Evangélikus Élet, 1986 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1986-06-01 / 22. szám
Evangélikus Elet 1986. június 1. Ilyen még Május 9-én, du. 4 órakor Veszprémben a volt piarista templomban megnyitották Magyarországon az első ökumenikus kiállítást. Dr. Szendi József rk. megyéspüspök kezdeményezésére a megye rk., ref. és ev. gyülekezetei összegyűjtötték liturgikus kincseiket és együttesen kiállították. Minden felekezet kapott 3-3 tárlót, amiben elhelyezték legrégibb és legszebb tárgyaikat. Borsos Éva orgonajátékával kezdődött a megnyitó. Dr. Szendi József rk. megyéspüspök meleg szavakkal megnyitotta a kiállítást, hangoztatva, hogy ezt az ökumenét nem mi, hanem Jézus Krisztus munkálta és ma is sok területen végzi bennünk. Hinnünk szabad, sőt kell abban, hogy az Úr Jézus munkája nyomán megszületik az az egység, amire mindnyájan vágyakozunk. A Szent Mihály Székesegyház énekkara után dr. Kovách Attila, a dunántúli egyházkerület ref. püspöke szólt. Meghatódottan beszélt arról, hogy milyen szépen megférnek egymás mellett a 3 felekezet tárgyai s milyen jó lenne, ha az életben a gyülekezeti tagok is ilyen közel kerülhetnének egymáshoz. Köszönetét mondott mindazoknak, akik létrehozták s kívánta, hogy munkálja az ökumenét ez a szép kiállítás mindazokban, akik megtekintik. Az énekkar hangjai után dr. Uzsoki András a megyei múzeum h. igazgatója megtartotta megnyitó beszédét. Elmondta, hogy nemrég érkezett meg Passauból, arról a nemzetközi értékezletről, ahol az 1000 évvel ezelőtt született Gizella királyné személyét és munkáját méltatták. Korabeli és időben közeli krónikákból nagyon szép képet festettek a nemzetközileg elismert történészek első királyunk hitveséről. v Részletesen és szemléletesen ismertette azokat a liturgikus tárgyakat, amelyeket nem minden feA Miatyánk - ma De szabadíts meg minket a gonosztól! Nagyon nagy szükség van ma erre a kérésre! Fontossági sorrendet mi nyilván semmiképp nem állíthatunk fel a Miatyánk kérései között. Legjobb, ha fontossági sorrendben azt fogadjuk el, ahogyan az Úr Jézus egymásután ajkunkra adja, szívünkre helyezi a kéréseket. De ennél a mostani kérésnél annyit mindenképp hangsúlyozni kell, hogy ha nem történik meg velünk az, amiről e kérésben szó van, akkor minden más, korábbi kérésünk eleve hiábavaló. Ha a gonosz erőitől való, szüntelen folyó szabadítás nem történik, akkor ez útját állja minden áldásnak és ígéretnek. Miféle gonoszról lehet itt szó? Miféle gonosztól szeretnénk szabadulni? Egyrészt a rajtunk kívüli, tőlünk független, gyakran ellenünk, szeretteinkre és az egész világra támadó életellenes és örömpusztító erőktől. E tekintetben ma különösen is nagy a gond és a nyomorúság. A gonoszság rontó erői kicsiben és nagyban egyaránt veszedelmes módon megerősödtek, kiáradtak életünkre és a világra. Ezektől ki ne szeretnp szabadulni? - Másrészt kérnünk kell Isten szabadító munkáját a bennünk lévő és munkálkodó gonosz erők ellen. Nem túlzás ez? Semmiképpen. Ezt a realitást nem lehet megspórolni, ezt a fájdalmas valóságot nem lehet megkerülni. Mint szikla, minduntalan elénk áll, valahányszor hangzik a kérés. Aki nem akarja magát becsapni, így cselekedjen. Még ha nyilván fájdalmas is, amikor belénk hasít a felismerés: itt saját magunk ellen is kérjük Isten szabadító hatalmát. A kérés jogos feltétele Megtörténhet, hogy valaki szájával mondja az imádságot, hogy „szabadíts^ meg minket a gonosztól”, ugyanakkor cselekedeteivel, életével maga is a gonoszságot szaporítja. Csak az olyan szív mélyéről törhet fel hitelesen a kérés, ahol valaki nem cselekszik készakarva, tudatosan bűnt é& rosszat. Sőt, még tovább menve, minden igyekezetével, a jónak a cselekvése által a jó győzelmét, előmenetelét munkálja. Van értelme ennek a kérésnek is! Ezt a kérésünket is azzal a bizo- dalommal és bizonyossággal mondhatjuk, hogy nem hiába mondjuk, van értelme. Aki nekünk ezt a kérést tanította, úgy hívják, hogy Jézus. Az Ő neve pedig Sza- badítót jelent. Ő azért jött, hogy a gonosz munkáit lerontsa, _ Bennünk is és rajtunk kívül is. Éppen ezért ezt az imádságot lehetőleg ne szokványosán, unottan kérjük, hanem a megszentelt reménység jegyében valóban mélyről jövően, valóban őszintén, néha talán még kiáltva is. Győr Sándor nem volt! lekezet használ és így sokak számára ismeretlen a szerepük a liturgiában, a misében, vagy az istentiszteleten. Néhány különlegesen értékes és szép darabra is felhívta a hallgatóság figyelmét. Otthonosan mozgott a szakrális kérdésekben, s nagy szakértelemmel állította a figyelem középpontjába azokat a tárgyakat, amelyek döntő szerepet kapnak egy-egy felekezet istentiszteleti életében. V. Petrőcz Mária régi egyházi énekek művészi előadása után dr. Fabiny Tibor Akadémiánk tanára zárta a felszólalók sorát. Elmondta, hogy a magyar evangélikus egyház a 3 között a legkisebb. Itt Veszprém megyében is az. Mégis mennyi híres embert adott ez a megye, nemcsak az egyháznak, hanem hazánknak is. Felsorolta nevüket s röviden méltatta munkásságukat. Ő is örömét fejezte ki a kiállítás megszületéséért. Nemcsak egyházi érték az, amit látunk, hanem magyar kulturális, sőt egyetemes emberi művelődésünk kincsei is. Orgonamuzsika után a padokban áhítatosan ülök felálltak, körbejárták s megcsodálták a szép kiállítást. A megyei múzeum részéről, a munkából oroszlánréstt vállalt magára Lackovich Emőke a néprajzi osztály vezetője, Márton Antal kanonok, Tischler Géza a dunántúli ref. egyházkerület főjegyzője, „Karola” a püspöki hivatal vezetője, akit mindenki csak „anyánknak” nevez, Róka Lajos a múzeum dolgozója, aki a kiállítás gyakorlati megrendezését, a plakát tervezését végezte és végül a cikk írója. A megnyitás után a püspöki palota éttermének voltunk, a vendégei, ahol meleg házigazdái szeretet mellett, poharak csengése mellett töltöttünk egy kis időt. Szép volt! Ilyen még nem volt, de reméljük, hogy a veszprémi példát sokfelé követni fogják. Hernád Tibor A HÁLAADÁS ÜNNEPE A NAGYGERESDI GYÜLEKEZETBEN r Sik Sándor Ments meg Uram! A virágtalan, gyümölcstelen ágtól, A meddőségtől, lanyhaságtól, A naptalan és esőtelen égtől: Ments meg Uram a szürkeségtől! Édes az ifjak méntás koszorúja, Fehér öregek aranyos borúja, Virága van tavasznak, télnek: Ne engedj Uram, koravénnek! Csak attól ments meg, keresők Barátja, Hogy ne nézzek se előre, se hátra. Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad, Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak! Ne hagyj Uram, megülepednem, Sem eszmében; sem kényelemben. Ne tűrj megállni az ostoba van-nái, S nem vágyni többre kis mái magamnál. Ha jönni talál olyan óra, Hogy megzökkenne vágyam mutatója, Kezem kezedben ha kezdene hülni, Más örömén ha nem tudnék örülni, Ha elapadna könnyem a más bűnén, A minden mozgást érezni ha szűnném, Az a nap, Uram, hadd legyen a végső: Szabadíts meg a szürkeségtől! Megjelent a költő Összegyűjtött versei 1976-os kiadásában Az ősi, nagymúltú gyülekezet méltóképpen készült Jubiláte- vasárnapjára. Az ünnepre készülés ékes bizonyítékaként ragyogott a tavaszi napfényben a hófehér, ünnepi ruhás, megújított 202 éves templom. Aki nemcsak távolról gyönyörködött az áldozatos munka gyümölcsében, hanem részese kívánt lenni az örömnek s a templomba szaporázta lépteit, ott megérezhette, hogy a szívek, a tekintetek, a testvéri kézfogások is az Isten iránti hála és öröm jelei. Nagy szeretettel várta és köszöntötte a gyülekezet vezetősége és népe dr. Nagy Gyula püspököt és feleségét, akik első ízben éppen ezen a páratlanul szép ünnepen látogattak ide. „Hogyne dicsérném az Istent.. énekelte a nagy templomot megtöltő gyülekezet. S ki ne érezte volna át, hogy itt most többszörös okunk is van Urunk dicséretére? „Dicsérjétek az Urat”! így kezdődik a 111. zsoltár, melynek alapján az egyházkerület püspöke Isten igéjét hirdette az ünneplőknek. Ju- biláte vasárnapján a gyülekezetek azért adnak hálát Istennek, mert húsvétkor Jézus Krisztus legyőzte legnagyobb ellenségünket, a halált. Ehhez a hálaadáshoz most a nagy- geresdi gyülekezet bensőséges hálája is csatlakozik - mondotta - hiszen megújult az Isten háza, mely 202 éven át volt hajléka a gyülekezetnek. A zsoltárok tanítanak minket hálaadásra, az örömre! Először is arra, hogy milyen szerepe legyen az örömnek és hálának életünkben? Sok keresztyén jár úgy a világban, hogy inkább elriasztja az emberszíveket Krisztus közelségétől, mintsem vonzza; mert nincs jelen életében a hála és öröm kisugárzása, áradása. Szüntelen hálát adjatok - biztat Isten igéje. Ez a vasárnap emlékeztessen minket arra, hogy a hálának egész keresztyén életünket végig kell kísérnie! Mi mindent kell megköszönnünk Istennek? Mindenekelőtt az Ő tetteit, mindazt, amit értünk Jézus Krisztusban cselekedett. Isten tetteit magasztalhatják a nagygeresdiek, mert Isten adott itt két évszázadon át pásztorokat, hűséges, áldozatkész gyülekezeti tagokat. Istent áldjuk a mindennapi kenyérért, melyhez Luther szerint hozzátartozik a béke, a jó rend, a hűséges házastárs, a család szere- tetközössége, jó munkatársak is. Hálát adhatunk, mert Isten megváltást szerzett a bűnből, mely belülről teszi tönkre az életet. És megszabadított a halálból, mely kívülről tör ránk. Csak hittel kell fogadni mindezt, s átérezzük, milyen kimeríthetetlen lehet örömünk és hálánk mindazért, amit Isten értünk tett. Végül a zsoltár tanít meg arra is, hogyan adhatunk hálát! „Teljes szívből"! Isten trónja elé így érhet csak el hálánk, ha szívünk legmélyéről jön! Egész földi utunkat kísérje ez az öröm és hála, míg meg nem érkezünk oda, hol valóban szüntelen hálaadás éneke zeng az Úrnak! Vigyétek magatokkal az örömöt és a hálát a templomból a hétköznapokba is: így szolgáljatok az Úrnak és egymásnak - zárta igehirdetését a püspök. A közgyűlés során a gyülekezet lelkésze, Bánfi Béla köszöntötte dr. Nagy Gyula püspököt és feleségét. Ezután részletesen ismertette a gyülekezet történetét. Az első adatot a nagygeresdi gyülekezetről 1638-ban találjuk feljegyezve, Dési István lelkész neve említtetik. A Türelmi Rendelet kiadása után a gyülekezet azonnal szervezkedni kezd. A templom felépítéséig egy pajtában végzi az istentiszteleti ' szolgálatot Tatay Pál lelkész. 1783. október 7-én kezdődik a templomépítés, felszentelésére 1784. július 25-én kerül sor. A beszámoló külön kiemelte, hogy itt szolgált kufsteini kiszabadulása után Haubner Mátyás győri evangélikus püspök 1856-tól 1861-ig, aki egyik körlevelében többek közt kifejtette: „Az igazi evangélikus hit és az igazi hazaszeretet összetartoznak”! A neves események közé sorolható a múltból az 1833-ban köttetett „Nagygeresdi egyezség", mely a dunántúli reformátusok és evangélikusok között jött létre. Eszerint a két vallás lelkészei segítettek egymásnak istentiszteleti, lelkigondozói szolgálatúkban, beleértve az úrvacsorát is. A gyülekezet most külföldi s hazai, közegyházi támogatással s nem kevésbé a gyülekezeti tagok önkéntes adományainak, társadalmi munkájának segítségével, mintegy egymillió forint értékű munkával újította meg templomát. Történt ez akkor, amikor komoly gond a gyülekezet elnéptelenedése. Köszöntötte a gyülekezetét és a vendégeket dr. Nagy Gyula püspök, aki utalt arra, hogy ebből a templomból mindig Isten igéje, a hit ereje és a népünk iránti szeretet lelkülete sugárzott. Szabó István egyházmegyei felügyelő a 84. zsoltárt idézte: „Mily kedvesek a Te hajlékaid, seregek Ura”! Szólt az ünneplőkhöz Fehér Károly vasi esperes, majd Kántor Antal plébános, aki mintegy harminc római katolikus hittestvérrel jött s osztozott a testvérgyülekezet örömében. Erős János, a sárvári városi tanács elnökhelyettese, az ünnepet megelőző összefogást emelte ki, s azt, hogy nemzeti értékünk megmentését szolgálta ez a munka. Istennek ad hálát e sorok írója is, hogy részt vehetett ezen az örömünnepen. Deme Dávid Képmelléklet az Országos Berzsenyi-ünnepségről .1
