrendelésről Világi kiadó, az Európa jelentette meg zsebkönyv sorozatában a nagy reformátor Institúciójának (az eredeti kiadás 450. évfordulójára) azon szemelvényeit, amelyek a kettős predestinációról, az eleve elrendelésről szólnak. A kérdés és a róla folytatott vita szinte oly régi, mint maga a keresz- tyénség. Pál apostol, és nyomában Augustinus hirdetik, hogy nem a mi cselekedeteink, hanem egyedül Krisztus áldozata üdvözít minket; hogy magunktól képtelenek vagyunk a jóra, megtérésünk Isten kegyelmi ajándéka, csupán a hit és a kegyelem elfogadása múlik rajtunk. (A cselekedetek aztán már a hit függvényei, mert a hit gyümölcse a jó cselekedet, mintegy hála a kegyelemért, de nem érdemszerző.) Ezzel szemben Pelagius ír szerzetes (III. sz.) teljes döntési szabadságot tulajdonit az embernek, mert szerinte enélkül oda lenne az erkölcsi felelősség és Isten igazsága. Ugyanezt állítja Erasmus is Lutherrel folytatott hires vitájában (Diatribe), melynek során Luther válasza (De servo arbitrio, A szolgai akaratról) leszögezi, hogy az emberi akarat a bűn szolgaságában csakis a rosszra kész - már ami az Istenhez fűződő kapcsolatot illeti -, a világi dolgokban az ember szabad. Míg a római egyház „semipela- gianus” (félig Pelagiust követő) álláspontra helyezkedett, a reformátorok általában hajlottak az elrendelés, illetve a „kegyelemtan” elfogadására (mely szerint Isten annak kegyelmez, akinek akar, az ember erre semmiképp sem szolgálhat rá). E tanításban legmesz- szebb Kálvin ment, nyomában az ortodox kálvinistákkal, akik már Adám bűnbeesését is eleve elren- deltnek gondolták, mondván, hogy Isten mindenhatóságának megkérdőjelezése azt feltételezni, hogy nem tudott volna mindenről előre. Ám az emberi logika véges. És óhatatlanul eljut odáig, hogy meghajoljon Isten titka előtt, hiszen Krisztus mindenkiért hozott áldozata és az eleve kiválasztás gondolata ütközik. Bár a modem tudomány szinte igazolni látszik az elrendelés tanát, amikor tanúi vagyunk annak, hogy a gyermekkori hatások, a nevelés és maga az öröklött alkat is mennyire meghatározzák egy ember erkölcsiségét. Ugyanakkor mégis rokonszenvesebb a formailag egyik felekezet- hez sem tartozó keresztyén misztikus, Simone Weil nézete: Isten mindenható, de minket úgy enged a világba, hogy lemond szuverenitásáról; és átengedi nekünk a minket illető döntéseket. A könyvecske utószavával (szerzője: Kónya István) viszont valóban kedvünk kél vitatkozni, mert bár kétségtelen tény, hogy a reformáció elősegítette a polgárosodást, annak mintegy szellemi útegyengetöje, majd serkentője lett; hogy magát a munka becsületét is a protestantizmus írta az agyakba és a szivekbe: ám mégsem lehet tanításait olyan kaptafáknak használni, melyekre a polgári eszmék egy az egyben ráhúzhatok lennének. Mint például: „Kálvin predestinációs tana annak a ténynek volt vallási kifejezése, hogy a konkurencia világában a siker vagy a kudarc nem egy ember tevékenységétől vagy ügyességétől függ, hanem a számára ellenőrizhetetlen körülményektől. Nem attól függ, aki akarja, nem is attól, aki fut, hanem az ismeretlen felsőbb gazdasági hatalmak könyörületétől.” Máshol pedig azt mondja: Kálvin „az üdvözülés kérdését átutalta a túlvilág szférájába...”, és ezzel elkezdte a földi világ és a túlvilág szétválasztását. De hát bajosan tehette volna ezt Kálvin, mivel üdvözülés és evilágiság mindig is két külön szférát jelentett; (az emberi döntés szabadsága szempontjából már Luther éles határvonalat húzott a kettő között); de e kettő különbözőségének ismeretében a legnagyobb erőfeszítéssel sem húzhatjuk a gazdasági élet kaptafájára az üdvösségről szóló tanítást! Az Utószó egy másik állítása szerint Isten és ember között a vallásban „úr és szolga viszony feszül”, holott jól tudjuk, szülő és gyermek viszonyáról van szó, s a kettő korántsem ugyanaz. Krisztus meghalt mindannyiunkért: ez a kérdés lényege, ha az ő áldozatát hitben elfogadjuk, akkor az övéi, az ő megmentettjei vagyunk. A kegyelem részesei. A többi spekuláció: hiábavaló erőlködés, hogy a titkok zárját föl- törjük. (1986. Európa Kiadó) Bozóky Éva Versenyfutás az idővel Az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács nagygyűlése Nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy a keresztyének, különösen is a a fiatalok mit tegyenek a háború ellen, a békéért. Szívesen idézzük az Ószövetségből a békéről szóló szakaszokat (például Ézs 2,1-5). Ugyanakkor, ha egészében akaijuk látni, tudnunk kell, hogy nemcsak ezek vannak, hanem a szent és igazságos háború (például az izraeliek honfoglalásának története) is szorosan hozzátartozik az ószövetségi hagyományhoz. Az Újszövetségben viszont Jézus és az apostolok tanítása közelebbi eligazítást ad, például a Hegyi Beszéd, Egyházkerület otthonában, a Megbékélés Házában. A Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának tagegyházait 6 fős delegáció képviselte, ezenkívül a mindennapi feladatok ellátására stewardokat (segítőket) is küldtek. A magyarországi egyházak életéről dr. Görög Tibor főtikár tartott beszámolót. A megnyitó istentiszteletet és a reggeli áhítatokat a magyar résztvevők tartották. A vasárnap esti megnyitón Brebovszkyné Pintér Márta lelkészi munkatárs hirdetett igét Jnl4,27 alapján: Mit is jelent, vagy Rm 12. Idealistának lehet mondani, de a mai korban különösen is nyilvánvaló, hogy egyedül Őt lehet realistának tartanunk. Ezeket mondotta többek között Paul Oestreicher (Anglia), a co- ventry-i székesegyház kanonoka, a Brit Egyházak Tanácsának volt főtitkára abban a két biblia-tanulmányban, amelyet az Ó- és az Újszövetség béke-értelmezéséről tartott. Kürti László református püspök (Miskolc) „Fegyver nélküli világot a jövő nemzedékeknek” címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy az atomkorban nem lehetséges „igazságos” háború, hiszen az emberiség teljes pusztulásával járna. Ugyanezért nem igazolható az űrfegyverkezés sem. A fegyverkezés megszüntetése azonban csak az első lépés, mert ahhoz, hogy igazán béke legyen a népek között, a felszabaduló erőforrásokat valóban az elmaradott országok fejlesztésére kell fordítanunk. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy az egyházaknak nagyon kell figyelniük a béke korszakáról Ézs 2-ben leírtakra. - Az előadások élénk eszmecserékre ösztönözték a mintegy 20 európai országból érkezett körülbelül 100 résztvevőt. Érezhető volt, hogy a nagygyűlés témája: „Versenyfutás az idővel”, amelyet a Nemzetközi Békeévre tekintettel választottunk, mindannyiunk ügye. Ezt fejezte ki a téma felirata mellé rajzolt homokóra, amelyben fölül már egész kevés van. Ezzel a meggyőződéssel voltunk együtt október 12-18. között a Karcaghoz tartozó Berekfürdőn, a Tiszántúli Református az a békesség, amelyet Jézus ad nekünk, illetve az a „sálóm”, amelyről az Ószövetség beszél? Az Istennel történt szakítás megszüntetését, a kapcsolat helyreállítását, harmóniát vele, önmagunk megtagadása árán is. - Különösen emlékezetes marad az októbss Jífci,csütörtök esti „rendhagyó” istentisztelet, amikor énekelve, gyertyával a kézben mentünk a templomba, a menet élén pedig a kereszt. A templomban pedig mindannyian a békéért imádkoztunk, virrasz- tottunk. A részvevők kirándulást tettek a Hortobágyra, és megtekintették Debrecen nevezetességeit. A Református Kollégiumban az Ökumenikus Tanács adott fogadást a nagygyűlés résztvevőinek, amelyen ott voltak az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői is. Kürti László püspök, mint az ökumenikus Tanács alelnöke üdvözölte a megjelenteket. Az alkalmat a Kollégiumi Kántus éneke is igen emlékezetessé tette. Nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy keresztyének, különösen is a fiatalok mit tegyenek a háború ellen, a békéért, amikor versenyt futnak az idővel. De hogy mégis könnyebb legyen, a résztvevők elfogadták az egyik munkacsoportjavaslatát: mindazok, akik valamilyen formában résztvesznek az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács munkájában, december 24- én, karácsony este mindannyian kérjék a Békesség Fejedelmét - imádkozzanak a békéért. Hadd kérje ezt minden olvasótól e beszámoló írója is! Szentpétery Péter
